Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)

1887-03-19 / 14. szám

Veszprém, 1887. Hetedik évfolyam. 14. sz. Szombat, márczius 19. Előfizetési árak: Egész évre ...............................6 frt — kr. Fé lévre....................................3 írt — kr. Ne gyedévre...............................1 frt 50 kr. Eg yes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. jelen, minden szomloaton. — Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, 105. szám a. küldendők. = HIEEETÉSEK ÉS a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasáhos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a ,Petőfi“-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Hírlapunk t. olvasóihoz! Az iij évnegyed közeledtével tisztelettel kérjük t. előfizetőinket, hogy előfizetéseiket megújítani — illetőleg az uj évnegyedre való előfizetési összegeket a kiadóhivatalhoz, ápril 1-éig beküldeni szíveskedjenek. Kérjük ezt annyival inkább, kegy ezúttal, tnkintettel a rohamosan váltakozó bel- s külföldi viszonyokra, hírlapunkra vonatkozó­lag oly intézkedéseket kelte tennünk — miszerint a fontosabb események alkalmából, közvetlen távirati összeköttetésben legyünk a külföld távirati-ügynök­ségeivel s azonnal kiadandó rendkívüli lap­jaink állal, a budapesti napilapok közléseivel egy­idejűleg Veszprémben is lépést tarthassunk. Nem szorulhat bővebb magyarázatra, hogy ily szélesterjü intézkedésünk rendkívüli kiadá­sainkat okozta, de ez előzetes beruházások mindenesetre azon helyzetbe hozzák a „Vesz­prémi Független Hirlap“-ot, hogy az ese­mények nem találják készületlenül s olvasóink bizton számíthatnak reá, misze­rint válságos fordulat beálltakor — még azon órában, külön kiadású lapja­ink által, azonnal értesítést veendnek azokról. Számtalan esetben adtunk bizonyságot arról, hogy nagy áldozatok árán is fősulyt fektetünk a gyors értesülésre. S ha erre valaha szük­ség volt, ma még inkább szükségessé vált igyT intézkednünk: mikor minden ember örökös aggálglyal küzd, mely pereiben csap le a háború villáma közzénk ?! Meg fogjuk tenni a nehéz időkben is nehéz kötelességünket. Be fogjuk tölteni hivatásunkat erélglgel, gyor­san és habozástalan. Olvasóink bizonyára méltányolni fogják törekvéseinket s támaszunkra lesznek azáltal — hogy eleget tesznek irányunkban való csekély kötelezettségüknek is viszonos loja­litással. Veszprém, rnárcz. 19. 1887. A szerkesztő- s kiadóhivatalért: Kompolthy Tivadar. z> A tragoedia Itatása. A nemzet jólétére és boldogságára nagy befolyás­sal van a szellemi fejlettség, a műveltségi állapot. Azon nemzet, mely belátja a műveltség kimond­hatatlan fontosságát saját jólé'.ét illetőleg, az min­dent el fog követni, hogy előnybe részesítse mind­azt, ami a művészetre s tudományra éltető hatás­sal van. Innen van az, hogy mai nap az állam színházakat emeltet, belátva azt, hogy a színház nem áll utolsó helyen azon eszközök között, melyek jótékonyan hatnak a műveltségre. Ahol a polgárosodással egyetemben iskolák, műcsar­nokok emelkednek, ott látunk színházakat is léte­sülni. Alig van napjainkban nagyobb város, ahol nem volna szerényebb, vagy csinosabb csarnoka a színmű veszetnek. Még az alsó osztályú nép is siet vasárnapon a színházba, hogy elfeledve a hét fáradalmait, magá- j nak kellemes perczeket szerezhessen; majd kaczagva J az egyes személyek komikus sorsán, majd pedig könnyezve mások bajain és szomorú sorsán, szeren­csétlenségein. bzóyal, a színházak iránti érdeklődés napról-napra íokozodik s ma már épen úgy megkívánják a szini- előadásokat, mint megkívánták a rómaiak a czirkuszt úgy annyira, hogy a legnagyobb nyomorban is az volt a jelszavuk: „panem et circenses!* A színházak nem csak szórakoztatást nyújtanak, mÜvészl czéloknál fogva oktatnak is. Midőn szemeink előtt Thalia csarnokában vala­mely darab eljátszatott, akkor azoknak, akik szóra­kozást keresni mennek a szinházba, a szórakozáson A veszprémmegyei 48-49-es honvédek ügye. Budapest, márcz. 18. A veszprémmegyei honvédsegélyző-eg.vlet elnöksége f. hó 20-ikára közgyűlést hirdet, mennek tárgyát fogja képezni a tervezett alapszabályok megvitatása. Hogy az alapszabályok módosítására szük­ség van, azt senki kétségbe vonni nem fogja, mert ezek már alkotásukkor hézagosak vol­tak, de azóta — a változott viszonyok foly­tán — teljesen tulszárnyaltattak. Hogy töb­bet ne említsünk, az alapszabályok nem mondják meg, hogy kik az egylet tagjai; a Ifi. szakasz szól ugyan az alakító-tagokról, de hogy a közgyűléseken kik jogositvák részt- venni és határozni — az nincs körülírva. A segélyezésnek három neme van megálla­pítva : a készpénz adomány, mely ismét egész, vagy félsegély; de hogy minő összegig terjedhet az egyik, vagy másik, arra vonat­kozólag az alapszabályokban mi sem foglal­tatik. És épen azért, mivel a készpénzse­gélynek sem minimuma, sem maximuma körvonalazva nincs, a segélyző-bizottságnak, — melynek viszont a közgyűléshez való viszo­nya és felelősségéről a szabályok nem intéz­kednek — oly széles hatáskör, majdnem kor­látlan hatalom van adva, mely rendezett egyesületnél helyt nem foglalhat. A segélyezésnek második neme a honvé­deknek való kölcsönzés, mely 20- 1000 frtig terjedhet s bár a vonatkozó szakasz szerint „szent kötelességének ismeri a bizottmány az őrzése alá adott tőkeösszeg épségbeni fenntartását s e végből megható roztatik, hogy a kölcsön mindenkor biztosíték s ren­des betáblázás mellett adatik csak ki“, mind­azonáltal e tekintetben a választmánynak nem egy esetben, szomorú tapasztalatai leke­nek a múltban követett eljárásról. A segély­zésnek ezen módja ma, midőn hitelképes ember az egymással versenyző pénzintézetek, takarék- és önsegélyegyleteknél előnyös köl­csönöket nyerhet — épen nem indokolt s könnyen oda vezethet, hogy nem eléggé óvatos eljárás mellett az egyesület alaptőkéje megy veszendőbe. Nincs kimondva, hogy a választmányi ülésekről rendes jegyzőkönyv vezetendő s meghatározva, hogy a közgyűlés mikor határozatképes, összehívása mikép tör­ténik stb., mig ellenben azon rendelkezés, hogy közgyűlés minden 2-ik hó első napján tartatik, — felesleges, sőt a gyakorlatban megvalósithatlan. Teljesen világos és határozott azonban azon szakasz, mely az egylet czélját ismer­teti ; eszerint ugyanis az egylet czélja: „Veszprémmegyéből önkénytesen, vagy beso- rozás által 1 S48/49-ik évben bárminő fegy­ver alatt szolgált megcsonkult, vagy nem önhibájok miatt Ínséggel küzdő honvédeknek, — úgy azon hadjárat alatt elesett harczosok érték és keresetmód nélküli özvegyeinek kik elhunyH férjeik nevét megtartották — s kiskorú árváig segélyezése.“ Vagyis a nemesszivü alapítók intentiója értelmében, egyedül a Veszprémmegyéből szolgált, megcsonkult és munkaképtelenné vált, vagy nem önhibájuk miatt Ínséggel küzdő hon védek tarthatnak igényt a segélyre, — ha a H. szakasz követelménye szerint polgárikig feddhetlen életűek. S az alapítók ezen szándékát, mindaddig, mig segélyre igényt tartó és arra érdemes honvédek élet­ben vannak, tiszteletben is kell tartani és annak érvényt szerezni. Kezeim közt van az égöviét pénztárnoká­nak 1861—-1883. év végéig vezetett szám­adásából összeállított táblázatos kimutatás, e szerint a 23 év alatt befolyt tőke és kamatokban 36.988 frt, — kiadatott 17.720 frt, és pedig segélyekre 12.386 frt, vegj'es kiadás tétetett 5334 frt, ehhez ■ képest a p é n z t á r i m áradván y az 1883. ő v végén J 9.268 f r t r a rugót t. Átlag évenkint 41 egyén részesittetett 537 forint segélyben. Az aláirt összegekből az 1861. évben befizettetett 8226 frt, — a reá követ­kező 5 évben az egyleti élet és segélyezés majdnem teljesen szünetelt, mígnem az alkot­mány visszaállításával az 1867. évben a bevétel 3110 frtot tett és 1868-ban 4358 írtra emelkedett, 1869-től kezdve bezárólag 1883-ig a bevétel (kivéve az 1874-ik évet) 900—1500 frt közt váltakozik. Az 1874-ik évben ugyanis, minthogy az aláirt, de be nem fizetett alapítványok (34.557 frt) kama­tai már 20.144 írtra nőttek fel, válaszmányi határozat folytán a kamatok további számí­tása beszüntettetett, minek következtében ez évben 3209 frt fizettetett be. A segétye- zés legnagyobb mérvben 1868-ban eszközöl­tetett 1220 frt összeggel, -- az utóbbi évek­ben pedig — 800 frt szokott kiosztatni. A vegyes kiadások az 1883. évben 490 frtot tettek ki. A segélyzettek száma legtekinté­lyesebb volt 1881-ben, 90 egyén, mig a következő évben már csak 36 segélyezett van kimutatva, sőt 1872-ben csak 21 része- szült segélyben s mig ezek mindegyikére átlag 21 frt esik a kiosztott összegből, addig az 1881. évben segélyezett 90 egyén fejen- kint 10 forintot kapott. Miből kitetsző leg, arány, vagy rendszer a segélyezésnél nem követtetett. Az 1883 utáni évekről, — noha az alap­szabályok XI. szakaszának 2-ik bekezdése szerint „az év végén megvizsgálandó szám­adás, eredménynyel egyetemben, minden év végén, a megye területén, közhírré fog tétetni“ — számadásról nincs tudomásom s igy az egylet vagyonának jelenlegi állapota, valamint a segélyezésnek a legutóbbi évek­ben követett mérve iránt is teljesen tájéko­zatlan vagyok. A felhozottak kapcsán megemlitendőnek tartom, hogy noha az alapszabályok IV. sza­kaszában az egylet pártfogója gyanánt „az egész megye közönsége“ meg vau nevezve, az 1869. évben az egyleti választmány a megye közönségéhez fordult azon megkere­séssel, hogy a választmányba kebeléből 8 tagot küldjön ki, mely megkeresésnek a tör­vényhatósági bizottság készséggel megfelelt és 8 tagot a választmányba beválasztott; ezek közül időközben 6 már elhalt; de sem helyeik betöltve, sem a törvényhatóság részé­iből az egylettel szemben báriniuő tevékeny- ség azóta kifejtve nem lett. Várakozással tekintünk a honvédsegélyző- egylet közgyűlésének hozandó határozatai elé, melyek az egyesület jövőbeni rendeltetése és mikénti működésére döntő befolyással lesz­nek és részünkről csak azon meggyőződésünk­nek adunk kifejezést, hogy legczélszerübbnek és az alapítók nemes ezélzatának leginkább megfelelőnek tartanok, ha a közgyűlés az egylet alaptőkéjének rendezésén kívül ennek felhasználását illetőleg oly megállapodásra jutna, hogy az egyleti vagyon jövőben is kizá­rólag és teljesen a veszprémegyei 1848/49-iki megcsonkult, vagy egyébként segélyre szoruló és érdemes honvédeknek gyámolitására for- dittatnék; magától értetvén, hogy a választ­mánynak azon határozatai, melylyel egyesek­nek bizonyos évi segélyösszegek szavaztatnak meg, jövőben is érvényben maradnának. A segélyezés módjára nézve pedig leghe­lyesebb volna, ha a segélyzendők a Veszprém városában tán még ez év folyamán felállit­kivíil más hasznuk nincsen, de akiket egy magasabb eszme csalt a „világot jelentő deszkák“ elé, azoknak lelke emelkedni fog egy kellemes benyomás követ­keztében, amely benyomást mi közönségesen a színmű hatásának nevezünk. Általában minden művészet képes bennünket szó­rakoztatni és oktatni. A zeneművészet ép úgy, mint a színművészet. De az utóbbi nagyobb hatást gya­korol a közönség érzetére, mint az első, mert ki ne sajnálna meg valamely egyént, kinek egész élete előtte játszódott le, s /dnek bukását a körülmények­től, ha igazán tudni nem is, de legalább sejteni lehet. Mégis részvétet kelt bennünk és sajnáljuk, hogy daczára szilárd ellenállásának, meg kellett semmisülnie, buknia. Ha már a közönséges színmű képes bennünk hatást, részvétet kelteni, és képes bennünket nemcsak szóra­koztatni hanem oktatni is, akkor bizonyára ugyan­ezeket képes tenni a színművészet legdrágább sarja, a drámának ikertestvére, a fenséges — tragoedia. Már magában véve ezen szó „fenséges“, elégséges annak bebizonyítására, hogy a tragoedia képes reánk nagy hatást gyakorolni, mert minden, ami 'fenséges, az nagyobb a közönségesnél s azért a fenségesből sokkal többet, vagyunk képesek tanulni, mint a közönségesből. Azon hatást, amit egy fenséges tragoedia tesz reánk, szavakkal kifejezni igen nehéz, jóllehet min­den embernek van róla képzete; egy jó tragoedia hatása alatt azon kedves és kellemes érzetet értjük, amely a lelket rendes állapotján felül emeli, amely állapotot szóval kifejezni nehezen lehet. Blair Hugó szintén ily képen határozza meg a jó tragoedia hatá­sát, mikor azt mondja, hogy tragikai hatás alatt azon benyomást értjük, amely a lélek kiszélesedésé­nek bizonyos nemében áll és azt bámulattal tölti el. Az az érzés, melyet a jó tragoedia látása kelt bennünk, kellemes ugyan, de mindazonáltal borza­dással van egybekötve. Ily hatást tesz reánk álta­lában minden, ami fenséges. Fenséges a tragoediában a ki ártó erővel biró hős. Ki önállóan cselekszik és gondolkodik s oly tetteket követ el a törvények, a társadalmi szabályok ellené­ben, hogy „hősi bátorság“ név méltán megilleti és bátorsága által bennünk félelmet gerjeszt, mert önálló gondolkozást követve, vakon visz végbe oly dolgokat, melyeket mi, közönséges emberek, véghez vinni nem mernénk, sőt amikor másokat vakon látunk az előre látott veszélybe rohanni, félünk, hogy a hős, ezen veszélyes helyzetben megsemmisül; majd később lelkünket öröm-érzet fogja el, midőn látjuk, hogv a hős legyőzte a veszélyt, de ezen örö­münket csakhamar ismét félelem váltja föl, mert látjuk, hogy a hős ismét csak az előbbi álláspontot foglalta el, ismét küzd az általános, a törvény és a társadalom szabályai ellen. De mindkét esetben lelkünk a közönségesnél föllebb emelkedik. Mikor a tragoedia hősét oly nagy veszélyben látjuk, hogy a hős biztos, vagy nagyon nehezen elkerülhető halállal áll szemben : akkor szivünket ismét a fen­séges érzet hatja át s lelkünket magasabb álláspontra emeli. Ha látjuk, hogy a tragoedia hőse a természeti törvény ellenében oly dolgokért küzd, melyek a mi véleményünk szerint elérhetetlenek, akkor lelkünket csodálat tölti el. Miután a jó tragoediának egyik czélja a gyönyör­ködtetés is, erre nézve haladéktalanul áll az, hogy bennünket valóban gyönyörködtetni és ez által Ízlé­sünket nemesíteni csakis a fennségessel párosult nagyszerű képes s azért ajánlatos, hogy csak nagy­szerűben gyönyörködjünk. Tudjuk azt, hogy mint minden poezisnek általá­ban, úgy a tragoediának tárgya szintén a szív, vagy jobban kifejezve: érzéseink és szenvedélyeink stb. Már a föllebb említettekből is kivehető, hogy a tragoedia legnagyobb hatással van a szívre és a lélekre. Mindenki, aki nemes tulajdonokkal van fölruházva, részvétet képes bennünk kelteni; ép úgy részvétet képes bennünk kelteni, aki annyira küzd az erköl­csökkel, törvényekkel, természeti szabályokkal s a világnézetekkel annyira ellenkezik, hogy végre a hínárba keveredve, nem bir menekülni, meg kell neki semmisülni, buknia kell. Épen igy van ez a tragoediában is, hol a hős küzd az állam törvényei, a társadalom szabályai a világnézetek ellen s ezen küzdés közepette, a szerint, amint reá nézve a körülmények kedvezők vagy kedvezőtlenek, a viszonyok erejénél fogva, nemesbül vagy siilyed, de részvétünket minden körülmény között magával ragadja, úgy annyira, hogy megbukása bennünket könyekre fakaszt; jól­lehet azt már eleve természetesnek találtuk, sőt az erkölcsi törvények és a társadalmi szabályok, vala­mint az egyetemiséggel szemben a bukást szüksé­gesnek is tartjuk. Azon érzelem, melyet a hős bukása lékünkre gya­korol, szánalmunk a megbukott hős iránt, párosulva a különböző körülmények között reánk gyakorolt fölindulással és megbocsátással és a bukás beálltával önkénytelen megnyugvás, azon benyomások, melye­ket mi a jó tragoedia hatásának nevezünk. Legnagyobb hatással van reánk a tragikum, vagyis a tragikai hősnek bünhödése az elkövetett bűnökért. Midőn látjuk, hogy a hős tervét nem tudta végre­hajtani és buknia kell, sőt raéjí fizikailag is me«r kell semmisülnie, megsajnáljuk, de megnyugszunk sorsában. Ez a megnyugvás ayouban nem képes keblünkből a hős iránti sajnálatunkat száműzni, hanem szivün­ket még mindig egy titkos érzet fogja el és önkény­telenül forró könycsepp gördül arezunkra, amelynek szülője előttünk ismeretlen s csak annyit tudunk mondani: „meg vagyok hatva, érzem a jó tragoedia hatását!“ HULLÁM.

Next

/
Thumbnails
Contents