Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)

1938-11-09 / 45. szám

Budapest, 1938 november 9. Független Budapest 7 HÍREK „FÜGGETLEN BUDAPEST" A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA FŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA _ Illyefalvi I. Lajos ünneplése. Harmincéves sz olgálati jubileumát üli most Illyefalvi I. Lajos, a főváros statisztikai hivatalának kitűnő igazgatója. Túl a hivatali és hivatalos ünneplésen, a főváros egész közönsége és az egész mű­velt magyar közvélemény is ün­nepli a jubilánst: a szerény, ked­ves embert, az európaihírű tu­dóst, a nagyszerű szervezőt, a fá­radhatatlan munkást és azt a sok- sok egyéb remek kvalitást, ame­lyeket ez a név foglal össze: ^ T,„ „ . . T T . Illyefalvi I. Lajos. Meghatott sze- '' '1 ' ajos retette-lj üdvözli a Független Bu­dapest is a jubiláló igazgatót, abban a reményben, hogy még sokáig szolgálhatja a fővárost és a ma­gyar kultúrát azon .a helyen, ahová a sors állította. — Halálozás. Szepessy Rezső dr., ny. székesfő­városi kerületi elöljáró november 2-án, életének 77-ik évében, rövid szenvedés után elhunyt. Szepessy Rezső a főváros egyik legnagyobb kerületének, a X. kerületnek volt elöljárója. Halála őszinte, mély részvétet keltett mindenütt, ahol ismerték kiváló képzettségét és rátermettségét. Szombaton délután temették Gödöllőn igen nagy részvét mellett. — Lakásnyomor, lakáspolitika (Irta: dr. Dénes István, v. nemzetgyűlési képviselő.) Dénes István új röpirata a magyar szociális problémák egyik legfontosabbikát, a lakáskérdést, a tömegek emberi elhelyezését sürgeti. Nagy tudással, a tárgykör tel­jes ismertetésével .tárgyalja a szerző ezt a fontos nemzeti kérdést, egyben megadja a helyes megoldás útját is. A tanulmányt az a temperamentum és azok a magas szellemi értékek jellemzik, amelyek Dénes István közéleti pályáján mindig irányítónk voltak. ZS1N ZOL 7MN KÖZVÁGÓHÍDI VENDÉGLŐJE BUDAPEST, IX., SOROKSÁRI ÚT 58. SZ. Tóth Imre és Társa gépészmérnökök Központi fűtés, szellőztetés Budapest, VIII., Kender ucca 32. szám Telefon: LJ8 392 — A lapltt atott - 18^5 AGRESSZÍV, SZULFÁTOS talajvíznek ellenálló „S. 54“-es nagyszilárdságú portlandcement. Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Budapest, V., Sas ucca 25. Telefon: 125-284 Bohacek L. Pál fémárugyár különleges foszforbronz ötvözetek Budapest, VI,, Röppentyű n. 23. Telefon: 291-386 — Krizantémumkiállítás az Állatkerben. Az állat- és növény kert igazgatósága mint minden ősa- szel, az idén is megrendezi a pálmaházban krizan- témum és egyéb virágos növények h'áz,i kiállítá­sát. A kiállítás vasárnap, november 6rám nyílt meg ] és november 20-ig tart. Megtekinthető az állat­kerti és pálmaházi rendes belépődíjakért reggel 9 órától délután fél 5-ig. — A Virág-kedvelők Egyesületében, november 10-én, csii- nöfrtö-kiön -délután. fél 5-töl 6-ig, VIII., Eszterhá-zy utca 4. szám alatt Füredi Jenő tart előadást: »A kisfoerti növények taka­rása« címen. A Magyar Gabonakereskedelmi közgyűlése. A Magyar Gabo maker cake de l'mi Itt. (Credesico), amely tudvalevőleg a fii .el) bank és Leszámítolóbamk gabonaosztályainak fúziójából «Halkult 1934-ben, november 7-én tartotta, idei rendes köz­gyűlésiét. A 2 miHlió pengő alaptőkével dolgozó vállalat jú­nius SO-ávai lezárt mérlegében 12.168 pengő nyereséget mutat ki a folyó évre, de a múlt évről! 25.881 pengő nyereségelő- hpzat i® tSEeirepeíl a mérlegben. A Gabonakereskedőtmi a Fu­tuna mellett legjelentőrebb tényezője a magyar gaiboniafceres- kedeleimnek, vezetői elsőrangú iszakemberek, akik kiváló hi­vat oiksággaj irányítják a vállalatot. Vitéz Pál may Ferenc villamossági, légoltalmi anyagok és szerszámok Budapest, VI, Csengery-utca 51. Telefon 122 140 — Emelkedett a temetések szánni ■— jobban megy a Községi Temetkezési Intézetnek a múlt évi­nél. A Községi Temetkezési Intézet üzemi választ­mánya ma ülést tartott, amelyen beszámoltak az idei háromnegyed esztendő forgalmáról. Szeptember végéig a Községi Temetkezési Intézet forgalma je­lentősen meghaladta az előző év hasonló' időszaká­nak forgalmát, ennek folytán bevétele is közel 200.000 pengővel haladta meg a tavalyi jövedelme­ket és több mint 2.7 millió pengőt tett ki. A teme­tések száma szaporodott és úgyszólván minden osz­tálynál emelkedett a tavalyival szemben. Elsőosz­tályú temetést 362 (tavaly 271), másodosztályút 751 (642), harmadosztályút 939 (882), negyedosztályút 1642-őt (1567) végzett az. intézet. Osztályonkíviili dí­szesebb temetés 624 volt, ez azonban 150-nel keve­sebb a tavalyinál. 626 halottszállítást végeztek. Az ing yentemetések száma 421 volt, ajni a tavalyinak felel meg. Exhumálást 1740Let végeztek, ez is 115-tel több, mint tavaly volt. ItMJZM SMNDOR Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás Bud—ps + i, V. 6. Telefon: 298—212. — Készül a főváros jövő évi útkarbantartási programja. Király Kálmán tanácsnok a polgármes­ter megbízásából felkérte a kerületi elöljárókat, hogy november 20-áig' állítsák össze és terjesszék elő a jövő évben szükséges útépítések és karbantar­tások programját A munkaprogram összeállításánál figyelemmel kell lenni az litvonal beépítettségére, a városfejlesztési célokra és ,aJ közlekedési igé­nyekre. A rendelkezésre álló költségvetési hitelösz- szegek helyes felhasználása miatt csak a legszüksé­gesebb munkálatok, útépítések irányozhatok elő. Mérlegelni kell, vájjon aa átépítés, a végleges bur­kolat készítése, pénzügyileg előnyösebb-e, mint a rossz burkolat fenntartása. Törekedni fognak a vi­zes makadámburkolatok átépítésére. A munkapro­gram előirányozásánál figyelemmel kell lenni hogy a főváros jövő évi költségvetésében az útépítésekre és karbantartásokra kisebb összeg áll rendelkezésre. Fel kell 'tüntetni a sürgősség szerinti sorrendet és a kivitel időpontját is. Hegedű—zongora ötödik évtizede legjobb, legolcsóbb REMÉNYI,, Király-U‘ca 58 Az Union des Usines et des Exploitations Forestieres de Nasic folyó évi oktatón hó 31-én. megtartott évi rendes, köz. gyűlésén a tavalyi nyereségé thoaattal együtt, 'kimutatott 694.916.55 svájci frank tiszta nyene®éigböl a.z igazgatóság ja­va slatiáihoz képest részvényeinki.nt 2.50 svájci franki osztalék kifizetésiéit határozta el. Az esedékes- 1)2. számú szelvényt a 6 százalékos .svájci szelvényadó levonásával folyó évi november hó 8-tói kezdödöíeg fogja- a Bamque de Paris et des Pays-Bas, Genfhen és a Haziai Bank Rt. Budapesten beváltani és pedig az utóbbinál a noisztrifiikált részvények szelvényei darabon- kínt 2.71 pengővel fognak kifizetésre kerülni. parkettázómester parkettyállalata kartelen hívül Iij. Bognár Ferenc Készít: Új és régi anyagokból elsőrendű kivitelben mindennemű pa- dozati munkálatokat, úgyszintén elvállalja régi parkett gyalulását is Telefon: 297-046 XIV., Jávorka Ádám ucca 7 TRÜMMER RMIRl orvosi műszer és kórházberendezési vállalkozó Budapest, VII., Aréna-út 6. Telefon : 139-031 Szilánkmentes autóüvegezés KOVÁCS JÁNOS üveges, üvegcsiszoló és tükörgyára Iroda és gyár: Budapest, VI., Szabolcs ucca 18/b. Telefon: 493-996 Detailüzlet: Budapest, VI., Lehel ucca 33. Telefon: 498-126 Cilcer és Társa papirkereskedése és nyomdai MÜINTÉZETE BUDAPEST, V., DOROTTYA U. 9. TELEFON : 182-329 r*T An A nTOTP Özem: Vilmos császár út 4. T. 180 222 1 LUlvA r Híd 1 J 1 111 Budai központ: Török u. 2. T. 366-656 Gép- és Szerszámpr kft. Telefon: 290-332 Budapest. VI., Frangepán u 16. Precíziós munkák, szerszámgépek Mikor és hol fogadnak a N£P bizottsági tagjai Dr. Zsitvay Tibor, a fővárosi szervezet elnöke, csütörtö­kön a NÉP központi helyiségében. A kötelező bejelentést a titkárság eszközli. Terbócz Imre orsz. képv., főtitkár a NÉP központi he­lyiségében _ délben ii órától előzetes bejelentés után. Dr. Vályi Lajos h. főtitkár hétfőn és csütörtökön este 6 és 8 óra között a NÉP központi párthelyiségében.. Szentesi József h. főtitkár hétfőn és csütörtököm este S—10 óra között, IX., Üllői út-llő. és kedden este a Központban, Dr. Besssnycy Zénó az V., VI., VII. és VIII, kerület NÉP párt irodákban havonta a kitűzött fogadónapokon. Dr. Bényi Károly pénteken féti 7 ás 8 óra között a XIV. kerületi párthelyiségben. Dongó Orbán hétköznap délután 5—7 óra között a pá.rtkör- ben (X., Jászberényi út 2.), csütörtökön este 7—8 óra között MA VÁG kolónia-épületében (X., Delej ucca 51.). ! Dorner Gyula szombaton délután 6—7 óra között a Buda­pesti Szent Imre Társaskörben (XI., Horthy Miklós út 15/d). Dr. Gaár Vilmos minden hó első csütörtökéin délután 4—6 óra között, IV., Fövám tér 2—-3. Gazdy Jenő pénteken 7—8 óra között a Baross ucca 79. sz. alatti pártkörben. Kivételesen sürgős esetben ti. u. 4—5-ig a lakásán, VIII., József ucca 15. Halter Károly mindennap délelőtt 11—0. óráig a Kőbányai Takarékpénztár Rt. irodahelyiségében. Dr. Harrer Ferenc minden hó második szerdáján este 8 órakor a II. kér. párthelyiségben (Lövőház ucca 24.). Dr. Hegedűs Bertalan kedden este 6—9 között a kerületi pártheiyiségben (XIII., Mohács ucca 6.), ezenkívül minden hétköznap 2—4 óráig lakásán, XIII., Hun ucca 44., II. 5. Dr. Hencz Lajos hétfőn, csütörtökön és pénteken 7—8-ig, Krisztina körút 103, a NÉP XII. kerületi párfibelyiségóben. vitéz nemes Juhász Jenő dr. csü örtokön délután 5—7 óráig. Katona János szerdán este 7—8 óráig, sz,ombatou este 8—9 óTáig a párt Baross ucca 79. szám alatti helyiségéiben. Kertész Elemér pénteken 7 órától a NÉP XIV. kerületi párthelyiségében. Dr. Kozma Jenő péntekem délután 5—6 óra között. Dr. Kövesligethy Miklós hétfőn délután 5—6-ig IX., Ba- káts tér 9. I. 3. Krompaszky Miksa hétfőn és’ csütörtökön1 délelőtt 11—12 óra köpött V., Vilmos császár-úti pá.rtheiyiiség’óben. Dr. Németh Béla hétfőn délelőtt 9—10 óra között, I., Nap­hegy ucca 19. Nagy Ferenc szombatin este 8—9 óra között a Saskör he­lyiségében. Dr. Ősz Béla, II., Hunyadi Janis út 1. II. emeleti hivatali helyiségében, előzetes telefoni érdeklődés után. Teleíin: 151—986. Dr. Petracsek Lajos szerdán és csütörtökön reggel 9—10 óra között, I., Attila u. 11. Szántay István pénteken este 6—7 óra között a kerületi pártheiyiségben (IX., Bercsényi ucca 7. I.). Szentjóby Staub Elemér pártnapokon este az Eszterházy uccai központban. Dr. Usetty Béla: hétfő este 7—8 óráig XIV., Thököly út 167. párthelyiségében, 8—9 óráig VTII., Baross ucca 79 párt­helyiségben, 9—10 óráig IX., Üllői út 115/a; kedden este 9—10 óráig IV., Eskü tér 8. Belvárosi Kör: szerdán délután 1—3 óráig IX., Üllői út llő/a parthelyiségben, este 8—lo óráig VIII., József körút 16. Józsefvárosi Iparos Kör; csütörtök este 8—10 óráig IX-, Üllői út 115/a. Ferencvárosi Kaszinó; péntek este 7—8 óráig X., Belső Jászberényi út 2. pár.thelyiségében, 8—9 óráig IV., Eskö tér 8. p.á rthelyiségben, szombaton dél­után 1—3 óráig IX., Üllői út 115/a. pártheiyiségben, este 8—10 óráig IV., Vámház körűt 4. Saskör. Vágvecsei Wellisch Andor hétfőn és csütörtököm este 9 órakor a NÉP Ferencvárosi Kaszinójában. Dr. Veress Gábor mrnden hónap első keddjén 6—7 óra kö­zött a NÉP VI. kér. pártszervezetében. Felkérjük a NÉP bizottsági tagjait, hogy az esetleges vál­toztatásokat szerkesztőségünk címére sürgősen beküldeni szí­veskedjenek. Eiektroforrasztó és Műszaki B.T. Budapest, XI I. Dráva u 5.Tel:292-657,291-756 Rozsda- és saválló anyagból való fűtő- és szel­lőzőberendezések, textilfestőkádak, vasszer­kezetek, hordók, csövek, tartályok stb. gyára P E RGE SÁNDOR ÁCSMESTER Budapest, VII., Damjanich u. 47, Tel.: 145-967 eÉÉImELASTIKUM'* Legjobban felszerelt körvulkanizáló és gumijav'tó üzem BUDAPEST IX., ÜLLŐI-ÚT 55 TELEFON: 1 9-723 Pál Sándor mester TELEP: BUDAPEST LAKÁS: III.. Bécsi út 20.009 III., Tavasz ucca 1. (saját házban Elvállal kő-, műkőépítkazéai ,éa temetői munkákat lavításokat, átalakítáaokat. — Állandó nagy airkőraktár [NAGY mű- és bútorasztalosüzeme IV. Mária Valéria-u, 7. Tel. 382-093 Elvállal, minden é szakmába vágó munkát azpKd árak mftllatt SEGYÓ RÉZSŰ épületbádogos, vízvezeték, csatornázás, gáz- " és központi fűtés . berendezések vállalata Bttdapáit,VÍ Munkácsi Mihály u. 1. Tel 124-Q80

Next

/
Thumbnails
Contents