Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1884-12-13 / 50. szám

'S

a

w

V-si-K

*S1\

Hl

HE

Veszprém, 1884*

IV. évfolyam. 50-dik szám.

Szombat, deczember 13.

MEGYEI- S HELYI ERDEKU, VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

I:

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész érre

........................................6 frt — kr.

Fé

l érre..............................................3 frt — kr.

Negyedérre........................................1 frt 50 kr.

Eg

yes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban.

MEGJELEN MINDEN SZOMBATON.

Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám. küldendők.

Hirdetések és 2>T3riltterek

SZERKESZTŐSÉG:

Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg.

A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között.

Kéziratod: -vissza n.em. sLAatnalc.

Uj ipartestületünk.

A folyó évbeü hozott s szentesített uj ipavtörvény rendelkezései szerint az általános ipartestület megalakítása Veszprémben is megtörtént.

Múlt hétfőn, d. u. 2 órakor a helyi iparosság a megyeháza nagy tanácstermében népes értekezletet tartott, Kovács Imre polgármester elnöklete alatt, s Balogh Károly, úgy Véghely Dezső alispán indítványára a túlnyomó nagy többség kimondá az ipartestület megalakítása szükségességét, s a kibocsátott aláírási ivén ezt mintegy 120-an dekretálták is.

Történt az ellenpárt, részéről is néhány obskúrus felszóllalás; de hát még a legtisztább s legüdvösebb ügynek is akadnak félre- magyarázói s ellenségei.

A mi magyar iparosságunknak is van egy csekély része, melyben jókora adag raa- radiság leledzik. Ez a rész nem törődik azzal, hogy a mai fejlett külföldi iparviszonyok mellett a magyar iparnak s magának az iparos osztálynak is szét kell zűllenie, hahogy vállvetve nem tömörül a egy egészséges közös testületbe nem olvad. Ennek a vésznek csak az motoszkál a fejében, hogy most ütik a ezéhrendszer koporsójába az utolsó szöget, s mi lesz most a detronizált czéhelnökökkel, a gazdátlanul maradó ezéh- ládákkal s zászlóval, s főkép a czéhkassából, a melynek a kontójára legalább éven át egyszer oly hatalmas murit szoktak volt tartani.

Hát ennek a félszeg elemnek itt is akadt egy-két képviselője, s erről a részről i

hallottunk is néhány obskúrus hangot az iparértekezleten.

Az érdekeit azonban józanul felfogó túlnyomó többség azonban elfojtotta az ilyes ellentörekvéseket, s az ipartestület megalakítása kimondatott.

Városszerte most foly a kötelező nyilatkozatok gyűjtése, s hihető, hogy a törvény által megkívánt kétharmad rész nyilatkozata pár nap alatt együtt lesz, s a testület megalakul.

A mi meggyőződésünk az, hogy iparos osztályunk az uj aera küszöbét átlépvén, uj életet fog élni.

Az uj törvény a legtágabb körű testületi szellem fejlesztését involválja a mellett, hogy a külön érdekeket együtthatólag óvja meg, maguk az iparosság utján és által, s a mi eddig csak laza úzus, kevésbé vagy alig gyakorolt czéhbeli szokás vagy fegyelem gyakorlat volf, azt törvénybe vette, törvénynyel erősítette meg s annak a törvénynek a végrehajtását első sorban magára az iparosságra, az iparhatóságra bízta.

Hát ennél alkotmányosb szellemű rendelkezést alig hozhatott volna a törvény- hozás, s im csak az iparosságon áll, hogy ennek kellő s üdvös érvényt szerezzenek is.

Ismerjük Veszprém derék jóra való s a korral haladni kívánó iparos osztályát, s jó lélekkel megnyugszunk abban, hogy a múlt hétfői értekezlet elhatározásával arra az útra lépett, melyen egy jobb jövőt teremt magának.

Adja az ég, hogy e czélt mielőbb élérje!

—

TiRÓZA.

Viszontlátás.*)

lm újra láttalak szivem szerelme,

Hallottam hangod hűvös zengzetét,

S áhrándim a való nem űzte szét.

Szemednek fénye újra érte lelkem,

Kezemben tarthatám kicsiny kezed,

S mi üdvöm volt, szivem legdrágább kincse, Féltem bevallani szerelmemet.

Bejártuk újra a rétet, mezőket,

A daltól még nem hangos berkeket,

Htís volt. a napsugár a pillangónak,

Egymást űzök hát, mint a gyermekek.

Fülembe cseng még vidám kaczagásod,

Midőn kezed elérte váltamat ;

Az esti szellő elhozá magával Megédesitni véle álmomat.

Aztán pihenni dűltünk a lúgosba ;

Te kebelemre hajtottad fejed,

S a mig örvendél a szép kikeletnek,

Én a jövőről beszéltem neked.

Bátran megküzdök minden vészszel érted,

Hisz ereimben ifjú vér pezseg,

S díjul elég leszen viszontszerelmed,

Hogy bárkinél is boldogabb legyek.

Lement a nap. Feljött az esti csillag,

A szerelemnek fényes csillaga ;

Olyan dicsőn tündöklött fenn az égen,

Miként a nap, a szerelem maga.

S leküldve égő sugarát szivünkbe,

Forró imát rebegtek ajkaink,

Oh úgy szerettem volna elfeledni,

Hogy e sugár a búcsúzára int.

Miért ragyog hát kény csepp szép szemedben f Hogy el kell válnunk, az husit talán ?

Hisz lelkem folyton körülötted lészen,

Úgy csüggök rajt, mint a gyümölcs a fán. Midőn a fecske fészkébe tér újra,

Vagy az aranykalász, ha már megérett,

Ha sárguló lomb htdl le a harasztra,

Vagy hólepel borítja be a bérezel:

Szivemnek minden dobbanása, vágya,

Tiéd lesz hőn imádott barna lányka!

Szirmay Oerő Lajos.

*) Mutatvány szerzőnek „Dóra könyve“ czim alatt megjelenendő verskötetéből.

Letűnt napokból.

— Levél a szerkesztőhöz. —

Ha igaz az, hogy az emlékezet csak egy könyv, melynek minden lapja egy-egy esztendő, ke'rem tek. Szerkesztő urat, fordítson visszafelé vagy négy levelet, idézze fel emlékében régi ismerősinek neveit és ha azok között az enyémre is ráakadt, ne dobja félre soraimat, hanem olvassa végig azokat, és boldog leszek, ha ép oly jól fog esni Szerkesztő urnák az én csekély hálám, mint a mily jól esik nekem hálásnak lennem az iránt, a ki bevezetett az irodalom tüskés mezejére.

Igazán nem csekély idealizmus kell őhozzá, hogy szeretettel gondoljunk arra, aki elvont bennünket attól a pályától, melyre a jó szülék egyszerű gondolkozásmódja késztetett. Nem csekély idealizmus kell hozzá, hogy ne zúgolódjunk áldásunk ellen, melyen minden lépten nyomon egy-egy tövis szúrását kell elviselnünk. És e sebek fájnak nagyon, nagyon, mert még elrejtenünk se szabad őket a nyilvánosság elől.

De hát hogyan is lettem én hirlapiróvá ? Elmondom Szerkesztő urnák.

Régen történt. Akkor én még abban a boldog gyermekkorban éltem, mikor a szívnek sok sejtelme, de semmi vágya sincs, mikor boldogságot, örömet szerez a madárda], a csalogány ének, a szellő suttogása, patak csobogása, boldogtalanságot legfölebb az, mikor az édes. anya fenyegetve emeli fel áldó kezét. Oh ez a kéz ! Hányszor jutott eszembe ez a jóltévő kéz, hányszor óhajtottam vissza azt az időt, melyben a sors csapásait még nem ismerém.

Éppen követválasztás ideje volt. Még akkor nem voltak oly elkeseredettek a választások, mint most. Kütönösen a mi kis kerületünkben nem is volt kilátás hevesebb küzdelemre, mert az egész nép egy szívvel, lélekkel rajongott a magasztos eszméért, szabadság, függetlenség.

A mi kerületünkben a függetlenségi párt egyik vezérférfia volt felléptetve jelöltül.

A házak fel voltak lobogózva, a nagyvendéglő előtt fehérbe öltözött leánykák várták a jeles férfiút, mi pedig, már mint én és a szavazó polgárok kivonultunk a jelölt elé.

Felhívás

hazai t. Iparművészeinkhez!

A művészeti ipar emelése érdekében alakuló társulat által kiküldött szőkébb bizottság f. hó 24- én tartott első ülésében, mindenek előtt szükségesnek tekintette az iparművészeinek hazánkban gyakorolt ágairól, s az ezen müiparágak keretén belül működő összes müiparosok tevékenységéről szerezni közvetlenül az illetőktől biztos adatokat; csak ily utón lévén lehetséges művészeti iparunk jelen állásáról tökéletesen tájékozni, s biztos kézzel alkalmazni mindazon eszközöket, melyek zsenge ipar- művészetünk emelésére s népszerűsítésére vagy hiányainak megszüntetésére vezetnek.

A művészeti iparnak főcsoportjait, t. i. a fa- a fém-, a kő-, az agyag-, az üveg-, a bőr-, a csont-, a szövészeti- és a sokszorosító ipart véve alapul, előleges tájékozás kedvéért az ismertebb müiparága- kat soroljuk itt fel jeléül annak, hogy művészeti iparunk egész összességét óhajtjuk felkarolni; önkényt értetődvén, miszerint örömmel fogadjuk mind azon értesitéseket, melyek a művészeti iparnak itt netán fel nem sorolt valamely ágára vonatkoznak.

E szerint e bekivánt adatok körébe esnek:

1. A faipar keretében: müasztalos (ébéniste) munkák; — diszbutorok; — képkeretek; — fafaragás figurális és decorativ irányban, (templomi felszerelvényekre, butorrészletekre, sat.); —formafaragások (Modellstecher- Arbeiten); — berakott-eszter- gályos-, fénymáz-, és mükosárfonó munkák.

2. A fémipar keretében: ötvös munkák, nevezetesen : ékszerek, zománczmüvek; — arany- és ezüstnemüek, — galvanoplastikai többszörösitések;

— bronz-, sárgaréz-, vörösrész-, ón-, horganyból, öntés, verés, (trébelés,) ciselirozás, metszés, eszter- gályozás utján készült munkák; — finomabb nemű, kovácsolt s öntött vasmunkák; — aczélkészitmények ;

— díszfegyverek; — mülakatos készítmények; — metszett, berakott, dömöczkölt és edzett munkák; — vésnökség (Gravirung,) guillochirozás, érmek, sajtófejek és duczok (Stanzen.)

3. A kőipar keretében: márvány-, alabástrom és egyébb kőfaragványok: edények, dombormüvek, építészeti díszletek; mozaik- és gypsz-munkák; — metszett kövek; — tajték- s borostyánkő-munkák.

4. Az agyagipar keretében: porc/.ellán-, fa- yencze-, és terracotta-munkák (úgy a házi szükségletre, mint az épületek diszitésére.)

5. Az üveg-ipar keretében: díszesebb üvegedények: — üvegfestés-, edzés-, vésés-, köszörülés.

0. bőripar keretében: bőrmetszés és préselés, könyvkötő- és egyébb díszmunkák bőrből.

7. A csontipar keretében: csontfaragás-, esz- tergályozás-, berakás; békateknö-munkak.

8. A szövészeti ipar keretében: bútorszövetek szőnyegek; — hímzett munkák; — díszített csin- vat-, vászon-, damasztszövések; — csipkék, stb.

9. A sokszorosító ipar keretében: réz-, aczél-, fa- és kőmetszetek; — szinnyomatok; — papirta- peták; — a papirdiszités minden neme; — a fotográfia segélyével előállított grafikai készítmények (iototipai, fotolitografia, cinkografia, heliogravure stb.)

Felkérjük tehát azokat, kik a felsorolt müiparágak egyikének művelői, szivesbedjenek munkakörüknek rövid ismertetését, árjegyzék kíséretében, s készítményeik tájékozást nyújtó néhány mutatványát, mielőbb az orsz. magy. iparművészeti múzeumba, (Budapest, sugár-ut, 79.) beküldeni.

Csak az összes érdekelt feleknek ilynemű hathatós közreműködése által leszünk képesek hazai iparmíivészetünk jelen állásáról — egy szóval a meglevőről — magunknak tiszta képet alkotni; s ez alapon társulati tevékenységünket helyes irányban megindítani.

Mutatvány tárgyak kívánságra, a mi költségünkön fog visszaküldetni.

Kelt Budapesten, 1884. évi október havában.

Hazafiui üdvözlettel Trefort Ágoston, sk. vall. és közokt. m. kir. miniszter. Gr. Széchenyi Pál, sk. földuiiv., ipar- és keresk. m. kir. miniszter. Ráth György, sk. kir. tábl. tanácselnök, az orsz. in. ipar- miiv. muzeum felügyelője. Keleti Gusztáv, sk. kir. tanácsos, a m. kir. iparművészeti iskola igazgatója.

Kopogtam. Kedves felesége nyitotta meg előttem az ajtót és én beléptem. Szerkesztő ur még az ágyban feküdt, pedig már délfelé jártunk.

— Két kis verset hoztam, — szóltam félénkeu — ha méltóztatnék becses lapjában közölni.

— Majd meglátjuk! — szólt Szerkesztő ur, és én boldogan hagytam el lakását.

Vasárnap már ott láthattam saját versemet a lapban és alatta — alig hihettem — saját nevemet.

Nos hát ott voltam a Parnasszus alján. Most nem volt egyéb hátra, mint szépen megköszönni Szerkesztő ur szivességót, és vagy busz uj verssel megszerencséltetni.

Szerkesztő ur komor arczczal fogadott. Az egész szerkesztőségben valami nyomasztó hangulat uralkodott.

— Aláz szolgája!

— Jó napot. No mi újság ? kérdi Szerkesztő ur.

— Hoztam egypár verset! — gyóntam meg halkan.

Szerkesztő ur arczán az örömnek egy sugára czikkázott át.

— Hát nagy kedve van önnek fiatal ember a birlapiráshoz ?

— Oh végtelen! — feleltem elragadtatással.

— Igazán?

— Igen!

— No hát akkor üljön le és Írja meg a czim- szalagokat!

Megírtam mind, fel is ragasztottam, az ujjaim mind tele voltak enyvvel, de fel voltam avatva: — hirlapiróvá lettem.

*

Kedves Szerkesztő ur! Azóta öt esztendő telt el. Azóta elvesztettem mindenemet. Jó anya, édes otthon, boldog gyermekkor mind eltűntek, és cserébe mi egyebet se kaptam a szenvedések bosszú sorozatánál. De küzdelmeim közepett mégis vigasztalóm volt a gondolat, hogy mennyivel könnyebb a sorsom másokénál, kik csak egy oldalról képesek felfogni a nyomorúságot. Én idealismust kerestem és és találtam benne. Ezt önnek köszönöm.

Ide mellékelve küldöm kiadandó műveimnek egy előfizetési felhívását. Öt évi munkásságom eredményét bocsátom világgá. Nem tudom, elég erősek lesznek e műveim megállni a kritika előtt: ha nem, az én hibám lesz, hogy időmet nem tudtam jobban felhasználni, ha igen, akkor ismét csak önnek köszönöm. A viszontlátásig! Szirmay Lajos.

Ott, hol a kis patak partja legmeredekebb, erős kőhíd állott. Ezen a hidon vártuk be jelöltünket. Magam, mint afféle nyugtalan vérű ember, ide s tova sürgölődtem, majd a hid párkányzatára léptem fel és dobogó szívvel lestem a menet megérkezését.

Nos a menet megérkezett. A polgárság utat nyitott a kocsiknak, de a nagy éljenzés közepett valaki olyan irgalmatlanul lökött meg, hogy a hid párkányáról egyensúlyt vesztve zuhantam a kissé megáradt patakba.

Szerencsére semmi bajom se történt. A viz csak nyakig ért és csakhamar kivánczorogtam a partra.

No de most mihez fogjak? Haza nem mehetek, mert otthon meg tennék velem azt a tréfát, hogy egy kicsit el is nadrágolnak, meg aztán pár hétig feküdnöm is kellene, nehogy véletlenül megbetegedjem.

Hatalmas eszme villant át agyomou. Meghallgatom a programmbeszédet. Addig talán megszárad a ruha is rajtam.

Nagy nehezen helyet szorítottam magamnak az ablak közelében és szent áhítattal lestem az igéket a szónok ajkairól. Minő szép, minő magasztos eszmék voltak azok! Mily lelkesedéssel beszélt a szabadság, egyenlőség, testvériség elveiről! Nem értettem meg minden szavát, de a vér hesszabban kezdett lüktetni ereimben, szivemet olyan sajátságos tűz, lelkesedés fogta el és e perczben felfogadtam, hogy vagy hirlapiró leszek, vagy egyáltalában nem leszek.

A ruha persze teljesen megszáradt rajtam.

Látja kedves Szerkesztő ur, a sors hogy bele vág az emberi számításokba. Mikor abba a városba kerültem, a felső gymnáziumba, a hol Szerkesztő ur volt a közvélemény, már akkor azt hittem, hogy kész hirlapiró vagyok. El is mentem vagy százszor az ablaka alatt, hátha véletlenül észre vesz, mert hisz a hírlapírónak az arczán ül a szellem, meg is süvegeltem vagy százszor az utczán, de mind hiába. Csak nem szűntem meg obscuria ember lenni.

Végre aztán bátorságot vettem magamnak. Megirtam két verset és szivem fölé helyezve őket, elindultam Szerkesztő ur lakása felé, csakis azt tudva bizonyosau, hogy az orromat nem harapják le.