Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)

1938-11-30 / 48. szám

1938 november 30 48. szám HARMINCHARMADIK évfolyam VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP, Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 117-981 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 Az anyaország és a visszacsatolt területek Felkay Ferenc tanácsnok nyilatkozata A főváros törvényhatóságra díszes keretben és jelentőségéhez híven ünnepelte meg a nagy törté­nelmi eseményt, mely a bécsi dön­tésen keresztül vérnélküli győzelem­hez juttatta s ezáltal igazolta is a húszéves magyar propaganda mun­kát, ami a Benes-féle gyűlölet-poli­tikával szemben a békét akarja visszaállítani Kelet-Európábán és a Duna völgyében. A főváros közgyűlésén Karaf láth Jenő főpolgármester és Szendy Ká­roly polgármester nagy beszédekben méltatták a valóban történelmi ese­ményt. Mikor Szendy Károly polgármester amaz in­tézkedéseket ismertette, melyek mint a főváros sze- retetének nyilatkozásai kétségbevonhatatlan tanúsá­gai annak az érzésnek, amit a főváros minden pol­gára érez és táplál a vidék s főként a most vissza­Felkav Ferenc Felkay Ferenc tanácsnokhoz fordultunk, aki tudvalevőleg az ifjúsági mozgalmak, kirándulások, tanulmányi utak fő-fő irányítója s akinek ekképpen bő alkalma is lesz ahhoz, hogy eddigi áldásos tevékenységét kiszélesítve, s a vissza­csatolt területek ifjúsága javára kamatoztassa. Erre vonatkozólag Felkay Ferenc tanácsnok a következő érdekes nyilatkozatot tette a Független Budapest munkatársa előtt: — Amilyen nagy lelki örömmel tölt el engem s az ügyosztály minden tagját a felszabadult terüle­tek vér nélkül való visszaszerzése, annyira maga­mévá tudom tenni polgármesterünk elgondolását, hogy a teljes összeforradást, a húsz év esetleges ká­ros lelki hatásait a személyes érintkezés leghatható- sabb módszerének megteremtésével s főleg a fogé­kony lelkű ifjúság bevonulásával igyekezzünk meg­teremteni s minél jobban elmélyíteni. — Ma még talán túl korai volna a tervnek konkrét felsorolása. Csak hogy általánosságban mu­tatott a lehetőségekre, amik a már bevezetett kirán­dulások és tanulmányutak kapcsán lelki haszon­képpen az ifjúságra háramlik, nagyban megköny- nyítve a nevelés munkáját, mikor ennek hatását és eredményeit a közvetlen átélés feledhetetlen egyéni hatásaival növeli és gazdagítja. A HÉV alkalmazottak kívánságai és panaszai mai rendszer mellett ez a szofgálaJt, az életveszede­tért területek magyarsága iránt, olyan helyeslés zúgott fel a közgyűlés termeiben, ami egymagában is igazolni látszott azt a felfogást, hogy olyan ese­mények játszódtak le a szemünk előtt, melyek min­den nagylelkűséget és áldozatkészséget indokolttá, tesznek, még ma is, mikor — sajnos — maga a fő­város is nehéz harcot vív a maga gazdasági életének egyensúlyban tartásáért és biztosításáért. Talán maga ez a helyzet volt a szűlőoka és indoka, hogy a polgármester többször csak jelezte a jótékonyság körvonalait, hozzáadva, hogy a konkrét indítványt majd később fogja a közgyűlés elé terjeszteni. Ha nem csalódunk, ez a kapu nyitva hagyása s egyben az Ígérete annak, hogy a főváros bőkezűsége a helyzet javulása szerint fog alakulni. Tekintettel, hogy a polgármester elgondolása szerint igen nagy szerephez jut az újonnan felveendő kapcsolatban maga a gyermek, illetve az ifjúság: magához — Természetes, —mondja a tanácsnok — hogy a lehetőség szerint meg fogjuk ragadni az alkalmat, hogy nemcsak magát a felszabadult városokat, főként is legelső sorban a bujdosó fejedelem pihenő helyét, Kassát, a magyarság szent városát — ha lehet — közelebb hozzuk a ma­gyar gyermekek szívehéz hozzá szoktatva őket, hogy ebben a városban ne csak magát a fizikai objektumot, a tégla és a kő masszáját lássák, hanem megérezzék benne azt a lelkiséget is, ami ezt a városunkat oly közel tudja hozni minden magyar lélekhez, hogy benne azt a gócpontot érezzük, ahol a magyar szív és a magyar lélek a legforróbban dobban s amit csak az ezeréves történelem tud megmagyarázni és megértetni. — Magam személyileg is sokat foglalkozom a gondolattal és szinte egyéni büszkeségem a remény, hogy e téren az ügyosztály oly módon fogja polgár- mesterünk elgondolásait a maga munkájával segí­teni, előmozdítani, ahogyan csak erejétől telik, hogy minden erő összetevődéséből szülessék meg a főváros és a visszacsatolt területek összefolyásának és elvá- laszthatatlanságának nagy megnyilatkozása és szent demonstrációja. A tisztviselő otthona A fővárosi tisztviselő a világ legcsodálatosabb embere. Éjjel-nappal hivatalában ül, végzi nehéz munkáját: szinte emberfeletti, im.it dolgozik ezek­ben a mai nehéz időkben. És mindezt anélkül, hogy biztosítva lenne a maga és családja gondtalan élete. Hiszen nem is olyan régen, alig néhány esz­tendeje, állandó rovata volt úgyszólván a [napi­lapoknak a tisztviselői fizetéseit leszállítása; alig történt meg az első csökkentés, máris előrevetette árnyékát a második, azután a harmadik és így to­vább, szinte végtelen sorozatban. Mert nemcsak a bevallott fizetéscsökkentéseket kell ebbe a sorozatba számítani, hanem azokat is, amelyek a mellékjáran- .dóságokat, a kicsiny, de jól megszolgált filléreket és pengőket vették el a fővárosi tisztviselőtől, anélkül, hogy a nyilvánosság előtt a tisztviselő bármikor is felzúdult volna. Nem hallottuk a hangját: összeszori- tott fogakkal dolgozott és dolgozott, a munkába me­nekült kínzó gondjaitól, családjának nélkülözései elől. De azután magára eszmélt. Rájött arra, hogy csak sajátmaga segíthet a maga baján, kívülről senkire sem számíthat. Egyedül a főváros vezető­sége sietett segítségére ebben a hérosz! küzdelem­ben és lassan-lassan, lépésről lépésre megkezdődött a romokon az építő munka, hogy amit elvettek, azt valamilyen formában maga a tisztviselő, az alkalma­zott építse fel. A fővárosi Segítőalap csodákat tudna mesélni arról a példátlan erőfeszítésről, amellyel a főváros dolgozó munkása küzd egziszten­ciájáért, olyan egységben, olyan összefogással, amire talán még soha nem volt példa. Pedig nagyon ránehezedett az idő a Segítőalapra is, hiszen ez az intézmény, amely a 'tisztviselőé, vele együtt olyan nehéz helyzetbe és olyan feladatok elé került, ame­lyek megoldhatatlanoknak látszottak. Amikor leszállították a fizetéseket, le kellett •szállítani a főváros tisztviselőinek a maga élet­nívóját is. Kisebb falat kenyér jutott a gyermekek­nek, kevesebb ruha meg cipő és kisebb lakás. Csak a gondból jutott több, más mindenből kevesebb. De a tisztviselő nem vesztette el lelkét: a esüggedés első órái után újból felvette a harcot, hogy tisztessége­sebb életfeltételeket biztosítson magának. A Füg­getlen Budapest az utóbbi évek folyamán állan­dóan ismertette azokat az erőfeszítéseket, amelyek a tisztviselők helyzetének megjavítására szolgáltak, legutóbb pedig beszámolt azokról a lakásépítési ak­ciókról is, amelyeknek az a céljuk, hogy emberhez és polgárhoz méltó, a főváros magas szellemi és kulturális színvonalához illő otthona legyen a tiszt­viselőnek. Mint megírtuk, hatalmas tisztviselő- társasházak épülnek és most itt az új szociális ak­ció is, amely kis kertesházakban akarja békés, nyugodt és egészséges otthonhoz juttatni a székesfő­város csendes robotosait. Mi, akik évtizedek óta látjuk tisztviselői gene­rációk sorait felnőni, akik figyelemmel kísérjük a városháza adminisztrációjának egész életét, mi érez- ; zii.k át legjobban, mit jelent a tisztviselő életében az a tudat, hogy miközben ő a közért, a főváros minden egyes polgáráért dolgozik, azalatt családja egészséges környezetben, a huszadik század kultú­rájához méltó lakásban élhet. A gyermekszoba, — szokták mondani — döntő az emberek jelle­mére, egész jövendő gondolkodására. A gyermekszoba, amely eddig nem volt, ezentúl azonban lesz. Lesz, mert a főváros vezetősége és a tisztviselőtársadalom összefogása most megteremti az eljövendő Budapest tisztviselőinek gyermefeszoblált |é's nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy ezeknek a gyermekszobáknak egyszer még döntő szerepük lesz Budapest egész életére, jövő fejlődésére. Lehet, nagyon könnyen le­het, hogy valamelyik most épülő öröklakásban, vagy kertes házban nő majd fel Budapest leendő polgár- mestere: nemcsak embereknek, hanem a fővárosnak jövője is ott épül ezekben az új szociális alkotások­ban. A legnagyobb elismeréssel, igaz szeretettel üd­vözöljük a fővárosnak ezt az akcióját. Ha valaki megérdemli, hogy legalább ilyen módon segítsenek rajta, úgy a főváros tisztviselője az. Ez a tisztvi­selő szemérmes é® nem viszi a világ elé a maga gondjait. Szégyenli, hogy milyen lakásviszonyok kö­zött él. De ezentúl nem. kell majd szégyenkeznie. Ne­mesebb célú akciót, mint azt, amely a szégyenkezés­től, a megalázót tatáig érzésétől menti meg a főváros nagyszerű tisztvisőlőgárdáját, elképzelni nem tu­dunk, de nem is lehet. Hisszük, hogy az a szív és gondolkodás, amely ezt az akciót kezdte, folytatja munkáját, és visszaad mindent, mindent a főváros tisztviselőinek, amit az idők és a sors mostohasága vettek el tőle. A HÉV-alkalmazofttak memorandumot nyújtottak be a vállalat igazgatóságához, ebbeni többirányú sérelmük orvoslását kérték. Különösen a munkaidő tekintetében vannak panaszaik a HÉV alkalmazot­taknak. Az állomáselöljárók, állomásfelvigyázók mai be­osztásuk mellett 24, sőt 48 órás szolgálatot teljesíte­nek egyfolytában. Egyes helyeken 36 órás szolgálat vap rendszeresítve, úgyhogy az alkalmazottak tel­jesen kimerülnek és úgyszólván nincs is szabad idejük. Amellett, e terhes szolgálat ellenére, anya­gilag is rossz, ,ai beosztásuk, nincs a magasabb fize­tési osztályba való előmeneteli lehetőségük. Ugyan­csak terhes a pénztárkezelők szolgálati beosztása is. A kalauzok szintén kérik a szolgálati idő rendezését, még pedig oly formában, hogy -a szolgálati idő osz­tatlan legyen és ne tartson tovább niaipi 8 óránál. Sók a panasz a hosszadalmas leszámolások miatt is, mely időt a HÉV nem fizeti meg. Azt ké­rik, hogy a 8 órául túl való szolgálatot, beleértve a leszámolással eltöltött időit, túlóraként külön dí­jazzák. A vonatvezelök és féhezők szolgálati idejének szociális szellemben való megváltoztatását kérik. A lemtől eltekintve, teljesen kimeríti az idegeket. Kí­vánatosnak tartják, hogy a vonatvezetők és féke- zők, terhes szolgálatukra való tekintettel, már 24 évi szolgálati idő után teljes nyug­díjra tarthassanak igényt. A vonatkísérő részére kilométerpénz rendszeresíté­sét, vagy utazási átalány folyósítását kérik. Nehéz helyzetük van az állomási málházóknak is, akik 72 órás munkát végeznek. Részükre a munka­idő leszállítását, éjjeli pótlék bevezetését es havonta kétszer 48 órás pihenői kérnek. A motorviezetők szin­tén 24 évi szolgálati idő utáni teljes nyugdíjra tar­tanak igényt és a 36 édes szolgálati idő leszállítá­sát kérik. Azok az alkalmazottak, akik 4 középiskolával rendelkeznek, a C táblázatból a B táblázatba való átminősítésüket kérik. A műhelymuukások panaszol­ják, hogy 8—10 év ótiai elzárták előlük a,z előmene­telt. Kérik e sérelem orvoslását és kinevezésük, illetve előmenetelük megindítását. A különféle munkakategóriákban szereplő főiskolai végzettségű és érettségizett alkalmazottak valamennyien kérik tisztviselőkké történő átminősítésüket. A pálya mun­kások a nyugbérintézet kötelékébe akarnak kerülni, egyben kérik a természetben kapott lakások béré­nek mérséklését.

Next

/
Thumbnails
Contents