Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-05-29 / 23. szám
Veszprém, 1886. Hatodik évfolyam. 23. sz. Szombat, május 29. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ...............................6 írt — kr. Fé lévre....................................3 frt — kr. Ne gyedévre...............................1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a sétatéri kioszkban, Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. M e g j e 1 e n minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszprém, Horgos-utcza, 105. sz. a. küldendők. X0- HIRDETÉSEK és NYILTTEREK a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a »Petőfi“-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. A tavasz üdvözlete. — Heine. — Mi zeng, mi rezg át szivemen, Oly bájos-édesen? . . . Tavaszi dal, mely elbűvöl S oly kedves énnekem! Csak szállj, repülj, kicsike dal Hallgat a kert, virág! S ha rózsát látsz — üdvözletem Add néki, kérlek, át! HULLÁM. (Amerikai naplófeljegyzéseimből) Irta: Kompolthy Tivadar. (Folytatás.) i A trónbeszéd elhangzott. ' A tülkösök pedig győzelmi harsonát fújtak. Ép azon volt a király, hogy a proklamált alkotmány nagyobb dicsőségére néhány fogvatartott A gyászvitézek. Ismét és ismét azokról a nehéz potrohú de ménkü-gyorslábu szakraments-bogarakról van szó, akik pirulástalan pofával élődnek itt a magyar nép zsirjáu csak azért, hogy aztán minden lehető alkalommal a magyar ember arczába köpködjenek. A „közös hadsereg“-nek nevezett osztrák ármádia pöffencs-hoptákjairól zeng ismét az ének egy hét óta, kik nem átallották a magyar nemzet egyik legdicsöbb diadalmi örömnapját, Budavárának 37 év előtt, az osztrákoktól való visszahóditás örömüunepét meggyalázni magyar földön, Budán azzal, hogy egy gyalázatban élt, gyalázattal halt árulót, Henczit, ki becsületszava ellenére liarczolt ami népünk ellen s kit akkor lőttek le hátulról, mikor az ostromlók elöl álruhában futva menekült a várból — ezt a Henczit most e kedves * hoptákok „b a j t á r s a k“-képen akképen tisztelnek meg, hogy ünnepélyesen megkoszorúzzák a sírját azon a napon, amikor a magyar nép B u d a m e g- vétele diadalm i ünnepét üli meg. — Méltó „b a j trá r s a k“, méltó utódai a ,H enczi k“-nek. Az is magyar kenyerem élődött s a magyarok fővárosát, Pestet bombázta s vandál boszuból halomra lövette a nemzet büszkeségét. Oh a Henczik szelleme öröktől fogva való s örökön kisért itt közöttünk. A Seeman-ok, Lendl-ek, Janszky-ak szemétnépe olyan mint a szerb tövis. Óriási összegeket költ a nép, hogy a szerb tövist kiirtsa, s milliókat arra, hogy e szerb tövis a „közös hadsereg "-ben minél kövérebbre burjánozzék. ; Aztán halljuk Lajthántulról a panaszt a magyar társadalom ellen, hogy nem szeretjük a közös hadsereget, hogy a szülék s a tani- tók s mi az újságírók folyton arra izgatunk, hogy gyermekeink ne lelkesüljenek a katonai pályáért, sőt, hogy azokat attól visszatartjuk. Hát a társadalom bűne az, hát a sajtó bűne az, ha nem szereti azt a hadsereget, hol ismeretlen szó a hazaszeretet s hol az alkotmány iránt hitszegő s árulóképen halt Ephi- alteseket, Hencziket -— hősökkint tisztelik a honszerelemről fogalommal sem biró, a nemzettől teljesen idegen, azt megvető dicső „Kamerád"-ok ?! Hát legyen a Kamerádjuk az ördög, de nem mi. Legyen nekik édes ami kenyerünk, de nyeljék is el a társadalom méltó megvetését. Nem ami testünkből való test, nem ami vérünkből való vér ők. Nem az ezredéves dicső harezok büszke lángja ég az ő szivükben, nem a honszerelem vértanúiként halt ősök l( V magasztos, fenkölt emléke él az ő lelkűkben — nem a második évezred honmentő munkájának ereje duzzad az ő ereikben. Nem közösek velünk a múlt öröme- bújában, nem közösek a jövő küzdelmeiben. Csak a kenyerünk közös vélük, mit megosztunk vél ük s a gyalázatuk, mit untalan arezunkba vágnak. Nem a magyar társadalom, nem a magyar ifjúság, nem a magyar sajtó bűne — hogy megvetéssel riadnak a Henczik kamerádjai ellen. Magukra vessenek. A saját toprongyos lelkűket okolják. A Yörösberényi papyálasztás. Vörösberényben szeretett lelkészünk, Lapossá Dániel elhalálozván, helye, hivatala betöltésre várt. Ezen hely elnyeréséért, részint mások ajánlata, részint Írásban kimutatható levél szerint, saját maguk ajánlata folytán többen pályázni szándékoztak. Vörösberény község egyház-közönsége azonban, nagytiszteietü Kovács Géza ó-gyallai lelkész urat óhajtotta egyhangúlag; kit is a május hó 11-én történt választáskor — egyhangú lelkesedéssel — meg is választottak, miután az egyházi törvény nem tiltja a más egyház-megyebeli lelkésznek megválasztatását. F. é. május hó 25-én tartott egyház- megyei közgyűlésen, az egyház-megyei elnökség — a Vörösberényben ideiglenesen alkalmazott segédlelkésztől az eperesi hivatalhoz intézett — három rendbeli, mende-mondákkal teljes levelet olvastatott fel. Úgy tűntek föl — a mint valóban is vannak, — hogy az esperes és a káplán között, mintegy szellemi telephon-hálózat jött létre. Hogy az egyház - megye az egyház-törvénnyel szemben, saját belügyeit saját érdekükben nem jól intézte el, arról az egyház választó közönsége nem tehet, csak sajnálhatja; mert annak következése az, hogy ezen törvénynek életbe léptetése után előfordult papi választásnál már is pár egyház békéje felgyúladott, mert az ugyanazon törvény szabadalma alatt választottak egy idegen egyházmegyéből és pedig egy-egy igen érdemes lelkészt. Megtörtént ez Veszprém városában, körülbelül első ízben. Nagyon természetes, ekkor kinyílott a szeme ennek a mi egyház-megyei papi testületünknek a maguk érdekében; mert annak idejében nem bírták magukat az uj választási törvény keretébe bele illeszteni, a menynyiben a szabad választás mellett — itt szükkeblüleg szintén a saját érdekükben — a kápláni sorrendet szabták meg. A veszprémi választás után bekövetkezvén a vörös-berényi, ugyanazon eset történt, hogy szintén vidéki egyház - megyéből választottak. Nem mindennapi forrongást idézett elő az intéző körök között. Részint érdekeltek lévén, részint a káplánok és a káplán-jelöltek által méltatlan- kodással zaklathatván, minden elkövettetett, hogy a vörösberényi papválasztás megsemmi- sltessék s igy még az előző lelkész életében történt egy kegyeleten állapitványfc a herényi pap választással kapcsolatba hozták. A herényi nép papját teljes szere t e t é n e k ragaszkodásával, lelkesedésével megválasztotta s ezen megválasztott papjától a legutolsóbb pontig nem is áll el, se most, se soha. S az egyház-megyei közgyűlésen a vörös- herényi választók közül senki a választás ellen vádat nem emelt, hanem nem átallott kilencz vidéki pap vesztegetési vádat emelni a fentebbi, esperes és a káplán közötti pletykalevelek alapján! Most két dologgal zárom be a vörösberényi papválasztási ügy ismertetését; lesz alkalmam bővebben is reá visszatérni. 1- ször. Czélszerü lenne, ha már szabad választási törvény van, akkor a segédlelkész urakra nézve a sorrendet megszüntetni és ez esetben a lelkészt fizető közönségnek szabad választása ellenében, nem követ el az egyházmegye ilyen szembe ötlő méltatlan eljárást. 2- szor. Azt meg, hogy vidéki emberek -—- pláne papok — különösen paptársuk ellenében oly dolgot követhessenek el, hogy a papi conferentián — hol nekik hasznosabb értekezni valójuk lett volna, — nem szégyen- lették maguk között, mint a bakák a mókus- vizre szokták, pótolni és a nélkül, hogy az ügyről legkevesebb fogalmuk is lett volna, egy tisztán álló, náluknál, valamennyiüknél összevéve kü 1 ömb ember ellen vádat beadni; ezt papi jellemmel megfé- rőnek nem tartom, hanem gyalázatos, hitvány dolognak ítélem el s egyúttal aljas koholmánynak. Most a herényi papválasztási ügygyei végzek. A jövő lapban az egész egyház- megyei állapotokról fogok előterjesztést tenni. Kelt Vorös-berényben, 1886 évi május hó 26-án. Hetessy Dániel. TANUGY. — Azt hiszed ? Látod, ón mindig mondtam, hogy szeretlek. — Itt vannak a miniszterek. Menj s kérd meg őket a harcz vezetésére. 0 felsége habozás nélkül odalépett Livius atyához s megsimogatva szakállát, szinte siró hangon rimánkodott neki. Az pedig hallgatta a fejedelmi kérelmet némán, de megértette. Aztán Leboucber-bez fordult. — A király, ugylátszik, segélyünket kéri. Úgy tetszik, ellenség tör a szigetre. Szólt a missió főnöke. — Úgy van. Az omaha-maorik készülnek a szigetre törni. — Nagyszámú ellenség az? — Nyolczszázan vannak. — Jól van. Egyre jut száz. Elfogadjuk a barezot. Tudassa ö felségével. Leboucher ur maga is elcsudálkozott e roppant vakmerőségen s kérdőleg tekinte a páterre. •— Ne aggódjék uram. A leggyorsabb tüzelésű ismétlő-fegyvereink vannak. Mindenikünk per- czenkint 60-at lőhet. Azt hiszem 10 másodpercz alatt vége lesz a harcznak. — Ez fölséges! — Nem annyira, mint borzasztó. Elvégre az önvédelem kényszerhelyzete ez. A veszprémmegyei zr. tanító-egylet közgyűlése. Veszprém, május 22. (Folytatás és vége.) Másnap következett a napirenden álló harmadik előadás. Ezt Schwarcz Sámuel veszprémi tanító tartotta ily cziinmel: „A közügyességi oktatás a népiskolában.“ A nagy helyesléssel fogadott előadás foglalatja a következő: A népiskola feladata a nép gyermekeit a szellemi és testi tehetségek öszhang- zatos fejlődése és kiképzése alapján mindazon műveltség és ügyesség elsajátítására vezetni, mely az illető nép felnőttéire nézve osztály és nemkülömbség nélkül egyiránt nevelöleg és képzőleg hat. A mai népiskola nem felel meg egészen eme feladatának, túlterhelvén a szellemet a testi kifejlődés rovására, egyoldalulag neveli a gyermeket. Aztán még főhibája, hogy tanítása túlságosan az értelemre irányozva, a sokkal fontosabb kedély és erkölcsi jellemképzést egészen figyelmen kívül hagyja. Ezt elérendő, első sorban dolgos, munkás, ép, egészséges embereket neveljünk. Törekedjünk a tetterő felköltésére és a munkaösztön fejlesztésére. Munkásságra azonban csak munka által nevelhetünk. Azért ajánlja a kézimunkának bevezetését a népiskolába, de nem azért és oly munkákat, hogy azokat később a gyermek pénzt- hozóvá tegye, hanem mert a munka a szellem utján ügyessé teszi a testet, a szellemi kizárólagos működésnek fárasztó voltát enyhíti, viszont a szellemre is fejlesztőleg hat, az ízlést fejleszti és alkot; ezen kívül pedig üdítő hatású és kiválóan az ifjúság testi nevelésére nézve is nagyon fontos. A közgyűlés osztatlan figyelemmel hallgatta az érdekes értekezést és zajosan megéljenezte az előadót. Az indítványok sorát Havas Bertalan siófoki tanító nyitá meg, egy alapítandó országos izr. tanító árvaház érdekében. Havas minden kételkedést kizáró érvekkel támogatta ezen üdvös intézmény létrehozásának égető szükségét. Hozzászóltak e fontos tárgyhoz a néptanítói egyleti tagokon kívül Halassy dr., Sándorffy dr., és Fischer dr. urak, pártoló tagok; — mindnyájan lelkes szavakban üdvözölték ez életrevaló és jóté- konyczélu eszme megpenditését. A közgyűlés magáévá tette ez indítványt, a részletes intézkedésekkel egy, Halassy dr., Fischer dr., Sándorffy dr., Havas B., Rónai, Szép Lipót és Fuchs M. urakból álló árvaházi bizottságot bízott meg. Kellner F. szilasbalhási tanító, kiben az egylet egy művelt és tevékeny tagot nyert, szintén igen érdekes és korszerű indítványokat nyújtott be. Az ő iniciativája folytán határozta el a közgyűlés, hogy a megyei izraelita tanügy egyöntetűsége czéljából egy, ez alkalommal választott tankönyvbiráló bizottság által kiszemelteti majd a népiskolában való használat végett a legjobb, e hazában megjelent tankönyveket. 2. a héber hit- és erkölcstani tantárgyakra nézve egy részletes tantervet dolgoztat ki, mely a megye összes zsidó tanítóinak zsinórmértékül szolgáljon. Ez utóbbit pályakérdés gyanánt adja ki az egylet a jövő évre, két arany pályadij kitűzése mellett. Elnök jelenti, hogy Fuchs Miksa a hitközség érdemes pénztárnoka az egylet pártoló tagjai közé lép. (Lelkes éljenzés.) Egyleti titkárrá egyhangúlag Schwarcz Sámuel veszprémi tanító lön megválasztva. A közgyűlés a veszprémi izr. hitközségnek a tanácsterem szives átengedéséért, Valamint a „Veszprém*, „Veszprémi Leboucher ur igyekezett ö felségét a hallottak iránt felvilágosítani; de az csak annyit értett meg, hogy mig a Tabu-imát elmondja, addig meg lesz ölve az ellenség fele. — Te szakács, mondd a fehéreknek, ha ez igaz, akkor minden foglyot, amit elfognak, nekik adok, és még mindenikuek 10 bivalyt s 100 kecskét. — Az alku áll! Leboucher a fehérek nevében elfogadja az egyezséget. — Uram! — szólt a missió főnöke Leboucher- hez. Most aztán engedjen társaimhoz térni. Ott van a Han-unk, az uj vulkán melletti tengerparton. •— Tudom. Volt szerencsém az urakhoz. — Valóban ? . . . — Úgy van. — S a beteg ? . . . — Már jobban van . . . — S a két leány ? — Egészségesek, mint az appi-madarak. — Úgy jöjjön, siessünk. Valóban kevés időnk van a védelemre. S ezzel a nélkül, hogy búcsút vettek volna, megindultak a Han irányában, ott hagyva a bámuló királyt, aggó népe között. De a király már nem busult, hanem ugrált örömében, hogy majd elvesztette a potrohát! (Folyt, köv.) szomszéd szigetbeli foglylot nyársra huzasson, mikor északi irányból gyors iramlással egy csapat maori nyargalt a térre. Lelkendezve vetek magukat a király lábai elé s rémült arczczal jelenték, hogy észak felül veszély fenyegeti a szigetbirodalmat. Leboucher édeskésen emelé fel őket s elkezde velük nyugodtan tárgyalni. A megrémült maorik aztán elbeszélték, hogy a mintegy 8 tengeri mértföldnyire északon fekvő Omaha- sziget ellenséges maoriai valószinüleg újabb támadásra készülnek. Partjaikra nagyszámú canoet s uszótalpakat csoportosítottak s nagy sürgés-forgást látni körülök. 0 felsége a dandorrahi király nem valami bátor ember. Nem volt Ínyére az egész dolog. — Te szakács . . . — Bocsánat . . . — Igaz, adófelügyelő vagy. Mondd csak, ha most az omaha-maorik valahogy elfoglalják a birodalmamat, mi lesz az alkotmányból ? — Fucscs lesz biz az. — Hát tudod mit? Szökjünk meg! — Gyáva!-- Ne viczczelj szakács, mert a te hivatalodnak is vége lesz. — Csak nem kell megijedni. Mi győzni fogunk.
