Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-08 / 45. szám

birtokos osztályunk tulajdonkép csak a papiroson létezik — a telekkönyvek betáblá- zásaiban; a valójában pedig szegény, fülig eladósodott pusztuló proletárnép az. Járjuk be Veszprémváros utczáit s nézzük jobbról- balról a házakat, vájjon hányra fogunk rámutathatni úgy, hogy az valósággal egészen a gazdája-é?

És ez nem mese. Olyan szomorú valóság az — a miről mindenki s azonnal meggyőződhetik.

És Veszprém városában nő az adó.

Nő évről-évre.

Nő úgy, hogy ennek a nyomorral küz- ködő polgárságnak a rendes adópénztáros és ellenőr mellett egy egészen külön hivatalt s benne 5 — 6 embert s ezek mellé ismét 3 darab adóvégrehajtót kell tartani s fizetni azért, hogy az ebben a városban oly busásan folyó adópénzeket rendben be lehessen szedni.

Ennyi adó mellé, ennyi birkatürelem mellé, mennyi e rettenetes, lelketlen adó- nyuzás daczára itt meg vau — el is kél ez a százlábú-forma hivatal-apparátus, s ha azt látja a fő adózsebrák, hogy itt tűr és hallgat, s nem keres ellene erélyes orvoslást sehol a város s annak a képviselete, hát bizony bolond volna, ha még jobban rá nem taposna erre a szerencsétlen népre, annyival inkább, hogy hisz ő épen ebből az em- bernyuzásból él.

S mint a főmayszter úgy a többi legények.

Csak ily épületes példára történhetik, hogy a Balog Albin-féle emberek behizelgik magukat jóravaló polgáraink barásságába, hogy aztán viszonyaikat megtudván, adóikat még jobban felcsavarhassa; s lakásbérlés ürügye alatt kiszimatolja a lakbérleti körülményeket, hogy aztán busás béradót préseljen a szerencsétlen polgárságon.

És három év múlva, mikor a fő adókomondorból ismét főkortes lesz, s egyidőre felhagyván a hivatalos tolvaj lásra való ok- irathamisitással s hirlaprablással, kibőgi a jelszót, hogy „Barom, szavazz!“ Akkor tessék majd a birkatürelmű népnek ismét rászavazni az adóprésre — s aztán szabad neki ismét panaszolkodni és jajgatni tovább.

Hát csak mentse meg ő a pártiját, legyen övé az érdem, dicsőség és — jutalom.

Ekkorra a Mr. már kibukkant a Balatonból, s káromkodott mint a jégeső, magyarul, angolul, össze vissza.

Csapkodott a két kezével, rúgta a vizet, (bizonyosan haragudott rá) s ordított torka szakadtából, hogy azt hívők, elsülyed az angol flotta.

Harry e yachtclub szívós matróza, csakúgy hasította a vizet, a mint Mr. Toddy felé közeledett, a ki már félkézzel rátámaszkodott a felfordult yacht domború fenekére, s most már még jobban orditott.

Harry csakúgy futtában kikapta a vízből a sisakot, s rákötve yachtja madzagát, oda hajította a Mr.-nek, fogja meg.

Taddy ur elkapta a sisakot, s attól egészen megváltozott.

Az igaz, hogy most közelében érezte Harryt is.

Nem szólt egy hangot is.

Nyugodt lett, s az arcza olyan önérzetet fejezett ki, mintha ő bravourból fordult volna fel yach- tostul együtt.

Neki lódult aztán, s pár pillanat alatt ott hasalt a yacht tetején, aztán ráült lovagolva, s megfogva a mentő madzagot, úgy huzattá magát Harry által.

Mi is megfordultunk, s haladtunk tovább, kissé türtőztetve Siófoknak. Midőn a mulatságos „vonat* közelünkbe érkezett, zajos, s talán némileg gúnyos „hip, hip, hurráh!“-val fogadtuk a Mrt, a ki ehhez igen barátságos, de mégis komoly képet vágott.

A hurrázás után néhány pillanat múlva oda szól Harrynak lassan, de erős nyomatékkai:

— Decrest. Ötszörös dij — vissza Füredre!

Mr. Toddy, Mr. Toddy, vár a szép asszony,

nem jön Siófokra ?

— Nem. Ma nem, Csak azért jöttem csóna- kozni, hogy a tó szépségeiben gyönyörködjem.

Mi erre nem nevettünk.

Haza mentek ebben a posse-ban Füredig. Félreeső helyen szállottak ki, Harry busás borravalót kapott — s mégis dühös volt Mister Toddy, a legfontosabb szabályt nem tartotta szem előtt, s ott hagyta az evezőket a vízben. Megfizette ugyan, de Harry szerint, mert az evezőket elhagyta nem angol, s nem gentleman.

Mi enyhébben ítéltünk a szegény Mr. fölött, és őszintén sajnáltuk, hogy még az nap elutazott: akkor, a midőn észrevette, hogy milyen szép ez a Balaton.

Tihanyi János.

Mind bolond ember pedig az és szánalomra méltó, a ki azon fohászkodik, a minek ő saját maga az oka.

Segíts magad, magadon,

... S az Isten is segít!

A balatoni halászat.

A „Veszpr. Független Hírlap“ t. szerkesztőjének.

Keszthely, 1884. nov. 6.

A balatoni halászat rendezése tehát végre mégis napfényre került, ami nagy részben Széchenyi Imre gróf fáradozásának köszönhető. Az ő felhívása hozta létre a folyó évi augusztus hó 20-án Balaton-Füreden tartót értekezletet, az ő buzgólkodása folytán tartatott meg e hó 26-án Keszthelyen is azon értekezlet, mely a „Balatoni halászati szövetkezet“ megalakítását kimondotta.

Az ige, az oly rég óhajtott halászat rendezése tehát még is testté kezd válni, s ez égető szükség is volt.

A Balatont körülvevő három megye küldöttsége alkotta a még máig is fennálló szabályrendeletet, ugyanezen megye birtokosai jöttek egybe e hó 20-án részint személyesen, részint képviselőik által, s a szövetkezet alakítását a balatoni haltenyésztés ügyében jónak, czélszerünek és üdvösnek tartlván, azt meg is alakították.

A már mintegy évtizeddel ezelőtt alkotott szabályrendelet elég jól van ugyan szerkesztve, de — elég sajnos — az abban felvett egyes üdvösnek mondható rendeletek, minők a két havi tilalom, a íálók szemei nagysága, a kender áztatás stb. nem tartatnak meg.

Nyílt titok volt ugyanis a Balaton partvidékén mindenki előtt, hogy a két havi (április és május) tilalmi idő alatt éjjelenkint nyilvánosan űzetett a halászat, még pedig kerítő hálókkal, vagy a szabályrendeletben határozottan megtiltott horoggal, szigonynyal, veisz-szal stb. Á kenderáztatás nem csak a zalai, de a somogyi, szóval az egész part mentén mindenütt gyakorlatban volt, s mit tett a rendőrségünk ez ügyben, mi történt a szabályrendelet át- hágói ellen ? semmit és semmi.

A foglárokból álló rendőrség, ha talált is ily hal-orzókat, szemet hunyt, mert csekély fizetése mellett, egy kis mellékes jövedelem igen jól esett neki.

Csendőrsógi intézményünk szép, és a közbiztonság tekintetében üdvösnek is mondható, de oly kevés számmal vannak ezek, hogy mint ez már meg is történt az egyes állomásokon, a 4—5 csendőr helyett csak 1—2 volt pár héten át.

A szabályrendelet meg nem tartása indította ifj. Széchenyi Imre grófot arra, hogy az enyészetnek induló halászat ügyét felkarolja, s annak rendszeresítését a törvény szigora által is eszközölhetővé tegye.

A lelkes gróf belátta azt, hogy a szabályrendelet és az alkotandó törvények szigorú és pontos megtartása csak úgy volna kivihető, ha a balatoni halászati szövetkezet erre fizetett felügyelőket s partőröket alkalmazna.

A nemes gróf úgy látszik, behatóan tanulmányozta a halászat ügyét, mert teljesen ismeri ama visszaéléseket, melyek a szabályrendelettel szemben elkövettetni szoktak. Mi teljesen osztjuk a lelkes főur nézetét, s lelkünk mélyéből üdvözöljük őt, ki lankadatlan buzgalma által a már-már hanyatlásnak indult balatoni halászat ügyét nemcsak hogy felkarolja, hanem azt virágzóvá tenni is igyekszik.

Adja az ég, hogy „úgy legyen!“

A Keszthelyen tartott értekezlet lefolyását a következőkben adjuk:

Október hó 26-án a balatoni halászat érdekeben Keszthelyen tartott értekezleten a parti birtokosok kevés kivétellel képviselve voltak. Ott volt: Kálóczy Lajos főtiszt, a kenesei közalapítványi birtokok képviselője, Nagy Iván és Henel Károly, Zichy Lívia grófnő részéről, Nagy Károly Siófok, Csopak, Lovas és Alsó-Eörs káptalani birtokok részéről, Benyák Ottó a tihanyi apátság jószágkormányzója, ifj. Széchenyi Imre gróf kőröshegyi birtokos, Bosnyák Sándor Lelléről, Yázsony Sándor kormányzó gróf Hu- nyady Imre szárszói, herényi és szemesi urodalmai részéről, Baán Gáspár Boglárról, Papp Sándor és Ross György gróf Festetics Tassilo keszthelyi, keresztúri, szentgyörgyi és m. györki birtokai részéről, Nedeczky Jenő, Töreky Aladár és Sólyomy Lipót edericsi birtokosok, br. Putheány Géza szigligeti, Hackh Gedő és Fosztyánszky Lajos badacsonyi, Nagy Károly ábrahámi birtokosok. A zalavári apátságot Árvay István, zalamegyét pedig Gödé Lajos járási szolgabiró képviselték. A halászat bérlői közül jelen voltak Beck Sándor, Rosenberg Mihály, Böröczy József, Böröczy Antal, Papp György, Horváth János, Horváth István és Persovics Sándor, a földmivelési ministerium részéről Landgraf János országos halászati felügyelő.

A budapesti sajtó képviseletében dr. Sziklay jelent meg. A balatonmelléki hírlapok közül képviselve voltak a „Veszprémi Független Hírlap“ s a „Keszthely.*

Gróf Széchényi Imre az értekezletet megnyitván a halászati szövetkezet megalakításának égető szükségét alapos okokkal indokolta, s az értekezlet elnökévé Migazzy Vilmos grófot, jegyzővé pedig dr. Sziklay Jánost ajánlotta, kik a nevezett tisztségekre általános lelkesedéssel választattak meg.

Landgraf János halászati felügyelő az értekezlet megalakulása után körvonalazta a halászati szövetkezet czélját és feladatát, mire Széchenyi Imre gróf a szövetkezetnek miként leendő megalakulását fejtegetvén, azt a következő alapokon véli felállit- hatőnak;

a) A nagyobb birtokosok egyszer és mindenkorra bizonyos tőkét adnának, b) a vizi birtokok után holdandént fél kr. évi járulék szedetnék, c) a bérlők szintén bizonyos, alapszerüleg megállapítandó dijat fizetnének évenkint és végül pártoló tagok lennének. A nagybirtokosok részéről meghatalmazásához képest bejelenti az eddig tett ajánlatokat, mely szerint: gróf Festetics Tassilo 300 fríot,

„ Hunyady Imre 250 irtot,

szóló maga (gr. Széchenyi) 100 irtot, mely szives ajánlatokat az értekezlet éljenzéssel fogadott.

A többi nagybirtokosok képviselői részéről a következő ajánlatok tétettek:

A közalapítványi uradalom részóől 200 frt.

A veszprémmegyei gazd. egylet r. 150 frt.

Zichy Lívia grófnő részéről . . 50 frt.

A tihanyi apátság részéről ... 50 frt.

Az értekezlet Soós Mihály, Nedeczky Jenő, grf. Migazzy Vilmos, Landgraf János, Baán Gáspár, Ambrus Mihály és Papp Sándor hozzászólásaik után a szövetkazet megalakítását kimondván, az alapszabályok kidolgozására a parti birtokosság részéről választandó bizottságot küld ki, mely az alapszabályok megvitatása után az általa megállapítandó időben és helyre közgyűlést fog egybehívni.

A bizottság elnökévé: ifj. Széchenyi Imre grf. alelnökévé Putheány Géza báré, tagjaivá: Árvay István, Papp Sándor, Nedeczky Jenő, Fackh Gedő és Csigő Pál Zalamegye, Nagy Károly, Kenessey Miklós, Henel Károly, Tóth Ede és Pöschl Károly Veszprémmegye, Benyák Ottó, Baán Gáspár, Bosnyák Gusztáv, Vázsony Sándor és Szalay Imre Somogy- megye részéről választattak.

Délután a bizottság Landgraf János által ké,- szitett alapszabály tervezet megvitatását kezdette meg. Pölcz Pál.

Berhida, nov. 6.

A „Veszprémi Független Hirlap“ t. szerkesztőségének. Nem kis izgalmat szült nálunk a napokban, úgy Peremarton és Kis-kovácsi községekben is az a vitás eset, a mely első látszatra helyi érdekűnek mutatkozik ugyan, de ha jól vesszük közérdekűvé válik annyiban, a mennyiben ily hasonló eset egyébb helyütt is előfordulhat, azért is érdekközösségnél fogva megérdemli, hogy kissé megbeszéljem s ez által a közönség tudomására jusson.

Nevezett három községben két év éta dívik az a mindenkire nézve előnyös gyakorlat, hogy egy-két vpalotai pék majdnem mindennap hót kosarakban áruitat ízletes, finom, nagyzás nélkül mondva remek zsemlyéket s kifliket a melyeket a fogyasztó lakosság szükségéhez képest tőlük megvesz még pedig készségesen, mivelhogy 3 krért 2, — 5 krért 3, — 10 krórt 7, esetleg 8 darabot is kap, a mit természetesen a mi egyedárnságra vágyó helybeli pékünk nem tesz, noha efféle készítményeit azokéihoz szépség, íz, nagyság, s használhatóság tekintetében egyátalán hasonlítani nem lehet. Ezen az elöljáróság által is jótékony hatásúnak elismert s megengedett üzem — ellehet gondolni — pékünknek sehogysem tettszvén, hogy a vpalotaiakat ezen reá nézve hátrányos gyakorlattól letiltattkassa, hivatkozással az 1884-ik évi NVII-ik törv. czikk. tárgyilagos §-ira megkereste az elsőfokú iparhatóságot^ sikeresb czélórhetés végett az elöljáróság utján, hogy az kérelméhez képest végérvényesen határozzon és döntsön. Kíváncsian tekintünk tehát most a hozandó hatósági intézkedés elé.

A hivatolt törv. czikkben három §. van jelesen, a 46. 50. és 51. a melyek körül mint tengely körül foroghat a megoldás kereke. Ha a sütő mesterséget engedélyezett rendes iparnak tekintjük, akkor szerintem a Vpalotaiak a 46-ik §-a értelmében felállítandó fióktelepek utján lennének csak jogosultak itthelyütt gyakorolhatni üzletüket, illetve elárusíthatni készítményeiket, s ez esetben az 51. §. kötelező kihatással volna, reájok tartozván évnegyeden- kint egy-egy község pénztárába külön külön a c) pont értelmében 20 forintot fizetni. E sors tehát nemcsak a Vpalotaiakat érne egyedül, kik ellen kérelmező panaszszal él, hanem magát panaszlót is, s igy önmaga alatt vágja el a fa azon ágát, a melyen törvényerősen állani vél. S minthogy ő is köztudomásúlag Peremartonba, kiskovácsi, Küngős, Papkeszi sőt Kenesire is, tehát 5 helyre küldi elárusitás végett süteményeit, ez üzem neki évenkint 400 forint taksafizetésbe kell, hogy kerüljön, s ez reá nézve vajmi súlyos teher lenne. Ily kikerülhetetlen eshetőséggel szemben bizonyára eszélyesb leeudett tőhegyre nem állítania a dolgot, hanem hallgatag versenyre kelni ellenfeleivel, mert a mi egynek áll, állni kell annak a másikra nézve is, kivételnek nem lehetvén semmi helye.

Ellenben ha a péküzletet úgy vesszük mint házi ipara, akkor ez ipari készítmények mint élelmi házi ipar czikkek a mindennapi kenyér s e félék sorába tartozóknak tekintettetthetnek, s mivel ők, a Vpalotaiak annak idején süteményi mintákat a törvény értelmében az elöljáróságoknak bemutattak, s azok a helybeli pék süteményeinél annyira különbeknek s tettszetősbbeknek találtattak, hogy neki mintegy követendő mintául szolgálatának, s máig is szolgálnak, úgy vélem : nincs helye a panaszló által kért korlátozás és letiltásnak; mert az 50. §. 2-ik ki-bekezdése az ily ipari czikkek, mint élelmi tárgyak, szabad elárusitását bárki által, bármikor és bárhol is nyilván megengedi. így állván a dolog, „a c z é- 1 on túl lőtt.“ — Téved továbbá a sütő akkor is, ha ráfogja versenytársaira, hogy itt végeladást rendeznek s ingerlő módhoz nyúlnak. A várpalotaiak, ugy mint o is, esetről-esetre 2 s 3 frt zsemlye-árut

küldenek szét, s ez kis s részletes, nem pedig végeladás; azzal pedig, hogy elárusító ktildöuczeik utcahosszat azt kiabálják, hogy „vegyenek zsemlyét“, az legfeljebb magát duzzogó pékünket ingerelheti ugyan, de a közönségből senkit sem.

Manapság a nemes versenyre nagy a szükség, kivált a vidéken. Legyen tehát jelszó: „győzzön a jobb“, s a józan iparszabadság s haladásnak, mely kell hogy egymással karöltve együtt járjon, az ut le ne vágattassék. Ha a várpalotai pékek képesek s tudnak jó sütemónynyel, kiállva ^ a pályatérre, szolgálni a közönségnek, kísérelje meg ő is s látni fogja, hogy kenyéririgysóg szülte fájdalma s aggálya magamagától meg fog szűnni. Aztán nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy a pék van a közönségért, nem pedig a közöjiség ő érette, s hogy a közérdekeket nem szabad egyesek érdekeinek alárendelni; s vaunak az életben esetek, a mikor a törvény s jognak is meg kell hajolni az illendőség és méltányosság szükség-követelményei előtt.

Kérdem, igazságos s jogos eljárás lenne-e ? ha mert Nitribusz József személyében bírunk szükség esetén egy kontár fazekast, annak feljajdulására falu- községeinkből, haszonvehető jó iparczikkeikkel kitil- tatnának a derék szt.-gaáli, veszprémi s várpalotai fazekasok ? Es ha volna — a mint nincs — egy nélkülözhetetlen órainives, hát ennek kedvéért kiutasítandó az oly sokszor várva-várt vidéki? S mivel vannak ácsaink s kőmiveseink, ne szabadjon más helyről valóknak tanult iparukat itt gyakorolni, be- keresendők megevő mindennapi kenyerüket s az adópénzt, a melyet az állam oly szigorúan követel ? No, ez lenne ám még csak szép iparszabadság és haladás az alkotmányos szabad hazában!

Nem vagyok sem fogadott, sem fogadatlan prókátora a várpalotai pékeknek, de a magunkénak sem ellense'ge, s sem ezt, sem azokat nem ismerem; én a fennforgó vitás kérdés megoldása körül csak egyéni nézeteimnek kívánok kifejezést adni, abban bízván, hogy „az igazmondás nem megszó- lás“, s ez okból nem ítéltetem el.

Soraimat azon újdonsággal zárom, hogy a jövő évi országos kiállításon igénytelen vidékünket egy „falusi libácska“ fogja képviselni fotográfiájában. Egy „mama“ azon önhizelgő tudatában, hogy leánya tüudér-szépségü, lefényképeztette a legkiválóbb honi szépségek albumába felveendőt, s a képpéldányt hir szerint már fel is küldte Budapestre. A kisasszony libácska nem csúnya, nekem „vén sasnak“ tetszik, noha nem található fel benne Hafiz, a halhatatlan perzsa költő szerinti 32 szépség- kellék. Eplényi Márton, r. I.

Ipartörvényünk végrehajtása.

Körrendelet:

a járások szolgabiráihoz, valamint Veszprém és Pápa r. t. városok tanácsaihoz mint elsőfokú iparhatóságokhoz !

14589/ki. 1884. Folyó évi szeptember hó 8-án 13093. sz. a. kelt körrendeletemre való hivatkozás mellett — midőn figyelmeztetem a t. czimet, hogy az 1884. évi XVII. t. czikkbe iktatott ipartörvény 79-ik §-a értelmében a törvény kihirdetése után hat hónap alatt minden iparos tartozik az iparhatóságnál tanonczait a lajstromba vezetés végett bejelenteni és ez alkalommal a fennálló tanszerződés tartalmát is közölni, egyúttal jelzem, hogy ezen határidő folyó évi november hó 21-én lejár és ez okból felhívom a t. czimet, hogy a törvénynek ezt a rendelkezését újból közhírré tétetvén, — az ipartörvény végrehajtása tárgyában 39266. sz. a. kelt és a t. czimmel is közlött általános miniszteri rendelet 9-ik §-ában szabályozott módon egész erólylyel hasson oda, hogy az iparosok fentebb jelzett kötelezettségüknek a kitűzött határidőig minden bizonynyal eleget tegyenek. — Ugyancsak az idézett törvény 110. és 111. §-a értelmében a törvény kihirdetése után hat hónap alatt tehát szintén legkésőbben folyó évi november hé 21-éig minden iparos és gyáros tartozik segédeit és munkásait a lajstromba vezetés és munkakönyv kiállítás végett az iparhatóságnak bejelenteni. Miért is megjegyzésével annak, hogy az ide vonatkozó eljárást a fent idézett miniszteri rendelet 27 — 40. §§-ai szabályozzák, felhívom a t. czimet, hogy mint elsőfokú iparhatóság hasson oda, miként az iparosok és gyárosok e kötelességüknek késedelem nélkül eleget tegyenek s az ez irányban szükséges intézkedéseket mielőbb s annál inkább tegye meg, miután a munkakönyvbe az illetőség is bejegyzendő leven, a munkásoknak ideje korán gondoskodni kell arról, hogy az illetőségükre vonatkozó bizonyítványaikat — a mennyiben az hiányoznék, beszerezzék.

Ezen rendeletem fonalán miután r. t. Veszprém város tanácsa és a járásbeli szolgabirák közül többen az iránt intéztek kérdést hozzám, hogy az ipartörvény végrehajtásához szükséges nyomtatványok, munkakönyvek valamint az ipartörvény végrehajtására vonatkozó rendelet még szükséges példányainak beszerzését az elsőfokú iparhatóságok részére eszközöljem — értesitem a t. czimet, hogy a muukakönyve- ken kívül az összes nyomtatványok a 40493/884. sz. miniszteri rendelet értelmében közvetlenül az elsőfokú iparhatóságok által Posner K. Lajos budapesti czógnél rendelendők meg, — a munkakönyvek pedig ugyancsak közvetlenül a m. kir. egyetemi nyomdától példányonként 8 krórt, niig az ipartörvóny végrehajtása tárgyában kiadott miniszteri rendelet füzetenként 1 írtjával a budapesti Nagel-fóle czógtől szerzendők be.

Végül midőn kifejezést adok abbeli reményemnek, hogy a t. czim saját hatáskörében az ipartör-