Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)
1887-07-30 / 36. szám
jcdtek s lassankiut a viz által aiámosatfak. E pontot a somogyi hegyek legmagasabb csúcsai veszik körül, itt magaslik például a Gyurgyi csúcs is 312 méternyire a tenger színe fölött. És ép e ponton nyújtja a Balaton a legnagyobb élvezetet, mint fürdő is, e részen — különöset! ha északi szél fű — oly erős lévén a hullámverés, mint akármely nagy tenger partján. Egész Keszthelyig nyúlik Kőröshegyről a kilátás, e ponton érezni legjobban, mily találó a népszó, mely azt mondja: „Csak Somogyból szép nézni Zalát.“ A szántódi déli vasúti állomás által pedig, mely Kőröshegy legközelében van, a jövendő nyaralótelep és fürdőgyógyhely az egész ország és a külföld részére is könnyen hozzáférhető. A Stefánia-Yacht-club természetesen örömmel fogadta a nemes gróf meghívását és a club vezetőjével s legbuzgóbb gyarapítójával, N á d a s d y Ferencz gróffal élén hat Yachton „Hableány“, „Almom“, „Arám“, „Királynő“, „Jolántha“, „Aranyember“ — rándultak át az egyesület oszlopos tagjai, díszes hölgyko- szorut is vivén magukkal, nevezetesen Zichy János grófnőt, Nádasdv Julia comtesset, Bodies .Tózspf bárónőt, Adám Ilon s Gizi kisasszonyokat stb. A somogyi parton fényes úri fogatok vitték a vendégeket mindjárt azon kies helyre, melyet fentebb leirtunk, és hol a jövendő cursalon és nagy étterem fog egykor pompás- kodni, ugyanott volt gazdag ízletes ebédre terítve. A bájos háziasszony, ifj. Széchenyi Imre grófné sz. Andrássy Mariska comtesse, elragadó szívélyességgel és kecsesei fogadta a vendégeket. — Az ebéd minden alkatrésze honi volt, azaz az úri birtok saját termeszt- ménye, a vörösbor ugyanazon fajtából való, melylyel id. Széchenyi Imre gróf, monarchiánk nagykövete Berlinben egy alkalommal kedveskedvén Vilmos császárnak, ez a magyar verest jobbnak találta a bordeauxi- nál, amint kedvenez itala maradt is mindmáig. Toastokban természetesen nem volt hiány. A honneuröket felülmulhatlan grácziá- val végező háziasszonyt T e 1 e k y József gr. köszöntötte fel meleg s szelíemdus szavakkal; ifj. Széchenyi Imre gr. a Stefánia-Yacht- clubbot éltette, mety most kezdé meg magasabb missióját, midőn átjött a somogyi részen, segítendő egy szép jövő alkotása s gyarapítása körül. Élteti a szónok különösen N á- dasdy Ferencz grófot, a club e kimagasló, érdemdús, általán tisztelt és szeretett alakját. A kirándulás, mely egy szép jövendő ! csiráját ültette termőföldben, mindenképen 1 fényesen sikerültnek mondható. Fürdői tárczalevél, Hévviz. jaliux 28. (Viszontlátás. — Fürdői élet. — Szerencsétlen nyerő. — Hangverseny). — Üdvözlöm kedves Hennin! Látja, én igen szeretem, mivel Ígéretéhez hűen, beváltotta szavát és eljött Zalavárinegye kies fekvésű meleg-gyógyfiirdő- kelyére. Oh, jól tudom, hogy magáéska ép egészségnek örvend, de viszont arról is meg vagyok győződve, hogy csupa kíváncsiságból jött el. Meg akar győződni arról, vájjon igazat irtam-e kegyednek múltkori tárczalevelemben ? Igen helyesen cselekedett. Egy cseppet sem neheztelek érte! — Menjen maga hamis! . , . — Már akárminek is keresztel is el kedves ller- min, azért sem haragszom meg! Érti kedves? Nem akarok haragudni! Inkább én is Ígéretemhez hűen elmondom rövidesen, hogy' miből áll a hévvizi fürdői kezdte, mint hallom, le is vették a gymnasiumi stúdiumok tárgysorozatáról) különösen meghatott s órákig el tudtam bánkódni a szép Philomela szomorú sorsán .... Tehát 10 esztendeje, hogy én is energikus törekvéssel fáradoztam, annak a — most már bizony ócska papiros — bizonyítványnak dicsőséges megszerzésén, mit egyik tanárunk jóakaratukig elkeresztelt niatu- rusi diplomának. Már nem tudom azért-e, hogy sokaknak bizony bele került az annyiba, hogy azon a pénzen kutyabört is bízvást lehetett vón venni (kivált ha eljárt az illető ahhoz a jóakaratu öreg tanárhoz egy-két p r i v á t-ó r á r a, épülni!), vagy pedig azért-e, hogy fokozza ambitiónkat s felemeljen bennünket diplománk birtokának tudata abba a régióba, honnét csak úgy félvállról tekint le az ember a „nem maturizált“ jámbor halandókra. Istenem ! Hogy lehet nem maturizálni, mikor az a maturus — legalább egy ideig — oly boldoggá teszi az embert!? Az előtt-— meg azóta, persze hogy jogosult ez a felkiáltás, de tetszett volna csak az én időmben megpróbálkozni vele, akkor, mikor 44-ünk közül 22-en elbuk— akarom mondani elbuktak; mikor még a szt.-gálli kálvinista papnak (aki pedig csak belső ember a pápai collegiumban!) a fia is otlra- gadt a germán-nyelvtudomány antipathicus secundá- ján, — tudom, hogy többre becsülnők azt a „diplomát!“ Hanem persze, mikor azelőtt úgy is lehetett ilyent szerezni, ba görög tudományunk mindössze annyira terjedt, hogy olvasni nagynéhezen megtanultunk, akkor bizony nem volt valami nagy virtus a jó öreg collegiumot „kijárni.“ (Történt ugyanis, hogy egy privát maturizálandó elment ahhoz a hatalmas professorhoz, aki úgy kormányozott a collegiumban, akár Jupiter az Olympuson, — elpanaszkodott neki, hogy a kis Józsi bácsi görögből minden áron meg akarja buktatni. Azt kérdi aztán az öreg: „Hát olyan gyönge ön a görögből ?“ — „Bizony nem vagyok valami igen erős“ — volt a felelet. — „Tud-e görögül olvasni?“ •— „Igen.“ — „No hát!“ És élet. Üljön le csak kedves e puha kerevetre, pihenje ki az ut fáradalmait és Ígérje meg, hogy . . . — Csak lehetetlent ne kívánjon. — Isten mentsen. Csak arra akarom kérni, hogy hagyjon engem beszélni és ne szóljon közbe. MegI ígéri ? — Nagy áldozat, de megteszem! — Én meg viszonzásul nem beszélek az időjárásról, mert tetszik tudni, hogy ebben a meleg időben ez nagyon unalmas. Nem is csoda aztán, ha a hévvizi fürdővendégek egytöl-egyig — alusznak. A fürdői élet és elevenség itt leginkább az alvásban nyilvánul. Itt nem törődnek azzal a közmondással, hogy hat órát aludni elég fiatalnak, öregnek, nyolezat adunk a lustáknak, hanem mindenki rang és valláskülönbség nélkül a nap 24 órája közül 12-őt bizonyosan átalszik. Tetszik tudni, Hévvizre betegek jőnek, akik a kéntartalmú meleggyógyvizben elvesztett egészséget keresnek. Talán nagysádon és a fürdőbiztoson kiviil senki sincs, aki egészséges. De mit látok? Hisz kedves Hennin elpirult?! Ehe, szerelmes! Oh, ez ellen nem használ a hévforrás, j csak a hidegvíz gyógymód!... — Menjen maga goromba!-— Alvás után legtovább fürödnek. A vízben, aki I meg akar gyógyulni, egy álló órahosszáig köteles j lenni. Ezen túl egy perczig sem! A hölgyek leg- i inkább a délelőtti órákban fürödnek külön, csinos i tükör fürdőjükben. Az ebéd 11 órakor szokott kezdődni. A reggelit nagyobbrészt elaluszszák. De ebéd alkalmával ott látjuk a Govorcsin-féle vendéglőben az összes fürdővendégeket. Ilyenkor lehet csak tapasztalni, hogy milyen prózai emberek ezek a fürdő vendégek. Nem tudnak elszokni az evéstől. Pedig akkor igen szerény igényekkel lehetne existálni Hév- vizen. De amúgy sem kerül itt sokba az élet. Mulatni nem szabad. Mert Jankovich Józsefnek, Hévviz agg fürdőbiztosának az a jelszava: „Csöndnek muszáj lönnyi!“ Ebéd alatt Horváth Jenő czigányzenekara huzza a szebbnél-szebb nótákat — egész vonótöi'ésig. A délutánt némelyek átaluszszák, mások átkártyázzák, sőt akadt egy falusi atyafi, aki a minap egy egész délutánt átfürdött. Tizenöt fürdőt preseribált neki az orvos. Mivel pedig most a cséplés és takarodás ideje van, bátyámnak minden perez pénzt kóstál, elhatározta tehát, hogy a tizenöt fürdőt megteszi két nap alatt. Az első délután 1—5 óráig volt a vízben. Mikor ki akart jönni — megütötte a guta. Ezt nem viczczként emlitem, kérem, mert ez valóban megtörtént Hévvi- zen a napokban. Öt órától hétig ismét zene van a parkban. így tellik el a hét. Vasárnapokon rendkívüli programra van. Ilyenkor tombola-estély tartatik a nagyvendéglőben. A főnyereményen természetesen, amint az újabb időben mimjeniken, itt is rajt van a teher. A legutóbb egy úriemberen esett meg az a szerencsétlenség, hogy megnyerte a főnyereményt. — De hisz az szerencse! — mondja kedves Hermin. — Igen az lett volna, ha a főnyeremény nem — szamár. No ne tessék csodálkozni, mert komolyan mondom, hogy a főnyeremény egy nagy szamár volt. Persze, örült a nyerő, hogy nem kellett megtartani. Odaadta ajándékba a vendéglősnek. A rossznyelvek azt mondják, hogy felkerült az asztalra ezzel a névvel: Özczorabesthomályszelethold- v ilágcsillagfilé vei. — De nehogy valaki el- higyje ! . . . De nem tartóztatom tovább kedves Hermin, tessék fürödni menni. Azután ne tessék felejteni, hogy estére Liedl Ferencz és Somogyi Mór operaházi zeneművészek hangversenyt tartanak az étteremben. Tehát a viszontlátásig — a hangversenyen. Hnllám. Almádi élet. Almádi, jul. 27. A balatonparti fürdőivad bizonyára sehol sem oly élénk, mint Almádiban. Az ország minden részéből odasereglett fürdővendégség fesztelen, keresetlen, nem mondva csinált, hanem igazi jókedvvel tölti ott a nyári pihenőt s — mint a nóta mondja — „minden órának leszakasztja virágát“. ez a jelentőségteljes „No hát“ csakugyan átvitte a maturuson.) Hej ! pedig abból az időből sokkal több jeles ember került ki onnan! * * * Mikor kezembe nyomták azt a ropogó papirost, vagy mondjuk hát mi is diplomának, — szivem oly hangosan dobogott, mint a szerelmes lánykáé, ki először rejti keblébe azt a „kis levélke — drága kis levélké“-t. Zsebembe nem tettem volna egy világért sem, hanem büszkén fitogtattam a prome- nádon végig sétáltamban, mintha legalább is miuden szem arra az egy árkus papírra tekintett volna. Hej pedig, de visszariad, ha meglátja azt a sok istenadta „s u f f i cie n t e s“-t! A „bonos“-ok bizony csak úgy elvétve legeltek azon a lapon, mint juhnyáj között a nagyfülü stoicusok. De hát ki tehet róla, vásott fiú, vagy ennél talán több is voltam; ezt pedig legjobban megsínyli a classificatió. De hát tulajdonképen a Balatonról akarok én Írni, legalább e kis tárczaközleménv homlokára irt czime- zés arra enged következtetni! Nos tehát: igen. Kezemben a maturusi diplomával másnap reggel útnak indultam hazafelé, hogy megvigyem szegény öregemnek az örömhírt diadalmas győzelmemről. Hónam alá vágtam hegedűmet — ez volt összes podgyászora s akár egy „vándormuzsikus“ tiportam az utat, melyet az egek csatornáinak bőséges öntözése olyan jó lábmarasztaló állapotba helyezett. Szegény öreg örült is, haragudott is. Örült, hogy vitézül kiálltam a tüzpróbát, haragudott, — mert szörnyen keveselte a — — bagázsiámat! Ha jól emlékszem, haragja nagyobb volt mint öröme, mert én másnap búcsút véve a kapufélfától, eltökél lett szándékkal neki indultam a Balatonnak. Ne tessék megijedni kérem, nem öngyilkossági szándékból, — ó nem! De hát hogy is lehetne egy frissen maturizált ifjú öngyilkos!? Szeret az élni. Lelkevilága tele van ábrándszőtte himes képekkel, A bfiiredi minapi kirándulás rendkívül sikerültét már jeleztük. Aki abban résztvett, bizonyára sohsem feledi el e nap kellemeit. Azóta is, nap nap után, egyik vigalom a másikat éri. Esténkint az „arany ifjúság“ állandón bált rendez ott s éjfél után 1—2 óráig járja a „kállai kettős“ meg a tolnai „lakodalmas“. Délutánonkint csolnak-kirándulások, gömblövészetek rendeztetnek; előbbieket Karácson Géza ur (ki holnapután ismét fölveszi a hivatalos katufrékot), utóbbiakat Czollenstein Ferencz ur rendezi. A fő- löve'sz Barcza Gábor kir. táblai biró ur. Akárcsak Ira Paine, úgy puffogatja le a csillogó gömböket, akármerre röpíti az ördöngös marinéria, melynek félrevezetésében Czollenstein Ferencz óriási furfang- gal eléggé okoskodott. Kiváncsiak vagyunk a holnaputáni versenyre! Múlt hétfőn kedélyes kirándulás volt az almádi- eörsi regényes erdőbe. Brenner Lőrincz köztársasági elnök csak délelőtt küldte ki a kurrentácziót, hogy aki abban részt akar venni: bat órakor ott legyen a fővendéglőnél. Onnét lészen az indulás az erdőn át az alvendéglőhöz — föl Pinkóczig. És történt, hogy mikor az enyingi pompás gyerekek rázendítették 6 órakor a Rákóczyt: 76 főből álló úri társaság indult az almádi Svájczba. Elől mentek a barna urak, utánuk az apró fehér urak; aztán jött a rózsaszin arczu és rózsaszín ruháju egyenruhás leánygyerek-csapat — aztán jött méukü nagy nap-paruplival a republikánus elnök s szerény, de izzadtságos arczulattal a loyalis érzelmű viczispán. Aztán jöttek poliglott-csoportokban: fránya újságírók, nagyszerű adóbérlők, különféle gyönyörű ő-nagy- ságaik és ti-nagyságaik, pihent idegzetű hivatalnokok, távgyalogló távirászok, sikerült profilü zirczi nymphák lengő fürtökkel és sláprokkal s a keresztes hadjárat dicső ameroni ösjelvényeivel csatamezök fölött, egészen egészséges patikusok, soha szem nem látott becsületes vinczellérek, — végül a benszülött maori indiáncsőcselék s — a phylloxérák. Azt a részét Almádinak, ahol ez a 78 vendég járt, kevés almádi-i ember ismeri. A balatoni nép meg egyáltalán nem. Pedig anélkül Almádit méltányolni nem is lehet. Van olyan ember, aki 20 év óta birtokos Almádiban és nem járt arra soha. Regényes, isteni szép hely az. Ott kezdődik az almádi kápolnánál. Élvezet az ut — hogy kalauzul szolgáljunk — a Kurcz, Kompolthy s Próder-birtokok mellett s itt elhagyva a Remete-patakot az erdő lombos, sötét, regényes utain vezet erdei ligetekhez, lombsátorokhoz, majd le a Remete piczinyded vízeséseihez, aztán újra az erdő magános, sötét, lombsátoros ösvényein át a zöld szőílőkbe s innen — Pinkóczra. Egy vén ember, nagyon vén öreg ember volt, lehetett 100 éves, ott üldögélt az erdő egyik zöld iszalagfolyondáros sátorában — mikor odaért az indigénák serege. Szegény öreg ember. Föltekintett nagy, öreges, bágyadt fáradt szemeivel, mintha csak azt mondotta volna, hogy ilyen fényes, muzsikás emberhad még nem zavarta meg ezt a inohatermö, madárcsicsergéses völgyet soha. Fölkelt, n igy alázatos ággal inegeme- lintette esőverte féregrágta formátlan fövegét, hogy; „Isten vezérelje !“ Mintha csak azt hinné, hogy száz mértföldig az az első stácziója ennek a vig.„ágos bucsujáró népnek. Valahonnan, valamelyik faluból odahangzott a harangszó. Kései temetés, — vagy korai estimára csendült. A hegyoromról valami zsellésasszony odahozta le a patakhoz Hatóra a család fentartóját — egy fehér, simaszőrü tehenet. A regényes képet megzavarták. Farizeus kedélyű ifjuemberek továbbot indítványoztak s ment a társaság tovább. Az erdő elmaradt, a patak mélyének csörgedezése lassan elkallódott a szőllőültetvények csöndében — aztán ott volt P i n k ó c z. Nem város, nem falu. Mégcsak szőllöhegy sem. Hanem bucsujáró hely. Két lakója van. A Krisztus meg a Varga. A Vargának nincs Krisztusa; amaz meg nem szíveli a Vargát a golgothai ut óta. így hát a bucsujárás is kétfelé oszlik. Hanem egyik se reüszál. Ott passognak egymás mellett s egyik se segít a másikon. Az igazi áhitatos búcsút lecsalta a republikus- elnök a Remete-templomhoz, a mindennapi profán bucsujárást meg szintén lecsalta — az almádi fürdő. Hát igy érvényesül a golgothai átok az almádi golgothai vargán s miután ezt sokáig nem nézheték vala a fürdőzö katholikusok, a hitetlen kálamisták és uiakkabeusokkal egyesülten segélyére siettek a kárhozatba passogott Vargának. melyeket a későbbi tapasztalás, az élet valódi megismerése oly kérlelhetlentil megfakit. Szivem vágyott, lelkem vonzott az isteni Balaton vidékére, s a bennem megfogamzott vágy sokkal hatalmasabb volt, semhogy ellen tudtam volna annak állani; követtem tehát azt a benső ösztönzést, mely az ifjúnál annyira hasonlít a tavasz bűvös varázsillatához; azt sem észleljük testi szenveinkkel, de annál jobban érezzük hatását lelkünk egész valóján. ügy tudom, sajkám Almádiban kötött ki. Sajkám! — — — úgy beszélek, mintha legalább is mindjárt otthon a kert alatt felszállhattam volna a Balaton hátára, pedig nem igy volt. Hosszú — hosszú, fáradságos ut esett közbe, s a forró kánikulái nap pörkölő heve ugyancsak erős nyomokat hagyott orrom tetején, áldozatul kívánván annak felhámát. De mi volt e fáradság, mi volt e kis testi szenvedés, szemben a nyújtott lelki gyönyörért, melyet a Bakony ős rengetegének gyönyörű képe kínált; mi volt amaz üdvözítő látományboz, melyet a hullámzó tenger első megpillantása feltárt? — — Semmi. Mint ezüst esik csillan fel a távolból szemeink előtt a Balaton, de drágább az lelkűnknek ezüstnél, aranynál, mert ha ez mégaunyi volna is, mint a Balaton vize, akkor sem cserélnék el vele az élvet, mit annak első megpillantása szerez. Tehát Almádiba érkeztem. Podgyászom nem sok lehetett; körülbelül annyi, mennyit szegény öregemnek is haza vittem. Itt egy sereg jó fin fogadott, legtöbbje régi ismerős, kikkel együtt kosztoltunk a főiskola konvictu- sának páratlan és utolérhetlen túrós csuszáján. Volt öröm, ölelkezés, jó kedv, minőt csak a romlatlan, nemes ifjú szív érezni képes. Ott, ahol 8—10 pezsgő vérü ifjú ember egy fedél alatt van, távozik az unalom, hogy helyt adjon a vig mulatozásnak. így volt nálunk is, avval a különbséggel, hogy még egy hatalmas tényező járult vigságunk s jókedvünk derítéséhez: a zene. Lévén köztünk néhány dilettáns muzsikus, csakhamar olyan Nagyszerű jelenet volt ez. Megindult az erkölcsi talentum a fődirektorban, s élénk csillag-keresztes hölgyekben visszhangzott a morális toast. Egy magas szék • álláspontjáról b e- szélte le a feledhetleu amazon a férfivilágot, soha el nem feledhető gyönyörű antiszemitás szülte rigmusokban. Elvégre visszaindult a menet. A nagy megindulástól egyebet sem tehetett. Visszatért a főprofán-csárdába — s kezdetét vette a gyermekbál. A piczi lányok elöl szökdöstek a 15 főből álló apró lovagok s a fődirektor hiába rendezett most már nőválaszt, az apró hölgyek nem bírtak megkaparintani egy urat sem. Hanem azért állt a bál éjfélig. A vizi nympha kárpótolt minden idő- és térbeli veszteséget . . . És ismét gömblövészet és ismét bál. Kedden 70 forint tiszta jövedelmet hozott egy sikerült kis apró bál Almádiban — egy újabb csónak javára. Balogh Károly pénztáros azonfelül 5 frtnyi felülfizetést konstatál. Ma egy 60 tagú almádi társaság indul a „Kis- faludy“-n B.-Füredre, onnan Tihanyba, s ez a kirándulás is 30 frtot jövedelmez az uj csolnak árához. Holnap gömblövészet lesz, melyet Czollenstein ur rendez s lövő vasárnap az Annabál, melyek szintén csak hoznak valamit az uj csolnak árához. S igy mégis megeshetik, hogy ha a füredi hajógyár semmi pénzért se csinál csolnakot Almádiba, hát valahol, valami pénzért majd mégis csinálnak. Argonantikus. A gazdák és iparosok általános hitelszövetkezetének közgyűlése. Veszprém, jul. 26. Az országos szövetkezet veszprémi fióktelepe múlt vasárnap tartotta Veszprémben, a „Korona“ nagytermében évi közgyűlését s daczára a nagy munkaidőnek, nemcsak helyből, de a vidékről is számosán jelentek meg. A központi főigazgatóságot ezúttal nagyságos Tömösváry László ur képviselte, ki ittléte alkalmával mlgos Pribék István püspök ur vendége volt. Megvizsgálta a banktelep ügykezelését; bizottsági ülést tartott s másnap a közgyűlésen elnökölt. Beszéde, melyben a szövetkezet országos szervezetének jelenlegi helyzetét s a szövetkezet áldásos czélját fejtegette, — szem előtt tartva úgy a honpolgári, mint a keresztényi kötelességeket, osztatlan tetszésben részesült. A közgyűlés „éljenei“ szivből jövők voltak s az együttérzést tolinácsolák. A közgyűlés lefolyását az alábbi hivatalosan fölvett jegyzőkönyv reprodukálja: Jegyzőkönyv. mely fölvétetett a „Gazdák és iparosok ált. hitelszövetkezete* veszprémi fióktelepének 1887. évi julius hó 24-én tartott rendes évi közgyűléséből. A közgyűlést az országos központi Főigazgatóság képviseletében ns. Tömösváry László vezérigazgató ur, mint elnök nyitja meg. Kijelenti, hogy a közgyűlés tárgyát az első év leteltével leköszönt tisztikar újból való választása képezendi. Jelzi, hogy a leköszönt tisztikar eddig kifejtett Ugybuzgalma a központ elismerését vívta ki s a központ nevében az eddigi tisztikarnak — első sorban Czollenstein Ferencz elnök urnák, ki nemcsak a közügynek, de a kereszténységnek is nagybecsű szolgálatot tett, jegyzőkönyvi köszönetét fejezi ki. A közgyűlés egyhangú helyesléssel fejezi ki Czollen- steiu ur iránt való elismerését. Czollenstein Ferencz elnök ur megköszöni a kitüntetést s beadja elnöki tisztéről, a tisztikar nevében lemondását. „banda“-t ütöttünk össze, mely kiállotta volna a versenyt akármilyen vályogvető karavánnal is. Kezdtük mindjárt az éjjeli zenéken. Valahány szép menyecske, meg szép kisasszony, akkor még csak a bölcsőkorát élő Almádi fürdőn időzött, mind részesült éjjelizenés megtiszteltetésben; úgy hogy megtörtént az is, — hogy a kelő nap arany sugarai már kibukkantak a kenesei partok felett s mi még javába ott huztuk a „szép özvegy“ meg a „bájos Gizella“ ablakai alatt azokat az animoteljes nótákat. Egyszer éppen egy ilyen végig muzsikált éj után lesétáltunk a Balaton partjára, hogy ott költsük el jól megszolgált reggelinket — a pirított szalonnát. Vígan pattogott a száraz venyige, hatalmas lángoszlop emelkedett a rózsaujju hajnal pírjától bíboros mennyboltozat felé s mi körül ülve a tüzet, mindegyikünk kezébe tartá a fából faragott nyársat, melynek hegyén ott díszelgett az étvágygerjesztő hófehér — szalonna. Egyszer csak valamelyikünknek ötlete támadt: — Fiuk, ladikázzunk egyet! Persze, hogy általános helyeslés követte az indítványt s rövid idő múlva ott himbálódzott egy rozzant halászbárka — mit hamarjában elökerithettünk — az isteni Balaton annyiszor megénekelt hullámain. Egész gondtalanul vigadtunk a ladik fenekén, midőn valamelyikünknek eszébe jutott a ladikban heverő evező duruuggal egyet lóditani akarni a ladikon. Nagy lett azonban csodálkozásunk, midőn észrevettük, hogy annyira hehimbált már bennünket a hullám, hogy az evező durung nem ér feneket — lapátunk pedig.nem volt. Kezdetben —- szokás szerint csak tréfálództunk a komikus helyzeten, szinte kedélyesnek tűnt fel előttünk, hogy se tilled — se hozzád nem tudtunk mozdulni, de bezzeg lehütötte jó kedvünket egy távoli tompa moraj, mely mindig erősebb és erősebb zúgással közelgett felénk. Egyszer csak elkezdett az égbolt olyan sárgás-szürke szint ölteni, a Balaton előbb szelíd hullámai mind jobban és jobban csapkodták ladikunk oldalát — — vihar közelgett.
