Veszprémi Független Hirlap, 1881 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1881-10-01 / 1. szám
Melléklet a „Veszprémi Független Hírlap“ 1881. évi 1. számához. a hordó aknáján egy sodrony segélyével előleges bírszeszbe mártás után a hordóba eresztjük, meg- gyujtjuk, s mielőtt a borszesz teljesen elégett volna, lihuzzuk, különben a hordó igen rósz szagu lesz. Nagyobb hordókba be kell önteni a borszeszt, és jól megforgatva meggyujtani. Mihelyt elégett, a a visszamaradó folyadékot el kell távolítani és a hordót jól bedugni. — Isten fizesse meg ! A közeleső S... községben szőlőt lopott egy Német Jancsi nevű suhancz. A nemes tanács elitélte 10 db. olvasat- lanra, úgy ősiesen. Mikor már ötöt elhegedültek rajta, elkezdett rimánkodni kegyetlenül, úgy any- uyira, hogy a lopott szőlő tulajdonosa elengedte neki a még járandó ütlegeket. A fiú ekkor felállt, oda mentajószivükárosulthoz, megköszönte hozzá való szívességét, kívánva, hogy az Isten fizesse vissza ezerszeresen! — Szerelmi dráma. Hogy mit nem képes tenni egy szerelmes borbély-legény, mutatja ezt a következő történet, mely Székesfej érvár városát tartja izgalomban. Gaál nevű fodrásznál működött egy Bihari nevű segéd. Gaálnak volt egy csinos mostoha lánya. A fodrász-segéd és a házi kisasszony kezdték a szerelmesdit játszani, egyszer kirukkoltak vele, hogy ők egymáséi akarnak lenni. Az öregek azonban nem egyeztek bele az egyesülésbe. A szerelmeseket erre úgy megszállta a bú- bánat, hogy az ifjú a lány kérésére azon őrült tettre ragadtatta magát, hogy először szerelmesét, azután önmagát küldte a másvilágra két lövéssel. — Tűzoltó ügyek. Múlt vasárnap délután tartatott meg a tűzoltó-egylet működő tagjainak választmányi gyűlése. Hol is a következő tisztek választattak : alparancsnokká Viz János, mászó parancsnokká Jenőfy Ferencz, szivattyús parancsnokká Tisler Sándor, és Balog Károly, Babay György mentő parancsnokká, segédtisztté: Sörös Zoltán urak. Az altisztek mind megmaradtak. Az ujonan megválasztott alelnök megígérte az együttlevőknek a tűzoltó zenekar visszaállítását, egyszersmind azt is, hogy intézkedni fog, miszerint a tagok egyenruhákhoz olcsó áron jussanak. Hangsúlyozta azt is, hogy az egyletet csak a rend és fegyelem teszi egyletté, azért ez a tagoktól meg- kivántatik. A gyűlés után az „Angyal“ vendéglőben barátságos összejövetel tartatott. — Panaszt vettünk az iránt, hogy a hor- gos-utczai Gsolnoky-házzal szemben levő piaczi épületből az üredéket, mely ott a levegőt egészen megfertőzteti, a horgos utczára vezetik le. Figyelmeztetjük erre az illető háztulajdonost, valamint az alvó egészségügyi választmányt s a kapitányságot. — Székesfejérvári két laptársunk, a „Székes- fehérvár és Vidéae“ s a „Szabadság“ most hadilábon van s a konfliktus alighanem igen komoly véget fog érni. Nq a mi két veszprémi lapunk aligha vész össze. Szerkesztői kölcsönösen vigyáznak, hogy egymásban kár ne essék s szeretik is egymást, mint felebarátokat, akár önnön magukat. — Lapunk zárideje péntek délutáni 4 óra; addig a másr- pi lapra elfogadunk kéziratokat s hirdetéseket. Mint ! tikai lap — jelezők — hetenkint kétszer, szerda^ es szombaton fog megjelenni. — Teés községben a mai nappal bir. postahivatal lép életbe. — Melléklet kiadása végett, e lap három órát késett. — A Tallián-kutról. Sok vajúdásnak árva gyermeke, végre elkészüléséhez közeleg. — Régen érezte már hiányát nem csak a város, de a vásárra járó vármegye is ezen kútnak. Sok, sok ideig nem akadt senki, ki első filléreivel egyszersmind indítványozója is lett volna a jótékonyság fórrá sának. Élt azonban közöttünk egy nemeslelkü nő, ki mielőtt a halál lezárta volna szemeit, meghagyta végrendeletileg, hogy hátrahagyandó vagyona egy részéből kút építtessék a vásártéren. És igy kezdődött a hagyományozó nevéről nevezett Tállián-kut. Megkezdték az ásást, hajh be nehezen ment az, szikla van ott a föld közepéig. Gigási munka volt az a tizenöt ölnyi mélység kiásása. Vettették azt a gránit keménységet puskaporral, dynamittal és mindenféle nagyot szóló Isten csodájával. Egyszer aztán ürülni kezdett a cassa, volt ugyan még benne 800 frt, de erről keveseknek volt tudomása és ez folyóvá nem tétetett. (Ki tudja miért?) Az emberek azt mondták: úgy sem lesz ott viz, a kutásó meg szépen elbocsátotta embereit és keresztbe tette az ásót, kapát. Máskép volt azonban megírva. Egyszer a megyei hivatalos, csöndes újság megeresztett e tárgyban egy még csöndesebb vezérczikket. És mi történik? 100 frt újabb adomány érkezik, a 800 frt folyóvá tétetik, a munka megindul s alig tesznek két lövést, a viz vastag erére bukkannak. és most ott állunk, hogy a Vásártéren olyan kittünk lesz, amilyen több nincs a városban (Tanulság : Lám, lám, még is csak jó ám néha a hivatalos újság is. — Mikor más nincs, — mondja Knau Ferkó.) — Az árverési hyenák kél gyönyörű példánya volt Hajmáskéren tggnapelőtt, csütörtökön. Egy malmot, özv. Magyarné malmát Hezitálták el s erre megjött két ügyvéd. Konstatáljuk, hogy nem veszprémiek. A becsérték nyolczezeröt- száz frt volt s ők megvették nyolezszáz frtért. A bánatpénzből még vissza is kaptak 50 frtot. — Az ilyen gazemberek ellen kellene az igazi statárium! — Csinderere bum, bum, bum. Ezek az Itáliából ide szakadt hangok verik ki az álmot most a délitán alvó csendes polgárok szemeiből. És ez azt jelenti, hogy lovarda van a vásártéren, akinek van rá való piezulája, megnézheti. — De az már mégis sok, amit ez a veszprémi nép csőcseléke, söpredéke arczátlanul elkövet. Nem szent ezek előtt semmi, még az ember élete sem. Most mivel a lovardába be nem nézhetnek ingye n, hát fogják magukat, akkora köveket hajigáinak ennek vászon tetejére, hogy azt átsza- kasztva, a gyakorlatokat mutatók és a közönség tagjainak életben maradását teszik kétségessé. Azt üzenjük a rendőr koszorú virágainak, hogy legyenek éberebbek és csípjék el az ily gazembert, húzzanak rá olyan 25 öt, — amit száznak se vesz be a ruházatja. — Felhívás. Minden nemzet büszkén mutogatja azon emlékjelet, melyek nagy férfiainak neveit hirdetik. Mert habár az emlék, melyet szeretünk emel szivünkben, maradóbb az ércznél, mégis kötelességünk oly külső emlékkel örökíteni meg neveiket, melynek láttára a haza fiai lelkesülni tanuljanak a czélért, miért amazok küzdöttek és szivökben a honszeretet mind erősebb gyökeret verjen. Ily emlékszobor legyen jutalma mindenkinek, ki egész életét és működését a hazának szentelve, ennek háláját méltán kiérdemelte, Tóth Kálmán azok közé tartozik, kik érdemessé tették magukat a haza hálájának e tanúbizonyságára. Mert dalai bezengték az egész országot; felsírtak a Kárpátok bérczei között épúgy, mint az alföld rónáin; a zongora húrjairól épúgy, mint a fonó leányok ajkairól. Színművei a lelkesedés szikráját lánggá lobbantották a hazafiak kebelében s a nehéz időkben reményt csepegtettek a nemzet szivéhez egy jobb jövő iránt. Hírlapírói működése nagy és jótevő hatást gyakorolt hazánk mind politikai mind irodalmi életére oly időben, midőn mindkettő egy nyomasztó uralom átka alatt Dyögőtt. De lelkének nemes érzelmei közvetlenül csak szűk körben hatottak. Tóth Kálmán nem vágyódott a nagy világ bámulata és tapsai után; elég volt neki, ha jót tett a hozzá legközelebb állókkal. A hazáért, a szülőföldért akart csak élni; a hazát, a szülőföldet akarta csak szeretni; a haza, a szülőföld volt az ő mindene: a haza, a szülőföld tartozik neki mindennel. A szülőföld le is akarja róni a hálát, melylyel nagy fia iránt tartozik. Jöjjön segítségünkre a haza, nyújtsa segítő jobbját: emeljünk egyesült erővel szobrot a nagy költőnek, a dicső hazafinak, a nemes szivü embernek! Hozzátok fordulunk először, hazánk hölgyei, kik tudtok lelkesülni minden szépért és jóért, kik nem tekintitek áldozatnak, mit honleányi kegyeletből a haza oltárára felajánltok. Hazánk hölgyei! Ha valaha gyönyört találtatok a költő dalaiban, ha valaha megkönyeztétek az ő szenvedéseit: áldozzatok most filléreitekkel, hogy szenvedéseihez méltó emlék hirdesse a ti hálátokat. Hazánk ifjai, kiket a költő szivének legtisztább érzelmével szeretett, kik a legjobb és legönzetlenebb barátot veszítettétek el a dicső elhunytban: áldozzatok most filléreitekkel, hogy szeretetéhez méltó emlék hirdesse a ti hálátokat. Hazánk örege és ifja, mind, akik gyönyörködtetek a költő halhatatlan műveiben és felkölt szellemében: áldozzatok most filléreitekkel, hogy nagy leikéhez méltó emlék hirdesse az egész haza háláját. Ha e nemes czél elérésére egyesül a női gyengédség, az ifjúi lelkesedés és a férfiúi akarat: úgy rövid idő alatt Tóth Kálmán szobra állani fog azon a helyen, a hol bölcsője ringott és ahova ő a nagy világ zajából mindig vissza-vi3sza vágyott. Baján, 188'. szeptember hó 17. Dr. Hauser Mór s. k., polgármester. Állaga Imre s. b., főjegyző. — A „Veszprémi Független Hírlap“ s a „Veszprém“ szerkesztőségei közti viszonyt akará jelezni a „Veszprém“ múlt heti lapjában a „Veszprém“ szerkesztősége, de a laptulajdonos halálbüntetés és elcsapattatás terhe alatt megtiltotta a nyomdaszemélyzetnek az illető újdonság kiszedettetéséf. Adjuk tehát e lapunkban szószerint, a közönség tájékoztatásául. „Lapunk szerkesztőjének a „Veszprém“ kiadóczégével kötött szerződése ez év végével lejárván, e laptól akkor megválik. Az általa alapított új lap czíme „Veszprémi Független Hírlap“ s programraját czimében adja.“ No erre az újdonságra Veszprémben sem kellett volna több nyomdafesték, mint Fehérváron. — Veszprémi Naptár fog megjelenni e hó végével Veszprémben Konipolthy Tivadar szerkesztésében és Számmer Imre, fejérvári könyvkiadó kiadásában. A naptár tartalmazni fogja a megye minden hatósága, egyletei, intézetei tagjainak, az összes egyházi, tanítói, ügyvédi, orvosi kar, a kereskedők s iparosok névjegyzékét. Bővebb értesítést később hozandunk a vállalatról. — Rövid hírek. Petőfi költeményei olasz nyelven jelennek meg. — Midhat pasa és társai újabban me- dinna mellé szállíttattak, hol egymástól elkülönítve, szigorúan őriztetnek. — 900 millió liter viz fogyott el a mu.t hóban a fővárosban. — Sahra Bernhardt két előadásra november hóban Budapestre jő.— Emlékkövet állítanak az oroszok 1877. évben a Sipkaszorosnál elestek fölött. — A kormány vízrajzi hivatalt állít fel. — 80 frtot kért egy miskolezi vedéglős 3 db kenyérért és 2 iteze tejért a királytól. — Meghalt Bállá Károly a leg régibb színigazgató. — Uj keserüviz-forrást fedeztek fel Budán. — Dante szülőházát Florenczben elárverezik. — Áttért a rom. kath. hitre a vürtembergi király. — 187 éves asszony halt meg Braziliában. — Ormayt a sikkasztót Budapesterte kisérték. — Pagliano az ugyan e nevű világhírű szyrup készítője meghalt Florenczben. — Kecskeversenyt rendeznek Hollandiában. — Kisiklott a vonat az osztrákállamvasut pilisi állomásán, baj azonban nem történt. — Öt év múlva fejeződik be az Augol- és Francziaország közt megkezdett alagút, — 100,000 métermázsa súlyú sínre van szükség a magyar államvasutaknál. — Esküvőjét nagy pompával tartotta meg Berkes Lajos hires népzenész Budapesten. — Földrengés volt újabban Kioszban. — Geröfi Fűméből Eperjesre ment. — A gyógyithatlan bolondok háza Budapesten a városliget mögött épül.— Farkasok lakmároznak Arad körül Barakony község méneséből eddig 15 csikót fogyasztottak el. — 180 éves ember él Bogotában, (Közép-Amerika) ki egészséges, munkaképes és mindig hideg étellel él. — Garfield amerikai elnök meghalt. — Römer Fióris Zalamegye monographiájához adatokat gyűjtendő Nagy-Kanizsán időzik. — A plevnai hősök csontjait egy brisztoli trágyagyárosnak eladták. — Az oroszok egy Magyarország elleni háborút szükségesnek tartanak. — Mikor a muszka czár Danzigba utazott a legénységet mezítelenül küldték fel a hajóra, hol ruhát kaptak, de senkivel nem beszélhettek. — Sok fegyvert szállítanak a magyar határszélekhez Oláhországból. — Felfedezték Jeruzsálem régi falait.— 400,000 drb tiz íorintot bélyegeztek át a cseheknek. — Felgyujtással fenyegetik az elégü- letlenek Konstantinápolyt.—Bécs mellett havazás volt. — A „Wehrzeitung“ Lendlröl a következőket írja legutóbbi számában: „Lendl kapitány tiszti rangjáról lemondó kérvényét már benyújtotta, s e tény, közzététele a „Rendeleti Közlöny“- ben már legközelebb várható. E lemondás által, amit különben ezredének tiszti kara sürgetőleg javasolt neki, Lendl kapitány menekül ugyan a becBÜletbirósági eljárás alól, de azzal semmi esetre sem nyert sokat; a volt hadnagy, Göczel által történt kihívás el nem fogadása olyan tény, bárha be- csületbiróság afölött papirra tett Ítéletet nem hozott, mely Lendl kapitánynak nemcsak azt teszi lehetetlenné, hogy tovább is megmaradjon a tiszti rangban, de helyzetét még az úgynevezett társadalomban is egyszer mindenkorra elterditette. Mi nem tudjuk, hogy kik voltak azok, kik azt ajánlották Lendlnek, hogy Göczel kihívását el ne fogadja, de bizonyára rósz tanácsadók voltak. Mert azt kellett volna mondaniok, hogy Göczel elégtételadási képessége a legkisebb mértékben sem kétséges, s azért a kihívás visszautasítása az ő saját elégtételadási képességét semmisítette meg a jövőre. Ez pedig egy tisztre auuyit jelent, hogy rangját elvesztette .........Az a kifogás, hogy Göczel ha dnagy nyilatkozata által megszűnt olyan embernek lenni a kinek elégtétellel tartozunk, határozottan elvetendő, mert Göczel polgári erényét a becsületbíróság Ítélete semmi módon nem érintette. A becsület- bíróság nem tett egyebet, minthogy Göczel hadnagy felől kijelenté, hogy nyilatkozata miatt tiszti rangját elveszítette. Semmiféle gentleman nem fog tartózkodni egy pillanatig is elégtételt adni Göczelnek, vagy tőle elégtételt kérni.“ — Császárnak lenni se kényelmes dolog. Vilmos német császár, 80 éves aggkora daczára a legcsodálatraméltóbb fáradhatlan uralkodók egyike. A danzigi császártalálkozás csak nemrég történt meg. A német császár reggel 6 órakor érkezett, a hatóságok fogadták, azután Langgartenbe hajtatott, majd Bismarckkal tanácskozott. Neufahnvasserben szállt hajóra, találkozott a czárral, részt vett a diszebéden és vasúton viszsza- utazott Berlinbe. A császártalálkozás után az uralkodó Hamburgba utazott, onnan Itzehoeban, katonai szemléket tartott reggeltől, délutáni 2 óráig, itzehoeban jelen volt a diszebéden, azután visszatért Hamburgba, szemlét tartott a hadihajók felett, majd ismét Berlinbe, onnan pedig a karlsruhei nászünnepélyekre utazott. — Vadászkaland. Csetneken a múlt napokban H. S. bányatiszt, kimenvén a Hrádekban levő bányák megszemlélésére, a mint egy régi omladozó bányászkunyhó fele közeledik, meglát a kunyhóban egy sötét tömegből feléje csillogó két szemet és lület. Megáll s megszeppen, ez medve; s ucztóu vesd el magad, ijedten szaladásnak indul s vágtatott a legnagyobb félelem közt le a völgyön, vissza sem nézve, mig a „Nyirjesen“ levő magán lakához nem ért. Bejövén a városba, a történt „sztr&cheszt“ hivea előadta többeknek, a kikkel találkozott. K. B. erdész, félről hallgatván a medve históriát, keményen dörzsöli a markát, no hiszen jaj neked maczkó, majd ád ő neki, s másnap kora hajnalban T. Gy. barátjával, s még két kerülővel keményen felfegyverkezve, még keményebb fenyegetések közt kimennek a biztos helyen hitt medvére, s mint a mondott kunyhóhoz közelednek, fegyvereiket felhúzzák, s arezhoz szorítva — czélozva — mind négyen igyekeznek a kunyhóban lenni látszó medve felé haladnak, közelednek, a medve nem mozdul. No most vigyázat, súgja a vezér, egyszerre lőjjünk, s óh fátum; a mint a kunyhóban jutnak, látják, hogy az egy korhadt görcs, fatuskó, mely egy medvefejhez hasoniit, s cum pudore haza ballagnak a csalódott vadászok. — A szerelmes dobos tragédiája. Pécsett — írja az odavaló Figyelő, — Mózer Norbert 68. zászlóalj beli honvéd dobos a 19 számú barakkban agyonlőtte magót. Mózer Norbert szeretett, egy szép leányzót tiszta szívvel, igazán, de viszontszerelemre — fájdalom — nem talált. A legutóbbi időkben minden polgári ruháját, ezen kívül óráját, gyűrűjét zálogházba csapta s a pénzt kedvesének adta, hogy ezzel is megmutassa, mennyire szereti. Minden hiába volt, a „márványszivü“ leány elfogadta ugyan a pénzt, de mégsem szerette a Marsfit. Pénteken éjjel elszánva magát a legvégsőre a rajongó szerelmes, mélységes mély bujában lekapta szomszéd társának polczáról a fegyvert, megtöltötte, egy levélkét tűzött a puskavesszőre és egy evőkonalat helyezve a fegyver billentyűjére, szájába vette a cső végét s a lábával a kanálra lépett, mire a töltény eldurrant s a szerencsétlen szerelmes agyvelejét keresztülfurva a golyó, azonnal a másvilágra röpítette lelkét. A levélben, melyet a puskavesszőre tűzött, társaitól búcsúzott el, megmondva tettének az okát. — Szörnyű bűntény. Rossia községben — irja a Bihar — bizonyos Bokoj Andronyikné pénzkikölcsönzéssel foglalkozott, zsebében is volt a falu jó része. Adós és hitelező közt fennálló természetes viszonynál fogva Bokoj Andronyikné iránt nagy ellenszenvvel viseltetett az egész község. Legkevésbbé állhatta azonban őt ki Garria Juon, kit az asszony már évek óta sürgetett tartozásának kifizetésére. Bokojné legutóbb1 időkben végrehajtással fenyegethette Juont, vagy ez megunta az örökös zaklatást, elég az hozzá, hogy összebeszélvén több társával, éjnek idejéu az asszony házára törtek. A betörők most megragadván az ágyában fekvő nőt, késszurásokkal és baltaütésekkel kényszeritették azon rejtekhely megnevezésére, hol pénzét tartja. A már félholtra kinzott asszony pénzes szekrényén kívül azt is felfedezte szerencsétlenségére, hogy kínzóit felismerte. Ezek tehát fejét levágván, a talált s több száz forintra menő pénzzel megugrottak. Mintegy két hét telt el mig a járáscsendbiztos kézrekeritette Juont, nehány társával együtt. — A gyilkosok természetesen a vizsgálat tartamára a járásbíróság börtönébe kerültek. — Pár nappal ezelőtt Juon jelentkezett a járásbirónál s miután elébe bocsáttatott, kijelenté neki, hogyő több száz forintig megrövidité társait, s hogy egy alkalommal a nagyváradi útvonalon 400 Irtot lelt; most miután úgy is tudja, hogy a börtöut ki nem kerüli, nem akarja, hogy azon általa elásott pénzösszegek haszontalanul ott maradjanak; ő tehát úgymond kész azon helyre vezetni a járásbirót, hol a pénz el van rejtve és majd adja vissza jogos tulajdonosaiknak. A járásbiró eleinte kétkedett a fiú jóhiszeműségében, de végre hajlott annak esküdözéseire és egy börtönőr kíséretében elindult az összekötözött kezű rablóval. Nagy és fárasztó utat tett meg a hegyes vidéken a felfedezésre indult csapat. Egy helyen a járásbiró meg akart pihenni, mire a rabló figyelmeztette, hogy az felesleges; mert már alig van 15 lépésnyire a hely, hol a pénz el van ásva. Alig indulnak meg, egy helyen, hói az ut mellett mély sziklahasadék tátongott, a gyilkos levetette magát a földre s kezdett a meredeken lefelé gördülni. A börtönőr utána ugrik és megkapja, a szökevény azonban maga után húzta s e közben elsült a börtönőr puskája, melyet ez elhagyván, hihetőleg valamely kőhöz ütődött. E zavarban, melyet a fennállók kiabálása még növelt, a rabló kiszabadította magát a börtönőr kezei közül és elmenekült, mai napig sem került vissza. — Kicserélt feleségek. Rozerleuillesből (Lorraine) írják: A helység két vinczellérje pár év előtt azt tapasztalta, hogy fiatal feleségeiket nem szeretik már úgy, mint régenten. Hosszas tanácskozás után bélyeges papiroson szerződést kötöttek, mely szerint feleségeiket kölcsönösen kicserélik. A szomszédok ugyan bámulták az ujmódi cserét, de mivel mindkét házban béke s egyetértés uralkodott, nem beszéltek többet e különös esetről. Pár nap előtt az egyik kicserélt feleség leánykát szü't s most a hatóságok zavarban vannak, hogy az újszülöttet a férjnek, az anyjának, vagy pedig atyjának nevén irják-e be a polgári anyaköayvbe. — Egy szultána temetése. — Tudvalevő, hogy Ahmed Ejub heráti emir ez idő szeriDt hadat visel unokatestvére: Abdurraman afganisztáni emir ellen. Ahmed Ejub Kabul ellen nyomulva magával vitte néhány feleségét és gyermekét is. Mig Krisk alatt táborozott, meghalt kedvencz neje, ki még csak 15 éves volt. Az emir parancsára a halott sátrában azon a helyen ásták meg a sirt, ahol ágya állotts a sir oldalait drága szövetekkel borították. Ezután az emir és tábornokai vállaikra vették a hullát, mely 60.000 frank értékű sálba volt burkolva — és a sirhoz vitték. A temetés utáu a sátorban a szegényeket megvendégelték és alamizsnát osztogattak nekik. A szegények távoztával, a sátort felgyújtották s az porrá égett minden benue levő bútorral és drágaságokkal együtt. — Komédiás élete és halála Páris egyik mulató helyén Delaplanche gyranastikus azt mutogatta, hogy ő, akármint megkötözzék is valami székhez, ki tud szabadulni kötelékeiből. E hó 20-án ismét meg volt már kötözve, de azt mondta, hogy addig nem mutatja magát, amig a közönség 30 soust össze nem ad. Nagy nehezen összejött 28 sous, s akadt egy könyörületes ur, — kínosan hosszú szünet után, — aki a hiányzó két soust pótolta. Delaplanche erre elkezdett kibontakozni a hálóból, kezei már szabadon is vaiának, midőn egyszerre két szeme tágra kinyílik, s feje lassan aláhanyatlik mellére. Hozzásietnek, fölo'djak, — késő volt: már meghalt. S erre nekisiet a holttestnek felesége és hat árvája, s elbontotta zokogással, csókkal. Humarjába gyűjtöttek számukra egy kis összegcsét. CSARNOK. A vámosi búcsú. (Saját, külön, Imcsnjáró, bűnös tudósitónktól.) — 1881. szept. 25-én. — Voltál-e már nyájas olvasója, vagy bájos olvasónője e hírlapnak, falnsi búcsún. Voltál? Úgy e nem ? No jer hát el én velem; én elvezetlek téged a vámosi buc-ura. * Szelid őszi este van. Itt ülök csendes kis szobámban és gondolkodom a régi időről, régi szép napokról — régi boldogságról-----Ol yan szépek szoktak lenni azok az én gondolataim ! Fáj a szivem most is kegyetlenül, a szemembe már-már egy sós könycsepp igyekszik megjelenni, midőn szerencsémre kopogtatnak ajtómon. Búskomor ábrázatom mosolygásra cserélve, kiál- tám reszketve: szabadi (Azt hittem valamelyik hitelezőm rátalált uj lakásomra). A „szabad“ szóra kinyillik az ajtó és megjelenik nemes Vámos község becsületben rég meg nem kopaszodott kisbirája — Azért küldött az érdemes elöljáróság, hogy invitáljam meg a tens urat a mai búcsúra. — Nem menek én ma búcsúra édes kisbiró uram. — De el kell jönni a tens urnák, mert, ha el nem jön, hát a falu felelősségére rágyújtom ezt a házat. Mit volt tennem, kocsira ültem és mentem a vámosi búcsúra. * Húzta az az öt potya szem czigány, olyan szomorúan, olyan keservesen, hogy még a szikla is meglágyult volna tőle. Rúgta a port a falu szép reményekre jogosító ifjúsága, úgy, hogy majdcsaknem kiesett a lábuk alól ez a gömbölyű világ. „Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyütt vonóból bot!“ És én is jártam, szép lányokkal, szép menyecskékkel. Ott volt a vidék virága, a bakonyi szép rózsák a balatoni liljomokkal egy koszorúba fűzve.
