Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-15 / 46. szám

Veszprém, 1884 Szombat, november 15 IV. évfolyam. 40-dik szám. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre........................................6 frt — kr. Fél évre .............................................3 frt — kr. Ne gyedévre........................................1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEL MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a \iad6-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. Hirdetések és IST 37-litt ere Is: a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. ■vissza, nem. adatnak. Állapotainkról. Budapest, nov. 14. Társadalmunk beteg; semmi sem hiány­zik nálunk azon szimptomákból, mik egy társadalom megmételyezettségéről tanús­kodnak. Elfásultság, lehangoltság, a közügyek iránt nemérdeklődés; úgy anyagilag, mint erkölcsileg napról-napra sülyedés: ezek azon világos jelek, mik társadalmunk egészségte­lenségét fenszóval hirdetik. Mindig is úgy szokott az lenni, hogy az anyagi nyomorral az erkölcsi sülyedés is karöltve jár. Mi sem képes a társadalmat jobban demoralizálni, mint a nyomor; és sehol sem bírja a nyomor termékenyebb kutforrását, mint — a mi „nagyságos“ adófelügyelőnkben. Nagy vétke lehetett e szegény város­nak, hogy az isten ily emberrel verte meg. 0 az, ki mióta e város levegőjét rontja, napról-napra sülyedünk és szegényedünk; az ő „hivatalos működése“ az, mi egyeseket, családokat és községeket koldusbotra jutta­tott ; az ő zsarolása az, mi e város lakos­sága haladásának útját állja, és ő az, kinél jobban még senki meg nem érdemelte, hogy teljesedjék rajta a nép átka. Átkozott volt a bölcső, melyben először ringott; átkozott a kebel, melyhez először szorittatott; és a föld, mely egykor dögtestét befogadja, le­gyen még az is átkozott! De hát meddig fog még ez igy tartani? Quo usque tandem — — — Hát Veszprém város lakossága ne bírna megszabadulni at­tól a nyűgtől, melyet balsorsa nyakába akasztott ? A sötétemlékü Bach-korszaknak e „nagyságos ur“-rá vergődött zsandárstrázsa- mestérét ne bírná lerázni magáról e város­nak jobb sorsra érdemes polgársága? Hát biz az nagyon szomorú, ha igy van. Pedig igy van. r Es ha igazak akaruuk lenni, be kell vallanunk, hogy jó részben magunk is va­gyunk az oka azon sanyaruságnak, mi ná­lunk évek óta otthonos. Mert ha annak ide­jén a kivetett adó nagyságától elrémülve, a polgárok a legmagasabb fórumhoz apellálnak is, hát bizony az a „legmagasabb íorum“ sem szokott sokat törődni egyesek dolgával, hanem közönségesen csak úgy szokott tör­ténni, hogy „a kincstári előadó“ föllebbezé- sére a „meghagyatik“ jön vissza. Hol keresse már most baja orvoslását a szegény kereskedő vagy iparos, vagy pláne földmives? Oly összeget, mint a milyet kö­vetelnek tőle, majd ilyen, majd meg amo­lyan adó czimén, megfizetni nem bír; azután jönnek a „nagyságos ur“ szaglárai és még az ágyban fekvő beteg dereka alul is elvi­szik a párnát. Ily körülmények közt persze még a munkakedv is kihal a szegényebb népből, mert senki sem oty bolond, hogy örömest keresne az ebek szájára. Ismételjük azonban, hogy jó részben önmagunkat is okozhatjuk mindezen misedé­ért. Mert van egy mód még az ily tigris­emberek marczangolására is legalább részben orvoslást találni. E mód pedig nem lehet más, mint a törvényhozás előtt lelep­lezni az ily dolgokat, hogy tudja meg az egész világ — és az illető fináncminiszter kényszer it ve érezze magát az ily módon nekibőszült vadat féken tartani. Azonban a baj ilyetén orvoslásának le­hetőségétől mi önmagunkat fosztottuk meg f. é. junius 13-án. Emlékezzünk csak vissza e napra, mely­hez annyi törvényszegés és oly kegyetlen vé­rengzés emléke fűződik! És a kik e napon alkotmányos jogukat oly ferde irányban gya­korolták, melynek resultatumaképen mostani képviselőnkkel dicsekedhetünk, azok, ha e város és környékének pusztulásán végigtekin­tenek, mellükre ütve elmondhatják: mea culpa, mea maxima culpa . . . Mert hát a dolog természetéből folyó- lag minden képviselőnek erkölcsi kötelessége az ő választókerületének érdekében minden lehetőséget elkövetni. Volna csak oly képviselőnk, ki felszó­lalna annak idején és helyén a mi érde­künkben, a ki kötelességének ismerné — és esze is volna hozzá — világot vetni a nemzet színe előtt a mi állapotainkra: majd meglátnák Veszprém polgárai, hogy mennyi­vel kisebb volna akkor a „nagyságos ur“- nak valóban nagyságos szarva. A ki pedig az ilyes dolgot a mi képvi­selőnktől várná, attól az embertől, ki első megválasztatása óta mindig csak a hallga­tás aranymesterségét gyakorolja; a ki a mi derék képviselőnktől várná, hogy a jelzett módon érdekeink védelmében síkra szálljon: annak legalább is naiv gondolkozása em­bernek kellene lenni. Utóvégre is kitűnik, hogy más a mise­mondás és más a törvényhozás; és utoljára is kiderül, hogy az öregtemplom és a Sándor­TÁRCZA. Az iparos legények hajdan. Az iparos legények külső ruházatát és erkölcsi magaviseletét régebben a mesterek által szerkesztett és néha igen szigorú artikulusok szabályozták. A csizmadia-legénynek ünnepeken dolmányát vagy men­téjét begombolva kellett viselnie, övét felkötnie s pálczájával járnia, különben egy beti bérét vesztette. A takácslegénynek ünnepeken nem volt szabad nyakba vetett köpenynyel sétálnia, hanem begombolt ujjas­ban és pálczával, különben pénzbírságot fizetett. A becsületes kovácslegény, mondja az artikulus, tartson magához hasonlóval, kerülje a paraszti társalgást, ünnepen, vasárnapon pálcza nélkül ki ne menjen, mentéjét, dolmányát avagy ujjas lájbüját begombolva viselje, nyakravaló nélkül nappal ne járjon. A mely mesterlegeny nyakravalóját csokorra kötötte, vagy pálczáját az utczán elejtette, bírságot fizetett. A ki vasárnap a misét vagy prédikácziót elmulasztotta, birsága egy frt volt. A káromkodást és az atyames­ternél garázdálkodást 25 botütéssel fenyitették. A csizmadiáknál a „pakonya beszédet“ fél, vagy egész beti bérrel, az „adta teremtettét“ egy társpobárral (3 frt) büntették. „A jó erkölcsök, mint a rózsából a jó illat, úgy illatoznak, mondja az artikulus. A beteg legény ágyánál éjjel két, nappal egy legény virasztott, a czébbeli halott temetésén pedig bírság terhe alatt, mindenki tartozott megjelenni. A mely kovácslegény a nyitott láda előtt társára panaszt tett s ez föl nem kelt, fizetett egy garast, ha az idézésre daczosan meg nem jelent, egy forintot. A ki társára valamit helytelenül költött, a hamis vád­ért fizetett két garast, azonfelül társát meg kellett követnie. A ki társára valami gyalázó birt hallott és be nem jelentette, egy beti bérét vesztette: a ki éjfél után vagy egész éjre kimaradt és garázdálko­dott, birsága első Ízben tiz garas, másod Ízben egy frt volt. Lehet képzelni, hogy akkoriban nem is kur­jongatott az utczákon vasárnap éjjenkint a mester- legény. A mely takácslegény a másikat meghazud­tolta, birsága 16 kr. volt, valamint azé is, ki pénz nélkül ment a korcsmába s valamit zálogba vetett; a mely legény a korcsmában szóbeli asszonynyal táuczolt, birsága három legény igazság (24 kr.) volt. — Becsület dolgában egyóbbkónt sokszor igen szigo­rúan jártak el egymás irányában a legények. Ha egy ifjú bevádolta a másikat, hogy lopott, és azt be is bizonyította, addig a vádlott a szobából kifordult míg Ítéletet hozták, majd behivatott az ítélet meg- hallására; ekkor a padot előhozták s az elitéit fejét pokroczczal beborítván, reája két társa jo 24-et he­gedült, miért vont gyalázatot magára és az ifjúságra. Nevezetes mozzanat volt a legények elitében és elengedhetetlen a vándorlás, annyira, jhogy a ki né­hány évi vándorlást nem tudott vándorló fe önyvével igazolni, az mester sem lehetett. A vándor takács- legény az atyamestert, kinél megszállt, hagyományos mondókában kérte meg, hogy becsülettel fogadja; az első éjszakáért nem fizetett, de azontúl ruindon bálé éjért egy krajczárral tartozott. A dékán, ki minden délben jelenté magát az atyamesternél, hogy nem parancsol-e valamit, a vándorlót oly műhelybe ve- zeté, hol szükség volt rá, ezen fáradságért a legény egy itcze bort és kenyérre egy krajczárt fizetett a dékánnak. A csizmadia-legény az ifjúság ládapénzé­ből az atyamesternél bárom napig kapott ingyen el­látást; ha ezalatt nem kapott munkát, vette batyu­ját és botját, ment más helységbe. A köteles vándor- legényt egy öreg legény mondókával vezette házról házra s ha nem kapott munkát, tizeuvöt dénárral út­nak eresztették. A fölszabadult vagy bárhonnan jött uj legény öt pénzt fizetett a társládáiba, azutáni min­den vasárnapra egy pénzt. A mely kovácslegény csábítva nem ahhoz a mesterhez ment, a ki követ­kezett, fizetett egy forintott; a mester, a ki magá­hoz csábította, kettőt. — A legénység beti bére a helyi körülményektől függött. A budai magyar sza­bólegények (1605-ben) bére tizenkét (de a német szabóké 20—40) pénz volt, de a foltozás fele dija is a legényt illette, — a földvári kováicslegényé tiz garas — a fehérvárié (1753-ban) 18 krajczár, — a bognárlegényé tiz garas volt. — Munkaidő : a csiz­madiáknál hajnali 3 órától este 9 óráig. A budapesti orsz. kiállítás. Budapest, nov. 15. Az országos kiállítás végleges tervrajzát a na­pokban állapították meg. E szerint a kiállítás egész területén összesen 72 épület lesz és pedig 42 na­gyobb épület s 30 kisebb pavilion. A főbejárat a városi sörcsarnoktól az iparcsarnokon keresztül a Hermina-utig vezet s ettől balra 28 épület lesz, mig jobboldalára 44 épület jő. Az építkezések az orsz. bizottság sürgetésére most lázas siettséggel folynak és a magánpavillonok kivételével a nagyobb csarno­kok és pavillonok építési munkálatait jobbára meg­kezdték. A iparcsarnok egész vasszerkezete már fel van állítva s a napokban az óriási főkupola felállítását is megkezdik. Az udvarhelyiségek nagy része tető alatt van s a külső falakra s az impozáns kapukra most rakják a gypsz és terrakotta ékítményeket. A műcsarnok kiállítási épülete már majdnem teljesen kész, a majolika diszitéseket felrakták már s kívül a tüzmentes tetőzeten, belül a falak vakolásán dol­goznak. A király-pavillon szintén kész s most a nagy kupola bádoglemez-födéizetét készítik sürgősen. A mezőgazdasági termények csarnokán faváza teljesen kész, s hat sugáralaku tornyával rendkívül kelleme­sen bat a szemlélőre. A tornyok közül már négy födél alatt van. Az osztrák-magyar államvasut pavillonjának két masszív szárnyépülete befejezéséhez közeleg s nemsokára az ezeket összekötő csarnok építéséhez is hozzá kezdenek. A tanszerépület faváza teljesen kész s az egész maholnap tető alá jő. Az első magyar részvény-serfőzde pavillonja és a keleti kávéház épületei készek s jelenleg a födési munkálatokat végzik. A Ganz-gyár pavillonjának fa­részei már felvannak állítva s a napokban tető alá jönnek. Ezenkívül a czölöpözési és nivellirozási mun­kálatokat Budapest főváros pavilonjánál, a Rima- murány-salgótarjáni kőszénbánya kiállítási épületé­nél, a mohai „Ágnes“-forrás és a Neuschlosz-féle pavillonnál is megkezdték. A külföldi munka-gépek, a hazai munka- és mezőgazdasági gépek, a nagyvendéglő és az időleges mezőgazdasági csarnok kissé mélyebb fekvő területeit pedig most töltik fel. utczai palota nem ugyanazok számára épít­tettek ! Egyébként remélhetőleg lesz még alkal­munk erre visszatérni. Kalász. Veszprémmegye székházának építésügye. (Biz. tárgy, jegyzőkönyv). Veszprém, nov. 14. 1884. Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsá­gának 365/883. szánni hatázozatával választott, s a megyei székház építési ügyének vezetésével teljha- talmulag megbízott küldöttségnek Vógbely Dezső megyei alispán elnöklete alatt Antal Gábor, Andre Gyula, Ányos László, Barcza Bálint, Békássy Károly, Brenner Lőrincz, Bula Theophil, Fenyvessy Fórencz, Fodor Gyula, Gulden György, Ihász Lajos, Kemenes Ferénc/, Kenessey Pougrácz, Kenessey Károly, Kiss László, Koritscboner Lipót, Kolossváry József, Kovács Imre, Kasenszky János, Kopácsy Árpád, Lakat Mihály, Paál Dénes, Pados Lajos, id.Purgly Sándor, ifj. Purgly Sándor, Pöscbl Károly, Ruttner Sándor, Rotbauser Mér, Szabó Imre, Takács Ádám, Tóth József, Virág János és Woyta József küldöttségi tagok jelenlétében 1884. évi nov. 6-án tartott üléséből. Jegyzőkönyvet vezette és felvette Bezeródj Viktor küldöttségi jegyző. Elnöklő alispán a szép számmal egybegyült küldöttségi tagokat üdvözölvén, részletesen előadja a megyei székház építésének ügyét, s reátérvéu a mai napra, egybehívott ülés czéljára bejelenti, hogy 15 pályamű érkezett be — és pedig 14 a kiadott építési programúiban kitűzött batáridőn belől az elöszabott alakban és kellékeknek megfelelően és egy vázlat a tervező nevének megnevezésével a határidő lejárata után, felvettetvén a kérdés, hogy ezen terv pályázatra bocsáttassék-e, határoztatott: Mivel ezen a kitűzött határidőn túl benyújtott terv semmi tekintetben sem telel meg a programm- ban előirt feltételeknek, ennélfogva pályázatra nem bocsátható, miről a tervező Hencz Antal nagy-kani­zsai lakos az iratok visszaadásával az elnökség utján értesítendő. Ezután felolvastatott Paál Dénes kir. főmérnök előterjesztése a beérkezett pályatervekre vonatkozólag: Az előterjesztés közhelyesléssel találkozván az általános tárgyalás alapjául elfogadtatott, s a kül­döttség szerzőnek szakavatott munkálatáért elisme­rését fejezte ki. A részletes tárgyalás megkezdésénél hosszabb eszmecsere után abban történt megállapodás, hogy elsőben azon kérdés döntessék el, hogy a beérkezett tervek szakszerű bírálata kik által és mi módon esz­közöltessék, erre vonatkozólag elfogadtatott Fenyvessy Ferencz küldöttségi tagnak azon iditványa, miszerint „Az újonnan építendő megyei székházra beérkezett pályaterveknek a kibocsátott építkezési programúi alapján, továbbá a főmérnöki előterjesztésben foglalt és a felterjesztéshez melléklendő építési feltételeknek kiváló figyelemben tartásával a helyszínén megej­tendő szakszerű bírálatára kéressék fel a nagyméltó- ságu magyar királyi belügyministerium utján a köz­munka és közlekedési nagyméltóságu magyar királyi ministerium alatt álló műszaki tanács 3 tagját ez idő szerint nem nélkülözhetné, a birálók száma egé- szittessék ki a mérnök és épitész-egylet által kikül­dendő tag — esetleg tagok által. A megye költségén a helyszinén eszközlendő bírálatnak főhivatása az leend, hogy a kiküldendö szakértők a küldöttséghez az iránt tegyenek előterjesztést, hogy a beérkezett tervek közül melyik bárom felel meg legjobban az építkezési programmban előirt és a főmérnöki elő­terjesztésben foglalt feltételeknek — ehhez képest melyik bárom ajánltatik díjazásra és melyik találta- tik esetleges átigazitások mellett a kivételre legal­kalmasabbnak, legczélszerübbnek. “ A vonatkozó felterjesztés elküldésével a kül­döttség elnöke oly kéréssel bizatik meg, hogy azt mielőbb eszközölni, s a sürgősséget a nagyméltóságu magyar királyi belügyministeriumnál is a czélból hangsúlyozni szíveskedjék, hogy a kiküldendő szak­értők bírálata és előterjesztése a küldöttsgnek decz. hó elején tartandó évnegyedes rendes megyei köz­gyűlés alkalmával egybehívandó — ülésén tárgyal- tatbassék, mert tekintettel arra, hogy a jelenlegi székház 1886. év őszén átadandó és ebhez képest az építkezés is e batáridőre befejezendő — szükséges, hogy az a jövő óv tavaszán megkezdhető legyen. — Ugyanezen alkalomból az érkezendő szakértők foga-

Next

/
Thumbnails
Contents