Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-10-23 / 44. szám
Veszprém, 1886. Hetedik évfolyam. 44. sz. Szombat, október 23. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre .............................6 frt — kr. Fé lévre..................................3 frt — kr. Ne gyedévre.............................1 frt 50 kr. Eg yes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. H^Eegrjelen rri.Irxd.en szomloaton. Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, 105. szám a. küldendők. ~ HIEDETÉSEK ÉS 1TYILTTEEEK: a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér pe tits óra 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—1 óra között. A veszprémi püspöki uradalom. Veszprém, okt. 22. Egy akkorácska kicsi s szegény városban, hol éhezik a kézműves polgárság s pufókká hízik az adófelügyelő, hol néhány apró uron kivűl egyedüli úr a püspök — ott nagyon természetes az, hogy mindenek szeme feléje fordul, tőle várja nemcsak lelke épülését, de anyagi támasztékát is. Á veszprémi püspöki uradalomról tudjuk, hogy az a megboldogult Ranolder halálával óriási zavarokba jutott. Nagy terhek maradtak hátra s magnk az uradalmak is szomorú állapotban voltak. Mindenütt javitni, tata- tozni, toldáni-foldozni kellett; ha az egyik lyukat betömték, Kinyílt helyette a másik. Jött az adófelügyelő is. Az is srófolt az ismeretes présen s a növekvő terhekkel együtt persze hogy nem nőtt a jövedelmi arány. Egy elbetegesedett uradalmat nagyon nehéz kigyógyitani. Annak hosszú és nagyon keserves a diétája. A kúráját meg ritkán éri meg a kezelő doktor. így áll ma a veszprémi püspöki uradalom. Nem kincses hánya az, aminek ez a sok szegény ember hiszi. Hanem olyan vállalat, amely sok beruházást, óriási régiét igényel — a jövedelmet meg fölemészti a folyton növekvő teher, amiben aztán veszedelmesen hasonlít a magyar királyi állam budgetéhez. Nem csekéty s nem közönyös dolog az, arra a polgárságra, hogy miként áll a püspöki uradalom. ratio alá jutnak, — az a kérdés, mily indok vezette e fáradhatlan, ügybuzgó s a pedantériáig lelkiismeretes tisztviselőt arra a lépésre, hogy az administratiót más kezekbe tegye le ? . . . Lehető, hogy az uradalmak restaurálása iránti lankadatlan törekvését nem kisérte a kellő siker s hogy a folyton megújuló követelményeknek nem találhatott elég fedezetet a jövedelmi plusnál, — való azonban az, hogy a távozó kormányzó befejezetlen művet volt kénytelen elhagyni, melyet annyi gonddal, annyi lelkiismeretességgel a virágzás felé vezetett. Utódján a sor, hogy a nagy igények akadályain átküzdje a vajúdó adminisztrátiót. Erős kar, széles latkor, s önbizalommal teljes emberesség kell ehez a gigászi munkához. Kívánjuk, hogy megoldja a nehéz feladatot. Hogy ezt az ősi domíniumot arra a virágzó polczra emelje, melynek ma csak a hire van meg. Az egyházmegye erkölcsi reputácziója-, a közérdekek istápolása-, s a népünk anyagi jobblétéhez kötött reményeink fűződnek ő hozzá! Botrányra botrány. Veszprém, okt. 22. Mintha azok a szegény községi tanítók nem is jönnének már emberszámba! Üldözi őket Gr y i m ó t h o n a kegyuraság, Fáj szón a magyarfaló buta svábbogárság, Csöglén a tatárfejü kupakbiró. Itt elcsapják, ott sans géné elveszik a conventiós- földjét, emitt meg zsandárokkal rontanak a szegény tanítóra s amért otthon, a saját szobájában mulatni mer — megkötözve elakarják hurczolni a börtönbe. No biz igaz, hogy ha valahol az ausztráliai pápuák földén történnének ilyes dolgok, attól nem esne hányát a czivilizált Európa. De hogy itt nálunk, Magyarországon s főleg a meglehetős erélylyel vezetett közigazgatásu Veszprémin egyében halmozódik egyik őrültebbnél őrültebb botrány a másikra, a községi szegény tanítók üldözésében — az valóban csudálatraméltó. Sok száz család directe s sok ezer ember indirecte él e nagy uradalmak kenyerén. A földmives, az iparos, a terménykereskedő s a helyi üzletek egyaránt kiveszik részüket a jövedelemből s ha az alpapság egyidőben hangos panaszt emelt anyagi-elhanyagoltatása miatt s ha közintézményeink már régóta sinylik a püspökségi segélyzés minimumát: visszatérhetünk a főokra, mely nem az egyházi föur szükkeblüségére, de a non possu- mus-ra vezet. Eziránt tisztában van a polgárság s ez tényleg úgy is van. S most, hogy az eddigi általán szeretett uradalmi kormányzó R á t h Iván ur, többszörösen megújított lemondása úgy látszik elfogadtatik s az uradalmi javak uj administTAKCZA, Szegény anyáin ha tudta volna... í — ■— Lemondtam már a küzdelemről, Vitorláimat bevonom. Mért folytatná harczát tovább az, Kit sorsharagnak átka nyom?! A csüggedés bilincsbe verte Magasba vágyó telkemet . . . „Szegény anyám, lia tudta volna: Dehogy szült volna engemet!“ „E világ, nem az én világom:“ — Úgy vágyom már belőle el . . . Vágyom a perezel, melyben ajkam Majdan végső sóhajt lehel . . . A sirt: — a mely ölére zárna, Keményt, csalódást eltemet — — — „Szegény anyám, ha tudta volna: Dehogy szült volna engemet!“ SOÓS LAJOS. Oh! mennyi ábránd szerte foszlott Mint őszszel hcrvatag virág . . . Ez egykor — reménytelt kebelben Most a csalódás férge rág; Kínját e sebnek; elviselni, Érzem — tovább már nem lehet . . „Szegéiig anyám, ha tudta volna: Dehogy szült volna engemet!“ Mily lángolón, mily hőn szerettem : Tanúm lehet reá a múlt. Szabad madárként szállá lelkem : És szárnyszegetten porba hullt . . . Köngejn kicsordul — betekintve — Az egykor átrepült eget . . . „Szegény anyám, ha tudta volna : Dehogy szült volna engemet!“ Örök pihenés. Atalszenvedte már ez a szív az élet Minden szenvedését, minden bánatát, Nem talált magának egy parányi fészket, Nem talált soholscm pihenő tanyát. Feltépte sebeit erdő susogása, Tengerpart morajjá, kis madár dala, Hulló levél-zörgés, őszi szél zúgása, If jutó természet lármás tavasza! Vágyott a magányba s onnan ösztökélte Emberek közé egy fájó érzelem, Barangoláséiban a nagy földtekébe’ Vándorolt, de meg nem pihent sohasem. Vajh’ ha szomorú fűz borítja majd ágát Egy parányi dombra, megpihen-e ott, Nem zavarják-e meg édes örök álmát, Megnyugodhat-c majd végre a halott . . . ? Király Kálmán. Hát a pápai gróf nem tud a maga lábán járni, hogy neve tisztességét (az ő nevében garázdálkodók ellenében) megóvja s a méltatlanul üldözött gyimóthi tanítót rehabilitálja ? Hát a veszprémi s devecseri szolgabirák, kiket elismerésünk kisér hivatalos ténykedésükben, nem bírnak meg a fajszi s esöglei félkegyelmű kobakelőljárókkal ? S a megyei tanfelügyelő csak arra való, hogy jelentéseket coucipiáljou a miniszterhez „miszerint minden jól meg}'.“ Megy bizony csáléra-hajszra a megyei tanügy szekere — úti figuráé docent. Közöljük a tegnapi postával irodánkhoz érkezett alábbi panasz levelet. S óhajtjuk, hogy megyei illetékes közegeink ez érdemben azonnal s teljes szigorral járjanak el. Nem az egyes ember, az egyes tanító ügye ez! . . . A népnevelés tekintélye s a hivatás repu- tátiója követeli ez esetben is a feltétlen elégtételt! íme a levél : Csögle, 188(5. okt. 14. Tekintetes (Szerkesztő ur! Anyagi viszonyammnál fogva becses lapjának előfizetője nem lehettem; de becses lapjának minden lélekkufárkodás, becstelenség ellen, — a személyes, családi és társadalmi szabadság érdekében folytatott harczát évek óta figyelemmel kisértem. Ebből az okból vagyok bátor tekintetes szerkesztő urat a következendőkről tudósítani, azon kéréssel, miszerint becses lapjában ezeket felelősségemre közzé tenni kegyeskedjék. Én az 1886-ik évi szept. hó 9-ik napjától fogva a esöglei ref. egyházközségben segédtanító vagyok. A ./• alatt mellékelt dijlevélre az egyház község nevében, annak elöljárósága fogadott meg, s mint a pápai tanitóképezde növendéke, a ke'pezde igazgatóságának tudtával s az egyházmegye esperesének megerősítésével a jelzett naptól fogva Csöglén segédtanítói állomásomat elfoglalom. Méltóztassék meg- jegyezni, bogy a szerződés nem a nevezett község rendes tanítója és közöttem, hanem az egyházközséggel köttetett meg; s mint a mellékelt dijlevélben látni méltóztatik, díjazásom egyik legfontosabbika, hogy magánhasználatra lokóhelyül az iskolaháznál egy kis szoba jelöltetik és köttetik le -— szerződésszerűen. Történt pedig, hogy f. hó 11-én a községbeni vásári alkalommal, — amely napon a nem könnyen megnyert vásárengedély kinyerése után tartott első vásár örömére — az egész községben minden háznál A sajtófogságban. (Három czikk.) II. (Folytatás.) Féltizenkéfc órakor délben kapják a rabok az ebédet. Ott készül az a fogház legfelső emeletén, ugyanazon a folyosón, hol az éléskamra, az őrség szobája, a két kápolna, a 40 kosárkötő műhelye, az őrmester szobája, a fogbázfelügyelői iroda, a két kórház s a suszter- s az asztalosmühelyszépen elférnek egymás mellett. Két óriási üstben főzik itt az ebédet. A szakácsi hivatal két finomizlésü rabra van ruházva, kiknek aztán, különösen a krumplihámozáskor, vagy 15—20 kolléga áll rendelkezésre. Az élelmezés vállalkozója Manovill Samu. Már vagy 15—20 éve szállítja a rabok élelmét, s hogy ez az üzlet milyen pompás lehet, mutatja az, hogy Manovill pompás vagyont, egy gyönyörű birtokot — főzött itt el. Teljes resignatióval néz a sors elé. Pusztulunk, veszünk — szokj a mondani s mindig abban bízik, hogy egyszer majd csak az állam is megembereli magát s a nyomorúságos árakat némi dotátióval megpótolja. Hanem ez a dotátió sehogyse akar sikerülni s azonfelül minden árlejtésre újabb idegen jebuzeusok csődülnek ide s úgy leverik az árakat, hogy a szerencsétlen vállalkozó rendesen belebetegszik. Azonban kitart. Ráfizet ugyan az üzletré, — de hát arra való a remény, hogy a szerencsétlen spekuláns azon rágódjék. Bízik a jobb jövőben s a Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a ,Petőfi“ -könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. i.-*&**ism a megszokottnál egy kicsikét többet ittak és többet örültek ; másszóval minden háznál egész nap mulatozás, öröm, vendégeskedés volt. Az általános öröm engem is elragadott. Magánlakásomban egy jó barátommal bor mellett a nap eseményeiről beszélgetve, mulattunk. Kilencz óra tájban 8 czigánygyerek látogatást tett nálam, ékes nótáikat ajánlgatva elhúzásra, A zenét magam is kedvelem, s egy pár hangszert nem épen rosszul kezelek; a zenészeknek ajtót nyitottam és ettől fogva az én pikulálásom és azok zenéjénél mulattuk magunkat szerényen, csendesen, abban a kis magánszobámban, a melynek szomszédságában a helybeli ref. rendes tanító ur tiszteletreméltó vendégek körében nevenapját ünuepelte — szokás szerint — bor és dal mellett. Az ott mulató társaságból néha-néha hozzám is bejött a zene hangjára az adorjánbázi ref. segédlelkész s a esöglei segédjegyző, — tiszteletre méltó, szolid emberek. —- Ekkor történt9—10 óra között: maján'akásom ajtaja egyszerre erőszakosan felnyittatván, azon a esöglei községi biró, két feltüzött szuronyu csendőr között megjelenve, durva és sértő szavak kíséretében kijelentik, hogy azért jöttek, miszerint engemet a hangos mulatásért a „törvény nevében“ megkötözzenek és börtönbe kisérjenek. E nem várt meglepetésből felocsúdva, kijelentettem előttük, hogy ez magánlakás, én sem rabló, sem gyilkos nem vagyok, sőt még csak rendőrellenes kihágást sem követtem el; komolyan felszólítottam őket, hogy magánhajlékomat hagyják el. Sem személyes becsületemet, szabadság-jogomat, sem m 3 gánhajlé- kom szentségét s felszólításomat nem tekintve, az egyik csendőr — tiltakozásom daczára is — felém jött, hogy megkötözzön; ez elleni tiltakozásom közben kezénél levő fegyverével meg is sértett. E válságos pillanatban lépelt be hozzám a történtekről privát utón tudomást vett Jakab Pál helybeli ref. lelkész ur, a ki is a történtekről tudomást szerezvén, — a hol is a csendőrök által kijelentetett, hogy semmiféle rendőrellenes kihágásról tudomásuk nincs, s csupán a községi biró parancsára jelentek meg nálam, — a községi bírót s csendőröket ok nélküli és jogtalan erőszakoskodásaikra figyelmeztetvén, komoly hangon intette őket magánlakásom elhagyására. A lelkész ur imponáló alakja, dörgő hangja, -— vagy pedig saját ostoba- ságnkróli meggyőződés volt-e az ok, de felszólítására hajlékomat odabagyták, többszörösen kijelentve azt, hogy megkötöz te tésem és börtönbe kisértetésem mellöztetését egyedül a lelkész ur fellépésének köszönhetem. Tekintetes szerkesztő ur! Személyes szabadságomban, magánlakomban, rendőrellenes kihágás nélkül rajtam elkövetett hivatalos hatalommal való visszaélés gyalázatos tényét voltam bátor közölni a tek. szerkesztő úrral. E nemtelen eljárás ellen másnap a devecseri tek. szolgabiróboz panaszt emeltem. Az a kérésem van, miszerint jog, igazság és szabadság érdekében küzdő becses lapjában. kegyeskedjék wi iff m---* mi ík -*v «■ SÍI UK. -V 5» us Tif UZ m_.»• 5ÜT15T7 ' 3U VA "w* m 'TW‘ UMS kormány leendő nagylelkűségében. Óh, boldogok a bivök, — bár sohse övék a kormány dotátiója. Minden rab egynapi élelmezéserét, beleértve a kenyeret, a leves és főzelékből álló ebédet, melyet az ő fájával kell megfőznie, kap az államtól 11 */a krajezárt, kiírva tizenegy és fél krajezárt. Ezért a jó pénzért kell neki kétszer egy hétben búst is adni jó húslevessel s amellett megesik, hogy a fogházfelügyelő visszadobja a húst, hogy csontos, mócsingos, hogy nagyon zsíros s több efelé. Vagy eszébe jut az orvosnak s visszadobja a pék által sütött kenyeret, hogy keserű, féligsült s több eféle. S a mészárosért, meg a pékért ismét csak a szegény vállalkozó issza meg a fekete levest. Nos, jó lélekkel állíthatom, hogy négyrendbéli sajtófogságos tapasztalataim szerint, olyan jó élelmezés, oly lelkiismeretes kezelése a rabtartásuak, minő itt van — nincs sehol! A volt váczi fegyintézet directora, Varga, ugyancsak pedáns administra- tornak volt ismeretes, hanem az bizonyos, hogy annak az élelmezése nyomorúságos kotyvasztok a helybeli fogház élelmezéséhez kéyest. A leves elég erős, zsírtartalmú s jóizü; a főzelék pedig bármely szálloda étlapján megállhatna. Bátran merem állítani, hogy az a 200 rab, ki ezen a koszton itt él, bármily jó tehetős gazda legyen is, otthon jobbat nem eszik. Igaz is, hogy nem sinlik meg a hunezutok a jó életet. Jó ebéd után jó nyugság s mire kijönnek, úgy neki bíznak, mintha valami jóféle tengeri kúráról jöttek volna haza. Egynémely sovány diplomatának bizony jobban bevágna a veszprémi kóter, mint az — ostende-i fürdő.
