Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)

1938-06-15 / 24. szám

Budapest, 1938 június 15. Független siidapesl Lamotte Károly ügyminisztere HÍREK „FÜGGETLEN BUDAPEST" A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA FŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA _ Lamotte Károly alpolgármester 50 éves. Dr. Lamotte Károly, Budapest helyettes polgármestere, most töltöte be életének ötvenedik esztendejét és ebből az alkalomból az őszinte szeretet jelével halmozták el mindenfelől Budapest népszerű első alpolgármesterét. Lamotte Károly Bárczy István polgármestersége alatt kezdte meg pályáját. Már akkor fel­tűnt kitűnő szakismeretével és kép­zettségével. Lamotte Károly gyorsan emelkedett a hivatalnoki ranglétrán: egészen fiatalon lett tanácsjegyző, majd mint főjegyző az elnöki ügy­osztályt vezette. Onnan a pénzügyi ügyosztályba került, mint tanács­nok és Lamotte Károly a főváros mindenki által elismert kiváló pénz- lett. Szendy Károly polgármester­nek első munkatársa. A főváros ötvenéves fiatal alpolgármesterére még nagy feladatok várnak, amelynek elvégzésében segítségére lesz az a meleg szeretet, amelyet a főváros polgársága és tisztviselő- kara érez iránta. — A szobrászat nem ipar, hanem művészet. A polgármester egy vitás ügyből kifolyóan érdekes át­iratot intézett a kerületi elöljáróságokhoz, mint első­fokú iparhatóságokhoz. A polgármester közli a ke­rületi elöljáróságokkal, hogy az ipartörvény csak a sokszorosító-, gipsz- és terakotta szobrászipart minő­síti képesítéshez kötött ipari tevékenységnek, maga a szobrászat nem ipar, hanem művészet. Amennyiben tehát valaki a saját művészi alkotását faragja kőbe, ipari jogosítványra nincs szüksége. Ha azonban a mások modelljeit, vagy sablonszerű figurális mintá­kat keresetszerűen farag kőbe, akkor miár ia kő­faragóipar körébe eső tevékenységet fejt ki és így megfelelő iparengedélyt köteles szerezni. — Újabb 40 kislakást épít a főváros az óbudai Raktár uccában. A főváros közgyűlése nemrég el­határozta, hogy a kislakásokban mutatkozó lakás­hiány enyhítése érdekében fokozottabb tempóban folytatja a már megkezdett hatósági kislakásépítési akciót. Legutóbb a Szél uccában létesítendő Í'2I4 kis­lakás építését határozták el, amelynek céljaira 580.000 pengőt szavazott meg ia közgyűlés. Óbudán most folytatják a kislahásépítkezéseket, miután Óbuda vá­rosszabályoz, ása miatt ezen a vidéken igen sok kis- lakáisos ház kerül lebontásra. A polgármester a leg­közelebbi közgyűlésnek előterjesztést tesz az óbudai kislakéisépítkezési akció folytatására. A Raktár ucca és a Hunor ucca sarkán lévő 186 négyszögöles városi telken 40 kislakásból álló bérház,at akar építeni. A lakások közül 28 egyszobás, 12 pedig kétszobás lesz. Az új városi bérház építése 230.000 pengőbe kerül. A lakások belső beosztása a széluccai lakásokhoz lesz, hasonló. A szükséges fedezet rendelkezésre áll. — Uj autóbuszjárat Kispest és a rákoskeresztúri temető között. Kispest város részéről több ízben kérelmezték, hogy Kispest és környéke Kőbánya belső teirülietével' közvetlen összeköttetést kap jóm. A főváros roost felterjesztésben kéri a kereskedelmi minisztert, hogy, a Kispest—Rákoskeresztúri- temetö k'öáöltti autóbusz jár a ti-a a Beszfcárt, illetve a főváros számára adjon koncé >5z-iM A kispesti Hősök teréről indulna ki a vonal, amely a Gyömröi úton, Horthy Miklós úton. Üllői úton,, Lehel ueoán,, Vas,gyár uccán és az Újhegyi uccán át mintegy 5.4 kilométer hosszúságiban vezetne a temetőig. — Barczen Gyula halála. Barczen Gyula ny. ta­nácsnok 72 éves korában meghalt. Temetése kedden délután 5 órakor volt a kerepesi temetőben. Építkezési vasanyagok vasgerendák, vasúti sínek, [U-vasak, beton- gömbvasak, kokszkosarak és szádfalak Pich L. és Társónál, c*tm. Klein Henrik V., Fáik Miksa ucca 11. Telefon : 128-167 KALMAR KAROLY építőmester magas- és mélyépítő vállalata Budapest, VIII., tíándor ncc.a 27. Telefon: 142-909 SPitz GY II LA, építőszerszám kereskedés V., Katona József ucca T3. Tel. 114-320 Első Magyar Üvegműkő és Cementárugyár Cégtulajdonos RÜHL LAJOS Városi iroda: Budapest, VI, 6 ucca 5 szám. Gyár ; VI., Gömb ucca 20. Telefon ; 3Í0-652 MAROVITS ANDOR S5&« Magas-, mély® és vas­beton építési vállalata Pécs, Kolozsvár ucca 7. Telefon : 22-04 — Csorna Kálmán jubileuma. Csorna Kálmán dr., az árvaszék népszerű é,s köztiszteletben altó elnöke, jubilál: most töltötte be közszol­gálatának harmincadik évét, Csorna Kálmán közszolgálatát az ügyész­ségén kezdte, amelynek kötelékében négy évet töltött. Az árvaszéknél -«mr- huszonhatodik esztendeje működik — az utolsó öt évben mint az árva- A szék elnöke — s ez alatt a hosszú JFrbb idő alatt széleskörű jogi tudással és meleg szívvel intézte az árvák ügyeit. Nemcsak mint az árvaszék Csorna Kálmán dr. elnöke, de mint a Pázmány Péter T u d o m á n y e gy e t e m magántanára, mint az Országos Gyámügyi Kongresszus elnöke, az ügyvédi és bírói vizsgálóbizottság tagja is osztatla­nul nagy tiszteletnek örvend. A jubileum alkalmá­ból az árvaszék tisztikara Wester Gusztáv dr. és Szokolay Leó dir. árvaszéki elnökhelyettesekkel az élén, meleg ünneplésben részesítette Csorna Kál­mánt, akit barátai és tisztelői is elbalmoztak sze- rencsekívánataikkai. — Pogány Béla a Budapesti Hírlap felelős szer­kesztője. Rákosi Jenő1 és Csajthay Ferenc helyének betöltésével a Budapesti Hírlap élén sokat kísérletez­tek a nagy gárda elvonulása óta. Most végre meg­kapta ez az előkelő orgánum azt a szerkesztőt, aki a legméltóbb és legmegfelelőbb erre a díszes, de ne­héz feladatra. Pogány Béla a magyar újságírás leg­elsőrendű értékei közé tartozik, a »régi iskola« ne­veltje, ami azt jelenti, hogy kiváló emberi értékein felül sok tudás, alapos műveltség, mélységes judicium és mindenekfelett intuitív zsurnalisztikái tehetség vezeti munkáját. Pogány Béla ebbe az új pozíció­jába magával viszi összes ragyogó újságírói eré­nyeit: bizonyos, hogy vezetése mellett új erőre kap a Budapesti Hírlap és ismét elfoglalja a magyar köz­életben azt az irányító és vezető szerepet, amely egészen különleges fogalommá tette a »Béhá«-t a magyar sajtóban. Nekünk külön örömet is jelent Pogány Béla megbízatása: egyik legrégibb munka­társa a városházi sajtónak, tagja a Fővárosi Rovat­vezetők Testületének, akit mindenki szeret, tisztel és becsül. Kollégiális szeretettel üdvözöljük Pogány Bélát előkelő új pozíciójában, sok erőt és jó egészsé­get kívánva felelősséges, nehéz munkájához. — Budó Jusztin főlevéltárnok jubileuma. Budó Jusztin dr., a székes fői város főlevéltárnoka szomba­ton ünnepelte közszolgálatának harmincéves jubi­leumát s ebből az alkalomból a fővárosi levéltár tisztviselőkara bensőséges ünneplésben részesítette. Az üdvözlő beszédet Kovács Lajos levéltáros mon­dotta. Megemlékezett azokról az érdemekről, amelye­ket Budó Jusztin hivatala fejlesztése terén szerzett, nemcsak már mint a hivatal vezetője, hanem azt megelőzőleg, a társadalmi és gazdasági krízis nehéz időjében is. Budó Jusztin mélyen meghatott szavak­kal köszönte meg az üdvözlést. — Csik László utóda Kartschoke Alajos, vitéz Csik Lászlónak, mint ismeretes politikai ellentéte tá­madt a Keresztény Községi Párttal'. A hozzá intézett felszólításra Csik László bejelentette, hogy kilép a párt kötelékéből, elhagyja a nyilaspártot is és egyelőre visszavonul a politikai élettől. Egyben be­jelentette, hogy az annakidején aláírt reverzális alapján városatyai mandátuméit a Keresztény Köz­ségi Párt rendelkezésére bocsátja, vitéz Csik László lemondását elfogadták és már megtörtént az intézke­dés a Sioronkövetkező Póttag: dr. Kartschoke Alajos ügyvéd behívása iránt. — A »Rózsadomb és Vidéke Egyesület 1988. évi június hó 23-án, csü’tö.rtöilcöln délután 7 órakor a SH.-Lukács-fürdő földszinti tá.rsal'g.ójáliuji előadó-ülést tart. Előadó: Kadic Ottokár dr. m, kit. fő geológus, a »Magyar Bairlamg-kutató Társulat« ügyvezető elnöke. Előadásának címe: A Rózsa­domb és környéke barlangjainak ismertetése, jelentősége és feltárása'. Az ülésen megjelenik az. egyesület füvédöje: vitéz József Ferenc dr. királyi herceg is. Kovács János okleveles kőművesmester, építési vállalkozó Tervez, épít, javít, alakít. Állványfa-kölcsönzés. Budapest, XIV., Paskál-u. 20. Telefon 296-272. Révész János mozaiklapok, kút gyűrűk, betoncsövek, padló és faburkolatok Újpest, Ősz ucca 14. Telefon: 294-198 Sajgó Alfréd építőmester Budapest, IX., Üllői út 69. Telefon : 130-007 1MEHEHI BÉLA cpiíömesícr magas- és mélyépítési vállalkozó LI-627: Budapest, III., Csatárka üt 22. „ROBOT“ nehézolajíűtés szer. A legolcsóbb hulladék­olajok Gudron", „Pakura“ füst-, korom- és hamumentes leggazda­ságosabb gázlángszerű elégetése — minden tüzelési területen, a kazánok változatlan megtartása mellett. Kérjen ismertetést, vaev üzemben való bemutatást „Robot" nehézolaj fűtés, Budapest, V.; Csáky ucca 36. Telefon: 293-631 REX Staub Ferenc mechanikai üzem Újpest, Kisfaludy u, 19 rajzológépeK. Készíti: Telefon : 294-386 Beton, makadam, aszfalt felvágáshoz vegyen bérkampressort LISKA JENŐ I okleveles gépészmérnök — Kompressor-bérbeadó Budapest, Vili., Orczy út 22. Telefon : 1-429-51 99 SS szellőző berendézések ScUiMisaMer Feresie magá?imérno’< Budapest, III., Föld u. 51. Tel. 162 206 Szász Míhert oki. mérnök út-, vasút-, csatorna- és magásépitési vállalkozó Budapest, V, Szemólynök u. 19 Telefon: 118-068 Peringer Péter és Társai vas- és fémöntőde, motoralkatrész-és gépgyár Pestszenterzsébet, Baross u. 84-86. Tel. 147-572 Custodis Alphons Mérnöki iroda és építési vállalat ipari beren­dezés részére. Gyárkéményépítés. Gőzkazán­befalazás, ipari kemencék építése és tervezése Budapest, V., Nádor-u. 19. ALAPÍTÁSI ÉV 1876. — TELEFON: 112-007 Leszerelésből szár­mazó különféle vasanyagok: Csövek, lemezek, tartányok, fhSUfinffP szelepek, gerendák, sínek stb. és UIOIHUIlB téglák jutányosán kaphatók: Ferencvárosi gázgyár leszerelési iroda IX., Koppány-utca 2—4. Telefon: 134-054 CSIPÁK SÁNDOR FIA közszállítási vállalkozók BUDAPEST, XIV., TELEP UCCA 98 Telefon 3 297-562 M. kir. postatakarékpénztári csekkszámla 57.837 Mindenfajta gőz- és centrifugál szivattyúk, kompresszorok, víz- visszahűtőtornyok — Öntöző- és lecsapolóberendezések Zimmer Tódor mérnök a Worthington gyárak magyarországi vezérképviselöje Budapest, I., Zuhatag út 7 b. sz. Telefon : 292-888 1 Grósz Frigyes oki. mérnök, építési és kövezési vállalkozó Budapest, IX., Bakáts ucca 1. Tel. 386-154j Waswári Pál okleveles gépészmérnök fogaskerék- és gépgyár Budapest, V., Váci út 92 (Villamosmegálló: Véső ucca) TORDAILÁSZLÓ oki. mérnök vegyészeti gyára Budapest, VI., Üteg ucca 29—31 szám. Telefon : 292-790 Galván-berendezések, növényvédelmi anyagok, vegyszerek

Next

/
Thumbnails
Contents