Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)
1938-11-16 / 46. szám
HAR M1NCHÄRMA RMADIK évfolyam 1938 november 16 46. szám Független Budapest VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden (BUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 117-981 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PARTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA Feltámadó ország »Könnyű a házat felgyújtani, de felépíteni nehéz« — mondta vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója azon a csodálatos őszi délelőttön Kassa piacán, amikor a felszabadult város népe önfeledt örömmámorban ünnepelte a kormányzó bevonulását az ősi falak közé. Mi, magyarok, most építjük föl új házunkat, melyet a világégés és a gonoszság pusztított el, húsz esztendeje. A ház, sajnos, még nincs készen, de alapja, a szenvedésekben megedzett csonka ország, szilárd és egységes és most már megtarthattuk a bokréta- ünnepet is, Komáromban, Kassán, Érsekújváron, Losoncon, Léván, Rozsnyón, Munkácson, Ungváron és a többi felvidéki városban, meg sok-sok községben, amely az ősznek minden virágát elhozta ennek az építkezésnek gyönyörű ünnepére. Földig rombolták le házunkat. A romokból kellett újjáépítenünk. Nehéz volt, nagyon nehéz a munka: sokszor úgy éreztük, hogy elhagy az erőnk, nem bírjuk tovább. Lefogták kezünket ellenséges poroszlók, elkövettek mindent, hogy megakadályozzák, nehezítsék az építkezést; fülünkbe sivították a reménytelenség és kétségbeejtés minden hangját, hogy elcsüggesszenek, elvegyék bátorságunkat és hitünket. És idebent, a csonka hazában is nem egyszer mutatkoztak olyan jelenségek, hogy úgy éreztük, vége mindennek, nincs tovább. De őrködött felettünk a magyarok Istene, az a csodálatos nemzeti géniusz, amely Muhi-piuszta, Mohács és Trianon után annyi száz meg száz éven át megtartott bennünket magyarságunkban és önérzetünkben és voltak vezetőink, akik nem engedték, hogy átadjuk magunkat a letargiának. És most ismét emelt fővel szegezzük homlokunkat az égnek. Hittel, bizalommal, friss reménykedéssel és friss erővel folytatjuk a munkát. Most már nem hisszük, hanem tudván tudjuk, hogy be fogjuk fejezni a nagy munkát: felépítjük Szent István birodalmát és ebben a poklok kapui sem dönthetnek meg bennünket. Horthy Miklós vezet fehér paripáján az Igazság és Élet útján az ígéret Földje felé és nincs magyar, kinek lelkében már ott ne ragyogna a csillogó kép, az új Haza szent eszménye. »Dolgozzatok, míg a mécses ki nem alszik« — mondja a szentírás szava, a mi mécsesünk lángja pedig fennen lobog, fényesebben, mint valaha, ott ragyog ez a láng minden egyes magyarnak a lelkében, hogy beteljesítse azt a művet, amelyet történelmi elhivatottságunk szent parancsa rendelt számunkra. A nagy ünnepnapok után ismét itt vannak a munka hétköznapjai. Néhány pillanatra megálltunk — ha van nép, amely megérdemelte ezt a kis pihenési, úgy mi megérdemeltük — és folytatjuk a verejtékes küzdelmet. Budapest, az. ország fővárosa áll az élén a nagy építkezésnek: nem volt soha méltóbb főváros egy országhoz és annak nagy hivatásához, mint Magyarországé. Szerdán ünnepi közgyűlésre ül össze Budapest törvényhatósági képviselete, hogy húsz év keserűsége, komor fájdalma, idegölő tépelődése, vergődő lázongása után végre egyszer igazi ünnepet üljön. A nemzet fővárosa elküldi üdvözletét, szeretetét, szívének miniden kiáradó boldogságát a Felvidék örömkönnyes tájai felé, mint az anya, aki annyi szenvedés után ismét kebelére ölelheti elveszettnek hitt leányát. Nincs szükség pompás szavakra, hogy kifejezzük, mit jelentenek ők minékünlk, az egymillió magyar, a városok és falvak, rónák és hegyek, amelyek megírni ußtak felénk, idejöttek hozzánk, de mégse maradhatunk ki a nagy megnyilatkozásból, amely könnyekben és szavakban, imádságban, széles mosolyban és a meghatottság artikulálatlan kitöréseiben száll feléjük a csonka ország minden tájáról, minden egyes lakójától. Budapest ünnepel. A szív és boldog hódolat ünnepe ez. Adja a Mindenható Űristen, hogy ez az ünnep csak kezdete legyen annak a sorozatnak, amely felé óhajtva néz Szent István népe: kezdete legyen a magyar feltámadásnak, annak a feltartóztathatatlan folyamatnak, amely álmaink dicső országába elvezeti Budapestet, a feltámadó ország feltámadt fővárosát. Bornemisza Géza: ..A korma Bi.* egészség es szociálpolitikája ki akarja terjeszteni szociális gondoskodását minden társadalmi rétegre s ezért az ipari és a kereskedelmi alkalmazottak minimális fizetését is rentlezf* Talán egy minisztériumot sem érint olyan közelről a Felvidék kérdésének szerencsés és vérnélküli megoldása, mint éppen az iparügyi minisztériumot. A visszacsatolt területeken tudvalevőleg szép számmal élnek kisiparosok, főleg Kassán, de á kisebb városokban is, úgyhogy a visszacsatolás ténye örvendetes megnövekedését jelenti ennek a társadalmi rétegnek, melynek évetekéit Bornemiszai Géza olyan meggyőződéssel és lélekkel tudja képviselni. Ennek bizonyságát sok olyan új törvényünk szolgáltatja, amelyek arra vannak hivatva, hogy a magyar kisiparostársadalom erkölcsi és anyagi súlyát növelje s ezt a társadalmi osztályt arra a magaslatra emelje, ahova egykor a céhrendszer fel tudta emelni tanultsága. mesterségbeli ügyessége és rátermettsége révén. Maga Bornemisza Heza Bornemisza Cíéza miniszter a Felvidék kedvező sorsfordulóját, a kisiparosság- szemszögéből ítélve, kijelenti, végtelen öröm tölti el, hogy — meggyőződése szerint — a legutóbbi években a kormány olyan szociálpolitikát folytatott és annyi megértést tanúsított a kisemberek sorsa és anyagi érdekei iránt, hogy most már a megerősödött kisiparostársadalom együttes és összefogó munkássága csak Gyorsítani fogja azt az ütemet, amit a boldogulás parancsa szerint el kell érnie, hogy a magyar kisipar, méltóan régi hírnevéhez, megállja a helyét. Tekintve, — szól a miniszteri nyilatkozat — hogy például Kassa mindig igazi kis- és kézműipari központnak számított s ennek a nagymultú, nagyjelentőségű városnak a visszacsatolása az országhoz nagy lendületet ad majd egész Észak-Ma- gyarország ipari fejlődésének és gazdasági helyzetének. — Nagyon jó hangulatot keltett a társadalom minden rétegében, hogy amíg egyrészt a kormány a családi munkabérek bevezetésével igyekszik a munkásság életszínvonalát emelni és szociális jólétét biztosítani, addig másrészről az ipari magánalkalmazottak munkaviszonyát is szabályozni óhajtja, mégpedig a minimális fizetések szabályozáséival. Sőt még ennél is tovább megy, mikor ezt az intézkedését már á kereskedelmi alkalmazottak életére is kiterjeszti. Lehetetlen, hogy ebben a jóindulatú gondoskodásban célratörekvés és megértés ne volna a kormány részéről. zette a kormányt, amikor igyekszik megvalósítani a családi munkabér rendszerét, amit nem akart egyszerűen lemásolni, átvenni vagy »lekopírozni«, hiszen ezzel nem is ért volna célt. Tapasztalás szerint ugyanis idegen talajból egyszerűen átvett, átültetett rendszerek nem szoktak hosszúéletűek lenni s hamarosan elsorvadnak, míg ellenben azok, melyek a hazai viszonyokhoz alkalmazva jöttek létre, hamarosan gyökeret eresztenek és kiterebélyesednek. — Erős a hitem, hogy így lesz majd a családi munkabérrendszerrel is, ámít minden tényezővel való megtárgyalás, hosszas kísérleti tanulmányozás után vezettünk be, hogy így meglegyen az átmenet s ne ugrásszerűen történjék az iljítás és ne 5gy, hogy a kedvezményezettet valahogyan szembeállíthassa magával a munkaadóval. S éppen azért, hogy nem hirtelen kezdtük el a dolgot s nem gyors és múló sikert akartunk, hanem olyat, ami valóban szociális javításnak, reformnak számíthat: voltunk elővigyázatosak és megfontolok. Most már — azt hiszem — azt is kimondhatjuk, hogy nem is eredmény nélkül, mert — amint a jelek mutatják — a kezdet kezdetén már túlvagyunk s elismeréssel adózva minden érdekelt tényezőnek, az intézmény élő valósággá vállán szolgálja a magyar szociálpolitikai gondolat érvényesülését és diadalát. — Van abban valami célzatosság, — vetem fel a tiszteletteljes kérdést — hogy kegyelmes uram rögtön a családi munkabérrel egyidőben akarta szabályozni az ipari magánalkalmazottak minimális munkabérét is? — Amint mondottam, — feleli a kegyelmes úr — a szociális gondoskodás csak akkor felel meg igazán rendeltetésének, ha valóban megold kérdéseket, mégpedig anélkül, hogy ugyanannyit ártana más oldal felé. mint amennyit bizonyos osztályoknak esetleg használni tud. Másképpen ezt úgy is mondhatom. hogy ne rontsa el az egyik kéz, amit a másik kéz építeni akar. S azt hiszem, nem kell bővebben magyarázni, hogy miért kell nekünk még a látszatát is kerülnünk, mintha mi nem minden osztály boldogulását óhajtanok, hanem elfogultan csak egyes osztályok érdekét akarnék. A szociálpolitikának főkövetelménye, hogy olyan legyen, mint a napsugár, amelynek áldott melege mindenkire rávetíti fénysugarát. Talán annál inkább, minél jobban nélkülözte eddig ezt a napsugarat. Nem volna helyénvaló, ha ugyanakkor, amikor a munkásság érdekében bevezettük a családi munkabér rendszerét, ugyanakkor ne vennők észre azt a hiányt, ami az ipari magánalkalmazottak életében jelentkezik, ahol az alkalmazottak élete úgyszólván teljesen kiszolgáltatott, mert az elhelyezkedés olyan nehéz és kilátástalan, — Ez a politika — mondja a miniszteri magyarázat — abból a régi kezdetből indult ki, hogy a társadalmi egyensúly biztosításának nagy érdeke megköveteli, hogy hogy még attól is vissza kell riadnia, hogy jogos igényének hangot adjon, ha nem akarja magát kitenni az állástalanság és kenyértelenség veszedelmének. amikor egyik társadalmi osztály sorsát megjavítani igyekszünk, ugyanakkor ne hányjunk szemet a másik osztály sérelmei előtt sem. Mert a kormány kötelessége minden osztály jogos érdekét képviselni és lehetőség szerint úgy vezetni az ügyéket, hogy minden vonalon érezhetővé váljon a szociális gondoskodás jótékony áramlása. Ez ve— Ezért kell itt a hatósági beavatkozás s ezért igyekeztem a kérdés törvényes megoldásával áthidalni azt az űrt, ami eddig a munkaadó és munkavállaló közt keletkezett. Áthidalni, mégpedig azzal, hogy egyrészt az egymásrautaltság érzetét keltsük fel mind a két félben és ezt elérve, olyan ponton találkozhassunk, ahol a méltányosság és a lehetőség találkoznak s amiből mindkét félre, de
