Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-02-25 / 8. szám
3-áu volt, mely alkalommal alólirott a beszéd és értelem gyakorlatból, gyakorlati előadást, s a bibliának mikénti oktatásáról felolvasást tartott. Azután Balassa Gábor hajmáskéri tanító, a néptanítói egyletek hasznát fejtegette, — Tima Károly veszprémi tanító pedig „a főnév megismertetéséről az elemi iskolában“ értekezett. Elhatároztatott azután, hogy az egylet az „Eötvös alap“ pártoló tagjai közé lép; végre Ürögi Sándor reform, néptanító vezetése alatt megalakult a rég óhajtott néptanítói dalárda. Jövő értekezletünk ez évi márcz. 3-án leend, melyre tisztelettel meghívjuk a körünkhöz tartozókat és a tanügy barátait. Ez értekezletről szives engedel- méből tudósítani fogom b. lapját. Ezek után hazafias üdvözletem nyilvánítása mellett vagyok stb. Száz Ferencz, reform, néptanító és egyleti alelnök. Pápa, 1882. február 23. (A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez.) Lejárt a farsang, a vigság ideje. Városunk közönsége általában pompásan mulatott az újév első két havában. Színház, hymen, egyik bál a másik után, nem-e árkádiai boldogság ez ? Hát a deficit, kedves barátom ? Kérdezhetné nőm egy irigylő. Deficitnek se hire, se hamva. Volt szüret, jó szüret, itt is, ott is, — quantum satis 1 A színház minden előadásnál zsúfolásig megtelt. A Hymen ? 1 Ez aztán valami, — ez még fölösleget is hozott a leendő férjek konyhájára is ráadásul még egy iczi-piczi rózsás ajkú, csillogó szemű menyecskét is. A bálok mégis csak bálok, ha van deficit, ha nincs. Az impozáns és imponáló, a varázs- és illatteli hölgykoszoru, kivált, ha egyik vagy másik rózsája ezüst csengő hangjával üti meg füleinket, hófehér gyöngysorát láttatja velünk, két szikrázó bogár szemét szegzi reánk és „ex honore“ tánczra is ide nyújtja ala- bástrom kacséit, nem-e többet ér ez ideiglenes kincs egy fél királyságnál ? Pápán pedig olyan Vénusfajta hölgyvilág van, hogy még a deficzit is elbújik előle. Itt mindig bevételi többlet mutatható fel, mert a hol a kegyesség angyalkái jelennek meg nőalakban és szorgalmas méhecskék módjára gyűjtögetnek a szegények kassába, ott csak nyereségre számíthatunk. Sovárgva nézünk, mi pápaiak, a jövő farsang elé. A hamvazó szerda valóságos havazó szerda volt. Olyan bolond április forma időnk vala tegnap, hogy az ember azt hitte, miszerint a természet is valami quod- libet tánczba keveredett, az imént lejárt farsang dicsőségére. Fújt a szél, mintha száguldozó paripák lettek volna elibe fogva,.. . esett a hó,... fekete felhők tornyosultak fel,.. . esett az eső,... egy hatalmas szélroham, és — sütött a nap, de olyan melegen, hogy az embert még a kályha mögül sem csalhatta elő. Ma van az a hires csonka csütörtök. Hadd csonkulna meg vele együtt a még mindig áprilisi természet játék folytatása. Félek, hogy alig lesz belőle valami, mert a böjt szeles szokott leeni. Nos, hadd fújja ki magát a szél tetszés szerint — punktum! Ha már városunk társas életéről szóllok, úgy nem hagyhatom figyelmen kivül azt sem, miszerint színészeink — kik már két hét előtt értesítették előleges jelentéssel a közönséget, hogy f. hó 17-én adandják a val, jött utána a második is, erre meg összecsődült a nép! Mindenki örült, hogy megkerült a Molnár Laczi, aztán koczczintottak vele. Egyszerre csak egy leány szalad Laczi felé, Vicza volt az, örömkitöréssel ölelte magához Laczi öt, majdnem sirásra fakadt örömében. Szücsné komámasszony nagyott nézett, Molnárné meg még nagyobbat. Jankó megcsavaritotta az orrát, Görhes gazda pedig csak Jankó uj ruháját mutogatta Vi- czának. Laczi erre úgy oldalba lökte Jankót, hogy a paradicsomos kosárba esett; volt is aztán nevetés. Molnárné fiát kérdi, hogy mire vegye ezt a dolgot, Laczi pedig kijelenti, hogy már rég óta szeretik egymást. Molnárné meghökkent ennek hallatára, hogy az ö fia a falu csúfját, utolsóját szereti, erőt vett rajt a büszkeség és távozott. Utolsó szava az volt, hogy vagy haza jösz, mint fiam és meghallgatod, amit én mondtam, vagy tagadd el, hogy anyád vagyok! Laczi nem tudta, mit tegyen! Szédülni kezdett ; összenézett a bucsus tömeg, ilyent még nem láttak. Erre aztán egy öszödi öreg asszony tolakodik közéjük egy kis gyermeket hozva. Yicza lábai elé teszi a gyermeket és rárivall, hogy: „Fél esztendeig felém sem jöttél, elvetetted magadtól a gyereket! Én bolondod nem leszek! Ne!“ És elszaladt. Vicza elhalványodott, fejéhez kapott. Sugdo- sottt a népség, Laczi is tántorogni kezdett, hogy az ö gyermekét az anya elvetette magától, hogy ilyent ö még szeressen is, anyja után nézett, még nem messze volt, feléje szaladt, sírva ölelte meg, hogy: „Fiad maradok, engedelmes jó fiad! Veijen meg az Isten Szűcs Vicza!“ Szücsné meg Görhes szavát várta, Görhes botjával ütött Jankóra, hogy: „gyere no!“ Szűcs Vicza gyermeke meHé esett, ráborult és sírva fakadt. Megverte az Isten! világhírű „Repülő tündér — arany légy — és társasága felléptét* — felültettek bennünket, és ma (23-án) sem tudjuk még biztosan eljönnek-e holnap-, vagy szombatra. A városi közönség elvárja, és hihetőleg lesz is szerencsénk még egyszer-kétszer a derék Beődyékat láthatni s művészetükön gyönyörködhetni, a mielőtt elhagynák Győrt és vele együtt Pápát is. Szomorú társadalmi jelenségek vehetők észre gazdag Győr városában, ahol egy Beődy színtársulata nem tarthatja főn magát. Az ember nem is hinné el, hogy a győri intelligens közönség oly megfoghatatlan, mondjuk, apathiával viseltetik Thalia irányában, mig ellenben szegény Pápa városának valamennyi társas osztálya lelkesül a szép művészetért. Városunkban „Omnibusz részvény-társaság“ alakul, mely a városból a pályaudvarig és innen vissza 10—10 kr. fogja az utasokat szállítani. A fiakerek farkas-szemet néznek az omnibussal, mely még eddig meg sem készült. Ez intézmény nem rósz, de attól tartok, hogy úgy jár mint az 1871-iki omnibus, mely— megbukott. Pápai H. J. A VIDÉKRŐL. Budapest, 1882. febr, 24. — A „Veszprémi Független Hírlap“ tek. szerkesztőjéhez. — Krisztus Pilátus előtt. Ha az erdő fái toliakká változtatnának át, ha a föld tengeréből tinta lenne, még akkor sem tudnám leírni a magasztalást, melyben e remekmű festője részesül, melyet Munkácsy, érdemes hazánkfia igazán megérdemel. Mondjam-e, mily művészet geniusa alkotta mű e kép, mondjam-e mily elragadtatással bámulják az emberi tökélyt, avagy talán azt mondjam el, mily benső érzete támad a szemlélőnek, mit érez a kép iránt, a művész iránt, nemzete iránt? Világ csodálja öt, világra szól a hírneve! És e hírnévből nekünk is jut valami osztályrészül, mert Munkácsy a miénk és miénk is marad! A dicsőség ormain sem hágy el bennünket, mert nemzetére és nemzete öreá büszke! Mintha csak mondaná Pilátus, mintha mozognának ajkai, melyekből e szók hallhatók: „Hoztátok nékem az embert, mint ki a népet elfordítaná, és ime én ti előttetek megtudakozván, semmi bűnt nem találtam az emberben azok közül, melyekben őt vádoljátok!“ —-------A nép pedig, mint a go nosz daemonok, vicsorgatja fogát, szemét tüze- siti, összenóz, suttog, kegyetlen pillantásokat vet az ott álló Krisztusra, kiben az isten szellemé tart erőt, kinek halála ad életet, — — — mormogásba tör ki, majd fenyegetve felkiált: „Feszítsd fel! Feszítsd fel öt!“ Úgy érezzük, mintha abban a korban élnénk, körültekintünk, hogy igazán a 19-ik század emberei közt vagyunk-e, majdnem védelmére kelünk az elátkozottnak, szemünk rajt veszik, elbűvöl bennünket a remek alkotás! Nem sokkal kevesebb a teremtésnél! És mit érdemel a földi lény, ki erre képes? Vagyon csekély, ajándék egyszerű és nem igaz kellemü; babért, mást nem adhat a nép, ezüst babért, dicsőség, érdem koszorúját tesz homlokára! Ez mind kevés! Igaz szivet, őszinte szeretetet, meleg ragaszkodást és keble mélyéből fakadó „Hozott Isten“-t mindenkor! Ezt adja néki felvilág és ennél többet mi sem adhatunk, de tudja jól, hogy azt, amit mi érzünk iránta sokkal melegebb, forróbb szeretet, a mit mi teszünk érette, más érzet kifolyása, mint a félvilágé, mert mi benne nemcsak a művész géniuszát, hanem hazánk érdemes szülöttét, dicső gyermekét, és hóditó vitézét is üdvözöljük, megmondták ezren ezt neki, megmondta ezt neki az ország első embere, a király! Darvas. Győr, 1882, február 22. (A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez.) A harangok mély zúgása, a templomokból kihalló kegyes orgona és ónekhang, az emberek ünnepélyes arcza, minden arra emlékeztet, hogy vége a farsangunk, kezdődik a böjt, szálljon magába mindenki. Mielőtt azonban ón is, noha előre is tudom sikertelenül, megpróbálnám a magamba szállást, a „Veszprémi Független Hírlap“ tisztelt olvasóit a farsang utolsó napjairól kívánom még értesíteni. A napokban a bálok, hangversenyek, műkedvelői előadások egymást érték. így a „Fehér hajóban“ a kereskedők által tartott fényes bált a Buchberger vendéglős által rendezett s kitünően sikerült polgári bál követte, melyen 80 pár tán- czolt kivilágos-kivirradtig. Pár nappal ezután a „Győri kath. legény-egylet“ saját helyiségében jeles műkedvelői előadást rendezett; a műsor egyik legérdekesebb pontját képezte a „Légyott“ bohózatnak előadása; — f. hó 20-án pedig a „Vörös kereszt-egylet“ tartotta meg bálját a megyeház nagytermében, mely bálon a győri intelligentia igen szép számmal volt képviselve. Húshagyó keddon este a „Redout“ nagyterme oly nagyszámú közönséggel telt meg, hogy a pa- dolat leszakadással fenyegetett; ekkor tartatott meg ugyanis az „úri álarezos bál,“ mely alkalommal a legdrágább s választékosabb jelmezekben volt alkalmunk gyönyörködhetni. Mind a hölgyek, mind a férfiak oly szép számmal voltak, mint talán egy bálon sem az egész farsangon át. Egy szenzácziós eset tartja izgatottságban városunk csendes lakóit. Véres kardpárbaj folyt le ugyanis a 19. gyalogezred egy hadnagya es D. huszárfőhadnagy között, mely St. hadnagynak életveszélyes megsebesitósóvel végződött. A párbaj oka, mint halljuk, a lovardában történt összeszó- lalkozás volt. A böjt elkezdődvén, falragaszokon hirdetik a vendéglősök „hiiring-lakomáikat,“ melyek igen kedélyesen, zeneszó mellett szoktak nagyszámú közönség jelenlétében lefolyni. Maradtam a tekintetes szerkesztő urnák stb. Rábcza Budapest, 1881. febr, 23. — A „Veszprémi Független Hírlap“ t. szerkesztőjéhez. — Ismét oly bét múlt el, melyről vajmi köny- nyü a referáda. Munkácsy Mihály, a tiszteletére rendezett ünnepélyességek, fáklyás zene, a mindinkább virágzásnak induló „Balatonvidéki-kör“ elég bő anyagot nyújtanak a fővárosi laptudósitó- nak. No de ne tessék megijedni, nem fogok a szives olvasók türelmével visszaélni. Egy érzelem és egy óbaj tölti le most a fővárosiak kebelét, az, hogy nemzetünk nagy fiát Munkácsyt láthassa. A programra szigorú szabályaihoz híven, majd a képzőművészek gyönyörű palotája, majd az Európa és a Hugária előtt özön- lik a kiváncsi néptömeg és midőn az ünnepelt művész szeretetreméltó nejével megjelen az öt tisztelni meg nem szűnő barátai és honfitársai előtt, egy egetrázó éljennel, lelkesült ünnepi beszédek egész sorával adnak kifejezést hódoló szeretőtöknek. A tiszta és szent érzelem, mely most az aris- tokraták, a tudósok, művészek ép úgy mint a nemzet reményei kebelében honol, a magyar nemzet eme kitüntető fogadása nem is marad hatás nélkül, mert hiszen a művész maga is vezércsillagnak tekinti ezt, melynek útmutatása mellett fog mindig előbbre törekedni, mert hiszen e világhírű művész nejének örömkönnyei tanúskodnak, miszerint még van valaki, a ki édes örömmel adja kezébe Munkácsynak az ecsetet, hogy a magyar nemzetnek külföldön is nevet, tiszteletet szerezzen. „Krisztus a Pilátus előtt“ már ki van állítva. Naponként százan meg százan látogatják a képző művészeti csarnokot, de százan meg százan bámulják abban Munkácsynak teremtő erejét. Az a lelki nyugalom, mely az ö Krisztusának egész lényét eltölti, az a komolyságtól leplezett keserű gunykaczaj, mely a közvádló arczában bírja hü tükrét, önkénytelen a kérdésre enged következtetni, bonnét merítette az egykori asztalos legény ezen mély psychologiai ismereteit. A kinek a biblia nem adott tiszta fogalmat az istenség létéről, az nézze meg a kolosszális müvet, és Munkácsy Krisztusa belé oltja tisztán az istenség eszméjét. Az egyetemi ifjúság, mint mindig, úgy ez alkalommal sem feledkezett meg hazafias kötelességéről. Mihelyt hire járt Munkácsy látogatásának, már megindult a mozgalom, melynek czélja volt kitüntetni a férfiút, ki lángoló hazaszeretettől telve epochát alkotó müve által dicsőséget szerzett a magyar nemzetnek. Az ifjúság ugyanis fáklyásmenetet rendezett, mely a borult idő daczára elég impozáns volt, mig a Rákóczy-induló hangjai ugyancsak fellelkesiték az ezrekre menő nóptö- meget. A Veszprém- és feliérmegyei-kör eszméje agyonhallgattatott, de annál szebben, annál virágzóbban pezsdül a társas élet e czimen „balaton- vidéki-líör.“ Nem akarom itt a kör czólját újólag fejtegetni, hiszen kifejtették azt már szépen mások, akik az enyémnél hivatottabb tollal rendelkeznek, csupán a kör működéséről akarnék röviden referálni. Eddig is pedig még csak az utóbbi időben jutott a kör létezése köztudomásra — kielégítőnek mondható a tagok száma, de a végleges megalakulás után, a működés rendszeres megkezdésével, remélhető csak miszerint a Budapesten lakó, Veszprém-, zala- s somogymegyei ifjak érezve ilyen kör léteiének hiányát, meggyőződve társulatunk zászlójára kitűzött czélok helyességéről és életrevalóságáról, tömegesen fogják pártolni az eszmét és sem szellemi, sem anyagi támogatásaikat körünktől megvonni nem fogják. Most csak szerkesztő ur engedőiméből Vesz- prémmegye közönségéhez, illetőleg becses lapjának olvasóihoz volna nehány szóm. Mint mindennél, úgy leginkább szellemi czélu társulatoknál főben járó dolog, a czél megvalósítására szükséges eszközök beszerzése. Tudni való, miszerint a megalakult „balatonvidéki-kör“ eddig semmi anyagi támaszt nem élvezve csak a kezdet nehézségeivel küzd. Tudni való, mikép az önképzés nemes czéljának, egyik megvalósító eszköze, a könytár gazdaságában rejlik. Egyletünk jövője és czélunk magasztosságának tekintetéből tehát egész tisztelettel kérem Veszprémmegye közönségét, illetőleg e lapok olvasóit, miszerint még csak kevés kötetből áHó könyvtárunkat akár könyvekkel, akár könyvek beszerzésére fordítandó pénzbeli segély- lyel gyarapítani kegyeskedjenek. Szives küldemények a „balatonvidéki-kör“ állandó helyiségébe (sugár-ut, 8. sz. Grűnzek-kávéház) czimzendök. A beérkezett segélyek hirlapilag nyugtáztatnak. Kende. Újdonságok. — A polgári bál, mely a múlt vasárnap e hó 19-én a „Magyar Király“ szállodában tartatott, sikerültnek mondható amennyiben jó kedv, kedélyesség nem hiányzott; habára közönség nem is volt oly nagy számú, mint azt várni lehetett volna. — A Balaton-vidéki kör f. hó 19-én Budapesten Grünsak-féle kávéház helyiségben este 7 órakor közgyűlést tartott, melyen a kör alapszabályai tárgyaltattak, s ezek elfogadása után szentesítés czéljából a m. k. belügyminisztériumhoz előterjesztettek. Jövő ülés f. hó 2G-án vasárnap lesz; tárgya: A tisztviselők választása. — A veszprémi jótékony nőegylet által rendezett és műkedvelők által adott hangverseny, múlt vasárnap, februárhó 19-én igen szépen sikerült. Ahol jótékony czélról van szó és ahol műkedvelők működnek ott kritikáról szó nem lehet, de mégis ki kell emelnünk azokat, kik az estét oly élvezetessé varázsolták. Meg kell említenünk Szabó Imréné és Plosszer Eleonora urhöl- gyeket, kik összhangzó zongora játékukkal elbájolták a jelenlévő díszes közönséget, Krausz Fran- cziska kisasszonyt, ki szép szavalatával vivta ki a teljes elismerést, Racsek Frigyesné úrnőt, ki gyönyörű énekével, Gager Anna bárónőt, ki ügyes játékával és Acsády Ilona kisasszonyt, ki gyönyörű szavalatával vivta ki a legszebb sikert. Nem hagyható még említés nélkül Matauschek, Racsek és Kohl urak igazán szép játékaik sem. A hangverseny után tánczra kerekedett a díszes közönség. A táncznak éjfél utánni két óra vetett végett. — TŰZ volt Rátáikon a múlt vasárnap reggel. A tűz 6 órakor kezdődött és elhamvasztott 7 házat a hozzá tartozó gazdasági épületekkel együtt. Szerencse volt a szerencsétlenségben az, hogy a falu éjszaki része gyuladt meg és a szél is éjszakfelé fújt, mert ha ellenkezőleg történik, tán az egész község a lángok martalékává lesz. — Az ujonczállitás városunkban jövő mart. hó 11-én veszi kezdetét és tart egész Iá éig. Az utóállitás pedig ugyan marczius hó 30-án leend. — A temetőhegyi tüzkárosultak javára újabban Fehér Sándor ur adományozott 1 frtot. — Siófokról írják: Február 19-én a 11 órai vonaton egy fehérvári nő, Újvári vasúti tiszt neje, utazott egy kis fiával; a kis fia a mint kinézett a waggon ablakán, a második őrliáznál kiesett. A vonat nemsokára megállt, a kis fiút bevitték Tóth Ignáczhoz Siófokra, hol azonnal orvosi ápolás alá vették. A fiú állapota nem veszélye-. — Munkácsy Mihály, világhírű művész, hazánkfia, Bécsből, a hol a király audencziáu fogadta, Budapestre érkezett. Ama fényes kitüntetés, melyben őt a főváros részesíti, csakis csekély adóját róhatja le iránta való tiszteletünknek. Majdnem biztosnak jelezhető, hogy korszakalkotó nagy képe, a „Krisztus Pilátus előtt“ vétel utján a nemzet birtokába fog szállni. Budapest után szülővárosát, Munkácsot látogatja meg, a hol már hetek óta készülődnek ezen ritka ünnepélynek minél fényesebb és impozánsabbá való tételére. — Esküvő. Folyó hó 19-én, vasárnap vezette oltárhoz Somogyi Albert ádándi kereskedő a kedves Hoffelder Mariskát a helyi székesegyházban. Áldás.kövesse frigyüket! — Örömmel jelezzük a hirt, hogy irodalmi munkáiról és műfordításairól irodalmi körökben előnyösen ismert iró, Jáaosy Gusztáv ur, veszprémi püspöki titkár, Milton magyarra fordítását befejezte. — A helybeli szürke-uénék zárdája a múlt hétfőn, e hó 20-án este kedves jelenetnek volt színhelye. A zárdái növendékek ugyanis egy kis magyar színdarabot, a „Lourdosi szűz Mária“ cziműt játszották el. — Kedves és lélekemelő látvány volt, midőn a kis szereplők oly igazi otthonossággal, oly bensőleg adták elő ártatlan szerepeiket. A válogatott közönség az előadást végig nézve, hálatelten hagyá oda a zárdát, a melyben oly ünfeláldozólag tudnak működűi az öuzetíeu tanítónők a kis apró nemzedék jövőjéért. — A balaton-füredi arénába a nyár folyamán Gerőfy Audor társulata fog játszaui. — Balatoni halászat. Részletes leírását vettük a balatoni halászatnak, melyből röviden kiemeljük a következőket: A múlt évi ered- raénynyel nem igen dicsekedhetünk. A tél folyamán két ízben befagyott a jég. A hajsza nagy, de hal kevés. Persze — mint tudósítónk megjegyzi — fogas azért van elég a nagy városokban az étlapokon, habár a tálban süllő ékeskedik, ezért olcsónak hireszteli a világ, melyből az következik, hogy a valódinak értékét nem fizetik meg, mi a halászatra és halászra nem kis veszteség. — Városunk uzsorásainak arczkép- csarnokát legközelebb kezdjük közölni. — Huszár János ur jóhirű vendéglőjében, húshagyó kedden a mulatságnak egy uj neme „férfi bál“ tartatott, melyre a közönség előtte való nap a „Litéri Lapok“ által lett figyelmeztetve. Hogy az idézett lap felszólalása nem volt siker nélküli, kitűnik abból, hogy a vendégek egy része még helyhez sem jutott, de méginkább abból, hogy a csillagokat ép akkor ugrasztottá szét a felkelő nap; mikor a táncznélküli bálnak vége szakadt.
