Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)
1887-12-17 / 58. szám
Veszprém, 1887. Hetedik évfolyam, 58. sz. Szombat, deczember 17. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP Előfizetési árak: Egész évre ..............................6 fit — kr. Fé lévre....................................3 firt — kr. Negyedévre..............................1 frt 50 kr. Egye s példányok ára 15 kr., s kaphatók Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. ILvdlegfjelen. mincLen szombaton. : Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, 105. szám a. küldendők. = hirdetések: és kiadóhivatalban fogadtatnak el. - Egyhasábos petitsor ^tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a »Petőfi*-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Nyílt levél ti m. k. postaigazgatósághoz! Veszprém, 1887. decz. 17. Hírlapunk más helyein igen számos alkalommal hangoztattuk Veszprém város polgárságának azon jogosult panaszait, melyek arra kérték a, soproni postaigazgatóságot, hogy a veszprémi posta-mizériákon segíteni méltóztassék. A felszólalások, panaszok és kérelmek minden esetben elhangzottak és az adófizető polgárság óhajainak egy alkalommal sem tett eleget a Sopron postaigazgatóság, mely elsősorban lenne hivatva, eltűntetni a tapasztalható bajokat és segíteni a mizériákon. Épen ez indít bennüuket arra, hogy hírlapunk élén nyitott levélben hangoztassuk a polgárság jogos panaszait és kérelmeit, hogy ismételten felhívjuk a nt. postaigazgatóságot, miszerint sürgősen intézkedjék a veszprémi posta mizériák orvoslása ügyében. Nem említjük most fel azt a sok hátrányt és kellemetlenséget, melyek a posta- helyiségnek a városon kívül való elhelyezése következtében álltak be és évek óta ismétlődnek, valamint panaszon kívül helyezzük a posta- és távirda egyesítése által ránk háramlott tömérdek visszáságot, most csak a levélposta bajain kérünk sürgősen és azonnal segíteni, mert ezt nem csak a polgárság érdekei követelik, de megkívánja az emberi igazi érzelem is akkor, midőn azt tapasztaljuk, hogy városunk szerencsétlen helyzete következtében, egymásután dőlnek ki a levélhordók, mivel eleget akarnak tenni a rájuk rótt emberfeletti munkának. Kell, hogy tudomást vegyen a posta- igazgatóság Veszprém város szerencsétlen fekvéséről, hogy belássa, miszerint ha a levélhordók száma nem szaporittatik a mindegyre nagyobbodó postaforgalom daczára sem, akkor nemcsak az adófizető polgárság érdekei szorulnak háttérbe, de egyre szaporodni fog azon szerencsétlen emberek száma is, kik épen ezen hiányosságnak lettek áldozatává. Nincs városunkban egyetlenegy egyenes utcza sem. Heg}', völgy váltakoznak s tizennégy dombon épült föl a város. Ily körülmények között három levélhordó a legjobb akarat mellett sem képes megfelelni a reá rótt kötelességnek, igy nem soká folytathatják ügybuzgóságukat, mert lábaik meggyökeresednek, a tüdő felmondja a szolgálatot s egyenkint csakhamar szerencsétlen kollegáik sorsára jutnak. Innen van, hogy egyik vonatérkezéstől a másikig nem képesek a levélhordók a levélpostát rendeltetésük helyére származtatni s gyakran megtörténik, hogy egy-egy levél- küldemény napokig kézbesitetlenül marad. r , Es ha beszámítás alá vesszük azt is, hogy az embereknek a postán felül postakezelést, leszámolást és egyéb teendőiket is kell végezniük, kétségkívül be kell látnia a postaigazgatóságnak, hogy a személyzet számának szaporítása iránt azonnal meg kell tennie a legsürgősebb intézkedéseket. Városunkban rendes körülmények között is élénk a postaforgalom, de mint mindenütt, úgy nálunk is a közelgő ünnepek alkalmával a postán négyszeresen meg fog nagyobbodni a forgalom, amidőn a csekély számú személyzet nem fog eleget tehetni a polgárság érdekeinek, midőn azt rendes körülmények között is képtelen megtenni. Ismételten és sürgősen felhívjuk tehát a soproni postaigazgatóságot, miszerint haladéktalanul intézkedjék, hogy a postaszemélyzet száma a közelgő ünnepek alkalmára is már szaporittassék, — igen kívánatos volna a jelenlegi létszámot legalább is megkétszerezni. Ezt, miként említettük, nemcsak városunk fekvése, a naponkint élénkülő postaforgalom, de kiválóan a városi adófizető polgárok érdeke kivánja és kérik azok a szánandó levélhordók, kik elgénberesedve, abban a stádiumban vannak, amidőn legnagyobb ügybuz- góságuk daczára a testszervezet felmondja a szolgálatot. Hisszük, hogy e jogos felszólalásunk viszhangra. fog találni a soproni postaigazgatóság részéről, mert ellenkező esetben azt kellene hinnünk, hogy nem törődnek a polgárság érdekeivel és nem ismerik az emberbaráti kötelességet! Pedig ezt nem szeretjük hinni ! Gyilkos hazugság. Veszprém, decz. 15. A mai embereket ál becsvágy űzi a becstelenségbe és álbecsületérzés a halálba ; a gyilkos hazugság uralja a modern társadalmat és kényszeríti félelmes hatalma alá. Mindnyájan anyagilag és erkölcsileg viszonyainkat meghaladó életmódot folytatunk: többet adunk ki, mint beveszünk s magasabbra tartjuk magunkat, mint vagyunk. A hazugság pedig, melyet házitüzhelyünknél saját keblünkben neveltünk fel, csakhamar erőt vesz összes érzelmeinken, összes viszonyainkon, egyáltalán a társadalmi léten és csak szerencsés véletlen, ha minden kijárás nélkül való zsákutczába, végzetes katasztrófához nem vezet. Ami azon szegény férfiúval történt, kinek szerencsétlenségén ma egy vigaszt alhatalan özvegy és három árva gyászolva kesereg, a nap minden óráján közüliüik bárkivel megeshetik. Az uralkodó társadalmi. viszonyok, a becsületről alkotott álfogalom terrorizáló zsarnoksága ellen, melynek kinden hódol és ellentállás nélkül aláveti magát, nem óv meg a legtisztább s legjámborabb jellem sem, nem a legjogosultabb tudata annak, hogy életünkkel a közjónak ép oly hasznos, mint szükséges szolgálatokat tehetünk, tenni kötelesek vagyunk; nem óv meg a gyámolitásra szorult soktagu család iránt tartozó legszentebb kötelesség sem, mely családnak pedig egyedüli támasza vagyunk, attól, hogy a társadalom vérszomjas bálványa egyszerre előttünk teremjen, az álbecsületfogalom, a hazuság elénk álljon, egy drága, tiszta, a jónak s nemesnek lekötelezett életet áldozatul kívánjon s el is vegyen semmiért. Sem szó, sem Írás, még a büntetőtörvény sem, mely a párbajt a büntetendő cselekmények közé sorozta, uem voltak képesek mérkőzni a hazugsággal, mindeneket uraló varázs erejének átkát megtörni. Nem csoda. A baj gyökere nem ott van, a hol rábeszélés, intés és nem intamáló büntetés hatni képesek. A közvélemény valamennyi közege elismerésre méltó egyetértéssel alkalmul használja a legújabb szomorú eseményt, hogy a párbajmániát ostorozza, a társadalmat a legerősebb hangon meglecz- kéztesse azért, hogy a hazugságot uralkodni engedi magán. De a baj gyökerére s azon archimedesi pontra, melyen egyedül lenne az emeltyű sikerrel megtámasztható annak eltávolítására, egy sem mutatott. Még itt is érvényesíti félelmes hatalmát az uralkodó társadalmi hazugság s az egész világ félénken megbátrál előtte a helyett, bogy az igazságnak megadná az őt megillető tiszteletet. Mi megmondjuk az igazat: a párbaj hatásos megszüntetésének a hadseregből kell kiindulnia. A meddig nálunk, különösen mivel az általános védkötelezettség folytán minden fiatal ember, minden heves vérmérséklet éretlen szellem túláradt szív és fantasztikus fö beso- roztatik, a tisztnek megvívnia nemcsak szabad, hannem kell, a meddig a hadseregben a párbaj nemcsak, hogy nem bűn, hanem éppen becsületbeli szent kötelesség: addig nem szűnik meg a gyilkos embermészárlás, addig a bajtárs bajtársát, vérrokon vérrokonát, az úgynevezett lovagias ember a legelső egyént, ki útjába botlik, lekonczolja a vérszomjas bálvány oltárára. Hol van a valódi gentleman hazája, ha nem Angliában? Dicsekedhetik-e valaki azzal, hogy bátrabb, talpig becsületesebb, mint a britt katona tiszt? És ime, a valódi angol gentleman nem verekedik meg, az előkelő britt katonatiszt a kihívást olybá veszi, mint csúf gyanúsítást. És az angol hadseregből indult ki számkivetése a párbajnak, mint a becsületről alkotott fogalom gyalázatos meghamisításának, becstelen alattomos hazugságnak, mely azon ürügy alatt, hogy erkölcsi sérelmet orvosol, tátongó sebet ejt a testen, derék férfiakat nyomorékokká tesz és ártatlan családokat segélynélküli nyomorba, Ínségbe és kétségbeesésbe dönt. Jól tudjuk, hogy ez egy csapásra nem fog menni; de legalább annyinak kellene történnie, hogy a katonai becsületbiróság mindig a párviadal előtt ülne össze, annak megállapítása végett, hogy váljon ezen középkori kisértet az adott esetben valóban mellőzhetet!en-e, annak okvetlen meg kell-e történnie? Feltétlenül meg kell engedni, hogy a tévedést, elhamarkodást beismerni s érte bocsánatot kérni lehessen anélkül, hogy ezen becsületes cselekmény miatt gyávának tartassák valaki. —r —Z. ;3ag — L. E. k. a.-nak. — Volt két »napom,* két üdvözítőm Ah, énnekem is ifjú hajnalon, Olyan varázsló volt a napsugara, Csak érezém, de ki nem mondhatom. Doldog valék az álmok rózsapirján, Nem voltak akkor nékem bánátim, A hú helyett öröm lakott a szívben, Vagy tán öröm volt akkor még a kin ? De elborult a fénylő nap az égen S mint ifjú, még boldogtalan levék . . . . . . Mig végre jött a másik üdvözítőm, Másik „napom,“ miként az éj, sötét. És én szerettein, és rajongtam érte, Elbűvöltek az éj sötét szemek, Ezernyi búmat elfeledve, hittem, Hogy én boldogtalan soasem leszek. De sírba szállt, akit oly hőn szerettem S magával vitte boldogságomat . . . Azóta vágyom én is el a földről: Előbb-utóbb is szivem megszakad. Hullám. Valahányszor Kossuth Lajos látogatásáról hazajövök, valóságos ostromot kell kiállanom a szerkesztők és hírlapírók részéről. Minden elképzelhető változatban kérnek, faggatnak: mondjak el valamit azokból a beszélgetésekből, miket legnagyobb hazánkfiával folytattam ; miről beszélgettünk leginkább ? nit mondott erről s erről a dologról ? miként vélekedik erről a tárgyról, vagy arról az emberről stb. És amily állhatatos az ő kérdezősküdésük, ép oly állhatatos az én válaszom, mely következőképen hangzik: a gondviselés megáldotta Kossuth Lajost olyan tollal, a minővel önök nem rendelkeznek.; ha tehát ő szükségesnek vagy czélszerünek tartja, hogy valamely véleménye megirassék és közzététessék, meg tudja azt tenni maga jobban mint bárki más; a mit pedig ő nem tart a nyilvánosság elé valónak s csak bizalmas beszélgetésképen mond el: megbo- csáthatlan szerénytelenség lenne azt mégis nyilvánosságra hozni. Vannak, kiket e válasz kapaczitál s békével hagynak; de vannak mások, a kik ekkor sem hajlandó megkegyelmezni, hanem folytatják más meg más asakban a faggatást,— hátha mégis sikerül kicsikarni belőlem valami érdekeset lapjuk számára! Ez utóbbiak közöt legleleményesebb Mikszáth Kálmán, a ki, ezúttal például, látva hogy sehogy sem boldogul, azzal fenyegetőzött: hogy ha nem beszélek el néki valami érdekes részletetet, akkor ő a maga szabad fantáziájából fog meríteni, megfogja írni tárczájában, hogy azt hallotta tőlem, miszerint Kossuth Lajos immár meg van elégedve * 1 *) E nagy érdekű közleményt a függetlenségi és negyvennyolczas párt képes heti néplapból, az uj évvel most már a harmadik évfolyamba lépő Nép zászlójából veszszük át. A Népzászlóját ebből az alkalomból is elvtársaink pártfogásába ajánljuk. — Előfizetési ára egy évnegyedre 1 forint, a mely a Népzászlója kiadó hivatalába Budapest, Kecskeméti-utoza 6. sz. a Pallas részvénytársasághoz küldendő. politikai állapotainkkal, hogy rettenetesen megdicsérte Tisza Kálmán államférfim bölcsességét., stb. »Tessék!“ — mondám — gondolva magamban: csak nem fog olyan bolondokat Írni, de ha teszi is, nem akad olyan bolond ember az országban aki elhigyje. De ő bizony, a mint monda úgy meg is cselekedte. Megírta mindazt a sok tréfás dolgot a »Pesti Hírlap* tárczájában, megtoldván még azzal, hogy egyúttal Beksics Gusztávot is megdicsértette. — Hát ez ugyan kissé merész tréfa volt az én t. képviselő társamtól no de azért én még sem haragszom hirlapiróinkra mert jól tudom, hogy unszolásaik forrása nem puszta kíváncsiság, hanem inkább az a meleg érdeklődés, melylyel mindnyájok, pártkülömbség nélkül, nagy hazánkfia és nyilatkozatai iránt viseltetnek s mert tudják, hogy Kossuthról Írva, örömet szereznek olvasóiknak. — Ez oknak engedek én is most, midőn teljesítve a Népzászló szerkesztőjének kérését, válaszolok arra a kérdésre; hogy van Kossuth Lajos? és milyen az életmódja? * Hát ebben az egyben liiven referált Mikszáth is: igaz tény, hál’ Isten! hogy ezúttal igen jó egészségben találtam »Kossuth apánkat*. Mindennap a kellemetlen idő daczára, hosszú sétát tettünk a város távolabb eső részeiben. (Hosszú évek óta annyira megszokta a magányt, hogy sétáibán is kerüli a népes utczákat, azért igen kevés ember is van Turin városában, a ki csak látásból is ismerné a nagy remetét, holott immár több mint 25 esztendeje hogy ott lakik !) Megtörtént némelykor, hogy ama távolabb eső részekben is egy csomó emberrel találkoztunk s ekkor rendesen azt moodá tréfásan: lássa barátom, ez a sok ember most csak azért jár-kel az utczán, hogy engem boszantson! Csak azért semmi egyébért! De e nagy »bosszúság“ daczára mégis megteszi m nden reggel sétáját, mely némelykor két, bamad- fél óráig is eltart. (Séta előtt télen-nyaron hideg vieben fürdik.) S ebben a jó szokásában nem igen zavartatja magat az időjárás szeszélyei által. Egv reggel, midőn hozzámentem, hogy a rendes sétára elkísérjem, záporként hullott az eső s midőn e rre figyelmeztettem, azt felelte: hát ez az eső dolga mi csak végezzük a magunkét s menjünk sétálni Mentünk, át is áztunk bőrig, de ő föl se vette, csak folytatta mig kitelt az idő. Haza térve hamarosan átöltözködött s leült a villásreggelihez, melylyel a gondos házi asszony, kedves jó buga már készen várt minket. A gyengéd szemrehányásra, hogy már hogy lehet ilyen rossz időben kijárni — mosolyogva rámutatott ruháira, hogy azokon semmi nyoma az esőnek. * Abban is híven referált Mikszáth, hogy Kossuthnak igen jól esett Somssicb Pál mnlt nyári látogatása; mert habár ifjú koruk óta egymással ellenkező politikai táborban harczoltak, mindig tisztelték, becsülték egymást. Az is igaz, hogy Kossuth szereti és nagyra becsüli Hermann Ottót, és botránynak mondja, hogy e leggeniálisabb s legmagya- rabb tudósunk kimaradt az országgyűlésből. Mindez ! igaz, a többi merő »fantázia* még pedig a legvadabb fajtából. Hogy Kossuth miként gondolkozik Tisza Kálmán kormányzati rendszeréről, azt megtud- | hatjnk mindegyik nyilatkozatából, különösen pedig a »Generális czimü iratából, mely a múlt nyáron j látott napvilágot. A mi pedig Beksich Gusztávot j illeti, a kit Mikszáth barátom széles jé kedvében | szintén jónak látott belevonni a Credóba — hát ' arról bizony Kossuth . . . elfeledkezett megemlékezni. Ennyit helyreigazitássul. Egyébiránt megjegyzem* hogy mikor valaki a hazából megy hozzá látogatóba, ő nem abban leli örömét, hogy ö beszéljen minél többet, hanem inkább arra igyekszik, hogy látogatóját megbeszéltesse, ily utón óhajtván értesülést nyerni oly dolgok felől, miket az újságokból nem lehet megtudni. Különös érdeklődést tanúsít mindig oly részletek iránt, mik népünk jelen élet- j módjára, szellemi és anyagi állapotára vonatkoznak. | Ilyenkor órákig is elhallgatná az embert. így például tüzetesen kérdezősködött jelenlegi választó kerületem felöl, melyet személyesen is ismer (még emlékszik rá, hogy 1848-ban Szegváron a vármegyeház előtt beszédet tartott) valamiaát tálHogy van Kossuth Lajos?**
