Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-09-04 / 37. szám
Veszprém, 1880. Hatodik évfolyam. 37. sz. Szombat, szeptember 4. I FÜGGETLEN fflRLAP MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, YEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre Félévre Negyedévre 6 frt — kr. 3 frt — kr. 1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. M e g j e 1 e n minden szombaton. Elő fizet 0's i pénzek a kiadóhivatalba, Veszprém, Horgos- utcz a, 105. sz. a. küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8 12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a „Petőfi“-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. A vasúti szerencsétlenségekről. Veszprém, szept. 3. A vasúti szerencsétlenségek krónikája ismét egygyel növekedett. Nem meglepő, mert egy idő óta nem tartozik a ritkaságok közé. Legfőbb érdekessége abban rejlik, hogy a dolog körben látszik feltűnni s minden társulatnak kijuttatja osztalékát. A legutóbbi Mödlingnél történt szerencsétlenség, mintegy visszaidézi emlékünkbe a n.-kanizsait, melynek hirét f. évi január havában vettük s ahol különös szerencsének mondható, hogy csak egy ember vesztette el életét. A cs. kir. déli vasút igazgatósága előtt is feltűnhetett a dolgok s körülmények roppant hasonlatossága N.-Kanizsa s Mödling között. Az első helyen három, az utóbbinál két vonat érte s zúzta össze egymást. (Amott a 260. számú vonat, itt a 45/2. számú lön a távjelző «Ital megállítva, Amabba a 202. s 210/1. számú vonatok; emebbe a 78. számú vonal csapott hátulról belé.) Miben rejlik és- ki oka ennek ? Ez a kérdés vethető fel s ez fogja az illető bíróságokat s szakértőket mindkét esetnél hosszú ideig foglalkoztatni. Ki fogja ennek a sok áldozatnak árát megfizetni, azt még nem tudjuk ugyan, de annyit előre is mondhatnánk, miszerint az ily esetekben rendesen nem az igazán bűnös, hanem egy szerencsétlen bűnbak szokott lakolni. Eme előttünk álló két esetnél, amennyire a dolgok lefolyását ismerjük, első sorban csak az igazgatóságot önmagát érhetné a mulasztás vádja, mert tudomásunk szerint a déli vasút állomásainak jó része nem a jelenlegi óriási forgalom számára, hanem a két évtizeddel régebbihez van berendezve s mindennek daczára az igazgatóság ujitásait oly lassan foganatosítja, miszerint nem csoda, ha a n.-kanizsai szerencsétlenséget oly gyorsan követte a mödlingi eset. Első s közvetlen ok az általános, helyszűke, mely a hivatalnokot gyakran hozza ama helyzetbe, hogy két egymást követő vonat közül az elsőt a táv jelzőn él megállítani kénytelen. Mennyire sántít s mily TÁICIA. Eománcz. A turongi kertek alatt Szőke kis lány sírra fakadt. Szeretőjét siratgatta S egy gerlicze kikaczagta ! . . — „ Hej ! gerlicze, gili madár Boldog az, ki párjával jár; Illik annak a kaczagás, Be a szegény lány sorsa más ! —“ Tamariska bokor mögül . . . Egy vadász fegyvere dördül . . . A gili párját lelőtte S halva fekszik búselőtte . . . Gerlicze siratja párját, ■ Nyögve lankasztja le szárnyát ■— Szőke kis lány kaczag, nevet: - A vadász az: — akit szeret! BÉNYEI GÁBOR. Hallottam regélni , . , Hallottam regélni keleti csodákról, Varázsló szemekről, bájos királylányról : Jól esett lelkemnek hallni e regéket, Kipirult az arczom, majd hogy el nem égett . . . hiányokban szenved a menetrend, azt jelenleg nem kutatjuk, adandó alkalommal erre is rátérünk. Ivét évtized bizonyítja a déli vasút hivatalnokainak életképességét, mert ez idő alatt alig történt említésre méltó baleset. S kik okai e gyakori szerencsétlenségeknek ? Azt mondják a vasúti hivatalnokok. Igen, mert a jól képzett hivatalnokok s kalauzok az erős szolgálat terhe alatt tökéletesen el vannak csigázva, mert az újonnan felvett nagyszámú kisegítő-személyzet munkáit is ezeknek kell végezni, vagy legalább az ellenőrzés felelőségét ők viselik. így tehát nem csoda, ha a szerencsétlenség következménye rendesen a legképzettebbet sújtja. Ez volt a hiba néhány évvel ezelőtt a m. kir. államvasutaknál is, mig e szolgálati viszonyokkal meg nem egyeztethető „spar- system“ uralkodott. így lenne az még mai napság is, ha a személyzet kellő szaporítása s az állomási vágányok lerakása be nem következik. Embert, sok képzett embert s kellő számú vágányt az állomásokra! Akkor megszűnik a déli vasút vonalain is a gyakran felmerülő vasúti szerencsétlenség; akkor nem kell a bajok el palástolására b ü n b a k okát keresni, akkor nem lesz kénytelen akárhány szegény hivatalnok s szolga, ki évek hosszú során át pontosan végezte nehéz munkáját, a nyomor s Ínséggel küzdeni. Igaz, hogy ellenőrzőül ott áll a törvényszék, mely ily eseteknél bizonyára védője leszen az ártatlanoknak s megadja részükre a kárpótlást. Megjegyezzük azonban, hogy a törvényszék Ítélete minden előforduló tiz esetnél talán egyszer sújtja az igazi bűnöst s kilenczszer az ártatlan szenved ; mivel a tényleges szolgálat titkait nem ismervén, azoktól kénytelen kifürkészni, kiknek tulajdonképen önmaguknak is bűnbakra van szükségük. Épen ezért nincs nehezebb feladata egy bírónak, mint a komplikáltabb vasúti szerencsétlenségek okozóit kitalálni, akkor, ha a lélektani dolgokat elkerülve, érvénest azon száraz tények után Ítél. melyet a bűnösnek vélt egyén igazgatósága szolgáltat kezeibe. Mielőtt sorainkat befejezuők, ismételjük, hogy minél több szakképzett embert alkalmazzon a déli vasút igazgatósága s több vágányt készíttessen az állomásokra és akkor nem fognak oly gyakoriak lenni a vasúti szerencsétlenségek. Addig, mig ez nem történik, kivagyunk téve annak a veszélynek, hogy legközelebb uj szerencsétlenségről hoz hirt a táviró. A tanév elején. Városunk ismét megélénkült. Az iskolák megnyíltak, hogy magukba fogadják azokat az ifjakat, kik messze vidékről ide jöttek tanulni, hogy a tanulás hatása alatt testben és lélekben erősödjenek. A reményteljes szülők, arezukon az öröm kinyomatával, behozták kis fiaikat a gymnasiumba, hogy kitanultassák velük a nyolez osztályt s azután csináljanak belőle „tudós embert.“ Nem kiméi a szülő semmi költséget sem, hogy fia jólétét biztosítsa, megvásárol számára mindent, hogy szükséget ne szenvedjen. És a fiú kedvvel megindul az iskolába, elején a tanévnek nagy szorgalommal tanul, de egyszerre csak azt veszi észre, hogy kimerült, nem bir megmérkőzni a sok tananyaggal, nem bir kötelességének eleget tenni. S mi lesz ennek a következménye ? Éljö az év vége s a bizonyítványban több az elégtelen tanjegy, mint a jó. A fiú az osztályismétlésére utasittatik. Az a jó szülő pedig megismételteti vele mégegyszer az osztályt, lefizeti érte a tandijat, megfizet az eltartásért s megveszi azokat a méreg drága tankönyveket, csakhogy fiából tudós embert csinálhasson. Végre sok küzdés után elér az ifjú a nyolezadik osztályba, közel allva ahoz a ponthoz, mikor a pályaválasztásról kell gondoskodnia. Elérkezik az érettségi vizsgálat. A vizsgáló bizottság utasítást kap a minisztertől, hogy a vizsgálat alkalmával járjon el a lehető legnagyobb szigorral, csakis a legjobb tanulókat eressze át a vizsgálaton, hogy ne szaporodjon a „tudatlan tudósok“ száma. És úgy történik, amint meghagyatik! Az a szerencsétlen ifjú, ki nyolez esztendőn keresztül küzdött s erőlködött, elbukik az éretségin s lesz belőle éhenkórász, proletár. Mert mi legyen az olyan ifjú, ki innen-onnau katonának lesz besorozva? Jnaros? Azt szénvenli. Bajuszos fiatalember létére rösteli a zöld kötényt maca elé kötni s a targonczát tolni. Vagy legyen talán jegyző, avagy tanító ? Hisz még ott nagyobb nyomor vár reá, mert ma már ez a pálya is annyira tultömött, hogy jegyzőnek, vagy tanítónak bejutni valahova csak óriási protectióval lehetséges. Az igaz, mint néptanító kaphat állomást, de nincs köszönet benne, mert sehol sincs oly Vnostoba sorsa a néptanítónak, mint épen hazánkban. Mivé legyen hát az az ifjú? Hisz más pálya nem igen vau nyitva előtte. Nem lehet más belőle, mint proletár. De ne akarjon a szülő gyermekéből ügyvédet, doktort, hivatalnokot nevelni, hanem adja praktikusabb pályára. Hisz sok olyan pálya van még, melynek nincs hazánkban elég nimbusza. Legyen az ifjú technikus, mérnök, építész, műiparos, gépész, erdész, gazdász, bányász stb. Ez mind tisztességes pálya s van jövője valamennyinek. Igazat mondott Trefort közoktatásügyi miniszter, mikor igy nyilatkozott: „Nálunk többféle kórbetegség mellett uralkodik a febris gymnasialis nervosa stupida. Minden mezőváros gymnasiumot akar s mindenki a gymnasiumba küldi gyermekeit, akár van hozzá talentuma akár nincs, mert a divatos felfogások szerint a tisztességes mesterember nem ur, de ur az éhező hivatalnok, a kolduló literatus vagy a per és munka nélkül szenzáloskodó ügyvéd. Ily felfogások mellett azután nem gyarapodhatik az ország közgazdasági tekintetben.“ O n Ne tömjük túl a gymnaziumokat, hanem adjuk gyermekeinket gazdászati intézetbe, reáltanodába, ipariskolába, mert ezekben még van elég hely. Ennyit a szülőknek. Az uj tanév elején kötelés- ségünk volt figyelmeztetni a könnyen hivő remény- teljes szülőket, akik mindig a legjobbat hiszik, rózsaszínű szemüvegen néztek a jövőbe s nem fontolják meg, hogy mit cselekesznek, mikor gyermekeiket a gymnasiumokba adják. Még egy szavunk van. Hogy a gyinnasiumi érettségi vizsgálatoknál előforduló nagyszámú bukást megakadályozhassuk, óhajtandó volna, bogy a negyedik gymn. osztályt végzett tanulók az érettségi vizsgálatokhoz hasonló szigorral megtartott vizsgálatokra bocsáttassanak s csak oly tanulókat eresszenek a felsőbb osztályokba, akik annak tananyagával megküzdeni elég erősek. Ezzel, szerény véleményünk szerint, megakadályozhatnánk az érettségi vizsgálatoknál előforduló nagyszámú bukást, s megmenthetnénk hazánkat egy veszélyes néposztálytól: a proletárságtól ! még jobban esett az öreg Baldó ezredesnek a pihenés, azon terasse-szerü kiemelkedések egyikén, melyek a tó felett húzódnak. Elfáradván meg nem állhatta, hogy fel ne szólaljon: — Ne pihennénk egy kicsit ? Részemről nem utasítanám vissza. — Lelkemre! A sok élvezni való majd elfeledteti velünk, hogy uj erő gyűjtéséről gondoskodjunk. De hölgyeim, én egy tapodtat se megyek tovább — monda a fiatal Kristóf s azzal kezdé lerakni a reá bízott bokrétákat, ernyőket s leszedegetni vállairól a plédeket. Majd leteritette velők a kopár sziklalapot s a kiváló udvariasság hangján szólította fel a hölgyeket Baldó ezredes utánzására, ki már kínálás nélkül letelepedők. — Ugyan Kristóf, már hogy kívánhatja tőlünk azt, hogy lábaink kényelméért megtagadjuk lelkűnktől azon élvezetet, mit e fenséges látvány, ezen elrejtett gyöngy, a Vrana nyújt — s elragadtatva mutatta Lucia azon vadszépségeket, miket Kristóf már úgyis százszor megbámult. CJ«/ o Luciát és barátnőjét elbűvölte a fenséges természet. — Jobban érzem magamat itt — szólt helyet foglalva — mint talán az Elysionban érezném ; jobb szeretek e tó üde színére tekinteni, mint a Lethe vizében szeretnék fürdeni: e vidék oly vonzó. — S a milyen vonzó, ép oly csudálatos is. Itt, az Adria bérczektől átszegett szigetén, egy elrejtett éden, egy édesvizü tó, mely annál relytélyesebb, ha tudjuk, hogy vízmennyiségét nem e kopár szirtek táplálják, hanem tengeralatti utón a szemközti szárazulatról, a Monte Maggiora vidékéről nyeri azt. Ezt mondják a búvárok. — Nagyszerű! Atyám, te nem is mondottad, hova vezetsz bennünket, megleptél. Köszönöm, e hallgatag szirtek előtt köszönöm, hol kívülünk emberi lény nem jár! — Nem-e?----kiált fel Lucia barátnője — s e hangok honnan jönnének? Meg lön zavarva a háborítatlan élvezet. Csakugyan erős férfikar fel-felzengő dallama tört utat a fel az, hogy az idomtalan kagyló, mely mozdulatlanul hever a tenger fenekén, azt a drága gyöngyöt rejtse magába, hogy rut mezben a legszebb jellemek lakozzanak ! — Csakugyan atyám s leányod iránti szereteted- nek újra tanujelét adtad azáltal, hogy kirándulásunkat ide tervezted. Hegytetőn állottak és Lucia igazat mondott, mert nem remélt, ritka szépségű látvány tárult fél előttük. Közvetlen lábaik alatt: sivár, kietlen pusztaság és — egész kis paradicsom ; óriási, csillámló sziklaromok, melyek ezerszeresen verik vissza a reájuk eső napsugarakat s a kies fekvésű Cherso város, lapos tetejű házaival ; szanaszét heverő gránit-törzsök, melyek egy őskori erdő megkövült maradványainak látszanak, a szelíd olajfákkal s az itt-ott meglapuló gvalogfenyü, a hivogató babér és myrtus- lombokkal gyönyörű ellentétet képeznek, mig a messze távolban a fenséges nyugalmu tenger aczél- kék tükre nyújt pihenést a mindezektől káprázó szemnek. Ott tündöklik a magasztos tenger, amott kígyózik a kis ösvény, melyen idáig jöttek, hogy tanúi legyenek azon szépségeknek, részesei azon élvezeteknek, mely őket itt készen várta. A Vrana tónak megpillantása készteté Luciát arra, hogy elragadtatásának csak most adjon kifejezést és vert mintegy gyökeret a kis társaság lábába, készteté őket a megállásra és hallgatag szemlélésére azon vidéknek, melybe a természet minden regényességet beleoltani törekedett, hogy remek alkotásainak egyikét tárja fel kiváncsi touristáink előtt. Egy medencze mélyéből tündöklőit a sötét kékeszöld tó tükre. Jól esett a csillámló fehér szirteken kifáradt szemeiket rajta végigjártatni, csodálni azon szinvegyüléket, mely a fakoszoruzta partokról beeső sötét árnyékból s a lombok közt átszürődő napsugár verőfényéből származott. Jól esett az oly fád babér- lombok helyett azt a számos képviselőit szemlélni a vizi flórának, melynek gyökerei ezen édesvizü tó méhéből szívják éltető nedvüket; jól esett elmerengeni, járkálni ama vadregényes tájakon, ama sziklaromokon, melyek a vadonban imitt-amott hevertek, ' ledőlni ama kerevetekre, melyeket mohból alkotott a fenséges természet. Jól esett ez a fiataloknak, de liegen volt az, régen — zsenge gyermek voltam, Mikor e regéket epedre hallottam —- Egy még eszembe’ van, sohase felejtem, Jó anyám mesélte csendes nyári esten. Az. ölébe vett és játszott fürteininiel Végig simitgatá hófehér kezével . . . Fél álomba voltam, mégis jól emlékszem Szomorú rege volt, rosszul esett nékem . . . . . . Kenéséi parton kikötve egy sajka, Két szerelmes óhajt vízre kelni rajta : Egyik barna ifjú, szőke lány a másik, — Szép szőke hajával lenge szellő játszik . . . „Csalfa a Balaton, ne játszatok véle Orkán lesz a szellő, nézzetek az égre !“ Kern hallgat az ifjú agghalász szavára Sikamlik a sajka Balaton tavára . . . . . . Miként az agghalász előre megmondta, Orkán lett a szellő . . . felborult a sajka . . . Másnap kora reggel somogyi halászok Kivetve, a parton, két hullát találtak . HULLÁM. AZ EZREDES LEÁNYA. (ELBESZÉLÉS.) IRTA: JT7TASI X. I. Találkozás a Vrana tónál. 0, hisz ez elragadó! Atyám, kedves atyám, ez élvezetet csak néked köszönhetem! — ügy-e gyermekem, nem hitted volna, hogy e vad, e kopár Cherso ily pompás képet nyújtson. Az avatatlan ember előtt mindig lehetetlennek tűnik
