Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-05-13 / 19. szám
Veszprém, 1882. _______________II. évfolyam. — 19-ik szám.________________________________Szombat, május 13. ME GYEI- S HELYI ERDEKÜ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre................................................6 frt — kr. Fél évre...............................................3 frt — kr. Ne gyedévre..........................................1 frt 50 kr. Eg yes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. KC i r d. e t é s e Is: a kiadó-hivatalban fogadtatnak ei t’s jutányos árért közöltéinek. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, korgos-uteza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. I^ézira/tolc -vissza, nem a.<ä.a.tn.a.l£. Gloria in excelsis! Dicsősseg a magasban, minden hatalmasságoknak ! Hegyen-völgyön lakodalom veszprémi meghagyatikéknál, hogy ime egyszer ők is tromfot játsztak, s megmutatták, hogy a filkó nemcsak a hetest, de a negyvennyol- czat is leüti. Olcsó öröm, és szánalomraméltó dicsős- ség biz az! Hogy sikerült paragrafusokat kiböngészni, s rácsavarintani a szókimondó, nyiltszivü ember nyakára, s mig a vörös-be- rényi rablógyilkost futni engedék, emennek példátlan büntetést találnak, milyent ily ügyben még nem hozott magyar törvényszék, oly állítólagos vétségért, melyet, ha áll, nem is ő követte el. Hát csak rajta.... légyen öröm és vigasság a meghagyatikok e boldog Izraelében! Még lesz idő, mikor guillotine-t is kitalálnak a bátorlelkü hírlapírók részére — akkor lesz még csak igazi boldogság Veszprémben. Mert ez a mostani örömük, bizony nagyon ephemer. Mindössze subát cseréltek, de az, melyet helyettesünk annak idején a meghagya- tikokra fog akasztani, alighanem még vizesebb lesz, mint a mostani. De hát most még inkább rájuk fér a törülköző. Barátaink, elvtársaink s a sok jó ember, ki ismeretlenül is részt vesz üldöztetésünk sorsában — legyen megnyugodva s nevessen e szánandó erőlködésen. Minket ugyan nem félemiit meg a hivatalos rozoga szekér nyikorgása s ha most h a j s z r a volt is ellenünk: lesz alkalmunk ezTARCZA. Dalok. I. Ismét megjelen a múltak tarka álma Látlak lányka téged: Néma áhítattal nézem halvány orczád S hallgatom beszéded. A legkisebb szó is egy nagy tündérálom. ... Melyet suttog ajkad. Az a piros rózsa, — s hallgatom sokáig Elmerengve rajtad. Setét fürteidnek leomló palástja Megérinti vallom, Kéjtől részegülten magamat a menyek Menyébe tálállom. Egy csók — egy ölelés'— erezem szivednek Tüzes dobogását, — S keblemen rejted el fejecskédet - - hogy e Csókot meg ne lássák. Nem látta azt senki, csak a tiszta égbolt, Csak a rezgő lombok, — Csak a játszi szellő — a mely enyelegve Köröttünk bolyongott. Oh ! hogy elpirultál, könnycseppekbe fürdött Két szemed pillája ! S midőn rám tekint él, — oda tapadt ajkam Homlokod havára. • Elmidt-----/ Mindez elmúlt, visszajöttél többé Má r hiába várom-------Ri ngasd el lelkemet bűbájos öledbe Te szép tündérálom. II. Ha összeszedve a követ, sarat, Mit rám hajigáit ellen- és barát; S ha meghalok, — majdan sírom f ölé Mindegy rakásra összehordanák: Szent áhítattal nézne rá a Kor, Talán igy kérdve e silány nevet: Ki volt e nagy ? . . . kinek e ni l é kj e l ü l Hyoszlopot emelt a — kegyelet. . . Soós Lajos. után még vajmi sokszor azt a rendesség csa- léútjára visszaterelni. Ha másként nem — hát ostorral. ✓ Hogy meddő harczot, mihaszna erőlködést folytatnak ellenünk, bizony szégyenletes és nevetséges dolog is egyszersmind. Mert az összes meghagyatik-nép- ség bizony csak 1-et numerái, mi pedig minden Don Quichotte szélmalom- harcziasko- dásuk ellen esetről esetre szintén csak 1-et állítunk. Pedig hogy a tisztesség, a becsület, a független gondolkozás emberei, kik ez üldözött független közlönyt támogatják, sokan vannak s több erkölcsi bátorsággal megáld- vák, mint az összes meghagyatikság; azt reméljük, immár ők sem vonják kétségbe. Az ő gyűlöletük, erőlködésük, minket csak gyarapit erkölcsi s anyagi erőnkbe n. Ha mint másutt, itt is a léha hivalkodás, üres henczegés, butáskodás s a nép megrontása helyett a tisztességes munka, az államnak hasznos polgáraivá emelkednének föl a meghagyatikok, akkor mi nekik is megad- nók mindig a tiszteletet, amivel a törvény embereinek minden honpolgár kötelességsze- rüleg tartozik. De mert erre jó törekvést nem látunk bennük — irtani f og j u k a gyomot, amig kénytelen-kelletlen az érdemesség, megbecsül- hetés útjára térnek. Akkor igazi lesz aztán az öröm! S nemcsak a meghagyatik, — de a független Izraelben is! Egy a sok közül. Irta: Eötvös Károly. Egy férfiút temettek el pár nap előtt, kit gyermekkoromtól fogva ismertem, ki jó barátom volt egykor sok éven át, kivel együtt, egy táborban küzdöttem sokáig a köziét mezején s kivel sok jó órát töltöttem el a nemes férfimulatság élvei közt. Hire, neve nem volt országos; lelke nem fénylett a lángelme napfényével, de azért nem közönséges, nem mindennapi ember vala. Előkelő, ősnemes család ivadéka, egykor tekintélyes vagyonnak tulajdonosa, magas állásokat töltött be a közélet terén, vármegye főjegyzője, sok ideig alispánja, országgyűlési képviselő, törvényszéki elnök még egy év előtt is Most már ott fekszik a berhidai temetőben, talán egy kis fakereszttel jelzett sírban, egykori jobbágyai- gyainak, zselléreinek temetősorában. A kereszt elkorhad, a sirhalmot eltapossák, koszorút nem tesz rá, virágot nem ápol rajta senki, nem beszélnek róla, elfelejtik végkép és azok felejtik el legtökéletesebben, a kik egykor szerették és becsültéit, Halálát nem adták tudtul a nagy világnak. Halotti hirdetést nem küldtek szét sem rokonához, sem barátaihoz, sem egykori tiszttársaihoz. Én magam is csak.egy vidéki hírlap sorai közt véletlenül akadtam rá, hogy egykori barátaim egyike meghalt és eltemet- tetett. Még az a hírlap is csak ennyit mondott róla, egy szóval sem többet. Mert e férfiú elveszté vagyonát, aztán elveszte becsületét s végre elveszté életét örökre. Se vagyont se becsületét megmenteni nem lehetett, tehát élete nem volt arra érdemes, hogy megmentessék, sőt méltó volt arra, hogy meg ne mentessék. Egy kis adag por, melytől megmerevül a szív, kialszik az élet: erre volt már csak szüksége. Kétségbeesésében megszerezte azt a port s azon a poron megszerezte a halált. Miért beszélek én róla ? Miért nem feledem el én is, mint elfeledék mind azok, kik neki jó emberi, valá- nak ? Miért visz el képzeletem a sírra, hogy megtiporjam annak porát s miért emlékezem vissza életére, hogy annak irtóztató bukását fölidézzem ? Bizony nem könnyelmű kíváncsiság, nem kegyetlen indulat vezeti toliamat. Hanem szomorú igazságoA megye nyugati széléről. — A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőségéhez. — 1882. május 10. Ez előtt hetekkel megígértem volt, hogy becses lapját szerény soraimmal fel fogom keresni, akkor körülményeim mint elfoglaltságom miatt akadályoztatva valók, de most beváltom Ígéretemet, a határszélen, hol a lassan hömpölygő Marczal választ el a szomszédos Vasmegyétől. A már csak alig elviselhető nyárban is beillő hőséget a tegnap beállt kellemes eső kissé lehütötte, nagy örömére az egész vidéknek. Az egész sik róna hullámzó tengerhez hasonlít, a vetések, tavasziak úgy mint ősziek édes reményekre ébresztenek. A múlt havi fagy megfosztotta ugyan gyümölcsös kerteinket az áldástól, fáink ez évben meddők maradnak, de másban kárt nem tett. * Azok azonban, kik repczét vetettek ez évbeli, ugyancsak megbánhatták, mert a szárazságban napról napra jobban pusztult s most már az eső sem képes többé helyre hozni. Miután a szomszédos falvak nyugatról már Vasmegyéhez tartoznak: talán az ott történtek nem is lesznek érdekesek, ha felemlítem, de azért felsorolom a szomorú jeleneteket, melyek e környéken a legközelebbi napokban lefolytak. Ritka est vagy éjj múlik el, hogy az ég megvi- lágitva ne lenne a tűznek az égről visszatükröződő s borzongást keltő fényétől. így égett el Nagyszálláson 11 ház, Vináron 7, utánna Vőnőczkön 2, Dömölkön az evang. iskola épületek s tanítói lakások. Ezen szomorú esetek figyelmeztetik gazdáinkat az eshetőségekre s sietnek is biztosítani a tűz ellen. Genesen a múlt hét végén egy ember az ut mellett egy fára világos nappal felakasztotta magát, oka öngyilkosságának ismeretlen, kesergő özvegyet s , több kiskorú árvát hagyva hátra, ugyanott a múlt szombat reggelre egy számadó juhászgazdát ágyában agyonverve találták, gyanú miatt többeket bekísértek kát kell elmondanom, melyeket meg kellene hallani a nomzetnek s melyeken okulni kellene nemzedékünknek. A hogy ez az egy ember elpusztult: úgy pusztultak el harmincz év alatt százan és ezeren és ha sokáig tartana ez a pusztulás: nemzetünknek halála következnék be a kikerülhetetlen végzetnek irtóztató törvényei szerint. Ámde járja be valaki országunk vármegyéit s városról városra, faluról falura, kérdezze meg: hova tűnt el az a faj, mely megalkotta Verbőczy nemzetét s mely ezer éven át vészben, viharban, keserű küzdelmek árán s vérének hullásával megmentette sokszor s feltartotta mindig ezt a hont. Fehér, Pest, Nógrád, Heves, Szolnok, Szabolcs, Erdély: im azt a földet járjátok be, melyet e nevek befoglalnak. Meglelitek a nagy családok neveit, ott állnak még a nemesi udvarházak, néhol vidám kényelem mosolyog az ablakokból, másutt diiledező falak, korha- dozó vén fák törzsei regélik el, hogy az ősi család, a régi gazda nincsen többe. A föld idegené, uj emberé s a ki igaz örökségként bírhatná e földet, az rég kihalt már, gyermekei, unokái szanaszét a nagyvilágban. Nem uraik többé önsorsuknak, nem vezetőik többé hónuk közügyeinek, szétzúzta őket a haladó kor, más keze-lába lett valamennyi. Más faj állott a kihalt helyére, — igy zeng busán a rég elmúlt kor rég elmúlt dicsősségének lantosa. De miért kellett kihalni a régi fajnak, miért kellett a tért átengedni uj embereknek ? Miért rokkant össze a régi faj a demokraczia súlya alatt, melyet ő maga önkényt, kényszer nélkül alkotott meg egykor ? Öreg házi növény volt-e- a történelmi nemzet, melynek a demokraczia szabad levegőjén el kellett sorvadni ? Iszonyú kérdések ezek, melyekre szomorú a felelet. Az én egykori barátom élete és halála adja meg a feleletet. Egy volt ő a sok közül s szomorú élettörténete száz meg ezer családnak élettörténete. Úri házban növelkedett, mint gyermek. A gondot, a nélkülözést, az életnek mindennapi kenyér-küzdelmeit nem ismeré. A kihalt nemesi társadalom vette őt körül s annak erényei bűnei tapadtak leikéhez. Szombathelyre — de majd a vizsgálat deríti ki, kik voltak az orgyilkosok. K.-Vathon a helység kovácsát Nagy Károlyt, közbecsülésben álló családapát a minap lovai elragadták, kocsijáról lefordult s halva találták meg, mig lovai alig pár lépésre maguktól megáltak. Répcze-Lakon vasárnap temették el a 89 éves, köztiszteletben állt Pfeiffer Sámuel földbirtokos urat, kinek koporsóját gyermekei, számos unokái és dédunokái kisérték a nyugalom helyére. Jövő levelemben többet stb. Hazafias tisztelettel —.—. A VIDÉKRŐL, y ___ ~~ Győr 1882. május 11. (A „Veszprémi Független Hírlap“ tek. szerkesztőségéhez.) Május 1-én városunk egy njabb humánus intézménynyel gazdagodott; e napon nyitották meg ugyanis egész csöndben a „Oyőrnádorvárosi cseléd nienházat,- mely az ottani kath. leány árvaház tőszomszédságában egy gyönyörű kertben fekszik. A menház melynek magasabb erkölcsi czélja elvitázhatlan, Winterl Antal kegyes szivii főpapnak köszöni létesülését. E ház nyitva lesz mindazon jóravaló cselédeknek számára, akik bármi okból helyeikről távozván, mig uj helyet nem kapnak, becsületes munkával foglalkozni akarnak, női erényüket az esélyek martalékául oda dobni iszonyodnak, és az életre oly szükséges ismeretekben magukat gyakorolni óhajtják. A napokban két czigány a város kellő közepén késő este egy öreg nőt ki akart fosztani; szezencsére idejekorán segély érkezett s a gazok hűvösre tétettek. Egy oly vállalat nyűt meg a közelmúlt napokban, melynek régóta éreztük hiányát; nem volt ugyanis oly temetkezési egylet, mely a kissé fokozottabb igényeknek meg tudott volna felelni, s a halott családját a halott körüli gondoktól fel tudta volna menteni. Mindezen bajokon segítve lett az “Arbona“ temetkezési vállalatnak megalakulása által, melynek tulajdonosa minden, a temetkezés körüli teendőt elvállal s kívánatra Házi cselédekben, jobbágyokban, zsellérekben sereget látott az apai hajlék körül, melyről azt hivé, szolgálat a kötelessége, neki pedig parancsolás és élvezés a joga Az apa, a nagybátya, a rokonok, a jó barátok parancsoltak falujában s rendelkeztek vármegyéjében. S a gyermekkel együtt nőtt fel öntudatlanul az az önérzet hogy minden jognak, minden birtoknak, minden dicsőségnek, minden élvezetnek örökké kell tartani s örökségképen ő reá kell annak szállani, mint szállott apjára és apjának őseire nemzedékről nemzedékre. A jogot Pesten hallgató. Legalább itt szerzé bizonyítványait, melyekre szüksége volt az életben. De könnyen szerzé. A vagyonos és nemes ifjak jó vérnek és élénk elmének birtokában, elmefárasztó, nagy munka nélkül is megnyerték azt a levelet, melyben meg volt írva, hogy ők jognak, alkotmánynak és minden szükséges tudománynak ismeretében eléggé gazdagok. Pedig nem voltak eléggé gazdagok. Hiszen ha a tudomány minden iskolai gazdagsága birtokukban lett volna is, a munkásság szeretetét, az erények legnagyobb erényét, mely nélkül minden erény csonka és esendő, meg nem szerezhetők. A kire jó név s nagy vagyon volt szabandó örökségül, az bizton számíthatott jó hivatalra is. A hivatal kereste őt fél s nem ő azt. Gyakran ki sem kerülhető. Ez ábrándból, e vakságból, ez őrültségből a jurátusvilág nem volt alkalmas őt kigyógyitani. A nemzeti újjászületés nagy kora csak uj, noha nemes ábránddal szaporitá a régi társadalom hagyományait, de azokíH nem torié el. Haza ment a husz-huszonkét éves ifjú végezve és tudva mindent, a mire az öregek hite szerint szüksége van. A legelső tisztujitás közhivatalra emelte őt. Megérdemlé-e azt a közhivatalt ? Szolgált-e, küzdött-e, fáradozott-e érte, hogy képességét bebizonyítsa ? Nem tett semmit. És megválasztatása mégis dicsősséggel, ünnepélylyel történt, mintha már megszerzett nagy érdemeket jutalmazott volna meg a vármegye közönsége. Pedig nem jutalmazott meg mást mint az ifjúnak nevét s a rá háramló szép vagyon köztudatát. Megjutalmazott olyan dolgokat, melyek véletlenek, esetlegességek, egyéni vak előnjmk, de nem erények. MT Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva.
