Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)
1938-09-21 / 38. szám
HARMINCHARMADIK évfolyam 1938 szeptember 21 38. szám VÁROSPOLITIKÁI, POLITIKAI Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 117-981 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA SZENDY KAROLY polgármester: „Erős elhatározásunk, hogy a főváros háztartási egyensúlyát fenntartjuk“ A polgármester nyilatkozik az időszerű kérdésekről a Független Budapestnek Ünnepi órákban Lázas izgalom remegteti a lelkeket az egész világon és ennek a szörnyű feszültségnek középpontjában Közép-Európa áll: mi, a megcsonkított ország és a közvetlen szomszédságunkban élő népek. Alig húsz évvel a világháború befejezése után ott tartunk, hogy vagy folytatjuk a régi háborút, vagy pedig háború nélkül igazságot tesznek a világ- sorsát intéző hatalmak, amelyek két évtized előtt olyan bűnös könnyelműséggel ültették el egy új háború viharmagvait, Gladstone, a nagy angol államférfi mondta egyik beszédében, hogy a magyar-osztrák monarchiát, ha nem lenne, ki kellene találni. Bismarck az 1866 iki porosz-osztrák háború után bölcsen óvakodott attól, hogy a monarchiát felosszák és amikor egyes német politikusok szemrehányást tettek neki, hogy az örökös tartományokat, amelyek pedig németek, mért nem csatolta a birodalomhoz, kijelentette, hogy fel kellene akasztani azt a német államférfiút, aki az örökös tartományok elvételével fel akarná osztani a monarchiát. Kis államok nem tudnák teljesíteni azt a hivatást Közép- Európában, ami a monarchia feladata. Ezzel szemben Benes úr 1918 ban kiadta a jelszót Párizsban: Detruisez la Monarchie! Romboljátok széjjel a monarchia épületét! Masaryk Tamás professzort, Benes 'társát a halál megkímélte attól, hogy életük nagy művének alkonyát megérje, de Benes Eduárd ott, a párgai Hradzsin- ban álmatlan éjszakáinak lázas vergődései közt most elgondolkozhatik azon, mit követett el, amikor a rábeszélés, erőszak és propaganda minden eszközével azon dolgozott, — még hozzá rendkívüli sikerrel — hogy szétrobbantsa a monarchiát és megteremtse a »csehszlovák« államot, azt a torzszülöttet, melynek élletképességéhen csak a vak elfogultság, vagy a teljes tájékozatlanság hihetett. A világ mostani viharában »nemzet« süllyed el. A népek szemében nem gyászkönny ül, hanem az öröm, a megelégedés, a boldog felszabadulás csillogó könnycseppje. Mert a nemzet, amelynek államát rövidesen sírba teszik, nem volt élő valóság. Csehszlovák nemzet és csehszlovák nép soha nem volt, etnikai és történelmi hazugság szülte és tartotta fenn közel húsz esztendeig. A szappanbuboréknak, bármily szépen csillog is napsugárban, szét kell pattannia: Benes és Masaryk szappanbuborékja most széjjelpattant. Ha formailag nem is, a valóságban máris elemeire bomlott a Csehszlovák köztársaságnak nevezett idényállam. Sírkö- , vére még- csak a városligeti ismeretlen halott feliratát sem írhatják fel. Fűit: ‘Nem volt soha, tehát nem is támadhat fel. Zúg, kavarog a vihar a világban. Ebben a viharban azonban nem áll egyedül, magárahagyatva a magyar, amint ama másikban, melyben a lángoló költő olyan csodálatos dalokat zengett nemzetéről és nemzetének. Igazságunknak olyan hirdetője támadt, mint az olasz nép vezére, Mussolini. Nem szólva ezúttal azokról a nemes barátainkról, akik évtizedes harcot vívtak a magyar igazság mellett: Közép-Európa három leghatalmasabb országa követeli ennek az igazságnak érvényesítését és hittel hisszük, hogy elkövetkezett immár a nap, amelynek eljövetelében soha, egyetlen pillanatig se kételkedett senki sem. aki magyarnak tudja és vallja magát. Ebben a viharban el kell némulnia a politikának és pártoskodásnak. Nagy napok előtt állunk: a magyarság sorsa döntő pillanathoz érkezett. Ezekben az ünnepi órákban le kell hullania a lel kékről mindennek, ami hétköznapi, ami elválaszt, ami visszavonást jelenthet: a nagy nemzeti célra függesztett szemmel, nem tekintve jobbra és balra kell mindenkinek teljesítenie szent kötelességét. Felvirradt. A magyar igazság hajnala dereng. Budapest ünnepi lélekkel várja a pillanatot, amikor egy megnagyobbodott ország fővárosa lesz. Elindult a magyar főváros Nagy-Magyarország felé, begy ismét átvegye azt a történelmi pozíciót, amelyet; ezer évig oly méltón töltött be és amelynek eljövetele már nem kétséges. Hogy milyen zaklatott a mai ember élete, azt mi sem bizonyíthatná jobban, mint az a bizonytalanság, ami eltölti ma az egész légkört s ami a mai budapesti embert akaratlanul is ugyanarra a kérdésre kényszeríti, mint tavasszal, a »csatlakozás« idején. Áprilistól szeptemberig éppen egy fél- esztendő. S ez idő alatt a béke planétája megint cda. fordult, hogy ma nincsen más kérdés, mint az, amivel minden budapesti ember: akarva, nem akarva ma köszönti egymást, hogy utána odatolakodjék az elmaradhatatlan kérdés: — Háború vagy béke? — Az isten térdén fekszik a kérdés, — mondja azt nem meri kimondani, onnan a mi szerencsétlen békénk, az a béke, amöly húsz év alatt talán egyetlenegyszer sem érte el azt az igazi »békepontot«,, hogy visszaálmodhattuk volna magunkat az igazi békevilágba. Mindig volt valami, ami a háborúra emlékeztetett. Hol a pénzünkkel volt baj, egyszer azért, mert túlsók volt belőle, másszor azért, mert tülke vés volt belőle. Hol meg a kenyerünkkel kellett viaskodni, hogy jusson belőle mindenkinek. Ezek a gondolatok nyugtalanítanak, mikor elfoglalom Szendy polgármesterrel szemben a felkínált helyet s míg a polgármester egy hirtelen telefonbeszélgetést j intéz el, időm legyen megfigyelni az arcát. Szeret- | ném, ha tekintetem Röntgen-sugár lehetne, kiolvasnám, milyen gondolatokat rejt el előlem ez az arc, melyről még mindig a napragyogás'derűje árad. De; vájjon mit hoznak a közeli órák erre a békes- séges hangulatra és nyugalomra? Szeretném, ha fel- tehetném a kérdést s megkérdezhetném: háborút vár-e a polgármester úr, vagy a békés megoldási tartja-e valószínűbbnek? De nem is jutok hozzá — Szendy Károly polgármester mingyárt in médiás rés belevág: — Es még' akadtak, akik a tavasszal megtett nyilatkozatomat nem fogadtak el s nem tették magukévá. Ebben ugyanis a megtorpant idegenforgalmunk okául az általános feszültséget tüntettem fel, ami Európaszerte érezteti hatását s ami el :sem tűnhet, míg a mai légkör el nem oszlott körülöttünk. Itt bátorkodom megjegyezni, hogy ez a nyilatkozat éppen a Független Budapest hasábjain jelent meg s amit azóta nemcsak külföldi idegenforgalmunkat irányító szakemberei tettek magukévá, de — sajnos — az eseményeik maguk is igazoltak, aminek betetőzése az angol premier-nek repülőutazása Berch- tesgadenbe. — Vájjon nem lehet-e rossz előjelnek tekinteni, hogy maga a közgyűlés is új fedél alá kényszerül, ha csak átmeneti rövid időre is — és a 28-ára kitűzött közgyűlést a, Vigadóban kell megtartani, mert az új városháza tetőzetét átépítik. Mintha csak az anyag is jelezné a földrengéseket, melyek lábunk alatt láthatatlan erőképpen át dübörögnek. — Ha már itt tartunk, — mondja mosolyogva a polgármester — én, legalább is a magam részéről, bizakodó vagyok s azt hiszem, el tudjuk kerülni a háborút, azaz helyesebben az európai kultúra végzetét. Mert egy új háború valóban azt jelentené. Ez merőben különböznék az elmúlt világháborútól. Mindenki benne lenne a veszedelem raj vonalában s egy repülőgép gáztámadása éppenséggel nem lenne tekintettel a »békés« polgár foglalkozására, mint ahogy nem volna magának a városnak a helyzetével sem. Mindenki háborúja lenne ez, mindenki ellen, ahol az emberi kultúra megcsúfolásával éppen a technika fordulna az ember ellen, olyan pusztítást végezve emberi életben, kultúrában, anyagi javakban, ami elképzelhetetlen mély visszavetést jelentene az egész emberiségre. Hogy ennek tudatában vannak a felelős tényezők is azt éppen Chamberlain utazása és beavatkozása magyarázza. De hagyjuk ezt a témakört. Vannak más kérdések, melyek az élettel és Budapest életével kapcsolatosak. Kernél- jük, hogy ezek időszerűbbek, mint a másik. — Reméljük, s azt hiszem, minden magyar embernek a szíve szerint beszél méltóságos uram, mikor a háború ellen s az élet és a béke mellett beszél. Még talán azt is vállalhatjuk inkább, hogy segítünk megtalálni azt a »harminc millió pengőt«, amit sokan már látni is véltek méltóságod rejtett zsebében, mint valami »titkos alapot« a magyar olimpiász me ^rendezésére. — Nem is tudom, — mondja Szendy Károly — honnan pattant elő ez a hír s hogyan talált hitelre. Pedig a harminc millió elég hatalmas nagy összeg hozzá, hogy gondolkozóba ejtsen minden embert a lehetőségek tekintetében. — De ha mégis úgy adódnék, méltóságos uram. Ha valóban sikerülue az olimpiász! hazánknak megszerezni? — vetem fel, ahhoz a férfiúhoz intézve a kérdést, aki. mikor igazán nemzeti és magyar ügyj ről volt szó. amikor a sport érdekei kívánták, még nem tért ki az áldozatok elől s aki háromnapos utazásra is vállalkozott, csakhogy egy-egy jelentősehh sporteseménynek szemtanúja is résztvevője lehessen. És most kitérne az áldozat elől. mikor már a magyar sport álmának és vágyakozásának beteljesülését a küszöbünkön érezhetjük? — Minden attól függ, hogyan tudnánk felkészülni ahhoz, hogy a meghozott áldozatok valóban hazánk hírnevének és tekintélyének használjanak is ne fecséreljük el az addig szerzett erkölcsi javakat, hanem öregbítsük, Egy ilyen lehetőséggel szemben nehéz volna nemet mondani még akkor is, ha az anyagi helyzet arra is kényszerít bennünket, hogy minden fillért a fogunkhoz verjünk és hogy semmit ne vállaljunk, ami kockázattal jár s ami újabb áldozatot követel. Ez általánosságban az elv, amit követnünk parancsol Budapest és polgárságunk érdeke s amit csak akkor lehet és szabad áthágnunk, ha azt az áthágást ^ magasabb szempontok és magusabb erkölcsi érdekek támasztják alá. — Ha már nyilatkozatról van szó. még egy nyilatkozatot leli említenem. mégpedig szintén Szendy Károly az angol politikus, de már milyen könnyen lecsúszhat
