Veszprémi Független Hirlap, 1883 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1883-07-21 / 29. szám
Miut tudományosan képzett egyén az 1848-iki első magyar független minisztérium honvédelmi osztályához osztatott be. Ott is szolgálta tollal a hazát, mig nem azután a világosi gyásznap őt is, mint hazáját, megfosztá szabadságától. Az önkény vasban töltendő 14 évre Ítélte, melyből 4 hosszú évet az aradi vár börtönében át is szenvedett. . . . Négy óv után Aradról Győrbe lett internálva s kegyelmet kapván, mint vagyontalan ember, kenyérkeresett után nézett. — Kapott is egy igen szerény állást, tollnok lett a Győrben működő ka- taszternál. Lángesze azonban itt is utat tört, s ahova mint szerény kezelő személy osztatott be, ott néhány év múlva már mint hivatali főnök működött. Ily minőségben került Pápára, itt ismerkedett és esküdött meg az oly angyali hűségű nejével, ki őt hosszú betegségében, oly odaadó szeretettel ápolta évek hosszú során át. Mint kataszteri hivatalnok oly népszerűségre tett szert, hogy midőn a telekkönyveket organisálták egyedül ő volt az, akit egyhangúlag megválasztottak telekkönyvi igazgatóvá, illetve megyei tszéki ülnökké. — Ez állásában is csak köztiszteletre és szeretetre tett szert, itt is példánya volt az igazságos embereknek. A honvédség szervezésekor őrnagyi tiszttel tagja lett e seregnek; — s mint ilyen a honvédtisztek kiképzéséért királyi elismerésben is részesült. Később alezredes, majd ezredes és szathmári dandárparancsnok lett. Túlbuzgósága — egy táborozás alkalmával — veté el csiráját ama bajának, mely megválni kényszerité a szolgálattal és ma a sírba vitte a jeles férfiút. Amellett, hogy jó katona volt, hazájának mint iró is nagy szolgálatot tett akkor, midőn ő volt az első, ki az önkény uralom alatt elitéit honfiak nevét közölte. Azonkívül szenvedéllyel művelte a régészetet. Numizmatikái gyűjteménye olyan volt, milyen tán privát embernek hazánkban több nincs. Ezt a gyűjteményt ajándékozta ő évek előtt az erdélyi múzeumnak, amiért is azután ez őt alapitó tagjául választó. Négy hosszú évig volt élő halott, négy hosszú évig feküdt az ágyban, hű neje által ápolva, kis lánykája által a rajongásig szerettetve; mígnem azután az ég istene megsokalta a szenvedést, — és akit a golyók záporától, a kard kifent élétől megkímélt; csendesen elnyugodni hagyja, hogy találkozzék azokkal ott az égben, kik bajtársai voltak egykor és meghaltak érted szent szabadság!! Legyen könnyű a föld hamvadó tetemei fölött és az örök világosság fényeskedjók neki! A VIDÉKRŐL. Balatoni fürdőélet. Siófok julius 18. (A „Veszpr. Függ. Hírlap“ szerkesztőjéhez.) .Magyar tengeri fürdő.“ E sokat mondó szavak olvashatók a siófoki Balaton fürdő-intézet által kiadott jegyeken. Igaz ugyan, hogy a reclamok korát éljük, de jó lenne, ha e találmányt csak hagynék az amerikaiakra, kik tudnak avval élni; de Siófok nincs Afrikában, még ismeretlen s igy látogatói csakhamar megtudják, hogy a tengeri fürdő mellett sok oly tenger is van, melyeket nagyon jó lenne, ha az illetők — kiknek kötelessége és érdekében áll — nem hagynának ki reclamukból. Siófok egy kis jóakarat — és pénzzel — hazánk azon fürdőhelyévé lehetne, hol büszkéu üdvözölhetnénk — tengeri fürdőjét — felkereső vendégeit. De fájdalom, hogy e jó akaratnak csak legparányibb része is alig fedezhető fel még a legegyszerűbb igényekhez is szükséges dolgok megtagadásában. Mert daczára a fürdőközönség részéről több Ízben hangoztatott azon panasznak, hogy a uagyvendéglőtől a fürdőházig vezető utón az üdülés és egészségre ártalmas portenger eltávolitassék s nagy költségeik mellett némi kényelmet nyerjenek, — mind ezideig falrahányt borsó volt! Pedig érdekébe állna a t. bérlő uraknak, hogy a fürdő jó hírneve emelésével vendégeik száma is fokoztassék. A vendégkönyv szerint 300-nál több állandó vendég van, tehát sokkal számosabb, mint múlt és az előbbeni években; kik azon reményben jönnek évről-évre, hogy itt jó levegőt, szórakozást és enyhülést találjanak s e helyett gázolhatnak, oly homoktengerben, milyennel csak a Zahara gyönyörködtetheti látogatóit. — Valóban csodálni lehet a t. bérlő urak ily óriási közönyösségét. — Pedig talán kitel- lenék abból a magas fürdő taxából egypár seprű s kanna vízre ? De azon reményben vagyunk, hogy fürdőbiztosunk t. Kányay József s. szolgabiró ur erélyes fellépésének lenni fog e tekintetben eredménye! Igazi dicséret illeti a nagyvendéglő uj bérlőjét, ki mindent elkövet, hogy jó berendezett helyiségében tisztaságot, jó konyhát, s pontos olcsó kiszolgálást találjanak vendégei. A zenét Lató jól rendezett zenekara délben és este kifogástalanul teljesiti. Az újonnan épült tánczteremben hetenkint többször tartatik tánczmulatság; s valóban bámulandó fiatalságunk, hogy ily óriási hőség mellett, minő pl. a múlt heti volt, annyi tűzzel áldoz a táncz szenvedélyének. F. hó 15-től kezdve Mártonffy Pál színigazgató jónak ígérkező társulata tart előadásokat itt. Legközelebb mintegy 150-en vendégeink és a helybeliek közül kirándulást tesznek Füred és Tihanyba.Készülünk az idén Anna-bálra és hisszük sikerülni is fog. Tekintetes Szerkesztő urnák stb. B. Z. * B.-Füredről írják; Még szállás mindig kapható. A vendégek közt azok nem láthatók leginkább, kik egykor törzsét tették Fürednek: a közép birtokos osztály, ezek eltűntek, van néhány nagy ur, tanár, lelkész, képviselő és a többi mind izraelita. A rendkívüli hőségben a hideg fürdők egész nap ostrom alatt vannak, a virág szőnyegek a legnagyobb gondviselés mellett is hanyatlanak. A délre fekvő szobákban majd kiállhatatlan a hőség éjjel úgy mint nappal. A meleg árnyékkan 28—29 fok; napon 36—38 fok R. szerint. Jókai Mór otthon remetés- kedik villájában, folytonosan munkában, csak akkor láthatod, ha fürdeni, vagy néha a színházba megy. A vendégek közt megemlítem többek közt következőket : Baronyi Ödön képviselő, Faludi Miksa tanár, gr. Wenkheim Frigyes, Dr. Németh Antal, Vaszary Kolos tanár, Magyary Lajosné, Kozma , Gyula, gr. Eszterházy Ferencz és Pál, Szekrényessy Árpádné, Miklós György, Lendvay József Ítélő táblai biró. Az Anna vigalomra készülnek, de nem hisszük, hogy nagyon népes legyen. * Kenésén több van száz vendégnél ; a szállás drága. Már villák is épülnek, van vendég Bpestről, Sz.-Fehérvárról stb. A fürdő alap javára tervezett tánczmulatság holnap vasárnap tartatik meg és igen sikerültnek ígérkezik. Szántód, Szárszó, Szemes, Szt.-György fürdőhelyeken általános sok vendég, s még folyvást érkeznek. Bogláron az értelmiség, kereskedő osztályból, tisztviselőkből számosán; a jobb szállások majd mind elfoglalva. Magában a gr. Somssich villában pezsgő élet, ott van Folly József kir. tanácsos, Folly Hugó t. főorvos nejével, Folly József ügyvéd nejével, Szabó Kálmánué gyermekeivel, Baán Gáspár háza is egy kis vendégfogadó, számos vendég és rokonnal; a Körmendy, Pozsgay család, Nemes Józsa plébános. Bárány Dénes, Alpár földbirtokosoknál többen stb. Boglár nagyon élénk. * Siófokról írják még a következőket is: naponként érkeznek vendégek a roppant hőségben élvezni a Balatont. A forróság tűrhetetlen, 10. és 12-én 35—36 fok meleg volt R. szerint; nagy por, semmi árnyék. A fogadó kertjében van az egyetlen menhely, hol az asztalok terítve vannak ; Baumgartner Béla albérlő igyekszik vendégeit jól ellátni, konyhája jó és nagy adagokat ad; főpinczérje ugyancsak izzad egész nap a vendégek körül, mig Lató János bandája Tamásiból, huzza a jó magyar dalokat, a bandát jó kedvvel lehet hallgatni, mert jól huzza a magyar nótákat. A Balaton melegsége 22—23 fok. Palocsay Gyula postamester felléptette 12-én este Mórocz József gombai vak fiút, ki a budapesti vakok intézetéből jött, s igen szépen és praecise játsza a zongorát. A szegény vak fiút megtapsolták, kinek a kenyérkeresetet kezébe adták, ha tovább is gyakorolja játékát. A vendégek közt megemlitjük Siófokon; Bogyay Gyulát, Rozgonyi tanárt kedves szép nejével Pestről ; Molnár hajóskapitányt, Korcsináros járásbirót Perlakyt, kinek yachtja ott áll a móló előtt; dr. Andorka Elek, Rusics százados, Kovács ügyvéd, stb. Almádi, 1883. julius 18. (A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez.) Örömmel jelezhetjük, hogy Almádi oly élénk mint még eddig nem volt. A fürdő vendégek száma a múlt évit kétszeresen meghaladja, mely szám jövendőre a részvény-társulat működése és a nagyvendéglő létesítése folytán bizonyosan hatványozódni fog. A fürdővendégek mindennel meg vannak elégedve csak a postai közlekedéssel nem, mely t. i. bátran beilleszthető az ázsiai igazgatás keretébe. E körülmény úgy leli magyarázatát, hogy Vörös- berény községnek postája nincs, hanem Almádival együtt képezi kézbesítési körét a veszprémi postahivatalnak, hová Vörösberény községből naponként egy szegény özvegy asszony jár be s ugyanaz nap már a hozott leveleket a szétszórtan fekvő szőlőhegységben nem kézbesítheti. Valóban nem értjük, hogy mikor Litér, Öskü, Ősi, Rátét, Márkó, Bánd és Szabadi stb. községek egyre-másra postahivatalokkal láttatnak el, a vörös- herényi postahivatal felállítása ellen ugyan akkor és pedig nem is a postahivatal részéről, akadály gör- dittetik mint halljuk, a közigazgatási bizottságnak ellenvető véleménye alakjában, mely ellenvetö vélemény indokai már tarmészetüknél fogva is, ha az illetékes forum előtt nem bírnak is érdemleges értékkel, de az ügyet mindenesetre hátráltatják s ez által Almádi intelligens nagyszámú és fürdő közönségét legalább a jelen fürdő idényre megfosztották a gyors posta közlekedés előnyétől. Pedig ritka nap, hogy 40—50 db magán levél s mintegy 15—20 db hírlap nem küldetnék Almádiba. De hát ez úgy látszik ezen ügy elbírálásánál nem jött számításba. Nem lesz érdektelen az illető előadó ur azon észjárását jelezni, melynek alapján határozottan ellenezte a vörösberényi posta felállítását. Az első ok az, hogy a mi jogos igényünk ki van elégítve, mert Szt.-Kir.-Szabadin van posta. Ez annyi, mintha Péternek jogos igénye az által ki lenne ele'gitve, ha Pál már jól van lakva. Aztán az előadó ur tudhatta volna, hogy Vörösberény s Almádi nem szt.-kir.-szabadjai, hanem a veszprémi postahivatalnak képezi a kézbesítési körét, és hogy miért nem a szt.-kir.-szabadjainak annak, fejtegetése jelenleg úgy hiszem nem tartozik ide. Említhetem csak, hogy Vörösberény község küldönczöt Szt.-Kir.-Szabadjára két annyiért sem kap, mint Veszprémbe, daczára, hogy ez messzebb van, mi onnét magyarázható ki, hogy Veszprémbe mellék megbízásai mindennap vannak, s ezen mellékes akczidenciái a készpénz fizetésénél többre rúgnak. Második okul felvettetett az, hogyha postahivatal rendszeresittetik, akkor mindjátt kívánni szokják az utaknak jó karban helyezését is. Mi a kü P! Még igy is lehet ? ! Hát az utakat különben nem is szükség jó karban helyezni ? Hát nem tetszik tudni, hogy a vörösberényi postahivatal közlekedése gyalog postás és nem kocsi-pósta által eszközöltetik ? Ennek pedig oly gyalog útja van, hogy ha valaki csinálni akarná csak elronthatná. Ha csak nagyon messze nem nézett, ez az észrevétel t. i. mikor a gyalog postások majd veloczipéden járnak. A fő ellenindokot végül hagytuk, a valódiságáért még jót nem állunk, de a helybeli jegyző panaszkodta, hát úgy hallottuk. Ez az, hogy az előadó ur azért is nem tartja helyeselhetőnek az itteni posta felállítását, mert a posta közlekedés itt nem volna valószínű biztonságba helyezhető, mivel itt történt tavai, hogy Rácz Kálmán gyilkossági kísérletet követett el az öreg szegény Csikón. Ne neked logika! Hát nem méltóztatik indítványba tenni, hogy a budapesti főpóstahivatal bezárassák, mert az országbírót a fővárosban gyilkolták meg, s ugyan ezt nincs szándékában Bécs, Berlin fővárosoknak tanácsul adni, mivel azokban meg éppen pósta-küldönczökön követtettek el gyilkosságok. Hiszen ez amellett, hogy nevetséges is, bir a vakmerőségnek jellegével is, mert mintegy a gondviselésnek titkait akarja elvindikálni. Ezeket jónak láttuk azon mindennap felmerülő számtalan panaszok folytán, melyek a helyi jegyzői hivatalba naponként érkeznek, felemlíteni, mely körülményről alulírottnak annyiban van tudomásom, világon. Földi hivatására nézve különben ács- és molnár legény, egyébként azonban végzett rab. Antal ur különben az én „puczmeiszterem.“ (Ezt a szót is Osztrákországban tanultam.) Mondom, nála eredetibb ember nem létezhetik. Az arcza olyan gömbölyű, hogy mikor sirni akar, akkor is mosolyog, különben helyzetével teljesen megvan elégedve. Életének javát ily ingyenszálláso- kon tölté, s annyira hozzászokott már a jóhoz, hogy nyugodtan aludni sem tudna, ha óránként legalább hatvanszor le nem hordanák. Saját állítása szerint egy hosszú hónapra elveszté az étvágyát, midőn velem először beszélt s mint ő mondja, csupán azért, mert igen szépen találtam hozzá szólni. Javulását csak a fogházorvos által rendelt gyomorerősitő labdacsoknak és annak köszönheté, hogy azóta már egy-kétszer rövid vasra is verték. Legutóbb csak két rövid esztendőt mért rá a tekintetes kir. törvényszék. „Ugyan miért kapott oly tenger időt Antal ur ?“ Erre a kérdésre rám veti azt a sajátságos, akasztófahumortól ragyogó szemeit, a két szájaszélét felhúzza egész a füle tövéig és tőle kitelhető komolysággal előadja, hogy ő egészen — ártatlanul szenved, ő áldozat! „De valaminek mégis csak kell a dologban lenni P* Erre a kérdésre azután, ha bizalmas emberrel van dolga, előadja, hogy a dologban nincs semmi, de semmi; csak az, hogy a gazdájától — aki különben becsületes dunai molnár — elemeit egy vé- kácska búzát. „Hát azután mennyi lehet az az egy véka búza ?* „Hát biz azt négy ló alig tudta a gazda udvaráról elvontatni, azután mikor a zsidóhoz értünk, hát leszakadt alatta a kocsitengely!4 Bizalmasb óráiban azután azt is előadja, hogy „ebben az ő kis esetében4 hat font toll is szerepelt, igaz ugyan az is, hogy ahhoz a hat font tollhoz hat fekete csikó is volt kötve a gróf Ráday méneséből. Hanem azért ő ártatlanul szenved, ő áldozat! Egyszer azután azzal állít be hozzám az „Antal ur4 nagy szomorúan, hogy a mai napon szabadulni fog, lejárt az a — kis idő. Nem tudtam megmagyarázni azt a nagy szomorúságot, ami ott honolt tragicomicus ábrázatján. Sehogy sem fért a fejembe, hogy ez az ember köny- nyezni is tud. Azt hittem, hogy engem sajnál, engem sirat; elkezdtem vigasztalni. „Lássa csak „Antal ur4, ne búsuljon én miattam, majd csak megleszek én ön nélkül is valahogy. Hiszen én is azt tartom, amit Diogenes. Ezt az urat ugyanis egyszer szintén elhagyta a szolgája, s midőn mondották neki, hogy kerestesse fel ismét azt a Manes nevű szolgát, akkor ő úgy válaszolt; „Csodálatos dolog lenne, hogy Manes elélhet Diogenes nélkül és Diogenes nem tudna ellenni Manes nélkül.4 Lássa, majd csak én is eléldegélek ön nélkül valahogy.4 „Antal ur4 majdhogy meg nem fulladt a zokogástól. Vigasztalhatatlan voltam, meghatott ennyi hűség. . . . A bucsuzás végperczeiben azonban a mennyből a pokolba estem. Antal ur ugyanis fölvilágosított, hogy ő nem engem sajnál oly nagyon, hanem ezt a biztos állást, ezt a biztos kenyeret fáj neki itt hagyni. Mit kívánhattam volna egyebet neki, mint azt, hogy az Isten hozza vissza mielőbb. Biztosított ö is, hogy ez az egy remény csak az, ami még megtartja az árnyékvilágban. Eszembe jutott Petőfi költeménye: „Négy lábú épület, amely be nincs födve, Mely akasztófának vagyon keresztelve.“ Oh a börtön nagy művész, igen-igen nagy művész ! . . . Akik ide piros, egészséges arczczal jönnek be, azoknak leszedi azt a pirt arczukról és ád helyette egy másik szint, szép sárgát, — a halál színét! . . . Akik beszédes ajkkal jönnek be, azok az emberek is lassan-lassan oly némák, olyan kevés beszé- düek lesznek, mintha nagyon-nagyon nyomná a szivüket valami. Oly különös volt mindezt először látni nekem, de azután hozzászoktam én is, s én is lettem olyan csendes, mint a többi. . . . Lassanként belétörődtem. . . . Olyan sokáig is vártam már a sors jóra fordultát, olyan édes reménykedéssel hittem egykoron, hogy a ború után derű is fog következni; de mindebben csalódtam . . . s csalódni oly végtelenül fáj nekem! . . . Valaha, régen hittem, hogy a szenvedés után az édes vigasznak egy kevés balzsama is leend, mely gyógyító hatással lesz a fájó szívre. Most már nem hiszem ! Olyan szenvnélküli, olyan lethargikus ember lett belőlem, mintha ereimben hideg volna a vér, mintha szivemben az elhaló ütés csak negyedóránként ismételné dobbanásait! . . . Szürke fellegek szállnak felettem, akácz-levél, sárga ákácz-levél néz be hozzám kíváncsian, a csendes szellő megcsókolja arczomat és olyan esengve kér: „Ne álmadozz, ne ábrándozz; az ábrándozás az élet megrontója!“ . . . És én . . ., mintha nem is ón volnék az, aki egykoron oly vidor kedvvel szívtam az élet üde levegőjét, — mintha nem is én volnék, aki oly édes reménykedéssel láttam teljesülni a jövő ragyogó álmait! Az álom teljesült! . . . A kis rácsozott ablakon besüt a megtévedt napsugár, ott künt az illatos zephir susog bűbájos álmokat, — itt benn — egy pók szövögeti csendesen hálóját. . . . Az álom teljesült! . . . El-eljön hozzám csendes éjszakákon az a bűvös tündérleány, felém fordítja azt a halovány arczot, reám néz azzal a mandola metszésű, véghetetlen kedves szemekkel s lázas homlokomra teszi vigasztaló kis kezét.. . S azután beszél nekem véghetetlen kedves dolgokat... Elvezet egy messze szép vidékre, ahol olyan szép zöldek a fák, ahol tavasz van, örökös szép kikelet. „Látod, mikor te itt voltál utoljára, akkor tél volt, rideg tél, a kis tenger tündérlányait átlátszó jégboltozat választó el a fagyos hajnal nevelte dérvirágoktól.4 „Mikor te itt voltál utoljára, hangtalan volt a berek, nem zengett a csalogány bűvös éneket, nem regéltek, súgtak a lombok örök szerelemről, . . . végtelen boldogságról. . . . „Mikor te itt voltál!? . . .“ „Be rég is volt az, istenem be régen! Be sok is történt, be sok is megváltozott azóta! . . .“ És reám néz ismét, szemében egy egész rejtélyes világ boldogsága és boldogtalansága van. . . . És én belátok e rejtélyes világ mélyébe, s látom ott azt a véghetetlen szeretetet, amelylyel csak az őrző angyalok bírhatnak. És olyan édes-bús az a hang, amelylyel én hozzám szól, olyan lelket rázó, bánatos az a tekintet, amelyet rám vet e szép tündérleány. És amig én öt bámulom, amig lelkemben az édes múltnak emlékét kelti föl a bűvös látomány, addig a pacsirta csicsergő énekébe egy ismeretlen hangot hallok vegyülni, mely hasonló az alkonyi méla harangszóhoz. . . . Az álom teljesült. . . . A zöldelő hegyek közt rejtező csermely völgyében kicsinyke kis kápolna tornya emelkedik az ég felé, csilingelő harangocska hívja szent imára a hívőket. „Látod ezt a kápolnát is azóta építették!“ És az én szép esthajnali csillagom, a bűvös tündérleány magasztos lényével vonz, hívogat a megszentelt épületbe. A hullámosán rengő kis tenger partján elterülő nádas rejtekeiből vizi viliik vetik ránk mosolygó tekintetüket, fájó furulyaszó kél a távoli partok visz- hangzó ormairól, olyan édes, olyan reszkető, kéjt lehelő a lég, s ő olyan közel hajtja hozzám kedves arczát, hullámos szép haja vállaimra omlik, édes lehelletét arczomon érzem, midőn susogja édesen, reszketőn: „Menjünk az esküvőnkre!4 És mi megyünk az esküvőre. A kis kápolna ismerős arczokkal, régi jó barátokkal tellik meg, az oltár előtt olyan szelíden ragyog az öröklámpa méla fénye, az oltár viaszgyertyái vígan lobognak s mi reszketve borulunk az isten felkent szolgája elé; „Szeretem véghetetlen!“ „Holtomiglan, holtodiglan !4 . . . Az álom teljesült! . . . Este van ismét, szép csendes este! Halovány kis rózsám olyan szelíden fordítja felém félig kifeslett szirmait, ott künt egy üde gyermekhang dalolja : „Ne menj el, maradj itt, Majd meglátod jobb lesz itt, Magad ülsz az ölembe.“ Mintha csak ez a szelíd kis virág susogta volna ezt. . . Elmegyek kis rózsám, elmegyek, talán nem is látjuk többé viszont egymást sohasem, sohasem . . . Ah! holnap reggel megnyúlik előttem az a nagy vasajtó és ón a törvény nevében elhagyom az én hosszú szenvedéseim szomorú tanyáját. Isten veled szomorúságomnak egyetlen barátja, szenvedéseim néma tanúja, halovány szép virágom, isten veled! . . . isten veled! . . . Elmegyek. . . Itt hagyom ezt a nyüzsgő nagy várost, . . . nincsen itt nyugalma az én lelkemnek, messze vágyom, . . haza vágyom! . . . Ah! azok, akik egykor szeretetet hazudtak lelkemnek és a hosszú szenvedés alatt meg hagyták ismerni magukat, önző, sivár lelkűket; szemem közé mernek-e majd nézni?! . . . Gondoltam rájuk gyakorta és eszembe jutott a kifacsart czitrom regéje, azt is vett használat után félre szokták lökni; én is majdnem úgy jártam az emberekkel. . . . De megbocsájtok nekik, hisz megbocsájtani oly isteni! . . . Elmegyek innét, messze elmegyek! . . . Ott messze-messze, abban a kis városban van még két kis ház, ahol szívesen várnak tán engemet. Az egyikben egy szomorú asszony számlálgatja az órákat és perczeket . . . holnap jön, két óra, . . egy óra . . . múlva itt lesz. Az a szomorú asszony: az én anyám! A másik kis házban talán ott is várnak rám. Azok a hófehér kis ujjak oly gyorsan mozgatják azt a fényes tűt ott a hímzésben; néha azután egyszerre megáll a munka és az a szép szem néz valahova, oda, ahova még el nem láthat. . . Néha meg egy- egy félrement tűszurás következtében egy-egy piros gyöngyöcske jelenik meg ott a legszebb ujjak hegyén és az a kedves arcz lángba borul, mintha rajt kapták volna valami tiltott dolgon. . . Be jól is van az Istenem, hogy a gondolatokat csak az avatottak olvashatják! Ah én most sokat, nagyon sokat tudnék olvasni azokból a szép szemekből ! . . . De ha azután elmondanám, amit onnét olvastam ! kikapnék érte szörnyűséges nagyon. . . De azért elmondom, elmondom, hogy: „Ha nézem szép szemed, s elnézem arczodat; Egy édes-bús rege, ami e szívbe száll! Lelkem szent mámorát álmodja — azt hiszem — Tündérország legszebb nyilló viráginál! . . . ... És mig a régi bút megkönnyezi szemem, Keblemben az öröm virága nyíl, fakad, A régi szenvedés öröme változik : Ha nézem szép szemed, s elnézem arczodat. Ha nézem szép szemed, s elnézem arczodat...; Mi egykor fájt nekem, mindazt nem érezem ; Csak egy, mit érzek én, egy bírja lelkemet, Az édes érzemény : Szerelem . .. szerelem ! . .. ... Ez az, mi üdvöt ád, s az égbe ez ragad ! . . . Ez adja vissza rég eltűnt nyugalmamat! Mert hisz a szenvedést, a fájó múltakat Mind, mind feledteti egy boldogító pillanat! Magyar Gyula.
