Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-07-31 / 32. szám
Veszprém, 1886.. Hatodik évfolyam. 32. sz. Szombat, julius 31. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész érre ......................... 6 frt — kr. Fé lévre...............................3 frfc — kr. Negyedévre ....................1 frt 50 kr. Me gjelen minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszprém, Horgos-utcz a, 105. sz. a. küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a „Petőfi“-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Népgyiilést! Julius, 30-án. A hirlapolvasó közönség naponként olvas tudósításokat ama mozgalmak irányáról és terjedéséről, melyek jelenleg, mondhatni minden körben, a fő megbeszélés tárgyát képezik. Nem az uborkasaison egyhangúsága teszi ez eseményt fontossá, hanem ama merész játék, melyet némely urak a magyar nemzettel szemben megengednek maguknak. Janszky, a „kszammtmonarchie“ cs. kir. generálisa, tüntetőén kivonul legényeivel a budai katonai temetőbe, s ott, Budavár elfoglalása napján, koszorút helyez a magyar nemzet volt ellenségeinek sírjára. A koszom mellé díszes német oráczióban kifejti, hogy micsoda nagy hősök nvugosznak itt e hantok alatt, s inti katonáit, hogy ezektől vegyenek példát, ha a hadsereg hagyományos szelleméhez hűek kívánnak maradni. A «magyar nemzet, mely véres verejtékével járul ama milliókhoz, amit a k. k. generalis urak s a k. k. Armee oly szépen elköltenek: természetesen megbotránkozott e tüntetésen. Mert hogy valaki drágapénzen tartson magának ellenséget: ez még eddig nem volt szokásban a világon. Az esemény interpelláczió tárgyává tétetik a képviselőházban. Tisza miniszterelnök érintkezésbe teszi magát a budapesti főhadpavancs- nokkal, Edelsheim-Gyulai báróval, s a tanácskozások eredményeként azt válaszolja az interpellálóknak: hogy — s ez magas katonai köröknek is nézete — a tüntetést maga is tapintatlannak és helytelennek tartja s intézkedni fog, hogy ilyesmi ne forduljon elő a jövőben. Az interpellálok, s velük a nemzet nagyobb része tudomásul veszik a választ (hiszen a jó bolond magyar ember oly kevéssel megelégszik) s azzal csend lesz egy darabig. Ügy ám! Csakhogy odafenn Becsben összesúgnak az aranygalléros generális urak, s elfeledve azt a nehány évtizedet, ami a szabadságharcz óta lefolyt, valóságos kama- rillát alkotnak az uralkodó körül, hogy Magyarország miniszterelnökét desavouálják. Hiszen az ország premiérje elvégre is másodrendű személy, mikor a k. k. Armee hagyományai forognak szóban. Majd még, hogy valaki elbizza magát odalenn — Budapesten! Gyors intézkedés szükséges. S ime! alig múlik el nehány hét a tüntetés óta: Edelsheim ÜDVÖZLET ÉCSY LÁSZLÓHOZ, arczképének leleplezésekor. Üdvözölve légy, te érdemekben Gazdag férfiú, te jó apánk ! Érdemidnek messze érő fénye Tündököl ma ime itt reánk. Mit tevéi a múltban ? Gyermek ajkunk Elbeszélni mindazt képtelen ; Elmondd hazánknak koszorúsa Ekés szóval, nagy ünnepeden. Ekés szója megmaradt szivünkben, Úgy mint szép emléked megmarad: Jó szived mi soha sem feledjük, Sem szerencse, sem balsors alatt. Oh de nem csupán szivünkbe zárjuk, Látni vágyunk folyton arezodat; 'Hol neveddel alkot ál emléket: Ékesítse e szent falakat! Emléked' hazánknak koszorúsa Dicsszavával örökitté meg : S koszorúsunknak jeles leányát Dicsőíti majdan e remek. Gyulay bárót, ki a megbotránkoztató tettet maga is tapintatlannak találta: penzióba küldik, s Janszkyt, a hős generalist, 4-1 soron levő-tábornok mellőzésével, tüntetőén előléptetik — jutalmul. Mintha csak azt mondanák a világnak : ,A magyar nemzetet megsérteni olyan érdem, mely gyorsan megtalálja jutalmát.“ íme! ez az eset az, mely jelenleg az ország közvéleményét foglalkoztatja. Mindenütt szükségét érzik annak, hogy e botrányos tett ellen az egész nemzet minden rétege demonstráljon. Nem holmi kicsinyes tüntetésekkel. A nemzet komoly részének hatalmas tiltakozására van szükség, hogy az eset igazán ne ismétlődjék többé a jövőben. Budapest, az ország fővárosa, már megadta a példát e tiltakozásokra. Holnap, vasárnap, százezrek fognak összegyűlni, hogy a képviselőház szine előtt óvást emeljenek a mibaszna aranygalléros generálisok önkénye ellen. Budapest p é 1 d á j á t követnie kell minden magyar városnak. Hangozzék fel az egész nemzet tiltakozása a honatyák előtt, hogy az osztrák generálisok belássák végre, miszerint nem úgy van most már a világ sorja, mint az absolut korszak rémnapjaiban. Veszprém városa az elsők közt legyen: e g y i 1 y irányú uépgyülés összehívásába n. Alakítsuk meg a bizottságot, mely az összehívást foganatosítsa s gondoskodjunk szónokról, ki ez eljárás erőszakosságát a népnek megmagyarázza. Itt az idő! nem szabad késlekedni. Objective mondtuk el az eseményeket: nem pártszempontból. Ez nem egy párt ügye, hanem az összes magyarságé. Egyesüljön minden párt, hogy e népgyülés minél előbb létesíthető legyen! Példátlan eset a Fortunában. Olyan jelenet, mint aminő múlt hétfőn, a főváros büntető törvényszéke előtt, a folyosókon, a teremben, az utczán lejátszódott, még nem fordult elő Budapesten, amióta a Fortuna fenáll. A legrégibb reporterek sem emlékeznek hasonlóra. S Veszprémmegye és Veszprém városa büszke lehet arra, hogy e fényes jelenet, mely a magyar igazságszolgáltatás történetében eseményt képez. Eötvös Károly nevéhez van kötve s voltaképen az ő lángelméje s nagy emberszeretete által idéztetett elő. Elmondjuk az esetet lehető röviden. April 19-én ez évben egy Jeiteles nevű szegény kézműiparos .szabómunkás hazavitt munkaadójához Lisssauer Henrikhez, kinek raktára a kerepesi-uton van, 17 nadrágot, melyet darabonkint 45 krjával készített s kérte a munkájáért járó 7 forint 65 krt. Bissau er azonban egy vadállati, goromba ember, 1 frtot lehúzott s midőn e miatt Jeiteles hangosan panaszkodott, ezt megpofozta, megrugdalta, rendőrrel kivezettette s az egész 7 frt 65 krját visszatartotta. A szegény megvert és megkárosított iparos, másnap, ápril 20-an délben újra átment a munkaadóhoz, újólag sírva kérte munkadiját, előadván, hog}r otthon felesége és két kis gyermeke éhezik, erre Lissauer újra mellbe lökte s bikacsökbotjával fejére vágott. Erre Jeiteles előrántotta kését s Lissauert leszúrta, mellén és hátán át belevágván kését tüdejéig. Lissauer nem halt meg, de még tökéletesen máig se gyógyult fel, -I eitelest elfogták, emberölés miatt vád alá helyezték s ügye hétfőn, jul. 26-án tárgyaltatott. A fővárosi iparos- és munkásosztály magáévá tette az ügyet s védőül az ország leghíresebb ügyvédjét Eötvös Károlyt kérte meg, ki szívesen vállalkozott. A tárgyalás iránt nagy érdeklődés nyilvánult. Már bárom nappal előbb minden jegy, minden ülőhely le volt foglalva. A tárgyalás reggelén már 7 órakor százakból álló tömeg foglalta el a Fortuna előtt az utczát, követelve bebocsát- tatást. A kapukat elzárták és fegyveres őrök állíttattak a bejárathoz. Ott volt a T á n- c s i c s-b i z o 11 s á g, ott volt a nyomdászok és szedők küldöttsége, az asztalosok, szabók, czipészek stb. társulatának küldöttsége, több száz munkás, nők is nagy számmal. A tárgyalás esteli fél tiz óráig tartott. A nagy tömeg tizedrésze se fért el a teremben, de azért a nagy tömeg egész nap nem hagyta el az utczát, noha a forróság rettentő volt. Eötvöst, a hires védőt, ha másként nem, a nyitott ablakon át akarták hallani. A törvény szerint vádlottat legalább 3 esz- t e n d ő r e kellett ítélni s az volt a kérdés, André Gyuláné. f 1886. juh 24. Az az ifjú asszony, ki e hó 24-én a kis Zircz városában elhunyt, sokak szivében fájó megemlékezést hagy maga után. Nemcsak azok siratják, a kiknek szivétől elszakadt: hanem kegyelettel, melegen gondolnak emlékére azok is, a kik soha sem látták talán : s a kik csak ama leirt sorokból tudták jóságos lényét elképzelni, melyeket itt-ott közzétett valamely lapban, ha csudálatos szerénysége megengedte. Igazán, őszintén merem állítani, hogy A n d r é G y u 1 á n é, ez a korán elhunyt ifjú asszony több irói képességgel volt megáldva, mint sokan azok közül, kiknek nevét az egész ország ismeri. Évek óta kisérem figyelemmel munkásságát. Megragadott ama melegség, közvetlenség, mely minden leirt során elömlik, s melyből mindenütt kicsendül a szív, ez a kedves, jó, mélyen érző szív, mely a szenvedők könyeit megérti, s mely utolsó perezéig szeretett. Micsoda végtelen melegséggel tudta leírni az öreg szülői ház emlékeit, a mikor még kis gyermek volt, s hitt a manók, tündérek megjelenésében, melyekkel apa ijesztgette őket, ha rosszak voltak . . . Mikor az áldott, jó nagymama az ölébe fogta az ő hamvas fejecskéjét s mesélt neki csudálatos történeteket. Akkor még más mamák és nagymamák voltak a világon. ,Ha ezt a szót hallom : „Mama* — szól egy tározójában '— mely olyan előttem, mint egy imádság, — képzeletemben csakis hogy Eötvös szónoklatának mennyire sikerül a bírák szivét meglágyítani. Eötvös esti 7 órakor kezdett beszélni. Harsány hangon, nemes önérzettel, maga is fellelkesülve beszélt s bíróság s közönség egyaránt leste minden szavát. Vázolta a szegény kézműiparos munkás helyzetét, fenséges eszmékben mutatta ki, hogy mennyit ér a szegény munkásnak az egy frt munkabér és hogy a munkás és kézműiparos számára az államnak külön igazságszolgáltatásról kell gondoskodni. Midőn beszédét befejezte s vádlott felmentését kérte, az elnök legszigorúbb tilalma daczára perczekig harsogott az éljenzés a teremben, a folyosókon és az utczán. A törvényszék meghozta és kihirdette az ítéletet. Vádlottat fölmenté az emberölés vádja alól és súlyos tésti sértés miatt csak egy hónapra ítélte el. A közönség éljene újra felharsant. Az ítélet indokolásába Eötvösnek minden érve fölvétetett. A közönség ekkor az utczát egészen elfogta a pénzűgyministeri palotáig. Várta Eötvöst. Késő este volt már, a házak ablakjait kinyitották s az ablakok is megteltek nézőkkel. Eötvös várt egy darabig, hogy a nép oszoljon el, de tudatták vele, hogy a nép reggelig is megvárja s hazakiséri. Nem volt mást tennie, lement kocsijához s azt a jelenetet, mikor az utczára kilépett, lehetetlen leírni. Körülrajongták, letérdeltek körülötte, csókolták kezét, ruháját, a megmentett iparos rokonai sírtak mellette örömükben, egy szép, előkelő fiatal nő hozzárohant összecsókolta, a nagy tolongásban kalapját levették, alig tudott kocsijába menekülni, hogy a dörgő éljenzés mellett hazatávozhasson. A tóvárosi munkáskörök most tanácskoznak, hogy hálájukat valamely ünnepélyes módon leróhassák. Vasárnapra akarnak rendezni valamely ünnepélyt, de a népgyülés miatt valószínűleg el kell pár napra halasztani. Eötvös Károly nak remek véd- beszédét nagy terjedelme miatt nem közölhetjük. de közöljük belőle azt a részt, mely az iparos és munkásosztályra vonatkozik. Ez a rész a következő: A tényállás előttem az, melyet a tanuk vallomása igazol és a mely a közönséges józan logikai felfogással nem ellenkezik, sőt e felfogással megegyezik. Igen helyeslem, hogy a közvádló kir. ügyész ur is a közönséges logikai felfogásra helyezi a súlyt, minthogy arra is kell helyezni. Mielőtt azonban felfogáE remekmű, mely nemes arc sódnak Hű vonásit tárja lm elénk: Téged látunk, hogyha rátekintünk, Téged, a kit mindig szeretőnk. Nem örülhetsz édes gyermekeknek : Mi levőnk hát édes gyermekid: És apjának hí ■— mert apja nincs már — Bizalommal minden gyermek itt. Oh ha majd kilépünk u világba, És helyünkbe mások jönék el, Légy nekik szintugyan édes apjuk, Ki szeretve hű szivet nevel. Mert ki téged apjának nevezhet, Annak szive hozzád hű marad; Képed híven őrzi meg lelkében Jó szerencse és balsors alatt. SZIKLAI JANOS. G h á z e 1. Hagyd el a dalt szépszavu bülbül Undok már a méz-izü szerbet. Szánj meg óh! engemet Allah Kit szive bánata kerget. GUI bajerám sírja felett Enyhét lel a vándor, dús lomba a pálma: Ott odavágy Amúsád.. s mily Édes lesz e tört kebel álma! SOÓS LAJOS. komoly, szerető Madonna-arczkifejezés jelenik meg, egy szép, szabályos, halavány arcz, fényes, ábrándos, nagy aczélkék szemek, az alacsony sima homlok, a büszke, jóságos, szellemes száj, az idealizmusról tanúskodó fejalakzat gazdag sötét hajzatával, midőn betegségemben, lázálmaimban fölibém hajolt, leczké- imnél segített, ruhatáram gyarapításánál ügyetlen ujjacskáimat vezényelte, téli estéken, midőn a kályhában sikoltozott a szél, ölébe vett és újra meg újra elmondta a kedves Robinsont, a tanulságos Fáy Andrást, s a gyönyörű Andersen meséket: mindig csak a mienk volt, nem a világé. Sokszor jó volna feltámasztani azokat a régi, jó, öreg, ránezosképü, őszfejü nagyanyákat, akik még olyan komoly, hü, jó mamákat tudtak nevelni; most a'nagyanyák is „divatosak“, frizurájuk kifogástalan, arezuk rizsporos. Nem, ezeket a nagyanyákat ki nem állhatom, ezek nem az igaziak. Nem azok, kik a gyermekvilágnak örökké fényes emlékezetében élnek, kifogyhatatlan meséikkel, határtalan türelmükkel, a kedves, édes, igazi, régi-módi öreg nagyanyák!“ Ez a kedves, szeretetreméltó kedélye egész végig megmaradt; minden sora olyan, mely a mi saját gyermekkorunkat juttatja eszünkbe. Megmaradt még akkor is, midőn ábrándos, érzékeny lénye felfogta azt a sok hamisságot, a miben a világ az ilyen finom kedélyeket részesíti, s mikor szelíd, csendes melankholiával gondolt vissza a boldog múlt időkre, a régi elhunyt kedvesekre, a kik sohasem fognak többé visszatérni. Megható, könyekre indító ez a melankholia, melyet több Ízben leirt: „Énsohasem féltem az elmúlástól, -— mondja egy helyen — soha se ragaszkodtam olyan nagyon az élethez, sőt mondhatnám, nem törődtem vele — én bizonyosan nagyon öreg leszek. Nem merek már szeretni, mert a kit én szeretek, meghal.
