Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-10-16 / 43. szám
minővel csüggütt annak eredetije a nép jó létén, boldogságán. Gyengéd kezek virágokkal vegyék körül annak szobrát, a ki életében csak a tövisek szúrását érezte. Legyen e szobor bucsujáró szent helye a közönség és vidéke hazafiságáuak. Zarándokoljon el ide legalább minden márczius 15-én ifja, véne, gyermeke és asszonya s tanuljon lelkesülni, küzdeni azokért a nagy eszmékért, amelyekért Táncsics éltbalt. Ne maradjon el e szobor talapzata mellől ' senki ama bucsunapon, aki nemzetének hosszú és ! boldog életet óhajt, mert a gondviselés csak azon nemzeteknek igér szép és nagy jövőt, melyeknek fiai nagy eszmékért lelkesülni s cselekedni tudnak ! Szavai végeztével a lepel lehullott a szoborról, mely liiven örökíti meg Táncsics vonásait. Egyúttal a szónok a bizottság nevében koszorút helyezett a talapzatra, úgyszintén Kompolthy Tivadar, a „Veszprémi Független Hírlap“ felelős szerkesztője is helyezett a szobor talapzatára egy mirthus- koszorut a magyar irók független része nevében ; a veszprémmegvei függetlenségi párt nevében pedig Czollenstein Ferencz tett egy babérkoszorút a talapzatra. A szobrot Andrejka József szobrász és Blahó Pál érczöntó készítették. Ezután Andrejka József elszavalta Inczédy László lendületes ódáját. A következő szónok Eötvös Károly volt, ki remek emlékbeszédet mondott Tán- csis felett. Azon kezdte, hogy ő ugyan nem egészen ért egyet Táncsics eszméivel, de azért eljött volna az ünnepélyre akkor is, ha arra a bizottság fel nem kéri, mert ő Táncsicsban nemcsak a jó hazafit tiszteli, hanem azt a politikai előrelátást is, hogy csakis a jobbágyság eltörlésével vélte a magyart teljesen szabad nemzetté tehetni. Ezután Weisz Gyula biz. titkár, rövid szavak kíséretében átadta a szobrot az elöljáróság képviselőjének, Makkay József körjegyzőnek s erre az ünnepély, a „Szózat“ elének- lése után véget ért. A község nagy vendéglőjében 120 terítékű banket volt, amelyen a bizottság tagjain kívül résztvettek: Táncsics öcscse, ennek leánya és unokái, továbbá Eötvös Károly, Ányos Tivadar, Hunkár Mihály és még számos környékbeli földbirtokos és állami s megyei tisztviselő. Az ebéd, számos felkö- j szöntő elmondása közben, a legvidámabb hangulatban d. u. 5 óráig tartott s este a község ki volt világítva. A Táncsics-bizottság Veszprémben. A központi Táncsics-bizottság, özv. Táncsics Mihálynéval együtt az ács-teszéri ünnepély után Veszprémbe rándult az ottani „Népkör“ meghívása következtében. Útközben betértek a suúri derék jegyzőhöz, j aki igen szívesen fogadta őket, majd Zirczen Ányos Tivadart látogatták meg, aki szintén szép tanujelét adta magyar vendégszeretetének. Midőn a társaság távozni készült, kipihent lovakat fogatott a kocsikba, hogy előbb érjenek Veszprémbe. Táncsics Mihály özvegye és Bokros József elnök, valamint ennek neje Ányos Tivadar saját fogatán jöttek városunkba. Ányos 10 irtot adott át Bokros Józsefnek a Táncsicsain p javára. Veszprémben Kompolthy Tivadar lapszerkesztő, Husvéth János népköri elnök és Czollenstein Ferencz fogadták. Veszprémben az ősz Táncsicsné Kompolthy Tivadar ur házánál volt szállva, mig a Táncsis-bizottság elnöke Bokross ur s neje Czollenstein ur vendégei voltak. A bizottság szintén magánlakásokon volt elszállásolva. A népkör nagy bankettet rendezett a vendégek tiszteletére, amelyen mintegy 150-en vettek részt s ott volt úgyszólván a város intelligencziája. Természetesen, a felköszöntők sem hiányoztak. Felköszöntőket mondtak: Fodor Gyula, Bénvei Gábor, Bokros József, Husvéth János,Czollenstein Ferencz, Kasenszky, Katona S. Kompolthy stb. Másnap a bizottság Véghelv Dezső alispánnál tisztelgett, megköszönve a támogatást, a melyben a szobor ügyét részesítette. Az alispán megköszönve a megemlékezést, annak adott kifejezést, hogy benne a hazafias eszmék mindenkor pártolóra találnak. Kirándulás Balaton-Füredre. Kedden d. e. 10 órakor a társaság át- 1 rándult 13. Füredre két társaskocsin. Arácsnál Nagy Áron szeretetházi igazgató fogadta a lelkesülteket és meleg szavakkal üdvözölve őket. Azután a kirándulók mellé kalauzul Takács József tanárt kérte fel, aki a legnagyobb szívességgel vezette a „Táncsics-bizott- ságot“ a „Magyartenger“ partjaira. A kirán- i dulók, kik még sohasem látták a Balatont,— el voltak ragadtatva, bár a haldokló természet szomorú képet tár eléjük. Ebéd előtt a társaság tisztelgett Eesv László fürdőigazgatónál, aki igen megörült a látogatásnak, de legjobban örült annak, hogy Táncsics özvegyét láthatta, mivel jól ismeri. Ecsy Lászlónak Táncsis Mihály jóbarátja volt. Ebédelni Falu-Füredre mentek, ahol már ízletes ételekről eleve gondoskodva lett. Délután a szeretetház gazdaságát tekintették meg, majd ellátogattak az intézet szőlejébe, ahol a vinczellér-képezde igazgatója fogadta őket meleg szavakkal. Itt töltötték az egész délutánt mutatással, beszélgetéssél. Kiválóan érdekes volt Táncsics özvegyének előadása, aki oly élénken tudja előadni azon szenvedéseket és viszontagságokat, melyet átélt férjével: Táncsics Mihálylyal. Este, miután a társaság minden egyes tagja nevét a vendégkönyvbe beírta, visszatértek városunkba. Búcsúza s. Mánap kora reggel talpon volt az összes bizottság, hogy megnézzék Veszprém város nevezetességeit. (?) Felmentek a tűzoltó őrtoronyba és onnan tekintettek szét a városra. A szél erősen fújt. Érdekes volt látni a nyolcztagu társaságot fen a toronyban, amint onnan széttekintének. Azután a v árban nézték meg a püspöki lakot s a nagy székesegyházat. így jártak-kéltek délig, amikor a közösebéd következett. Hogy a fáradságos járás- kelés után jól Ízlett, az ebéd — azt gondolni lehet. Délután öt órára tűzték ki az indulást. A gyülekezés hírlapunk irodájában volt. Tési Mihály 1S48—49-ki volt honvéd tűzirányzó, ki egyszersmind népköltő is és Táncsics kebelbarátja volt, meghatottan búcsúzott el szerkesztőségünktől, érzelmeit egy rögtözött költeménybe fejezve ki. A költeményt érdekesség kedvéért ide iktatjuk, bár nem fellengős, de igaz: Elbucsuzás. Isten veled kedves Veszprém városa, Mert nem leszünk mi már többé lakosa; Vissza megyünk mi az ország szivébe, Innen jöttünk a Tánesies-ünncpélyro! Aid meg Isten kies Veszprém városát S ennek minden hazafias polgárát; S tarsd meg, kérlek, mindet ép egészségben ! Ezt kivánom a bizottság nevében ! Meleg kézszoritások után kocsikra ültek és öt órakor a gyorsvonattal visszautaztak Budapestre. Az ünnepély örökké emlékezetes fog maradni a jelen voltaknak, úgy a bizottságnak, ama fogadtatása is, melyben Veszprém város független polgárai a „Táncsics-Bizottságot“ részesitették. Magyar világ Fáiszon. „De hát csak hadd szólják mégis az az é ek. Bár az, amiről szólt a nemzet testén, csakis f é r e g“. . . H. Van Veszprémmegye területén egy község, neve „F a i s z“, lakói valami Burgondiá- ból, vagy isten tudja honnan betelepült németek, s dicséretükre legyen mondva, szorgalmas, munkás, s ebből kifolyólag vagyonos s anyagi jólétnek örvendő nép, De sajnos,— ezen jólétből várhatólag — tanügyi s ebből kifolyólag, erkölcsi és hazafiuságokr a, még sok kívánni való van, az az hátra maradottak. Eddig még ugyanis, soha nem tudtak egy rendszeres okleveles néptanítóra szer ttenni, hanem csak részben készületlen, részben iszákos tanítók : egy tolvajjal, s igy erkölcstelennel is volt dolguk. Végre a gondviselés-e? vagy csupán a véletlen, Lauer Károly urban, egy o k- leveles, józan, erkölcsös és szorgalmas tanítót büntete meg ez állással. Ugyan is: Lauer Károly tanító ur, úgyis mi^t önérzetes tanító, de úgyis, mint jó hazafi, elkövetett mindent, hogy a f á i s z i úgynevezett kis nemzedé k b ő 1, ne .csak értelmes polgárokat, de jó magyar- hazafiakat is nevelhessen a m agyar- h aza számára. S hogy Lauer Károly tanító ur ebbeli buzgósága eredményt viva ki, eléggé ékesen szól erről a veszprémi jár. főszolgabíró ur f. 18S6. évi junius hó 30-án a városi körjegyzőséghez kiküldött 2252./1S8G. sz. rendeleté, melyben Lauer Károly fáiszi néptanító ur részére, egy e veszprémmegyei alispáni hivatalnak 267./9586./1886. sz. azon értesítése közöltetett: „hogy Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága által 1886-ik évi junius hó 7-én tartott rendes ülésében ő a tanügyi téren, és különösen a magyar nyelvnek sikeres tanítása elismeréséül, 2 darab arany jutalomra érdemesittetett. Es ezen érdem jutalmat, maga tek. Kleczár Ferencz főszolgabíró ur személyesen kézbesité Lauer Károly urnák. A „dicsé etessék a Jézus K r i s z- t u s“ ! — zengzetes utczaköszöntések tehát a fáiszi ifjú nemzedéknek megtaláld érdemét. S minderre mit tesz Stnmphauzer Péter fáiszi k. bíró ur! — azt: hogy ő tudja mi okból, a vizsga óta már 3-or is a tanító urnák saját lakásán felmondott tanítójának, mondván, — „keressen magának más h e 1 y e t, mert nékiek nem kell!“ — s még hozzá azt is hozzá tette: hogy most már ne is hivataloskodjék és ne tanítson, mert a gyermekeket úgysem fogják iskolába ereszteni. S mind ennek megkoronázásául f. október hó 2-án Stumpliauzer Péter biró ur, ház- ról-házra összeszedett vető maggal el is vet- teté a tanítói őszi konvenció földet, mint mondja: „a másik leendő tanító s z á m á ]' a.“ Mivel tehát úgy látszik, hogy ezen k. bíró ur, még nem ismeri a magas kormánynak a néptanítók állását rendező és biztosító törvényeit, ajánljuk e nevezetes ügyet, mint a főt. egyházi, mint a kir. tanfelügyelő urak figyelmébe, s kérjük Stumphauzer Péter fáiszi bíróval hivatalosan is megértettni: hogy neki és elöljáróinak éppen nincsen jogú k- ban okleveles t a n i t ó j o k n a k, mint akár a községi k a n á s z, vagy csordás- n a k Szent-Mihály napkor felmondani, „hogy most már m ehe t“ — különösen oly tanítónak, mint Láuer Károly ur is, ki legutóbb, ép a múlt hónapokban, ügyesség és haszuavehetőségiért még hivatalosan 2 d r b. aranynya 1 is megjutalmaztatott. Azt is mondják: hogy nem tud kedvökre énkelni, — de a régi fáiszi templomba, hol a kórus egyrésze nincsen is lepadlásolva. s igy az ének hang, „ad majorem D e i glóriám“ a padlásra sétál fel, nem is tud senki. De jó formán nem is e lesz a főok, hanem inkább „a dicsértessék a Jézus K risztus“! — azaz a magyar nyelvnek sikeres tanítása!“ . . . Úgy halljuk: hogy a tanító ur jogos panaszát a hatalmaskodás, bírói hatalommali visszaélés és birtokban! haboritásáért befogja a tettes jár. főszolgabíró úrhoz adni. A ki pedig éppen a jutalom k i- osztó lévén, teljes a reményünk: hogy kellő igazság, és egyúttal szigorral fogja e sensatios ügyet rendezni. Ilyen magyar v i 1 á g van, lássa tekintetes szerkesztő ur, .F á i s z o n. V á moso n, 188(5. okt. 14. Pár vámosi tanüg y i b a r á t. A veszprémi önk. tűzoltó-egylet keletkezése s mai helyzete. Hol vannak azok a jó idők, mikor még Veszprém város közönsége a közügyekért lelkesedni tudott ; hol vannak azok a veterán polgárok, tik a város közönsége között eme lelkesülést szitani kötelessé- giiknek tartották ? Bizony nincsenek azok már; helyeik újabbakkal lőnek betöltve — s bármennyire örülünk is annak, hogy helyeikbe mások s újak léptek, mégis úgy tetszik, hogy a hely egészen nincs betöltve. Ezzel nem azt akarjuk kifejezni, hogy az ujabbi kor vezérférfiai nem töltik be a tisztüket s hivatásukat helyesén, sőt ellenkezőleg, talán a mai kor kívánalmainak és az intézvény intentióinak megfe- lelöleg, jobban betöltik azt, mint említett elődeik, de mert sokkal többet is várunk tőlük az intézmény haladása folytán, mint kezdőinktől, épen azért úgy tűnik fel előttünk, hogy az összeg egybeliasonlitása mellett hiányzik mégis valami, és ez nem más, mint a »régi lelkesedés.“ Ez a humanu's-egylet 1875. évben alakult meg, ha nem is említjük azt, hogy ez az egylet volt az egyedüli, mely városunkban a legszilárdabb talajra talált, s hogy ennek az egyletnek az alakulás kezdetében tagja lenni érdem volt, — méltán elismeréssel adózunk a múltból városunk volt elöljáróinak, kik első sorban minden lehetőt elkövettek annak létesítésén s felvirágoztatásán; igyekeztek megteremteni az alapot, igyekeztek tagokat szerezni s tekintélyes városi polgáraink kezeibe tették le e humánus intézmény szent ügyét, bízvást azon reményben, hogy azok, mint a polgári legszentebb kötelességet, végrehajtói, az egyetértés legszebb eszméjét fogják hirdetni. Ámde csalódás volt az egész ! Azok, kik tán az eszmét a polgárok közé beültetni lettek volna hivatva, a kezdet nehéz küzdelmeit megunván, vissza léptek s ez által megtagadták azon felebaráti legszentebb kötelességek egyikét teljesíteni; mely nem tesz különbséget az „enyim, tied, övé“ között. Ha mai napság végig nézzük az önkéntes tűzoltó- egyletet s annak összes tagjait, mit tapasztalunk ? Azt, hogy sorai között a 14 ezer lelket számláló rendezett tanácsú városban csak egy 100-adrész birtokos-, s a többi pedig oly tagokból áll, kiknél a legkisebb lelkesedés is felér a város legnagyobb birtokosának érzelmével, — olyanokat, akiknek testi ruháján kivíil egyebe nincs, akinek nem kell félnie a pusztító tűzvésztől, mert vész esetén nem pusztul el semmije sem. Ezeket a nemes eszme iránti lelkesedés vonzza oda. hol fáradságos küzdő munkával teljesitik emberbaráti kötelességeiket: ezek nagyrésze segédmunkás és vagyontalan osztálybeli. Es ki fizeti meg ezeknek káraikat, a netaláni ejtett sérelmeikért? Ki kárpótolja őket. ha esetleg munkaképtelenekké lesznek, ki táplálja családjaikat? S erre a felelet: —• senki!: Tudjuk azt, hogy ez az eszme nem lelkesít többé s annak helyét leginkább a szükség érzete foglalta el. A városi hatóság egy csepp gondot sem fordít arra, hogy miképen lesz képes az egylet magát fentartani, ilyen a többek között a zeuekarmester havi tiszteletdijának folyóvá tétele, — s ily között kénytelen az az egyesület, amely folytonosan a közönség szolgálatában áll a- legtermészetellenesebb mód — a kegyelem vagy koldulás és isten tudja miféle mesterfogások alkalmazásával tengetni életét ;-— de előbb-utóbb kifogy; mert a közönség rokon- szenve is hasonlít a lámpához, melynek anyaga egyszer csak kiég; -—- ott pedig, hol kiégett: a világosság és a barátságos fény kihalt, helyét a sötétség váltja fel. Ma pedig már csaknem arra ébredünk, hogy a különböző jótékonyczélu kéregetők elől: a minden oldalról igénybe vett közönség iparkodik visszavonulni. Hova leszünk ekkor, miből fedezzük önkéntes tűzoltó-egyletünk kiadásait ? Közadakozásból ma már nem lehet! Itt az ideje annak, hogy a választmány tanácskozzon a felett, mi módon lehetne a feltétlen szükségleteket a közönség aránytalan zaklatása nélkül megteremteni. Tegyen előterjesztést Veszprém rendezett tanácsú városához, hogy az 1887-ik évre szükséglendő kiadásait költségvetésébe felvenni és az összeget a választmány kezelése alá bocsátani szíveskedjék ! Ezt annál inkább kötelessége megtenni, mert nem tagadhatjuk, hogy az egylet támogatására ma már hiányzik a lelkesedés; többé-kevésbé meglazult a rend, kitartás s a kötelesség érzete még azoknál a legkikiáltottabb egyéneknél is. Figyelmeztetjük a választmányt, hogy e nélkül az egylet továbbra fenn nem állhat s nem kell teledni azt, mit egy veterán tűzoltó nyilvánosan hangoztatott : „Uraim! mi öntjük a nagyharangot — de nein tudjuk, kinek harangozunk vele !!“ VIDÉK. Péterd, okt. 13. (A „Veszprémi Független Hirlap“ szerkesztőjéhez.) A múlt hét folyamán Bománd és Beterel községekből ismét 13 személy vándorolt ki Amerikába, mindannyian jómódú gazdaemberek s a leg- jobb munkabírók. Nemkülönben Havazd győr- megyei községből is hárman vándoroltak ki. Fájdalom, az amerilcábai kivándorlási láz, nemhogy csökkenne, de mindjobban elmérgesedik. Most már nemcsak egyes személyek, de sajnos családok árulják vagyonukat, hogy pénzt szerezve kivándorolhassanak a tengerentúli világrészbe. És e bajon segíteni nem tudunk. Lebeszélni a kivándorolni szándékozókat teljes lehetetlenség. Hiába ijesztgetjük őket, ők nem hajtanak szavainkra ! ... El van a nép egyrésze az 1883-iki tűz s a jelen évi rósz termés miatt keseredve, s talán a jobb jövőt meg nem várva, a kivándorlásra határozza. Mert nem kutatják nálunk tüzetesen a nép hajait, s az adót pedig irgalom nélkül ekzckrálják s igy nem csoda, ha a reményeiben csalatkozott s elkeseredett nép jobb hazát reméllve útra kél. Folyó hó 11-én Győrmegyében, Asszonyfán megtartott első országos vásárral úgy az asszony- faiak, valamint az elárusítók is teljesen megelégedhettek. Úgy kereskedők, mint vásárlók is elegen voltak. Különösen jó vásárt csináltak a czipészék, csizmadiák, szabók és kalmárok. Mint az első vásárnál rendesen lenni szokott, az áldomásadás most sem maradhatott el. — Asszonyfa község érdemes elöljárósága kitett mayáért. Az ősi szokást hűen megtartva, csapra ütötték a hordókat s fecerunt magnum áldomás esti 10 óráig, zenével tőaszttál fűszerezve. Egyáltalán az asszonyfai vásárnak jó jövőt lehet a vidék kitérjedettségé s a vásártér alkalmas volta miatt jósolni. Adja isten ! Maradtam a tek. szerk. urnák stb. Oroszlányi Károly. ÚJDONSÁGOK. Veszprém, okt. 15. — Fényes esküvő. Tóth Ede balatonfő-kajári ; földbirtokos és Karl Emilia k. a. esküvője nagy pompával ment végbe múlt kedden d. e. 11 órakor a székesegyházban. Mire a I nagyszámú násznép bosszú kocsisorban V* 12 | órakor a templom elé érkezett, az már telve | volt a tisztelők, ismerősök és kiváncsiak : seregével : nagyobbrészt díszes és elegáns közönséggel. Az esketést Fellet Ödön dr. apátkononok végezte s a szertartás után remek j szavakban intette az uj párt, kifejtve előttük a házasság szentségének magasztosságát s a
