Veszprémi Független Hirlap, 1881 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1881-12-03 / 10. szám
Veszprém, 1881. I. évfolyam. — IO-ik szám. Szombat, decz. 3. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ-, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: MEG JELEN MINDEN SZOMBATON. Egész évre .................................................. 6 írt. — kr. Fé l évre...................................................... 3 frt. — ki. Neg yed évre............................................. 1 frt. 50 kr. Eg yes példányok ára 15 kr. s kaphatók a kiadóhivatalban. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. HIRDETÉSEK a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltetnek. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, Gizella-tér, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Egy újabb botrány. Veszprém, decz. 2. 1881. A részrehajlatlan ember, ki mindennél többre becsüli az igazságot, kisérje figyelemmel a mi hivatalnokaink működését s aztán elmondhatja, a mit mi már elmondtunk fölöttük nyugodt lélekkel, hogy — lelkiismeretlnn nép biz az! Fáj nekik, ha csáléra kajszra járó taligájuk rudját az igazság egyenes, nyilt útjába visszaterelvén, megmondjuk nekik szembe, hogy roszszak s immár rájuk fér a megtérés; fáj nekik, ha a türelemből kifogy a polgárság s piaczra viszi a jó urak cserdes működését kíméletlenül — de hogy javulásra gondolnának, hogy megszüntetnék a panaszok okait, ah arra még most sem érnek rá gondolni. Nem keressük, a nép maga hozza hozzánk özönével panaszai, bajai tárházát naponta, s gondolják meg jól a hivatalos urak, hogy a tisztességes újság nem dughatja be füleit az igazságos, jogos panasz elől. A becsületes elvekkel küzdő hírlap a polgárságé — a bántott polgárnak joga van abban és azzal keresni igazát — a mikor egyéb útról visszautasittatik. Ez a tisztességes újságok köre és hivatása s im kijelentjük, hogy mi nem a kiváltságokat inauguráló klikkek, de a nép barátai maradunk. A polgárság üldöztetve van száz és százféleképen. Volt alkalmunk a visszaélések egész sorozatát konstatálni, s most csak egy esetet említünk föl: Egy helyi ügyvéd egy fehérmegyei községben házat vett 2 év előtt s kivetik az után az illetéket 251 írtban. Az ügyvéd kifizet nyomban 150 irtot s 101 írttal 9 hóig hátralékban maradván, midőn ezt is kifizette, megfizette a helyi adóhivatalnál a 101 frt. után rá kivetett késedelmi kamatot is stb. költségeket 7 írttal, nyugta mellett. Most a pénz innen elküldetik Fehérmegyébe s a birtokra illetékes sárbogárdi adóhivatal felülvizsgálja az ügyet s hogy hogynem (bizonyára tévedésből) még újabb 14 frt. késedelmi kamatot rév ez ügyletre s ennek behajtására felhívja a veszprémi hatóságot. Ez kiadja a „meghagyatik“-ot a fizetésre, s midőn az ügyvéd felmutatva az itt rendesen kiszámított s ki is fizetett késedelmi kamatról a nyugtát, hallani sem akarnak kifogásról — hogy „ez nem reájuk tartozik.“ Az ügyvéd tehát felfolyamodik a fehérmegyei adófelügyelőhöz, időközben azonban itt kiadják a nyúzásra a parancsot s az ügyvéd lefoglalt bútorait a városházra akarják transferálni. Az ügyvéd úgy menekült e szégyentől, hogy kénytelen volt zsebéből az arany óráját zálogul adni az adóvégrehajtóknak. Bizonyos, hogy a tévedés kiderül s a sárbogárdi adóhivatal törülni fogja követelését, de ha nem is: a botrány az, hogy midőn a helyi hatóságnak az ő maga által kiadott nyugtája ellenében egy más adóhivatal kifogással él s újabb, jogtalan kamatot követel — a helyi hatóság a maga nyugtáját nem veheti figyelembe, „ez a dolog nem reá tartozik“ és aztán transferálást c rendel el és kivéteti saját polgára zsebéből az órát ahelyett, hogy felvilágosítást küldött volna a sárbogárdi adóhivatalnak a saját jó indulatából s tisztázta volna az ügyet —- a saját számítása hitelessége s igy saját erkölcsi reputácziója érdekében! lm, a szárazon adott tény. Egy szót se tettünk hozzá. Ha egy hang nem való: ám küldjenek ránk újabb sajtópört. Ily szomorú viszhangok uralgnak itt, igy van védve helyi hatóságaink által védve helyi polgárságunk. Ha ez művelt, qualificált emberrel szemben történhetik, hát ugyan milyen sorsra számíthat a nép, mely nem járt még a hivatalos raffineriák tizenharmadik iskolájába? Uraim! nem jól van ez igy! A húr feszülhet, — de ha elszakad, visszacsapódik a feszitő szemébe. Elég. Vigyázzanak 1 Magyar hitszónoklatot a zsinagógában! Nyugodt lelkiismérettel állíthatjuk, hogy széles e Magyarországon nincsenek magyarabb érzelmű zsidók a — veszprémieknél. Mert ha végig tekintünk Veszprémben lakó izraelita polgártársaink között, azt találjuk, hogy nemcsak a műveltebbek egyenlő mérvben birják úgy a magyar, mint a német nyelvet, hanem sokan közülök szebb magyar nyelvet bezzélnek, mint németet.' A ki ismerős a veszprémi zsidó családok köreiben, az meggyőződhetett arról, hogy ott magyar érzelem uralkodik, a magyar nyelv használtatik; az iskolákban legrégibb időktől fogva kizárólag honi nyelvünkön tanítanak, s ha még hozzátesszük, hogy a község derék rabbijai nemcsak a kor színvonalán álló művelt és tudományos férfiak, hanem hazafias, magyar érzelmű polgárok, és szép, zeng- zetes honi nyelvünket teljesen beszélik, úgy csak ismételten azon állításunknak adunk kifejezést, hogy a veszprémi izraeliták szívvel és lélekkel magyarok. Ideje volna tehát, ha izraelita polgártársaink még azon egy lépésre is elszánnák magukat, mely elkerülhetlenül szükséges ahhoz, hogy a társadalmi összeforrás érdekének, a magyarosodásnak, semminemű gát ne vettessék. Értjük ezen kiváló fontosságú lépés alatt a magyar hitszónoklatuak a zsinagógába való behozatalát. Mert lehetetlen, hogy oly kiválóan magyar érzelmű és magyar szót értő hitközség kebelében, mint a milyen a veszprémi, jogos, észszerű és ^menthető legyen a német hitszónoklat fentartása. Ellenkezőleg 1 A veszprémi izraelita szülők joggal követelhetik, hogy gyermekeik, kik nem értik a német szót, ép úgy élvezhessék az épületes prédikácziókat, mint ők maguk. Vagy a hitközség papjának nem lenne néha-néha egy-egy biztató, oktató, lelkesítő szava az ifjúság számára?! S mégis mire vezethető vissza, hogy ily magyar izr. hitközségben, mint a veszprémi, mindeddig nincs a magyar hitszónokiat meghonosítva? Vagy tán a veszprémi izraeliták a németséghez tartozóknak érzik magukat? Hisz, mint a legrégibb és legnagyobb események bizonyítják, nincs Európában nemzet, mely faji és vallási tekintetben türelmetlenebb lenne a németnél. Vagy a legújabban megindult zsidóellenes mozgalom nem-e Németországból importáltatott hazánkba is? Tehát egyedül a megszokás az, a mit mentségükre felhozhatnának. Nohát ez bizony nagyon rósz szokás, a mit minél előbb abba kell hagyni, és ezt annál inkább tehetnék, mert a mellett, hogy ezzel hazafiságuknak fényes tanujelét adnák, magyar polgártársaik szeretetében és becsülésében nagyot haladnának. És a német hitszónoklatnak templomukból való kiküszöbölésének mi sem áll urában, mert miként az angol, franczia és olasz zsidókat semmi rituális törvény sem köti arra, hogy a németet templomaikban ápolják, úgy a magyar izraeliták is meg tudnak lenni a német nyelv nélkül. Reméljük, hogy a veszprémi izr. hitközség, nemkülönben derék rabbijai, kik már oly sokat elkövettek a magyarosodás nemes eszméjének érdekében, nem fogják felszólalásunkat figyelmen kívül hagyni, miért is a magyar érzelmű veszprémi izraeliták hazafiságára apellálva, még egyszer hangoztatjuk : Magyar hitszónoklatot a zsinagógában. TÁRCZA. Egy kis gyermek halála. (Faiszi Anyós Tivadarné úrnőnek ajánlva.) Zug, recseg "az erdő, s hogy a nap letére, Haragos vörös szint öltöt az ég széle. A leáldozó nap egy búcsú sugara Reszketett szelíden, mintha késni vágyna. Mintha késni vágyna, fent a néma égen Oly busán csillog, csalogatón szépen: „Várlak, várlak kedves, én vezetlek majd be Gyönyörű angyalnak a ragyogó mennybe.“ A Bakony közepén, csinos úri lakban, Csak félve susognak, senki meg se’ mocczan. Halálon a gyermek, szülők szemefénye, „Istenem! Ne vedd el, ó vajba megélne!“ Erősen szoritja magához az anyja, Szivén'melengeti két ölelő karja; Könnyekkel borítja, azt a halvány arezot, A melyen a halál és élet vitt harezot. „Ne menj el, ne hagyj itt!“ S mosolyog a gyermek, Tulvilági mosoly azt mondja, hogy — el megy — Elmegy szebb hazába, csillagok honába. Ahol őt már annyi, szelid angyal várja. Megcsörren az ablak, kis galamb száll rája, Meglebbenti szárnyát, s úgy mondja, hogy: „varja“ „Ne menj el, ne hagyj itt!“ s úgy szorítja karja, Felül a kis gyermek, s úgy susog kis ajka: „Édes, jó anyácska játszd el az én dalom, Azt a „barna legényt“ oly örömmel hallom.“ Felzeng a bus ének, zokogással telve, S a dallal szállott fel az égbe kis lelke. M1HALIK LAJOS. toIgüÍ «>«>«> (Emlékeimből). ... Isten veled.,. Isten veled!... Isten veled hajnali álmaim ragyogó tündére. Isten veled kedves, szerelmes angyalom!... Te szép leány, te szőke csalfa lány, miért busitottad úgy el ezt az én szegény, sokat szenvedett szivemet? Olyan szép virágos, zöld van ott kim mindenfelé, miért teremted meg lelkemben az ősz herva- dását, rózsahullását? De mit kérdem én tőled, hiszen te neked ezt szabad volt tenni, te adhatál egy pillanatnyi boldogságot, és te adhatsz boldogtalanságot is, mely elég egy örökkévalóságra!... Én nem haragszom reád azért, hiszen én csak szeretni, imádni, bálványozni tudlak tégedet, — te se haragudj hát én reám szentséges üdvöm, boldogságom, ha én úgy szeretlek, ha én úgy megsiratlak tégedet!... Isten veled... Isten veled!.., * Régi idők, — régi szép idők, szerelmünknek édes, isteni, régi elmúlt napjai! Hol is kezdjem csak?... hol is kezejem?... Mikor én téged először megláttalak!... Be rég is volt az istenem, be régen... Piczinyke kis lányka voltál te, én meg apró gyerek... azután én megláttalak... azután megszerettelek , az az én apró szivem elkezdett te órtted dobogni... Nem kellett többé semmi e világon... csak a te látásod. Es én olyan gyakran láthattalak tégedet... Nem tudta senki azt, hogy én hogy szeretlek, hogy milyen szilaj, féket vesztett, örült ábránddal estingök lelkeden, nem tudta azt senki még te sem tudtad... Kerestem a magányt... kerültem az embereket... 0 ón úgy remegtem, hogy ezt az én életem titkát elrabolják, elorozzák tőlem... azok az emberek, azok a szívtelen emberek... a bolond világ emberei... Sok hosszú évig szerettelek téged némán, hallgatagon sok hosszú évig nem jött egy áruló hang ajakamra, egy áruló tekintet szememből... Hosszú évek, hosszú évek voltak ezek, egyen! lök az örökkévalósággal... És én megértem az örökkévalóság végét... Nem is volt ez régen, és mégis oly régen volt!... * És jött többször a kikelet, kikeletre nyár a nyárra ősz, a mely elharvasztá ezek virágait és az őszre a tél, a mely behantolta fehér szemfedö- vel, fekér hóval a meghalt természetet. Te belőled nagy leány lett, hosszú öltönyt kaíptál, a mely leért a földig, az emberek utánnad néztek, azután azt mondták, hogy gyönyörű egy leány vagy. Milyen szép is voltál te, milyen szép is voltál! Csak egyszer azután magad is meg ne tudtad volna, hogy olyan nagyon szép vagy! De te ezt megtudtad és én reszketve kezdtem tapasztalni, hogy neked maholnap nem lesz szived. Egyszer bálban voltunk... Én először voltam e helyen, elkábitott a ragyogó csillárok fénye, a nagy pompa s ügyetlenné tett a feszesség. Te is ott voltál, téged körül fogott vagy harmincz léhütő, hízelegtek hiúságodnak, elmondták, hogy mily szép szemed éjsötétsége, mily hasonlók a gyöngyhöz fogaid, mily ékes sugár termeted stb. stb. Mintha te azt nem láttad volna naponként, számtalanszor a tükörből? Azután a czigányok rázendítették és te jártad örült sebességgel, jó kedvvel, szilajon. Én néztelek sokáig, szerettem volna veled tánczolni, de nem akartalak a dandyk díszes csoportjából kiragadni. Egyszer azután te megláttál engemet, oda jöttél hozzám és azt kérdezted tőlem, hogy nem szoktam-e én tánczolni? Mikor én azt válaszoltam, hogy szoktam akkor te azt mondtad, hogy tánczoljunk hát együtt. És mi tánczoltunk együtt. Szilajai) jártuk, én úgy éreztem, hogy szived hevesebben dobog, hogy kezed kissé szoritja kezemet, hogy fejed közelebb van arezomhoz, hogy hullámos fürteid érintenek engem. Lehet, hogy nem úgy volt, lehet, hogy csak én álmodtam ezt! Mikor azután elhallgatott a zene, mi elkezdtünk sétálni. Hátunk megett suttogás volt, irigylet- ték tőlem, hogy én veled mentem. Irigylették, hogy én veled mentem, irigylet- ték, hogy mi beszélgettünk, irigylették lelkem szeplőtelen vágyainak megvalósulását. De nem sokáig irigylették, mert én ügyetlen társalgó voltam, a múlandóságról, a temetőről, a virágos sírokról kezdtem el veled beszélni. És te újra rám néztél sokáig, mélán, fájón, azután elkezdtél kaczagni és megjegyezted: — Ha temetőbe készült, hát miért van a bálban ? Én meg elkezdtem gondolkodni arról, hogy ez a szép lányka volt az én első álmám? •tt Igen az én első álmám!.... De hát miért is volt ez álom oly rövid?... Szép este volt, a csilagok a magasból hullottak, hullottak. .. Ott voltunk a kis kert lugasában együtt utoljára. Utoljára, mert ón búcsúzni jöttem hozzád! Hímzéssel játszadoztak, piczinyke kacsóid, s szemeddel csak úgy lopva néztél néha-néha rám... Olyan ritkán szóltunk egyet-egyet csak hallgattuk szivünk dobogását... Én néztem piruló orczádat, te meg lesütötted azzal a hosszú selyem pillával árnyalt nagy fekete szemeket. Egyszer azután azt mondtad, hogy elutazol messze-messze, s nem jösz többé vissza sohasem- sohasem. Mindig bohó, szeleverdinek neveztél, ha szerelemről beszéltem hozzád és most mégis köny- nyeztél. Én vigasztalni akartalak, megígértem, hogy elkísérlek — pedig az én szivem is úgy tele volt forró érzelemmel hogy alig bírtam elfojtani égető könnyeimet... IpUT* Lapunk mai számához fel iv melléklet és Wurda Adolf ezég bank- és váltó-üzletérőli jelentés és üzletterv van csatolva.
