Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)

1938-06-15 / 24. szám

4 Független autlapesl Budapest, 1938 június 15. Újabb visszaéléseket fedezett fel a Segítőalap A bíróság elé kerülnek egy gyógyszerészeti szaklap izgalmas leleplezései Kedvező a Segítöalap uj költségvetése Az elmúlt napokban került nyilvánosságra a fő­városi tisztviselői Segítőalapnak az a bizalmas^ je­lentése, : amely) a közelmúltban felfedezett gyógy­szerrendelési * és , gyógyszeirkiutaláisi visszaélélsek megtorlásáról számolt be. Ebben a jelentésben a Segítőalap igazgatósága közölte,_ hogy a polgármes­tertől nyert felhatalmazás alapján a visszaéléseket elkövető gyógyszerészek, orvosok és tagok megfe­lelő megtorlásban részesültek, többekkel az intézet megszüntette a kapcsolatot is. A Segítőalap intézőbizottsága Lamotte Károly alpolgármester elnöklésével e héten ülés tartott, amelyen újabb visszaélésekről számoltak be. Ivét gyógy szerit árral szemben Jsizabaiyítalan ságot .állapí­tottak meg, részben a gyógyszerek kiszolgáltatása, részben a számlázás körül. Ezért az intézőbizottság az igazgatósági javaslat alapján elhatározta, hogy az egyik gyógyszertárat az alap szállítóinak sorá­ból kizárja, a másik gyógyszertárat pedig szigorú intésben részesíti, azzal, hogy a legkisebb újabb sza­bálytalanság esetén tőle is megvonják a szállítás jogát. Egy gyógyszerészeti szaklap szerint sokkal nagyobb szabású visszaélések történ­tek a Segítőalap gyógyszerrendeléseinél, mint aminőkről az intézmény vezetősége tud. A cikk négy úrról tesz említést, akik évenként hor­ribilis értékű receptekhez jutottak. Azt állítja, hogy a gyógyszerészek arról is tudnak, hogy az egyik elő­kelő segítőalapi tag havonként 100 pengő értékű koz- ] metikai cikket kapott segítőalapi receptekre. Egy j másik előkelő ónról viszont azt állítja, hogy amikor ] lakást változtatott, a gyógyszerésszel rendeztet'te be | a fürdőszobáját és ellenértékűi segítőalapi recepte­ket adott neki. Amikor a cikk megjelent, a Segítő alap vezetősége a főváros tisztiügyészségét kérte fel véleményadásra. Az ügyészség megállapította, hogy ha ezek a vádak a valóságnak meg nem felelnek, úgy a lap rágalmazás vétségét követte el, ennélfogva indokoltnak mutatkoznék, ha a Segítőalap a királyi ügyészségnél a csalárd bűncselekmények gyanúja miatt bűnvádi feljelentést tenne. E per során az em­lített szaklapnak módjában lesz bizonyítani állításai valóságát. A Segítőalap intézőbizottsága felhatalmazást adott az igazgatóságnak, hogy a tisztiügyészség vé­leménye alapján a cikkben foglaltak miatt ismeret­len tettesek ellen csalás bűncselekménye címén fel­jelentést tegyen. * Egyébként a Segítőalap elkészítette az 1939. évi. költségvetési előirányzatot és egyidejűleg beterjesz­tette az 1938. első negyedévi kimutatást is. Az új költségvetés emelkedő számadatokat tartalmaz, te­kintve, bogy a Segítőalap kötelékébe tartoznak most már az üzemi alkalmazottak is: 4,057.000 pengő bevételt és ugyanannyi kiadást irányoz elő, úgyhogy az intézmény pénzügyi egyesúlya biztosítottnak látszik, A balatonkenesei üdülőtelep 547.000, a balatonvilá- gosi altiszti üdülőtelep 35.000 pengő bevételre szá­mít. Az tij költségvetésben mán számolnak a dobogó­kői új üdülőtelep építésével is, amelynek költségei­hez a főváros külön 100.000 pengővel járul hozzá. Az idei első negyedévi mérleg szerint is javult a Segítöalap helyzete. Az idei bevételekben ugyanis már megnyilvánul az alkalmazottak fizetésjavítása. Ugyanakkor azonban az intézmény gazdálkodásában továbbmenő takarékosságokat eszközöltek. A Segítöalap vagyona az idei első negyedév végén 743.000 pengő készpénz volt. A tagok­nál 1,135.000 pengő kölcsön van kihelyezve. Ezidőszerint 19.316 tagja van az intézménynek, közei 4000-rel több, mint az előző év hasonló időszakában. A gyógyszereknél és szakorvosi költségeknél a ta­valyival szemben 75.000 pengőt sikerült megtakarí­tani. Apostolok Sörözője Budapest, IV., Kígyó u. 4-6. Tel. 188-239 GÁZHŰTŐSZEKRÉNY 72 havi részletre, havi részlet Kérjen díjtalan felvilágosítást,prospektust, 'helyszíni szemlét az igazolt gázszerelő mesterektől, vagy a gázmüvektől. VII. Rákóczi ut 18. — I. Alagút u. 3. Gép- és Szerszámgyár kft. Budapest, VI., Frangepán u 16. Telefon: 290-332 Precíziós munkák, szerszámgépek Minden tisztviselőnek és alkalmazottnak be kell jelentenie, milyen egyesü­leteknek a tagja Az elmúlt hetekben .ai kormány rendeletet bo­csátott ki, amelyben eltiltotta, hogy a 'köztisztvise­lők, köz-szolgálai alikalmazioíttak olyan egyesületekbe vagy bármilyen miás megjelölésű szervezetekbe ta­giokként belépjenek, amelyben való részvételük el­lentétbe állíthatja őket az állam törvénye® rendjé­nek követelményeivel, vagy ennék látszatát kelt­heti. A rendelet intézkedett, hogy valamennyi köztisztviselő és közalkalmazott tartozik bejelenteni, hogy ezidőszerint milyen egyesületnek, vagy szervezetnek a tagja és ha olyan egyesület kötelékében állana, amely­ben való részvételt a rendelet tilthat, köteles fe­gyelmi felelősség mellett abból kilépni. A rendelet végrehajtása, az állami hivatalokban már megkezdő­dött és a köztisztviselők hivatalos űrlapokon nyi­latkoznak egyesületi tagságuktól. Szendy Károly polgármester most ugyancsak rendeletben szólította fel a fővárosi hivatalok, In­tézmények és üzemek valamennyi alkalmazottját, hogy hasonló nyilatkozatban jelentsék be, milyen egyesületek tagjai. A polgármesteri rendelet nyomatékosian fel­hívja a hivatalok, üzemek és intézmények vezetőit az intézkedés szigorú -ellenőr|z|ésére. Mindazokkal szentben,, akik a rendeletben fogdáit tilalmakat és más kötelességüket megszegik vagy bejelentési kö­telezettségüknek nem tesznek eleget, a polgármes­ter a legszigorúbb fegyelmi úton fog eljárni, az olyan alkalmazottat pedig, akik fegyelmi úton el­járás alá nem vonható, azonnal elbocsátja a fővá­ros szolgálatából. A városháza elnöki ügyosztálya most osztotta szét a nyilatkozattételre szolgáló hivatalos űrlapokat, amelyeket két példányban kötelesek az alkalmazot­tak kitölteni és nyolc napon belül ,a hivatali önök­höz benyújtani. A hivatalvezetők tartoznak átvizs­gálni a hozzájuk benyújtott nyomtatványokat és kimerítő jelentést kell tenniük az átvizsgált nyi­latkozatok felől, valamint a netán szükségessé váló megtorló intézkedésekre nézve. A polgármester el­rendelte, hogy az alkalmazottak által adott nyilat­kozatokat szigorúan bizalmasan kell kezelni. Megérkezett a városházára' és a többi törvény­hatóságok vezetőihez is a belügyminiszter végrehaj­tási utasítása az említett rendeletre vonakozóau. A végrehajtási utasítás szerint köztisztviselő vagy más közszolgálati alkalmazott nem lehet tagja olyan pártnak, amely a párttagok részére megkülönböz­tetett öltözetet, vagy öltözködési módot rendszeresít, mely egyenruha látszatát kelteni alkalmas, vagy a párthoz való tartozást szembetűnően kifejezésre jut­tatja. Nem lehet tágja köztisztviselő olyan pártnak, amely akár nyílt, akár titkos' útoú folytatott pro­pagandával, álhírek terjesztésével, eélzatos híresz­telésekkel ,a tekintélyek megingatására, az építő- munkához szükséges társadalmi nyugalomnak! fe­gyelmezettségnek megzavarására: törekszik, vagy ha ez a propagandája hatásaiban ide vezet, vaigy ha folly módion folytat szóval, írásiban propagandát, hogy az a tömegiszemvedélyek vagy általános nyug­talanság -kiváltására alkalmas. Tiszteletbeli tisztvi­selőkre szintén kiterjed a tilalom hatálya. Az ellen a tisztviselő, illetve közalkalmazott ellen, aki a nyilatkozati űrlapot nyolc napon belül nem tölti ki, nem nyújtja be, a fegyelmi eljárást azonnal meg kell indítani, őt állasától egyidejűleg fel kell függeszteni, az ideiglenes alkalmazottat, úgyszintén- .azt, aki fe­gyelmi eljárás alá nem vonható, azonnal el kell bocsátani. Hasonló eljárásnak; van helye azon tisztviselőik és -alkalmazottak ellen, akikről megál­lapítást nyert, hogy a kormányrendelet szerint ti­losnak minősített egyesületből vagy szervezetből nem lépett lei, vagy valótlan adótokat szolgáltatott. A polgármester -harminc napon belül tartozik a belügyminiszternek jelentés telnúi, összefoglaló ki­mutatás kíséretében a tisztviselők és ,alkalmazottak egyesületi tagsági összeírásának eredményéről és a felterjesztésihez csatolni kell a tisztviselők által alá­írt nyilatkozat egy példányát. Közölni kell a bel­ügyminiszterrel, hány tisztviselő szüntette meg a tiltott egyesületekben viselt tagságát és ugyancsak harminc napom belül kell a. polgármesternek jelen­tést tennie, hogy ha arra szükség volt, hány tiszt­viselő és alkalmazott ellen indította meg a■ fegyelmi eljárást, foganatosított felfüggesztést, vagy hányat bocsátott el a rendele megszegése miatt. Tüzmentes írat-és pénzszekrények Biztonsági A D A Y I Á M H Q biztonsági beren­ajtózárak VJ 1» r\ I U IN O előzések üzeme BUDAPEST, VI., BÉKE UCCA 99/a. TELEFONSZÁM: 493-486

Next

/
Thumbnails
Contents