Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-02-25 / 8. szám
Veszprém, 1882. II. évfolyam. — 8-ik szám. Szombat, február 25. VESZPRÉMI FÜG6ETLEN HÍRLAP MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ-, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre ................................................. 6 frt. kr. Fé l évre..................................................... 3 frt. — ki. Ne gyed évre............................................. 1 frt. 50 kr. Eg yes példányok ára 15 kr. s kaphatók a kiadóhivatalban. A vöröskeresztes lobogó leng.... Az irgalom, a könyörület, az emberiség zászlaját, melyet a vér és vas embereinek a jelen brutális korszakában a nemesség idiomai, a férfiak izmos karjaikba venni szégyeulenek, felvették az emberi nem gyöngéi, a nők — az irgalom, a könyörület, az emberiség őrző angyalai. . . . * A gyöngék magyarországi fője, a magyar királyné bontotta ki azt a békességes zászlót, mely az irgalom, az ártatlan könyörület igaz fehérjén rajt viseli a faji, nemzeti gyilkolás biborvéres nyomát, a véres keresztet . . . annak jelképéül, hogy az irgalmatlan harczi dühnek áldozatául esett szerencsétleneken, kiket nyomorulttá tett a politizáló erős nem barbarizmusa, könyörüljenek az emberi nem gyöngéi--------az irgalommal teljes as szonyok. * Aki e sorokat Írja, katona volt. És tudja, bogy az egész élet nyomorúsága semmis ahhoz a vigasz- és könyörületnélküli pár órai kiuhoz, melyet sebeivel vérében fetrengve, a halál minden neme iszonyainak kitéve, ott szenved a portyázók- száguldta csatamezőn .... vagy ijedt, üldözött, futó emberek körében. * Aki ott kínlódik a csatamező véres porában, vagy valami nyomorú barakkórházban, annak a szülőjétől, mátkájától vagy nője és gyermekei köréből kiragadott haldokló férfiúnak, aki azt sem tudja, mért ölték, miért lesznek árvák gyermekei, miért sirós az anyja és özvegy a felesége . .. . annak a nyomorultnak kínain enyhíteni, annak a vérbeborult szemeit lefogni annyi, mint közelíteni a Mindenhatóhoz, a végtelen irgalom atyjához.... * TÁRCZA. — Elégia. — Szomorú emléke az ősi időnek Roskadozol immár, falaid ledőlnek, A susogó szellő )ár-kel azok között, Hová a pusztulás szelleme költözött. lm eljöttem hozzád, látogatni jöttem. 0. de minő érzés lep meg itt körödben! hr zés, mely csakhamar búbánattá vállik, Mely gyötörni fogja telkemet sokáig. Oh, hisz magyar vagyok (büszke vagyok rája) S a magyar embernek busúlás a párja Vesse őt a sors bár a világ végére, Csak ez marad vele egész életébe __ Cs ak ez a barátja... Be nem szállók tovább, Visszatér oh bús rom, gondolatom hozzád, Merengek elhagyott, gyászos környékeden, Nincs itt, mi a lelket vidüná, semmisem! Mint az öreg fejről a fehér hajszálak, ügy hull egy-egy köve kormos, vén falának; Végre, mint az a fej kopasz lesz egészen, Akként ez a földdel egyenlővé lészen. Sötét falai közt hallgat a természet, Körűié még az is busúlásba mélyed. Nincs itt sem madárdal, sem patak csörgése, Nem járnak itt méhek vígan döngicsélve; Nem futnak lepkékért itt játszó gyermekek, Sem kis leányok, hogy virágot tépjenek, Néha jön egy szellő bús soíiajtozással, Megpihen s csakhamar más vidékre szárnyal. Oh, ez a bús szellő hazám sóhajtása, Hosszában, széltében e földet bejárja. És csak azt susogja minden egyes romnál: „ Hej, nem úgy van most, mint mikor még te voltál !u MEGJELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-uteza 105. szám küldendők. HIRDETÉSEK a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltetnek. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra közt. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-uteza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Hosszú, tövises útja van az emberiségnek, mely béke idején gyakorolja a szegények istápo- lása jótékonyságát. Teszi azokért is talán, kik életadójukat ott siratják valami hantolatlan harczi sir fölött. . . . Akik békében jótékonyak, a háború nyomorultjai istápolóival egyenértékűek az irgalom trónja előtt. . . . A mely trón öröktől fogva való és örökké lészen, mint a hogy e földön irgalomra örökké szükség lesz. . . . * A háború áldozataiért, az irgalomért ő felsége a magyar királyné nevében bontották ki veszprémi hölgyeink a fehér zászlót, melyen vörös kereszt piroslik. . .. Emlékezzünk arra, hogy köuyörületre mindig szorulhatunk. — .... A múltakra, hogy apáink egyik vagy másika veszett el nélküle — s hogy véreink, fiaink mind — mind jajt kiálthatnak egykor hozzá! Kompolíhy Tivadar. A lázadás délen. Szerajevóból, febr. 16 áról Írják: Vasárnap óta mindennap házmotozásokat tartanak itteni gyanús leginkább mohamedán lakosoknál. Az itteni katonai hatóságok a legvégső eshetőségre is elkészülvék. — Az erdőkben a tüzérek éjjel, úgy mint nappal készen állnak az ágyuk mellett. A lakosoknak szigorúan meg van tiltva, 7 óra után elhagyni házaikat, a tilalom áthágóit nyomban letartóztatják. A múlt héten egy két év előtt ide költözött bécsi kereskedő házában nagy mennyiségű lőszert foglaltak le. A kereskedőt elfogták. Triesztből ugyan február 16-áról Írják: Tegnap déiután érkezett ide a második sebesült-szállitmány, mely tizeuegy emberből állott, kivétel nélkül lősebekkel. Krakkóból pedig azt Írják, hogy a varsói „Viek“ távirati jelentése szerint Szerbia elhatározta, hogy a boszniai határon figyelő hadtestet állít fel, e czélra több első korosztályú milic-zászlóaljat fog mozgositni Múlt heti tudósításunk óta a legnevezetesebb esemény volt: A polijcei csata. Ez összeütközés hirét az „Egyetértés“ alábbi távirata közli. Hivatalos jelentés róla még nem adatott ki. A távirat igy hangzik : Risanő, febr. 19. Tegnap reggel a 3-ik tábori vadászzászlóaljat Ledeniczétől délkeleti irányban küldötték ki, hogy Ubliig a terrénumot puhatolja ki. Egyidejűleg a 14-ik gyalogezred egy zászlóalja, a 43-ik ezred két zászlóalja s egy fél hegyi üteg indult el Risanóbó) Stipbe, hogy Ubli felé vonuljanak, a hol egy nagyobb felkelő csapat összpontosult. — A tábori vadász zászlóalj útja járatlan, kopár sziklahasadékokon vezetett keresztül, s nagyon megviselte a csapatokat. A 47-ik hadosztály rendelkezéseinek az volt a ezéija, hogy elő szőr a Risunóból elindult hadoszlop erős előnyomulása által az ellenséget kitérésre bírja, másodszor, hogy a kitérő ellenséget oldalmozdulattal hátban támadhassa meg s azt Stip vagy Lipsics felé űzze, hogy ott azután megsemmisíthesse. E kitüuő terv kivitele nagy részben sikerült s ezt csapatainknak minden dicséreten felül álló, valóba derekas magatartásának lehet köszönni Az emlékezetes művelet következőképen folyt le. A RisaDÓból elindult hadoszlop éle csak mintegy déli egy órakor bukkant egy körülbelül 100 emberből álló felkelő csapatra, mely nehány golyóváltás után letért a strpi útról és Polijce felé a hegyszakadások közé vonult, a hol az a közben Ubliból elvonult felkelők zöme állott. A terület legyőzhetetlen akadályai miatt a derék katonák csatárlánczokra oszolva, lassan de kitartással haladtak előre. Az eső egyre szakadt s csak három óra tájban vették észre a mieink, hogy az ellenség táborában sajátságos nyugtalanság van. A felkelők, ahelyett, hogy visszafelé húzódtak volna, hol futva, hol lassan közeledtek csapataink leié, de csakhamar megfutamodtak az ellenkező irányban. A szórványosan hallatszott lövések s a szabályos fegyvertüz, mely később következett, megmagyarázta a nyugtalanságot. A vadászok, kik Ledeniczét odabagyták, a terület óriási akadályainak leküzdése után végre Polijce magaslatára jutottak s jól irányzott lövéseik sok embert leteritettek az ellenség soraiban. Ekkor aztán elérkezett a komoly akció ideje. Az emberfeletti erőfeszítéssel, részben a tüzérek váilain felvonszolt ágyukat öt perez alatt fel- és összeállították s megsemmisítő volt a hatás, melyet ütegeink összpontosított tüze a lázadókra gyakorolt. Nem is gondoltak ezek tovább a védelemre, mindenki csak menekülni igyekezett. S ez volt a szerecséjük. Mert ha csak egy negyed órára is fölveszik a barezot, úgy még épen idejekorán érkezett volna a 13. ezred zászlóalja, hogy Lakonicba való visszavonúlásukat is elvágja. Ebben az irányban menekült a lázadó csapat, mely mintegy há- romszás főből állott, s melyet a mieink a közben beállott sötétség miatt alig vehettek űzőbe. A lázadóknak több mint 120 halottjuk marsdt a csatatéren. A mieink vesztesége a hivatalos jelentés szerint: négy halott, két súlyosan és tiz könnyen sebesült, de az igazság szerint nekünk is vagy ötven halottunk maradt az összeütközés helyén. Az utóbbiak közt egy tiszt is van. Ezeken kivül a hosszú gyaloglás következtében tizenkét katona megbetegüit. — Ma vasárnap, pihenő van. Holnap tovább indulnak csapataink.---- ■■ -----------------------------*—*' 1 ■■■?—• 1 ■ 'j ■ --------------— A MEGYÉBŐL. Szent-István, 1882. febr. 21. (A „Veszprémi Független Hírlap“ tek. szerkesztőjéhez.) Azon reményben, miszerint soraim a „Veszprémi Független Hírlapiban helyet nyernek; voltam bátor a Veszprém vidéki reform, tanító egyletről egyet-mást Írni. S úgy hiszem talán nem is lesz felesleges, ha e becses lap érdemes olvasói megyénk székhelye körül működő tanítókról, — nemzetünk szerény, igaz napszámosairól is hallanak valamit. Egyletünk czime: „Veszprémi reform, egyház- megyei néptanítói egylet.“ Tudvalevő dolog, hogyegyh. megyénk egyházai Veszprém, Zala és Fehérmegyékben; — Köveskállától egész Moháig — nagy területen fekszenek; azért is megyénk a müködhetés könnyebb czéljából öt kis körre osztatott fel, mely körök évenként többször vándorgyűléseket tartanak; — átalános egyleti gyűlés pedig évenként legalább kétszer, — őszszel és tavaszszal tartatik. Most a második kis körről akarok szólni, — mely a Veszprém-vidéki reform, egyházak 11 kántortanifó jáből áll. — E kör utolsó értekezlete a múlt év decz. Hej. bizony nem úgy van, a mint vada régen, Aláhanyatlottál, hazám, dicsőségben! Felvilágra hatott máskor ragyogásod. Hej! most annak már csak romjait találod! És ime.! újra e bús romhoz jutottam. Bár messze vidéken jártam gondolatban. Szép szülőföldemen kaladozoit lelkem, Honnét gyászos sorsom elszakított engem! Képzeletemmel a múlt időkbe szállók, Mikor ez a bús rom még épségben állott, Midőn a kis harang hívogató hunyja A buzgó híveket imádkozni csalta. S ime, mintha látnám az ájtatos népet, A mint ajkain zeng hálaadó ének, Látom a kereszten a megkínzott testet__ On kénytelen én is hő imába kezdek: Tartsd meg, oh népeket szemmel tartó Isten, Hazámat mindenkor szereidben hitben, Leigázás, rabság soh’se érje többé, És álljon, viruljon örökkön örökké! (Kolozsvár.) Sárffy Elek. feiiegii# — Rajz. — Irta: Darvas Aladár. (Folytatás és vége.) Itt járkál a Füligráncz zsidó, nyakában lóg a pantlikás láda, amiben minden van, amit az ember akar. Az árát elmondja, mielőtt valaki kérdezné : „Tessék! Tessék! Máma pénzért, holnap in- gyert! Három méter gatyakötő egy krajezár. A jövendőbeli uralkodópár 8 krajezár! Gyűrű, pántlika, szappan, fogkefe! Csak pénz nincs! . . . Aki vesz. annak lesz! Tessék!“ Egy kicsivel odébb a földön üldögél a szegény féllábu! Hegedüszóval kiséri könyörgö énekét ! Meghatja a jólelkü emberek szivét és sietnek feléje, mert üdvözölni akarnak a menyországbaii! Estók bátyja meg eladta már a kolompárját a mesteréknek, elővette a kenyérit a tarisznyából, vesz hozzá bárom fej vöröshagymát aztán beta- szitja a rag alá, oda se néz a többinek! A látrányi kanász még éppen a veszprémi czifra szűrön alkuszik. Markába csap a szürszabó- nak, hogy adja-e? — No még 50 krajezár! — Nyomban kifizette, majd lesz uj pénze, ha a szomszéd határból előkerit egy pár süldőt! Magára vetette a szűrt, csak úgy csillogott a fokos a kezében, odébb lábalt, a kutyája meg büszkélkedett az oldalánál! Senki sem olyan boldog, mint Jancsi, a kis béres, néki már kijutott a vásárfia; meg van az uj csizma, a zsinóros dolmány, amint a kommen- cziós könyvben Írva is van! Megvette az uraság! A csizmadia sátorok körül ugyancsak próbálgatják ám fői az uj csizmákat, aki aztán megalkudott, szaladt vele a lakatoshoz, egy piezuláért megpatkolták. A kurátor cseléde meg czifra ládát vett, aztán tekercset téve a fejére, vitte azt, nagyon könnyű volt neki, mert keble csak úgy dagadt az örömtől; nem is mindenki vesz czifra ládát mai napság, nem is akad minden préda lánynak egy könnyen szerencséje! A bábosnak is volt dolga, két darab puszel- lit egy krajezárért adott, órát, meg lovaskatonát annyit eladott, bogy a tabi vásárra nem is maradt neki, minden vevő me!.’itta a pohár márezot is egy kemény krajezárért, ez volt az áldomás. A dohányt meg liter számra adták, hanem azt nem igen vették, mert sok volt benn a vágott bodzalevél is, inkább vettek leveleset, ott meg lehetett ismerni, melyik az igazi. A more meg valami csöbörbe hágó lóval szaladt éppen most erre, az nem tenne semmit, azt mondja rá Mélák gazda, csak más hibája ne legyen! — Nincs annak más hibája — dörmögi rá a more, csak egy kicsit vakmerő! . . . Mélák gazda azt nem találván hibának meg is vette a lovat és csak otthon látta, hogy nem vakmerő, hanem merő-vak; Yakargatta a füle tü- vit! Hiába! El is szaladt hamar a more czigány-pecse- nyét venni a laczikonyhába, kettőbe hasított a négy krajezáros czipóját és beletéteti a pecsenyét, mikor már jól összeszoritotta, akkor kérdi, mit kóstál. Az árát meg nagyon drágálta, kát bizony visszavetette a többi közé, megsózta a zsíros czipóját és ellábalt. A körösbegyi korcsmáros is kivitetett két hordó bort aztán csapalul mérte ki üvegekben. Nagyokat ivott a vásáros népség. De legnagyobbat ivott egy hetyke legény a Molnár Laczi. Édes anyját is ott találta a búcsún, éppen most jött Boszniából, aKol a kórházban feküdt 7 álló hónapig, nem hitték, hogy valaha visszakerül, de bizony megkerült mégis és legelőször is anyjával találkozott. Volt is Molnárnó asszony vékájában pogácsa vagy 10 darab, még vasárnap megsütötte. Jóizüt evett Laczi belőle és egyenest Szűcs Vi- czáról kérdezősködött. Az anyja nagyon kölletlen felelt fiának róla, mert utálta ezt a leányt az egész falu. Laczi fejét rázta, mikor ezt hallotta és azt kérdezte anyjától, hogy miért gyűlölik. Mikor aztán anyja elmondta, hogy minden kérőjének kosarat adott és olyan fogbegyröl beszól minden legénynyel, Laczi lelke megkönnyebbült, mert ezzel csak Vicza hűségét bizonyították. El is kezdte már édes anyját kérni, hogy szánja el magát és szerezze meg neki azt a leányt feleségül. De bizony Molnárnó nem azért nevelte fel az ö kedve módja szerint Zsuzskát, hogy más vegye el, mint az ö fia, meg nem azért dédelgette ö fiát, mig nagyra nőtt, hogy most a maga szabadján járjon. Laczinák egy kicsit rosszul esett, mikor anyja ellenkezését látta, nem szólt tovább, azt gondolta, hogy majd otthon sorát keríti ennek a dolognak is. Világra szóló kedvét most nem akarta megrontani, ivott egy üveg bort, még egyet hegyibe, de annak tetejébe is egyet! — Erre aztán hires legény szagot« éreztek a czigányok, azok is előkerültek és nagyon a szivébe találtak az első nóta-