Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-03-04 / 9. szám
Veszprém, 1882. II. évfolyam. — 9-ik szám. Szombat, márczius 4. VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ-, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre.................................................. Fél évre...................................................... Negyed évre.............................................. 6 frt. — kr. 3 frt. — ki. 1 frt. 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr. s kaphatók a kiadó- hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. HIRDETÉSEK a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltetnek. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra közt. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Lánczosteremtette nemesek. Veszprém, 1882. márcz. 3. Meg kell adni, hogy fura világot élünk; az ember az egyik meglepetésből a másikra virrad s alig győzi törülgetni szemeit, hogy csakugyan jól lát-e? Ilyen meglepetésben részesült a mi polgárságunk a múlt szombaton, midőn ugyauis az árveré sek lapja, a „Budapesti Közlöny“ meghozta egyik helybeli doktorunk árveréstelen kineveztetését „lánczoskéri“ nemessé. Igazán mulatságos — s ha az embernek nem jutDának eszébe a hatvani Deutschok s az, hogy a magyar nemesség újabb időben perczentre • kamatozik s azt megveheti minden kupczihér, a kinek rávaló pénze s pirulástalau képe van; ha ezek eszébe nem jutnának az embernek, igazán bosszankodni kellene. Hanem igy azt látjuk, hogy nevet az egész világ. Kávéházban, fogadóban, az utczán, a merre az ember jár, mindenütt az uj nemes úrról foly a beszéd. Nyilván nem remélte szegény, hogy ez a város valaha anDyi beszédre érdemesíti őt. Még mulatságosabb a légből kapott „lánczoskéri“ előnévnél az indokolás, a miért kapta. „A szenvedő emberiségnek tett szolgálataiért“ igy írja a meghagyatik újság buta rövidséggel. Nos, ha a doktor ezért kap nemességet, akkor bátran a csizmadiák „jó csizmakészitésért,“ a szabók „jó réklivarrásért,“ a borbélyok „kitűnő szappanozásért“ igényelhetik a nemességet. Egyéb érdemekről nem emlékszik a megha- gyatik-lap; az igaz, nincs egyéb érdeme az uj nemes doktor urnák annál, hogy egész életében a mások asztala kegyelem-morzsáin élősködött s egyéb állapotáról csak botránynyal beszélt a nép. Es ilyen urakat megnemesitnek; csúfságára anemes szós a magyar nemesség tiszta fogalmának. Ilyen oklatans arczulcsapását a tisztességnek ritkán látjuk — de az is igaz, hogy a közvélemény ritkán háborog ily mérvben a tisztességnek ily megc úfittatása fölött. Valóban a kormány meggondolhatná valahára a dolgot. Semmi közünk hozzá, akárhogy bosnyáko- sitja is el a politikát; dicsértesse meg magát fizetett bérencz-lapjai által érte .... hanem, hogy a társadalmunkat igyen megmételyezze, az ellen az önérzetében sértett közvélemény nevében últakoznunk kell. Es vigyázzon magára. Ha a nép lelkét megfertőzi, veszélyessé vál- hatik reá a megrontott társadalom, mely ha egyszer felháborogni talál — elnyeli majd nyomtalan megrontóit, lélekkufárait, érdemkereszt- s nemes- ségi kutyabőrkereskedőit.... Az ördögöt nem jó idézni! Gyermekölő járványok megyénkben. Veszprém, márcz. 3. A roncsoló toroklob, a vörheny, a halálos croup s a gyermekölő járvány minden complikált neme nem csak nem szün a megyében, de napról- napra gyilkolóbb fokozódottsággal lép föl s vannak egyes községeink, hol naponta ötével-hatával temetik a föld alá a zsenge kisdedeket. Kétségbeejtő állapot ez! És kétségbeejtőbb és borzasztóbb azért, mert csak a jó végzettől várhatni az ölő-angyal tova szárnyalását és nincs kit felelőssé tenni a bajért. Itt az orvosok lelkiismeretessége, tudománya bénultan áll s a szülők gondosságát vigyorgó arczczal neveti ki a temető kaszása, a csontember. . . . És nincs hát segítség? A községekből egyik Hiób-posta a másik után érkezik és mind jaj- veszékelve panaszolja a gyermekek pusztulását; mintha Heródes véres szelleme támadt volna fel s ölő ajkával fojtaná magába kisdedeink szűzi lehét . . . úgy hervadnak le szegénykék a sírba s lesznek csendes, hangtalanokká eddig vidám, gyermekénekes boldog községeink. . . . Az orvosok éjt-nappalt tesznek össze; községből községbe sietnek lázas gyorsasággal óriási felelősségük tudatában — s mi haszna ? A baj ott szűnik, hol a boldog végezet segíti meg az orvos rendelését — egyébkiut az eredmény halál, halál! A megye bezáratja a községi iskolákat, hogy a gyermekek egymást ne fertőzzék, mert a járvány ragályos. S mi az eredmény? A gyermekeknek több alkalmuk lesz a meghűlésre s a veszedelem egyforma. Legyenek e soraink intésül a szülékhez, kiknek egyedül áll módjukban a baj mérvét legalább csökkenteni az által, hogy gyermekeiket a meghűléstől jobban óvják. Nem az örö kös szobába való zárást tanácsoljuk, mert akkor egyszeri kimenetelük is vészthozó lehet — de azt, hogy kimelegedett, bevült állapotban ne en gedjék őket, különösen szeles időben, künn a szabadba. Csak ez az egy módja van az óvakodás- nak. Egyebet nem mondhat sem orvos, sem laikus, mint azt, hogy a baj legcsekélyebb jelénél orvos után kell nézni. Adja az ég, hogy ez átok mielőbb elvonuljon fölöttünk. S a közel jövő feledtesse velünk ezeket a veszedelemteljes, szomorú napokat! A lázadás délen. A felkelők, mint az eddigi csapat mozdulatokból kitetszik nem szabályszerű harezot, hanem guerilla csatározásokat folytatnak csapataink ellen. — Csapataikat nem összpontositják egy helyre, ellenben felosztják 100—200 főből álló kisebb csapatokra, melyek azután a hegyes-bérezés tartomány rengetegeiben szanaszét oszolva egyes nagyobb városok körül portyáznak. A föllázadt tartományokban a rőgtönitélö bíráskodási eljárás elrendeltetett, — foganatja ugyan nem sok van. Az eddigi, egyes helyekről érkező tudósításokat a következőkben adhatjuk: Február 17-én Prjedornál egy gyalogosokból és csendőrökből álló osztály összeütközött mintegy 80 felkelővel; az utóbbiak nagy veszteséget szenvedtek, közülök körülbelül 10 — 15-en elestek, mire megfutamodtak. Katonáink nem szenvedtek veszteséget. Ledenice és Stepen környékén naponta fordulnak elő kisebb harezok a felkelőkkel, melyek alkalmával február 15-én a 14. gyalogezredhez tartozó Riemerberger tizedes súlyos és a 3. tábori vadász zászlóaljhoz tartozó Szathmáry főhadnagy könnyű sebet kapott. Ledenice, Stepen és Greben környékén szorgalmasan dolgoznak az erősítési munkákon és az utak építésén. Risanóból február 20-áról Írják: Csapataink feltartózhatlanul nyomulnak elő Ubli felé, hol a legközelebbi napokban döntő csata várható. A po- lijcei diadal csapataink bátorságát, önbizalmát, harczi kedvét nagy mérvben emelte. Itt általán azt hiszik, hogy Ubli eleste után a krivosjei lázadók meghódolnak. A XVIII. hadosztály parancsnoksága jelenti febr. 27-én este, hogy a Zagorje és Ulok ellen elö- nyomult csapatok által szétvert és a kombinált támadást kikerülő felkelőket megtámadták. Neve- zinjéből és Artonácból csapateltolások rendeltettek el. A 26. tábori vadászzászlóalj egyik százada febr. 25- én este, Sugvarban Jakostól északnyugatra elindult és Kokorinától délre, mintegy 150 felkelőre bukkant. 26-án reggel a század támadást intézett a felkelők által megszállott házakra, azokat elfoglalta és megszállotta. Veszteségünk egy halott és két sebesült. — A szerajevói főparancsnokság jelenti, hogy Leddihn tábornok jelenti 26-án Kalinovicsból, hogy az összeköttetést Haas ezredessel helyreállitá, az utóbbi aznap este érkezett Hotovljiba, a lakosok nagyobbára odahagyták a Zagorjet. A zagorjei knez visszatért, és azzal a mentegetődzéssel hódolt meg, hogy a felkelők erőszakkal czipeltók magukkal; azt mondá továbbá, hogy a lázadók a Herctva felső völgyébe vonultak vissza. A Trnova és Kalinovícs közt működő optikai távirót villamos távíróval helyettesítik. — Obadics tábornok azt jelenti Focsából, bogy a felkelők által kifosztott helységekben nagy Ínség uralkodik , úgy annyira, hogy a kerületi hatóságnak élelmi szert kellett kiosztani az otthon maradt jóérzelmüek közt. — Rakus hadnagy, a ki február 26- áu sebet kapott, meghalt. Cs. kir. jóságok. Törvényjavaslat a mozgósítás esetében behívott állandóan szabadságoltak, tartalékosok, póttartalékosok, honvédek és egyéb jogosultak gyámot nélküli családjainak az 1880. évi XXVII. törvényezikk 5. § a alapján nyújtandó segélyezés módozatáról. l.§. A mozgósítás esetében behívott állandóan szabadságoltak, tartalékosok, póttartalékosok, és honTÁRCZA. Begény**) Egyszerű történet, amit elbeszélek. Egymásért rajongott két fiatal lélek. Délczeg barna ifjú s szőke leány-gyermek Egymásnak fogadtak örökös szerelmet. S visszadta a lány boldog ifja csókját, Boldogan télének édes pásztor-órák. Szív a szíven s ajkak ajkakon pihentek . . . — Ez a foglalatja az első kötetnek. Búcsút vett az ifjú, mert hívta a pálya, Mélynek végén — hitte — hű kedvese várja. S a leányka búsult... s tán ulánna halna, Hogyha nem akadna, aki — vigasztalja. Hanem akadt könnyen. S a boldog vigasznak Édes örömére lakodalmat csaptak, S egy tört eskü zengett az új esküvésben . . . — Ez van a regénynek másik kötetében. Boldog menyasszonyból nem lett boldog asszony Megbánás sötétlett a hálovány arezon. „ügy fázik a lelkem az itteni légben, Vigy el innen engem messze, messze, férjem /“ És elvitte férje Olaszhon legére: Hátha élelszine újra viszatérne! De az asszony hervadt s könyei peregtek . . . — Ezzel vége van a harmadik kötetnek. *) Mutatvány a szerző „Legszebb Asszony Könyve“ ez. költemény füzetéből. Szegény beteg asszonyt kerüli az álom, Kínosan viraszt át hosszú éjszakákon, Tör délien zokogja: „oh! vájjon mivé lett? Engem átkoz-e, mert átok rá az élet ?u Nemsokára aztán megjött a félélet: Kapott sötét szélű, nyomtatott levelet Etolvasta szépen s aztán — imádkozott . . . — Tegye le a regényt, aki unatkozott . . . Csillagh Mór. A sévres-i porczellán gyár. Paris, febr. 26-án. Sévres! hangzott hajóm kormányosa ajkairól. A st.-cloud-i park bejáratánál vagyunk. Előttünk nagy kiterjedésű palotaszerü épület emelkedik. Homlokzatán nemzeti szinü lobogó leng, veres, fehér, — s ha a harmadik szin nem volna kék, de zöld, magyar lehetne. A magas üvegablakok a fasornak, az aranyozott vasrácsozatnak és a Szajnán kikötött hajóknak képmását tükrözik vissza. Ezen épület a sévres-i porczellán gyár múzeuma! Háta megett van a gyár maga, a lakosztályok, meg a rózsaszinü füstöt eresztő kémény; mind oly csinosak, mint ez egy mintagyárhoz illik. A múzeumban mindenek előtt felséges gyűjteményét találjuk a műiparág minden termékeinek. Embermagasságu vázák, melyek majd a márványt, majd a porphirt utánozzák, majd fantasztikus szin- vegyületben magukba zárják az összes drágakövek szinjátékait. Szobrok, kitűnő művészek által idomítva, melyek nem vesztettek a miatt, hogy szilárdságukat a napokig fütött kemencze adta meg. Festmények porczellánra, egyenértékűek, korunk azon nagy festőinek müveivel, kik vászonra varázsolják eszméiket. Egy thea-készlet porczellánja oly vékony, mint a tojás héja, oly átlátszó, mintha üveg volna és örök értékkel bir azért, mert a csészék szegélyeit Langlois ecsetje érinté. Egy guir- lande leveleiben, mely virágedény talapzatát vonja körül, halvány fehér rózsára találunk. A virág már hervadásnak indult; még érezni véljük az illatot, melyet kelyhéböl lehel; önkénytelenül visszatartjuk lélekzetünket, hogy el ne fújjuk egy drága levelét a — faience virágnak. Egy része a múzeumnak összehasonlító gyűjteményül szolgál. Megtaláljuk benne a porczellán- gyártás pházisait a régi egyptomiakból a mai Sév- res-ig. A tárgyak száma körülbelül húszezerre megy. Rendezésében a fénymázolás, a porczellán simasága és keménysége szolgál alapul. Ez alapon Briguiart a gyűjteményt három korszakra osztá, mely körülbelül egybe vág a történelmi, idösze- rinti korszak-beosztással is. Az első osztály azon készítményeket tartalmazza, melyek a balta, vagy véső alól kerültek ki, és melyeket a kemencze változtatott égett anyaggá. Ezek közzé tartozik egy érdekes csoport másolat, a Moulins mellett talált, a gallok idejéből származó képek és más alakok után készítve Pajou és Caffieri által. E korszakhoz tartoznak még ama babylon-i edények, melyek inkább a napon lettek szilárddá, mint a tűzben; három ezer éves koruk daczára állapotuk mégis kitűnő. A közönséges edények gyártása után feltaláltatott a „malom.“ E malmot működésben látjuk a gyár műtermeiben is. Hasonlít kis malomkőhöz, melynek sima felületére a munkás ráveti a gyúrt anyagot. A gyors forgás mellett ujja egy érintésével, kezének egy mozdulatával kifogástalan kerek tárgyat állít elő, melynek belseje űr, alakja pedig olyanná lesz, a milyenre a gyakorlott ujjak teszik. A malom feltalálása után az edény lassanként művészet tárgyává emelkedett. E művészet csak akkor tökéletesedett, a midőn feltalálták a fénymázat, mely a festést eltörölhetlenné teszi. A harmadik korszakot ama találmány képezé, mely ólomtartalmix mázzal az anyag pórusait betöltve, felületét kemény-simává tévé. Itt kezdődnek a keramika művészetének előmenetelei. Lucca, Palissy feledhetetlenné tették neveiket e művészet körül szerzett érdemeikkel. A XVI. században olaszok hozták át Francziaországba, hol több vidéki városban virágzott egy időben. Külföldön különösen a németalföldi Delftben és Marienberg- ben Svédországban gyakorolták, kicserélve olykor készitésmódjukat és művészeiket a francziákkal. A díszítésnek a keleti ornamentáczió szolgált alapul, néha azonban szabadultak tőle, hogy valódi nemzeti jellegnek adjanak helyt. Ami eddig készült, az nem volt csak faience; a porczellánt, a legfinomabb készítményt e téren, azt a mely a legjobb tudományt és gondot követelte, csak a XVII. században kezdték gyártani, utánozva az első, Kínából behozott darabokat. A meissen-i Bottger találta fel ama porczellán készítését, mely keménységben vetélkedik a kínaival. Mária Therézia alapított egy ily gyárt Bécs- ben; aztán elterjedt a porczellán gyártása egész Európában. Francziaországban a sévresi gyár az uralkodók védnöksége mellett folytatta munkásságát. A történelem feljegyezte, mily szerepet játszott Pompadour asszony a sévres-i gyár készítményeivel a diplomácziában. (Vége következik.) / '
