Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-11-04 / 44. szám
Veszprém, 1882. II. évfolyam. — 44-ik szám. Szombat, november 4. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre................................................6 frt — kr. Fél évre ...............................................3 frt — kr. Ne gyedévre..........................................1 frt 50 kr. Eg yes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-uteza 105. szám küldendők. Hird.etésels' a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltéinek. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTÖSEG: Veszprém, horgos-uteza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. ZE^éziratolr vissza nem ad.a,t:n.a,ls. A veszprémi üzletvilág. Veszprém, nov. 3. Közérdekű sorokat vettünk egyik helyi olvasónktól, szerkesztőnkhöz intézve. A levél figyelemreméltó adatokat szolgáltat arra nézve, hogy mik a főokai annak, miszerint veszprémi piaczunk, — illetve a helyi kereskedelem nemhogy emelkednék, de évről- évre sülyed, s mind szőkébb körben kezd mozogni. A szakképzett levélirónak tagadhatlanul igaza van, midőn a kereskedői üzlet solid felvirágzása egyetlen főfeltételéül azt tartja, hogy az áru jó és olcsó is legyen. Ha a közönség meggyőződött egyszer arról, hogy valamely üzlet jó árut aránylag olcsón árusít, akkor azt támogatja is, s reális mél- tánylatábau, pártfogásában részesíti. A mi közönségünk azonban nem igen sokat törődik azzal, hogy a helyben s a fővárosban uralgó üzlet viszony ok közt párhuzamot vonna. Itt egyszerűen az a jelszó, hogy Budapesten minden olcsóbb, mint Veszprémben. S ebből folyólag, ha már nagyobb bevásárlásokat tesz megyei közönségünk, inkább tesz egy költséges utazást Budapestre, s vásárol ott, mellőzve a veszprémi piaczot. Szó sincs róla, hogy Budapesten olcsón lehet vásárolni. Számtalan, száz meg száz üzlet van ott, mely a „hallatlan olcsóság“ hamis jeligéje alatt óriási humbugot üz s ezerféle raffineriával csalja, vonja magához a közönséget. Hiszen már annyira vagyunk a pesti piaczon, hogy egy pár „legfinomabb úri czipőt 1 frt 50 krért, egy teljes téli öltözéket 6 forintért, egy kitűnő aranyórát potom 7—S forinton lehet kapni, ha pedig valaki egyszerre 10 forint áruholmit vásárol, kap ráadásul egy téli kendőt, a minek az ára testvérek közt is megéri egymagában a 10 irtot. Hát szó sincs róla, hogy az ily rengeteg olcsóság csakis Budapesten lehetséges, hol a hamis bukásokra számított swindli- üzletek egyetlen czélja a laikus közönség jóhiszeműségének, a jó bolond vidéki publikum értetlenségének kiaknázása. A mi közönségünk azonban, ha ilyes potomáru olcsóságról hall vagy olvas a hírlapokban: úgy okoskodik, hogy ez az olcsóság lehetséges és pedig azért, mert „nagyban dolgozik“ az üzlet, s ha naponkint 2 — 3000 forint forgalmat csinál, akkor meg is elégedhetik a legkisebb haszonnal, vagyis 1 — 2 perczenttel, s igy aránylag a legolcsóbb árut adván, felénél olcsóbban vásárolhatni Budapesten, mint Veszprémben. Hanem az éremnek másik lapja is van, s ezt már nem veszi számba vevő közönségünk. Nem gondolja ugyanis meg, hogy a budapesti kereskedő üzlethelyisége bérlétéért legalább 100-szor annyit fizet, mint a veszprémi, hogy sokkal, de sokkal több arányadót kell fizetnie ott, mint miuálunk; az üzletvezetés négy-ötszürte többe kerül s a háztartás Budapesten oly drága, hogy az a vidéki piaczczal össze sem hasonlítható. A regie, vagyis a befektetési költség ott már a végletekre fölcsigáztatván, hogy lehetséges most már az, hogy a fővárosi kereskedő azt a portékát, amelyet ugyanegy gyáros szállít neki is, meg a veszprémi kereskedőnek is, hogy* — mondjuk — ugyanezt a portékát olcsóbban adhassa, mint a helyi kereskedő ? Hát világos, hogy az egyszerűen lehetetlen. Amibe neki kerül az áru, azt a gyári árat ő sem szállíthatja le s többe kerülvén üzleti kiadása, nagyobb perczentet is kénytelen csatolni e gyári ár mellé. A jó árunak, a reális értékű portékának a gyári ára Budapesten, meg Veszprémben is ugyanegy, csakhogy a vidéki kereskedő kisebb regievei dolgozván, kisebb hasznot is vehet, mig Budapesten solid üzlet ezt a legjobb akarat mellett sem teheti, mert nagyobb forgalma daczára sem szállíthatja le kamatait oly csekélyre, mint az a vidéken lehetséges; mert akkor Budapesten egyszerűen buknia kellene. Ha tehát czipőt másfél forinton, téli öltözetet 6 forinton s aranyórát 7—8 forinton lehet venni Budapesten, akkor biztosak lehetünk, hogy az a czipő, meg ruha, meg óra még csak azt a pár flórest sem éri meg, mert ezen a vaczakon is nyerni kell a svind- lérnek, hogy megélhessen . . . Vagy veszünk tehát jó czipőt, ruhát, órát s annak aztán meg is kell adni a jó árát; vagy veszünk olcsót 1—2 forinton s akkor azt a pénzt sem éri meg. Ez a két eset van csak: tertium non datur. A harmadik eset csak a svindli lehet, aminek az ember áldozatéiul esik. r Érdemes erről a themáról gondolkozni s meg vagyunk győződve, hogy aki ezeket komoly fontolóra veszi, az „a hallatlan olcsóság“-ról mindjárt más fogalommal fog bírni, mint eddig s a budapesti költséges bevásárlási utazás helyett inkább végig nézi a veszprémi piácz üzleteit. Eltekintve attól, hogy a helyi kereskedőkét erkölcsi kötelessége is pártolni a helyi s vidéki közönségnek: jó árut, olcsó üzleti perczent mellett itt is kaphat a vevő s ha tán egyszer csalódnék, módjában van megcsalattatását az üzlettel szemben érvényesíteni, mig ha Budapesten rászedik; ott aztán panaszát bízhatja egész bátran a nagy harangra. A mi kereskedőink általán szolid üzle- tüek; a budapestiek legnagyobb része kényszerűségből is talmi-népség. Már csak a magunk érdekében is legyünk lelkiismeretesek a helyi kereskedőkkel szemben s ne pártoljuk az idegen — t a 1 m i - e m b e r e k e t! Budapesti levél. (A „V. F. H.“ budapesti tudósítójától.) Elnémult már a gyász harang kongása, még csak nehány lobogó hirdeti a gyászt, a magyar nemzet gyászát, a zászlókat elteszik, a könnyek felszáradnak, lassankint el is fogják feledni a testet, melyet • nem rég helyeztek el a puha földbe örök nyugalomra, csak müvei, az ő lángszellemének alkotásai lesznek örök életűek, csak azokat nem fogja a feledés homálya, sötét fátyola elfedni. Az összetört testet itt a földön érezszobor fogja helyettesíteni és ő a magas egekből fogja nézni hálás nemzetét, mely körűié, miként fél isten körül összegyűl. És a szobor nagyszerű lesz bár, hálás nemzete már is ezreket adott a czélra, de a mi ércznél is marandóbb lesz azok müvei. Évezredek után fogják isteníteni Ossiánt, akkor is tisztelni fogják a magyar nemzetet, mert tisztelni tanulták Arany János, a haza büszkesége által . . . TARCZA. Arany, Toldi és a halál. Az égben őrt állt Toldi Herkulessel Midőn Aranyt kisérte a halál, Megállj ! szól Toldi — innen nem mehetsz el Ma lelked, vén gyilkos ! pokolra száll; Megfogja csontkezét, ropog tiz ujja, Ordít a vén halál — Arany szabad! A földre Toldi vissza hozza újra, Hol a virágeső csak úgy szakad — Az ég megnyílt — dörög, villámlik egyre A gyászoló nagy ország felett, lm ott jőnek, láng szárnyakon lebegve Minden magyar fogjon velük kezet. Most már a kettő kétszer halhatatlan: Arany hős Toldiban, a hős Aranyban. Szűcs Dániel. Tua Teresina Budapesten. A „Veszpr. Függ. Hifi.“ tudósítójától. Budapest, 1882. nov. 1. Évtizedek múlnak el, s az emberiség sorsára döntő befolyással biró világ események zajlanak le, mig a zeneművészet egén — s különösen a hegedű virtuóz kezelésében — egy oly fényes csillag tűnik elő mint a minő csillag jelenleg fővárosunkban hangversenyző Tua Teresina. A ki tudja, mily óriási nehézségeket kell le- küzdenie annak, ki azon rendkívüli magas niveaut elérni akarja, hogy az európai müveit zene világ által művésznek, és pedig „hegedűművésznek“ ismertessék el, bizonyára meg fog hajolni Tua kisasszony előtt, ki ezen művészeti ág terén valóságos csoda tünemény! Az alig 16 éves Tua Teresina spanyol szülők gyermeke, atyja egyszerű kézműves létére szenvedélyes hegedűs volt, anyja pedig jelenleg is művészi tökélylyel játszik a quitarre-on. A kitűnő zenei képességet tehát már szüleitől örökölte. A hegedű játék tanulását Tua kisasszony 5 éves korában kezdte ; 7—8 éves korában lépett először a nyilvánosság elé, midőn már szép tökélylyel játszott. A spanyol királynő felismervén a leány rendkívüli zenei tehetségét, kiképeztetésének költségeit s gondjait magára vállalta, s a párisi conservatorium- ban tanittatá, hol nagynevű mestere M a s s a r t megtiltotta neki a hangversenyzést, mig tanulmányait tökéletesen be nem fejezi. Hangversenyeit csak ezelőtt fél évvel kezdte meg Olaszországban, s most sorra látogatja az európai nevezetes városokat. A merre lép, a merre jár, művészetével ő a legnagyobb bámulat, tisztelet és ovatió tárgya. Berlinben — mely a művészeket nem szokta melegen fogadni — Tua kisasszony a korona herczeg és a német aristokraczia részéről is a legnagyobb kitüntetésekben részesült. Bécs, hol lőszer játszott, égig emelte, nem csoda, hogy a budapestieket is oly hamar meghódította. Tua Teresina első hangversenyét oct. 28-án tartotta a népszínházban, Rákosi Jenő „A szélháziak“ czimti énekes bohózatának felvonásai közben; a nyirettyűt fel sem emelte még, már is meghódította a közönséget, hírével s rendkívül kedves megjelenésével. ízléses rózsa szinü ruhája, nagyon jól illett fiatal arczához, ékszert egyáltalán nem viselt. Arczának nemes vonásai, okos szemeinek bátor tekintete, kifogástalan szép karcsú termete, ügyes mozdulatai s a fiatalság bája, mely egész lényét áthatja, mind oly jelenségek nála, melyek a közönség rokon- szenvét már előre biztosítják számára. A fényes közönség, mely a színház minden zugát megtöltötte, tapsokkal tüntette ki Tua kisasszonynak már a megjelenését is. A tapsolást, siri csend és megfeszített figyelem váltotta fel, mihelyt hegedűjét a művésznő gömbölyű kis állához illesztette. Most következett az előadás: Vieuxtemps „B a 1- lade et polonaise“ czimü hegedű versenyét játszotta a művésznő a népszínház zenekarának kíséretével. A finom fölfogás, a ragyogó technika a rendkívül elegáns előadás, a könnyed modor, mely mindvégig jellemzi játékát, egyaránt elbűvölte a hallgatóságot, Tua k. a, arpeggev-i flageolet-jei és s t a c c a t o-i (fölfelé ép úgy mint lefelé) igazán művészi tökélyüek, szédítő gyorsaságú staccatóinak mindegyike egy—egy briliáns gyöngy eső, s e tekintetben, egy niveau-ra helyezik Joachimmal s Wie- niawskyval. A legkérlelhetlenebb műkritikusok is csak egyetlen gyengeséget vélnek játékában fölfedezni, azt, hogy hangja nem elég erős, nehány év múlva bizonyára megerősödik az is. Kantilénája ellenben a legremekebb, melyet eléggé volt alkalmunk megismerni később előadott darabjaiban. Másodszor az Erns-féle „Airs-hongrois“ magyar dallamakból irt változatokat játszotta zongora kísérettel. Ezzel azután egészen elbűvölte, meghódította sziveinket. Leirhatlan a hatás, melyet a kedves „Mariskám, Mariskám“ . . . népdalnak három gyönyörű variatiójával előidézett, a kedves, a finom hegedű hangok úgy hangzottak, mintha syrének, vagy mennybeli angyalok énekelték volna, valahol a koulissák mögött a szép „Mariskám“ nótát. A kedves hangok édes gyönyörrel töltötték el kebleinket.*) Oly magas műélvezet volt ez, a minőben csak nagyon ritkán részesülhet a halandó. A Tua k. a. játékát követő lelkesedés és óriási tapsvihar leírását meg sem kísérlem, csak any- nyit jegyzek meg, hogy a sok kihívás folytán Tua k. a. el is fáradhatott a járkálásban, annyival is inkább, mert kezében egy óriási nagyságú virágcsokrot vitt és hozott, melyet a zenekarból nyújtottak föl neki. A közönség addig ujrázott, addig tapsolt, hogy a művésznőnek még egyszer kelle játszania, ráadásul Yieuxtemsp „Fantaisie-caprice“-jének egy briliáns részét játszotta. A színi előadásról nem szólok, lehet gondolni, hogy Tua k. a. művészi játéka mellett az bizony meglehetősen elhalaványodott, Solymosynak uj cou- plett-jeivel való erőlködése is kárba veszett. *) Elhiszem, hát még azokét, kiknek szive-bálványa csakugyan Mariska ! (Szedő.) Tua k. a. 2-ik és 3-ik concertje ép oly sikeres, ép oly nagyszerű volt mint az első. Második concert- jét oct. 30-án tartotta a „Korne viliéi harangok“ operette felvonásai között, mely alkalommal. Berriot „VII. hangversenyét“ és Wieniawsky Airs-russes“ orosz dallamok felett irt változatait játszotta. Harmadik hangverseny tegnap oct. 31. volt, mely alkalommal a népszínházban Offenbach gyönyörű müve -„Hoffmann meséi“ került színre. Felejthetien kedves esténk volt ez, mert a szini előadás, különösen pedig Hegyi Aranka kifogástalan játéka s szép éneke, igen összhangzó volt Tua k. a. művészi fölléptével, úgy, hogy a hangverseny és szini előadás jól illettek egymáshoz s egységes képet s élvezetet nyújtottak a jelenlevőknek. Tua kisasszony először Vieuxthemps „Fonta i s i e-c a p r i c e“-ját játszotta, azután pedig Wie- niawsky „Faust-ábránd“-ját, melyben a hires ,F a u s t-k e r i n g ő“-nek flageolet-variatiójával s nyirettyűjének merész „s a 11 a n d o“ -ival ismét bámulatra ragadott bennünket. Volt taps, kihívás elég, a művésznő ép úgy mint a közönség magas fokán állott a lelkesedésnek, melyet Tua k. a. még azzal növelt, hogy az Ernst- féle „Airs-hongr ois“-nak egy részét (mely szombaton is annyira tetszett), még programmon kívül eljátszotta. A kedves művésznő még kétszer fog Budapesten játszani, azután Prágába utazik uj babérokat aratni. Ha már minden áron az isten-adta bankó — befirkálásban telhetetlen cseh — atyafiak előtt akarja magát produkálni, miért nem hívja egybe a magyar- országiakat ? hisz több van itt mint oda künn! Vagy attól tart talán, hogy ezek, mint e féle született virtuózok, nem is érdemesítenék a meghallgatásra ? Játszál a hol akarsz, és a kinek akarsz kedves angyal! te kis fél isten! kívánom, hogy hegedűddel a fél világot meghódítsad, mint engem meghódítottál, engem, ki híven meg fogja őrizni kedves emlékedet, külnösen akkor; ha azt a szép „M a r i s k á m“ nótát a cseheknek el nem húzod. . . . D .... cs Pista. VBSZP w mm
