Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-06-26 / 27. szám
MELLÉKLET a „Veszprémi Független Hírlap“ 1886. jun. 26. 27-ik számához. VIDÉK. Grácz, junius 22-én. (A „Veszprémi Függ, Hírlap“ szerkesztőjéhez.) Mi gráczi magyarok e hó 12-én szörnyű módon ismerkedtünk! Hogyan is volt csak ? Hadd írom le. Vagy tiz oryosnövendék, kik önkéntes évüket most szolgálják le, a nyárra jobb levegő után vágyva, áttétették magukat Gráczba. Jó részük belépett a .Gráczi magyar olvasókör“ tagjai közé; mely szerény kis egyesület, köszönet tisztviselői törekvésének, 15 uj taggal szaporodott. Ezekkel ismerkedtünk. Diszes, válogatott társaság gyűlt egybe a „Ritter- bundu-teremben. Látszott az arczokon, hogy itt ma még valami készül. Pont nyolcz órakor a „Hymnusz“t énekelve nyilt meg az ünnepély, majd a kör nehány műkedvelő tagja gyönyörködtetett bennünket változatos és szép hegedű-, gordonka-, fuvola- és zongora-játékukkal. Majd Tini Károly ur szellemes ösz- szeállitásban a kör 8 évi történetét ismertette; mely ismertetés volt rugója a vendégként jelen levő nagyságos Udvary bátyánk, a körmendi függetlenségi párt vezérférfiának lelkes magyaros zamattal előadott felköszöntőjére. E közben besuíytyantak az estélyre szerződtetett czigányok. Radios Bernát és fiai székes- fehérvári bandája. É zene a mi Kis Jancsink mellé állitva biz sok kívánni valót engedne, de hát nem hiába fehér holló nekünk a magyar ezigány, alig alighogy megcsendültek, a Rákóczy hangjára a lel- kesültség tetőpontját érte el. Mondom ismerkedtünk egymással, no meg a Kerkápoly Károly kitűnő budai palaczkborával; és egyik ismerkedés sem volt hatály nélküli. Volt ott kardal, volt solo és páros, de még hármas, csárdás táncz is; szóval olyen virágos kedv, hogy no ! De volt ám még olyan is, ami meg minálunk nincs. Ott volt ugyanis a közös hadseregnek egy derék, becstilésreméltó főhadnagya, ki felköszöntőjében a magyar nemzetet családjának, a nálunk töltött időt élte legboldogabb korának nevezte; sőt még a „Kossuth Lajos azt izente“-re is rágyújtott, utánna meg a „Mégis hunczut“-ra. No hát adná Isten, hogy ne csak egy, de sok ily tisztje lenne annak a „k. k. Armee*-nak akkor „Mihaszna András“-ék is többet aludhattak volna a közelmúlt napokban. Két, három órakor éjfélután, mikor Fehérvár barna legényei kijelentették, hogy most már „egy sázsasir se húzzuk tovább,“ mert különben megvonják tőlük örökre a Gráczban való muzsikáló jogot s felül rá még Pünkösd vasárnapján a dutyiban dalolhatják, hogy „nizlek, nizlek, de hiába nizlek“ oszlott el a társaság egy része, mi fiatalabbak reggel még a „Stadtpark“-ban gyönyörködtünk a napfölkeltén s szívélyes kézszoritással a mielőbbi viszontlátás óhajával zártuk be az emlékezetes estét. No meg még azon óhajjal, hogy „Abczug Janszky.! Éljen Puki főhadnagy!“ Hazafias üdvözlettel R. L. IRODALOM. A babonáról. Ez a czime Sirisaka Andor pécsi tanító közhasznú erkölcsös népmüvének, melyben a szerző könnyen érthető, magyaros irálylyal ir a babonáról, felemlítvén annak mysztikus eredetét és az őshit babonás alakjait; szól a boszorkányokról és a babonások azon szokásairól, amiket a járványos betegségek alkalmával szoktak tenni; felemlíti a garaboncziás diákokat, táltosokat vagy váltottakat; megmagyarázza, hogy mit ért a nép lidércz alatt; ezután áttér az utonjárókra s a sírból kikeltekre; majd felkeresi a sárkányokat és a kincsőrző lelkeket; bemutatja a kuruzslókat, javasasszonyokat és ezek pokoli patikáját; szól az álomról s ir a lutri ellen ; felsorolja a babonás napokat, számokat, állatokat stb. beszél a bűbájosságról és a jóslattokról s végül az igaz vallás és a babonás tévhit közti különbséget fejtegeti. Sirisaka Andor nagy szolgálatot tett irodalmunknak e mű kiadásával, melynek czélja „a babonát irtani oly módon, hogy az olvasó vallásában ne csak meg ne ingattassék, hanem ellenkezőleg: meg is erősittessék.“ ,A nép fel vil á gositása a v állá s utján!“ — ezen jelmondatot tűzte a szerző zászlajára s kell, hogy ezen zászló alá minél többen csoportosuljanak, úgy a főt. papság, mint a tanítók részéről, mert ők legtöbbször érintkeznek a néppel és ajánlhatják, terjeszthetik ezt a müvet, melyet megért a köznép, olvashat a mindkét nembeli serdültebb ifjúság s melyben élvezetet talál a müveit ember is. Reméljük, hogy e mű, mely mulattatva oktat, minél szélesebb körben a megérdemlett figyelem tárgyra leend ! A hét ivre terjedő mű csakis a szerzőtől rendelhető meg példányonként 50 krért. m. — A „Budapesti Hírlap“-ról. Hogy a magyar sajtó az utóbbi évek alatt hova fejlődött, annak legszembeszökőbb bizonyítéka a „Budapesti Hírlap“, Magyarország legelterjedtebb, legkedveltebb újsága, a mely naponkint immár tizennyolca- ezer példányban jelenik meg. Oly szám ez, a minőt eddig még nem mutatott föl nálunk lap és jele a művelt magyar közönség oly mérvű bizalmának, a minővel sajtónknak még egy orgánuma sem dicsekedett. A „Budapesti Hírlap“ programmját: magyar szellemben működni a magyarságért, fényesen igazolta az olvasóközönség, pártkülönbség nélkül. A lap vezérczikkei mindig a közvéleményt fejezik ki függetlenül és nyíltan; tárcza és szépirodalmi rovatai becses és érdekes olvasmányok egész tömegét adják; a napi eseményekről pedig úgy a szerkesztőség belső tagjai, mint külső dolgozótársak munkája által oly gyors, hit és kimerítő értesítésekkel szolgál, mint Magyarországon egyetlen más lap sem. Úgy a haza vidékein, mint az egész külföld nagy városaiban saját tudósítói vannak, a kik minden nap táviratokban közlik a „Budapesti Hirlap“-pal a nevezetesebb eseményeket. E naponkint oly bő és érdekes tartalommal megjelenő lap kedves vendége lehet minden magyar háznak és szívesen láthatja minden család is, mert a szerkesztőségnek gondja van rá, hogy a „Budapesti Hírlap* mindig a jó Ízlést szolgálja. Rendkívüli elterjedése m el'élt rendkívüli olcsósága is: negyedévenkint csak negyedfél forint. A „Budapesti Hírlap“ megérdemli, hogy eddigi nagy sikere még jobban fokozódjék és maradjon mindig a magyar közönség ked- vencze.- Bátorfi Lajos „Irénke“ czirnii júliusban megjelenendő „költeményfüzetre“ adott ki előfizetési felhívást. Előfizetési ár 60 kr., a mi szerzőhöz Nagy- Kámzsára küldendő. A költemények a szerző unokájához vannak intézve s igy (legalább e tekintetben) ugyanaz a czéljuk, a mi Hugó Viktor híressé vált költeményeinek : „Hogyan lesz az ember nagyapává ?“ Ajánljuk olvasóink figyelmébe. JBiBIÖ K. Dal a csonka koldusról. A szentrgyház ajtajánál Mankóján egy agg koldus áll; Kény pereg le halvány arczán, Kérő imát rebes ajkán; Látszik rajta: szívből imád ■— Óh, adj neki alamizsnát! Izmos legény volt valaha, — legizmosabb a faluba’ — Az egykor oly derék termet A sok évtől már meggörnyedt. . . Hetven év nyomja a vállát — Oh, adj nelci alamizsnát! Hazájáért liarczolt, küldött, Es mindig az elsők között; Bátran nézett farkas-szeme', Ha az ellen közeledett — Ekkor lőtték el a lábát — Oh, adj neki alamizsnát! Megígérték a nagyurak: „!\í gkapod a jutalmadat! Gondtalan lesz egész élted, Dicsőséges minden lépted /“ — ígérték, de nem fa1 tolták . .. Oh, adj neki alamizsnát! Jobb szeretne ott pihenni, Ahol nem fáj többé semmi . . . Úgyis ősz már, — hetven éves — Minden lépte olyan kétes —- Szeme is már ohy rosszul lát.. . Oh, adj neki alamizsnát! Oh, adj neki, — megérdemli, Hisz honáért kész volt halni, Es kivívta szabadságod’ — Megvédte e szép országot, A magyarok drága honát /. .. — Óh, adj neki alamizsnát! .. . HULLÁM. A bit KOHN. (Busko moly történet.) lvohn Móricznak hívták, de azért mindig Tallián Kálmán joghallgatónak mutatta be magát; nyurga, csontos egy legény volt, kiálló arczcsontokkal s merészen hajlított orral; egyébiránt göndör fekete haja volt s hóditó kék szeme. S mindig elegáns volt, egészen a legújabb divat szerint öltözött, a nyakkendője, a czilinderje, a felöltője — mind-mind nagyon szép volt magában véve. fényes, uj és ragyogó; s mindennek daczára Kőim ur, a divatos Kőim ur csúnya és kiáll- hatatlan volt a végtelenségig. Talán elmondani sem tudom, mi volt benne olyan nagyon kiállhatatlan: arcza. s mozdulatai, szemtelensége . . . Talány, de szökött előle minden ismerőse, hacsak közeledni látta is. Mert háromszor jaj volt annak, akit Tallián Kohn ur megcsípett. Valakit agyonbeszélni nála mindennapi munka volt. Két perez alatt bizalmasává avatott bárkit, akit szerencsésen megcsíphetett: karjába csimpeszkedett a boldogtalannak, ki- és begombolta kabátját.huzta- vonta öt utczán keresztül s beszélt neki folyvást, megszakithatlanul . . . Elmondta mikor kelt fel, hol reggelizett, mit ebédelt s mi történt aznap „chez nous“. Ez „a nálunk“ a Rottberger és Pinkász ezéget illette, hol Tallián Kohn ur első kőnyvvivői tisztet viselt, e hivatala mellett azonban őszszel utazott „csipkébe“ is. Két dolog bántotta csupán Tallián Kohn ur szivét: az egyik, hogy izraelitának teremté az Úristen, a másik, hogy nem volt még sohasem egy igazi regénybe illő, hamisithatlan kalandja. Az elsőn könnyen tultevé magát, s bár orra erősen gyanúba hozá, egyszerűen nem vallotta be a világnak, s a bejelentő ivre olyan kuszáit manuseriptumot rögtönzött, hogy szobaasszonya gyakran tőré fejét, hogy váljon nem-e quäkker lakik nála .... Ah, de a másik ! ah ezen nem tudott egy könnyen segíteni, pedig szegény mindent megtett, hogy egy jóravaló kalandba, olyanba melyet Ponsonban és Révaiban annyit olvasott, vagy egy olyan kis hamisba, no igen, olyan pikánsba, a milyenekért Kock regényeiben lelkesedett ... De hát mind hiába, az ádáz sors is ellene volt, hiába járkált éjjelente az utczákon, hiába ment át ötször- hatszor a lánczhidon, hiába szólitgatta meg siotő boltoskisasszonyokat — egy ablakból sem kiáltottak segítségért, senki sem ugrott bele a Dunába, s egy csinos lánynak sem bérelhetett mansard-szobát a Saint-Denis, azaz a Stáczió-utczában. S Tallián Kohn ur e sikertelen kísérletekre gyakran felsóhajtott: — Palsambleu! csak még sem jöttem hiába a világra .... Remélt s ismét tovább sétált éjjelente, divatosan, kikenve s kiáll- hatatlanul. A múltkor az utczán csipett meg. Már karonfogott, már magával húzott s hogy beszélni kezdett, érzérn, hogy veszve vagyok. — Kaland, áh igen uram kaland! Az egyszer egy valódi! Képzelje borzasztó este volt a minap épen semmi dolog chez nous! Ugyan mit csináljuk ? Sacre -—- bleu, gondoltam, kinézek az utczára, hátha találkozik valami ? Veszem a setyem esernyőmet, S forintost vettem a tavaszszal Brachfeldnél s kimegyek a vadászatra. Félóráig jártam uram hiába, ka- landszomjasabban és kétségbeesettebben, mint valaha. Oh! hát sohsem lesz kalandom ? Hisz Joli vet is ily esőben találkozott Ninievel „A három szivaráruslány“-ban. Uram, megvallom zúgolódni kezdtem. Hát nem vagyok én olyan ember, mint Jolivet, hát számomra sohasem születik egy Ninie! Kétségbeestem s ekkor, ventre saint gris! . . . mit láttam? Egy csinos hölgy jött velem szembe az utczán, karcsú elegáns s ami fő, nem volt esernyője . . . Egy gyors pillanat, eszemben egy gondolatvil- lanat s a következő perezben odasiettem s gyöngéd hangon kínáltam esernyőmet. Oh, uram, a bájos angyal elfogadta, aztán bemutattam magam s haza kisértem. S ő gondolja ki volt — az „Adria“-kávéház szép kasszir- néja. S e perez óta meg vagyok bűvölve, meg vagyok igézve, szerelmes vagyok. Ért uram, szerelmes vagyok. Egek, mint a forrongó Aetna s ő hideg mint a kihűlt láva. (Sacre bleu ezt szépen mondtam !) Tanácsoljon kérem mivel nyerjem meg makranezos szivét, oh, adjon utasítást, mert a szív a vágytól megszakad , . . . . — De hát végre is mit tudom én uram ? Vegyen neki ékszereket, vallja be, hogy szereti, s engem hagyjon békén. Egy kopott alak haladt el mellettük, kalapját szemére huzva s kezeit nadrágzsebébe mélyesztve, egykedvűen nézett a járókelőkre s a hogy közelükbe ért, odamordult foghegyről kisérőmnek: — Szervusz Móricz! — Tallián Kohn ur nem viszonzá e bizalmas köszöntést, szorgalmasan bámult egy óriási kirakatot, engem polypként tartván s igy alig maradt időm visszatekinteni a hű köszönőre, ki óriási shawljában s ferde sarkú czipőiben e perezben vegyült el a nyüzsgő tömeg közé. Váljon ki lehet e nagy ismeretlen, ki Tallián urat, per „Móricz“ titulálja, ki ezen egykedvű kopottság, kit nem veszteget meg egy ujdon-uj czilinder vakító fénye ? . . . Kérdés ez, mire tán csak a bizonytalan jövő ad feleletet. S napok múlva meg is adá azokat; a napokban ugyanis egy korareggel az Adria kávéházba tévedtem. A helyiség üres volt, a háttérben pár fölforditott szék és asztal körül az álmos háziszolga söpörgetett, a kasszában két gázláng fényénél álomtól nehéz szemekkel ült a kaszirhölgv, osztályozva a ezu- koradagokat. Egy szál pinezér töriilgeté unalmában az üres asztalokat, közbe-közbe ásítva óriásokat a semmiségbe. Csak egy vendég volt kívülem; ott ült a kasszával szemben, egy ablakmélyedésben s merengve kavargatá kávéját, szemeit a kaszirlányra függeszté s nézte epedőn, olvadozón. S ahogy a kávézót közelről szemléiéin, megismerém a múltkori nagy ismeretlent, ki azóta még kopottabb, még borzasabb lön. Meg kelle tudnom ki ő ? Oda hívtam a pinezért. — Oh, kérem, — szolt az mosolylyal tudakozódásomra — szegény bolond az. Kohn Hermannak hívják s dijnok a IX. kér. járásbíróságnál. Mióta ez az uj kisasszonyunk itt van, minden reggel ide jár s nézi folyvást a Tilda kisasszonyt. Nyilván szerelmes bele — a bolond. Szegény Kohn Hermann ! Igazán megsajnáltam. Milyen szerelmes lehet, látni való volt, hő pillantásából, mozdulatából s kávéja kavargatásából és nem mer szólni! Bezzeg Tallián ur! Eh, de menjünk, fáj e néma kint látnom. A harmadik utczában egy siető alak ragadott meg, nem voit menekvés s bárhogy erőlködtem, fogva voltam. — Palsambleu. — kiáltott Tallián Kohn ur, megcsíptem! s vonszolni kezdett. — Azt hiszi, uram, elfogadta, a karpereczet ? el ám ! Osszeszemtelenezett, erkölcstelen merénylőnek nevezett. Mordieu. Ilyenek az ön tanácsai, uram ! Azt mondta, hogy ő nem olyan lány, ha szeretem, hát vegyem el! S én Sacre- bleu! Mit tegyek? Nos? Nem gondolja? Hát furcsa — elveszem ! S hirtelen eltaszitva magától, elrohant s engem, legnagyobb örömömre — egyedül hagyott. Másnap a reggeli lapokban ciceró betűkkel állott a következő újdonság: — Kettős kikeresztelkedés. Tallián (Kohn) Móricz ur, a Rothberger és Pinkász ezég könyvvivője, ma, a plébánia-templomban, az izraelita vallásról rom. kath. hitre tért át. A keresztelési szertartást X plébános végezte. — Kohn Hermann ur, dijnok a XI. kér. járásbíróságnál, az izraelita vallásról, a rom. kath. hitre tért át, az ünnepélyes szertartást a bakácstéri róni. kath. templomban Y plébános végezte. S mindnyájan, kik a reggeli lapot a szokott közönynyel olvasták, egykedvűen futották át a kilencz soros újdonságot, nem is képzelék. mily iszonyú tragoediát takart e rövid pár sor. De én rögtön megértéin s mint villám ezikázott át agyamon az iszonyú való. Mind a két Kohn kikeresztelkedett, hogy elvehesse a szép kaszirlányt! * Január 5-én délután 1 órakor, szokatlanul kiöltözve, ijesztőn kimosakodva megjelent Kohn Herman (keresztnévben István) ur az „Adria“-kávéházban s nesztelen léptekkel, ünnepélyes tartással közeledett a kassza felé; ugyanekkor egy elegáns fiakker állott meg az ajtó előtt, abból könnyedén s kecsesebben, mint valaha, szőkéit ki Tallián Kohn ur, egy óriási kamélia-csokorral kezében s ragyogó arczczal tánczolt a kassza felé. S ott mindkettő megállt egy pillanatra s a következő perezben egy velőtrázó sikol- tási-duett hallatszott . . . A kasszában uj kisasszony trónolt s az elhült szerelmeseknek monotonhangon recitáló a kávéháztulajdonos: — Tilda kisasszon}" tegnap este egy uhlá- nns-hadnagygyal megszökött. Kétségbe esve pillantott körül a két Kohn s amint téveteg pillantásaik találkoztak — egyr újabb sikoj hallatszott. Ok fölismerték egymást. Sziveik túláradt a mondhatlan fájdalomtól a két keresztény-testvér : Kohn Móricz és Hermann, egymás keblén sírta ki közös fájdalmát. ____________________________Sz—ó Zs—d. Közönség köréből. Többet nem lehet kívánni. Csermő. Ai’admegye. Becses küldeményére van szerencsém önnel tudatni, hogy az öntől kapott BRANDT R. gyógyszerészféle svájezi labdacsokat már elfogyasztottam s Istennek hála. általok egészségemet visszanyertem. Már két évig szenvedtem makacs székrekedésben s a svájezi labdacsok 4 hónapi használata után egészen jól vagyok. Labdacsait legjobb meggyőződéssel ajánlani fogom minden barátomnak s ismerősömnek. Rosenberg Mór. Előnyös kezeset. Minden rangú állandó személyek, kik a törvény által megengedett állam- és magán- sorsiegyek részletfizetés melleti eladásával (az 1883. évi XXXI. törv. ez. szerint) foglalkozni óhajtanak, igen előnyös feltételek mellett mindenhol felvétetnek. Némi szorgalom esetében tőke és koczkáztatás (risico) nélkül havonta 100 egész 300 frt. könnyen kereshető. Ajánlatok a jelen foglalkozás megnevezésével intézendők a fővárosi váltóüzlet-társaság Adler és társához Budapesten. A népfölkelés és életbiztosítás. Az „Assicurazioni Generáli* igazgatósága arról értesít bennünket, hogy az állami jóváhagyás fentartásával elhatározta, hogy az életbiztosítási ágban, a biztosítottak érdekében több rendbeli újítást fog a kötvényfeltételek közé felvenni, különösen a legmesszebb menő engedményeket teendi a népfölkelésre kötelezettek érdekében. Ugyanis a kötvény, ha a biztosítás már legalább egy év óta érvényben volt, a népfölkelésre kötelezett biztosított irányában jogérvényét minden pótdíjfizetés nélkül az esetre is megtartja, ha az illető tényleges hadi szolgálatra fogna behivatni és pedig 15,000 frt erejéig terjedü biztosításnál a teljes összegre és az egy és ugyanazon egyén életére szóló nagyobb biztosításnál 15.000 frtig. Ezen kedvezményben a társaságnál már biztosítottak is részesülnek, a mennyiben azoknak megengedtetik. hogy mostani kötvényeiket kicserélhessék az újabb feltételeknek meg- felelöleg kiállított kötvényekkel. — Örömmel üdvözöljük ezen újítást, mely oly hatályos módon tesz eleget a mai kor kívánalmainak. A nagy iparos és közgazdasági intézmények mérvadó képviselőinek kétségtelenül nem csak üzleti feladatuk, hanem egyszersmind kötelességük is, bogy lehetőleg számoljanak a napi kérdésekkel. — Anépfelkelési törvény az életbiztositási intézményt ily ^kötelességgé vált feladattal állítja szembe, melynek szabadelvű megoldására első sorban is a nagy és hatalmas belföldi biztositó társaságok kötelezvék. — Hogy az „Assicurazioni Generali* tudatában az általa elfoglalt előkelő állásnak, ezen az egész népességre nézve kiválóan fontos ügyben is első vala, mely megtette az elhatározó lépést, teljes elismerést érdemel.
