Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1885-10-31 / 44. szám
Veszprém, 1885. Ötödik évfolyam. 44. sz. Szombat, Október 81. MEGYEI- S HELYI EHHEKU, VEGYES TAKT ALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ..............................6 frt — kr. Fé lévre....................................3 frt — kr. Negyedévre..............................1 frt 50 kr. Egy es példányok ára 15., s kaphatók a sétatéri kioszkban, Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. Megjelen minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszprémi, Korona-utcza, Hartmann-ház, küldendők. ^ HIRDETÉSEK és NYILTTEREK a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyiltte'r petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóckay-tér, Kovács-ház, a »Petőfi“-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Requiescant! (K. T.) Zarándokoljunk ki a temetőbe. Halottak napja van. A mi szeretteink sírjait keressük föl. A hideg, néma hantokon meging a fűszál az alant nyugvók szellemeinek suhannásától s ott egyesül a kegyeletben az élők szeretete, a holtak álmával . . . Boruljunk térdre a fűbenőtte halmokon. Imádkozzunk . . . Az élők városa mellett a holtaké. Az is nagy birodalom. Abban is annyi a jóság, szeretet, erény, indulat, szenvedély, mint ebben. Csakhogy már nem nyilatkozik többé. El van temetve, mélyen a föld alá. És a holtak városában is megvan a pompa, fény és gazdagság — s a nyomor, a szegénységgel együtt. Ragyogó gránit obe- liskek, pompás kripták és mauzóleumok . . . és hantolatlan szegényes sírok, igénytelenül korhadó apró sírkeresztekkel. A gazdag itt is selyemben porlad el, a szegény az ő rongyaiban. És porrá válik valamennyi és egyenlővé leszen a földdel. Ez a halál demokrácziája . . . Amit az élet örömben, búban ad; azt a nagy aránytalanságot a boldogság s a boldogtalanság között; azt a mérhetlen űrt a szerencse s szerencsétlenség között . . . azt ennek a csendes városnak a kapujánál mind kiegyenlíti a végzet. Akiket ide kisér be a csontember, azokról leveti a földiség porhüvelyét — örökre. Se öröm, se bánat; sem szeretet, sem gyülölség nem vonnak többé válaszfalat közöttük. Megférnek szépen egymás mellett. És beteljesül rajtuk, hogy minden küz- ködésük hiábavaló hasztalan hivalkodás volt s a nehéz harcznak vége csöndes lemondás ... Lasciate ogni speranza! Kivilágítják ma a temetőket az egész kerek földön, mindenütt, hol keresztény emberek laknak. Azok a csendes városok, a lelkek elhagyott birodalmai, hol örök sötétség, boron- gós, kétes homály uralg — ma kigyulnak sok TÁEC li. Ábrándos, titkos érzelem . . . Ábrándos titkos érzelem Dalolni készti lantomat. Reszket a húr . . . remeg szivem Midőn a fájó dal fakad. S ha Ítész a dal, a költemény: A betű mégis oly rideg-------Mi ntha nemis forró szivem Vérével írtam volna meg .... JOÓ ARMAND. ArestBia királya. (Amerikai naplófeljegyzéseim bői.) Irta: Kompolthy Tivadar. (Folytatás.) "V alóban nem tudtam, mittevő legyek. Egy pillanat alatt átláttam, hogy ellenkeznem hasztalan. Pedig a bálnahalászat rendkívüli ügyességet s vakmerőséget feltételez. A bátorság megvolt; de az ügyesség még csak theoriában is hiányzott. Hát mit kezdjek én azzal az óriás tengeri szörnynyel, ha melléje kerülök?! A szigonyról s annak használatáról soha fogalmam se volt s a halászat módját csak könyvekből ismerém. Nem lehete soká tétováznom. A kapitány rámutatott a dereglyére — s én beszálltam. Közvetlen utánam lépett a sajkába páter Livius is. A jó ember észrevette roppant zavaromat s elkisért a veszélyes útra. Jelenléte nagy örömemre volt. TJgy éreztem, hogy kitűnő bálnahalászszá lettem egy perez alatt. I ezernyi lánctól, miket a Szeretet s Emlékezet Geniusa gyújtott a Kegyelet oltárán. Mintha az ég is leküldené miriádnyi csillagseregét a sírokra, vezérszóvétnekei ül a téveteg lelkeknek. Olyan fényes, tündöklő ma ez a szomorú halott-város. Az élők szeretetének viszfénye ez a holtak árnyaira, mely átragyog az életből — a túlvilágra. Hogy az örök világosság fényes- kedjé k nékik . . . És szomorúan cseng-bong a temető kicsiny kápolnájának harangja ... és zendül az áh itat khórusa. Szivetrázó, megrendítő dallam ez, mely halványává teszi az arczot s mégfagyasztja a vért. Ennek a hangjai visszacsengnek a múltba s elvezetik újból tétova lelkünket az elhunyt apa, az elhunyt anya, gyermekünk ravatalához . . . Akkor is olyan szívrepesztő volt a dal, a papok gyászos khórusa . . , amint a koporsót ráemelték a kocsira — az utolsó út felé. Az út ide vezetett. Erre a szomorú helyre. Oh az akkori kín, az akkori fájdalmak most is átmetszik a szivet. Érzem. Circumdederunt me! Egész éven át az élet búja-gondja. Egész éven át a világ hiúságai környeznek s a földi szenvedélyek tartják fogva ideges lelkünket. Ma nem. Ma szűzi szárnyaira kél a lélek, leveti a földi port s a szellemvilágba szárnyal, ölelni a végzet által szivünkről letépett lelkeket. Ott künn a temetőben ma ismét egyesülünk velük — mig nekünk is inteni fog a csontember . . . Imádkozzunk. . . . Requiescant! Lenni — vagy nem lenni! Veszprém, okt. 30. Létkérdésünkké vált a magyar faj tömörítése, fejlesztése. A magyarosítás terjesztését czélzó kultur- egyletek valóban a veszély tizenkettedik órájában léptek életbe. A magyar föld kenyerén élő, ellenünk olthatlan gyűlölettel viselkedő apróbb fajok mind nyakunkra nőnek már. A szász a nagy- német-birodalomhoz, — a horvát-szerb külön jogarhoz, — az oláh Romániához, — a tót Muszkaországhoz szítt . . . . s már oly vak- merőek az agitátoraik, hogy e hazaáruló törekvéseiket nyílt piaczra vinni nem átallják. Ott rá a példa: a Hurbánok nyílt propagandája a tótságban, — ott a bán insultáltatása a hor- vát országgyűlésben, ott az oláh forradalmi proklamáczió. Óriás zivatart jeleznek ezek a vészterhes felhők, melyek az ország határain mindenütt feltünedeznek. Aki magyar, kiben a honfoglaló ősök vére pezsg, annak a szive forróvá válik most, midőn ez envérünkön egy ezredév óta hízott fenevadak agyarkodását látja. Össze kell tartanunk. lm a száraz sztatisztikai adatok. Ott láthatók az országos kiállítás nemzetiségi térképén. Onnan másoltuk le. Kitetszik ebből ama valóban megdöbbentő tény, hogy Magyarország 63 vármegyéje közül 36-ban kisebbségben van a magyarság. Szivünk fáj — ehhez kommentárt fűzni. íme a szomorú kimutatás: Minden 100 lakosra esik: Jász-Kun- Szolnokmegvében: 99 magyar. 1 német. Hevesmegyében: 98 magyar, 2 német. Csongrád- megyében: 97 magyar, 3 német. Hajdumegvé- ben: 96 magyar, 4 német. Győrmegyében: 95 magyar, 5 német. Udvarhelymegyében: 93 magyar, 2 német, 4 oláh, 1 egyéb (olasz vagy franczia). Borsodmegyében: 93 magyar, I német, 5 tót, 1 ruthén. Szabolcsmegyében: 91 magyar, 6 tót, 1 német, 1 ruthén, 1 egyéb. Somogymegyében: 88 magyar, 6 német, 5 horvát és szerb, 1 egyéb. Csikmegyében: 87 magyar, 12 oláh, 1 német. Háromszékmegyében: 86 magyar, 13 oláh, 1 német. Fehérmegyében: 85 magyar, 12 német, 2 tót, 1 egyéb. Komárom- megyében: 84 magyar, 8 német, 8 tót. Veszprémmegyében: 83 magyar, 10 német, 7 tot, Esztergommegyében: 79 magyar, 12 német, 9 tót. Csanádmegyében: 73 magyar, 13 tót, II oláh, 3 német. Zalamegyében: 73 magyar, 20 horvát és szerb, 7 egyéb. Pestmegyében: 72 magyar, 20 német, 6 tót, 2 horvát és szerb. Békésmegyében: 70 magyar, 24 tót, 4 oláh, 2 német. Tolnamegyében: 67 magyar. 30 német, 3 tót. Eográdmegyében: 66 magyar. 34 tót. Abauj-Tornamegyében: 65 magyar, 30 tót, 5 német. Szatm ár megyében: 59 magyar, 36 oláh, 4 német, 1 tót. Maros- Tordamegyében: 57 magyar, 34 oláh, 4 német, 5 egyéb. Biharmegyében: 56 magyar, 42 oláh, 1 német, 1 tót. Baranyamegyében: 54 magyar, 30 német, 10 szerb és horvát, 6 egyéb. Gömörmegyében: 52 magyar, 43 tót, 4 német, 1 egyéb. Ezekben a megyékben a magyarság még mindig túlnyomó. A következőkben azonban a magyarság száma kisebb, és pedig minden 100 lakosra esik: Vasmegyében: 49 magvar, 35 német, 6 szerb* és horvát. 10 tót és egyéb. Sopronmegyében: 48 magyar, 40 nemet, 12 szerb. Zemplénmegyében: 46 magyar, 38 tót, 12 ruthén, 4 német. Hontmegyében: 44 magyar, 50 tót, 6 német. Bereginegvében: 44 magyar, 50 ruthén, 6 német. Bács-Bodrogmegyében: 39 magyar, 30 szerb s horvát, 26 német, 3 tót, 1 ruthén, 1 egyéb. Pozsonymegyében: 36 magyar, 45 tót, 18 német, 1 ruthén. Ugocsamegyében: 35 magyar, 48 ruthén, 12 oláh, 4 német, 1 tót. Szilágymegyében: 35 magyar. 62 oláh, 1 uémet, 1 tót, 1 egyéb. Kolosmegyében: 34 magyar, 58 oláh, 4 német, 1 egyéb. Ungmegyében: 33 magyar, 35 ruthén, 32 tót. Barsmegyében: 31 magyar, 57 tót, 12 német. Brassómegyében: 30 magyar, 36 oláh, 33 német, 1 egyéb. Kis-Küküllőmegyé- ben : 25 magyar, 52 oláh, 18 német, 5 egyéb. Äradmegyében: 24 magyar, 64 oláh, 1Ó német, 1 tót, 1 szerb. Torda-Aranyosmegyében: 24 magyar, 72 oláh, 1 német, 3 egyéb. Szolnok- Dobokamegyében: 17 magyar, 76 oláh, 3 német, 1 tót, 3 egyéb. Mosonmegyében: 17 magyar, 72 német, 10 szerb és horvát, 1 egyéb. Torontálmegyében: 16 magyar, 34 szerb és horvát, 30 német, 16 oláh, 2 tót, 2 egyéb. Ryitramegyében: 16 magyar, 73 tót, 10 német, 1 egyéb. Fehérmegyében: 16 magyar, 78 oláh, 4 német, 2 egyéb. Mármaros- megyében: 12 magyar, 49 ruthén, 25 oláh, 14 német. Nagy-K üküllőmegvében: 10 magyar, 45 német, 39 ruthén, 6 egyéb. Temesmegyé- ben: 8 magyar, 40 oláh, 35 német, 14 szerb. 1 tót, 2 egyéb. Hunyadmegyében: 6 magyar, 89 oláh, 3 tót, 2 egyéb. Besztercze-Naszódeddig a leéhez volt erősítve, leoldotta s a hajó orrá» ismét figyelő állást foglalt el. Mintegy pisztolylövés távolságnyira a hálna óriás teste ismét kiemelkedett a vizböl. Széles, tömérdek hátán két szigonyunk úgy állt, mint két boe jelző rudja. Három erős evezőcsapással ismét mellette volt hajónk s a páter s a halász ugyané pillanatban ismét belé veték szigonyaikat a szörny testébe. A sebzett állat teste megrengett s alásülyedt! Majd ismét iszonyú gyorsasággal ragadta magával a hajót. Hajónk szemben futott a széllel-árrnl s a metsző hideg majd szétszaggatta arczomat. Mintegy 10 percznyi roham után vérvörös sugár jelezte a bálna irányát, s a hajó futása ismét lassúbb lett. Nemsokára ismét felszínre jött az állat, de már nem hátával, hanem zqldes-fehér hasával fölfelé. Köröskörül mintha vérié vált volna a tenger, véráradat ömlött a szétroncsolt sebekből. Még vonaglott. Óriás farkuszonyát néha magasra emelve, borzasztón lecsapott a viz felszínére, hogy az tajtékfoszlányokban repült széjjel. Ha ez az ütés hajónkat éri, elmondhatók pater Liviuskéntigazán, hogy: Miserere Domine! Mikor úgy látszott, hogy a bálna kiszenvedett, a szigonyok köteleit visszacsigáztuk a ladikba; majd evezőre kaptunk s vontattuk a hatalmas állatot a vezérhajó felé. Csak akkor értem rá széttekinteni. A láthatárban számtalan apró fekete pont mozgott velünk egy irányban s messziről is jól kivehetőm, hogy azok is vontatnak maguk után egy-egy tömeget. Úgy látszott, hogy sikerült fogás volt. A vezérhajón nagy sürgés-forgást lehete észlelni. Mikor odaérkeztünk, páter Livius röviden jelenté: »Egy hal a sleppben. Két emberünk elveszett. Requiescant.“ Csak akkor jutott eszembe két emberünk hiánya s összeborzadtam! Egy halért két emberélet! • (Folyt, köv.) L pillanatban a szigonyozók mind felugráltak a sajkákban s öles rudakra erősített szigonyaikat magasra tárták fejük fölé. Ismét egy fütty a commandeur-hidról. A sajkák benn voltak a bálna-csoportban. Egy pillanatig láttam, amint a szigonyok százai röpültek a levegőben; láttam, amint a mi hajónk két embere is kidobta szigonyát valami óriás sötét barna testre, melyre sajkánk félig rásiklott . . . aztán iszonyú vizáradat csapott föl körülöttünk minden irányban; a levegőben víztömegek, hab kavarogtak, majd úgy tetszett, mintha forgószél kapott volna föl a levegőbe; pillanatra elszédültem . . . s aztán éreztem, hogy fuldoklóm. A fájdalom, melyet minden tagom érzett, visszaadta eszméletemet s ösztönszerüleg kapkodtam magam körül. Végre szilárd tárgy akadt kezeimbe — — a mi sajkánk volt, melyet páter Livius s egy halász visszafordítani iparkodott. Egy sebzett bálna földobta hajónkat a légbe. Kritikus helyzet volt. Egy másik hajó is jött segítségünkre s ezek emberei segédkeztek a hajó vizreforditásában. A páter, az egyik halász s én alig kapaszkodtunk arra föl, midőn a hajó, melynek a viz fölé kinyúló széles oldalperemei voltak, mintha roppant nyomást kapott volna, hirtelen lesülyedni látszott; az oldalperemek alig állhatták ellent. Majd egy láthatlan erő kapaszkodott a sajkába s őrült gyorsasággal vonszolta azt dél felé. A roppant gyorsaság, melylyel sajkánk rohant, elvette látérzékeim erejét s még csak a habokat sem különböztethetém meg, közvetlen közelünkben. — Hurrá, a bálna visz! Kiáltott föl páter Livius lelkesülten, Szép história, gondolám s épen azon voltam, hogy tanácsoljam, miszerint a szigonykötelet, mely a bálnához kötött, elvágjuk, midőn sajkánk rohama lassult, majd csendesen megállt. Páter Livius most kezembe adta mindkét evezőt, mig ő s a halász a másik két szigonyt, mely A védfalak csigázatán leröpült sajkánk a tengerbe. Három halász, a páter és én ültünk abban. A sajkában 4 kötéltekercs volt; egyik végén a szigony, a másik a ladikhoz erősítve. Négyen megragadtuk az evezőket s vizalatti nesztelen evezéssel törtettünk előre, a bálnacsoport irányában. A tenger a számtalan apró sajkától, az egész láthatárban nyüzsögni látszott. Mint megannyi gyorsan elöresikamló fekete pont mozogtak minden irányban. A hajnali köd felszállt s a szürkületet a napkorány ragyogó fénye váltotta föl. Páratlanul szép volt az a látvány. A déli láthatárban majd ötszázat meghaladó viztölcsér emelkedett ki a lágyan ringó zöldes habokból, fehér sugárait a kelő nap miriád színes csöppekben szórva szét. A támadó sajkák két részre oszoltak s két erős oszlopban jobbra-balra kerítették körül a bálnacsoportot. A halóriások vagy észre sem vették az őket fenyegető veszélyt, vagy arról komoly tudomást sem látszottak venni. A sajka, melyben én is ültem, a támadó gyü- rüzet központjára látszott jutni s páter Livius biztosított. hogy innen amily érdekes lesz végignézni a küzdelmet, ép annyira igénybe is veendi mindnyájunk hidegvérét s bátorságát. Bár roppant hideg volt, Livius atya levetette papi ruháját s engem is arra szóllitott föl, hogy felsőkabátomat s csizmáimat vessem le. A három halász öltözete egyébkint sem állott egy nadrág s tengerészingen kivill másból. Halk füttyentés hallatszott a commandeur- hajó felöl. E pillanatban minden sajka, körösköről a bálnák felé tartott. Két ember evezett, kettő a szigonyokat fogta s figyelve térdeltek a sajkák orrán. Egy második fütty hangzott föl a vezérhajóról. Most kettőzött gyorsasággal rohantak a támadó ladikok . . . már alig voltunk 20 sajkahossznyira a bálna-csoporttól,
