Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)
1887-01-29 / 6. szám
ha törvény szigorúan büntetné a párbajozókat, miként azt Amerikában teszik, ahol a párbajozókat. ha vagyonosak, gondnokság alá is teszik, mivel ott a párbajozókat félbolondszámba veszik. És ha csakugyan nagy mocskot ejtett valaki valakinek becsületén, mivel mossa azt le ? Kérdezhetné valaki ezekután. Erre mi lakonicze azt feleljük : becsületbiróság ! Útját kell állni mielőbb a társadalom e ragadós betegségének, mert mint kifejtettük, a párbaj czéljának éppen nem felel meg. S midőn úgyis egyre halljuk a panaszt, hogy pusztulunk, veszünk, napról-napra szaporodik az öngyilkosok száma, kell, hogy a párbaj eltörlésével emberéletek mentessenek meg. „A párbaj társadalmi előítélet melyet csak a szolgalelküség t á m o g at“ — mondja Tábori és igaza van, mert aki gyáván meghódol az előítéletnek, az megérdemli, hogy rá süssük a szolgalelküség bélyegét! Tanügy. A kézügyességi oktatásról. (Felolvastatott a veszprémmegyei izr. tanitó-egyesület közgyűlésében.) (Vége.) Áttérve most már magára a tulajdonképeni kézügyességi oktatásra, azt a következő előnyöknél fogva ajánlhatjuk a rendes iskolai tantárgyak közé való felvételre. A kézügyességi oktatás által felelünk meg az öszhangzatos nevelés követelményeinek. A túlságos szellemi munka által megzavart egyensúlyt egyedül a kézügyességi oktatás által állíthatjuk helyre. A tudomány, ismeretek szerzése alkotás és öntevékenység nélkül nagyon meddő befolyássnl bir a tanulóra. A népiskola őskorában nagyobbrészt az ismeretszerzésre fektették a fősulyt, később a gyermek valamennyi erejének kiképzésére terjesztették ki figyelmöket. Fölvették az elemi iskola tantárgyai közé a kézügyesség szolgálatában álló napot, a testi nevelést czélzó tornát, a női kézimunkákat. Az ismeretet nyújtó iskolának, mely főleg a szellemi képzés szolgálatában áll — szükségképeni kiegészítése a kézimunkaiskola. A kézügyességi oktatás teljesen öszhangzásban áll a gyermeki hajlammal és természettel. A gyermekek — mondja Comenius anyaiskolájában —folyton szeretnek munkálkodni. Ne álljuk útját e nemes ösztönnek, sőt ellenkezőleg adjunk lehetőleg alkalmat ennek kielégítésére. Tevékenység és munkálkodás az ébredő gyermeki élet első jelenségei. E természetes hajlamot nevelik, bár önkénytelenül a szülők is, midőn a gyeunekeket játékszerekkel látják el. Sokszor van alkalmunk ilyenkor különféle észleleteket tennünk. Miként eleveníti meg a gyermek a fabábot, katonát v. állatot. Ha a játékdarab egyik része eltörik v. a báb ruhája feslésnek indul, hogy törekszik a gyermek élénk munkaösztönénél fogva ezeken igazítani. __ És mi történik a gyermekekkel az iskolában ? Órákon, napokon, sőt éveken át egyhangú érdektelen betűk szemlélésére kényszerítik őket, a szellemet oly képzetekkel rakják meg, melyek teljesen idegenek előtte. Nem csoda tehát, ha oly örömest cseréli föl a leány a könyvet a tűvel, a fiú pedig a képpel. Mily örömest hagyják el a gyermekek az iskolát, hogy csak néhány órát is a szabadban tölthessenek! Yajjon annak a jele-e ez, hogy öröme telik az iskolázás- és tanulásban! Nem arra indit-e bennünket e jelenség, hogy a gyermeknek inkább alkotó és teremtő ösztönét fejleszszük és tereljük helyes irányba. A kézügyességi oktatás a jellemképzés egyik hathatós eszköze. Herbart nagyhírű német bölcsész is kimutatta, midőn azt állítja, hogy a szellemi nevelés-oktatás az embert hosszú időre oly passiózásba helyezi, hogv az a kérdés áll elő: mi következik majd be, ha a tanító folytonos behatása a növendékre nézve megszűnik. A kézimunkával való foglalkozás azt az előnyt nyújtja, hogy általa felébred a gyermekben az öntevékenység ösztöne, mely a jellem képzés egyik alapköve. A gyermeket — mondja továbbá — minden áron foglalkoztatni kell, mert a henyélés pajkosságot- és rakonczátlanságot szül. Ha esetleg oly munkával foglalkoztatjuk, melynek később hasznát veheti annál jobb. A gyermekben a munka készítése előtt felébred a munkára való szándék, mely csakhamar tetté, cselekedeté válik. Ha már most szándékát kiviszi, nem erösbödik-e akarata, mely jónak és nemesnek szolgálatában állván, szintén a jellemnek egyik alapköve. Térjünk most át a kézügyességi oktatás gyakorlati irányára. 4. A kézíigyességi oktatás többféle gyakorlati műfogásokra képesíti a gyermeket, élesíti a szemet, fejleszti a szép és tetszetős iránti hajlamot. A kéz gyakorlása által a gyermek bizonyos, az iparra tartozó ügyességre tesz szert, sokkal alkalmasabb lesz valamely iparágban való kiképzésre. Aztán a kézimunka, a legrészletesebb szemléltetés lévén alapja, utalja a gyermeket az alapos megfigyelésre, a lényegtelennek látszó csekélységek tekintetbe vételére. A készítendő tárgy folytonos szemlélése, az egyes részek összehasonlítása, mérése gyakorolja a szemet, élesíti a szemmértéket. Az anyagból való alakítás és mintázás, lombfüré- szelés, faragás és papírmunkák által oly tárgyak készítendők, melyek szép és tetszetős alakjuk által tűnnek szembe. A gyermek a megtanultakat köny- nyen áttekintvén, s a fokozatos tanítás mellett a haladást folyton szemléltetvén, megtanulja a gyermek a feltüntetett siker diadalát élvezni; korán az önállló alakítás gyönyörét ismervén meg, vele az önmunkásság, a teremtő képzelem kifejlődését mozdítja elő. Azért elejétől kezdve még a legkezdetlegesebb munkánál is azon legyünk, hogy az ne legyen felületesen, silányan elkészítve, továbbá, hogy a már egyszer megkezdett munka be is végeztessék, hogy igy a gyermek kitartásra tegyen szert, a mi jellem- szilárdságra nagy befolyással lesz. 5. A kézügyességi oktatás jelentékeny befolyással van a családi és állami életre. A gyermek megkedvelvén a kézimunkát, azon lesz, hogy ezen örömet találván rajta, folyton gyakorolja, nem kívánkozik el onnan hazulról. A tisztán szellemi munka nem ösztönzi öt az öntevékenységre, nem csoda tehát, ha szabad idejét az utczán tölti el csintalankodva és pajkoskodva. A mostani iskolai nevelés tehát nem szoktatja a gyermeket a házhoz. Ha azonban számára oly foglalkozást teremtünk, melyet örömmel végez, mily jelentékeny befolyással van ez a gyermek, erkölcsiségére, valamint a későbbi családi életre. Mily öröm élvezetére vezetjük a gyermeket, ha képesítjük őt oly tárgyak készítésére, melyek esetleg a házban használhatók vagy valamely családi ünnep alkalmára ajándékképen szerepelhetnek. A mire a zsenge gyermeket szoktatjuk, azt gyakorolja később a férfi, a családapa. A családi élet egész más alakot öltene, ha népünk napi munkája után otthonát keresné fel, hogy családja körében találna szórakozást és uj erőt a munkára. Mai napság a legtöbben a korcsmákban boros kancsó és kártya mellett töltik el idejöket és költik el keresményük nagy részét. Hányán ácsorognak órák és napok hosszat pipával szájukban az utczák szögletén, várva a szájukba repülendő sült galambot. Ha a gyermekkel megszerettetjük a munkát, később felnőtt korában is gyakorolja, jobban érezné magát otthonában, népünk anyagi és erkölcsi élete is javulna. Hogy ezáltal a család alapján nyugvó állam szintén emelkednék, az világos. De még az ipar emelésére is nagy horderejűvé válik majd a kézügyességi oktatás, mert ezentúl az iparos tanuló iskolázott szemmel, biztos, ügyes kézzel fog majd mesterségének megtanulásához. Mi tette az angolt és amerikait a világipar és kereskedelem urává, semmi egyéb, mint a nálunknál sokkal gyakor- latiabb nevelés és oktatás. Mindezek után a mondottakat összefoglalva és visszafordulva kiindulási pontunkhoz, világos, hogy a népiskola csak akkor fog megfelelni nehéz, de magasztos feladatának, ha azon Ips-z Vinorv íi7 p.orpsr/ pmhprt, fpsy.i n. np.vplps nkt.afiás tárgyává, ba szellemileg és testileg ép, egeszseges nemzedéket nevelend, oly nemzedéket, mely serényen munkálkodva és buzgólkodva nagy tettekre legyen képes. Ezt csak úgy érhetjük el, ha ifjúsági nevelésünk főczéljául nem a túlságos ismeretszerzést tekintjük, hanem oda hatunk, hogy ifjainkat derék jellemekké neveljük. Hogy ezt elérhessük, előbb az öntevékenység, a munkásság és szorgalom magvát hintsük el az ifjúság ártatlan szivének tavasz-kertjében. E háromszoros erkölcsi tényezők legyenek nevelésünk alphái és ómegái, hogy igy az iskolákból egészséges, ép, értelmes, ügyes és jó erkölcsű emberek kerüljenek ki hazánk és hitfelekezetünk javára és emelésére. És ekkor a közel jövőre nézve a nagy Széchenyinek a hazára vonatkozó hires jóslatát a népiskolára is alkalmazhatjuk majd, hogy a népiskola nem volt, hanem lesz. Schwarcz Sámuel, tanító. VIDÉK. Kenese, január 27. (A „Veszprémi Független Hírlap“ tek. szerkesztőjének.) A kettesei lámpa-ügyi bizottság ismét megtartotta félévi rendes tánczmulatságát. Szép kőig geh is sokan voltak jelen. Ott láttuk Buchwaldnét (Pestről). L’>rincz Gálomét, Molnár Jánosnét, Horváth rétemét, Horváth Jánosnét, Mózes Jánosnét és a szép vendéglősnél; továbbá Buchicald Tera, Bodis Zsófi, Borsos Zsófi és több szép leányt a vidékről. Felülfizettek: Rosenberg M. János 1 forint, Szánthó József 1 frt, Parrag Gyula 70 kr. Sonneubergné 30 kr. Donnenberg Kálmán 30 kr. Jakab Pál 25 kr. Stark Mór 20 kr. Donnenberg Béla 20 kr. Bakó József 20 kr. Lányi Lajos 20 kr. Horváth Péter 20 kr., végül Lengyel Mór és neje Veszprémből 1 frt, összesen 5 frt 55 kr. Fogadják a tisztelt felülfizetők a bizottság nevében köszönelünhet. A rendezőség. Lajos-Komárom, január hó 24. (A „Veszprémi Független Hirlap“ tek. szerkesztőjéhez). Gyilkosság. Az enyingi járás Kenyér- Mező pusztáján — ma délután 4 órakor, a kenyérmezői juhásznét a birkaakoltól 400 lépésnyi távolra, meggyilkolva találták. — Nyaka volt elmetszve. — A gyilkost, ki 26 évesnek látszó bolygó vándorlegénynek néz ki, Városhidvégen a nagykorcsmában elfogták. Tek. szerkesztő urnák stb. r. I. ÚJDONSÁGOK. Veszprém, jan. 29. — A legújabb hivatalos gazság. Oly páratlan arczátlanságnak, oly vakmerő szemtelenségnek, minőnek újabban ismét a veszprémi aclófelügyelő Harabasevszky fényes bizonyságát adta, még alig volt szemtanúja ez a mi szegény Veszprém-városunk. Valóban nehezünkre esik, ezzel, a kormányt s népet egyaránt kompromittáló lelketlen emberrel, újabban is foglalkozni. Hogv ezt mégis tesszük, az a polgárság érdekében van. Legyen a nép eleve elkészülve a muszkajárásra, amit ez a kozák-hetmann a városi-a hozni akar. íme a legújabb svihákság. A város illető hivatalos bizottságai elkészítik, törvény szerint, 3 újabb évre a házjövedelmi adókivetési munkálatot. Tudjuk, mily nehéz erre a népszerűtlen foglalkozásra derék, népszerű polgárokat fogni. Ezúttal mondhatjuk, a városi polgárság sziue-java belépett e bizottságba. Elkészíti a nagy munkálatot, becsületes lelkiismeretességgel, a nyomasztó viszonyok s a helyi körülmények gondos figyelembevételével s e munkálatot — a város tanácsa, a pénzügyi bizottság külön is elfogadja s helyben hagyja. S mi történik ? A megyei fő-adóinquisitor egyszerűen elveti a város törvényes bizottságai munkálatát, — hogy ő majd megmutatja, miszerint itt még bőven lehet srófolni. A hírhedt újság- tolvaj leir a városhoz, hogy ő két adófelügyelő közeget leküld a város nyakára, ehhez adjon a város 2—2 kiküldöttet, (a mit a város már csak saját becsülete érdekében sem fog tenni!) és majd történik egy felülvizsgálás, házalás, valószínűleg házról-házra stb. Nos, mit szól hozzá a városi hatóság? Nem tudjuk. A mit^ a polgárság fog tenni, arról már tudunk. Értekezlet tartatott tegnap s határozatba ment egy népgyülés tartása, az itt folyó adógarázdálkodás ügyében, mely aztán küldöttségileg fejezze ki sérelmeit a kormánynál . . . Mit teend a kormány, az nem szenved semmi kétséget. Nem pártkérdés egy városnak adóval való agyonnyo- mása. A kormány, reméljük, büntetni fogja lelketlen közegét, kit a pénzügyminiszter nyílt országgyűlésben is megbélyegezett nemrég, s igazságot fog szolgáltatni egy jóravaló szegény város jogos panaszainak! — Eötvös Károly ur múlt kedden Veszprémben volt s egy főbenjáró bűnügyi tárgyalásnál védőkint szerepelt. Ez alkalommal egyikét tartotta legszebb védbeszédeinek, minek következtében a vádlott csak 8 napi fogságra Ítéltetett. — Cserna Vincze helyi kir. ügyészt, mint már eleve jel ez fűk, az a kitüntetés érte, hogy a pestvidéki kir. törvényszékhez helyeztetett át ügyészül s oda valószínűleg már holnap el is utazik. Társadalmunk egy jóravaló, derék tagot veszt benne. Helyét Veszprémben, minden valószínűség szerint az eddigi ügybuzgó alügyész Pong rá ez Jenő ur fogja elfoglalni. — A „Népkor4- ezidén is s pedig február 12-én tartja meg tánczvigalmát, melyre a meghivók a jövő héten küldetnek szét. A bálrendezőség, élén Szabó József bál elnökével, mindent elkövet, hogy a tavalyihoz hasonló szép sikert érjen el, mit mi is szívből kívánunk ! — A gazdák s iparosok ált. hitelszövetkezete veszprémi fióktelepének üzlethelyisége (főpiacz, Zsoldos-ház) ezentúl minden vasárnap, kedd é s p é n t eki napokon d. e. 9—12 óráig lesz nyitva. — Ä fiiók telep elnökség e.-— Szinügyünk. Sághy Zsigmond zombori szinigazgató, kérvényt nyújtott be a városi tanácshoz sziuielőadási engedélyért. — A fajszi- illetve vámosi megyebizottsági tagválasztásra vonatkozólag annak idején jeleztük, hogy egy úri ember 50 irtot Ígért a fajszi épülőfélben lévő templom belső felszerelései költségeire, liahogy S. I. biró urat választják meg esetleg. A hivatolt biró ur reputatiója érdekében szükséges világosabban Írnunk. Tény az, hogy S. I. biró ur nemcsak ezen, az ő javára tett Ígéretről, de még arról sem tudott, hogy egyátalán kandidálva van, mert ő, mint virilis bizottsági tag, nem látja be annak szükségét, hogy esetleges megválasztatás esetén egy választott bizottsági tag helyét betöltse. A dolog lényege az, hogy S. I. biró ur egy időben a vámosi templomnak nevezetes pénzadománynyal segélyére volt s az Illető úri ember, ezúton, jóhiszem illeg, gondolt hálásnak lenni. — Egyik helyi jeles Írónőnk, M. Barcza Josefa úrnő a napokban fejezte be egyik jeles franczia műnek, a Kichelieu-idejében szerepelt „Egmont grófnő“ regénynek fordítását. A rendkívül érdekes regény két kötetben pár nap múlva már sajtó alá is kerül s az a „Petőfi“-könyvnyomda szokott diszes kiadásában fog megjelenni. A műre eleve is felhívjuk irodalombarátaink figyelmét, mielőtt a megrendelési iv kiadatnék! — A „nők szépítő szereiről“ czimü tárcza folytatását anyaghalmaz miatt lapunk jövő számára kellett hagynunk. — A „Veszprémmegyei gazdasági egyesület“ f. hó 24-én Kemenes Ferenc/ első alelnök elnöklete alatt ülést tartott. — Az egyesület faiskolája számára 1000 darab egy éves almafa vásáidása engedélyeztetett. Különben e gyűlésre lapunk jövő számában visszatérünk. — Vadászat tartatott csütörtökön a városunkhoz tartozó úgynevezett „Cser“-ben. Vadászebédet Tandler Sándor jutási vendéglős szolgálta ki magyarosan. — Esküvő. Vizner Ida kisasszonyt, Vizner János helyi derék kereskedő szellem dús leányát, városunk egyik legszebb hölgyét f. é. február hó 5-én d. e. fél 11 órakor vezeti oltárhoz Kapcsándy Sándor pesti városi mérnök, a előadtam neki, hogy hány öltést tett kis menyasz- szonyom a nyakékre, már csupa udvariasságból sem ellenkezett. Tehát lobogó szalagcsokorral felékitve indultunk egy szép veröfényes délelőtt a sétányra. Először is menyasszonyomért mentünk, kinek szép fehér nyakán is ép oly világoskék szalagcsokor pompázott, mint Klikinnek a nyakán! Oh ég, mily boldogság volt ez! Az idő gyönyörű. Sem az égen, sem az én egemen, sem Klikin egén egy felhő sem mutatkozott! ' Menyegzőm reggelén szolgám kutyácskám nyakára virágfüzért font. Ily díszben ágyam előtt ülve várta legénységem utolsó napján ébredésemet. — Hohó Klikin, — mily díszben vagy! Ekkor ágyamba ugrott. De lehet, hogy a koszorú feszélyezte, vagy hogy a kutyáknak is van előérze- tük, de annyi bizonyos, hogy nem volt olyan, mint máskor szokott lenni. — No öreg barátom, mi most egy időre elválunk, mert te a négyheti nászutra csak nem jöhetsz velünk. — De azután! azután! Klikink! Akkor kezdődik ám tereád a boldog időszak, te tolakodó öreg ficzkó ! Meghagytam szolgámnak, hogy Klikinet jól tartsa, azután, megvallom, négy hétig nem is gondoltam reá. De úgy hiszem, hogy ezt tőlem senki sem veszi rósz néven! Csak midőn hazafelé jőve, a mi lapá- lyos környékünk szép fenyőerdői tűntek fel szemeim előtt, mondám kedves feleségemnek. — Mily öröme lesz annak a kutyának, ha viszontlát minket! Elképzeltem, mint fog lábaimnál kúszni, ugrándozni, vonítani, ordítani, lihegni, nyelni. — Csakhogy itt vagy uracskám — csakhogy itt vagy! Azt gondoltam, hogy soha sem térsz már vissza! És valóban úgy történt minden, ahogy elképzeltem. Szolgám kijőve elébünk az indóházba, zsinórra iüzve a kutyát is magával hozta; de mit ért a zsinór ily örült örömkitörésnél. Egész komédiát játszott le ott; az emberek nevettek, örvendeztek — és én is örvendeztem velük együtt. A kocsiban térdeimre mászott és ott ülve szivdo- bogva lihegett; nyelve kilógott s időről-időre öröm- rivalgásba tört ki. i ______ __________________________________________— — Mily nagy az öröme! Nemde Margitom. Megható ez a ragaszkodása. — Igen, igen. De minden kutya sajátsága ez. — Az igaz, de mégis örömöt okoz. — Látom, — mondá a nőcske, vontatott hangon, — de ne engedd ide, mert piszkos. — Vissza te rítt dög — nézd csak, a ruhámhoz ér! — De Margitom! — Hol tanultad azt a csúnya kifejezést? Az egész csak egy kis por, melyet könnyen le lehet kefélni. De ne üsd azt a szegény állatot, nézd csak mennyire örül! De az én kis feleségem az örömittas Klikinnek egy kis pofonütést adott; daczára hogy puha volt a büntető kéz, érzetében mégis megsérthette, meit vonitva ugrott le térdeimről és lábaimnál húzta meg magát, hanem szemrehányókig tekintett felém. Nem állhattam ellen, hogy meg ne czirógassam őt. Szegény öreg ficzkó, nem rossz szándékból volt téve !! — Rezsőm most mindjárt a B. utczában leszünk kiáltott fel a mellettem fecsegő kis gonoszlélek! — Oh Istenem mennyire örülök, — szemei oly hivatalosan oly boldogan függtek rajtam hogy szivem örömében repdesett. Hisz a B. utczában a mi uj otthonunk volt!! Nőm fejecskéjét a kocsiból ki-ki hajtá mig kezecskéje az envimében nyugodott. — A mama és Miczi az ablakból néznek le! Ujjongott kiköszöntgetve, és midőn a kocsi meg- állott, oly sebesen, mint a nyúl, ugrott le a kocsiból és a mi lakásunkhoz vezető lépcsőn felszökött, hogy csak is a virágokkal díszített csarnokban értem el. Itt zárta öt egy terjedelmes úrnő karjaiba, kinek kissé komoly szemei könyekben úsztak. — Anyám! anyám oly boldog vagyok !! Üdvözlő szavak; a meghatottság könnyűi, örömkifejezéseknek voltak a következő perczek szentelve. Ezek után uj lakunkat szemléltük meg, a legkedvesebb legcsinosabb otthont, melyet képzelni lehet! Könnyen el lehet gondolni, hogy mi a hetedik égben voltunk. Karöltve jártunk egyik szobából a másikba, anyósom és sógornőm által követve. Kis feleségem az örömfelkiáltásokból nem jött ki ajkairól folytonosan ezen szók hangzottak: — Oh mily bájos, mily szép itt minden, nemde Rezsőm? És mindezt kedves jó anyámnak köszönhetjük! Nehány perez múlva az étterem gömbölyű asztala körül ültünk. Az asztalt gyönyörű fehér damaszt abrosz födte, a falakat majalika kancsók ékítették éppen úgy a faragott pohárszéket, az én helyemet az ezüstnyelű sütőkés, Margitom helyét meg a leve- sestál jelölte. Régi szolgám ezüst gombos barna bérruhában elégülten és mosolyogva hordta körül az első fogás ételt. — Valóban a boldogság tetőpontján állottam!! Köztem is kis feleségem között egyenesen, mint a gyertya első lábait előre nyújtva ült az én hü vagy is jobban mondva a mi hü Klikink! Okos szemeivel kérőleg tekintett fel hozzám, mintha csak mondani akarná „Mariskám, midőn egyedül ettünk és nem volt másod, mint egy virstlid vagy irósvajas kenyered, én mindig kaptam belőle és most elfelejtesz engem ?!“ Ekkor túláradó boldogságomban szivem hajlamának nem bírván ellentállani egy csirkeszárnyat nyújtottam neki. — De Rezsőm! hisz te pazarolsz! Mondá Margitom háziasszonyi méltósággal, mi neki gyönyörűen állott. — És az uj szőnyeg?! Jegyzé meg napam-asszony álható szemeit utána szegezve! — Igen Rezső, ezen kutya Margitnak minden szép bútorait tönkre fogja tenni! Buzgólkodék kis sógornőm. Meglehet hogy igazuk volt; de ezen megjegyzések fájdalmasan érintettek és örömemet zavarták. — Ne haragudjál kedvesem! — Mondá nőm kezét nyújtva, észrevéve a homlokomra borult felhőt. — Nem nem, dehogy haragszom ! Azért tekintetem mégis a kis csontrágó fiezkóra esett, a mint az ott lábaimnál feküdt. A kutya a reá irányzott szemeket észrevehette, mert feltekintett és farkát csóválta. — Vidd ki magaddal Klikit, parancsoltam a szolgának — adjatok neki a konyhában enni. — De ne csirkeszárnyat! Jegyzé meg napam- asszony. — Nagyságod parancsolatjára — mondá Ftilöp a kutyát nyakravalójánál fogva, kivonszolta azt a szobából. (Folyt, köv.)
