Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-08-05 / 31. szám
Veszprém, 1882. II. évfolyam. — 31-ik szám. Szombat, augusztus 5. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . ......................................C frt — kr. Fé l évre................................................S frt — kr. Negyedévre...........................................1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. Hird.etéselr a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltéinek. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. IKTózlratole vissza, nem ad.atn.alc. Csöndes mozgalmak. Lapunk egyik rovatából értesülnek t. olvasóink arról a mozgalomról, mely Zala- megye egyik közeleső nagy községében, Ta- polczán indult meg és nyert megoldást. Zalamegye birtokosai, lelkészei és intelligensebb osztályának egy része egy tekinté- lyos közbirtokos indítványozása folytán egy antisemita irányú közgyűlést tartott, mely közgyűlés nem volt népcsődület, hanem ösz- szejövetele tekintélyes, értelmes embereknek azon czélból, hogy a zsidókérdést meghányva- vetve, annak mielőbbi elintézése czéljából az országgyűléshez föliratot intézzenek. Nem tartozik a dologhoz az, hogy mily szellemben van e fölirat szerkesztve, mert mi csak a lényegével foglalkozunk, — de e mozgalom, e fölirat, e közgyűlés igazolta azt, a mit mi néhány héttel ezelőtt megirtunk, hogy t. i. a zsidóság ügyét, a zsidókérdést nem verekedéssel kell megoldani, hanem társadalmi és törvényhozás utján. Oldja meg azt az országgyűlés, orvosolja a sérelmeket a kormány! Mint értésünkre esett, megyénk több részén is mozgalom van keletkezőben, mely hasonló czélból zárt ülésen értekezvén, hasonló felirattal járulna az országgyűlés képviselő házához. Mi e mozgalmat a jelenben el nem Ítéljük és a jövőben elitélni nem fogjuk, mindaddig, mig az a törvényesség keretében megmaradván, a szenvedélyek hullámai által nem ragadtatja el magát annyira, hogy az igaz ügy hajótörést szenvedjen. A zsidókérdést felvetették, a mozgalom országszerte megindult, az országgyűlésnek kötelessége az izgult kedélyeket lecsillapítani. TARCZÄ. Petőfi Bécsben. Hiába tetted meg szilárd fogadásod, Hogy az ö kapuját soha meg nem látod, Mindhiába voltál kemény ellensége, íme, jó Petőfi, elkerültél Becsbe: *j Bécsi német gyárban, némán, mozdulatlan Allasz oda vetve, dobva egy sarokban. Érczaj akad tiltón nem mondhat beszédet, Gúnyos vigyorgással néz végig a német. Az a meleg kebel öntve hideg érczbe ! iS kihalt a villámot szóró szemek fénye, A hazáért égő, szabad szív nem dobban, Csak a lélek járkál éjjel a városban. Csak a lélek járkál, tépelödik, lázad, Elfogja keserű honfiúi bánat, Míg a gyűlölt város, míg a népség alszik, A szellemajakról átok szava halls zik. „Szálljon ide átkom, iszonyú, e földre, A hol a szabadság szentkeresztje tört le, A ki miatt léve a magyar más rabja, Verje meg az Isten, veretlen ne hagyja /“ S akkor is jelen volt, ott lebegett lelke, Mikor az „átkozott földet“ tűz ölelte **J Ragyogó tüznyelvek szavait elkapták: „Bosszút áll a sértett, isteni szabadság /“ így üvölt a lélek a városon végig, Szilaj üvöltését hideg szélnek vélik. Elszállna: nem lehet, haza jönne onnan, De nem jöhet addig, mig az a test ott van. Csináljátok meg hát hamar azt az erezet, Hadd menjen pihenni az elöhítt lélek. Mert ha még sokáig huzzátok-vonjátok, Mihozzánk is eljön, tudom,, meglássátok. *) Petőfi szobrát Bécsben öntik. **) A Ring-szinházat nevezték igy, mert állítólag ott szabadsághősöket végeztek ki. r Es addig is, mig e mozgalmaknak eredménye lesz, bizalmasan tekintsünk a jövőbe és várjuk meg azt, mig e nyavalya orvoslásához a nemzet elei hozzá fogván, büntetik az uzsorát, csalást, lopást, és annak elkövetői ellen — legyenek azok hitük szerinti zsidók, vagy mások — a meghozandó törvény drákói szigorával felléphetünk. Várjuk meg ezt az időt, mert ezt megteremteni a haza eleinek a nemzet iránti szent kötelessége! W. Gaudeamus igitur__ Az aratásnak vége. Az eredmény a minőséget illetőleg kielégitő, a mennyiség egyik helyen közepes, másik helyen mögötte maradt a várakozásnak, a harmadik helyen kitűnő; de van elég embernek olyan termése is, a mely nem biztosítja őt arról a mindennapi kenyérről sem. A nagy szárazság kiöli tengerinket, burgonyánkat, a téli takarmánynak majdnem teljes hiányát érezzük, a nég egy része ismét nyomornak néz elé s mi mégis örülünk. Orüljink, mert már annyira jutott ez a tejjel, mézzel folyó Khannaán, hogy ujongani kell, mert évek hosszú sora után egyszer szemét helyett gabona terem! Tehát: Gaudeamus igitur ! * És hogy a termés egy kissé jobban ütött be, hogy a nép zöme a keserves munka után szerzett annyit, hogy kenyerét is megsózhatja, a mi városi és más hatóságaink is felébredtek lethargikus álmaikból és rózsaszínű szemüvegeiken azt látják, hogy mintegy varázsütésre benne ülünk a jóban, hogy visszatérünk azon időkbe, midőn a magyar embernek félni kellett, nehogy saját zsírjában fulladjon meg ! Es midőn a hosszú zsibbasztó álom után megdörzsölik szemeiket, akkor eszükbe jut, hogy nekik tenni kell valamit. És ők cselekesznek! Cselekesznek, mozognak. Például a mi városi araimék is hozzálátnak erélyesen a városi pótlékokNem a függetlenség honát találná itt, Hanem a hízelgés, talpnyalás szolgáit, Nem lelné a jólét karjain a népet, Nagy bánata alatt hű szive törnék meg. . . Ne jöjjön ö haza. Szálljon el nyugodtan, Hol az égi béke, örök nyugalom van. Ne mondja el átkát bűnös nemzetére, De az úr trónjánál könyörögjön érte. Si'irffy Elek. Kirándulás Somlyóra. I. * (Elindulás. — Nagy-Szőllős. — „Somlyóvidék gyöngye. ír— Dr. Nagy Lajos budapesti főjegyző. — A társaság. -— Felvonulás a somijai várba s annak rövid története. — Virághalmy Ferencz emléktáblája és annak története.) Egyhangú és unalmas magányomat elhagyandó, kedvet kaptam egy kis utazásra. Pár perez alatt készen voltam határozatommal, melyet nemsokára a végrehajtás követett. Gondoltam, az idővel nekem is haladnom kell ; számomra úgy sincs egyéb, mit szeretni tudnék, csak a szabad természet, pedig oh, mily boldogság szeretni a természetet, hogy ne szoruljunk embertársainkra,“ s mily élvezet „elmélyedni abban az öröknagy semmiségben, a mit világnak nevezünk.“ Lelkemen a régi utazási vágyak, a szabad természet szeretető; a pusztaság végtelene, melynek láttávolában az ég a földdel csókolodzni látszik: újabb és újabb vágyakat ébresztettek megtört és mélyen sújtott keblemben. Elmenni — gondoltam magamban — jót tesz. A szives szeretet és őszinte magyar barátság élvezhetése gyógyírként fog beteg szivemre hatni. Múlt és jövő a jelenben egyesülve: leírhatatlan vágyat ébresztett bennem arra nézve, hogy----------menjek. llak k amataival és végrehajtási költségeivel együtt való behajtásához. Da hát, ha pénz kell! és ha az a „kell“ oly nagy ur, a mi fölött csak a muszáj grasszál, a mely szó a polgármester ur lerchenfeldi szótárában az első helyet foglalja el. A pénz kell, mert a mellett, hogy a múlt hetekben a városi pénztár a kiadásokat fedezni nem tudta, még ez évben és a közel jövőben a fizetéses hivatalnokok számát is megszaporitották, illetve meg- szaporitják. Es miből fizetik majd ez uj hivatalnokokat? Miből ? Hát fölemelik a városi pótlékot! Fizess polgár, hisz van jó termés. De ha már a város pénzügyeit rendezni akarják, ha az ilynemű tartozásokat drákói szigorral behajtják; akkor megkövetelhetjük, polgármester és a többi nagy jó uraktól azt is, hogy az oly követeléseket is szigorúan behajtsák, a minők például azok, melyeket bizonyos ügyész tizenkét hosszú év lefolyása alatt lehajtani, megperelni elmulasztott, vagy a behaj- tottakat lefizetni mindez ideig korainak látta! De hát ha ezt nem teszik, mert hitük szerint előbbre való a pótlék behajtása attól a néptől, — a kién most az adóinstrumentummal eret kell vágni, nehogy a jó termés következtében annyira elhízzék, hogy még utóbb megüsse a guta! De ez még mind semmi. Semmi, mert mint tudomásunkra esett, a legközelebb jövőben azon ezerekre menő összegek behajtását veszik foganatba, melyeket a városi kórházi alapítványból és az árvák vagyonából az egykori hűtlen és hanyag kezelés miatt a városi adózó polgárság terhére nemrégiben oly könnyedén leírtak. És ha most a jó termés miatt öröm van városunk polgárai közt, majd azok a jó urak gondoskodni fognak, hogy ez az öröm soká ne tartson. — Addig azonban csak énekeljük: Gaudeamus igitur.... * Es. az itt elmundottak nagyon szomorú dolgok. Szomorú dolgok, mert ez az állapot nem természetes és ennek oka nem lehet más, minthogy nem vagyunk urak saját városunkban, nem lehetünk intézői saját sorsunknak, rajtunk kívül álló, velünk Pedig ha közénk jön! Ezt sokan megbánnák, Fiílökbe dörögné irtózatos átkát ! Neki izzonyu kín, nekünk szégyen volna, Nem az Magyarorszóig, minek átgondolja. nem ugyanegy érdekű, lelkiismeretlen, szószátyár tényezők döntő befolyást gyakorolnak viszonyainkra, s dolgaink úgy intéztetnek, a mint nem nekünk, de nekik hasznos. Jöhet itt-ott egy jobb év sőt jöhet a jobb éveknek sora, bajunkat az meg nem gyógyítja. Ám örüljenek azért gondtalanul, kik csupán a jelennek élnek, mint örül az asztmathikus, ha görcseitől időn- kint szabadulhat, de azok, kik látják, hogy ez az ut az elsülyedés, a romlás útja, ragadják meg az alkal- j inat, melyet a kedvezőbb kilátások nyújtanak s hasz- 1 náljanak fel minden törvényes eszközt tarthatatlan állapotaink gyökeres javítására. Az ajkai gyógyszertár-ügy. ív. Grünfeld ur a bánásmódot is megemlíti. Hagyja azt! Önnek nincs bánásmódja, önnek előzékenysége soha sem volt. Feltolakodni, szemtelenül becsúszni valakihez, azt érti; de az embereket becsülni és tisztelni nem tudja! Ezt bizonyítják műveltséget nélkülöző j tettei. Felhozza sebész-körorvos ur az orvosságot és azt j mondja,hogymindenjólvan, csak az 1881. évi „Pharma | copea hungaricá“-nak feleljen meg. Igaza van, akkor i nincsen baj, ha annak megfelel, de tegyük fel, hogy [ nem felel meg neki. Arra pedig, hogy nem felel meg. több alapos gyanúm van, mely feltevéseket egyelőre í minden bebizonyitás nélkül hagyok; pedig okaim nagy | jogosultsággal bírnak! Különösen tűnik fel előttem S úgy hiszem mások előtt is az, hogy sebész körorvos ui! vényeket nem igen szeret adni, vagy ha ad is, mindig J| utólagosan: továbbá rendkívüli dolog az is, hogy gyógy-1 kezeltjei közül többen orvossága bevétele után — el-1 haltak. Kérdem most már azt, miért nem adott Grün-fi féld ur mindenkinek vényt? Miért veszojálják gyógy-0 szereit valakire azért, hogy a vényt nem irta meg neki ‘ | Talán nem kérték — ugy-e sebész ur ? Azonban ez nen I kifogás! Ha kérték, ha nem kérték, önnek inoraliter 0 kötelessége lett volna a vényt minden körülményei« között kiadni! Halljunk szót és figyeljünk ! Emeljük meg a le- pelt, és lássuk meg, minő titkok vannak alárejtve. Grünfeld urnák nagyon derrogál és igen magárt ■ vette azon kérdésbe foglalt mondatot: „Ki tudja, neuj adja-e drágábbért az orvosságot, mint annak valód azért, hogy gyermekeiket a boldogság édesen öleli 0 karjai között lássák. Ilyen anyának gyermeke lenni | ilyen nőt nevezhetni anyának: már maga boldogság] Az ő öröme nagy, az ő öröme véghetetlen t des | mert anyja annak az angyalnak, a kit én „Somlyó vidék gyöngyének, csillagának“ nevezek. Gyöngyne] nevezem én Gizellát, a legdrágább gyöngynek, mely | nek értékéhez az oczeánok mélyében található igái gyöngyök értéknélküliek. Csillag ő, mely fénysugag raival — magas szellemével — bevilágítja felettiül és köröttünk a helyzetet, melybe sodortatánk. Széli- fényétől a hízelgők és önzők futnak, mert szellem ereje nagysága és szive csak az igazat, jót, nemes és szépet szeretheti. Ezer év megy innét-onnét az idői végtelenségébe azóta, mióta dicső őseink a szén haza földjével Somlyót és vidékét birtokukba vettélj Ezer éve lesz annak, a mikor az első „ Somlyóvidé gyöngye* feltűnt és eltűnt. Nagy idő ez, több száza összege! A nagy idő folyama nem mutatott nekün gyöngyöt, csak ez egyet, kit tisztelni, szeretni él becsülni soha nem szűnünk meg. Hogyne szeretnén azt, ki nemes és szép testtartása, aranytiszta jellem és szellemgazdagsága, ritka műveltsége és mélye: érző szive, szeretetteljes és örökké emlékezetes táií salgása, lelki ereje nagysága és külső szépségén* fogva a vidék gyöngyének neveztetik. Az a szellemgazdagság, mely neki osztályrészt; jutott, az a magasfoku műveltség, melylyel bir, az szív és lélektisztaság, mely tulajdona, fölülemeli mind azon önző, szeszélyes, kaczér és hiú nőkön, kik töm jénezve önmaguk nőietlenségének, imádtatni hagyjá magukat holmi szellemnélküli férfiakkal. Ő még hol dog! Előtte a jövő lebeg, mely beláthatatlannak tű nik fel sokat kifejező szemei előtt. 0 még örül, még dalol, vigad, mulat; mert lelke édes álomszülij boldog jövővel van tele. Arany színben látni a vili j got, rózsaágyak viruló erdőin pihenni, nem tudni mi* ról csak arról, mi boldogit; gondolkodni az örök bo j dogság és szent czélok betöltéséről, csak nemes lelkeli mint ő is, és boldogitni való nők tulajdonsága. Ő neif A vonat elrobogott. Néma és egykedvű voltam. Csendesen ültem a nyugoti vasút egyik coupéjában. Nem háborgatott senki. Gondolkoztam. A jövő reményei helyett, a múlt emlékeivel voltam elfoglalva. Teljes nyugodtságomnak örültem. A gőzgép éles fütytye felébresztett néma merengésemből s figyelmeztetett megérkezésemre. Az állomásnál Dávid barátom várt reám, egyáltalán eddig nem ismert, do hírből hallott barátjával. A szívélyes üdvözlet és a viszontlátás édes csókjai után barátjának, kit Lászlónak neveznek, bemutatott. Laczi barátom derék fiú, kivel mindjárt — mi nálam ritkán történik — rokonszenveztem és szeretetet kezdtem iránta érezni. Jó barátként közibénk vettük s minden titkolódzás nélkül beszéltünk a régi szépmult és boldog diákköri élményeinkről. Lassan haladva bár, de mégis hamar megérkeztünk N.-Szőllősre. E község Somlyótól északnyu- gotra mindjárt a hegy alatt fekszik. Több nevezetességgel bir. Itt látott napvilágot Döbrentey a költő, itt van a gróf Zichy Ferrarisoknak pompás kastélya, és sírboltja. A község képe lelkem hátterébe szorult, azonban két család szeretete ébresztette fel bennem érdeklődést. Oly jól esett kinyugvást találnom egy pillanatra ott, hol a béke, szeretet, az őszinteség, a valódi és igaz magyar vendégszeretet tapasztalható. Szólók most a papcsaládról. Ezen család tagjai mind olyanok, kiket tisztelni, szeretni és becsülni tudok. Kiknek emléke, őszintesége, mint drága ereklye fog keblemben a jövőnek megtartatni és a messze távolból édesen fogok visszaemlékezni azon boldog órákra, melyeket ezen kedves család körében eltöltölhettem. A tiszteletes asszony a központ, ki körül a család a béke édeit oly édes örömök között élvezi, ő az, kinek ha nevét a Klió nem is vési be a történet lapjaiba letörülhetetlen betűkkel, bevésem azt én szivemnek hálával telt lapjába, bevésem mélyen, mert ő nemeslelkü nő. Emlékét jó és balsors között megőrzőm, mert ő a nők — a magyar nők — legeslegjobbika. Egyike azon ritka anyáknak, kik szeretettel csüngegek gyermekeik felett, kik élnek és örülnek
