Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-31 / 22. szám

Meg kell ezáfolnunk azt a czélzatosan költött hirt, (mintán magunk is jelen voltunk) mintha a kor­mánypárti jelölt vámosi s szabadi körútja alkalmává ebben a két községben a nép részéről inzultáltatott volna. Ez ráíogás s hazugság. Vámoson a nép egész tisztességgel végig hallgatta a kormányjelöltet, úgy Szabadin is elmondta beszédét. Ingerültséget csak az keltett, hogy a vámosi jegyző 3 szál zsaudárt rendelt ki a község léken tartására. Ebben az ügyben még lesz szavunk a tisztelt jegyző úrhoz. Ily intéz­kedés sem a község, sem a pártélet tisztességének nem válik javára. Győrtfy holnap kezdi meg körút­ját a kerület községeiben. Őomlyóvásárhelyen, Ugodon s Pápán változat­lan a helyzet a múlt hét óta. Felhívás! Az ugodi választó kerület ,48“-as választó polgáraihoz. Tekintettel a közelgő képviselői választásokra, mint az ugodi kerület ,48“-as párt elnöke, elérkezettnek látom az időt, — a párt szer­vezkedését megindítani. Ennélfogva van szerencsém az ugodi választó kerület ,48*-as választó polgárait tisztelettel felkérni, miszerint az 1884-dik évi junius 3-án, azaz kedden Tapolczafőn d. e. 9 órakor; másnap, junius 4-én Takácsin d. e. 9 órakor; 5-én L.-Patonán d. e. 9 órakor a nagyvendéglő termében tartandó szervez­kedési pártértekezleten részt venni szíveskedjenek. Páltelekin, 1884. május hó 23-án. Tisztelettel Biró Vincze, ,48“-as pártelnök. * Veszprémmegye a képviselőválasztásokat junius 13-ra tűzte ki. Választási elnökök : Veszprémben: dr. Bezerédy Viktor, Zirczen: Hunkár Mihály, S.-Vásárhelyen: Kéé Jenő, Ugodban : Kiss László, N.-\ ázsonyban : Kolosvári József, Enyingen: Rácz Gyula. — Képviselőválasztás Pápán. Pápán a központi választmány a képviselőválasztást f. évi junius 14-re tűzte ki. Választási elnök Szilágyi József. Megyebizottsági közgyűlés. 76<Í5. szám./k. i. 1884. Midőn tisztelettel érte­sítem a törvényhatósági bizottság t. tagjait, hogy 1884. 11-ik negyedévi rendes közgyűlésünk szabály­rendeleteink értelmében junius hó 9-kón fog meg­tartatni ; egyszersmind felkérem a törvényhatósági bizottság az állandó választmány és a m. számonkérő szék t. tagjait, hogy a jelzett napon tartandó megye bizottsági, — junius hó ö-kán tartandó állandó vá­lasztmányi és junius hó 7-kén tartandó számonkérő- széki üléseken Veszprémben a megyei székházban mindenkor délelőtt 9 órakor megjelenni szíveskedjenek. Veszprém, 1884. évi május hó 21-én. Véghelyi Dezső, alispán. * Tárgymutató. A magyar királyi belügyministeriumnak 18007. 1884. II. számú intézménye, melylyel a törvényha­tóság által a korcsmák és egyéb mulató helyeknek vasárnap és ünnepnapokon az isteni tisztelet vagy egyházi körmenetek tartalma alatt leendő zárva tartása tárgyában hozott szabályrendeletet jóváhagyja. A magyar királyi belügyminisztérium 13327. 1884. II. számú intézvénye, melylyel a törvényható­A bóka bzonyos szeretetreméltósága által sen­kitől sem vetteik meg, sőt ellenkezőleg mosolygó pártfogásunkban részesül, mig nagynénje, az undok varasbóka csak ellenszenvet szül. —• Sőt a régi és újabb időszak némely költői termékei által magasz- taltatik és még most is örömmel emlékszem egy régi jó mesére, melyet gyermekkoromban nagy élvezettel hallgattam. Egy békáról értekezik, mely egy fiatal tündérkirály-kisasszonynak vízbe esett aranygyűrűjét felhozta s ettől háladatosságból házába fogadtatott. Elvégre is, magam sem tudom miképen, egy gyö­nyörű szép herczeggé változtatott s mint ilyen ter­mészetesen a királykisasszony kezét is megnyerte.— ,Mire nem viheti egy egyszerű béka* gondolám, valahányszor egy békás tó mellett megállók és ebbe pillanték, ilyenkor mindig azon reményt táplálám, hogy valami kecses kis békakisasszony nékem házas­sági ajánlatot teend, melylyel azonban kötelezi magát, idővel királyleánynyá változni. — — Ezen remény azonban mai napig csak pium desiderium maradt. Minden vallásos érzelmű olvasó osztandja né­zetemet, hogy a sz. biblia érzékeny hiányban szen­vedne, ha a békákról említést nem tenne, mi azon­ban hála Faraó makacssága és Áron botjának nem áll. Ha a sz. könyv a bókát nem is részesiti ama kitüntetésben, mint a — szamarat, melyet a szólás hatalmával ajándékozott meg, mégis constatálja, hogy egy impozáns békasereg többet kivihet mint valamennyi zsidó együttvéve. Mert midőn Izrael gyermekeinek könyörgéseit mit sem használtak és Faraó semmi áron őket el nem bocsátá, ezt egy ha­talmas béka-ármádia kényszerité a választott népet szabadon bocsátani, egy oly collossális sereg, melyről az irás mondja: „És a folyóvíz békákkal foly és felmennek és bemennek a te házadba, hálóházadba és ágyadra, a te szolgáidnak házokba, a te néped­nek házokba, a te sütőkemenczédbe, a te tésztádba. Mind te reád és a te népedre s mind a te szolgá­idra támadnak a békák.* —Ekként olvasható szóról- szóra a könyvek könyvében, Exodus, Caput VIII., 3. és 4. vers. Aki nem hiszi, óvakodjék a meg­testesült -j-ff-től. (Németből.) Dr. R é t h i. sági bizottság által a gőzcsóplő és egyéb gazdasági gépek körül foglalkozó munkások testi épségének megóvása tárgyában alkotott szabályrendeletet meg­erősíti. A magyar kir. belügyministeriumnak a pápa- városi 1881. évi gyámpénztári mérlegre vonatkozó intézvénye. A magyar királyi belügyministeriumnak 12948. számú rendelete, mely szerint Odor Pál Ugod község volt birájáuak felebbezósót — az ennek alapját képező községi határozat és folyamodványra nézve hozandó érdemleges határozat végett leküldi. A magyar királyi pónzügyministerium rendelete az 1884—86. évekre alakítandó egyenes adófelszólam- lási bizottsághoz szükséges tagoknak, az 1883. XLIV. törvónyczikk 30. g-ának határozmányai értelmében leendő megválasztása tárgyában. A megyei házi pénztár 1883. évi számadása. A megyei nyilvános betegápolási alapra vonat­kozó 1883. évi számadás. Az útfenntartási alapra vonatkozó 1883. évi számadás. A katona beszállásolási pótadóra vonatkozó 1883. évi számadás. Kolosmegye közönségének a múlt óv folyamán kibocsátott megyei pénzkezelési szabály hatályon kívül helyezése és az eddigi pénzkezelési rendszer fenn­tartása tárgyában a magyar királyi belügyministeri- umhoz intézett felirata. Ungmegye közönségének a főrendiház reformjait tárgyazó felterjesztése. Torontálmegye közönségének a kópviselőház és kormányhoz intézett felirata a községi takarékpénz­tárak kötelező életbeléptetése és a kötelező állami tűzbiztosítás behozatala iránt. Torontálmegye közönségének a képviselőházhoz intézett felirata az 1871. XVIII. törvónyczikk 100. és 1886. VIII. törvónyczikk 17. §§-aiuak módosítása iránt. Az erdélyi gazdasági egyletnek a földmivelés- ipar és kereskedelemügyi magyar királyi ministeri- umhoz a romániai marhabehozatal és vámszerződés tárgyában intézett felirata. Az országos ipar-egyesület megkeresése házi ipar tanműhelyeket látogató szegény sorsú ifjak se­gélyezése czéljából alapítandó ösztöndíj végett. Az országos vadászati védegyletnek az orvadá- szat és a tiltott vad árulás ellensúlyozása érdekében intézett átirata. A mező-szent-györgyi temető ügyében megye- bizottságilag felkért küldöttség jelentése. A pápa-városi gyámpénztárnak 1882. évre vo­natkozó mérlege. Raksányi Eszter férjezett Bredl Józsefné szü­lésznői oklevél kihirdetés végett bemutatja. Nickné született Peidl Karolina szülésznői ok­levele. Megyei tisztiügyész előterjesztése az eöcsi jegy­zői lak eladására vonatkozólag. Megyei tisztiügyósz előterjesztése a Nyárád község határában álló Bitva hídról elorzottt 68 drb. tégla elorzóinak nyomozása tárgyában. Megyei tisztiügyész jelentése a Tóth István kenesei lakos által befizetett 137 frt 50 kr. kártérí­tési és rabtartási költségre vonatkozólag. Kis-Berzseny község 1883. évi pótköltségvetése. Megyei alispán jelentése a Vaszar községben bevehetetlennek jelzett 1882. évi közmunkaváltság ügyében. Az enyingi járás szolgabirájinak jelentése, mely szerint a 107. számú megyebizottsági határozattal elrendelt egyezségi kísérlet a féléves bormórósi jog­nak bérjövödelmére nézve Balatonfőkajár község és gróf Zichy Lívia balatonfőkajári birtokos között nem sikerült. Megyei alispán jelentése a tót-vázsony-péczeli útvonalon Tót-Vázsony községnél épített hidak helyre­állítási költségeire vonatkozólag. Megyei alispán jelentése a deveeser-sümegi országúton épített kőhíd költségeinek kiutalását ér- deklőleg. Megyei alispán javaslata az Ács-Teszér község által községi közlekedési utján kijavított hídja után felszámított 61 frt 30 krnyi költségből 41 frt 30 krnak az útfenntartási alap terhére leendő átvétele tárgyában. Megyei alispán jelentése, hogy Vass János vállalkozónak a pápa-kisczelli országúton a pápai borsos-győri, borsos-győri és nyárádi határokban levő nagy kőhidak helyre állításáért a megyei útfenntar­tási alapból 56 frt 15 kr. összeget kiutalt. Az enyingi járás szolgabirájának jelentése a Mező-Szent-György községben az 1882. év végével fennlevő behajthatatlan katona beszállásolási pótadók leírása tárgyában. A magyar királyi építészi hivatal előterjesztése a Szent István község részére 1882-ik évben meg­váltás alá kivetett 36 igás közmunka napszám után befizetetlen maradt 36 forint törlése tárgyában. főszámvevő előterjesztése a Nyőgér község képviselő testületé által tűzi fecskendő be­szerzése tárgyában hozott határozatra vonatkozólag. Takácsi község jelentése a megye bizottságnak a község 1884. évi költségvetési tervezetére vonat­kozólag 956. szám alatt hozott határozatára. Német-Bánya és Farkas-Gyepü község a vesz­prémi püspökség között a községi adóra nézve kötött egyezség. Gicz, Mező-Szent-György, Dobrony, Vecse és 1 akacsi község képviselő testületének a községi sze­gény alapot érdeklőleg felvett jegyzőkönyvei. * Yeszpvémmegye budgetje 1883. A megyei közigazgatási árva és gyámhatósági tisztviselők rendes fizetései 41673 frt 3250, kr. Köz- igazgatási tisztviselők úti átalányai 3199 frt 98s4‘ kr. Közigazgatási szolga személyzet bére 19368 frt 32l,s’ kr. Közigazgatási szolgaszemélyzet mellék járulékai 5172 frt 047S* kr. Hivatalos helyiségek bérlete 540 frt. Irodai szerek, világításra, fa szükségletre, nyomtat­ványokra és bútorokra 6399 frt 8750- kr. Úti költ­ségek és napi dijak fedezésére 389 frt 46 kr. Megyei épületek fentartása és biztosítására 992 frt 68 kr. Közigazgatásnál egyéb rendszeresített kiadások 1156 frt 08 kr. Előre nem látott költségekre 854 frt 71 kr. Összesen 79746 frt 4934- kr. Előirányozva volt 1883-ra 78.809 frt 31 kr. Tényleges kiadás volt 79.746 frt 49 kr. Hiány 1586 frt 98 kr. A tulkiadást az okozza, hogy a tekintélyes számú és nevezetes összegekről szóló számlák melyek­nek az 1882. év folyamán a házi pénztár 1882. évi jövedelmeiből kellett volna kifizettetniük csak az 1883. évben kerültek kifizetés alá, és hogy a költ­ségvetés fedezeti rovatába a m. k. belügyministerium által a régi téritményekből bevótelkóp előirányzott 1300 frt csak részben volt az 1883. óv folyamán behajtható. Megjegyeztetik még, hogy a m. kir. belügy­ministerium az imént jelzett körülményeket méltá­nyolván a számadás végeredményekóp mutatkozó 1586 frt 98 kr. 1883. évi pénztári hiány fedezésére előterjesztésemre a jelen év folyamán 1600 irtot már utalványozott. * A kiadás fedezésére befolyt összegek: 1882-ik évi pénztári maradvány 522 frt 326- kr. Fekvő vagyon és tőke kamatok után 186 frt. 1883-ik évi javadal­mazásból 76378 frt 3 kr. Rabtartásból 25 kr. Nyom­tatványokból 105 frt 79 kr. Egyéb jövedelmekből 967 frt 12 kr. Összesen 78159 frt 51*5' krajczárt, melyet a kiadás tételeivel vagyis 79746 frt 4924- krral összehasonlítva kitűnik, hogy a házi pénztár bevétele kevesebb volt 1586 frt 9818- kr. Utfentar- tási alap. 1882-ik évi pénztári maradvány 13283 frt 7 7 75- kr. 1883-dik évben közmunka váltság után befolyt 25727 frt 13 kr. Összesen 39010 frt 9075, kr. Ugyanezen alapból tett kiadások összege 16877 frt 81a0- kr. A kiadást a bevételbtl levonva lesz készpénz maradvány 22133 frt 885, kr. Az utfentaitási alap jövedemei a folyó kiadá- dásokra fentartott öszeget kivéve gyümölcsözés végett a veszprémi takarék pénztárba vannak elhelyezve. Tóth Hets Pál, főszámvevő. Dr. Peczek Gyula, pénztári ellenőr. m. pénztárnok. * Állandó választmányi vélemény. 6320./k. 884. Veszprém vármegye 1883. évi közigazgatási-, árva- és gyámhatósági-számadása tár­gyaltatván : a számadás végeredménye a bevételek­nek 78159 frt 51#- krban a kiadásoknak 79746 frt 4924- krban s igy a tulkiadásnak 1586 frt 9818/100 krban való megállapítása mellett tekintettel arra, hogy a tulkiadás a m. kir. belügyministernek 12444. III. b., 884. számú intézvényeivel, jóváhagyólag tudomásul vétetett és a jelzett összeg az állam- kincstárból pótjavadalraazás utján fedeztetett a megyei bizottságnak jóváhagyásra ajánitatik. Kelt Veszprém vármegye állandó választmányá­nak 1884. évi május hó 23-án tartott ülésében. Dr. Bezerédi Viktor s.k. m. t. főjegyző. Mándoky szintársuláta Veszprémben. Veszprém, május 31. (K. T. A szerencsés véletlennek köszönheti városunk, hogy a vidék legjobb színtársulata, Mán- dokyé, Veszprémbe jött 10—12 előadás rendezésére. Balatonfüred ivadja ugyanis csak a választások le­zajlása után nyíl meg s igy a társulat addig váro­sunkban marad. A műértő közönség, mely Gerőfyék itléte óta kénytelen volt megemészteni sok jóakarattal, de kevés tehetséggel biró annyi másod-, harmadrendű színtár­sulat primitiv produktumát, végre ismét egy első rangú társulat által látja bemutatni a rohamosan fejlő magyar színi- s zeneirodalmat s a hazai művé­szetet általán. Ezért emlékezünk meg im külön czikkben erről a tényről, mely szellemi tekintetben eseményt képez városunkban. Mándoky társulata diadallal járja be már közel két évtizefl óta az ország legelső színpadait. Tagjai elsőrendű művészek, kik képzettségüket a budapesti szini képezdében nyerték s művészetük a fővárosi művészvilág előtt is elismertetett. A jó sors ide hozta hozzánk őket; fogadja őket közönségünk ez ősi város művelt hírnevéhez illetőleg, hogy elvigyék majdan az ország miuden tájára Veszprém város jó emlékét, hazafias műpártolás hírét. Évek fognak múlni, mig ismét alkalmunk lesz valamikor igazi művészetet, correct előadásokat látni szini deszkáinkon. Ragadjuk meg tehát az alaalmat s pártoljuk őket minden tehetségünk szerint. Hisszük, hogy buzditó szavaink nem fognak elhangzani eredménytelen s megvagyunk győződve, hogy a kiváló hirü társulatnak nem lesz panasza városunk értelmisége s intelligentiája ellen. Y i d ó k. Pápa, május 29. (A „Veszprémi Független Hirlap“ szerkesztőségének.) A múlt szombati városi közgyűlésen felolvas­tatott a kir. kézirat, a f. é. szeptember 25-ikére összehívott országgyűlésre vonatkozólag. A képvise­lők a legfelsőbb leiratot felállva hallgatták s végül zajosan megéljenezték. A harmadik gyógyszertár kérdésében kimondották, hogy a közgyűlés a három folyamodó közül Piacsek Gyula kérvényét terjeszti fel pártolólag. A huszárlaktanya kérdésében érdem­leges határozatot a julius 5-iki közgyűlésen fognak hozni. Az adótárgyaláshoz bizalmi férfiakul Kovács István és Fischer Adolf rendes, — Nagy István és Steiner Mayer póttagoknak megválasztattak. Színészeink a héten is majdnem mindig üres házak előtt játszottak; pedig a társulat igazán meg­felel azon követelményeknek, melyet egy vidéki tár­sulattól várni lehet. Vasárnap adatott a „Tót leány* ez. népszínmű. K. Honti Mari (Hauka) rendkívül kedvesen adta szerepét s dalaival oly hatást keltett, hogy azokat többszörösen ismételnie kellett. Breznay Anna igen jó volt Máthé Julis szerepében. Breznay (Gyarmathy) a papucs alatt nyögő férjet igen jól alakitá. Breznayné (Örzse), Havassy (Kospár), Püspöki (Misó), Károlyi (Burbulya), Kolozsvári (Bandi) kifo­gástalanok voltak. — Hétfőn adatott Ábrányi Cornél „Olga* ez. színműve, majdnem üres ház előtt. H. Dancz Nina (Olga) mély bensőséggel s igazi drámai hévvel játszotta szerepét, s igy a riadó tapsokat tel­jesen kiérdemelte. Ivánffy (gróf Tarján E.) és Ha­vassy (br. Gibraltár) e sokoldalú tehetség ügyes já­tékuk által méltán kiérdemlők a nyert tapsokat. Breznay Anna elég szabatossággal és elevenséggel adta Onikát. Hevessy (Ozdy Sándor), Breznayné (Mártha) igen jól játszottak. Jó volt Szalóky is Lovasi Elek szerepében. Szerdán, Herczegné Dancz Nina javára Dobsa Lajos „IV. (Kun-) László* ez. drámája adatott. Dancz Nina e darabban búcsút is vett a pápai közönségtől. Dancz Nina, Ayda, a hőn szerető leányka szerepét oly nagyszerűen adta, hogy bátran elmondhatjuk, hogy beillett volna a világ bármely színpadára is. Ivánffy (IV. László) remekelt. Törökné (Edne), Hevessy (Turtul), Myze (Breznay), Havassy (Lőrincz) kitünően alakítottak. Ma adják Csiky Gergelynek „A proletárok* ez. színművét, — szombaton pedig Cserváry Ilon, a társulat tehetséges primadonnája javára adatik a „Bőregér“ ez. Operette, melyekről a jövő számban. — „Az ember tragédiája* junius 4-én fog színre kerülni. Zábrák Mari cseléd, a múlt héten gazdája padlásán egy ruhaszárító kötélre felakasztotta magát, de a házbeliek még jókor észrevették s megmentet­ték. — Érsek Dánielné is öngyilkosság által akart megválni az élettől, s azért szombaton délben a kertjében levő diófára felakasztotta magát, de vagy ő volt nehéz, vagy a kötél volt rósz, elég az hozzá, hogy a kötél alatta elszakadt, s igy Érseknónek a másvilágra való utazása elmaradt. Mária Anna királynéért múlt pénteken a fő­templomban gyászistentisztelet tartatott. Rácz Márton m. kir. postatisztet s kedves nejét súlyos csapás érte, szeretett kis leányuk Ferike f. hó 22-én 15 hónapos korában meghalt. Kohn Adolf üzleténél kifüggesztett levélszek­rényt ismeretlen tettesek feltörték, s a leveleket el­vitték. A rendőrség erélyesen nyomozza a tettest. r. 1. Köveskálla, 1884. május 23. A „Veszpr. Független Hirlap“ t. szerkesztőjének. A „köveskállai búcsú* (áldózó-csütörtökön) C s e m e z Elek ur házába a délutáni órákban egy igen szép vendégsereget csalt össze. A derék házi asszony jó ismerőseit páratlan szívességgel és igazi magyar vendégszeretettel fogadta, azért többeken még a poharak csengése között sem feledkeztek meg róla. Ily alkalommal Faraó ivadékai sorra járják a jobb módú házi gazdákat, — Hát Csemezéket hogy kerülhetnék el ? Itt is húzta a czigány egész éjjel, s fáradhatlanul tánczolt az ügybuzgó fiatalság. — A táncz hajnalig tartott s a vendégek pedig csak reg­gel távoztak. A hölgyek közül jelen voltak Kővágó-Őrsről: Czigány Károlyné, Sághváry Elekné, Sághváry Ilona, Schatten Mariska éz Horváth Margit. Helyből: Vö- rösmarthy Eszti és Sebestyén Eszti. Henyéből: Rak- sányi Károlyné és Raksányi Jolán. Zánkáról: Thury Róza. Szepezdről: Nagy Lajos stb. Kővágó Örs május 25. A „Veszpr. Független Hirlap“ t. szerkesztőjének. Nincs örvendetesebb esemény községünkre nézve, mint az, a mely nálunk a polgárok legnagyobb örö­mére csak az imént beteljesült. — Ez az „önkéntes tűzoltó-egylet* végképeni megalakulása. Hogy meg­alakult, főleg Saáry Zsigmond ügyvédjelölt és volt bpesti önkéntes tűzoltó érdeme, a ki fáradhatlanul munkált a tűzoltói humánus intézmény megkedvel- tetéseért. Május 4-én az ifjúságok értekezletre hívta össze Papp Lajos körjegyző és Fodor István elvtár­saival. Hol ideiglenes elnökké Saáry Zsigmond és ideiglenes jegyzővé Papp Lajos választatván meg. — Elnök az összejövetel czélját velős szavakkal indo- kolá s ennek folytán egy önkéntes tűzoltó-egylet alakítása nagy örömmel s egyhangúlag elhatározta­tott. Egyúttal az alapszabályok elkészítése czéljából egy választmány küldetett ki s az általa viszonyaink­hoz alkalmazott s czélszerüen kidolgozott alapsza­bályok a május 18-kán összehívott közgyűlés előtt felolvastattak s kevés változással elfogadtatott. Mint hogy azonban ezen gyűlés napján a ma már meg­alakult önkéntes tűzoltó-egylet sem alnpitó, sem pártoló tagokkal nem dicsekedhetett; annálfogva a választás megejthető nem volt, azért az ideiglenes elnök indítványára a mai napra határoztatott el. A pártoló és alapitó tagok gyűjtését Saáry Zsigmond

Next

/
Thumbnails
Contents