Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-06-24 / 25. szám
Veszprém, 1882.________ ______II. évfolyam, — 25-ik szám. ____________Szombat, junius 24. EL ŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre.....................................................6 frt— kr. Fél évre....................................................3 frt — kr. Ne gyedévre................................................1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. M E <> J E L E N MI > I) E N SZ 0 M B A T 0 X. Előfizetési pénzel; a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-ntfZa 105. szám küldendők. Hird-etésels a kiadó-hivatalban fogadtatnak el es jutányos árért közöltttnek. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz„ hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. ICéziratolr vissza, nem a,«5Lafcn.aJe. Kincstári képviselő fellebbez. Természetesen az adókivető bizottságnál előadóként szereplő kincstári képviselő. — Miután pedig róla van szó, következtetni lehet, hogy az „adóval“ akarunk e rövid czikkben némely szükséges észrevételt elmondani. Természetesen csak némely részeiről ; mert, ha a főbajok sokaságát akarnék megszellőztetni, akkor ott kellene tulajdonkép elkezdeni, hol már a királyi ügyész ur kénytelenittetnék hivatalos pártfogó kezét lapunk „érdekében1- kinyújtani. De hát mi mindezekről beszélni nem akarunk, mert hiszen hogy mennyi tömérdeket lehetne az adóbajok ellen felsorolni, azt úgy hiszem, tudja az egész ország. — Mi egyszerűen ezen alkalommal megjegyzést akarunk tenni a bizottságilag tárgyaltatni szokott adónemek mikénti megállapítására nézve, — s alább ebből kifolyólag óhajtásunknak adunk kifejezést a folyó évi állami tartozások miként leendő végrehajtása iránt. Adóelőírásunk a többi adónemek tekintetében az adófelügyelőség behozatala óta azon stádium felé közeledik, mely a való tényállásnak s aránylagos megadóztatásnak megfelel, mi hivatva van. Ugyanezt azonban a bizottságilag tárgyalandó adók, nevezetesen a tőkekamat s járadékadó; a III-ik és IV-ik osztályú kereseti adó megállapítása, illetve kivetése körül nem állíthatjuk. — Okát ennek sem a polgári bizottság tagjainak ismerethiányában, sem pedig a kincstári előadónak adóalap TARCZA. A hazáról. Szabadság felkent gólgothája, A hármas bérezek orma már! Hová a kegyelet galambja Szent áldozatját rakni jár: Es itt is, ott is a romok közt Int ■— egy-egy zászlónyél darab: Hogy — küzdj magyar! egy szebb jövőért így lész csak boldog, és szabad. Hányszor zúgott vihar fölötted Hazám ! Árpádnak szép hona ... Ádáz dühében, hogy lesújtson Hányszor! villám pallost vona ... Hányszor volt már — orvid megásva Hogy eltemessen — mély sírod: S ekkor — bilincstörö kezeddel Kiló legszebb lapját Írod. Dicső a múlt, mely itt lezajlott Győzelmi kiirt hányszor riadt... E hősivértől ázott földön Küzd ének « Rákóczink ! Itt villogott a kard a kézben, Mely szent joyot védelmeze ! Itt állt a vérpad, melyen annyit Gyilkoltak a Karaffák keze. — De phönix hamvait lerázva Feltámad, mintegy vj alak így e hon is — bár századoknak Didó viharja át haladt Felette, e dúló viharban Nem, nem veszett el! áll ma is... Megtartó a hősök szerelnie, Es védte — mint egy szent paizs. Öli! küzdelemre, Bendegúznak Népe, a Kárpát orminál. A múlt — tanítson lelke,ülni, A jövő - bebérml kinál. így lesz e hon — még nagy, hatalmas, Fölé egy szebb jövő derül! Követve a „félistenek“-nck Nyomdokát, r e n d n l eilen n l. haj kaszásában nem keressük, mert az eddigi tárgyalások folyamán meggyőződtünk arról, hogy mind a polgári bizottság a viszonyokról meglehetős tájékozással bírván, kellő adatok jelenlétében igyekezett az aránylagos megadóztatás elvének megfelelni, mind pedig a kincstári képviselő az adóalap hajhászásá- ban nem látszott gyönyörködni. — Hanem mi a bizottságilag tárgyalandó adók megállapítása körül, mind ennek daczára felmerülő számos aránytalanság és sérelmes megadóztatás okát azon rendszerben találjuk, hogy a kirovás alapjául szolgáló törvényes adatok nem a valóságnak megfelelő módon szereztetnek be. Az adóbevallási ívnek például, melyet a polgár „eskühelyett honpolgári becsülésének lekötése mellett“ ir alá, nincs annyi értéke, mint a Kossuth-bankónak például jelenleg van. — A községi elöljáróság s bizalmi férfiak tanúsítása is a különvélemények eldöntésében — ha a kincstári képviselő s a megadóztatandó fél között, t. i. erősebb diffe- rentiák merülnek fél, vajmi csekély szerepet játszik. A kincstári képviselő egyszerűen kijelenti, hogy „fellebbez.“ Hiszen, hogy ha csak ennyi volna a baj, nem volna sok. — Hanem ezzel rendszerint ki van mondva az, hogy ha az illető fél adója nem emeltetik és még magasabb fokra, de az előadó által javasolt fokon minden esetre meghagyatik. — De még ez sem volna nagy baj, ha csak ebből állna. Hanem az a legnagyobb baj, hogy elérkezik végre annak az aránytalanul kiszabott adónak végrehajtása is. Különösen most már nem messze van azon idő, midőn a végrehajtók fekete serge majd mozgósittatni fog. Záradékul mi e tekintet-bén intézünk Veszprém vármegye községeihez egy meleg óhajtást, mely hogy minél számosabb községben nyerjen gyakorlati megoldást, csak őszintén kívánhatjuk. Az 1871. évi XV. t. ez. igen szép feladatot ruház a községekre. Első sorban reájuk van ruházva az adók behajtása, végrehajtásának feladata. De úgy tapasztaltuk hogy igen kevés község az, mely e feladatának megfelelni igyekeznék, vagy e tekintetben a törvény adott kedvezményét érvényesíteni, ha nem a jelenlegi országos gyakorlat a törvényemé kedvezményét teljesen mellőzve az adóvégrehajtást úgy eszközli, hogy a megyét úgynevezett „kaputos végrehajtókkal“ elhalmozza, kiknek nagyobb része a társadalomból kitaszított s a „hivatalos állam“ által acceptált elaljasodott existentiákból áll, kiket már magában a közerkölcsiség tekintetében is érdemes volna erkölcs-mételyező maguk- viselete miatt a községekből nem is zsuppon, hanem istenátkozott tüskén kitolonczoltatni. S ilyen emberek kezébe kerül az adóvégrehajtás ügye. Hanem kérdem: ha van az adópénztárnak tisztességes személyzete, ha van az adóellenőrzés s felügyeletre hivatott kir. adófelügye- lőségnél szintén tisztességes személyzet alkalmazva: miért éppen az adóvégrehajtás, az adóbehajtásának legnagyobb tapintatot igénylő neme van az adó iránti tisztelet kiirtását előidéző silány emberekre bízva?! E tárgyra bővebben lesz alkalmunk vissza térni. — Most újólag felhívjuk községeinket a fentebb elősoroltakra, de egyszersmind figyelmeztetjük az illető hatóságot is, hogy hatalmát a törvény korlátái között a legvégsőig ekkép igyekezzék érvényesíteni, mert az adóiránti tisztelet megrontására vezető hajtóvadászat az állam javára nem szolgál, nekik pedig dicsősségükre, tisztességükre nem válik. A mi sajtópörünk és — Szibéria. Ki hinné azt, hogy ami dolog, a mi szerény városunkban és vidékünkön megesik, ami itt megbotránkoztatja az igazság és lelkiismeret embereit — az még messze, messze oda a zord Szibériába is elhasson, hogy még muszka országban is megbotránkozzanak a magyar igazság szolgáltatáson. — Arról az ügyről szólunk, amely ügynek kimenetele sajtófogságot teremtett szeretett szerkesztőnk számára, az „Árverési hye- nák* ügyéről. Erre az ügyre vonatkozólag kaptunk egy levelet a jéghegyek és havasok országából, erre az ügyre vonatkozólag nyilatkozik egy Ekaterinburgban tartózkodó hazánkfia, ki e megyében született, — tartózkodott sok ideig és ismerős az itteni körülményekkel. De szóljon maga a levél: Ekaterinburg 1882. május hó 10. Igen tisztelt Szerkesztőség! A Budapesten megjelenő „Függetlenség4 ez. lap 117-ik számában olvastam a „Veszprémi Független Hírlap* sajtóperét a hajmáskéri Magyar féle malomra vonatkozólag. — Dicső eset mondhatom, szép reményekkel biztat a jövőre. Én e malom érdekében annak idejében akartam egy hosszabb czikket közzétenni b. lapjukban, de nem tettem, azért; mert azt hittem, hogy ha ezt teszem, most lejárandó külföldi útlevelem meghosszabbítását megakadályozza az ottani hatóság. Önök, mint tudom Egy nagy kincsed van nemzetem, s ez A nyelv — s te est, ne hagyd soha! Zúgjon bár rád a sors veszélynek Száz meg száz démon tábora.. - A ni i'i veszetne k szent szereime Égjen, miként a vesta láng ... Melynek majdan tündén arcza Szelíd fénynyel mosolyg le ránk. Épüljön fényes homlokával A magyar múzsa.' temploma. A melynek szent oltár kövéről Édes magyar hang száll tova. S kárpátok vihar ülte vállán Mint kedves hírnök megjelen, Hirdetve, hogy: él még e nemzet „Meg fogyva bár, de. törve-— 110111! Soós Lajos. A feltámadt halott. (Razj.) Irta: Darva3 Aladár. I. A dftdva, gaz, ott is teremhet, hol gomlos kezek ápolják a legnemesebb növényt? Kihalt talán a földi lény, kinek keblében a szűziesség honol, kit nem zavarnak a gonosz daemonok ? Erényt, hitet terjeszt, az istenfélelem szellemét hirdeti, vétket büntet, hibákat megbocsájt, kérést meghalgat és átadja az isten szellemének! Tiszteli minden ember, a mindenható küldötte őt, hogy képviselje igéit a földiek között, hogy őrködjék a gyarlóságok fölött, hogy megengesztelje azt, kiben javulás látszik! Kit a szentség nevel, a hit éltet és az istenfélelem, erények művelése tehet csak boldoggá! . . . De nem, ez hibás nem lehet! Gonosz sejtelem és semmi más, mi engem arra ösztönöz, hogy őt okozzam vétkesnek! . . . Mi szándék, mi czél vezérelné őt e végzetes útra! Nem! nem! borulj előttem képzelet! Ne kényszerits a kárhozatra ! Pusztulj gyanú !!— Magasan hordja fejét, de nem büszkeség okozza ezt! Komor vonásait nem földi gondok teremthették! Állása úgy akarja ! Szeretni, ő ? Minek szeretne ? . . . Tetézné bajait! Hisz vérző sebek volnának vágyainak gyümölcsei, mert elérni azt, mit elérni igy lehetne, néki úgy sem És mégis úgy van ez, vagy talán csak volt! A somvári tisztelendő ur kebléből kihalt az emberi szeretet !... Bezárkózva él öt éve már; világ csodálja azt, hogy öt éve senkivel sem beszélt, kerüli a legjobb barátait is ! Életunt e ő, vagy embergyülölő ! ? . . . Kósza Margitnak hijják őt! Ruhája rongyokból van készítve és mégis takaros. Czipője is felmondta már a szolgálatot; a hidegség ellen csak rongydarabok védik őt! Fiityöl a szél, nem bántja őt semmi sem ! Ha lehellete meg fagy, felolvasztják meleg szavai, amelyekkel könyörög, térden csúszva kéregét!.., Nem korcsmába vinné azt amit a jólesküektől kapna, nem néki kell a kolduskenyér, a kegyelem adomány, hisz nem is magáért él e földön, az ő léte csak anyjáért kell! És nincs, ki rajta könyörüljön! Az utczán összeszedi a fadarabokat, szalmát, papirt; szeméten gyűjtöget magának fűteni valót, ételt pedig az asztalmaradék juttat számára ! És ő mégis boldog ! Boldogabb, mint bárki más ! Beteg anyjának meleg szobát készít, egy kis levest ha semmi más, de két keze is juttat a beteg ágyához! Van az utczán üveg és csont darab, csak összeszedni kell és van becse! Mit is érne az a földi boldogság, mely pokolra juttat; lelke nyugodt, becsületére büszke és ez élteti őt most is! Volna birtoka, pompában, gyönyörben úszhatnék ma már, ha gonoszra vetemedett volna! Hány férfi tette volna boldoggá! Hány szenvedélyes lépés hozott volna számára üdvöt, boldogságot! Es Kósza Margit hive maradt anyjának tett ígéretéhez, ezzel tartja apja halálát is tiszteletben, ezzel ápolja haldokló édes anyját, kinek valóban vigasztalója ez ! A sors megátkozta, az emberek megutálták őket. A vétkes apjuk volt. Andics Kálmán derék, munkás ember volt, de a sátán megirigyelte nyugalmát és félzavarta az édes házi csendet. Kártyára vetemedett. Elvesztette fél vagyonát, kölcsönkért pénzen játszott tovább. Megbánta tettét és féltette magában, hogyha veszteségének felét visszanyeri, soha többé kártyához nem nyúl. Feje már kábult vol, keble elszorult, mikor haza ment és nejét látá, hogy imádkozik istenhez a mindennapi kenyérért, ő is szeretett volna imádkozni, de nem tudott; mikor leányát látta, kinek arczán az élet meze volt észlelhető, ki rózsabimbó módjára növekedik és beszédtárgyát képezte a helységnek, a gyö. nyőrüségéről, szelídségéről! Ezek koplaljanak az ő hibája miatt ? Ezeket lássa szenvedni az ő gonosz szenvedélye miatt ? Ezek legyenek könnyelműségének áldozatai ? Ezt nem bírta elviselni ! Öljön! Raboljon ? . . . Szégyent hozzon nejére, leányára ? . . . Öngyilkos legyen ? .. Nem ; Hisz neki élnie kell! Igen igen élnie, és jóvá tenni hibáját! de j hogyan ?,.. Ebben a helységben számára nincs hely, itt nem bírja el keze a munkát! A szomszéd városi Tehel Albert Amerikába készült. Egy emberre volt szüksége, egy magyarországi j emberre, kii ott segédkezik üzletében. Nagy kilátásai ^ voltak. Andicsnak sokat Ígért és Andics rászánta ma- | gát, pedig neje és leánya miatt, mert vagyont szerezhet magának, leányának; boldoggá őeszi magát és őket is! Nehezen váltak, de elváltak ! j És Andics Kálmán öt esztendeje egy árva betűt \ sem irt. Neje és leánya tönkre jutottak. A betevő falatjuk sem volt mag. Neje, leánya már Írtak volna neki, j de nem tudták merre van. így jutottak a véginségre! Amig Andicsné egészséges volt, dolgozhatott ő is, leánya is, de mióta betegen fekszik leánya sem mehet el mellőle! i És akit eddig az egekig magasztaltak, most a sárba tapossák; Margit szépsége oda lett, mert má- | sokra szorult.— Jó lelkű az emberiség, de ez csak addig j tart, mig rá nem szorulunk; akkor már hideg, vad, még gyűlölni is tud ! Siratta a leány apját és a nő férjét, nem tudták j élőt vagy holtat siratnak-e, de egy nap csak azzal köszöntének be, hogy Andics Kálmán meghalt. Nem hit- í ték el! Gazembernek nevezték a hírnököt, de mikor az j a halottas levelet mutatta, megtörve, elcsüggedve hit- j ték a valót! Andicsné özvegyen, Margit árván maradt, mind j a ketten pedig eltaszitva a világtól ! Idegen földben nyugszik az apa és nincs ki porára enyhítő könyeket j csepegtessen !— Idegen föld takarja azt a gondos embert, kit társasága döntött az örvénybe és nincs aki koszorút tegyen sírjára! Még annyi boldogságuk sem lehet, hogy a hideg halom mellett kisírhatnák magukat és ez örökös furda- ! lást, nyugtalanságot okozott nekik, mert mikor a temetőben apjuk sírját nem látták, nem akarták elhinni azt amit a hírnök hozott! (Vége következik.)
