Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)
1887-04-02 / 16. szám
Veszprém, 1887. Hetedik évfolyam. 16. sz. Szombat, ápril 2. ■ f i ■ 1 _ 1 —— Előfizetési árak: Egész évre ..............................6 fi"t — kr. Fé lévre...................................3 írt — kr. Ne gyedévre..............................1 frt 50 kr. ^Ceg'jelerL minden szorm/toa/toan.. — Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, 105. szám a. küldendők. — HXEDETÉSEK ÉS NTIXjTTESEIC a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr: nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. Szerkesztőség: V eszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a Petőfi“-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. ígyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Kéziratok vissza nem adatnak. Mikor márcziusban dörög az ég. Veszprém, márcz. 31. A megyebeli kormánypárt, illetőleg az a néhány hivatalnok, kik a vármegyében Tisza ar hatalmát képviselik s az ö kegyes szem- áunyoritásával dicsekesznek: megkezdték az attakot — a választási harczra. A lovaskatonaságot egyelőre még nem mozgósították. Jókor jön az majd a választás utolsó 10 perczében is. Húbert alezredes nyugodtan pipázhat még Pápán. Hanem az erődítés foly mindenfelé s verbuválják erősen a forintra és literre lelkesülő basibozukokat. Generálisuk van már minden kerületre. Katona is akad majd. A sorozó lisztát jól megcsinálta az adófelügyelő; a fölszerelést meg kibirja a -— rendelkezési alap. Upre hát púposok! Előre mind! Riad a hadi kürt; Lobog a lobogó! . . . Kotyog a juliliusos kása! * A legélénkebb érdeklődés természetesen Márkon mutatkozik, bár a vármegye többi svábjai is kezdenek már bazafiasodni. Márkon már meg is alakult — a hazafias liga. Akinek pénze nincs, az az ő szemükben nihilista. Azzal nem alkusznak. Klepekednek Kölcsey Hymnusán : Áldd meg Isten — Márkot! Jó kedvvel — bőséggel! S ha pörögni fog a harczi dob . . . Majd elmennek — Hezitálni! * A vázsonyi kerületben a megyei fő pénztári! ok Kopácsy Árpád tűzte ki a basibo- zuk-zászlót. Az ő jelölését dühöngő örömmel fogadták a vöröstói vaszakterok. Hogy legalább kárpótolva lesznek azért az 1000 forintért, amit a múlt választás utolsó perczében, mikor az ő 40 voksnk már amugyis kevés lett volna: csellel visszacsalt télük a fránya kormánypárti kortes. Majd megfizeti most a m e gyepé n z t á r. | Az ott a jelszó. Hát chance-ja van a kerületben sok a főpénztáros urnák. Csak legyenek hozzá pénzes zsákjai is. Sokak és — nagyok. * A somi y óvásár helyi kerület lóri n- t ei pusztáján Ihász Lajost, a kerületnélkül való örökös-jelöltet, ki N.-Vázsonyra aspirált, rémiiletes takarékosságára való botránkoztató tekintetből, detronizálták Kopácsy javára. Az iziglen: gentry. Majd jobban elbánik az ottani gentrv-néppel. Ihásznak meghagyták továbbra is — a remény t. Az a legolcsóbb mandátum. * Lángnak kiadták az utat Pápáról. Azt a várost Tisza Istvánnak ajándékozták, E ny i n gr ő 1 elsétáltatták .M agy a r Jánost a somogyi Tabra, hogy a kis Purglynak ne álljon útjában ; az ugodi kerülettel nem vesződnek ; B e z e r é dy partieját meg oly zicherre veszik a veszprémi kerületben, mintha a legnagyobb banda volna a kezében. Csakhogy annál erősebb a legkisebb négyes kunstuk! * Ányos Tivadar pedig kilép az esztergán ősi kastély tern aszúra s pöfögetve néz ki a kerületbe, ki merészkednék ide jönni?! Hogy csődbe jusson — és megverődjék! Kemény tar-koponya az övé. Avval nem tanácsos összeütődni. Hisz épen az ő kerületebeli Dudaron rekedtek a tatárhadak maradékai. Ha azokat ráuszítja Tisza bazibozukjaira, Henezidától Bonczidáig foly a vér — meg a bor. Van neki mindakettőbül elég. * Az ujabbkori magyar politika lesipuskásai, az antiszemiták pedig sanda szemmel tekintnek le Budapestről valamennyi kerületre, hogy kellő időben azonnal ott legyenek, ahol bumfordi frázisokkal a népet meg lehet bolonditani s annak aztán megviselni a képét. Márcziusban igy dörög a politikai firma- j mentum. j A kormánypárt hivatalos hasbeszélői kez- ! dik kipakkolni ménküveiket. Hanem azért még nem kell megijjedni. Még a lovaskozákok nem abrakolnak — Pápán ! Alapityánylevél. A „Veszprémi Független Hirlap“ szerkesztősége utján s annak kezdeményezéséből Kompolthy Tivadarhoz, mint e lap szerkesztőjéhez, Veszprémváros polgársága kisebb adományokban összegyűjtött a mai napig egyszázkét o. é. frtot. Ez összeg gyűjtését Balogh Károly városi polgár, az időszerinti városi tanácsos 25 írttal kezdte meg s Paál Dénes s Rosenthal Nándor városi képviselők nagyobb adományokkal gyarapították. Az összeg gyűjtése oly czélból eszközöltetett, hogy az kétszáz frtnyi értékben alapit- ványképen letéteményeztetni fog a veszprémi szt. Ferenezrendi társházban s annak javára, oly kikötés mellett, miszerint ennek kamatai javadalmazásából évenkint és minden év október 6-ik napján, az 1 849. évi október hó 6-ik napján, Aradon, az akkori osztrák vészbíróság Ítélete folytán, a magyar szabadságharcz vértanúiként kivégzett 13 magyar tábornok s a szintén kivégzett I. felelős magyar minis- terelnök Battyányi Lajos gróf lelki üdvéért., egy énekes, szertartásos, nagy katafalkkal s legalább 36 lánggal ékitett requiem tartassák, melynek végével az egyházi chórus a magyar „Szózat“ első 16 verssorát énekelje. Az igy összegyűjtött 102 frtnyi összeget a veszprémmegyei 1848/49 évi honvéd-egyesületnek 1887. évi márczius hó 20-ik napján tartott közgyűlése, mely akkoron elnökké dr. Halasy Vilmost, alelnökké Iiováts Imre, polgármestert, jegyzővé Kasencki Jánost, pénztárossá Keglovics Mátyást, választmányi tagokká Cserny László, Paái Dénes, Vargha Lajos, dr. Perlaky József, Perlaky József, Farkas Lajos, Garay Mihály, Kurz Rudolf, Bauer Sándor, Kovács Ignácz, Baráth Károly és dr. Kerényi Károly urakat választotta meg, ugyanezen hazafias kegveletü czélra 98 frtnyi adományával 200 írtra kiegészítvén. Ezen 200 frtot mai napon készpénzben, a nevetett czélu alapítványra alulirt két bizottság 7 tagja jelenlétében letette s átadta a magyarországi szt. Ferenczrend veszprémi társházánál, főtisztelendő Tamaskó Antal rendi quardian, társházi főnök ur kezeihez; ki ezen alapítványt átvevőn, a fent körül irt hazafias kegyeletü requiemnck minden évenkinti megtartására úgy magát, mint a halála után való utódait mindörökre ezennel lekötelezi. Minek erősítéséül jelen alapitványlevél 6 egyenlő példányban meghiteltetvén, az alanti bizottságok s a társház vezetősége által: a ftdő rend pozsonyi székhazában, a helyi ftdő társházban, az 1848/49-iki honvédegye- söletnél, a „Veszprémi Független Hírlap“ irodájában, a veszprémmegyei levéltárban s Veszprémváros irattárában letéteményeztetik. Kelt Veszprémben, Véghely Dezső alispán- sága és Kováts Imre polgármesterségének ideje alatt, az Urnák 1887. évi ápril hó 2-ik napján ! Az alapítólevél meghiteléseiil: Kovács Imre polgármester (P. H.) A „Veszprémi Független Hirlap4- szerkesztősége nevében: Kompolthy Tivadar szerkesztő. (P. H.) Balogh Károly, Husvéth. János, — A veszprémmegyei 1848/9-es honvédegylet nevében : Dr. Halassy Vilmos elnök. (P. H.) Cserny László, választmányi tag, Kasencki János, egyleti jegyző. — Meszes Polykárp, a szt. Ferenezrendi ház tagja s ellenőre; Juhász Miksa m. k. a szt. Ferenezrendi ház tagja s ellenőre; Tamaskó Antal s. k. szentferenezrandi zárdafanök. (P. H.) VIDÉK. Várpalota ápril I(A „Veszprémi Független Hirlap“ tek. szerkesztőjéhez). Elismerést az érdemnek! A nevelésügy iránti meleg érdeklődésnek fényes és dicsérő bizonyítványát adta V.-Palota rom. kath. hitközsége, midőn Winkler Márton főtanitó fizetését — ingatlan javadalmai meghagyása mellett — készpénzilletményét 500 írtra emelte. Magát tisztelte meg ezzel a hitközség; jól tudván, hogy csak ott lehet alapos nevelést és kiképeztetést várni, hol a szakemberek, a tanítók, anyagi gond nélkül vannak tanítványaik között. Sok ilyen hitközséget a tanítóknak és sok ilyen tanítót a nevelésügynek ! r. I. Mária Yaléria főhercegnő költeménye1') Az ifjú Rajna. Mit zúgsz le rohanva a szirteken át, Ingatva, dobálva tajték-koronád ? Veresei se pihenve mit törnöd elé A messze homályból a róna felé ? Csöng-bong hahód egyre, súg álmatagon, Nem látva a szép hont, tid partjaidon. Alj meg, ne rohanj Féktelen ifjú folyami Selyemfiioii pázsit, az erdei fáik, Vizedre lehajtó sziíz ifjú virág, A mennyei kékség, a friss üde lég, Me’y a kikeletnek árasztja lehet, Mind kérve szól hozzád, mind úgy csalogat: Ne menj idegenbe, ne hagyd honodat, Állj meg, ne rohanj, Féktelen ifjú fo7yam. Oh mért tova menned, óh el ne cseréld A hazai földet az idegenért, Hol partjaidon hares vad tüze kél S nevedről az ember sóhajtva beszél. Halált soldse láttál, harczol soha itt, Vér nem pirusitá szűz hullámaid, Állj meg, ne rohanj, Féktelen ifjú folyam. Ford. Inczédy László. *) A főherczegnő e hangulatos költeményt a bécsi „szün- dei-tf>lfln.on..7Qo«lof.“ BvVnnviéte közlés vé.aett átengedte. Amerikaiasan. — Igaz történet. — Moll ur sokáig törte azon a fejét, hogy minő módon szerezze meg kenyerét. Párisban a „Petit Journale“nek volt főkihordója, de egy strájk alkalmával ott hagyta e hivatalát és más kereset után nézett. Hat álló hónapig folyton nézett, de nem volt szerencsés, alkalmas munkát találhatni. Az ujságkihordása ideje alatt elszokott minden nehezebb munkától; a koplaláshoz nem értett; hordárnak még beáll hatott volna, de mint maga mondá, annyira nem akart sülyedni. Szeretett volna naponkint egy-két frankot keresni, de sehogz sem talált. Egy szép nyári délután azonban mégis ráakadt szerencséjére. — Monsieur, szabad kérni egy szóra?! Szólitá meg egy vörösfrakkos ur, kinek arczáu meglátszott, hogy francz a és legalább is — komédiás. — Igen uram, — válaszolt Moll ur a vörösfrakkos felé fordulva. — Micsoda állása van jelenleg önnek ? — Nem szolgálhatok vele. A „Petit Journale“- nek voltam főkihordója, de a kiadó megcsalt bennünket. En ott hagytam. Azóta hat hónap múlt el és én jelenleg — — Munkanélkül van. — Igen. — Hogy mielőbb végezzünk, nem volna ön hajlandó üzletembe álluni ? — Nem vagyok kereskedő. Én sem, de azért van üzletem. Hasbeszélő vagyok és valóságos művész. Tán mondhatnám, hogy a hasbeszélők királya, de tudja ön, hogy az öndicséret . . . — Nem érlek e mesterséghez. — Van jó torka? Kiabálni tud? Gondolhatja, ha a „Pelit Journale“-nek voltam főkihordója. ~ Pompás, ön éppen nekem való. Kívánja, hogy alkalmazzam, mint reklámcsinálót ? Két frank és telies ellátás. Kötelesseffe minden nrodnkczió előtt torkaszakadtából a sátor előtt „Tűz van! tűz van! segítség!“, és ha segélykiáltásaira sok ember seregük össze, ön elfogja mondani, hogy a világ első hasbeszélő mindjárt kezdi előadását stb. Érti ön? — Igen. S ha szabad kérdeni, mikor léphetek be? — Akár mindjárt, válaszolt a hasbeszélő és Moll ur acceptálva volt. Vagy két évig folytatta a kiabáló mesterséget, mely idő alatt lopva eltanulta a hasbeszélés művészetét is s midőn e művészetet már a legmagasabb fokig kitanulmányozta, szerencsét kívánt a mesternek és elindult „üzleteket“ csinálni a saját szakáiéra. A kiabálással kis pénzre is tett szert. Ezzel hajóra szállott s elhatározta magában művészetét az uj világban érvényesíteni. Összes málháját egy utazóbőrönd képezé, melynek titokzatos volt tartalma. Megérkezésekor a vámnál bőröndjét megmotozták és a vámosok legnagyobb csodálkozására abban egy kis leánykát találtak, ki körülbelül öt évesnek nézett ki. A meglepetés a vizsgálók részéről elképzelhető. A hidegvérű yankee-k összenéztek, nem szóltak hangosan egy kukkot sem, csak szemeikkel beszéltek, mert az angolok, de kiváltképeu a vámőrök igen értenek szemeikkel beszélni. Egy szempillantás és minden meg volt beszélve. Egyikük mindjárt a rendőrségnél tett jelentést az esetről. A gyermekhez azonban senkisem nyúlt. Ott feküdt a bőröndben behunyt szemekkel, halovány arczczal; külső erőszak nyomai nem voltak rajta észrevehetők, de azt lehetett látni, hogy a kis leány nem él.- — Bizonyosan a bőröndben fulladt meg, mondogatták a körülállók. Ekkor már több ezerre rúgott az összesereglett kiváncsiak száma. Egyik jobban sajnálkozott, mind a másik, egyesek még meg is siratták. Ekközben megérkeztek a rendőrség küldöttei az orvossal együtt. Az orvos a bőröndhöz lépett, hogy megvizsgálja a hullát, de Moll visszataszitá és őrülten a bőröndhöz rohanva kiragadta a kis leányt és azt kezénél fogva igy kiáltott fel: — Mit akarnak az urak? Azt gondolják, hogy én gyilkos vagyok. Hisz e gyermek él! Es igaza volt. A kis leány, fölnyitá száját és beszélni kezdett, de beszéde nem hogy enyhítő, hanem súlyosbító lett Moll urra nézve. Az összesereglett tömeg ^bámult. — Ö atyám, — szól a kis leány, — ki minden áron megakar gyilkolni, csakhogy azt akarja, hogy a külső erőszak nyomait ina lehessen rajtam észrevenni. Azért akart a bőröndbe zárva megfullasztani. Uraim mentsenek meg e rossz apától, mert még megöl. Anyámat is ő ölte meg! A kis leány e szavaira mindenki megdöbbent. A rendőrség sem habozott tovább, hanem Moll urat a törvény nevében letartóztatták. Moll ur legkevésbbé sem jött zavarba. Egy ügyes ugrással kivonta magát a rendőrök kezeiből, övéből egy kétélű tőrt vont elő s azt a leány-gyermekbe döfte. — Ha már elfognak uraim, szólt Moll ur e műtét után a rendőrök felé fordulva, legyen ok amiért börtönbe vetnek! Itt vagyok kötözzenek meg. Azzal oda lépett a rendőrök elé s midőn meg- akarák kötözni. Moll ur erős kaczagásban tört ki, majd pedig a kiváncsi óriási tömeg felé fordulva igy szólt: — Önök csodálják, hogy én még nevetek is? Legyen tehát minden világos és nevessenek Önök is. Tudják meg kérem, hogy én hasbeszélő vagyok, a kis leány csak báb s amit ő mondott, azt én mondtam a hasamból. Ha nem sajnálnak tőlem egy-két centot, szívesen elfogadom, mert ez kenyér- keresetem. A tömeg hangos nevetésben tört ki és csakhamar nagyobb pénzösszeget csináltak össze Moll ur számára. E pillanatban ötezer dollár birtokába jutott. A rendőrök szabadon bocsátották Moll urat és nagy orral elkotródtak, a vámőrök és a yanke-ek pedig gratuláltak Moll urnák. HULLÁM.
