Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-12 / 50. szám

r Veszprém, 1885. Ötödik évfolyam. 50. sz. Szombat, deczember 12. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP Előfizetési árak: Egész évre ...... 6 frt — kr. Félévre ...............................3 frt — kr. Ne gyedévre.........................1 frt 50 kr. Egy es példányok ára 15., s kaphatók a sétatéri kioszkban, Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. Megjelen minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszprém, Korona-utcza, Hartmann-ház, küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a »Petőfi“-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Kéziratok vissza nem adatnak. Még egyszer az uj községi törvényjavaslat. (Felelet a «Veszprémi Független Hírlap» f. é. 49. számá­ban közzé tett czikkre.) Olvasván e becses lapok 49. számában kedves barátunk, Hetessy Dánielnek az uj törvényjavaslat tárgyában közzé tett czikkét, csodálkozással vettem tudomást arról, hogy soraink közt még mindig találkoznak jám­borok, kik egv jobb jövőbe vetett bizalmu­kat el nem vesztették; hogy még ki nem fogyott belőlük a hit: jobbat remélni. Én is megkaptam a vadonnat uj tör­vényjavaslatot s nem tagadom gyöngesége- met, — reményteljes gondolatok keletkezése közt pillantottam bele. — Helyzetünk nyo- mottságát, az általunk végzett feladatok fon­tosságát annyira átéreztem, hogy az uj vi­lágban, midőn az eszméket a belátás, a mél­tánylás látszik vezérelni, nem tartottam lehetségesnek, hogy küzdelmeink a teendők halmaza és az anyagi megélhetés gondjai irányában csak némi méltánylásra is ne ta­láljanak. Hiú ábránd ! Keserű csalódás ! Pedig nem vádolhatjuk magunkat, hogy helyzetünknek az irányadó körök előtti meg­ismertetésére meg ne tettünk volna mindent. — Az országos jegyző-egylet küldöttségileg nyújtotta át emlékiratát a belügyminiszter urnák; a megyei egyletek soha sem mulasz­tották el jogos panaszaink orvoslását sür­getni ; de még a járási egyletektől is kifej­lett mindenkor a tőlük telhető erőfeszités sorsunk változtatására: s mind ez, a szám­talan deputáczió, a megszámlálhatlan panasz­levél, kárba veszett produkczió. Kern is lehet azonban ez másként a mostani körülmények közt. — A jegyzők igen meg tudják válogatni az esdő képű deputá- cziók tagjait, igen szép folyamodásokat tud­nak Írni, mikor sorsukat ecsetelik: de átko­zottul rosszul értenek a stratégiához. Mig a jegyzők a szent közügy kedvéért szűkre szabott falatjaikat segédekkel osztják meg; mig készek lesznek legónykori kabát­jukban parádézni öreg napjaikra azért, hogy a segéd urak (mert ezek inkább urak!) szá­mára újat rendelhessenek; mig lesz erő, mely az óriási feladatokkal megküzd; mig a közigazgatás kereke valamely absurdum -— „nem lehet“-en — meg nem törik: addig Hová. tűnél ? . . . Szerelmein tengerének hableánya, Ki ábrándozni hívtad lelkemet; Hová tűnél? a távol ködhomálya Mely hüs bereknek árnyán rejteget? Hová tűnél . . . miként bus hattyú — lelkem Zajgó hullámokon bolyongva jár: Vihartól üldve keres fáradatlan; S hiába . . . többé fel már nem talál! — Jer, látogass meg lázas álmaimnál, Ha már úgy ébren nem lehetsz velem . . . Hozz balzsamot e szív sajgó sebére: Melyet ütött a — fájó szerelem . . . Hajolj lé rám, lelkemnek gyöngyvirága, Kiért — szent lánggal ég e dúlt kebel; Kinek nevét vágygyal sóhajtja ajkam, Mig kinja-közben végsőt nem lehel. — — Sötét szemednek tündér éjjelében Hagyj elmerengnem újólag megint: Melyből — a boldogság ragyogva égő Csillaga, felém csáb varázszsal int. És — oh engedd, hogy kebled szűz havára Édes gyönyörrel hajthassam fejem: S mig ajkam — ajkad biborán pihenne, A múltak üdvéről álmodj velem. — A múltat — — oh! e bűbájos világot Hadd bolyongom még egyszer át veled! Jer, és kövess: kezed karomba öltve S vállamra hajtva fürtös kis fejed . Ott int felénk a lombtakarta ösvény — Agg hárs tövén — a zöld moháju pad: Hol egykor — — önfeledten csókra nyílva Vallott szerelmet édes ajakad . . . — -Nézd, az a csillag orkodo szemével Azur honából most is úgy ragyog, Hallgasd a csermely méla mormolását; Szerelmet zugnak az ezüst habok . . . Figyelj, a zengő csattogány dalára, Mely mennybe száll — mint szent aleluja! . . Csak rajtad áll . . . oh! hogy ismét kinyíljon Az üdvösségnek éden kapuja. — — Jer, látogass meg lázas álmaimnál, E szív minden fájdalmat elfeled. S majdan szerelmed rengő bölcsőjében Ringasd álomra sebzett lelkemet . . . Szoríts magadhoz Hliom-karoddal: Öleljenek a bársony kis kacsók: — Reményeim haldokló angyalát — uj Életre kelti, ajkadon — a csók! SOOS LAJOS. Arcania királya. (Amerikai naplófeljegyzéseimből.) Irta: Kompolthy Tivadar. (Folytatás.) A hittérítők egy amphitheatrumszerü épület előtt állottak. Egy óriás körönd közepén nagy kőlapokból szabályos négyszögü épitmény emelkedett, melyen tűz maradványait, hamut s parázsszenet találtak. A köröndöt egymásután emelkedő nyolez sornyi ülőhely vette körül. Az amphitheatnmmak csak egy bejárata volt s ezen át lehete a köröndbe is jutni. A bejárattal szemben, az ülőhelyek közepén kajütszertt páholy volt, szabad bejárattal a köröndre, míg a többi ülő­helyeket köföskörül méternyi fal választotta el a köröndtől. Ez a kanak-ok ünnepélyei színhelye és itt bíráskodnak egyszersmind a törzs vénei. Szólt páter Livius. i lyel ügyünk minden felől találkozik, nem j tudok tehát egyebet tanácsolni, mint a leg- törvényszerübb és legtermészetesebb passivi- tást, ha ugyan lehetne annak nevezni azt, hogy mi egyszerűen tartózkodni fogunk attól a luxustól, mire minket semmi törvényes intézkedés nem kötelez. Az emberiség jóvoltának tekintetéből óva intek minden kartársat, nehogy valamely jóravaló fiatal embert ezen nyomorúságos pá­lyára felneveljen! Szálljon sírba velünk a magyar jegyzők neve s múljon el emlékezete. A mostoháért úgy sem kár. HIDY ZSIGMOND. Veszprémmegye közgyűlése. (1885. dec*. 7—10.) A közgyűlést Eszterházy Móricz gróf megyei főispán nyitotta meg. Mint­egy 100 m. biz. tag van jelen. Azután az első aljegyzői állásról lemon­dott dr. Bezerédj Viktor országgyűlési képviselőnek, Véghely Dező megyei al­ispán és kir tanácsos indítványára, a köz­gyűlés tisztviselői munkálkodásáért jegyző- könyvi köszönetét és elismerést szavazott. Dr. Bezerédj Viktor a tiszteletbeli megyei főjegyzői czimet s rangot megtartja. Az üresedésben lévő I-ső aljegyzői ál­lásra dr. P u r g 1 y Sándor, az igy meg­ürült Il-ik aljegyzői állásra pedig V é g h István; végre Bélák Lajos lemondása folytán III-ik aljegyzővé Huszár József választatott meg. Ugyanez alkalommal zirczi szolgabirói segéddé Bélák Lajos, tisztelet­beli szolgabirói ranggal, neveztetett ki. Tiszteletbeli járásorvosokká Vadnay Szi­lárd, Bélák Sándor körorvosok, tiszteletbeli megyei aljegyzővé pedig Soós Lajos köz- igazgatási gyakornok neveztettek ki. A közigazgatási bizottságból törvénysze- rüleg kilépő Sárkány Miklós, Ányos László, Fenyvessy Ferencz, Ruttner Sándor és Szabó Imre közigazgatási bizottmánvi-tagok helyett, miután Sárkány Miklós és Ruttner Sándor urak kijelentették, hogy bizottmányi tagként működni tovább nem hajlandók, az 1886-ik évre a közigazgatási bizottságba Fenyvessy Ferencz 89, Fiáth Pál báró 87, Ányos László 82, Szabó Imre 79, dr. Bezerédj Viktor 71 szavazattal megválasztattak. Az ujonczozási polgári elnökök megvá­lasztása szintén e gyűlés tárgyát képezte; ezekül a Veszprém városi- és a veszprémi járásra Kolozsváry József megyei főjegyző, a rendezett tanácsú Pápaváros és a pápai- és devecseri járásra Véghely Dezső kir. tan. és megyei alispán, az enyingi járásra Tóth Ede, a zirczi járásra Ányos László megyebizott­sági tag urak választattak meg. Főtárgyakként jelezhetjük, hogy dr. Beze­rédj Viktor országgyűlési képviselőnek azon indítványa, mikép a földmi velés- s kereske­delemügyi miniszterhez, a megyei gazdasági egyesület kezdeményezése folytán, törvény- hatóságunk területén egy földmives isko­lának felállítását azon föltétel mellett he­lyezte kilátásba, ha az érdekeltek 9 alapít­ványi helyet biztosítanak s illetve a törvény- hatóság a nemesi fölkelési, most nevelés­alap évi jövedelem feleslegéből 3, évenkint 150—150 forintot tevő alapítványi helyet létesítsen, — elfogadtatott. Hosszabb vita tárgyát képezte a megyei székház építésügye. Magyar János b. tag indítványára soron kívül vétetett az elő s olvastatván a szakbizottság jelentése,» Magyar azt a kérdést intézi az alispánhoz, hogy van az, miszerint a bizottsági jelentésben az épí­tés végösszegéül 2G0.000 frt szerepel, holott a Kéler épitészszel kötött szerződés csak 227.000 írtról szól. Kívánna egyúttal részle- tesb budget-előterjesztést. — Véghely alispán erre kijelenti, hogy a különbözet oly mun­kákra előirányoztatott, mikre Kéler nem vállalkozhatott, ilyen a belső berendezés stb. Egyébkint a kormány 260.400 frtot hagyott helyben végösszegül. Jelzi egyébkint, hogy a holnaputáni gyűlésben, ameddig a kölcsön- ügyi bizottság előterjesztése is elkészül, rész- letesb előterjesztést tehet. — Cserna Vincze az ellen kel ki, hogy a szakbizottság vég­érvényes határozatokat hoz s azokat fogana­tosítva, a közgyűlés a tényekkel szemben már nem tehet semmit. — Véghely és Szabó Imre kijelentik, hogy a bizottság mindig ki­kéri a megye jóváhagyását előzőleg. — Sza- latkay kijelenti, hogy ő először alkotmányos s csak ezután „ellenzéki“! 0 a bizottságnak feltétlen bizalmat szavaz! (Krisztinkovits közbekiállt: Szép ellenzékiség! — Általános derültség.) Ez ügyre vonatkozólag f. hó 9-én foly­tatva tartott közgyűlésen a megye alispánja VI. VI. A fehér leány regéje. Mikor Leon Delavigne s Ehrenthal a két fogoly leánynyal a Han-ba visszatértek, harmadik társuk, egy jóravaló ir pap, mr. Collins, úgy elcsudálkozott emeleti őrállásán, hogy fegyvere kiesett kezéből, az erkélyről lezuhant s egyik töltése elsült. E perczben vitte föl terhét Delavigne ur a Hanba s a fegyver dörrenésére a fehér leány ájulá­sából magához tért. Delavigne ur letette egy pálma­gyapottal födött padra s iparkodott az ijedt zavart- sággal körültekintő leányt megnyugtatni. — Bocsánat, kisasszony, vakmerőségemért. Ne­mes ügy érdekében cselekedvén^ Ne féljen, itt jó helyen van. Hittérítők vagyunk. A fehér leány nem felelt, csak bámulta az előtte zsámolyon ülő fehér férfi arczát. — Ön nem felel, kisasszony. Neheztel. Meg­bántottam. Igaza van. A fehér leány pedig nem felelt most sem, csak megsimitotta apró fehér kezeivel halvány arczát s aztán félve simitá meg a férfi arczát is. Aztán nézte, hogy nem fehérre festett-e ez az arcz ? . . . Nem-e látni ujjai nyomát ar arczon ? Delavigne csak most kezde higgadtan gon­dolkozni. — Kisasszony, nem ért ön francziául ? . . . And spoke you not english ? . . . Az a fehér leány pedig most sem felelt. Sem fracziául, sem angolul. Csak annyit mondott: — Oana! — Oana ! Hangzott a Han belsejéből egy fáj­dalmas kiáltás; mire Ebrenthal s mr. Collins be­siettek. A fehér leány pedig fehér kezeibe rejté hal­vány arczát s zokogva sirt . . . (Folyt, köv.) ne várjunk jobbat, addig nem várhatjuk, hogy valamely méltóságos szem reánk pis- : lantson ! „És mégis mozog a föld!“ — mondá egykor a tudós Galilei; — „és mégis kell, hogy segítve legyen rajtunk!“ — mondjuk mi chórusban. Uraim ! Kartársak ! A kegyes szemfor­gatások ideje lejárt; s a jó papiros drága. — Kértünk eleget élőszóval, ontottunk elég tintát, — mind hasztalan. — Reánk sem hederitenek. Tennünk kell valamit. Akik tudják, hogy mi sorsban részesül­nek alázatos könyörgéseink; akik látták, minő részvétlen az az arcz, minő siket az a fül, hol a jogos panasz hangtalan rebegéssé válik, egyet fognak velem érteni. Tennünk kell valamit! Javaslatom a következő: Számoljunk le a tényleges valóval. — Sorsunkon nem javítanak, mert mig egy jó kabátot valamelyikünkön látni fognak, mig a közigazgatás menete a jegyzők által lesz az országban a legnagyobb anyagi áldozattal, mondhatni önmegtagadással támogatva: addig szent a meggyőződésük, hogy semmi baj sincs. Minthogy pedig bolondság volna annak, akinek van, jó kabátját levetnie, tehát a másik irányban kell változtatást behozni. Mi kötelezi a jegyzőt, segéd-tartásra ? Ki kívánhatja tőle, hogy azt a, kenyeret, mely úgy is a legszűkebbre van mérve, az állam érdekeinek megóvása tekintetéből ketté törje s egyik felével fentartson, másik felével pedig neveljen vegetáriánusokat? Törvény? Nem. Ez egy rossz megszokásból a Danaidák hor­dója, az állam érdekében hozott áldozat. Végezzen mindenki annyit, amennyire fizetve van; dolgozzon annyi, a hányat fizet­nek; többre senki sem kötelezhet senkit. — Dolgozzunk folyton és annyit, amennyit erőnk enged; de segédet ne tartsunk. Ha azután legnagyobb erőfeszítéseink daczára is beáll a pillanat, midőn az állami közigazgatás eddig is kenetlen szekere a teendők sokféleségéből keletkezett habarékban elakad: ám lássák az intézők, a szekérben ülők, miként segítik szárazra azt az ügyet, melylyel oly mostohán bántak. Mi eddig is megtettük kötelességünket, ezután is meg fogjuk tenni; minket a fele­lősség nem terhel. A részvétlenség ama végtelenében, mely­Megszámlálták a helyeket s úgy találták, hogy ezer ember könnyen elfér itt. — Maori-telep közelében vagyunk; szólt ismét a missionáriusok főnöke. S jó lesz óvatosaknak lennünk. Úgy hiszem, hogy a főkraal határában járunk. A csapat ezután tovább követte útját s pedig az amphitheatrumból északnak vezető s járt útnak mondható ösvényen. Az ut itt több hegyszakadékon s vad vizereken át vezetett. Úgy a szakadékok, mint a patakokon át ügyes kézzel vert függő nádhidak Tezettek s a hittérítők most már biztosra veheték, hogy lakott vidéken járnak. Egy erdei fensikról északra meg is pillanthaták a maori-telepet. Kör alakra épült az s mintegy 1000 lakból állott; közepén egy magas kupu, nagy han-épülettel. A maori-lakok gömbölyűek. Négy-öt méter átmérőjüek s a kúp közepe négy méter magas. Faoszlopok közeit fakéreggel töltik ki s tetejét földdel telítvén, az mind fttbenőtt. Mint valami viruló kerti halmok, úgy néznek ki a távolból. A telepet 6—8 méternyi magas s elég széles­nek látszó fal vette körül, miből páter Livius azt következteté s pedig igen helyesen, hogy innen nem messze ellenséges érzelmű vad törzsnek kell lennie, kik ellen szükséges volt a telepet ostromfallal körülzárolni. A hittérítők főnöke nem találta tanácsosnak közelebb menni s visszaindulást parancsolt. Azon tépelődött, mint kelljen a vadakkal érint­kezésbe lépniök. így előkészületlenül, bízvást nem koczkáztathatá a vállalatot. Abban állapodtak meg, hogy visszamennek a tengerparti missió-telepre s többi három társukkal együtt állapítják meg a további teendőket. A csapat visszaindult. T Ä B C1 A.

Next

/
Thumbnails
Contents