Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)
1938-11-02 / 44. szám
Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGÉ GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 117-981 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA ZSITVAY TIBOR a NÉP fővárosi pártjának elnöke nyilatkozik a költségvetési vita váratlanul gyors befejezéséről, a téli gönciekről, a fővaros szociálpolitikai tevékenységéről és a kislakás-kérdésről Az önkormányzat ereje Három nap, tehát rekordidő alatt tárgyalta le a főváros törvényhatósági közgyűlése a költségvetést. Ennek & példa nélkül való gyorsaságnak két oka is van: egyik, hogy a közgyűlés a nemzetnek ezekben a sorsdöntő napjaiban olyan egyetemes harmóniába olvadt össze, amely, ledöntve az összes pártkereteket, teljes, egységbe kovácsolta Budapest önkormányzati képviseletének minden egyes tagját, a másik pedig az a feltétlen bizalom, amellyel a költségvetési előterjesztést benyújtó fővárosi vezetőség iránt, viseltetik. Ennél a költségvetési tárgyalásnál, ebben a vita nélküli vitában mutatkozott meg Budapest lelke a maga valóságában. Itt bizonyította be ismét Budapest, bogy igazi fővárosa a magyar nemzetnek. A »székesfőváros« címet és rangot Ferenc József adta meg Budapestnek, de a rang és név üres szólam, ha nincs mögötte és benne az a lényeg, amely túl minden külső formán, láthatatlan és meg nem mérhető belső tartalmat ad a szónak. Budapest nem azért fővárosa Magyarországnak, mert a történelmi folyamat azzá tette, vagy pedig mert legnagyobb és leggazdagabb a magyar városok között, hanem mert itt él legerősebben és legtudatosabban az a szellem, amely egy nép, egy nemzet valamely városát valóban fővárossá determinálja. A háromnapos költségvetési tárgyalás a nagy nemzeti események hatását viselte magán. A pártok szónokai, élükön Zsitvay Tiborral, sorra eme’kedtek fel, hogy vallomást tegyenek Budapest szívéről és leikéiül, amely most ott, a Felvidék síkságai és hegyei fölött lebeg, hogy elmondják a magyarság vágyakozását, kifejezzék azt az érzést, amely most úrrá lett a nemzet minden egyesi tagja felett. De nemcsak az elhangzott beszédekben vibrált a. nágy események hangja, hanem magában a vita menetében, egész lefolyásában ott rezgeti az a feszült várakozás, amellyel a magyarság a közeli jövő elé tekint. A költségvetési vita befejezése óta még csak napok teltek el, de ezeknek a napoknak minden egyes órája történelem, a magyar nemzet történelmének lelkendező, boldog reménykedésekkel telített korszaka. Mérföldé® léptekkel dübörög a. nemzeti akarat és vágyakozás a végső eredmény felé és nem tudjuk, hogy mire e sorok a nyilvánosság elé jutnak, nem válik-e konkrétummá, pozitív valósággá, ami ma még csak vágyakozás, reménység és akarat. Ezekben az. időkben minden magyarnak példát kell vennie Budapest törvényhatóságától; fegyelmezetten, egyetlen harmóniába olvadva kell ottállnia a nemzet hivatott vezetői mögött, akik csodálatos energiával, szinte emberfeletti erőfeszítéssel vívják a magyarság szent harcát a teljes győzelemig, amíg be nem teljesedik mindaz, amit a Komáromban született, de azóta Országossá viharzott »mindent vissza« jelszó foglal magában. Budapest képviseletének, a törvényhatósági bizottság tagjainak senki sem tiltotta, nem is tilthatta meg, hogy politizáljanak a költségvetési tárgyalás folyamán, hogy kifejezést ne adjanak azoknak a vj- lágszemléleti felfogásoknak, amelyek őket közérdekű munkájukban irányítják. Es mégis megtörtént: eltűnt minden ellentét, amely magyart, a magyartól elválasztott, eltűntek, semmivé lettek a politikai érdekek és világszemléleti különbségek. Egyetlen ritmusban dobbant össze minden szív, mintha a közgyűlési terem újjáépítésével átalakult volna maga a törvényhatóság önkormányzata is. Ha volt valaha argumentum, amely mindennél meggyőzőbben hirdeti az autonómia erejét és dicsőségét, akkor ez a költségvetési »vita« volt az. Tudjuk, a korszellem, az európai áramlatok nem kedvez^ nek az önkormányzati gondolatnak. A magyarság történelme, ennek a történelemnek legbüszkébb lap- jei éppen az önkormányzat védelmében folytatott harcok dicsőségét hirdetik: ez a három nap alatt befejezett költségvetési tárgyalás méltó ezekhez a lapokhoz. Budapest önkormányzata újból letette a vizsgát és mi, az autonómia gondolatának megrögzött katonái, boldogan hirdethetjük, hogy Budapest önkormányzata, túl a váltakozó korszellemnek múló divatján, áll és él, méltó folytatásaképpen a múlt hagy om án y a i nak. Az idei költségvetési vita meglepetésnek szá- ] molhat mindazoknak, akik a főváros háztartásának ; sorsát s a közgyűlés menetét szem előtt tartják s akik még visszaemlékeznek azokra az időkre, amikor a főváros parlamentje még ugyanolyan vonzóerőt gyakorolt a nagy közönségre s a sajtó érdeklődésére, akár csak maga a parlament. Érthető meglepetést keltett léhát az idei költségvetési vitának gyors (eper gr ke és váratlan beZsitvay forduljon, megkérdezvén őt, az önkormányzat gondolatának közismerten lelkes hívét: hogyan ítéli ő meg a helyzetet s nem Játja-e ő ebben a gyorsan lepergett s oly kevés életet eláruló vitában magát az önkormányzati gondolat lassú elszíntelenedését és halódását. — Aki a mai eseményekből akarna, következtetéseket levonni — mondja Zsitvay Tibor j — az, — vezesse bár a legjobb akarat is — j de semmiképpen nem juthatna helyes és megfelelő eredményre. Mert a mai helyzetet nem szabad általános következtetések levonására és ádlandó igazságok meg rögzítésére felhasználni. Kivételes idők, kivételes intézkedéseket parancsolnak. S azt hiszem, nemcsak egyéni megállapítás az, amit ezúttal teszek, de ki kell jelentenem, hogy a mai helyzetben nem is lehetett más a vita, mint amilyen tényleg volt. Ez nem függ össze azonban az önkormányzat kérdésével. Ez egyszerűen annak az érzésnek a megnyilatkozása — ami e valóban történelmi órákban — minden magyar embert úgy eltöltöttek, hogy ezzel szemben minden más gondolat, érzés, felfogás háttérbe szorult. — Csak a magam esetéből indulok ki. Mint pártom vezető szónoka, az általános vitát én nyitottam meg. Mindannyiszor, valahányszor a főváros közgyűlési termében szót és figyelmet kérek, teszem azt azzal az érzéssel, hogy hazám fővárosának közgyűlési termében szólok, amelynek falai mindenkit köteleznek. És most, mégis, éreznem kellett, hogy nehezemre esik a felszólalás, aminek kifejezést is adtam beszédemben, kijelentve, hogy valójában úgy érzem »mintha nem is volnék jelen, mert a lelkem máshol jár.« I Hogyne járt volna máshol, mikor feszült volt minden idegszálam, lesve és várva, mit hoznak a legközelebbi percek, s hogy mit csinálnak katona fiaink s mit magyar testvéreink ezeken a, határokon túl, melyeket Trianonban húztak meg azzal a szándékkal, hogy örökös határok legyenek s húsz év múltán már korhadni s omlani kezdenek Azt hiszem, nemcsak én éreztem így, hanem a többi bizottsági tag is s így nem csodálom, hogy a »vita« nem vált vitává, hanem gyorsan lepergett. Ehhez a munkához, ami a közgyűlési teremben szokott lejátszódni, a békeidők hangulata, idegállapota, nyugalma szükséges, éppen ez a légkör hiányzott ezúttal. Ebből derül ki a valóság: Budapest összeforrása az országgal, az a lelkiazonosság, ami a főváros és a vidék között fenn áll, ami megnyilatkozik abban a látszólagos »közönyben«, ami a vita gyors befejezéséhez vezetett. Pedig nem kqzöny volt ez, hanem az a vitális erő, ami bennünk főfejezése. Olyan gyorsan történt mindez, ami szinte megtagadja a szokásos megjelölést, ami »vitának« jelzi a főváros életének ezt a nagyjelentőségű megnyilatkozását. Hogy mit szólnak mindehhez az önkormányzat hívei és rajongói? Mindenesetre olyan kérdés, amin lehet vitatkozni pro és kontra. S a ! Független Budapest, mint az önkormányzat lelkes szószólója nem akarta elmulasztani az alkalmat, I hogy a NÉP elnökéhez: Tiborhoz 1 városiakban is dolgozik s mindannyiszor meg is nyilatkozik, valahányszor az ország és a vidék sorsáról van szó. — Az az örömmel és lelkesedéssel megajánlott negyedmillió pengő, amit a főváros a mai nehéz gazdasági helyzetében a. felszabadult szegénység megsegítésére megszavazott, eléggé bizonyítja azt a lelki kapcsolatot, ami ma Budapestet a felszabadulás előtt álló vidékhez kapcsolja. — Ami most már magát a vitát, a vita gyors befejezését illeti — mondja. Zsitvay Tibor — mindezekhez még valamit hozzá kell tennem, hogy teljesen tárgyilagosak lehessünk s megtudjuk nyugtatni az önkormányzat ama híveit is, akik bizonjfos aggodalommal nézik a jelenségeket s a vita elhalkulásában magának az önkormányzati gondolatnak a sorvadását vélik kiolvasni vagy megállapítani. — Nos — mondja Zsitvay Tibor — meg tudom ezeket is nyugtatni, még pedig azzal, hogy nincsen igazuk. Ítéletükben ahhoz az orvoshoz hasonlítanak, akik tüneti kezelést használnak. Mert hiszen minden ember, aki az autonómia munkájának menetével tisztában van, annak tudnia kell, hogy a közgyűlés valójában már csak a szentesítése és jóváhagyása annak a nagy, hosszú és nehéz munkának, ami a költségvetés egyes tételeinek bizottsági tárgyalásán keresztül nyilatkozik meg, olyan beható megvitatásban részesítve minden egyes tételt, ami valósággal szűrőnek számít s így magának a polgárságnak azt a megnyugtatást szolgáltathatja, hogy a pénzügyi kezelés terén nem érheti semmi meglepetés sem pedig bántó csalódás. — Erre szinte azt kérdezheti tőlem valaki, ha e beállítás igaz, akkor viszont mire való a, közgyűlés, mikor ezek szerint az nem több üres formaságnál. Ilyképpen azonban mégsem szabad beállítani a dolgot. Mert a közgyűlésen keresztül támad, az a szükséges feszültség és érdeklődés, ami magát az egész polgárságot figyelemre kényszeríti mind a pártok, mind pedig az egész közgyűlés munkája, menete, a kérdések megoldása és elintézése iránt. Ez az a szükséges motorikus erő, ami az egész gépezetet mozgásban tartja, ez az a lelki kapocs, ami a közgyűlést a választó- polgársággal összefűzi, hogy az összeműködés megteremtésével, az egésznek biztos alapon történő vezetésével a nyugodt lebonyolítást biztosítsa. — Nem hiszem, hogy a mostani gyors
