Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1882-10-21 / 42. szám

Melléklet a „Veszprémi Független Hírlap“ 42. számához.

Nyílt tér.*)

Nyilatkozat.

(Válaszul Kolbenheyer Albertnak a „ Veszprémi Független Hírlap“ f. é. 41-ík számában megjelent nyilatkozatára.)

Ismét meg kell előtted jelennem t. közönség, hogy ügyemet igazságos ítéletedre bizván, megvédelmezzem Kolbenheyer A. és társai ellenében azt, mivel ők nem bírnak — becsületemet.

Múltkori nyilatkozatom e „ dicső férfiakat“ annyira eszeveszettekké tette, hogy mindaddig, mig „főpátronusuk“ járásunk t. szolgabiráját Szőnyegi Alajos urat ki nem hozták, nem tudták magukat cselekvésre elhatározni. Ennek elnöklete alatt aztán két napon át tanácskoztak, s főzték ki a választ, remélvén, hogy igy óriásoknak fogván általam parányi ember által tekintetni, s az igaz ügy daczára megfélemlítenek. De csalódtak atyafiak! Önök között két pap is van, tudniok kellene, hogy Góliát se volt kutya, ő volt korának legnagyobb óriása, s a kis Dávid egy parányi parityávaJ megsemmisítette.

Nekem is van egy ily parityám, neve: igazság ; a történelem s a napi események igazolják, hogy ez az óriásokkal szemben is felér Dávid pa- rityával. Tehát mint előbb, úgy most is ezzel lépek a küzdtérre.

Kolbenheyer A. czikkében nem fukarkodott a rágalmazásban, mint látszik, ezzel akarván állításaimat megdönteni. Ezért csak köszönettel adózom neki, mert kinek ily ember „dics-hymnust“ zöng, annak lehetetlen önmagának is kétségbe nem vonni — saját becsületességét.

Múltkori nyilatkozatomban azt állítottam, hogy ón tettem csernyei pappá K. A-t. Ő szokott szemtelenségével ezt „badar“ hazugságnak declarálja, s azt állítja, miszerint a mit tettem, csak azért tettem, hogy az ellenjelöltet megbuktathassam, s ezáltal ennek itt lakó testvérét, illetve sógorát, ki ellen boszut esküdtem — megboszuljam. Ez hazugság.

Midőn a csernyei lelkészség megürült, a megboldogult lelkész ur fia, kit én mindenkor becsültem és szerettem, atyja hagyatéki ügyében nálam lévén, megkérdeztem őt: vájjon nem-e volna szándéka fellépni ? Ö erre, feleségem jelenlétében, határozott tagadós választ adott.

A másik két jelölt, az ősküi és suúri tdős urak pedig mindketten személyes ismerőseim lévén, s mondhatom, mindenkor őszinte tisztelettel viseltettem irántuk úgy, hogy alig tehették volna fel felőlem, miszerint ha komolyan fellépni valós szándékuk esetén felszólítanak e végből, — mindent el ne követtem volna érdekökben, tekintet nélkül a bátyjuk s köztem fennforgó haszontalan pletykából eredett haragra, a melyért, meg vagyok győződve, valamint én ő ellene soha nem esküdtem boszút, úgy ő sem én ellenem.

De ők engem fel nem szólítottak, s mikor megtudtam, hogy komolyan szándékoznak fellépni, akkor, fájdalom! már minden későn volt. — így aztán a mit tettem, azzal egyiknek sem készakarva ártottam. Tehát hazudik ön.

Engem s mindazokat, kiket ügyének megnyernem sikerült, becsületes, hazafias czél vezérelt, mit saját levele is igazol.

1879. máj. 1-éu Hantán kelt s Kisbéren még az napon postára adott levelében ön ezt írja nekem : „Bocsásson meg, hogy levelemmel fölkérni bátorkodom, holott oly igen ismeretlenek vagyunk, hogy még becses nevét sem tudhattam meg. B. . . földbirtokos ur legközelebbi kisbéri vásár alkalmával üzente nekem, hogy ő és a többi jó magyaros urak felette szeretnék, ha az üresedésben levő csernyei ev. lelkészi állomás ily ember által töltetnék be, ki nem volna oly igen túlbuzgós tót ember, s ha én ezen kellékeknek megfelelnék, s csernyei lelkészszé választatni óhajtanék: látogassam meg a csernyei kjegyző urat, mint a ki a népre való befolyásánál fogva legtöbbet tehetne érdekemben. Tanácsát követve, bátor vagyok t. jegyző urat felkeresni, nem személyesen ugyan, hanem csak levélben azon bizalmas kéréssel, szíveskedjék engemet a csernyei lutheránus választóközönségnek ajánlani, és oda működni, hogy a kérdéses lelkészi állomást elnyerhessem. Személyesen azonban nem tartom taná*) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a

Szerk.

csosnak sem jegyző urat, sem más valakit felkeresni, mert az ellenpárt nagyon is szemmel tartja minden lépésemet, s gúnytárgyává tenné azt, ha látná, hogy én magamat kínál- gatom“ stb. Szép madár! az első szava is hazugság, mint az volt akkor is, mert a „kívánt kellékeknek megfelelőnek“ ígérkezett, s a magyarosodás érdekében egy hajszálnyit sem tett. E tekintetben is előbbre voltunk idejövetele előtt.

A felpofoztatása, vagy ha úgy tetszik tettleges bántalmaztatása iránti állításomat, az állítólagos bizonyítványával szemben is fen- tartom; — befogom bizonyítani.

Hoszteri következetességgel tagadja továbbá azt is, hogy a „Gugyi-félék“-nek nem kedvelője. Ez az ön jellemét illetőleg ugyan nem sokat változtat a dolgon, de mert ismét hazudik, szó nélkül ezt sem hagyhatom. Nincs a világon a legkomiszabb spiritusztól kezdve oly snapsz, mit ön ne szeretne; ha úgy volna, mint nincs, csak egyszer rúgna be minden évben január 1-őn, de ez eltartana decz. végéig. Hogy ön kitünős korhely, ez köztudomású dolog. Bizonyságul hivatkozom azokra, kikről ön 1879. jul. 18-án kelt levelében ezt irja: „ ... az

a 4 ember csakugyan volt a püspöknél, megkérni őt, hogy most már N. N.-et candidálja nekik, s e mellet én reám beszéltek, a mi roszat csak lehet. Azt persze elfeledték megmondani, hogy épen N. N. az, kit egy nyilvános bál alkalmával .................... Engem mondanak részeges korhe

lynek a nyomorultak, engem . . . stb.

Hogy választásoknál az ellenpárt mindent fel szokott használni, ezt tapasztalatból tudjuk, de azért igaz mégis: „1 a szél nem fuj, nem mozog a

fa levele.“ Mert ha biztos nem lett volna az a 4 polgárember a felől, mit állitottt egy pappal szemben, alig merte volna ezt a püspöknek szemébe mondani, minthogy bizton számíthatván, hogy valótlanság esetén ezért kérdőre vonatnak. De ön nem mert senkit sem kérdőre vonni, bár ezt én és pártom ugyancsak követeltük.

Ha én ellenem az én püspököm — alispánom

— előtt valaki rágalmazólag nyilatkozik s nem igaz: bizonyára ön magam fogom ezt bebizonyítani, s nem küldök oda egv-két oly embert, ki engem még úgyszólván nem csak nem ismer, de még csak alig is látott, s igy a megczáfolandó hírek való-, vagy valótlansága felől tudomással sem birhat. Ön pedig ez utóbbi módon védekezett. Ezt kívánta ön 1879. aug. 12-én Írott levelében: „Ha vállalkozna reá egy-két fő-ember híveink közül: azt hiszem jó volna, ha elmennének Pápára, de úgy, hogy még a gyűlés megnyílta, 8 óra előtt beszélhetnének a superintended úrral, és ott megkérdezve, hogy miért járkált az a 4 ellenpárti ember Győrbe ? Mivel vádolnak engem ? kijelenthetuék aztán, hogy ők legilletékesebb (?!) helyeken tudakozódtak utánnam, s mindenütt jót és dicséretet (ala kisbéri felpofozás) hallottak felőlem, és hogy ők, illetőleg a nagy túlnyomó többség (?) semmi áron se fog elállni tőlem“ stb.

Ez a négy ember, bizonyára be tudja azt is bizonyítani, hogy hántai pap korában minden idejét Kisbéren az ottani vendéglőben (persze mint utas), kártya mellett szokta tölteni, hol nem egyszer látták részegnek. Tessék eziránt ezeket megkérdezni.

A bodajki esetre vonatkozólag csak ennyit jegyzek meg: mig ön azt, hogy én ott részeg voltam, s magamat alispánnak adtam ki, s hogy ott a „csőcselékkel* összekeveredtem, s ez megakart verni,

— be nem bizonyítja, addig előttem nem becsületes ember.

A bodaiki vendéglős sógorom, ismer, valamint az ottani nép is, tehát, hogy adhattam volna én ott ki magamat alispánnak?

Minek előtte ezt leírta, betekinthette volna a Székesfejérvár“ illető számát, s abból is meggyőződhetett volna, hogy értesülése hamis, mert az, az én személyemet csak annyiból érinti, mennyiben jelezi, miszerint én is jelen voltam. S ha fáradságot vesz magának megkérdezni azt, kit ott meg-, jobban mondva agyon verni akartak, bizonyára igazolni fogja, hogy megmentését részben nekem köszönheti. így ismét hazudott.

A Stierandnál történteket illetőleg igaza lehet önnek, de ez csakis józan életmódom mellett bizonyít. Ez igy történt.

Volt itt egy eladd malom, melyet D. ur akart megvenni. 1878. óv egyik tavaszi napjának délutánján kimentünk megnézni. Visszajövet, a mint a szőlőkért mellett elhaladtunk, meglátott bennünket egy becsületes szőlősgazda, s akarva — nem akarva be kellett hozzá menni, s aztán erőnek erejével inni is kellett, minek természetes következménye az lett, hogy becsiptünk; különösen nekem, ki szeszes itallal élűi az időben egyátaljában nem szoktam, hamar megártott. Ekkor a Stierand jelen volt sógora és D. ur, a házi gazda által számomra rendelt kocsira felülvén mellém, Stierandékhoz hajtattak. Én a szabad levegőn eszméletemet vesztettem, s igy jutottam Stierandhoz, ki különben velem bizalmas viszonyban állott.

Hogy mi történt ott, nem tudom, de ha esetleg Stierand barátom bevolt szokás szerint „masz- Tagolva“, ón velem ittas emberrel, mindent elkövet- j tethetett. Különben Stierand, ha jó kedve volt, egy ! önmaga készítette angol nyelvet szokott beszélni, melynek minden szava a legtrágárabb elferdített szavakból áll, s utóbb a nadrágot is leszokta tolni, s Adáin-costümében járta a tyukverőt stb. Valószínű akkor is ily elemében lehetett. Az elkövettem esetleges hibákért a szégyen őt s az engem oda vezetőket illeti.

Hatodik éve, hogy itt vagyok, látott-e ezenkívül valaki részegnek ? Ki ezt merné állítani, az gazember. Ön ezt nem mondhatja.

Hogy Bales P. engem sértegetett annak idején, én is tudomásul vettem, csak szbirám nem; még csak rendre sem utasította, midőn pedig követeltem: vegyen fel ez esetről jegyzőkönyvet, vett fel, de erről említést sem tett benne. így ön e közlése által annak idején használat tekintetéből felette nagy szolgálatot tett nekem. Köszönöm.

A kik a dologhoz értenek, azok tudni fogják, hogy a községi számadások mindig a netáni óvások fentartása mellett hagyatnak helybe, vagyis, ha időközben akár a számoltatok, akár a számoló valami hibára rájönnek, joguk van kölcsönösen óvást tenni ellene. Azt is tudják, hogy a számadásba felveendő a befizetetlen követelés is, s ha esetleg ily követelés elvész, első helyen a biztosítást elmulasztó számoló felelős érte. Ezeket megfontolva, önként következik, miért találja Bales neve aláírását hamisnak. De szolgáljon commentárul Báles utódjának, Hullán Mihálynak, a tek. alispáni hivatalhoz beterjesztett kérvénye, mely igy hangzik:

Tekintetes megyei Alispán Ur!

Mélyen tisztelt Uram!

Alázattal alólirott 1878. évben Csernye község bírójává lett választatásom után azonnal, s eztán is megszámlálhatatlan számos jelentést tettem, közjegyzőnkkel együtt, tekintetes járási szolgabiró urunknak, hogy elődöm Báles Pál csernyei lakos, nekem — utódjának — semmit át nem ád, a község ládájának tartalmát a község háztól elvitte, a község javadalmait mint nem hivő szedi stb. stb.; de fájdalom! Báles személye nebánts-virág és a mi tekintetes szolgabiró urunk mint eddig mit sem tett.

Jelentettük volt azt is számtalanszor a jegyzővel, hogy Báles több éveken át a községnek járt évi 500 frt bányakutatási haszonbért húzott a Szagáéi kőszén-bányától s erről mind eddig nemcsak meg nem számolt; pedig ezerek forognak kérdés alatt, hanem azonfelül azon kárt is okozta a tösvényhatóság előtti titkolódzás által a községnek — ennek a nyomorult községnek, melynek maholnap mindene dobra hévül, hogy mintegy 5—7000 forintja beszehetetlenné vált. Ugyanis, mert a szerződés törvényhatósági jóváhagyással ellátva nem volt, a szerződést a fizetni kötelezett Siegel G. czégre nézve egyetlen forium sem találta kötelezőnek s községünk keresetével elutasítaná, summa summámra e czimen minimum 6000 frt a vesztesége.

Kit terhel ezért a felelősség ? Alázattal alólirott azt hiszem: Báles Pált mint volt bírót, ki a közvetlen mulasztást elkövette s utánna tekintetes szolgabiró urunkat,ki minderről tudván, soha semmit nem tett.

Ezen bajokon kívül hagyott még hátra Bales Pál közel 1300 frt adósságot is, midőn a bíróság letelt róla, ezt — az előre bocsátottakat ismerő tekintetes szolgabiró ur, mind énvelem fizettette meg, hijába volt minden jajveszéklésem, miszerint Balesnál a pénz, ő mint nem biró és felvett még egy évi árendát, fogyasztási adót stb. stb., nem használt semmit, — igy ment ez 3 évi bíróságom ideje alatt folyton; nem csak, hanem mióta nem vagyok biró is, és bár én a magam vagyonából ily módon már

mintegy 8000 frtot kifizettem a község helyett, mit Báles a tekintetes szolgabiró ur oltalma alatt csak markába nevetve nézett — fizettem vagy 100—150 forintot.

De eltekintve mindezen óriási, de rám nézve még most tűrhető bajokkal fel nem szólaltam volna, ha ismét egy hallatlan s csak is személyes üldözésnek nem tekinthető baj nem fenyegetne.

Ugyanis, mint már fentebb jelezni szerencsém volt, Balestól mintegy 1300 frt adósság maradt rám. Ezt sem pótadóba kivetni nem lehetett, mert a fedezet az azt beszedte Balesnál volt, ki azt másra fordította, sem pedig más községi javadalommal kiegyenlíteni, igy aztán a mig lehetett függővé hagytam. Azonban egyszer megjött rendelet, hogy fizessem ki rögtön, mit tenni nem tudván, lefoglaltatta a tekintetes szolgabiró urunk mindenemet, már a dobot is meg verték, nem volt mit mást tennem, a zirczi takarékpénztárhoz folyamodtam, de itt vagyo- nomra csak 500 frtot kaptam, ezt lefizettem, de kevés volt, mondtam van még pénzem, de ez közmunka váltság, azt mondta tekintetes szolgabiró urunk: csak fizessem ezt is adóba, majd aztán helyre tehetem. — Én az adott tanács szerint tettem, remélve, hogy addig, mig ezt bekelletik fizetnem, majd csak történik valami Balessal; de fájdalom, mint minig, e feltevésembe is csalódtam, nem történt semmi, Bales most is mulat, mig én meg a ./• alatt mély tisztelettel mellékelt árverési hirdetmény szerint árverés alatt állok !!...

Tekintetes alispán Ur! Midőn ezen árverési hirdetményt kézhez vettem, tudva azt, hogy tekintetes járási szolgabiró urunk az itt előterjesztetteket jobban tudja, mint én, még is igy jár el, kezdtem az Istenség, a büntető Istenség létében kétkedni, s hinni azt, mikép csakugyan áll v.z, hogy: „Meghalt Mátyás s oda az — igazság.“ Ekkor azonban eszembe jutott, hogy van egy forum, egy második méltós mintaképe az igazságos Mátyásnak '— tekintetességed, ki a hatalmasokkal szembe is megvédi a föld népét — szerény polgárát — ha igaza van. Ezen tudattól áthatva fordulok tehát tekintetességed magas atyai jóságához, miszerint:

tekintve, hogy Bales Pál volt csernyei biró, a bánya pénzről, valamint az eladott erdőről mindeddig meg nem számlált, még is én rajtam lett megvéve az ő tartozása, a mibe ezen377 frt 20 kr utváltság isMorditva volt;

az ellenem elrendelt árverést mindaddigra, mig Bales meg nem számol, s nekem mint volt utódjának meg nem téríti mind azt, mit helyette igazságtalanul fizetni kénytelenitettem, felfüggeszteni, egyben pedig tekintetes Kováts Antal m. alszámvevő urat, Bales Pál megszámoltatására a helyszínére lehető mielőbb kirendelni, s a megejtett vizsgálat eredményéhez képest mindazon mulaszték ellenében, kiknek hanyagsága folytán Csernye községnek közel

10,000 frt kára van, a legszigorúbban eljárni s őket kártérítésre kötelezni kegyessen méltóztatnék.

Bátorkodom itt tisztelettel megjegyezni, hogy azért esedezem az alszámvevő ur kiküldetéséért, mivel ez ügynél a főszámvevő ur érdekelt személy s ez a vizsgálat sikeres eredményét koczkáztatná.

Magamat atyai jóságába ajánlva mély tistelettel maradtam

Csemyén, 1882. augusztus 19-én.

Tekintetes alispán Urnák

legalázatosabb szolgája: Hullán Mihály, 1878-tól 1881-ig Csernye község volt bírája.

Azt hiszem, ez mindent érthetővé tesz.

A Fábri-ügyről nincs semmiféle tudomásom. Egyszer bevádolt már engem ez a jós ember, de egész másért, akkor ott tisztáztam magam, azóta soha nem érintkeztem vele, s igy érthetetlen előttem az egész. De azért állok elibe! Ha jegyzőkönyv van felvéve, meg is lesz az ügy vizsgálva, majd akkor tán megértem. Ön azonban itt engem alkalmasint összetévesztett az ön egykori barátjával Szendi Antallal, kinek ön násznagya, Kosch Ede ur pedig körösztapja volt, midőn megnősült, illetve kálomista vallásáról a kath.-ra áttért. Ez a hatóságilag priviligált ember tudom, hogy egyszer Fábrinak illeték elengedéséért folyamodott, s mint Fábri beszélte, azt mondván, hogy az illetéket a folyamodással együtt el kell küldeni, e végből 30 frtot kért tőle, előtte beletette a levélbe, melyet Fábri maga adott postára, de azért még sem volt benn. Bűvész-