Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1885-09-26 / 39. szám

jogtudomány itár “-ba stb. „Válóper“ ez, hosszabb és mély szakértelemmel irt értekezése a Klingl-köuyvben jelent meg. Társadalmi és tudományos, valamint a bírói téren szerzett érdemeiért a Szt.-István renddel tüntették ki. Az akadémián kívül tágja volt még számos külföldi társulatnak és egyesületnek, igy a bécsi „ Volks- schriften-Verein“ tiszteletbeli tagja, a párisi „Institut d’Afrique pour l’abolation de la traite d’esclavage“ tiszteletbeli elnöke stb. Tevékeny részt vett az országbírói értekezlet tanácskozásaiban. Nyugalmaztatása óta veszprémi birtokára vonult vissza és élete végét unokái körében töltötte. Munkakedve azonban agg napjaiban sem hagyta el. Azok közül, miket utolsó éveiben irt, kétségtelenül a legérdekesebb: több kötetre menő naplója.

A gyászoló család a következő gyászjelentést adta ki:

Zsoldos Ida Sárközi Titusné és férje Nádasdi Sárközi Titus, maguk és gyermekeik : Erzsébet, György s Jolán neveikben is ; mint szintén néhai Zsoldos Emilia Gencsi Gencsy Jáuosné árvái: Gencsy Leontina, Jenő és Ödön, szomorodott szívvel jelensik, forrón szeretett Atyja, ipa és az árvákat fölnevelt szerető nagyatyja Zsoldos Iguácz udvari tanácsos, tiszteletbeli jogtudor, a m. kir. kúria legfőbb itélőszéki osztályának nyugalmazott tanácselnöke, a m. tudom, akadémia leg- idősb rendes tagja, Szt. István jeles rend vitéze, — a párisi „Institut d’Afrique pour l’abolitien de la traite, et d’esclavage en Afnque“ tiszteletbeli elnöke, a 6bécsi „Volk8schriften-Verem“ tiszteletbeli tagjának f. 1885. szept. 24-én, munkás élete 83-ik évében történt gyászos kimultát. A boldogultnak földi maradványa, f. hó 26-án délután 5 órakor fog saját maga végrendelte egyszerűséggel az evang. reformált hitvallás szertartása szerint, az itteni alsó temetőben nyugvó kedvesei mellé, a családi sírboltban elhelyeztetui. Veszprém, 1885. szept. 24. Áldás és béke hamvaira 1

Az Ányos-ünnepóly ügyében.

(A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez..)

Veszprém, szept. 24.

Becses lapja múlt számában szintén meg méltóz- tatik emlékezni a tervben levő Ányos-ünnepélyről, inogj egy ez vén, hogy a hamvaknak az alsóvárosi sir- kertbe való átvitelét nem helyesli. E kijelentést indokolni is szíveskedik; avval, hogy a költő hamvait, melyek időközben más szerzetesek hamvaihoz vegyültek, nem lehet biztosan fölismerni.

Ugyancsak az áthelyezés ellen nyilatkozik a „Pápai Lapok“ múlt száma is; már tudniillik nem e lapok szerkesztősége, hanem az a levelező, a k1 a veszprémi hírekről szokott gondoskodni.

Engedje meg tekintetes szerkesztő ur, hogy mind a két commentárra megtegyem észrevételemet.

Ányos Pál hamvainak átszállítását nem én pendítettem meg először. Ez a szép terv főt. Tamaskó Antal és Lóvay Imre uraknak köszönheti felmerülését s én csupán az ellen szólaltam fel, hogy a költő hamvait ünnepélyességek nélkül csendesen s a mi fő: a Ferencz- rendiek alsóvárosi sírboltjába helyezzék. Elvégre is: Ányos Pál nem volt Ferenczrendi szerzetes s hogy véletlenül a Ferenczrendiek sírboltjába került, ez csak azért van, mert az orvosok levegő változtatás végett Veszprémbe küldöttek. Az ón ajánlatomat azonnal követte főt. Tamaskó Antal zárdafőnök ur kijelentése, hogy a hamvakat nem lehet fölismerni. Erre a kijelentésre azonnal válaszoltam. Főt. Tamaskó Antal ur nyilatkozata szerint legfeljebb azon veszélynek tennénk ki magunkat az átszállítással, hogy véletlenül még egy más szerzetes hamvait is az uj sírhelyre helyezzük. Nos ez én szerintem nem volna olyan rettenetes baj ; hiszen azért Ányos Pál hamvai is ott lesznek s az ünnepély végre is a névnek szól, a költő nevének, mely érdemes arra, hogy az utódok emlékébe fenntartassék. üzek az indokok ugylátszik egy kissé meggyőzték a ferenczrendi zárdafőnök urat, a mennyiben kijelentette, hogy az esetben, ha a hamvakat a ferenczrendiek sírboltjába

kiásása, ő akkor már a szerkesztőségbe sietett s megírja a nagy balesetet. Nem szól senkihez, csak „dönti a kutyanyelveket“, vagyis szaporítja a teleirt hosszú szelet papirosokat. Ezeket a szerkesztő átolvassa, s az inasnak adja, ez zárt táskába pakkolja, s átviszi a nyomdába, ahol a főszedő (műnyelven mettronpázs „metteur eupáge“) darabokra vagdalja, s kiosztja 16 szedője közt. A szedők mindegyike odaviszi betüszek- rénye mellé, s elkezd a betűk után kapkodni. Fertály óra alatt a tudósítás ki van szedve, a főszedő a szedést összeállítja, bekeni festékkel, papirost fektet reá, egy hengert végig gurit rajta s készen van a kefelevonat. Ezt a kézirattal együtt átviszi á korrekterokhoz, kik este héttől éjfél után kettőig egyebet sem tesznek, mint irtják a sajtóhibát, a rósz szedést javítják. Ha egy-egy czikkel készen vannak, azt visszaküldik a szedőkhöz, ott egy szedő hegyes árral neki áll, a javítás szerint kipiszkálja a hibákat, s jó betűket rak helyébe. Most újra tiszta papirosra húzzák a szedést, újra átviszik a korektorokhoz, most tessék átolvasni. S ezek a javíthatatlan emberek újra hibákat találnak benne. A korrektorok ez úgynevezett „kényszerolvasók“: neki muszáj a lapot végig olvasni, akár tetszik, akár nem. A „Budapesti Hirlap“-nál történt egyszer, hogy egy korrektornak a politikai nézetei nem egyeztek meg a lap nézeteivel, s mindig az lett a vége, hogy ő a saját nézeteit bele korrigáltaa czikkekbe. A szerkesztő természetesen megmagyarázta neki, hogy őt korektornak s nem czikkirónak szerződtették, — s elküldte őt.

Mikor a kiszedett betütömeg szépen oldalakká van rakva, mint amekkorák a „Budapesti Hírlap“ oldalai, akkor elviszik azokat az u. n. stereotipiába, mely ismét egy külön berendezett helyiség külön személyzettel. Itt az oldalakra kemény papirost raknak, s beleverik, úgy hogy a betütömeg bele nyomódik, s a papírlapok adják a negativ formát. Ezt most egy ládaformába teszik, s olvasztott ólmot öntenek rá. Újra kijön a pozitív forma, mihelyt az ólom megkeményedik. S most a lap átváltozik akkora ólomdarabokká, mint amekkora a „Búd. Hírlap“ egy oldala. Ezeket az ólomlapokat átadják a rotácziós gép személyzetének, az a hengerekre ráfektetij s a masiua pokoli forgással megés nem külön sírhelyre szállítják, beleegyezik az átvitelbe s egy külön emlékkő felállítása ellen sincsen kifogása.

Szóval az egész hirlapi polémiából azt vettem ki, hogy főt. Tamaskó Antal ur súlyt fektet arra, hogy a költő hamvai, sírboltban vagy temetőben, de a ferenczrendiek között nyugodjanak.S minthogy engem nem ilyen kicsinyes indokok vezettek felszólalásomban, hanem ama tisztelet és szeretet, a melylyel a múlt század e jeles lyrikusa iránt viseltetem, szívesen abban hagytam a további vitatkozást. Bárhogyan is, de minél előbb történjék meg az átszállítás. S ez abban az időben úgyis látszott; hiszen maga a vármegye küldött ki bizottságot, mely az átszállítás rendezéséről gondoskodjék.

Sajnos azonban, hogy a megyei bizottság még eddig semmit sem tett ez ügyben ; s más részről is — nem kívánom kutatni a forrásokat — egyre olyan felszólalások történnek, melyek bizonyos felismerhető taktikával az ügy sikerét szeretnék koczkáztatni. Mondom, én sem kutatom e forrásokat, bár sejtem honnan erednek; de azt mélyen fájlalom, hogy még e környék újságírói — tehát ideális dolog iránt "érzékkel viseltető férfiak is — azon vannak, hogy ez a szép eszme, melyet a főváros hírlapjai kivétel nélkül helyeslőleg emlittet- tek fel, sohse legyen kivihető, mert a „Pápai Lapok“ levelezőjének az a hamis kegyeletre mutató megjegyzése, hogy legjobb a hamavakat a régi helyükön hagyni, csakugyan nem dicsérni való tanácsadás.

De mélyen fájlalom azt is, hogy mint már több ízben tapasztaltam, valóságos háborúkat kell indítanom egy olyan ügy diadaláért, melynek minden müveit embert lelkesitnie kellene. Háborút indítani oly emberek ellen, kiktől a rossz akaratot nem szabad föltennem.

A múlt századbeli magyar irodalom kitüntetése, Ányos Pál érdemeinek világgá kihirdetése olyan szép eszmék, hogy én nem szűnöm meg érettük lelkesedni. S minthogy ez az áthelyezés ezeknek érdekében történik : erős elhatározáson, hogy mindannyiszor felszólalok, valahányszor ez ügy ellenségei taktikázni készülnek. Kell, igenis kell, hogy ez eszme sikert arasson.

S minthogy tekintetes szerkesztő ur valószínűleg téves értesülésből irta múlt heti sorait: hiszem, szívesen tért ad e helyreigazításnak, melynek hosszúságát az menti némiképpen, hogy nemcsak a nyílt, de az önző s titkos ellen is meg kell tennem észrevételeimet.

Fogadja tek. szerkesztő ur, stb.

Szomaházy István.

Az öreg Zsoldosról.

Veszprém, szept. 25.

Az öreg tudósról, ki most a ravatalon fekszik, keveset beszél a világ. Itt a városban, mig ólt is, nem beszólt róla soha senki; most, hogy meghalt, még kevesebbet.

De nem is ólt úgy, hogy a közfigyelmet involválta volna s mióta itt szerkesztő vagyok, pedig annak közel tizenegy óve, nem emlékszem, hogy egy- szernól többször hangot adott volna magáról. Ez is most volt, boldogult Fiáth halálakor. Akkor kegye- letes sorokat szentelt emlékének.

Évtizedek óta pihent már; élettapasztalatai s tudománygazdagsága nem igényelték a külvilágot. Nem érintkezett senkivel; a közügyekbe még névleg sem folyt bo a város s a polgárság magánügyeitől pedig távol állott. Bár tisztelte, becsülte úgy az in- telligentia mint a polgárság :’számitásba sohasem jött, semmi kezdeményezésnél, közérdekű mozgalomnál. Egy-egy jótókonyczólu egyesület kereste meg olykor magányában s az öreg ur mindig szívesen fogadta a jószivü polgárok látogatását. A kért segélyezést, az

Halt! Még nem! A helyi tudósitó azt irta, hogy a 3 eltemetett közül kettő meghalt a kórházban. Éjfél- után egykor kikocsiz a Rókusba; s arról értesül, hogy mind a három életben van. Őrülten vágtat be a szerkesztőségbe, megírja az igazítást; s most a lapnak azt az ólom-oldalát, melyen a szerencsétlenségről szóló tudósítás van, bedobják az olvasztó-kemenezóbe, újra szednek, korrigálnak, öntenek s az egész oldal újra készül: Folyik a munka egész éjjel: újságírók, szedők gépészek vállvetve dolgozuak. Végre a gép elvégezte munkáját. Akkor 20 lány egy nagy teremben hozzálát a lapok összerakásához, czimszalagozásához, erős legények ezerével kocsikra rakják, s a postára viszik. Majd megjelennek a kihordók, kiki megkapja a maga lapját, s viszi szét a főváros nagy területén. A reggeli kávé mellett aztán olvashatja mindenki nyugodtan a plafondbeszakadás történetét.

Íme ez a nagy gépezet, mely naponként mozgásban van, s ez az ut, melyet a lapban megjelent minden dolog megtesz. A „Budapesti Hírlap mintegy 70 embernek nyújt állandóan kenyeret, s több százra rúg azok száma, akiknek belőle nyereségük van (pl. az elárusítóknak, hirdetés-közvetítő ügynököknek stb.)

A tulajdonosok Csukássi József és Rákosi Jenő, olyan emberek, kiknek privát vagyonunk volt, mielőtt a lapot megindították volna, s e vagyon által biztosított teljes függetlenség mindenkivel szemben hatalmas erőt kölcsönzött e vállalatnak, hatalmasabbat minden kormány, pénzintézet, részvény társulat támogatásánál. Teleki Sándor gróf (a ki csupán a „Budapesti Hirlap“- nak if) mondotta egyszer a szerkesztőnek : „Tüdőd mi az én ideálom ? Hogy Magyarország olyan független legyen mint a „Budapesti Hírlap.“

A „Budapesti Hirlap“-nál uralkodó kollegiális szellem példabeszéddé lett a fővárosi zsurnalisztikában s közirigylés tárgya. A munkatársak testvérekként szeretik s támogatják egymást s a szerkesztők és kiadók minden friss, fiatal erőt fölkarolnak s gárdát nevelnek a „Budapesti Hírlap“ köré, mely igy mindig megmarad ifjúnak, frissnek, élénknek mozgékonynak.

illetett ügy pénzbeli támogatását sohse tagadta meg s örült, ha jótettót többé nem említették sehol.

Egyetlenegyszer volt találkozásom az öreg tudóssal. Tíz éve múlt. 1875 nyarán történt, hogy a városi önkéntes tűzoltó-egylet részére alapitó tagokat kerestünk, kolledáltunk. A piacz és vár részéről Yéghely Dezső, akkori városi főjegyző és ón gyűjtöttük az alapítókat. Meglátogattuk az ősz Zsoldost is.

Vóghelyvel történelmi dolgokról beszélgetett; velem az amerikai viszonyokról. (Akkor jelent meg „Tengeren és száraz földön“ czimü könyvem, mely az amerikai Internationale-t targyazza.) Az öreg ur annak a műnek azt az irányt tulajdonította, hogy az in.ernationalistikus tendentiáju. Alig győztem magyarázni neki, hogy hisz az internationalismusnak is, minden túlkapásai daczára is, vannak igen hu- mauistikus alapeivei s czélja elvégre sem bűnös.

Akkor volt a fúzió. Tisza Kálmán aranynapját ülte. En a „Veszprém“-ben hangot adtam fuzióelle- nes nézeteimnek, amiért az öreg ur meginterpellált: „Lássa derék öcsém, igen jó az újsága, de minek bántja Tiszát. Mert maga öcsém nem ismeri őt. “ Elmondtam aztán, hogy az ő lapja főmunkatársa voltam, hát szinről-szinre testestül-lelkestül ismerem, mint publiczistat s mint politikust egyaránt, „No ez más. Ami engem illet, én azt hiszem, hogy lehet jó politikus, de nem ügyes! Ezt a fúziót nem rendezte ügyesen!“

Ezzel jellemezte Tiszát. (Azóta bízvást az ellenkezőről győződhetett meg. Hogy tudnnhllik ügyes ember, ügyes fuzionáló; de rossz politikus . . .)

Panaszkodott még, hogy kézbaja akadályozza az Írásban; pedig nagyon szerette volna újabb bu- várlatait rendszeresen feldolgozni.

Aztán belépett alapitó tagnak s szívesen bocsátott el.

Azóta kevésszer láttam az utczán ; egy kedves leánygyermekkel karöltve. A korhadó tölgy, a zöl- delö repkónyággal . - .

Nyugossza meg a sir!

Kompolthy.

Újdonságok.

— Vidéki t. előfizetőinket tisztelettel kérjük előfizetéseik szives beküldésére s illetve hátralékaik kiegyenlitésére. A ki- adóhivatal, pontosan teljesiti elvállalt kötelezettségeit s igy kéri — a viszonyos méltányosságot.

— Szerkesztői irodánk mától kezdve aBabóchay- téren lévő Kovács-féle házban, (a Köves-kávéház s „Korona“-szálloda között); van, hol egyszersmind a hírlap saját nyomdájának helységei vannak.

— Az alispánok értekezlete, a Balatonpart kultusa érdemében, melyet tudvalevőleg hírlapunk javasolt, mint örömmel értesíthetünk, legközelebb meg fog tartatni s Véghely Dezső alispán erre már megragadta az initiativát. Hisszük, hogy a balaton- vidék jobb jövőnek néz eléje!

— Magyar Gyula ur, hírlapunk volt belmunka- társa s a „Zentai Híradó“ szerkesztője ezidőszerint a szabadkai kir. fogház lakója, hová úgy került, hogy a Veszprémben Zalai Horváth Gyula szerkesztő megkorbácsolása miatt itóletileg rárótt 250 frtot üli le, 10 írtjával naponkint. A huszonötödik nap holnap, vasárnap tollik le ; aztán Veszprémbe jő, rokonai meglátogatására. Hja, úgy van az, hogy „az idő pénz“ I S miután a szerkesztőknek tudvalevőleg mindig több az idejük, mint a pénzük, hát idővel fizetik ki a magy. kir. államot 1 Juj, ha az adót is le lehetne úgy törleszteni! Beh sok kosztosa lenne az érdemes pénzügyminiszter urnák.

— Kitüntetés. Horváth Kálmán, a helyi kir. törvényszék derék bírája abban a kitüntetésben részesült, hogy a kir. táblához pótbiróvá neveztetett ki. Szivünkből gratuláljuk.

— Pázmándy Dénes ur, a körmendy kerület volt országgy. képviselője közelebb megvásárolta a gróf Zichy Hermán és Molnár-féle gasztonzi uradalmat, az összes épületek és felszerelésekkel együtt 56.000 forintért.

— A pannonhalmi főapát fölavatása. Fényes és ritka ünnepély színhelye volt Győr vasárnap, ekkor avatták föl Vaszary Kolos szentmártoni főapátot a püspökivár kápolnájában. A fölavatást dr. Zalka János püspök végezte, mig a főapát mellett Winterl Antal nagyprépost, pápai praelatus és Nogáll Károly ozerói vál. püspök segédkeztek. A megáldatás után a főapát Pan non hal mára utazott, hol ünnepélyes misét tartott s a konventhez székfoglaló beszédet intézett és ezzel a főapát beigta- tási ünnepélye véget ért. Beigtatása alkalmából a főapát következő adakozásokat tette : a bársonyosi templomra 1000 frtot, a tónyői templomra 2000 frtot, a véneki templomra 1000 frtot, a bársonyosi iskolára 500 frtot, a tónyői iskolára 500 frtot, a véneki iskolára 200 frtot; jóviseletű szorgalmas tanulók segélyezésére ezen iskolai évre 1200 forintot, a győrmegyei tisztviselők segélyalapjának 1000 frtot, a Klotild szeretetháznak 100 frtot; a Mária Dorottya- egylet javára 100 frtot; a vöröskereszt orsz. egyletének 100 frtot, a győrszentmártoni szegények segélyalapjára 200 frtot, a győri szegényeknek 200 forintot, a keszthelyi szegényeknek 200 frtot, a keszthelyi apáczáknak 100 frtot, a győr-szt.-már- toni önk. tűzoltó-egy let 50 frtot, a csanaki önk. tűzoltó-egyletnek szintén 50 frtot adományozott.

— Időjárás. A múlt héten nagyon kedvező időjárás volt folytonosan a szöllőérósre. Verőfényes, szép meleg napok, délközben 20—22 fok meleggel. A szőllő- órés nagyot is haladt előre, s olyan jó a termés, minő 1875 óta nem volt. Fájdalom, hogy sok szőllősgazda túl van a szüreten. A balaton déli vidékén e héten kezdik a szüretet; Zalamegyében pedig—mint tudósítóink írják — október hó 10—15-e körül, Badacsonyban 20-a táján. Ott azután szűrnek is jó bort.

— Ama sajtóperünkben, melyet az államügyészség indított hírlapunk felelős szerkesztője Kompolthy ur ellen „A választások után“ czimü czikk közlése miatt, melynek szerzőjét Kompolthy ur tudvalevőleg ezúttal sem nevezte meg, a király tábla is Ítélt már e hó 22-én s az egyhavi fogságra szóló Ítéletet helybenhagyta. Az ítélet legközelebb fog közöltetni hírlapunk szerki sztőjével.

— A válóperek ijjesztŐ mérvben szaporodnak mostanában megyénkben. Az ügyvédek legtöbb kliense váló férjek s váló asszonyokból áll. Valláserkölcsi-álla- potainkat e szomorú körülmény bizony nyomora világításba helyezi.

— Az első piaczi must. A múlt pénteken már több hordó lőrét állítottak be a hetivásárra, hogy azt itt must gyanánt eladják ; azonban nem igen volt kapós.

— A magyar cziwer használása. Azon kérdésre, hogy a községek pecsétjeiken használhatják-e a magyar czimert, a belügyminiszter elrendelte, hogy amely községek okmányokkal igazolják jogukat, azok igenis használhatják, de akiknek arra okmánynyal kimutatható jogosítványuk nincs, azoknak a czimer használata megtiltatik, mert az nem községi, hanem országos jelvény.

— Áthelyezés. Vaskó Ferencz pénzügyi biztost saját kérésére Kaposvárról áthelyezték Veszprémbe. A „Somogy“ azt Írja Vaskó úrról : „A kritikus álláson nevezett bizos ur a ritkább egyénok közé sorolható, ki midőn tudta az állam iránt tartozott kötelességeit híven teljesíteni, de ok nélkül nem zaklatott senkit és kellemetlenségeket nem okozott. Hosszú itt léte alatt becsülésben is állt mindig. Azért említettük meg különösen a fentebbieket, mert a pénzügyek szolgálatában sok tisztviselő kezében a §§-ok kínzó szerré változnak át, hogy magoknak a zaklatásból érdemeket cs iáinak.“ No ennél igazabbat sohse irt a mi tisztelt la* oársunk. Veszprémben ezer rá a példa!

— Vonatősszeütközés. A halasi példa — úgy látszik — ragadós, mert a szelíd déli vasutunk is megkezdte az ütközést. Ugyanis a Siófok és Lepsény közötti vonalon e hó 20-án reggel 3 órakor egy személy- vonat összeütközött egy teher vonattal és 1 ét kocsi összezúzott. Egy az összeütközés félelmeit kiáltott tudósító a következőkép írja le a balesetet: „Vészjelek zavartak fel szeudergésemből. A kik tudtuk is, hogy előttünk a teher vonat, a 255. számú indult Lepsényből, nem értettük, mi lehet a baj, mert csak szemközt jövő vonatok szoktak összeütközni. Nem volt azonban sok időnk e felett gondolkodni, mert kidugván fejünket, a szép holdas éjben borzadva láttuk, hogy a tehervonat« ugyanazon siueu áll előttünk s mi most annak a tete jébe rohanunk. Mondhatom furcsa csiklandozást éreztem tagjaimban s a homlokomon végig gyöngyözött veríték jelenté, hogy én most a halál félelmét éreztem. Irtóztató pillanatok, midőn az ember egyszerre ezeríelé gondolva, várja a zökkenést, melynek hangja mellett fog talán megsemmisülni. Némán vártam e pillanatot, de nem maradt néma minden utitársam s annak hatalmas zökkenésének zörejét, melylyel a mi személyvonatunk (a 205 -ös) mozdonya a tehervonat kétkocsiját törmelékké zúzta, mondom ennek a szörnyű rázkódásnak a zaját szörnyű jajveszékelés is tarkázta. Hogy a pokolnak csak az előtornáczáig jutottunk (mert nem hiszem, hogy a pokol előtornácza borzasztóbb legyen egy ily összeütközésnél) annak köszönhetjük, hogy a vouatve- zetőnk nem vesztette el léiekjelenetét s a gőzfókező rögtöni alkalmazásával sikerült gyorsaságunkat jelentékenyen leszállítani. Szóval jól imádkozták érettünk szeretteink. Megyjegzendő, hogy a tehervonat, melyet megostromoltunk, par perczczel előbb indult el Lepsényből, mint a mi személyvonatunk s a tehervonatot azért értük utói, mert éppen ott a hol az ut Siófok felé görbül, a gépe elromlott s ennek következtében a mozdony megállt. Az utolsó terhes kocsin volt álomba merülve a fékező, Singer N., szerencséjére messze ellöke- tett az összeütközesnel, szerencséjére, bár igy is jelentékeny sérüléseket szenvedett a szegény, ki bizony furcsára ébredt. Két órai munkába került, mig a két vonat a törmelékektől megtisztittatott, mire aztáu visszavoutattatott mindkettő Lepsénybe. Természetesen a személyvouat mozdonya is sokat szenvedett. Egyéb baj nem történt.“ Eddig a szemtanú leírása, melyhez mi még hozzátehetjük, hogy a vizsgálat folyik. Annál inkább is kérjük, hogy ez a legszigorúbb legyen s az esetleges mulasztás példásan megtoroltassók, mert alig két hónapja történt ugyanitt baleset. Óhajtandó, hogy a közöuség megnyugtatása czéljából a vizsgálat eredménye is közzététessók.

— A szőllötermós Moóron és környékén. Moórról írják a következő érdekes szüreti híreket: Moór s a vértesaljai községek szőilősgazdáinak ugyancsak meggyűlt a bajuk ez idei évbeu. Nagy a sürgés-forgás a hegyekben s pinezékben egyaránt. A gazda nem tudja mi tévő legyen az isteni áldás tulbőségóvel; kevés az edény, melybe felfogják a moóri hegyek hírneves nek- térát s a kádár napestig megfeszített erővel s nagy segédlettel kénytelen dolgozni,hogy a nagyszámú megrendeléseknek képes legyen idejében megfelelni. Az idő a szőllóre az egész Vértesalján kedvező volt, most pedig úgy tiz nap óta egész valóságos nyarunk van. Szől- lőtermésüuk az idén teljesen sikerült minőség és mennyiség tekintetében; mert tekintve, hogy a tőkék teljesen megrakvák fürtökkel s hogy a fürtök nyolez-tized része már teljesen érett, rothadás enyészőleg csekély mérvben mutatkozik s emellett a szürettől még 20 nap választ el bennünket; oly természeti esélyektől, melyek szöllőtermésünkben jelentékenyebb kárt okozhatnának, ma már nem tarthatunk. Ha végül tekintetbe vesszük, hogy magában Moórban a nagyobb termelők terjedelmes piucéiben — hiteles források szerint — még mintegy 40.000 hektoliter ó-bor van készletben az idei és pedig bőtermés mellett még kitüuő minőséget is szolgáltat, könnyen azt remélhetnék, hogy a különben még must-korában is hektonkint 18—22 írtjával fizetett moóri borok ára az idén alá száll.Csalódunk, ha ily reményeket táplálnak, mert bár egy milió hektó ó-bor van az itteni pinezékben készletben s a szüret bő termésével küszöbön áll, a bor ára erősen tartja magát, a kereslet azonban naponként fokozódik, különösen Ausztria részéről. Az árhanyatlás azonban moóri bor neve alatt a kereskedelemben szereplő gyengébb fajtájú csókái, söródi, bodaiki stb. vértesaljai borokra nézve előre is jósolható ; mert e kisebb termelő községek, a mellett, hogy tavalyi termésük is részben eladatlan — nem lesz elégséges edénykészletük azjidei termés befogadására s kénytelenek lesznek árengedóssd túladni a feleslegen.A valódi nehéz moóri bor ára azonban

j erőseu fogja magát tartani; mert a nagytermelők eleve gondoskodtak, hogy edényekben meg ne szoruljanak s igy ez idei boróv a kádárokra is előnyös hatás, sál van.