Veszprémi Független Hirlap, 1881 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1881-10-22 / 4. szám

fiatalja meg majd ezt: „Az apám is megélt igy.® így aztán nem sok az eredmény! Figyelmeztetve kérjük a szülőket, hogy gyerme­keik nevelése körül legyenek a magyarosodás emberei; gondolják meg: hogy a nyelv a nemzet fenállásának egyik fő motívuma; hogy az a nemzet, a melyik nyel­vét idegennel cserélte föl, megszűnt élni! Tertio: Mért igyekszik a kormány az iskolákban a német nyelvet épen oly erővel tanítani, mint a ma­gyart? Mért van az, hogy gymnasiumaiuk felsőbb osztá­lyaiban előbb tanulja az ifjú ismerni Schillert, Göthét, mint Petőfit, Vörösmartyt s Aranyt? Bizony ez csak nálunk lehetséges! Ugyan Némeországbantanitják-e a mi nyelvünket? Van eszükben! No édes magyar szülő tanitasd mind­járt születésétől fiadat németül, ők meg viszonzásul nyelvünket kirúgják 1 Hová visz mindez? Könnyű és borzasztó kitalálni: a megsemmisüléshez, Rajta tehát teljes erőből! Működjön mind az a magyarosodás érdekében a ki csak teheti : igyekezzünk jóvá tenni azt, mit eddig vétkes könnyelműségből nem tettünk jóvá ; melyet jóvá kell tennünk, a melynek jó­vátételét nemzeti fennállásunk követeli. Rajta! Tegyünk meg mindent a magyarosodás ér­dekében, gondoljuk meg, hogy kevesen vágyunk, hogy nincs segélyünk a világon és hogy kisem véd meg ha még magunk is elhagyjuk magunkat ; hogy sok sóvár szem néz ezredéves honunkra, hogy sokan munkálkod­nak a nagytemető készítésén, melybe a magyart temet­ni akarják. Rajta! Tegyünk meg mindent s bizzunk a nem­zet önbecslésében s a magyarok istenében. . . „S ha isten is segít, ki bir velünk!? Magyarok valánk s azok leszünk!“ A VIDÉKRŐL. Budapest 1881. October 17. — A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőségének. — Becses lapja 3-ik számában egy Pápáról kelt levélben az állittatik rólam, hogy városi képvise­lővé történt megválasztatáson! ellen kérvény adat­nék be azon okból, mert ón a városi pótlékot fize­tők közt nem szerepelek. Remélem, nem fogja a t. levelező rósz néven venni, ha arra kérem öt, győződjék meg önmaga állításának téves voltá­ról. A pápai városi adópénztárnok ur hitelesen bi­zonyltja, hogy én már egész 1882-ik évig jó eleve letörlesztettem rendes adómmal együtt a vá­rosi pótlékot is. Ennél többet aztán már csak­ugyan nem szokás sem tenni, sem követein'! Maradtam tek. szerk. nrnak stb. Tisztelettel Dr. Fenyvessy Ferencz. Győr, 1881. October 18. — A „Veszprémi Független Hirlap“ szerkesztőjéhez. — Motanában sok érdekes dolog történt Győr­ben, melyekről a „Veszprémi Független Hírlap“ t. olvasóit tudósítani kedves kötelességemnek tartom. Nevezetesen: egyik mulatság a másikat éri. A csak a napokban megtartott jogász-ismerke­dési estélyt, mely igen fényes volt, a „Vörös­kereszt-egylet“ által rendezett műkedvelői előadás követte, s f. hó 15. és 16. napjainak estéin ismét uj élvezet várt a győri közönségre. Ugyanis a győri „Ének- és zene-egylet“ a taápi tüzkáro- sultak javára műkedvelői előadást rendezett a ne­vezett két estén, mikor is szebbnél-szebb dara­bokban volt alkalmunk gyönyörködhetni. Elöada- tott két vígjáték „A rendelő óra“ és a „Regény vége“, melyekhez a szereplőket a városi inteili- gentia tagjai és a jogakadémiai polgárok szolgál­tatták, ezenkívül az „Ének és zeneegylet“ zene­kara eljátszotta a „Kossuth induló“-t, a dalkar pedig elénekelte a „Szabadságdal*-t és a „Honfi búcsúját.“ Föleky Janka urhölgy több népdalt adott elő csengő szép hangon s Hidvéghy Ida ur­hölgy s Hesse ur is bemutatták a zongorán és a harmoniumon való ügyességüket. Majdnem minden egyes szereplőt tapsviharral és virágcsokrokkal jutalmazta meg a színházat mindkét alkalommal a zsúfolásig megtöltő közönség, Az erkölcsi siker­nek megfelel az anyagi siker is, a mennyiben igen szép összeget képez a tiszta jövedelem. A napokban tartotta meg Györmegye köz­gyűlését, melyen szóba jött a Lendl-Göczel ügy is. A hazafias szellemű közgyűlés a megyei fő­jegyző, Baky és Takács urak remek szónoklatai­nak hatása alatt elhatározta, hogy felir az ország- gyűléshez, az alkotmány és felségsórtö megbünte­tését kérvén. Egy igen szép eszmével foglalkozik városunk több előkelő polgára; ők ugyanis Budapest és Szeged mintájára egy „Dunántúli tisztviselö- cgylet“-et szándékoznak szervezni, melynek tagja lehetne minden dunántúli tisztviselő. Az eszme a városban köztetszéssel találkozik s remél­hető, hogy ezen áldásos egylet a legközelebb jövő­ben meg fog alakulni. A szüret már befejezéséhez közeleg. Az eredmény jónak mondható, a mennyiben a termés kétszer annyi lett, mint tavaly volt, s minőség tekintetében is megálja a must a sarat. Maradok a tekintetes szerkesztő urnák stb. K...........y F .... ez, A MEGYÉBŐL. Pápa, október 20. (A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez.) Czudar egy idő van odakint, még a kutyát sem kéne kihajtani. S mégis a jámbor pápaiak rendre kirándulnak a Somlyóra, hol a szűrd javában foly. Mégis csak jobb idők járhattak akkor, mikor a Kisfaludy Sándor által oly gyönyörűen leirt szüretek történtek! Hej, az idők változók, s most már szüretkor is jó a kandalló felszított melege, — de a kandalló talán meg sem felelne; az én kályháimban legalább jókora köszéndarab ég, s mégis mintha fáznám. Szó, ami szó; a Somlyói ki­rándulókat és szüretelöket egy cseppet sem irigy­lem, hanem jobban érzem magam, ha az Ön kedves lapja t. olvasóival cseveghetek. Elötttem fekszik a „Radius“ collegám pápai levele, de nem tudok vele megbékülni, mert sok minden között, a miről az, olvasókat értesíti, nagyon fontos dolgokról feledkezett meg, a mit mi pápaiak soha sem bocsátunk meg nekik. Hát kérdenj, az október 9 iki kóstolóról, melyet városunk dérék nő- egylete rendezett, szabad volt-e megfeledkeznei, anélkül, hogy bűnt ne kövessen el? Ez a kóstoló bizony megérdemelte volna, hogy vele tüzeteseb­ben foglalkozzék, mint azokkal a bizonyos válasz­tásokkal, a melyeknél — csak úgy mellékesen legyen felemlítve — választói joggal biró polgá­rokat a lajstromból egészen kifelejtettek, ellenben oly úri embereket is választottak be a képviselő testületbe, a kik törvény értelmében meg nem választhatók. De hisz én tulajdonképen a nőegy­leti kóstolóról akarok szólni. Rövid akarok lenni. Ezen kóstoló is pompásan sikerült. Jó kedv, anyagi eredmény — ennél többet senki sem kívánhat. De a hölgyek ki is tettek magukért, hogy a sikert biztosítsák. Teljes elismerésünket érdemlik meg. E lap is jelezte már, hogy a polgári leány­iskolához a rendelkező állapotba helyezett Bánffy János ur helyébe Sághy Béla ur neveztetett ki. s hivatalába f. hó 8-án igtattatott be. Az intézettől megváló igazgató a jelenvolt növendékekhez, a tantestület és az iskolaszék tagjaihoz igen meg­ható beszédet intézett s a növendékek között alig akadt egy-kettő, kinek szeme nem könyezett volna. Az iskolaszék elnöke, Szilágyi N. ur köszö­netét mondott a kilépő igazgatónak buzgó mű­ködéséért, s bemutatta az uj igazgatót, úgyszintén az uj franczia nyelvtanárt Pigeon urat is Végül a növendékek nevében egy leányka lépett elő, s érzékeny búcsút vett a távozó igazgatótól. A színházi függöny s az ehhez tartozó díszletek melyeket városunk derék rajztanára, Hercz Dávid ur festett, már csaknem elkészültek, s igen csino­sak. Különösen felemlítendő a háttér, mely a táv­lat helyes alkalmazásával igen. kedves benyomást gyakorol. E szerint most már közel az az időpont, hogy Thalia papjait valóságos templomban üdvö­zölhetjük. Hogy ki lesz az első szinigazgató ? Még nem tudni; de azt beszélik, hogy a győri társulat kivárnia ide jönni, a melylyel meg is lennénk elé­gedve. Hírlik, hogy a rendes előadásokat műked­velői előadások fogják megelőzni, hogy az ebből bofolyó jövedelemből a díszletek költségét fe­dezzék. A pápai kertészegyesiifel okt. 9-én rendezett kiállítása arról győzött meg bennünket, hogy vá­rosunk a gyümölcstenyésztés terén kiváló helyet foglal. A kiállított terményekből a legkitűnőbb példányokat a pesti országos gyümölcskiállitásra küldték. Városi rendőrségünk egyik közege — fertály­mester — csaknem nagy hirre tett szert. Tudva­levő dolog ugyanis, hogy mint egykor Sobri Jóska úgy most Savanyu Jóska garázdálkodik vidékünkön s mindeddig nem sikerült őt kézrekeriteni. Történt pedig most vasárnap, hogy egy bécsi kereskedelmi utazó érkezett városunkba, kinek fekette haja és vörös szakálla volt, eo ipso feltűnt. Feltűnt pedig annyira, hogy a fertálymester ur a Fischer kávóházban faggatni kezdte, hogy voltaképen kicsoda ö s mivel foglalkozik, mire az úri ember olyan feleletet adott, hogy a Hermanda bölcs képviselője most már az igazolványt is. kérte. Csak most tűnt ki, hogy az a háromszinü úri ember nem Savanyu Jóska, hanem más valaki. "Volt persze nevetés quantum satis! Fogadja tek. szerkesztő ur stb. ??. Uj donsá^olt. — Lapunk sajtópöre, melyet a lap 1. és 2. számaiban leleplezett „arverésihyenák“- tól kaptunk, egy hét óta a közbeszéd tárgyát ké­pezi nemcsak városunkban, de a megye határain túl is. Szerénységünk nem engedheti, hogy az ez alkalomból hozzánk intézett számos üdvözlő leve­let közöljük, bár többjük egyenesen a nyilvános­ságnak volt szánva. Lapunk barátai egyhangúlag azon kifejezést, hogy ez első sajtópörünk kedve­zően fog végződni ránk nézve hangoztatják. Mi is azon meggyőződésben vagyunk. Ámha az esküdt­szék Ítélete ellenünk volna is — uec aspera ter- rent. Mi nyugodtan nézünk szemben ez esélylyel is s kimondjuk a leplezetlen igazságot eautáu is mindig és mindenkinek! — Halálozások. A múlt vasárnap kisér­ték örök nyugalomra városunk egyik előkelő pol­gárát Bojniczer Lázár városi képviselőt. Hétfőn pedig Nemesik Sándor derék polgár koporsójára dobták az utolsó hantot. Nyugodjanak békében. — Necrológ. Viz János kir. törvényszéki tisztviselőt újabb csapás érte. Alig heggedt be a seb, melyet 20 éves fia halála okozott szivének, midőn e hét folyamán 73 éves agg édes anyját kísérték őrök nyugalom helyére. — Nyugodjék az elhunyt örök békességben, a fájdalom sújtotta férfiú pedig fogadja részvét nyilatkozatunk. — Esküvő. Mint már lapunk említette is megyei tiszt, főjegyzőnk: Dr. Bezerédy Viktor e hó 22-én vezeti oltárhoz Békássy Károly kedves leányát Izabellát. Az esketést megyés püspökünk Kovács Zsigmond úr fogja teljesíteni Békáson a a család házi kápolnájában. — Hymen. Torma Islván káptalani tiszt­viselő a múlt hét folyamán jegyezte el Súly Ma- tiska kisasszonyt, Súly János polgártársunk ked­ves és művelt leányát. Az ég áldása legyen a szép frigyen! — A legfőbb itélőszék legutóbb tar­tott ülésében egy előfordult esetben kimondotta, hogy „az ügyvéd nem köteles vallomást tenni sa­ját fele bűnügyében s ha tett, ennek hittel való megerősítésére nem kötelezhető.“ — Eötvös Károly kerületünk egykori, szeretett képviselője, a f. hó 16-áról elhalasztott megyei ellenzéki pártgyülés alkalmából levelet in­tézett lapunk szerkesztőjéhez, melyben a párt ré­széről hozzáintézett meghívó feliratért ez utón a pártnak legmelegebb köszönetét fe­jezi ki, az ez ügyben is irata oly ro­konszenvesen kifejezett kitüntető bizalomért. A feliratot jövő műkö­dése zálogául tekintendi s aztkitün- tető emlékiratai közt örzendi meg“ A képviselő ur múlt péntek óta annyira gyöngél­kedik, hogy többnyire az ágyat őrzi s evégett., a mint a felirati vitában sem vehete részt, bárha elő­jegyzett beszédét a ház türelmetlenül várta, — úgy körünkbe utaznia lehetetlen volt. Az alakuló pártgyülés határnapját jövő lapunk hozandja s a tagok külön meghívók utján is megfognak erre hivatni. — Vörösberény községben olvasóegylet alakult. Az egylet alapszabályai már föl is ter­jesztettek a m. kir. belügyminisztériumhoz jóvá­hagyás végett. — Szőllőtulajdonosainkat figyelmez­tetjük, hogy boraikat eladás végett csak hitelesi tett hordóban hozzák a piaczra, mert ellenkező esetben, miniszteri rendeletnél fogva boruk lefog- laltatik és megbirságoltatnak. — Tűzoltó egyletünk a következő uj tagokkal szaporodott: Németh István, Bertalan Lenárd, Horváth János, Főcsén Mihály, Horváth István, Gergely Mihály, Sperai Mihály, Huber Já­nos lakatos, Fehér Sándor, Pap Jáno% Nagy Ká­roly, Galambos Ferencz, Bencze József, Csapó Endre, Eőri Imre. És igy most már az összes lét­szám 125. — Hát ez nem hyenaság? Ama két fehérvári ügyvéd, kik méltó és megérdeinlett elne­vezésüket e lapok hasábjain kapták meg, azért, hogy az említett czikkek visszavonassanak oda mentek lapunk helmunkatársának családjához és ott brachiummal akartak oda hatni, hogy e czikkek a szerzők egyike által visszavonassanak. — Hát uraim, ügyvéd urak amit ezelőtt cselekedtek arra megmondtuk, hogy az hyenaság, hanem amit most cselekedtek, (egy védtelen nőt í„összezuzással“ fenyegegtek) az már nem csak gazemberség, hanem alávaló gyávaság. Neszét vettük annak is hogy ezek az urak több szerkesztőséget tévútra vezettek és a botványos ügyet feuekestől saját javukra fordít­ván, kérték őket, hogy vagy ez érdemben írjanak, vagy hallgatnának. No az ilyen eljáráshoz csak a hyenák tudnak kommentárt. — Kézrekerült lókötő. Veszprémme- gyéből lovakat tolvajolt Barabás Ferencz is­mert jo madár, ki Csörgei és Szabados Pál iszti- méri pandúrok áital a csőszi pusztán — Veszprém- megye szelén elfogatott. A lókötő 32 éves, Tolna megye Madocsa községéből való s október 13-án esti 8 órakor csípték nyakon, amint a csőszi er­dész ablaka alatt, három szegény legény számára élelmet kért, s az neki ki is adatott. Ezt megelő­zőleg Fried és Pick tanyáin volt, hol pénzt, ke­nyeret, túrót és bort kapott. Most a moóri járás­bíróság börtönében van, de oly jó ködmenbe és uj ruhába van öltözve, hogy korántsem érzi, mikép az idő mér télre jár. — „Az országos dijnok egylet“ alapszabályait vettük, Az egylet czélja tagjai közt a közművelődést előmozdítani a társas szellemet fejleszteni. A tagokat anyagilag és erkölcsileg se­gélyezni és nekik kölcsönt nyújtani, őket nyugdi- jazni. — Az egylet e czélja elérésére felolvasáso­kat, műkedvelői előadásokat s társas összejövete­leket rendez, lapokat járat, dijakat szed stb. „Az országos dijnok egylet“ elnöksége Budapesten II. kér. Donáti utcza 4 sz alatt van, hova azok, kik egyleti tagok akarnak lenni, folyamodványaikat intézhetik. — Kis-Jenő községre nézve a megyei gyámpénztár működése az árvaszék hivatalos jelen­tése szerint, megkezdettnek nyilváníttatott —Az előző lapunkbanjelzett hang­verseny megtartatott a székes egyház zenekara által a múlt szombaton. Különös sikert aratott Langer ur czitera játéka, melyet négyszer is meg­ismételtettek. Megtapsolták zajosan Körmendy ur saját szerzeményű csárdását is, kiről valóban el­mondhatni, ritka zeneszerzői tehetség. E darabja mír az 51-dik (kiadott) mű s most újabb kompo- zitiokoa dolgozik. Tetszést aratott Krécsy és Ma- tusek urak cellojátéka valamint Pekárdy ur elő­adása is a tárogatón. Elismerésre méltó a közre­működött ifj. Husvéth s társai urak csárdása is. A hangverseny után táncz következett, melyet kö­zelgő pár járt. A táncznak éjfél után lett vége. — Savanyu Józsi, a hírhedt fegyveres csavargó, ugyancsak felverte a közbiztonság őreit oyugalmokból. Személyleirása az egész vidéket bejárta s annak alapján keresik is ám mint a fűt. Ez a vakmerő rabló, ki Bogyai Antal meggyilko­lásával is vau vádolva, azonban — úgy látszik — nemcsak a ruháját, hanem foglalkozását is tetszés szerint változtatja, mert érti a szabó, czipész és mészáros mesterséget, s ha megszórni pinezérnek is beáll. így hát legfölebb az arcza lehet árulója, mely szeplős és ripacsos, no meg a hangja, mely oly vékony, mint a czérnaszál. Jellemzésére meg annyit mondanak, hogy dicsekedni szokott, misze­rint a rendőrséggel jó lábon áll, s hogy 4 nyelven képes magát kifejezni: magyar, német, tót és hor- vát nyelven. — Hymen. Zalamegye egyik ékes virágát, a báj és kellemdús Forintos Irma kisasz- szonyt, Forintos Kálmán s.-mihályfaí földbirtokos kedves leányát eljegyezte Horváth János buda­pesti állami hivatalnok. Áldás frigyükre. — A keszthelyi jótékony nőegylet választmánya f. hó 9-én ülést tartott, melyen fo­lyó ügyeken kívül segélyezések állapíttattak meg. — Csab-Rendeken e hó 7-én a sümeghi utczában tűz volt, — két ház és két pajta égett le. Sümegen a szüret e hó 10-én vette kezdetét, nem igen kedvezők voltak a napok, mart egész nap esett az eső s e mellett igeu hideg időjárás volt. A fekete szőlő nem rothadt; mindazonáltal nem lesz rósz boruk, és a mennyiség is meglehe­tősen kielégítő. 12-én az idő kissé kiderült — a szünetelők örömére. — A Balaton felvidéki néptanító egy­let f. évi november hó 9-én, d. e. 9 órakor tartja rendes évi közgyűlését B.-Füreden, a r. k. iskolá­ban. Kanovics György ur, az országos tanitó- gjülesre képviselőül küldött tag fogja megtenni jelentését. — A Balaton halállományának szaporítása czéljából a ur k. földmivelési, ipar- és kereskedelmi minisztérium Californiából lazacz- halat hozatott, s azok már bebocsájtva is vannak. Minthogy ezek úgy testalkatásuk, mint uszószár- nyainak beosztásáról könnyen felismerhető lazacz- halak tenyésztésre vannak szánva, azoknak kifo­gása még most a Balaton halászatról szóló sza­bályrendeletben jelzett büntetés terhe alatt szigo­rúan tiltatik. — Kereskedőink figyelmébe. A ma­gyar gyarmatai ú kereskedők végrehajtó bizottsá­ga Székesfehérvárról egy felhívást tesz közzé, mely­ben a gyarmatárú kereskedőknek, közös érdekeik sikeresebb érvényesítése végett, egy állandó kap­csolat létesítésének szüksége hangsulyoztatik. E végből felhívja azokat, kik ez ügy iránt érdeklőd­nek, hogy novemberhó 5. és 6. napjain tartandó gyűlésen jelenjenek meg Budapesten, hol azután. „A magyar gyarmatárú-kereskedők országos szö­vetkezete“ létesítendő lenne. Az oda utazókat a magy. nyug. vasút is 33 l/3 0/° os kedvezményben részesíti. — A „Tallián kut“-nál a munkálatok szünetelnek. Ez pedig mint hiteles forrásból érte­sülünk nem azért van, mert a munkára szánt pénz fogyott volna el; mert a tőkének kamatja 7—800 frt még meg van; — hanem azért mert, mert a viz oly óriási mérvbe'n jő a forrásból, hogy azt már a kéznél lévő eszközökkel kimerni nem lehet. Ennél fogva egy viz emelő szivattyú hozatása ha- tároztatott és mig az meg nem érkezik addig a munka szünetelni fog. — Jég esett a múlt szerdán délután vá­rosunk határában, mely mint egy 10 perczig vá­rosunkban is érezhető volt. Kárt azonban már a késői időjárásnál fogva nem okozhatott. — A választásokra vonatkozólag, hol uj képviselőt kell választani, a következő hí­reink vaunak: Debreczenben az uj válasz­tás napja november kilenczedike. — Zalaeger­szegen november tizediké. — Baksán novem­ber tizediké.— Nagy-Enyeden a kormány­párt Dárday Sándort lépteti föl, ki már le is uta­zott a kerületbe.— Az udvardi kerületben a képviselőjelöltségről Somssich Iván gróf lemondott. — A keszthelyi önk. tűzoltó-egylet igaz­gató választmánya f. hó 9-én ülést tartott. Vér- tessy Iván egyl. elnök az ülést megnyitván, mele­gen üdvözlé az egylet uj főparancsnokát Puly Já­nost s a műszaki osztály vezetését reá ruházá. Lipp Vilmos ig. választmányi szintén üdvözlő Pu- lyt s szép feladata teljesítéséhez kíván neki kitartó munka erőt. A múlt ülés jkönyve felolvasása után tárgyalás alá vétetett a helybeli két zenekar ismert kérvénye. Az Árvay Pokorny-féle zenekar aján­lata fogadtatott el s nekik „A keszthelyi önk. tűz-

Next

/
Thumbnails
Contents