Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-06-26 / 27. szám
Veszprém, 1886. Hatodik évfolyam. 27. sz. Szombat, junius 26. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Megjelen minden szombaton. Szerkesztőség: Egész évre ..........................6 frt — kr. Fé lévre................................3 frt — kr. Negyedévre..........................1 fid; 50 kr. El őfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszprém, Horgos-utcza, 105. sz. a. küldendők. jggg- HIRDETÉSEK és NYILTTEREK a kiadóhivatalban fogadtatnak el. -— Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a „Petőfi*-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Kéziratok vissza nem adatnak. A „Veszprémi Független Hírlap“ olvasóihoz. Hírlapunk barátait, t. előfizetőinket az uj félév megnyiita alkalmából arra kérjük, hogy megújító előfizetéseiket mielőbb beküldeni sziveskedjeeek. Különösen kérnünk kell arra a vidéken lakó t. előfizetőinket. A vidéki igen t. olvasók részére a lap szétküldése fáradságosabb is, költségesebb is s mégis azt kell tapasztalnunk, hogy a mi előzékenységünk nem találkozik sok helyen a kellő méltány- lattal s • számos oly szives olvasónk, kiknek hosszú idő óta pontosan s bérmentve jár a lap s az előfizetési összeg nem tesz budge- tükben érezhető különbözetet — évnegyedeken át késnek a csekély előfizetési dijak s hirdetési összegek beküldésével. Pedig kiadóhivatalunknak épen e kis részösszegekből kell fedeznie igen nagy és igen sok felé való tetemes kiadásait. Fedeznie kell n apról-nap ra, nagy összegekben s haladéktalanu 1. A betűszedők, a sajtógép személyzete, a papírgyárra valő kiadások, a kir. posta nem várnak terminusokra, a kincstár az illetéket azonnal követeli s az adófelügyelőnek annyira kell a pénzünk, hogy ha máskép nem jut hozzá, hát lop, rabol — ahogy tud. Őszinte, igaz szavak ezek s bizony sajnáljuk, hogy pro domo kelle czitálnunk. Elvégre feltesszük szives olvasóinki'ól, hogy ami kötelezettségeink teljesítésében is támaszunkra lesz. A loyalisság dolga az. Ami . ugyan nem muszáj, de ugyancsak kötelesség. Újságírói kötelességeinket beváltjuk hűen. Hírlapunk önérzettel áll a magyar vidéki lapok legelsői között, ügy a tartalom, mint az elterjedettség s a fényes nagy kiállítás tekintetében. Buzgó munkása hírlapirodalmunknak s kitartó harczosa a közügyeknek. Elénk őszinte és nyílt minden sorában. Erről tesz tanúságot a nemzet ama része, ameddig szava hallik. Ilyen lesz a hírlap ezután is. Munkatársaink avatott tollal kezelik az egyes rovatokat, tudósítóink a megye minden részéből gyoi-- san küldik értesítéseiket; főczikkeinkről pedig hétről-hétre látja a t, közönség, hogy azokat megyei kitűnőségeink ii’ják. Ez a mi rövid programmunk, ezzel kér- | jük a viszonyos rnétánylatot s ezzel nyitjuk meg az év második évfolyamát. Veszprém, 1880. jun. 26. A szerkesztő- s kiadóhivatal. A „Veszprémi Független Hírlap“ előfizetési ára Július—deczember — — 3 írt — kr. Július-—szeptember — 1 írt 50 kr. Eötvös a vármegyében. Veszprém, junius 25. Köszönettel tartozunk a megyei kormánypártnak. Addig-addig hányták szemére Eötvös Ká- rolynak, hogy itthagyta a vármegyét, hogy közügyeiukkel nem törődik, még most aztán azon veszik észre magukat, hogy Eötvös nagyon is itt van és nagyon is belemarkolt a közügyek munka-garmadába. Ezért tartozunk köszönettel a megyei kormánypártnak. Ami hosszú idők óta az ellenzéknek nem sikerült, hogy t. i. Eötvöst sziv- vel-lélekkel a megyei életbe bele vonja, az rövid utón sikerült a kormánypártnak. Azt mondták Eötvösnek, hogy belátják, miszerint az ő ellenőrködésére itt feltétlen szükség van : hát eljött. Bezzeg nem igy beszéltek öt év előtt s öt év alatt! Két rémitő választási harczot vívtak itt, felcsigázva a kedélyeket, vásárolva a lelkeket, öl ve a népet csak azért hogy Eötvös valahogy benn ne maradjon a vármegyében ! Post festa vagyunk. A jelen igazolja Eötvös hívei kitartó küzdelmének jogosultságát. Oda, hol a hivatalos erőszak oly véres esz- közöekel küzdött ellene, éveken át, oda bizony nem szívesen gondolt vissza Eötvös Károly. Az ő barátai, az ő nevéhez fűződött s a megyét uraló nagy ellenzéki tábor sikertelenül kísérlik meg több Ízben őt visszavonni a vármegyébe; s a párt-feliratoknak, baráti kérelmeknek nem lön foganata. Kellett az ellentábor részéről jövő teljes rehabilitátió, kellett a vármegye közönségének ama osztatlan lelkes in a n i f e s- t a t i ó j a, melyben Eötvös Károlyt két megy egy ülésen át részeltet- t é k, bogy ismét a mié n k n e k m o n d- hassuk őt. A megye népének első sorban arra van szüksége, hogy a nagy állami terhek mellett, közvetlen házi terhei ne sulyosbuljanak, hanem lehetőleg könnyebbüljenek. Ez a jelszava Eötvösnek a vármegyében. Ennek az elvnek követel érvényt a megyei administratióban; ezt kívánja foganatosítani a megye uj székházának luxuriozus s a népet ötven esztendőre újabban terhelő költségeinek leszállítása ügyében. Midőn e soraink sajtó alól kikerülnek, tárgyalja az ez ügyben kiküldött 30-as választmány Eötvös Károly s illetve az 5-ös bizottság javaslatát, melyet előző hírlapunkban közlöttüuk s e tárgyalásból kifolyólag fog az a legközelebb egybehívandó megyei rendkívüli közgyűlés elé terjesztetni. Eötvösnek a megyeház ügyében támasztott mozgalma máris nevezetes eredményt szült. A márcziusi közgyűlésből tett fellebbezésének hogy t. i. a kölcsön ne a javasolt modalitások szerint köttessék meg: az lett az eredménye, hogy a kölcsön tényleg 21,000 forinttal olcsóbban köttetett meg, illetve a tényleg nyerendő pénzösz- s zeg ugyanazon kölcsónmagasság- nál annyival több. A közlött javaslat teljes biztosítékot nyújt arra, hogy a tervben levő budget még nevezetes megtakarításokat tűrhet el s igy hihető, hogy az uj megyei teher a legsznkségesb ni- veau-ra fog leszállíthatni. S hogy ez ma igy van : ezért köszönettel a megyei kormánypártnak tartozunk. A megye népe, a Dunántúl ez erős ellenzéki tábora örömmel látja ismét szülötte- földén az ő erőskezű vezérét s Eötvös Károly ma inkább, mint valaha érezheti magát itt örömbe, boldogan. Legyen szivünkből üdvözölve! A nemzeti lobogó tisztelete. Veszprém, jun. 21. A közös hadsereg vezérkari tisztjeiből mintegy negyvenen, törzstisztek és tábornokok, Beck báró táborszernagy vezetése alatt, városunkba érkeztek, hogy itt hivatalos munkálataikat elvégezzék. Pár nap előtt még Pápán volt az egész bizottság s lapunk olvasóinak volt alkalmuk értesülni amaz insultatiókról, melyeket ott, a táborszernagy lakásán kitűzött feketesárga zászlónak el kellett viselnie. Szerencsétlenségre ugyanis a hivatalos működés ideje véletlenül a Janszky demonstrácziók utóhangulatával került össze, s igy a pápai lakosság egynéhány tagja, felbuzdulva a közös hadsereg ellen mindenfelé nyilvánuló érzelmektől, szintén vállalkozott egy kismérvű demonstráczió létrehozására s a Beck báró táborszernagy ablakait, a lehető leghazafiasabb hangulattól eltelve, szép sorjában beütögették. A pápai intelligensebb közönség természetesen nem vette jó néven a vendégszeretet ily- mérvü megsértését; de hiába — a megtörténteket nem lehetett többé meg nem történtekké varázsolni. Ily körülmények között jött a bizottság Veszprémbe; s élénk kíváncsiság merült fel nálunk is, vájjon micsoda zászló fog a püspöki palota erkélyéről alálengeni, hogy az illustris vendégek megérkezését jelezze? Ismerve a közös hadsereg legtöbb tisztjének nyakasságát, szinte kétségtelennek látszott, hogy ismét a sárga-fekete lobogó fog ez alkalommal is szerepelni. A cs. k. közös gondolkozásmód ugyanis az ilyen alkalmakkor olyaténképen szokott működni: „Nem tetszik a mi lobogónk? No akkor csak azért is ki- tüzessük !“ De szépen jellemzi Beck táborszernagyot az a tény, melyet a bizottság ittlétekor tapasztaltunk : hogy a püspöki palotáról egyedül csak a nemzeti szin lobogó jelezte az itt tartózkodást. Beck báró, ki a király ő felségének szárnysegéde, köztudomás szerint derék, magyarér- zelmü ember, s ha ez nem is lett volna eddig- elé nyilvánvaló, maga e tette is elég volt, hogy azt bebizonyítsa előttünk. Nem tűzette ki a sárga-fekete lobogót, mivel látta, hogy ez rossz hangulatot támaszt; nem volt nyakas, mint a közös hadsereg tisztjei közül sokan lenni szoktak; hanem egy kevés okossággal és tapintattal minden lehető tüntetést szerencsésen elkerült. Maga ez a tény kicsinyes ugyan, de a tanulság kedvéért, melyet belőle vonni lehet, nagyon érdemes a följegyzésre. Megmutatja, hogy a tapintat minden körülmények kökött csak használni szokott; hogy az okos és jó érzelmű ember egy kis engedékenység árán sok izgágától megszabadulhat; s hogy a sok, nemrég lefolyt tüntetésnek nem volt más az oka, mint maga a cs. k. közös hadsereg egy-két megátalkodott katonája. Ajánljuk ezt a tapintatot Beck táborszernagy sok kollegájának és alantasának figyelTABCZA. X Y Z. (Anarchista történet.) Tetszik talán rá emlékezni, mikor a minap valami hires gonosztevőt fogtak el: éppen ami közvetlen szomszédságunkban. Nem vagyok annyira kegyetlen, hogy a helyet is megnevezzem (anélkül is emlékezik rá sok ember), elég volt a bölcs magistratusnak az az egetverő gúnyolódás, amivel ország-világ ezt az irgalmatlan tévedését fogadta. A rendőrkapitány bét bppapig nem merte magát mutogatni az utczá- bop; azután js psak úgy járt kelt, mint yalami ve- Ipnczei brayo, háromrétű köpönyegben s szemére fipzofi; kalappal a fején. Csak az alól rpert néha=néha egy-egy sötét pillantást vetni a járókelő közönségre. Tpfiát, afiogy a skót balladák mondani szokták; egy esős, ködös féli napon — nevezetes fogást tett a rendőrség (és pedig anélkül, hogy előzetesen a „pyopionlett yolná“) ebben a mi vidéki városunkban- Egy országos fiirü „apármiskát■ fogtak el, aki folyton a. társadalmi rend ellen ppaedikált; valóságos demagóg yolt, aki gyűlölte az; aristokrac-iát és rajongott Éobespierp-ért; mindig forradalmakról, petro- ]őrökről és egyéb yprps dolgokról és személyekről ábrándozott i s nem is yolt peki nóta az olyan, arpi aMbb lett volna egy fokkal a Marseillais-nél vagy a Rákóczy-uáh Mint nyomdászipas a nagy Németországban tagulfa ki a mesterséget; ott magába Szivta a socziafizmust, részt yett mindennemű titkos gyülekezetekben s ha jól emlékszem a Freiheit- nek ő volt a legdühösebb olvasója. Persze, hogy hamar elfutott alóla a föld s mennie kellett Lipcséből; de ő nem nyugodott meg a babérain; hanem sorba járta a kontinens minden nagy városát, izgatott a társadalmi szerződés, az arisztokraczia és a vagyon ellen, egyszer-másszor nehány vérrel irt szoczialista lapot is szerkesztett, s végre különféle megfenyitések, elfogatások, tolonezozások és egyéb kellemes és kellemetlen inkvizicziók után idekerült végre „imádott hazánk fővárosába“. Itt — természetesen — nem hagyta abba az élet módját; való ságos rossz szelleme volt annak a tisztességes elemnek, mely munkálkodni szeret, s egyszer — hogyan? hogyan nem? — gyanújába került valami gonosztettnek, ami abban az időben a főváros minden tapsifüles Andrását foglalkoztatta. Yalami rablási Ügy volt, melynek elkövetőit szoozialisztikns üzelmekkel vádolták ; s az volt a hiedelem, hogy ami derék nyomdászunk nem utolsó szereplő volt ebben a bonyolódott büupörben. íme! tehát kilyukadt végre < a história, vagyis érthetővé válik, miért fogták el ami „anármiskánkat“ itt a vidéken, s kisérték vala nagy örömmel és gajdolással ama bizonyos város börtönébe. hőn természetesen nagy diadalérzet mindenfelé; a városkapitány kezet rázott a rendőrökkel, a vicz- ispány dicsérő sürgönyt intézett a kapitányhoz s a királyi ügyész is térjedelmes tudósítást küldetett he magának az eseményről. Maga a rendőrkapitány azonnal megsürgönyözte a nevezetes fogást Budapestre, ahol a nyomozó levelet két nappal az elfo- gatás előtt kibocsátották. No ezek után nem kellett egyébb, mint két fegyveres strázsát állitaniaz arestom elé; nehogy "valami- képen megszökjék a rab, a ki, a nemes városnak ez időszerűit fő büszkeségét képezi. Ez megtörténvén, nyugodtan lehetett várni a bekövetkezendőket. Két órával azután, hogy a budapesti sürgönyt feladták, már meg is érkezett a válasz a fővárosi rendőrségtől: .Letartóztatás tudomásul vétetett. A rab további intézkedésig megőrizendő.“ Amikor e sürgöny megérkezett:. éppen két óra volt délután. Háromnegyed négykor azonban már újra belépett a sürgönyszolga a városkapitány hivatalába. Uj sürgönyt hozott: „Este 9 órakor XYZ. fővárosi rendőrtisztviselő ott lesz, hogy a rabot átvegye. Várja valaki a vonatnál. N. N. fökapitányi helyettes“. Amaz ur, akit mi röviden X Y Z-nek neveztünk, egyik leghíresebb tagja volt a fővárosi rendőrségnek ; s már magából azon tényből, hogy őt küldik az elfogott rabot átveendő, lehetett következtetni ama fontosságra, aminővel az esetet Budapesten is szemlélik. A kilencz órai esti vonattal csakugyan megérkezett amaz ur, kit a rendőrkapitány az állomáson várt: egy komolykülsejü, szemüveges hivatalnok, két budapesti közrendőr társaságában. — Én X Y Z vagyok, szólt a rendőrkapitány felé közeledve. — Végtelenül örvendek ! felelt a megszólitott s azonnal felajánlotta kocsiját, melylyel a városba hajthatnak. Az utón természetesen tövirül-hegyére el lön beszélve az elfogatás, ami a komoly, szemüveges ur részéről szigorú figyelemmel, és teljes méltánylattal fogadtatott. XYZ ur rögtön megvizsgálta a börtönt, a hogy a városba értek; gáncsolta, hogy az ajtók oly korhadtak s hogy oly régi zárral vannak ellátva; még a két strázsát is megszidta, hogy tiz lépésnyire elmerészkedtek az ajtótól. Azonnal kihallgatom ezt az embert! szólt a rendőrkapitányhoz fejcsóválva. — Felgyújtották a gyertyákat s bevezették a delinkvenst. A szemüveges ur komolyan a lelkére beszélt, hogy tegyen őszinte vallomást; ami bár eleinte nehezen ment s nem kecsegtetett sikerrel, de két órai erélyes küzdelem után végre megtörött a gonosztevő makacssága s mindent bevallott, ami a a gonosztetthez tartozott. Akkorára úgy raeglágyult mint valami gyerek; még a könyei is ömlöttek. — No erre igazán csak a pesti rendőrség képes! dörmögé a városkapitány elbámulva. — Az éjféli vonattal utazunk vissza Budapestre! szólt a szemüveges ur. Lesz öröm a központban. És mindezt Uraságodnak köszönhetjük! tévé hozzá lekötelezőleg; miután a városkapitány kezét erősen megrázogatta. Úgy lön, ahogy mondták. Éjfélkor felpakolták a rabot és kocsira ültették; a két fővárosi rendőr melléje telepedett; maga a városkapitány is kihajtatott az állomáshoz. Ott még egyszer kezet rázott a fővárosi kollegával; még a zsebkendővel is integettek egymásnak egypárszor; s a következő percz- ben — eltűnt a vonat az éjszakába. Csak a vörös lámpáit lehetett még látni egy darabig; de nemsokára azok is eltűntek. Mindez idáig nagyon szép volt, mondja most már az a derék olvasó, aki a föntebbi vonásig eljutott; hanem micsoda czélja van annak, egy ilyen véghe- tetlen közönséges történetet ilyen nagy fontoskodással elbeszélni a publikumnak? Az ám, ha igy volna. Csakhogy a történet még itt nem végződik be ennél a vonásnál. Ugyanis másnap, mikor a rendőrkapitány a tegnapi diadal után éppen a legédesebb álmát aludta: egy újonnan érkezett sürgönynyel verték fel az ágyából.
