Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)

1887-01-22 / 5. szám

Eznlán dr. Balogh Sándor ur úgy a korelnök­íu'k. mint. C/.ollenstein elnöknek köszönetét fejezi ki a közgyűlés vezetéseéit. majd ftdő Szabó György ur ad a közgyűlés nevében köszönetének kifejezést dr. Balogh Sándor urnák, szives megjelenése s megtisztelő érdeklődéséért. A közgyűlés d. u. 5 órakor ért véget. Ujonczozási hirdetmény. 5103 k. Í./18S6. Veszprém városi sorozó járás részéről az 1887. évben megejtendő ujoncz állításra felhívott hadkötelesek össze- irási lajstroma elkészülvén, kiigazittatott a közszemlére a városi nyilvántartó biztos hivatalos halyiségében 1S86. deczember hó 15-tól kezdve ugyan e hó 26-ig bezárólag kitéve leend, mely azon meghagyással tétetik közhírré, hogy a. , azok, kik valamely kihagyást följelen­teni, vagy b. , valamely hadköteles felszólamlása, vagy hadkötelezettség tekintetében megengedett valamely kedvezmény megadása iránt benyúj­tott folyamodványa ellen kívánnak kifogást tenni, jogosítva vannak följelentéseiket (kifo­gásaikat) a fent meghatározott időn belül, a hivatalos órák alatt érvényesíthetni; továbbá köztudomásra hozatik, hogy a sors­húzás a fentebb körülirt hivatalos helyiség­ben f. évi deczember hó 27-én reggeli 8 órai kezdettel fog megejtetni. Veszprém, 1886. deczember 3. Kováts Imre, polgármester. Adóügyi hirdetmény. A veszprémmegyei székház építése alkal­mából felmerült költségek fedezésére szol­gáló — és Veszprém rend. t. várost terhelő 2% megyei pótadó kivetve lévén, — felhi- vatik az érdekelt közönség, hogy netán jogai megvédése tekintetéből, a kivetési lajstromot a városi adóügyosztály hivatalos helyiségé­ben f. évi január hó 24-től, ugyanezen hó 31-ig bezárólag betekinthetik. Veszprém, 1887. január hó 21-én. Kováts Imre, s. k. polgármester. Tanügy. A kézügyességi oktatásról. (Felolvastatott a Veszprém megyei izr. tanitó-egyesület köz­gyűlésében.) A mai kor paedagogiájának uralkodó eszméi közt., melyek a népnevelés és oktatás tökélesitése körül felmerültek, kiváló helyet foglal el az úgynevezett kézügyességi oktatás kérdése. Hogy mennyiben jogosult a kézügyességi okta­tásnak a népiskola szervezetébe való felvétele, azt a következőkben lesz szerencsém a t. közgyűlés elé terjeszteni. Mindenekelőtt határozzuk meg a mai népiskola feladatát. A mai népiskolai nevelő-oktatás czélja, hogy általa a nép gyermekei szellemi és testi tehet­ségeinek összhangzatos fejlődése és kiképzése alapján, mindazon műveltséget és ügyességet elnyerje, mely az illető nép nagykorú tagjaira osztály- és nemkü­lönbség nélkül egyaránt nevelőleg és képzőleg hat. Vájjon megfelel-e a mai népiskola eme feladatának ? Nem egészen. A mai népiskola egyik sarkalatos hibája, hogy tanítványait egyoldalulag neveli és tanítja. Annyit rak a zsenge elméjű gyermekre, hogy azt nemcsak a lelki, hanem a testi fejlődése is megsínyli. Hisz mindennapiak ma már a tultei- helésről szóló panaszok, a népiskolától fel az egye­temig. M ndenünnen egy intés hangzik felénk: Ne erőltessük meg a szellemet a test rovására. A mai tanítás, az ő tudákoskodó rendszerével annyira az ismeretszerzésre fekteti a fősulyt, hogy nem igen veszi figyelembe a gyermek érzelmeit és hajlamait, már pedig, ha ezekre nem hat, legfeljebb csak az értelmi fejlettséget mozdítja elő, holott a sokkal fontosabb kedély és erkölcsi jellem képzést egészen figyelmen kívül hagyja. Az ily helytelen tanításnak pedig mindig csak ferde műveltség lehet az ered­ménye. Ha a gyermek például sok olyasmit kénytelen tanulni, a mit csak felében, harmadában érthet meg, hozzászokik a felületes gondolkozáshoz és csak sza­porítani fogja a minden alapos gondolkozás nélkül mindent megbírálni és elitélni hajlandó emberek számát. Az ilyenekből lesz aztán a dologtalanságot kedvelő, léhiltő, szélhámos emberek hada. Ha a gyermekeket erőiket teljesen kimerítő szel­lemi foglalkozásra kényszerítjük, ha mértéket nem tartva kifárasztjuk a tanítás által az értelmi erőket, ha a tanulás, a szellemi erők ezen gymnastikája nem annyira az értelmi erők fejlődését, mint inkább azok fölemésztetését eszközli: Úgy az iskola lesz annak okozója, hogy sok emberben a szellem akko­rára, mire igazán virágoznia és gyümölcsöznie kel­lene, kiaszva tehetetlenül tengődik. A népiskola egyik főczélja a természetszerű neve­lés-oktatás. Népnevelői törekvésünk első sorban oda irányuljon, hogy dolgos, munkás és jellemszilárd embereket neveljünk. A közhasznú ismeretek köz­lése inellett a nevelő-oktatás czélja a tetterő fel­költése, a munkásság fejlesztése. A mai népiskola az életre akarja előkészítetni a gyermeket, azért első sorban a tanítást és nevelést gyakorlatiasabbá kell alakítanunk, oly formán, hogy a kézimunkát, mint egyik fontos nevelői tényezőt, bele kell vonni a népnevelés-oktatás körébe. Mert „egész lényünknek, jólétünknek és valódi boldogságunknak alapját a a munkásság képezi.“ Ez volna a jelszó, melyet min­den iskola-ajtajára ki kellene tűznünk, miként Delphi szent berkében azon mondatot: „Ember, ismerd meg magadat.“ Az iskola legyen a munka partbenonja, a gyermekre nézve. A gyermek ösztöneinél fogva ugyszólva, már a bölcsőben kezdi a munkát, midőn kis kacsóival tépi ruhájának fodrait; ezen ösztöne kiséri öt játé­kaiban, iskolai foglalatosságában és végre mint embert komoly munkájában. Ép azért már gyermekkorában kell az embert a munka és szorgalom erényeihez hozzászoktatni. Már itt a zsenge korban kell megvetni azon hatás alap­ját, mely a nemzet minden munkását meggyőződés és öngondolkodás utján azon tudatra ébreszsze, hogy a munkát nein büntetés, hanem áldásként rendelte Isten az embernek. „Két jó van, mi fölött a sorsnak nincs semmi hatalma: szorgalom és erény, földön az, s égben ez áld,“ — mondja koszorús költőnk Vörösmarthy. „Munkára azonban Fichte világhírű német, philo- sophus szerint csak munka által kell nevelni. Ugyanő a nemzeti nevelésről szóló — a német nemzethez intézett beszédében a következőket mondja: „Az uj nemzeti nevelésnek egyik főkellékét az képezze, hogy benne a tanulás és a munka egyesitessék, részint azért, mivel mindazok, kik az általános nem­zeti nevelésben részesülnek, a dolgozó osztályt fog­ják képezni és ezek neveléséhez kétségkívül odatar­tozik az, élethivatásukra előkészíttessenek, főleg pedig azért, mivel az a tudat, hogy a saját erőnk­ből is megélünk e világon, s hogy nem szorulunk a mások jótékonyságára, oda tartozik az ember sze­mélyes önállóságához s nélküle az erkölcsi önálló­ság lehetetlenség. Vizsgáljuk csak közelebbről azon embereket, kiket becstelen magokviselete által meg­bélyegzetteknek tartunk s azt fogjuk találni mindig, hogy nem tanultak meg dolgozni, vagy hogy irtóz­nak a munkától s ezenfelül nem tudnak gazdálkodni. Ezért követeljük, hogy a növendék mindenekelőtt a munkára szoktattassék, hogy a megélhetés gondjai ne hozzák kisértetbe a becstelenség útjára tévedni; azért mint a becsület egyik legfőbb alapelvét, mélyen be kellene vésni kedélyébe azt, hogy szégyen és gyalázat más egyébnek köszönni életmódunkat, mint a munkának. Sokan ugyan azt mondják, hogy hát ez mind igaz, rendén van. a crvermek tűnni ion meg dolgozni, kezet ügyesen használni, de erre ne a népiskola tanítsa, mely amúgy is túl van terhelve tantárgyakkal. Ez nem áll, mert manapság, a villám és gőz századában nem lehet a modern élet ezerféle követelései és sür­getései elől elzárkóznunk. A harcz a létért, az élet rettentő követelései, a fejlődések, alakulások és vál­tozások mesés gyorsasága csodás feltalálást, alkal­mazkodást. és tanulékonyságot követel a XIX. ^század gyermekeitől. És minderre mi készíti elő ? Az iskola. És ha valahol, úgy nálunk Magyarországban szükséges, hogy népünket, melyben hiányzik a kitar­tás. szorgalom, a valódi munkaszeretet, munkásságra neveljük, hogy igy hazánk a természetadta kincsei által ne csak Nyugot-Európa magtára, de egyszers­mind Kelet-Európa ipartárlata legyen, a mire fekvé­sénél fogva hivatva volna. A munka tanításának fontossága a népiskolában már régen el lett ismerve, a mint ezt a nevelés­történelem fonalán ki is mutathatjuk. Már Comenius, a modern paedagogia tulajdonképeni megalapítója, a nevelés egyik feladatául á gyakorlati munkára való tanítást tiizé ki. A pietisták nemcsak jótékony intézeteikben, hanem reáliskoláikban is a kézimunkát gvakoroltatták, még pedig háromféle czélból: a munkásságra való szoktatás, a szemlélő tehetség élesítése, és végre a gyakorlati ügyesség elsajátítása végett. A Philantropisták a kertészetet és kézimun­kát vezették be intézeteikbe. Locke és Kousseantól kölcsönzött elveik voltak: az érzékek és szervek gyakorlása, a kedély- és szívre felviditóan ható fog­lalkozás változása, az egészség előmozdítása, a jövő­ben bekövetkezhető bármely körülmények közt való értékesítése. Pestalozzi, a népiskola atyja, szintén ezen elveknek volt hive, amennyiben abból a szem­pontból indult ki, hogy a nép a testi és erkölcsi nyomorúságot csak a munkára való nevelés által kerülheti ki. Szegény, árva gyermekek számára felállított inté­zetében a munkát, különösen a gazdasági munkát a tanítással köté össze. * Az a kérdés most már: 1. Miként vezessük be a kézügyességi oktatást a népiskolába; 2. Minő elő­nyöket nyújt a kézügyességi oktatás a népnevelés és oktatásra nézve? Véredy Károly a kézügyességi oktatásnál különösen ennek alaki czélját tartja szem előtt. A munkatanitást nem azért tartja szük­ségesnek, hogy általa a gyermek e szakban nyert ügyességet azonnal pénzt hozóvá tegye, hanem azért, mert a munka a szellem utján ügyessé te=zi a testet, a szellemi kizárólagos működésnek fárasztó voltát enyhíti, viszont a szellemre is fejlesztőleg hat; az Ízlést fejleszti és alkot; ezenkívül pedig üdítő hatású és kiválóan a serdülő ifjúságot oly szórako­zásoktól, melyek valóban ártalmasak lehetnek — megóvja. Ziller, hires német herbartista elve: Ha a tanítás eredményez is olyan munkatermékeket, melyek közvetlenül értékesíthetők, úgy az mégis mindig csak mellékdolognak tekinthető. A munkát nem szabad a haszonért s a jövedelmezésre való tekintet­tel tanítani. Mindezeknél fogva a mezei gazdaság és kertész­kedés gyakorlásán kívül csakis a Fröbel-féle foglal­kozások alapján, melyeknek czélja, hogy épugy mint a szellemet az iskolai tantárgyak, tígy a kezek és szemek a kézi munkák által fejlesztessenek, — mon­dom, ennek alapján kezelhető a kézitgyességi oktatás. A mezei gazdaság és kertészkedés különös fontos- sággal bir a népiskolára nézve nemcsak egészségi, hanem más szempontból is. Hazánk, daczára annak, hogy kiválóan agricolaris ország, még e tekintetben sem áll azon fokon, mint a többi szomszéd országok. Nálunk pl. a dunántúli vidéken, mely egyike a legtermékenyebb vidékeknek oly földmivelők, kik 15—20 holddal bírnak csak aligképesek családjaikat tengetni, mig a sokkal rosszabb talajú és egyenlőt­lenebb éghajlati viszonyokkal biró Csehországban 6—8 hold elégséges egy család fentartására. Ez a kedvezőtlen helyzet abból származik, hogy az okszerű gazdálkodás ismerete még nem vert gyökeret nálunk. De erkölcsi tekintetben is nagyra becsülendő a mezei gazdaság és kertészet gyakorlása a népiskolában. Mily nemesbitőleg bat a természet szemlélése és fejlődése a fogékony gyermeki kedélyre! Minő lélek­emelő érzés az, ha növendékeink pl. veteményes ágyaik és oltványaik közt járván, napról napra lát­ják azok fejlődését, megfigyelve, hogy a mi a vadon­ból vagy a semmiből hozatott létre, hogy növekedik, sarjadzik és jut folyton közelebb azon ponthoz, hogy munkásságunk gyümölcsét megteremje. De a mit talán első sorban kellett volna felemlitnem főleg egészségi szempontból nagyon czélszerü a kertész­kedés a népiskolában. Tudjuk mily jótevöleg hat a gyermekekre, ha a szabadban mozoghatnak, különösen ba az 2—3 órai megfeszített szellemi munka után történik. Felvettük ugyan az egészségtant a rendes iskolai tantárgyak közé — igy vélvén népünk egészségén javítani és őszintén megvallva épen a népiskola, — mely az egészség ápolását tartja egyik föladatául — vét az egészség ellen, midőn a gyors vérkeringése mozgé­kony természetű gyermeket naponkinti 5 sőt 6 órai ülésre és szellemi tevékenységre kényszeríti. Nem csoda aztán, ha a tanulók legtöbbje laza figyelemmel és mondhatni néha bizony kevés érdeklődéssel kiséri a tanítást. E körülménynél fogva bátran állíthatjuk, hogy mindaddig, mig a népiskola a testi nevelésre nem lesz ép annyi tekintettel, mint a szellemire, a népnevelés és oktatás haladása pium desiderium marad. Nézzünk csak körül vérszegény és halvány- arczu leányaink közt, vagy hallgassuk meg azon, különösen a katonaujonezozás alkalmával fel-felmerülő panaszokat ifjúságunk testi fejlődésének hátramara­dásáról és évről évre való csökkenéséről. Vagy azt hisszük talán, hogy az a heteukinti 1-—2 órai test­gyakorlat elegendő a gyermeki test kellő kifejlődé­sére. Hány gyenge gyermeki testnek volt már az a büzhödt levegőjű iskolaterem a megölője vagy leg­alább is végzetes betegségnek a magvetője. Szegény szánalomra méltó ifjúság! Időd legszebb részében elvonják tőled valódi életelemedet a friss levegőt és a szabadban való mozgást! Mindezeknél fogva tehát a kézügyességi oktatás gyakorlásához odatartozik a mezei gazdaság és kertészkedés tanítása. (Vége köv.) Schwarcz Sámuel, tanító. VIDÉK. Herend, január hó 19-én. (A „Veszprémi Független Hírlap“ tek. szerkesztőjéhez.) A „Budapesti Hirlap“-ból olvastam, hogy a b.-füredi szeretetház Molnár Aladár halálával”kér­désessé kezd válni. Elhiszem, sőt tudom is, ho«ry -i b.-füredi szeretetház sokat veszített jövedelméből Molnár Aladár halála által, de talán enyészetnek indulni még sem fognak hagyni olyan intézetet a mely idáig is sok elhagyatott árvának egyengeti az élet utait. Legyen áldott Molnár Aladár emléke, a ki a b.-füredi szeretetházat megteremtette! A múlt őszszel utam éppen a b.-füredi temető mellett vitt el; meglátogattam sírjukat s megvallom, hogy elfogultan állottam meg olyan két ember sir- halma felett, mint Molnár Dénes és Molnár Aladár. Az atya a hazáért, a fiú a nevelés ügyéért küzdöttek és szereztek halhatatlan érdemeket. A két nemes porladozó testet egy nyomorult tölgyfa-deszka jelöli, igaz, hogy sirhalmaik valami áldott kezek által gondozva voltak, de éli mégis abban a véleményben vagyok, hogy a részükre begyült pénzből mielőbb egy szerény emlékkő emeltessék sirhalmaik fölé. A ki Molnár Aladárt ismerte, tudhatja, hogy ő nem akart a nagyok között nagy lenni. Szerény mun­kása volt ő a nevelés ügyének; megértette ő a jövő kornak into szavat, a szent Írásnak ama szavait: „Elvész az a nép, mely tudomány nélkül való!“ Tudta ő, hogy nagy erő rejlik a nevelésügyben s annak szentelte minden idejét, sőt minden erejét. A körülmények számbavételével iparkodott a nevelés ügyét nemzetivé tenni, szóval a nevelésügynek volt ő buzgó apostola. Báró Eötvös volt a fundamentum letevője, s Molnár Aladár munkavezetője az épületnek. Ha e két férfiútól a sors hazánkat meg nem fosztja, a mostaninál még jobb kerékvágásban haladna Magyarország nevelés ügye. Báró Eötvösnek a kegyelet már megadta a meg­érdemlett jutalmat. Adjuk meg Molnár Aladár emlékének is. Állítsanak a két nemes sirhalma fölé tisztességes emlékkövet. A b.-füredi szeretetház elő szobra fog maradni Molnár Aladár emlékének úgyis! Tisztelettel stb. stb. Fejes Dániel. Balaton-Füred, jan. 21. (A „Veszprémi Független Hírlap“ tek. szerkesztőjének.) A b.-füredi polg. dáleggletnek f. é. jan. 16-án tartott dal- és tánczestélye alkalmával jéggükét megváltották: Somogyi Péter 2 frt, Csizmadia József 1 frt, Fodor József 50 kr, Hirschfeld testvérek 50 kr, Barcsai Boldizsár 50 kr. Pénz­tárnál felülfizettek: Tolnai István 50 kr, Tolnai Imre 1 frt, Szili Lajos 50 kr, Kutast Imre községi pénztárnok 50 kr, Rhomatka József 50 kr, Koppé Auguszt 50 kr, ifjú Oblatt Rudolf 50 kr, Schvarcz Márton 40 kr, Szűcs István 50 kr, Zsizsek János 20 kr, X. Y. 50 kr. Tekintetes szerkesztő urnák stb. Varga Gábor, Lángi Gyula, a dalárda jegyzője. a dalárda pénztárnoka. ÚJDONSÁGOK. Veszprém, jan. 21. — A szülők figyelmébe. Már jó ideje, hogy a veszprémi főt. káptalan énektanitói állást szervezett a városi leányok számára, kik ingyenesen tanulhatnak énekelni. A kedvező alkalmat a szülők nem igen vették figye­lembe s ig3r felhívjuk arra újból figyelmüket. Az énekiskolába felvétetik minden 12—16 éves leány, ki alkalmas hanganyaggal rendel­kezik. Jelentkezhetni úgy Rác se k Frigyes urnái, mint Mátray László karnagy urnái. Hinni akarjuk, hogy e figyelmeztetésnek meg lesz a kivánt eredménye. Más városban százakba, ezrekbe kerül a szülőknek leányaik énekképeztetése. itt ingyenes az. Művészi erők vezetik s igy bűn e kedvező alkalmat elszalasztani! —- Városi választások ellen, mint illetékes helyen értesültünk, petitio adatott be. Hang- sulyoztatik, hogy a választás nem történt kellő rendben, hogy nem a törvény szerint 14 nappal elébb hirdettettek ki, hanem csak 24 órával előbb s csak dobszóval, ami már a mai világban nem megy kihirdetés számba. Egyelőre anyit jelezünk s ha valóban igy történt, akkor a választások alig lesznek helybehagj^hatók a megye által.--Az alispán gyásza. Véghely Dezső kir. tanácsost, Veszprém megye alispánját és csa­ládját gyász érte. Öthónapos kis fiacskája Sándor rövid betegeskedés után elhunyt. Temetése ma délután három órakor lesz. — Halálozás. Nemes Antal, volt szabadi jegyző tegnapelőtt reggel, 68 éves korában elhalt. Temetése tegnap délután volt. Nyu­godjon békén szegény, a zaklatott, örömtelen élet után! — Halálozás. Cserhalmi Ferenczy József cs. kir. nyug. huszár kapitány Budapesten, Andrásy-uton levő palotájában e hó 16-án hirtelen meghalt, 78 éves korában. Közel fél millió vagyonát rokonai öröklik — városunkban is van ezen rokonság néhány tagja. — A budapesti ált. hitelszövetkezetnek egy ügynöke itt járt tagok gyűjtése végett. Sike­rült is neki vagy 20 tagot vagyis jóhiszemű polgárt behálózni. Az „Egyetértés“ 17. sz. lapjában megjelent czikkre az ügynök rend­A börtönbe került. E naptól fogva meg yolt szakasztva tanulmányaiban. Fogsága alatt elég alkalma nyílt gondolkodni tette fölött s tudta jól, hogy a börtönből való kiszabadulása után nemcsak azelőtt is rossz társai előtt fog a megvetés tárgya lenni, de meg volt győződve, hogy tettét nem lesz képes lemosni semmivel sem, hogy ő el van veszve a társadalomban. Ezen hitében brískomorság vett rajta erőt, jobb szeretett volna megszabadulni a kínos élettől, de az Isten nem szólította macához. A két esztendő letellett s ő kiszabadult, de sza­badsága nem tartott sokáig: katonának sorozták be. Szolgálati ideje alatt ismét erőt vett rajta a bankó- hamisitás. Csupa magánszórakozásból szolgálati ideje alatt is gyakorolta magát a bankjegyek rajzolásában, úgy annyira, hogy bizonyos idő eltelte után művészi fokára emelkedett e mesterségnek. Ezért újra elitélték őt, de most már súlyosabb büntetésre. Öt évi várfogságot kapott. A monárkia legerősebb várából azonban hallatlan módon készí­tett tervvel megszökött. De csakhamar elfogták és rábizonyitották, miszerint szökési ideje alatt ismét hamisított „fertály forintosokat.“ Ekkor 20 évi fogságra Ítélték. Klebeka Ferencz hadbíró olvasta fel előtte az ítéletet. Prelesnik József, kit a sok börtönbüntetés fatalis­tává tett, erősen meg volt győződve, hogy nincs oly börtön, melyből ö meg ne tudna szökni. Éppen azért mosolyogva hallgatta végig Klebeka Ferencz Ítélet-olvasását. — Kapitány ur, sajnálnám, ha azt kellene hinnem, hogy csak addig fog élni, mig én abban a börtönben maradok! — monda kihívóan a hadbírónak Prelesnik József, az ítélet felolvasása után. Preleznik József e mondása igen mély benyomást tett a hadbíróra. ' Szigorúan elrendelte, hogy a fogolyra kiválóan nagy figyelmet fordítsanak, mert utóvégre szentül meg volt győződve, hogy mihelyt Preleznik a börtönből menekül, neki is meg kell halnia. Klebeka Ferencz szeretett élni s valahányszor Preleznik szökésére gondolt, félelem fogta el s uj és uj rendeletek által szigorította a fogoly őrizetét. Az élelmes fegyencz azonban a legszigorúbb őrizet daczára is megszökött. Visszament szülőföldjére s ott egy erdei malomba elrejtőzve utonállással szerezte kenyerét. Egész mondakör szövődött személye körül, nem tudták elképzelni, hogyan sülyedhet egy ember ily mélyen a posványba. Oh, a nyomor mindenre készti az embert! így magyarázták meg egyesek az egykor jeles tanuló­it] unak siilyedését. És igen helyesen. Szökési ideje alatt Klebeka Ferencz hadbírót az őrülésig félelem fogta el s hogy örök sötétség nem borult elméjére, annak köszönheté, hogy Prelesnik Józsefet rövid idő múlva ismét elfogták és erős fedezet alatt az aradi várba zárták. Innen nem tudott megszökni. A huszesztendő lassanként elmerült a semmiség tengerébe, Klebeka Ferencz hadbíró ez idő alatt megérdemlett nyugalomban vonult, de nem tudta elfelejteni a bankóhamisitó mondását, mely szerint csak addig él, mig az a börtönből ki nem szabadul. A huszév letelte után Prelesnik József kiszabadult börtönéből a napokban. Az aradi várban töltötte ki mind a húsz esztendőt, mig most, mint 54 éves ember ismét visszakerült az életbe. Midőn a nyugalmazott hadbíró a fogoly kiszaba­dulásáról értesült, folyton Prelesnikről beszélt s foly­ton ennek kiszabadulása foglalkoztatta. Néhány nappal ezelőtt, két nappal Prelesnik József kiszabadulása után, olvastam a fővárosi napi­lapok ujdoságai között, hogy Klebeka Ferencz nyu­galmazott hadbíró megőrült s a szerencsétlent Gráczba szülővárosába kellett szállítani, melynek egyik gyógyintézetében ápolják az élet őrültjét jelenleg is. Prelesnik József kiszabadult s Ígéretet tett, hogy meg fogja magát becsülni. Hogy be fogja-e váltani ígéretét, az a jövő titka. Annyi bizonyos, hogy töb­bet ér az Istennek egy megtért bűnös, mint 99, aki el sem tévelvedett. —m.

Next

/
Thumbnails
Contents