Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-01-13 / 3. szám
Veszprém, 1886. Hatodik évfolyam. 3. sz. Rendkívüli kiadás. Szerda, január 13. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ...............................6 frt — kr.. Fé lévre....................................3 frt — kr. Ne gyedévre...............................1 frt 50 kr. Eg yes példányok ára 15 kr., s kaphatók a sétatéri kioszkban, Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. Megjelen minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszprém, Korona-utcza, Hartmann-ház, küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a »Petőfi“-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. TÁVIRATOK. Madrid, jan. 13. (A „Veszprémi Független Hírlap“ eredeti távirata.) Cartagenáhan tegnap zendülés ütött ki. A nép megrohanta a laktanyákat. A katonaság a lázadók felét, véres összeütközés után, elfogta. A lázadás szíttását Zorillának tulajdonítják. Belgrád, jan. 13. (A „Veszprémi Független Hírlap“ eredeti távirata.) A nagyhatalmak együttes jegyzékben kívánják, hogy Szerbia, Bulgária s Görögország azonnal le- íegyverkezzék. Ugyan ezen jegyzékben Ígérik, hogy Törökország hasonlót fog tenni. Triest, jan. 13. (A „Veszprémi Független Hírlap“ eredeti távirata.) Modenában a kolera kitört. Zágráb, jan. 13. (A „Veszprémi Független Hírlap“ eredeti távirata.) A borzasztó hófuvatagok miatt, a fuzini állomás előtt tegnap délután két tehervonat összeütközött. A személyzet egy része meghalt; többen súlyosan megsérültek. Fiume, jan. 13. (A „Veszprémi Független Hírlap“ eredeti távirata.) A lázitás vádja miatt elfogott ifjak ellen a vizsgálatot ma megszüntették. Kitűnt, hogy komoly lázitási szándék nem forgott fenn s csak kedélyesen beszélgettek. Összeesküvésről mitsem tudnak. Budapest, jan. 18. (A „Veszprémi Független Hírlap“ eredeti távirata.) A képviselőházban Szápáry pénzügyminiszter előadja es- poséját. Előtte Hegedűs Sándor szóllott s érvelt mellette. Szápáry gróf főfeladatnak mondja az óvatosságot a kiadások megállapításában. Az ellenzék még nem nyilatkozott. A vita holnap veszi kezdetét. Budapest, jan. 13. (A „Veszprémi Független Hírlap“ eredeti távirata.) Végh Ignácz ismeretes régi bűnügyében a királyi tábla ma a királyi törvényszéket érdemleges határozathozatalra utasította. Üstbe’ vagyunk! — Üstbe’ vagyunk, felséges uram! Üstbe’ vagyunk! így kiáltott föl az ősz Kremminger szegedi főapát, a szegedi katastrófa után, mikor a király kiszállt a coupeé-ból, a szegedi pályaudvar perronjára. Én ott álltam az ősz apát oldala mellett Pállfy polgármesterrel, mikor az öreg ur ezeket a kétségbeesett szavakat kiáltotta az előtte álló koronás fejedelemnek, égre emelt kezekkel, lengő, fehér fürtéivel . . . A király levette fejéről egyszerű katonatiszti sipkáját, vigasztaló részvéttel megölelte az ősz főpapot s aztán féloldalt fordult s az óriási töltésről, amely innen neki fut a Tisza hídjának, letekintett Szeged árterére, az ezernyi rombadőlt házra, az égnek meredő ezernyi csonka falra ... s az úszó bútorok chaoszára ... S mikor azokról a romokról felhallatszott hozzánk a siró-rivó asszonyok s férfiak kiáltása, hogy »Éljen a király! Éljen!“ akkor láttam azt, ami kevés embernek adatik, láttam a királyt sírni. Azt a pillanatot nem lehet elfeledni. Annak a fájdalmában is fenséges emléke mélyen benn van szivem rejtekében . . . Akkor, azon a napon megírtam azt sokkal szebben a ,Hon“-nak, ahogy azt most csak halványan is vázolni tudnám. Azóta közel 8 esztendő múlt el. Sok embernek, kit ponton-on kisegítettem az áradatból, mosódott már el emlékezetes arcza memóriámból, bár a hivó-kérő kiáltásuk még ma is sokszor visszacseng fülemben. A bullák rémséges látványa, mikor azokat éjente kihalásztuk pisla lámpák fénye mellett — mintha valami rémséges éjféli mese látományai volnának . . . már nem borzasztanak. Nyolcz év szőtte a holtak fölé mindsürűbb fátyolét. Requiescant . . . Hanem az ősz Kremmingernek a kiáltása, hogy Budapest, jan. 13. (A „Veszprémi Független Hírlap“ eredeti távirata.) Berzettei Marton Antónia. Kossuth Lajosné unokanővére, kit 1849-ben a Bakonyban, Kossuth fiaival való menekülése alkalmával elfogtak s haditörvényszékileg 7 évi várfogságra Ítéltek — tegnap meghalt. Sopron, jan. 13. (A „Veszprémi Független Hírlap“ eredeti távirata.) A hófúvás lavina-szerű. Nemcsak a tengely-, de a vasúti közlekedés is szünetel. A városból semerre nem lehet menni. Szőny, jan. 13. (A „Veszprémi Független Hírlap“ eredeti távirata.) A személyvonat Győr és Szőny között künn a nyílt pályán megakadt. Utasok mentésére gyors intézkedések történnek. Bécs, jan. 13. (A „Veszprémi Független Hírlap“ eredeti távirata.) Irtózatos hózivatar mindenfelé. A vasúti közlekedés Marcheggig már tegnap szünetelt. Ma minden irányban megszakadt. Bécs, jan. 13. (A „Veszprémi Független Hírlap eredeti távirata.) Ma Bécsben még borzasztóbb a hózivatar, mint tegnap. Az üzletek legnagyobb részt zárvák, mert az utczákon járni teljesen lehetetlen. Magában a Belvárosban tegnap délóta 4000 munkás dolgozik, hogy a hótömegek között utat nyisson. De hasztalan; a vihar perczek alatt ismét eltemeti az utczákat. Budapest, jan. 13. (A „Veszprémi Független Hírlap“ eredeti távirata.) Az ország minden részéből irtózatos hóviharokat jeleznek. Az éjjel számtalan szerencsétlenséget jelzettek. A vasúti közlekedés Budapesttől Triesztig, egész Dunántúl szünetel. Alföldről utolsó vonatok tegnap délben egy napi késéssel érkeztek. Ruttka-Hatvan, Kassa-Deb- reczen-Kolozsvár, Arad-Budapest között közlekedés két nap óta teljesen megszakadt. Sok vonalon a távirda is szétromboltatott. Szabadkai vonat Laczházán alul nyílt mezőn megakadt. Utasok megmentettek. A hóvihar. Veszprém, jan. 13. Három nap óta Veszprém teljesen el van szigetelve a külvilágtól. Se gyalog, se szekéren, se vonattal nem lehet se bejönni a városba, se kimenni abból. Az országutakat már nem lehet megismerni. Olnyi magas hó borítja azokat minden irányban s olyan helyeken, pl. Zircz, Kenesse, Várpalota felé, hol az országút hely- lyel-közzel hirtelen lefelé lejt s aztán' ismét dombra emelkedik, az olyan helyeken a hó 3—5 ölnyi magas. Azt nem ássa ki emberi erő most. Azon nincs segítség. Szünetel is teljesen a közlekedés Veszprém várossal. A legközelebbi községekből sem lehet bejönni. A hatóság ugyan dolgoztatott tegnap s tegnapelőtt is, majd száz hóhányó emberrel; de az mind hasztalan. A mit elhánynak félnapon át, pár perez alatt azt ismét eltemeti a hóvihar. Ma reggel a márkói-út kiásása iránt tett kísérletet a rendőrség. A napszámosok csapata eredménytelenül tért vissza. Meg sem találták az országutat. Legiszonyúbb a hóförmeteg Eplény és Zircz között. Eplény község a szó szoros értelmében ki sem látszik a hóból. A házak a tetőkig behavazvák. A lakosság kétségbeejtő aggodalomban van. Ajka, Városlőd s Herend között oly borzasztó hótömegek feküsznek, hogy a budapesti s kis-czelli személyvonatok a nyílt pályán, künn elakadtak s annyi idejük sem volt, hogy az állomásokba visszameneküljenek. A két hétfői vonat tényleg most is ott vesztegel künn a nyílt pályákon; óriási hótömbökbe fúródván. Emberéletben szerencsére nem esett kár. A havazás, hóvihar folyton tart ma is — s a Bakony nem mutat olyan arezot, hogy fölvidulni akarna. Meddig tart ez a. vészes orkán ? Mi lesz ennek a vége ? Aggó szívvel, szorongó kebellel csüggünk e kérdésen ... melyre nincsen felelet. Emberi erő nem segíthet az esendő szerencsétlenségeken. Véges ész nem változtathat e véghetlen természeti katastrófán. Bizzunk az Isten kegyelmében! Irgalma, oltalma rajtunk! ÚJDONSÁGOK. Veszprém, jan. 13. — Jelen rendkívüli hírlapunkat t. előfizetőink s a veszprémi közönségnek, mely a külvilágtól teljesen el van zárva, tájékoztatása czéljából adtuk ki. Ez okból jan. 12. déli 12 óra óta szerkesztőségünk állandó távírdái összeköttetésben van Európa minden világvárosának távirdai ügynökségével. Hogy ez óriási pénzösszeget emészt — beláthatja az olvasó, ki bő távirati rovatunkat látja. De meghozzuk az áldozatot szívesen. Elsőrangú hírlaptól megvárhatja azt a közönség. Megvárhatja tőlünk is. S mi megfelelünk hivatásunk kötelességeinek! — Eltévedtek a hóviharban. Szombaton délután két nő s Sülé, helybeli molnár szánkán Rátóthra mentek. Visszajövet a kocsi letért az útról s a kocsis, ki az utat keresni ment, szintén eltévedt. Akkor a gazda, Sülé maga indult el a kocsist keresni s ez is eltévedt. Egy óra múlva került vissza a két halálra rémült nőhöz — a kocsis. A gazda elveszett s hiába vártak ott rá a fagyban, órák hosszáig. Sülé szerencsére betalált Kádártára, honnan másnap Yeszprémbe hozták. Hát nem kell a téllel tréfálni. — Ne neked, kormány! A kormány tudvalevőleg elfelejtette Katona Sándor helyi csizmadia-mestert kitüntetni a kiállítás alkalmából ; pedig hát jury-tag is volt s egyetlen kiállító a vármegye csizmadiái közül. — Most aztán a polgárság lefőzte a kormányt. Múlt szombaton este ünnepélyesen leleplezték a varjakat Nagy Sándor vendéglőjében, mintegy öO polgár jelenlétében. Az ünnepélyt a varjak megvevője, tek. Brenner Lőrincz ur rendezte s egy komissió bírálta meg s találta kitűnőknek a lábtyüket. Meg kell jegyeznünk, hogy csupa sárga irigységből egyetlen csizmadia se horkantott be az ünnepélyhez. — Az apró rablók. Van Veszprémben 3 kis lány; jó polgárszülök gyermekei. Tizenkét évesek. Ezek szövetségbe álltak, hogy közös erővel fognak lopni, rabolni. E héten 3 helyen raboltak, Rosenthalnál, Raszlnál s Menzlnél. Mig ketten ott fönn a lakásokban loptak, harmadik társuk lenn várt s vitte a holmit. Tegnap hövösre került a szoknyás trupp. Elgondolhatni szüleik kétségbeesését! „Üstbe’ vagyunk!“ az a mélységes kétségbeesés, a melylyel ez a pár szó azon a zimankós szürke reggelen ott elhangzott, az ma is megdermeszti sivárrá edzett idegeimet. És eszembe jut most is, mikor Veszprém körül jégből emel bástyákat és hóból épit körtöltéseket a bakonyi téli szélvész, hogy a ki kitekint a városból a messze-fehér láthatárra, keresztet vet magára, mondván : „Uram, irgalmazz azoknak, akiket az utjok ott künn talál!* Üstbe vagyunk, én felséges Istenem! Üstbe vagyunk mi is, itt Veszprémben! A Bakonyvidék legregényesb fekvésű városa, istenáldotta szép völgyeivel — kőröskörül van véve magaslatokkal minden irányban, honnan most a téli orkán veszett módra söpri le ránk a hó-lavinákat, eltemetve a lejtőket, utakat s egyenlővé téve a halmokat a völgyületekkel. Zordon Bakony most ünnepet ül. Most olyan, aminőnek a külföld képzeli. Vad és elhagyatott, ahol a zsiványnép könnyű szerrel megölheti az utast. Most még czifrább világ van ott a Bakonyban. Nem kell oda zsiványnép se. Meghalnak most az utasok azokban a rengetegekben őnélkülök is. Elvégzi azt rajtuk a hideg és a fagy . . . Ilyen tél, mint ez a mostani, volt az 1875-iki. Volt 80-ban is kemény hideg: akkor történt, hogy egy helybeli derék fiskális embernek Kis-Czellböl szánkán jövet, elfagyott mindakét lába úgy, hogy arról élt patikaszerrel vagy három esztendeig s úgy járkált az utczán, mintha mindig hilintázott volna. Azonban felgyógyult. Hál’ Istennek néki, meg a jó famíliának. Hanem az 1875-iki tél, az ép úgy nézett ki, mint a mostani. Akkor is “üstbe’“ volt ez a város vagy 10 napig. Se ki, se be. Magam láttam az öreg Dunst fettert, Isten nyugossza, amint a városi, hivatalosan összefogdosott csőcselékkel vágatta ki a szomszédos Kádárta országutját, hogy onnan be lehessen szabadulni a városba. S amikor onnan beszabadult a vidék népe, hát a kocsikról úgy kellett leemelni őket a Kreutzer Tóni vendéglőjébe. Odahívták az eleven-holtakhoz aSándorfy doktort. Uj doktor volt a városon, hát azt gondolták, hogy ingyen-munkára épen jó lesz, meg a holtakról úgy se lesz köszönet. Láttam aztán, amit ez az uj doktor mívelt. Valami huszonöt vagy harmincz embernek vagdosta ujját, kezét, lábát, fejét olyan csökönyös meg- átalkodottsággal, hogy ha elébb történik vala a tisza-eszlári história, hát menten elhittem volna, hogy ez a doktor is onnan került, faczér sakter- képen. ^olt-e köszönet, volt-e fizettség a munkájáért: nem tudom. Hanem az igaz, hogy ép egészséges lett valamennyi. Megismertem őket 11 év alatt, az ellenzéki táborban. S csak azt sajnálják az uj doktornál, hogy „pecsovics* lett. Pedig az olyan doktornak, nincs Tiszára szüksége. Annak a görhes urnák magának is elkél a felcser. Nomina sunt odiosa. A szegedi Tiszáról a budapesti Tiszára szaladt a toll. Mintahogy az egyik kár a másik után fut. Keserű memóriát ébreszt mind a kettő. A színük, izük egyforma. Olyan, mint az alyzarin. Fekete és fanyar. Nem feketítették be még akkor az én szivemet ilyen szomorú reminiscentiák s nem undorította el még lelkemet a felülről jövő hazafiatlanság akkor — amikor én még kicsi szívvel, apró vágyakkal éltem boldog, szerető szülék körében . . . valahol a Kárpátok alján. Üstbe’ volt az a kicsiny város is. A Tátra égbenyuló bérczei vették körül. Alatta a fold ezernyi alagúttal átfúrva, amint a kincsszomj vitte át a nemzedékeket a föld alatt. Vakandokokkint, a kincsetőrző gnómok fényes lidérezösvényein. Kincset talált az egyik. Volt aranya, ezüstje bőven. Vitték társzekeren Körmöczbányara szuro- nyos katonanépek. Halált talált a _másik. Volt otthon sok árvája és sirató felesége. És vitték hajnalonkint haza ép az ablakunk előtt. Deszkára kötötten ; bányalégtől sárgult lepelbe burkoltan. És szóllott a bányaoromról azért a hajnali munkára-hivó harang. Szerencse föl! „Glück Auf!“ .... Apám ilyenkor az ablaknál volt s csak könyezett. Aztán kiemelt a kicsi ágyból s arra a munka- hivó bányaharangszóra megtanított imádkozni azokért, akik — már nem mennek többé munkára. Requiescant .... Hó van a Tátra bérczein mindig. Nyáron jég az, télen hó. Akkor lavinák dúlnak a városok, helységek fölött, ép úgy mint a Svájczban. De a nép ott számit a veszedelemre. Ha szél kerekedik, lezárják a sorompókat és se ki — se be többé senki a városból. Fagyos, sötét, hózivataros estéken, épugy mint a Svájczban, óránkint minden városban, községben tiz perczen át megkondul a legnagyobb harang — és az útról letévedt utasok e hang után könnyebben eltájékozódnak. Most, hogy egy veszprémi molnárral s családjával majdnem ilyen katasztrófa történt, eszembe jut ez a primitív intézkedés. Életmentő intézkedés ez és — az illető egyházi s közigazgatási hatóságoknak semmibe sem kerül. Egyszerű rendelettel megtehetik, kidoboltatván ezt egyszersmind az illető bakonybéli lakosságnak. >S ezt a rendeletet jó lesz megtenni, most mindjárt. Amikor ezt az újságot az alispán, szolgabiró, jegyző, plébános olvassa. Mert órák múltán jő az éjszaka. S az ilyen éjje,k mint a mostaniak, ezer halált rejtenek. KOMPOLTHY TIVADAR.
