Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-12-23 / 51. szám
Veszprém, 1882. II. évfolyam. — 51-ik szám. Szombat, deczember 23. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ................................................6 frt — kr. Fé l évre................................................3 frt — kr. Ne gyedévre...........................................1 frt 50 kr. Eg yes példányok ára 15 kr., a kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. !E3:ird.etésel2: a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltetnek. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTÖSEG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. ICézlratok "vissza, xieirs. a.d.atna.lr. Előfizetési felhívás a „Veszprémi Független Hírlap“ harmadik, 1883. évi folyamára. Hírlapunk nehány nap múlva harmadik árfolyamát kezdi meg. A kezdet nehézségein immár túl van s növekedett erővel fogja folytatni a nyílt küzdelmet a polgárság igazáért, javáért. Hírlapunkra szükség volt; elismerik azt azok is, kiket e hírlap nem egyszer kíméletlenül megtámadott, midőn a sunyiság utján alattomos paklizásokon értük. — Elismerik, mert be kell látniok, hogy a független sajtó nyílt, bátor szavaira szükség van, hogy megmondja az igazat leplezetlenül minden hivatalos és nemhivatalos hatalmasságoknak, midőn azok a megye, a város érdekeiről megfeledkeznek, pedig igen sokszor. Hírlapunk a közönségé. — A polgárság igazát keressük védjük s ezért ami küzdelmünk nem meddő soha. Azt megmutattuk a múltban, hogy az ellentámadásokra mindig készen vagyunk s személyes szabadságunk elvesztését is nyugodt lélekkel eltűrjük csak azért, hogy a szó az igazság szava legyen független, szabad ebben a vármegyében! És független, szabad lesz ezután is. Ha elnyomott, eltagadott érdekeit fogja keresni a polgárság, akkor látni fogja mindig, hogy e független hírlap sorompóba száll védelmére s igaz ügyét el nem hagyja soha. Mi önzetlenül, igaz szívvel szolgáljuk közönségünket, nem tekintjük hírlapunkat üzleti vállalatnak, hanem eszköznek, fegyvernek az igazság nehéz harczában. Lapunk mindig változatos és tartalom- dus. Minden olvasó találhat abban érdekest, mely az ő érdekkörét érinti. Főbb czikkein- ket elsőrangú magyar irótársaink Írják a úgy városunkban, mint a megye minden részében vannak kitűnő czikkiróink, megbízható, jó tudósítóink. Ezenfelül tárczánkat ezentúl még érdekesebbé teendjük, lapunk szerkesztője Ko napol thy Tivadar urnák négy világrészben tett utazásai érdekfeszitő közlései által s hisszük, hogy az minden körben a legnagyobb érdeklődést keltendi. Előfizetési áraink: Január—márcziusi évnegyedre 1 frt 50 kr. Január—júliusi félévre ... 3 frt — kr. Az év elejétől — év végéig. . 6 frt — kr. Azon kedvező helyzetben vagyunk, hogy szives gyűjtőinknek, kik lapunk elterjesztése körül buzgólkodni szíveskednek, egy nagybecsű kedvezménynyel szolgálhatunk: Ugyanis, mindazon eddigi vagy ujonan belépőt előfizetőnknek, ki maga mellé 2 (legalább negyedéves) előfizetőt gyűjt lapunkra: Bell Currer kitűnő angol regényíró „VÉSZMADÁR“ czimü III kötetes regényét, melyet Kompolthy Tivadar tett át magyarra s melynek bolti ára 2 frt 40 kr. díjtalanul, kedvezményképen s portomentesen megküldjük azonnal. Hisszük, hogy t. elvbarátaink segítenének nagybecsű támogatásukkal a jövő küzdelmeire is s részünkről csak megújíthatjuk abbeli Ígéretünket, hogy az érdekükben vívandó harczban latba vetjük minden szellemi s erkölcsi evőnket, melylyel ivói hivatásunkhoz megáldatánk! Veszprém, 1882. deczemher 2f-én. A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőségi tagjai nevében: Kompolthy Tivadar, felelős szerkesztő. KARÁCSONY ÜNNEPÉN. Veszprém, 1882. dec. 23. A keresztény világ holnap üli meg legszebb, legszentebb ünnepét — a boldog karácsonyt. A föld minden részén, a világtengerek határain is túl, mindenütt, hova a Megváltó örökigaz igéinek viszhangja, a szabadság s erkölcs vallása eljutott , ma ott hálaadó szívvel borulnak térdre fa népek milliói s áhítattal leik kben emlékeznek meg az Istenember megváltó születéséről, — a melynek immár ezernyolcszáznyolcvankét éve. Nagy idő, hosszú idő! Az örökigazságok hirdetői bejárták a föld minden részét, s ha az apostoli ihletett szózat az áhitat szent tüzére gyujtá is az emberek keblét — hány vértanúhalálnak kelle esnie, mennyi üldöztetésnek volt még kitéve a megtért kereszténység, mig győzött az Igazság, az Istenfiának megváltást hirdető szózatai! Ma diadalmasan lobog a vérkevesztségea szent egyház lobogója s a vértanuság szent jelképe — a kereszt — az imádat dicsfényével övezve, vezérfényül ragyog a kereszténység milliói előtt . . . Megváltatánk! A zsarnokság, a vakhit, a tévtanok hatalmas, büszke országai rombadőltek; a száTARCZA. Az én miniszterjelöltségem. (Álmodta: Argonautikus.) Sok bolondot tettem életemben, bízvást elhiheti a t. olvasó. De ne tessék megijedni, hogy im mind ki akarom itt a vonal alatt tálalni palam et publice. A világért sem! Hiszen az arra való papirossokaságra nem volna elegendő e lapok 50 évi folyama s a megírásukra nem volna elégséges a még hátralevő apró-cseprő életem. S a szerint az elv szerint, hogy bolondnak jár a szerencse, nekem ugyancsak kijárt. Fölvittem miniszterjelöltségre! (Mert köztünk maradjon a szó s zárjel közt legyen megsúgva: akkor voltam a legnagyobb bolond). Nem azért mondom pedig ezt, hogy a miért valaki például miniszterségre vetemedik, hát okvetlenül bolond volna. Nem és százszor nem, s csak azért sem, mert Magyarországon minden e mellett bizonyít s minden kabinetünkben 8 példa mutatja. Mert tegyük fel, hogy valaki, a ki nem ért hozzá, csupa kényszerűségből pl., hogy valamihez érteni látszassák: elfogadja a miniszterséget. Az Csak nem bolond. Tartom igen élelmes, okos embernek; az ő dolga maradván, hogy jól vigye a tudákos swindlit. Mikor én miniszterjelöltté lettem, az igaz, én sem értettem hozzá, megvallom. Hanem vettem collective az összes miniszterek (leendő collegáim) valóságos tudományát. Nem találtam valami cápitalis capitoliumnak. Aztán vettem Knigge-t, elolvastam (mert magyar miniszternek először is németül kell tudni) s aztán nem hiányzott egyéb, mint a 12,000 frt gázsi, hogy — felcsapjak. Nem csaptam fel. Még volt egy kis lelkiismeretem ; pedig azt előbb el kell adni Bécsben. Már- már elszédültem; már-már fogott rajtam a minisz- terséges opium; szerencsére lekéstem a gyorsvonatról — s bummeltrainen csak nem utazhatik mindjárt eleinte egy magyar miniszterjelölt. A Muki, a borzas fejű, a konvenczióra genialis inasom, ki viszont paszomántos miniszteri kapusságra vergált, nagy busán hozta ismét haza a ládát, melyben az ő összes reményei s az én eladangó lelkiismeretem volt ... ^ Mikor hazaérkeztünk, emlékszem . . . szomorú est volt. Az én áldott kis nőcském össze-vissza csókolt; de közben ráért a házi budget tárgyalására, ami akkor is szomorú novella, ha nincs is a „veres könyv“-ben. A Muki busult s vigasztalóul pofozta Babettet, kis Jób fiam vadonatúj peszráját, ki e heves jelenetek közben szivreható jajveszéklésre gyújtott, kivágván a legfelsőbb czisszeket oly szabatossággal, hogy bízvást lefőzte Mimit, a háromszinü okos házi macskát, kinek a verekedésre ép vérszemet kapott Czár-kutyám im farkát czibálgatá . . . Néztem e bus jelenségeket s hallgatóm stoikus nyugalommal e különféle gyászos harsonákat; szivem azonban titkon elfacsarodott s szemem könnyezni kezdett, a föltálalt tulerős tormás virsli tulmohó élvezése miattán. Hosszú, álmatlan éjét heverésztem át. Az egyik szobában ketyegett az óra és rengett a bölcső. Mint valami pedáns karmester, úgy figyeltem, hogy mikor vágnak össze. Ez a mulatság tartott éjfélig; aztán megszűnt. Akkor elkezdi czinke- czinczogását ágyam alatt valami fiizfapoétaságos tücsök. . . . Háromórahosszat tartó ernyedetlen vadászat után megcsíptem a ballábra való czipőmben. Megmagyaráztam neki, hogy az nem vers, ha min- denik szótag rímel s nem is jó poéta, ki újdonatúj czipőben is képes a verselésre. A tücsök meghallgatott, elhallgatott s hogy még tovább is hallgasson — agyonvertem. Később legyeket lőttem a falakon a Jób fiam öröklött botpuskájával, mig egyszer csak klappsz, a sarokban lévő egérfogó lecsapott. Vékony dongáju, sovány kis teremtés volt a drótkalitka rabja. Mikor kivettem onnan, ábrándosán függeszté rám, nagy lázas szemeit s legédesb, bána- tosb dallamát hallata. Első pillanatra, névjegycsere nélkül is, felismertem benne a művészt . . . megesett rajta a szivem. Kivettem rozsdásodott kis agyarai közül a vaskalitkából hozott prózai szalonnát, — s fölnyitván, beeresztém a zongorába, a szalonnakopottas szürke kis művészt. Hadd élje művészi világát ! Hadd danoljon ! És danolt ... és a mellé oly borzasztó gyors futamu akkordokat rohant végig a húrokon, hogy középszámitásom szerint 258,000 Liszt sem mert volna fogadni ellene. Ily csodás, bűvös gyorsaságú dallamon megindult volna a legerősebb köllői lélek, tán Sréter Kálmán is. Részemről illett megilletődni. Elmerengtem a hangtömeg óriási chaosában; elszenderültem a soha fülnemhallott iszonyú finom hangverseny közepette s bízvást elaludtam volna egész miniszterségemet, ha virradati szunyadásom közbe történetesen balra nem akarván fordulni, ki nem zökkenek a nyoszolyából s pacscs! — a földre. Ez a bukás ébresztett fel s emlékeztetett arra, hogy —■ miniszterré kell lennem! (Vége következik.) Karácsonkor. — Gondolatok. — Szent és dicső nap van ma! Krisztusunk születésének magasztos napja; a keresztény világ karácsonya van ma! Karácsony a szeretetnek, a világosságnak napja ; ünnepel ma minden buzgó keresztény, ünnepelnek mindazok, a kiknek szivében még ól a hit, még virul a remény, és dobog a szív, a mely — szeret. Buzgó imára kulcsolja a jó keresztény össze kezét, hogy hálát adjon Istenének: e napért! Az édes anya elbeszéli fürge kis gyermekeinek a kisded Jézus születésének történetét, a melyet azok összetett, imára kulcsolt kezekkel hallgatnak végig! Karácsony a szeretetnek és az örömnek közös napja. A kis gyermekek örülnek édes anyjukkal együtt; a munkás apa örömmel szemléli kis családját. E nap felejtet mindent! Mindenki tudja azt, hogy a szeretet napja van ma: azért is sietnek az emberek Isten házába. Sok ember azonban nem azért megy ma se oda, hogy buzgó imádságát felküldje Istenéhez, a kitől minden jót vesz, hanem azért, hogy mutassa magát és — lássák! Karácsony a gyermekek napja is; mennyire várják ők a kis Jézus ajándékát; hoz zadok történelme kitörülte a bűnös századok érvényét a világegyetemből s az Istenembe] igái uralgnak törvényben, erkölcsben az égési polgárosult emberiség fölött! Ah e napon, a megváltás szent ünnepéi szálljon a mi lelkűnkbe is a halhatatlan Örökigazság iránti szeretet szent tüze, s me lengessük azon a múltak bűnei bánatát . . A boldog családi körben, az örömtő' boldogságtól piruló arczu gyermekeink köré ben, midőn édes visszaemlékezéssel eszünkbi jut az egykoron átélt boldog gyermekéden midőn újra boldogok vagyunk e szent estéi s a mások boldogságát is őszinte szívvé óhajtjuk, — oh tegyünk mi is szent foga dalmat, hogy a Megváltó hagyományát, a Igaz, a Jó iránti szeretetünket megőrizzük igaz hittel, igaz lélekkel az önzetlenség, i felebaráti szeretet ösvényére térünk, he egykoron a töviskoszoruzott Istenember áld, szívvel járt. Ha igy, — akkor földi bajainkat köny nyebb szívvel viseljük el s örömeink, boldog ságunk milliószorta nagyobb gyönyört ae mint a rideg világ minden hiúsága. Ha szivünk nyugodt s lelkiismeretűn tiszta lesz; ha Igazért, Jóért eseng a lelkűn s csak ezért s ennek élünk: akkor érdemese voltunk eleink vértanuságára s az Üdvözít halálos megváltására. Ily szent fogadalommal lelkűnkben < tiszta vágygyal szivünkben üljük meg í örökszentséges ünnepet, — a boldog ki rácsonyt! Kompolthy Tivadar. is mindegyiknek valamit; a mit ők szépen megk szönnek! * * . * * Krisztus a megtestesített szeretetnek embe volt; a ki szeretetből az emberiségért mindenét, él tét feláldozá. — A tan, melyet ő hirdete a melyet ő vallott és követett, — az embe: ség boldogitásának tana volt; a mely tan azonbi jelenleg már kevés követőkre talál. Most már a sz retet vallása nem egyéb, mint összetartó kapocs emberek között, mely kapocs is kezd már lazul] Az emberek nem felebarátjukat — mint azt Kriszt monda — hanem a pénzt szeretik; azért elfelejten rokont, barátot, ismerőst; elfelejtenek mindent, ho. a pénzt annál jobban — szerethessék! * * . * * Éjfél van! Krisztus születése emlékének orát Csendes és néma minden! Az anyaföldön téli d(5 medtség honol. Az emberek nyugalomra hajtj fejeiket, hogy imájuk után kipihenhessék maguk Megkondul éjfélben a harang, melynek varázssze hangja minden buzgó keresztény szivéhez elhat; sürgeti őket a — templomba! A hold igen szép világit; az ég telve van foszlányos felhőkkel! A h< fénye megezüstözi az egész mezőt, mely egyik pei ben még zöld, a másikban már hófehér lehet! . emberek sietve mennek az Isten házába! A temph minden rejtekében megtelik! A szent ének felhar zik, az orgona kellemes hangja betölti az éjt; a h< rengő fénye bekandikál a templomba és a hármon még magasztosabbá, még lélekemelőbbé teszi! A ha gok elnémulnak; a szent atya ajka szóra nyílik, kihirdeti Krisztus — megszületését! Az egyházi éneket vidámabb hangon — | öröm hangján — végzik be, és a buzgó hívek m< dogatják magukban: „Megszületett a kis Jézus!“ A nép vallásos buzgósága még korunkban lélekemelő! A szeretet emberének születésnapján, hassa szivünket a hit, remény és szeretet; és soha se j ledjük el azt, hogy e háromságban van elrejtve emberiség földi boldogsága! „Éljünk, hogy szeressünk; szeressünk: élünk!“ Kemenesy N. Lajos ______________________________________________ La punk mai számához féliv melléklet yan csatolva.
