Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-08-12 / 32. szám
Veszprém, 1882. II. évfolyam. — 32-ik szám. Szombat, augusztus 12. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre. . . , Pél évre . . . Negyedévre . . , Egyes példányok ára 15 kr ......................6 frt — kr. ......................3 frt — kr. ......................1 frt 50 kr. s k aphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. Hird-etéseüs: a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltéinek. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. TCéziratolc -vissza, nem adataalc. Almádi-balatoni fürdő. (K. T.) Almádi évek óta a veszprémi közönség kedvencz kiránduló helye, balatoni fürdője. A mi közönségünket nem vonza Balatonfüred; fénye, pompája hidegen hagyja, mert Balatonfüred sem sokat törődik a mi városunkkal. Aminek Füredhez való közelsége miatt Veszprémnek kellene lennie, a füredi vendégek leszálló helyének, gyűlhelyének, a füredi igazgatóság azzá tette Siófokot s városunkon elvétve utazik át száz fürdővendég közül egy. Mig Siófok nyáron át pezseg az élettől, Veszprém addig kihalt, s polgáraink közül bizony egy sincs, kinek Füred ezen negligátiója nem fájt volna. Ezért sem járt oda szívesen közönségünk, de főleg azért nem, mert Füred drága s amellett léha mulatságaival szemben a sokkal közelebb fekvő Almádi mondhatlanul több s hamisítatlan, mesterkéletlen élvvel kínálja őt s amit a Balaton vize gyógyerő- ben csak nyújthat, azt feltalálja Almádiban ép úgy, mint Füreden. Ezért kedvenczünk nekünk Almádi. — Szőlleink legtöbbjét a mi polgáraink bírják s nyáron át akár Veszprém egyik mellék városrészében, akár Almádiban legyünk, annyi ott a mi polgárságunk. Szinte idegen számba vesszük, aki nem ismerősünk. — Az élet itt aránylag még olcsó; a természet megáldta e gyönyörű helyet ezerszeresen hatványozott bűbájával, kellemeivel és föltalálhatni itt mindazt, mit egy regényes fekvésű fürdőtől várhatni. A legutóbbi 5 év óta Almádi annyit haladt, a mennyit azelőtt 50 év alatt; ki e fürdőt 7—8 év előtt látta, s látja ma, nem ismerhet reá. — A viskók helyébe verandás villák, ízléses nyári lakok emelkedtek és a „felső ut“ egész sor gyönyörű svejczi villával ékesült. — Hat év előtt ez is elhagyott hely volt még. S most, ez évben is folytak s folynak ott az építkezések. Evről-évre több itt a vendég. Budapesten Almádi nevét ép úgy ismerik már, mint Keszthely, vagy Siófokét, sőt azt is tudják, hogy ez a legegészségesb s legregényesb vidék a Balatonmelléken. — Minél több itt a vidéki vendég, annál pezsgőbb az élet, de annál nagyobb a lakáshiány, a drágaság — s ha ezen nem segítünk, ez a lakáshiány, az árak e túlcsigázottsága ép úgy elűzi innen is a fürdővendégeket, mint egyéb hírhedt drága magyar fürdőinkből. Hiszen ott vagyunk máj*, hogy földes talajú, nyomora viskóért 20—25 frtot kérnek gazdáik — piru- lástalan. Az egész vaczakjuk nem ér annyit. Ez egyedüli kalamitáson segíteni kell, s pedig mielőbb. Már tavaly fölmerült a terv egy 40—50 szobás fürdő-bérház építésére részvények alapján; de senki sem akart kezdeményező lenni s igy a szép terv egyelőre abbamaradt. Hanem ez idén ezt az eszmét, mely Almádit egyedül képes egyrészt a vendégek elmaradásától megóvni, — másrészt e helyet egyik legkeresettebb hazai fürdővé tenni: nem szabad tovább halogatni. A fürdő-bérháznak jövőre felépülni kell; s jobb ha ezt mi veszprémiek tesszük, mintsem hogy budapesti vállalkozók ragadják ki kezünkből a fürdő e fő emeltyűjét, Akár részvénytársaság építse, akár magánosok, az az ügy érdemén nem változtat. Ha magánosok építik föl, boldogok lesznek vele, — mert annál mi sem bizonyosabb a nap alatt, minthogy az a 25—30 ezerbe kerülő épület 7—8 esztendő múlva (ha e fürdő már országosan ismert lesz) meg fog érni 80—100 ezer forintot. Ha részvénytársaság emeli: a teher megoszlik s a kivitél könnyebb. Mindenesetre meg kell előzni a budapesti százszemü éhes „grAnder“-hadat s nekünk kell, igy vagy úgy, e fürdőházat felépíteni. Mert úgy a veszprémi polgárság, mint a fürdővel szomszédos községek lakossainak életérdeke, hogy a fürdő e fő életere a mi kezünkben maradjon és annak egészséges lüktetését a lelketlen spekulánsok kizárásával mi szabályozhassuk most s a jövőben. így lesz Almádiból az, amivé a természet által kegyenczkép rendeltetett, a magyar tenger kies, kedves keresett fürdője — Veszprém Tuskulánuma. Felhívás. Kossuth Lajos névnapjának megünneplésére. Az 1848—9-iki évek dicső napjairól maholnap csupán csak a történelem beszél, mert: „Hullnak, hullnak, mind elhullnak legjobbjai a Magyarnak.“ A demokraezia és a szabadság szövetségének apostolait s az érte küzdő félisteneket lassanként eltakarja a föld. Kevesen vannak már az élet-halál küzdelmet át élt nagyok közül, — de még vannak s él köztük a legnagyobb, a korszak alkotó Kossuth Lajos. Az állami jognak és népszabadságnak azon részét is, mely a sokból megmaradt, Kossuth Lajosnak köszönheti a magyar: az Ő hazafias szava rázta fel bűnös tespedéséből az idegen érdekekhálójábakeritettnemzetet, az ő hatalmas szellemének lángja gyújtotta fel a szabadság oltártüzét és az Ő felebaráti szeretettől áthatott szivének melege olvasztotta le a jobbágyság lábairól a rabszolgaság lánczát, hogy az egyenlőség és testvériség ne csupán az isteni rendeltetés igéje, hanem megtestesülés is legyen. Agya, szive és lelke minden gondolatát, érzetét és ösztönét egyedül hazája és nemzete boldogitásának szenteld, melyért küzdött is lénye minden erejével, de végre faji hibánk a visszavonás és egy áruló kicsavarta kezéből a legnemesebb fegyvert és a körülmények elvették tőle még a reményt is, hogy megláthassa hazája földjét, melyből számára csak a magával vitt maroknyi por jutott. De azért nem vett erőt magasztos lelkén a csüggedés számkivetésében is megmaradt az, a mi volt: hazáját és nemzetét szerető magyar. Mig hazája népét békóba verte a zsarnok uralom, az alatt gyújtó s remek szónoklataival hirt, tiszteletet és dicsőséget szerzett nemzete nevének a föld kerekségén s csak az emberi erőt túlhaladó lelki és szellemi fáradozása után települt le fájó szivével idegen éghajlat alatt, idegen nép között. Talán pihenni ? — Oh nem! hisz az ő lelkének nincsen nyugodalma, mig hazája felett nem látja a valódi szabadság napjának ragyogását. A távolból is gyakorta elküldé intő szavait a ferde útra tévedező nemzetéhez, — s midőn már a magas életkor súlya nehezedett agg vállaira, még akkor sem pihent meg, hanem megírta az „Irataim* czimü három kötetes nagy történelmi munkáját, azt a szent bibliát, melyből nem csak a magyar, de más népek is megtanulhatják, miként kell szeretni a hazát, az emberiséget és a szabadságot. TARCZA. Angyal Julcsa. „Én gyönyörű lányom, aranyos virágom, Miért ül a bánat halovány orczádon ? Szivemnek virága, lelkemnek gyémántja, Édes jó szivedet, mondsza csak mi bántja ? Mért nem mosolyog két rózsabimbó ajkad, Szép selyem viganöd miért nincs ma rajtad, Mond csak édes, mond csak, a fájdalom, bánat Miért fedi szende, halovány orczádat ?“ Angyal Julcsa hallgat, jaj, hogyne hallgatna! Szivét a fájdalom jobban átnyilalja, Ragyogó szeméből könnye is hicsordxd, Majd megreped szive a nagy fáijdalomtul. „Czifra kásmir-szoknyát csináltattam néked, Liliom kezedre gyűrűt, ékességet, Bársonyból topánkát piczike lábadra, Fényes gyöngykalárist hófehér nyakadra, Menyasszonyi fátyolt habfehér csipkéből, Minő csak messze, perzsa földön készül. Azért én jó lányom, én gyönyörű lányom Jaj, ne lássam többet a borút orczádon /“ „Czifra kásmir-szoknya, jaj, minek is nékem, Szemem soh’se Csüggött aranyon vagy éken, Bársony topán sem kell piczike lábamra, Fényes gyöngykláris sem hófehér nyakamra, Menyasszonyi fátyol nem illő orczámra, Mikor majd megszakad szivem fájdalmába /“ „ Négylovas hintán jön vőlegényed érted, Hogy ilyen urat kapsz, ugye, nem remélted? Ez való tenéked, nem pedig a másik, Boldog leszel véle koporsód zártáig.“ „Gazdag vőlegényem immár jöhet értem, (Q, minek is hittem, minek is reméltem, fj Engedek jó szülém szivbéli szavának: Holnapra otthagyja szivemet a bánat /“ Angyal Juliséknál muzsikaszó járja, Gazdag vőlegény a menyasszonyát várja, Szép menyasszony nem jön, egyre-egyre késik, A vendégek egymást hüledezve nézik. óra múltán végre az ajtó feltárul, Sikoly hangzik ifjú vőlegény ajkárul. Szemeit mereszti szép menyasszonyára, Beesett szemére, halovány arczára. „ Angyal Julcsa, mi ez, való-e vagy álom, Menyasszonyi ruhád rajtad, hogy nem látom? Fekete pántlikát mért fontál hajadba, Fekete gyászruhát mért öltél magadra, Mért borítja bánat halovány képedet, Mért hidlajtott szemed keserű könnyeket?“ „Menyasszonyi ruháin azért nincsen rajtam, Gyászruhát magamnak mára azért varrtam, Hajamba fekete szalag azért fonva, A fájdalom, bánat azért ült arczomra, Azért hulajtottam keserű könnyeket: Mert ti engemet, jaj, megöltetek/“ Kapu, ajtó nyílik, kapu, ajtó tárul . . . Dörömbölés, lárma hallszik az utczárul, Szép menyasszony sápadt, mintha nem is élne, Reszkető kezeit szorítja szivére . . . „ Angyal Julcsa, hallod, eljöttem hát érted, Hogy csak az enyém lész, ugy-e, megígérted ? Tudod-e, a mikor ketten megfogadtuk, Hogy mi egymást soha, soha el nem hagyjuk!“ Ajtó, kapu nyílik, ajtó, kapu zárul. . . Epedő sóhaj kél vőlegény ajkárul, Szép menyasszony mégyen barna legény karján, Ajka olyan fehér, arcza olyan halvány! . . . Este van, este van; a nap nyugalomba, Szomorúan susog parti fűzfa lombja. Fehér hab csókdossa az ezüst tó partját: „Egymást so ha, soha, soha el nem hagyják!“ Veszprémi Soma. Kirándulás Somlyóra. II. (Vége.) A társaság kilencz tagból állott; köztük „ Somlyó- vidék gyöngyé“-nek a szellemgazdag Gizella kisasz- szonynak adjuk az elsőséget, mely után rögtön következett dr. Nagy Lajos főjegyző ur, mint vendég, kinek jókedvet csinálni volt czélunk. A társaság többi tagjainak nevét elhallgatnám, ha nem félnék haragjuktól. Ott volt nagyt. Szalay Sándor ev. lelkész, a maga tősgyökeres magyar ty- pusával és jól hangolt kedvével; Kalmár Pál ev. lelkész, a jó magyar hazafi, kit elfeledni soká nem lehetséges! Kiss Ferencz urambátyát már csak ezért is megnevezem, mivel ő is ott volt a világosi fegyverletételnél. Szegény Ferkó bátyám — hogy az Isten áldja meg! — most is ha neki kap, minő tűzzel, minő lelkesedéssel beszél azon dicső napokról, Helyeknek egyik hőse ő is volt. Egyed Dávid fiatal tanitó, borzasztóan egykedvű és hallgatag; igénytelen külsejű, de azért e ledjobb fiuk egyike, ki csak elől szeret járni, melyből úgy látszik, társaságkerülő. Szalay László és Sándor tanulók, kik még nem forrták ki magukat, róluk hallgatok. Annyit azonban elmondhatok Laczi pajtásom- somról, hogy jóformán nagy szellemmé fogja magát kinőni. A társaság kilenczedik tagja én voltam, ki szintén együtt izzadtam a haladókkal. A jó magyar lutheránus pap és a világosi névtelen hősök egyike, szépen visszamaradtak a hegyaljában. Mi heten indultunk megtekintésére az egykori büszke magyar sasfészek rommaradványainak. A hegynek lassan haladtunk s időnként meg-meg- álltunk, s oly jólesett ilyenkor „Somlyóvidék gyöngyének* kellemes és élénk társalgását hallanunk. Én nagyon jól éreztem maga?»at, öröm volt Gizella kisasszonynak szellem világán ál nyugodni . . . pihenni! Budapesti vendégünk majdnem kitett rajtunk a hegymászásban. A társalgás még javában folyt, midőn azt mondták: fenn vagyunk. A zöld pázsiton kissé kipihentük magunkat, mely után széttekintettünk az alattunk elterülő sík rónán s gyönyörködtünk az azon elterülő mezők, rétek, erdők, ligetek, patakok és falucskákban, melyeket a természet oly kedves rendetlenségbe zavart össze. A pihenés után megálltunk a volt várkapu előtt, hol Egyed ur a várnak rövid történetét a következőkben adta elő: Somlyóvárt a tatárjárás után építették és királyi birtok volt; mint királyi birtokot, Zsigmond király Hunyadi Jánosnak ajándékozta, ennek fia Mátyás később Kinizsynek adta, kitől Báthory kezére szállott. Ettől Bakács Tamás esztergomi érsek vette meg. Somlyóvár Bakácstól testvérei gyermekeire szállott, kik miután megkapták az erdőéi birtokokat, Erdődy nevet vettek fel. Legutóbbi birtokosa a várnak Csóré László de- vecseri kapitány volt. A szép Somlyóvár düledező romjai Somlyóhegy csúcsával együtt újabban ismét a gróf Erdődy család birtoka. Jelenben gróf Erdődy Ferenczé. •— Egyed urnák ezen szívességéért köszönetét mondtunk. Ezután kezdetét vette a várnak megtekintése. Homok, düledező falak, repkónynyel és borostyánnal benőtt hasadékok még csak azok, melyek visszamutatnak a régmúltba, melyek emlékeztetnek benünket a hajdani magyar dicsőségre. Az idő vas foga látszik a düledező romokon. Megnéztünk mindent, megkerültük a várat egészen. Pusztul minden, s enyészetre emlékeztet bennünket! A várnak megtekintése után vissza indultunk. A sziklák aljában, egy szépen rendezett szőllő közepében emelkedik a pincze, melynek nyugoti felében láthatni Virághalmy Ferencznek emléktábláját. A mint megpillantottam a táblát, lelkemet örömérzés hatotta át. A „fegyverkovács“, a „király védenczei“ stb. czimü müvek írójának szerény és egyszerű emlékét oly jól esett szemlélnem. Az emléktáblán a következő felírást olvastam: „Tollal és karddal liiven szolgálta a hazát.“ Megtekintése után azonnal az emléktábla története után tudakozódtam; tudvágyam hamar kielégítést nyert, a mennyiben Szalay Gizella ő nagysága „Somlyóvidék gyöngye“ szives kérésemet teljesítve, az emléktábla történetét a következőkben adta elő: A szőllő tulajdonosának régi terve volt Virághalmy nevét emléktáblával megörökíteni, megörökíteni azért, mivel Virághalmy életében igen szeretett azon pin- czében mulatni. Azonban az eszme megtestesítése el is maradt volna, hanem Gizella kisasszonynak egyszer ott jártában eszébe jutott, hogy jó volna a pincze ajtajára valamit írni. A következő mondatot irta: „Éljen Virághalmy emléke közöttünk.“ Ezen szép mondatot a tulajdonos elolvasta, mely után rögtön az emléktábla megvalósításához fogott. Hogy Virághalmy Ferencz költőnknek a nectárt termő Somlyó egyik pinczéjének falában emléktábla jelzi hírét és nevét, azt a tulajdonos után egyedül Szalay Gizellának „Somlyóvidék angyalának és gyöngyének köszönhetjük, kinek költői lelke mindenért, a mi szép és nemes, lelkesülni tud. Szép lelkeknek csak dicső és szép eszméik lehetnek. Nemes szivü barátnőm! Költői gondolatokkal nem tudok kifejezést adni azon érzelmemnek, melyeket Ön iránt táplálok, azon szép és nemes tettéért, hogy Virághalmy emléktábláját szellemes mondatával felállítani segitette; de mégis fogadja a magyar irodalom pártolóinak nevében, tőlem hálás köszönete- met s fogadja biztosítékul azon kijelentésemet, hogy valamint az Ön keblében él Virághalmy emléke, úgy élni fog az én szivemben az Ön emléke és mindig édesen emlékszem vissza Önre, kit én a világ legszebb és legangyalibb nőjének tartok! Nagy Lajos.
