Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)

1887-12-10 / 57. szám

— A postatakarékpénztár I SS6-ik évi működéséről Baross Gábor közmunka- és közlekedésügyi miniszter jelentést terjesztett be a kepviselőhazhoz. Közöljük belőle a kö­vetkező adatokat. A. közönség rendelkezésére bocsátott 2000 közvetítő hivatalnál összesen 2.677,098 forint tétetett be és 1.257,532 frt 24 kr vétetett ki; e szerint az év végén tiszta betet maradt 1.419,566 frt 8 kr. A betevők közt aránylag legnagyobb számmal voltak a magyar nemzetiségűek, de a kivevők közt is. Az egyes betétek nagysága igen in­gadozó volt s még a postaigazgatósági kerü­letek szerinti átlagok is nagy eltéréseket tüntetnek fel. így a budapesti kerületben az átlag 13 írt 61 kr., a kassaiban 22 frt 42 kr. A postatakarékpénztár összes keze­lési költsége 105.657 frt 21 kr. volt, s igv minthogy összesen 539,064 ügyeset fordult elő, egy-egynek átlagos költsége 19 és fél kr. A mi, tekintve a kezdet nehézségeit 8 a külföldi tapasztalatokat bizonyítja, hogy a posta-takarékpénztár berendezése eléggé egyszerű és jutányos. — A regále megváltásának kérdésével a pénzügyminisztérium újabban is foglalkozott s az előmunkálatok befejezése rövid időn várható. A megoldás módjának végleges eldöntése előtt azonban — értesülésünk szerint — szakemberekből álló értekezletet hívnak össze, mely az ügyet minden részben megvitatja. A regálemegváltásról szóló tör- vényjavaslatot mindamellett a pénzügymi­niszter aligha fogja a jövő év ősze előtt a képviselőházhoz beterjeszthetni. — A bukott intendáns. A képviselőház szombati ülésének végén az intendánsi kér­dés is szőnyegre került Fenyvessy Ferencz, a Veszprém megyei ugodi járás kép­viselőjének interpelatiójára. Meghozta a rég­óta várva-várt miniszteri kijelentést, hogy Kegle vich István gróf megválik az állástól, melyet méltatlanul töl­tött be. — Bérbeadott fürdő. A „Hévviz“-fürdőt Gr. Festetics Tassilló tulajdonostól Govorcsin György, ki az említett fürdőt már három éven át bírta 1888-ik évi ápril 24-ik nap­jától követkéző öt évre bérbe vette. A für­dőnél a fürdő-közönség élvezetére tetemes újítás történik, s a bérlő minden lehetőt el fog követni, ami a közönségnek élvezetes szórakozására egy fürdőhelytől megkivántatik. — A Petöfy-emlék javára. A Segesváron felállítandó Petőfy-emlék költségeinek fede­zéséhez megyénk 25 írttal járult. — Akik a végrehajtónak ellentállnak. Varga veszprémi bir. végrehajtó végrehajtás foganatosítása végett Szabadi községbe ment, ott azonban Petke Gábor és Csepely Károly alperesek részéről ellenszegüléssel találkozott s sértő kifejezésekben részesült, amiért tör­vény elé került az ügy. A veszprémi kir. törvényszék ez ügyben kedden tartotta meg a végtárgyalást. Dr. Ivukorelly közvádló bűntettben kéri vádlottakat bűnösül kimondani, a törvényszék azonban csak vétséget látott fenforogni s ezért Petke Gábort kéthavi, Csepely Károlyt pedig 6 heti fogházra ítélte. Az Ítélettel úgy a közvádló, mint vádlottak megnyugodtak. — „A coulissa nyalok.“ Ilyenek is vannak Székesfejérvárott. Ilyeneknek nevezi legalább a „Szabadság“ azokat, akik sóhajaikat és egyéb ügyeiket rendezni a színpadra járnak s kiknek száma ott annyira felszaporodott, hogy Seidel Lajos rendőrkapitány szigorú átiratot intézet Csóka Sándor színigazgatóhoz, hogy az idegeneknek a színpadra járást a legkeményebben tiltsa meg. A szenvedélyes színpad koptatóknál e már rég nélkülözött erélyes fellépés nagy riadalmat okoz. — Balaton-Udvariban f. hó 6-án rend­kívüli éreeklődés mellett folyt le a megyei bizottságitag választás. Meg választatott Wen­ninger Mátyás tihanyi apátsági gazdatiszt. Zalamegye kitűnő képzettségű ifjú erőt nj-ert a megválasztottban, kit ez alkalomból szív­ből gratulálunk. — Templomszentelés. Veszprém megye Nóráp községében a minap avatták föl uj templomukat a reformátusok. A százharmincz főből álló egyházközség, idegen gyámolitás nélkül, saját fillérein emelte a szép templo­mot. A felavatás ünnepére megjelent a kerü­leti esperes is, a kit nagy ünnepélyességgel fogadtak. Az isteni tiszteletet Kőszeghy József, az egyház lelkésze végezte. A tem­plom tervét Bösenbach ur, az Esterházy-féle uradalmak építője készítette díjtalanul s ő ügyelt az építésre is. — Adófizetők figyelmébe. Felhivatnak mindazon érdekelt felek, a kik tőkekamat, — vagy járadékadó alá tartoznak, hogy szabály- szerű vallomásaikat ezen város adóügyosz­tályához 14 nap alatt okvetlenül benyújtsák. — A bevalláshoz szükséges nyomtatványok, ugyancsak ezen város adóügyosztályánál díj­mentesen kaphatók. — Veszprém, 1887. évi ' deczember 9-én. Kováts, polgármester. — Vármegyénk, mint alapitótag. Az „Abauj-tornavármegyei és kassai közmivelő- dési egyesületbe“ vármegyénk négy 15 frtos részjegyei, összesen 60 írttal alapitótagként belépett. — Posta és távírda házasitás Pápán. Pápáról Írja tudósítónk: A „Griff“ fogadó soha úgy meg nem volt tömve, mint tegnap. A posta és távirda összeházasítására vonat­kozó zenei darab igen hatot, A Pápa városi előkelőség találkozót adott magának s oly kedélyes csevegés vett rajta erőt, hogy csak az éjfél utánni idő tudott annak gátot vetni. A társadalmi ledergiát csakis dr. Müllerbeer ur tudja fölrázni álmaiból, a többi híresek csak a politikai nyikorgásnak doktorai, s hogy milyenek, hü képe a város, megye, ország. Kigyót, békát kiáltanak a postaintéz- ményer egyes akadékoskodni szeretők Pápáü, megmutatta a tegnapi szép közönség, mely a postatisztikarnak fölajánlott zeneestélyen megjelent, hogy a munkateljesítés szolgála­tában páratlanul álló postatisztek ellen inté­zett panaszlevelek csak rágalmak! Tehát nem lehet esztergálni a pápai postatisztika­ron, ki van az szépen csiszolva, fényes bizo- njiték e tekintetben az a publikum, mely igazán impozáns számban adott kifejezést a pápai postatisztikar iránt régen táplált el­ismerésének. Rácz Marczi barátunk igen szép alkalmi verssel lepte meg Müllerbeer dr. urat, melyet humoros meneténél fogva jövő számunkban befogjuk mutatni olvasó közön­ségünknek. Brávó Márton Czár! — Egy szűr, mint bűnjel. Kis Pál, zirczi lakos eladott egy lopott szűrt Szánthó Fe- rencznek, akitől ezt a bíróság, mint lopott jószágot, bűnjel gyanánt elkobozta. A szeny- nyes fehér, czifra, kivarrott tulipános dupla gallérral ellátott szűr tulajdonosa felhivatik a zirczi szolgabiróság által sajátja átvételére, a szűrtől vaj pedig, ki időközben kereket ol­dott, országosan köröztetik. — Díszes temetés volt f. hó 4-én Felső- örsön, ugyanis e nap d. u. 3 órakor kisérték örök nyugalomra Köves Nép. János felső­örsi prépost. A temetési szertartást Vesz­prém egyházmegye káptalani tagjai végezték. A végső útra igen számosau kisérték ki a boldogult derék főpapot. Városunkból is számosán jelentek meg a temetésre. Az elhunyt családja a következő gyászjelentést adta ki: Köves Péter a saját — úgy neje és gyermekei, valamint az összes rokonság nevében fájó szívvel jelenti feledhetetlen jó testvérének Köves Nép. János felsőörsi pré­postnak, élete 75-ik áldozáságának 1 S-ik évében f. 1887. évi decz. hó 2-án déli 12 órakor, a halotti szentségek ájtatos felvétele után végelgyengülésben történt csendes kimúlták A drága tetemek f. 1887. évi decz. 4- én délután 3 órakor fognak a felsőörsi róm. kath. temetőbe örök nyugalomra tétetni, az engesztelő szentmiseáldozat pedig decz. 5- én reggel 9 órakor az ugyanottani plébánia- templomban fog a Mindenhatónak bemutathatni. Kelt Felsőörsön, 1887. deczember 2-án. Áldás és béke lengjen a kedves halott drága porai fölött! — Az almádi-részvénytársaság ma este tartja rendes közgyűlését, mely alkalommal a tulajdonát képező vendéglő s illetve az ahoz tartozó regálék fognak bérbe kiadatni 3, esetleg 6 évre. Ajánlkozók az egész országból szép számmal vannak. Városunk­ból öten, Bndapestről hárman vannak a pályázók. A közgyűlés kétség kívül érdekes leend. — A csendőrség köréből. Az urkutirab- lóharcz lefolyása óta a csendőrségnak nincs annyi dolga, mint azelőtt. A kedélyek le csil­lapultak és rablógarázdálkodás is megszűnt. Úgy látszik Perger János kényes esete elré- mitette a jómadarakat. De úgy vau ez ren­dén. — Szilágyi Gerő csendőrhadnagy és szakaszparancsnok felhasználja a csendes állapotot s mig rablóhajszára nem kell neki ismét indulnia, addig folytatja szemléit az őrsökön. A múlt rablóüldözés alkalmával ugyanis ezt félbe kellett szakítania s hiva­talos látogatását a hátralévő hét őrsön csak most eszközölheti első ízben. E hó 17-én be is végzendi azokat és ismét visszatér váro­sunkba. — A választási jegyzőkönyvek. A belügy­miniszter körrendeletben utasította a Vesz- prémmegye központi választmányát, hogy jövőre a választási és szavazási jegyzőköny­veket hozzá még a választás napját követő napon elnöki utón terjeszszék föl s tegyék kötelességévé a választások vezetésére kiren­delt választási elnökökuek, hogy a szóban forgó választási iratok két-két példányát az 1874: XXXIII. t.-cz. 90. szakaszában foglalt felelősség terhe alatt hozzájuk még a válasz­tás befejezése után azonnal küldjék be. — A marczaltői rablógyilkos czigányok végtárgyalása alkalmával Karvaly Bátun, alias Ivrajczár Csibók főczinkost nem C s o 1- noky László, hanem Ányos Pál ügyvéd fogja védeni. m— Egyházmegyei közgyűlés. A pápai ev. ref. egyházmegye f. hó 8-án, azaz csütör­tökön Pápán rendkívüli közgyűlést tartott, mely szép látogatottságnak örvendett. — A polgári kör társasestélyeinek másodika jövő szombaton fog megtartatni a kör helyi­ségeiben. Erre külön meghívók már nem adatnak ki. Kik előzőleg már vették az első estélyt megelőzőleg a meghívót, hivata­losak a többi estélvre — melyeket, laza társadalmi viszonyaink élénkítése tekinte­téből — melegen ajánlunk pártfogóinak. — A tüzkárosultak javára ezideig, a már kiosztott pénzen kívül a város polgár- mesteréhez 1500 frt, a megyéhez pedig 6781 frt 76 kr. gyűlt egybe. Ez összeg czélszerü s egyöntetű szétosztása ügyében tegnapelőtt este értekezletre hívta Véghely Dezső alispán a városi segélybizottságot s a polgármestert. Az értekezletben hírlapunk szerkesztője is részt vett. Határozatba ment, hogy az összegek egy része még karácsony előtt, kulcs szerint kiosztatik, egy rész a szegény károsultak részére való élelmi termények beszerzésére fog fordittatni, egy rész pedig a tavaszi segélynyújtásra tartaléktőkéül fog letéteményeztetni. — Vidéki „rokonok“ figyelmébe. Tagadha­tatlan, hogy megyénkből is sokan törik azon a fejüket, hogy a közeledő ünnepek alkal­mával milyen „küldeménynyel“ lepjék meg a fővárosban lakó ismerősöket és rokonokat. Nehogy ezek s jó „rokonok“ hiába való költségekbe verjék magukat, közöljük itt, hogy például husnemüek közül miket szabad a fővárosba bevinni. Baromfit szárnyast, vadhúst, többrendbeli „disznóságot“ termé­szetesen szabad. »Ezekből mennél több jön annál jobb. De már például leszúrt marhát, borjut, bárányt, kecskét csak úgy szabad szállítani, ha csak magánfogyasztásra szolgál. Az átvevőnek azonban minden ilyen levágott marha után a vizsgálati és fogyasztási adót a vágó és vásárdijt le kell fizetnie. Bőr nél­kül, részletekben érkező marha, borjú, bárány és kecskehus ezentúl sem hozható be a főváros területére. E tilalom ellen vétőket megbírságolják s husszállitmányaikat elko­bozzák . . . Tehát csak — amazokból inkább kettős adagokat. — A Schlenker-féle phylloxerairtó-por és trágyáról nagyszabású röpiratot rendezett sajtó alá a veszprémi „ Petőfi “-könyvnyomdában ama, magyar tőkepénzesekből alakult rész­vénytársaság, mely e rendkívüli találmány olcsó áron való, közhasznú terjesztésére alakult. Jelezzük, hogy a kormánjr illetett kiküldött közegei is, — nekünk is bemutatott hivatalos bizonylatok szerint — e találmányt nagyjelentőségűnek s biztoshatás unak konstatálták. Magát a röpiratot is, jövő hírlapunk, egész teljében, közlendi. — Öngyilkosság-e vagy véletlen haláleset? Múlt szombaton a Jeruzsálemhegy egyik ki­álló sziklamagaslatáról Faggyas Mihály napszámos a mélységbe zuhant, ahol rögtön meghalt. Rövid idő alatt már a második eset ez, hogy e helyen történt szerencsétlenség. Első esetnél egy szerencsétlen napszámos ittas állapotban lett a halál fia, most egy teljesen józan munkás ember esett a veszé­lyes baj áldozatává. Nem tudni határozot­tan, hogy véletlenségből esett-e a tátongó mélységbe, vagy öngyilkossági szándékból ugrott-e oda. Két orvos rendőri bonczolása alkalmával annyi konstatálva lett, hogy Faggyas elvérzés következtében halt meg. — Kívánatos volna, hogy a hatóság a hely­színén szemlét tartván, a szerencsétlenség helyén és a közveszélyes helyet javításokkal látná el a közbiztonság érdekében. Ennyivel tartozik minden ember a saját — egész­ségének. — Megjutalmazott néptanítók. Veszprém- megye legközelebb tartott közgyűlésen elha­tározta 50 drb. aranynyal jutalmazni a magyarosítás terén legtöbb buzgalmat kifejtő néptanítókat. Ivitüntettetnek a következő néptanítók: S t a n g e 1 Ferencz városlődi 6 drb. arany; W e i s z Sámuel 6 drb. Macher Endre lajos-komáromi 6 drb. Székely József porvai 4 drb. Keller Lőrincz ajka- rendeki 3 drb. Schuh Antal b.-nánai 3 drb. Schwarcz Gyula noszlopi 3 drb. Schun- del Ignács németbarnagi 3 drb. Horváth Endre kopányi 2 drb. W u n t s c h Alajos n.-esztergári 2 drb. — Telefonvonal Veszprém és Almádi közt. Veszprém megye törvényhatóság köz- igazgatási bizottsága hétfőn tartott ülésében tárgyaltatott Kompolthy Tivadar s Czol­le nst ein Ferencz Veszprém-Almádi birto­kosoknak a kormányhoz intézett ebbeli kér­vénye, hogy Almádi-Veszprém közti két állo­mással telefonvonalat építsenek ki. A megyei közigazgatási bizottság egyhangúlag magáévá tette az ügyet s pártolólag terjesztette föl azt — mint a „Nemzetiben olvassuk — a kormány elé. A vonal mindenesetre roppant lendületet fog adni a Balaton legszebb für­dőjének, Almádinak.-- Pályázat kántortanitói állomásra. A veszprémi egyházmegyéhez tartozó, v.-palotai esperességbe kebelezett, lepsényi plébániá­hoz tartozó b.-főkajári. fiókhitközségi kántor­tanitói állomás megüresedvén, annak betöl­tésére pályázat hirdettetik f. évi decz. 2S-ra. Jövedelmei: miiídent készpénzben számítva 284 forint. A tannyelv magyar, a tankötele­sek száma 23. — Ne bántsd a csőszt! Kováts Sándor és Kováts József édes testvérek, kis-berzsenyi (Veszpr. m.) lakosok Takács Gábor helybeli csőszt annyira elverték, hogy majdnem belehalt. Ezért nevezett testvérek tör­vény elé kerültek és életveszétyes súlyos testi sértési bűntett, mint szintén vád alá helyez­tetett. Ez ügyben szerdán Ítélt a veszprémi kir. törvényszék és a testvéreket másfél- évi fogházra marasztalta vissza. Ügyész és vádlottak fellebbezést jelentettek be. — Tolvaj cseléd. Gottlieb Pepi cselédleányt az a vád terheli, hogy ő több rendbeli lopást vitt véghez. Ezért állt szerdán a veszprémi kir. törvényszék előtt egy paraszt asszonnyal együtt, aki ez ügyben orgazdasággal vádoltatott. Gottlieb Pepit 8 havi, az orgazda asszonyt 6 havi fogházra ítélte a törvényszék. Fellebbeztek. — Öngyilkossági kísérlet. Svég Zsófia bakonybéli születésű 24 éves hajadon cseléd f. hó 7-én éjjel Budapesten egynegyed 12 órakor a Vörösmarty-utcza 14-ik szám alatt levő korcsmában marólúgot ivott. A Rókusbán ápolják. Tettének okát nem tudják. — Véletlen szerencsétlenség. Kis-Lődön Szeibert Józsefné vigyáztalanságát majd-y nem életével fizette meg. Ugyanis egy fedet­len kutból vizet akart meríteni, de a merőt oly ügyetlenül kezelte, hogjr az egyensúlyt elveszítő és maga a kútba esett. Segélykiál­tásaira csakhamar kimentették, kisebb sérü­léseken és nagyijedtségen kívül más baja nem történt. — Elszaladt ló. Németh Kálmán, som- lyóvásárhelyi lakosnak egy darab 14 markos, sötét pej, 11 és fél éves, jegynélküli hamvas lova a lovasi erdőből elszaladt s azóta feltalálható nem volt. A devecseri szolgabiróság 4664. szám alatt felhívja a becsületes „megtalálót,“ hogy azt jogos tu­lajdonosának származtassa vissza. Közönség köréből. Hálanyilatkozat. Tekintetes Szerkesztő ur! Ha súlyos veszteségem fölötti bánatomban, melytől egészen megtörve, még csak most ébre­dezem, mi által a végzetes isteni csapást még tűrhetetlenebből s annak nagyságát még perczen- kint fokozódva áte'rzem, megvallom, hogy egye­düli vigaszt csak abban lelek, midőn arra gondo­lok, hogy mily végtelen sokan osztoznak velem mély gyászomban!! Ennek tanujelét adták részint mindazok, kik boldogult jó férjemnek a végső tisztelet jeléül temetésén megjeleutek; kik testü­letileg, mint vigasztaló angyalul megtiszteltek; s továbbá mindazok, kik személyesen — vagy Írás­ban részvétükkel igyekeztek fájdalmamat enyhí­teni! — Kérem tekintetes Szerkesztő urat, engedje meg, hogy leghőbben átérzett hálaelismerésemet nekik ezen az utón nyilváníthassam s becses lap­jának hasábjain tért engedni méltóztassék ; va­gyok teljes tisztelettel Veszprémben, decz. 9. 1887. Özvegy dr. Fischer Béláné. Felelős szerkesztő: KOMPOLTHY TIVADAR. 18388. Veszprémvármegye alispánjától. 1887. Pályázati hirdetmény. Rend. tan. Veszprém városánál a négy­száz (400) forintnyi javalmazással szervezett városi orvosi állás üresedésbe jővén, ezen állásra az 1S86. XXII. t.-cz. 82. §-a alapján pályázat hirdettetik s fölhivatnak mindazok, kik ezen állást elnyerni óhajtják s az 1883. I. t.-cz. 9. §-ában és az 1876. XIV. t.-cz. 143. §-ában előirt minősítéssel bírnak, hogy sza­bályszerűen fölszerelt kérvényeiket alulirt vármegyei alispánhoz folyó évi deczember hó 24-ik napjának délutáni 5 órájáig annál inkább adják be, mert a később érkező folyamodványok figyelembe vétetni nem fognak. Veszprém, 1887. évi deczember hó 9-én. Véghely Dezső, királyi tanácsos alispán.

Next

/
Thumbnails
Contents