Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)
1938-06-01 / 22-23. szám
HARMINCHARMADIK évfolyam 1938 június 1 22—23. szám FUggeten Budapest VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24,—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 1-199-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA ZSITVMY TIBOR a JVEP fővárosi pártjának elnöke : az eucharisztikus kongresszusról, Budapest munkájáról, az időszerű fővárosi kérdésekről nyilatkozik a Független Budapest munkatársának Szent István útja »Hol vagy István király?« ;— zeng felénk a keserves vágyakozás évszázadok hosszú éjszakáján keresztül és ma, kilencszáz évvel a dicsőséges szent király halála után, epekedőbíh, fájóbb, keservesebb a magyar lelkek vágyakozása, mint bármikor volt a történelem során. »Hol vagy István király? Téged magyar kíván ...« Kilencszáz év távlatából világít felénk Szent István dicső alakja. Kilencszáz esztendő még nemzetek életében is nagyon nagy idő. És mégis: Szent István szelleme soha oly közel nem férkőzött hozzánk, mint most, amikor mindennél jobban látjuk, mire tanít bennünket a nagy király nagy emléke. Parancsoló erővel jelentkezik a szent király példája előttünk, kézen fog bennünket a legnagyobb magyar Lélek és elvezet az egyedül ihelyes, igaz útra: az Ö útjára. Csak az Ö útján tudunk újabb kilencszáz esztendős életet biztosítani a magunk számára. A magyar közélet a bomlás, széthúzás szomorú képét mutatja a Szent István év kezdetén. Soha magyar államférfi nehezebb feladatra nem vállal- | kozott, mint ma vitéz Imrédy Béla miniszterelnök: az a munka, amely reá vár, sokban emlékeztet a nagy, szent király országalapítö tevékenységére. Példát, ihletet, erőt onnan meríthet, egyedül Tőle, aki megmutatta, miképpen lehet a széthúzó, primitív törzsi életet élő, nomár amorf tömegből nemzetet, államot alkotni, egységes, viharálló országot. A párizsi >Illustration« hosszú cikket közöl e héten Magyarországról ezen a címen: »Független úllom-e még az ezeréves Magyarország?« A cikk végső konklúziója, hogy hazánk még egyelőre megőrizte ugyan önállóságát, de ahhoz, hogy ne veszítsük el független létünket, olyan férfiúra van szükségünk, mint amilyent szerencsére talált a magyar nemzet, egy Imrédy Bélára, akit a Sors rendelt ezekben a válságos időkben a nemzet élére. Az ő erős keze, politikai, gazdasági és pénzügyi tehetsége fogja kivezetni a magyarságot az eszméknek és ellentét e® érdiekeknek abból a szörnyűséges Ikaosizá- ból, melyben ma vergődik a kétségbeesett magyar lélek. A helyzet ugyanaz, mint akkor volt: a feladat és a megoldás is csak ugyanaz lehet. Szent Istvánnak akkor Kelet és Nyugat közt kellett választania. Választott: Róma mellett, a nyugati kereszténység mellett döntött. Pedig csábító volt a másik irányba való orientálódás és sokan voltak, magyarok is, akik a másik utat választották volna. Vájjon hol lennénk, meg lennénk-e, ha István király 'bölcsessége és erélye nem vezeti el a nemzetet az igazi útra? De más tekintetben is választás előtt állunk: az idők parancsa új igazságokat és életformákat köve- . tel. Európa lázálomban vonaglik: az idők olyan problémákat vetettek fel, melyeknek megoldása nélkül nincs élet. És itt se tehetünk mást, mint amit a nagy király példája mutat: tudomásul kell vennünk, hogy Európában élünk, el kell telnünk azzal a szellemmel, amelyet európainak érzünk: tűzzel-vassal ellene kell szegülnünk az ázsiai barbarizmusnak, bármilyen formában is csábítson bennünket. A magyar nép bölcs atyja, Horthy Miklós kormányzó már közel két évtized előtt Szent István útját választotta, Európáét Ázsiával szemben: a szentistváni magyar utat és ezen kell haladnunk ezután is. Egységes nemzetet teremtett az alaktalan, szervezetlen tömegből Szent István. Aki ellenszegült, azzal szemben nem ismert kíméletet. Leverte a kiskirályokat, a reakció bajnokait, akik más utakon akartak haladni, megbontva a nemzet egységét. Csak egy akarat lehetséges: az, amely a nemzeté, annak hivatott vezéreié. A többinek el kell némul- iiia. A mai idők nem olyanok, hogy belső villongások szomorú passzióját engedhetnék meg magunknak. Szent István megállapította a nemzet alkotmányos életének formáit, megteremtette annak védőbástyáit, melyek 900 éven át megtartottak bennünket, reánk küteleisirségsizierűon vár a. feladat, helyreállítanunk e bástyák épségét, újjáépítenünk azt azokon a pontokon, ahol nem bizonyulnak már eléig erőseknek és épeknek. A szent király nemes alakja felénk sugározza a fényt, amely a bibliai szövéitriekként világít a magyarság útjára. Ezt a szövétneket, ezt a ragyogó sugarat kell követnünk és akkor nem tévelyeghe- tüok, elvezet az berliniünket álmaink országába: Szent István csodálatos birodalmába. — Még az ég is kegyes volt hozzánk — mondotta az Eucharisztikus Kongresszus egyik szónoka, az égre és az időre célozva, amely szinte színpadszerűleg bontotta szét a borulás kárpitjait, az utolsó pillanatig azzal a veszedelemmel fenyegetve egész Budapestet, hogy a hónapokra nyúló lázas munka és igyekezet mind hatástalanná válik az ólmos eső vigasztalatlan záporában. Mindenki meg volt győződve, ha az ünnepségekre felkészült lelkek megadással is veszik tudomásul a kedvezőtlen időt és részt i° - -«znek az ünnepségeken, de maga az ünnep napfény nélkül még sem tud kibontakozni olyan arányokban és olyan méretűvé, amilyennek azt a rendezők hitbuzgalua, szüntelen munkája és lelkesedése előre kitervezte. De, úgylátszik, Budapest munkáját támogatta maga a természet is, a kongresszus záróünnepéig, nem engedve, hogy a rengeteg vidéki és külföldi zarándok az elázott ember didergő érzetével hagyja el a fővárost, anélkül, hogy láthatta volna az egymillión felüli metropolis lelkiségének, igazi belső énjének a feltárulását s azt a szokatlan élményt, amikor a közönyösnek, a vallástalannak tartott Budapest teljes mivoltában átadja magát a hit és a lelki íelmagasztosulás feledhetetlen megnyilatkozásának. Esitvay Tibor hangjában is megszólal az utolsó napok átélésének nagyszerű emlékezése. — Valljuk meg őszintén — mondja Zsitvay Tibor — hogy a legutolsó pillanatokig kétséges volt, vájjon a kedvezőtlen időjárás nem akadályozza-e meg ennek a nagyszerű megnyilatkozásnak, lelki együvétartozásnak és mondjuk a nevén: világnézeti tüntetésnek ig’azi méretében való teljes kibontakozását? Ha a kereszétny ember megadásával beletörődtünk is a gondolatba, bogy az időjárás ellenünk van, s így nem tudjuk megmutatni mindazt, ami a lelkűnkben él, de mégis fürkésztük az eget, hátba könyörületes lesz s azt a sok-sok emberi akarást, munkát, tervet, nagyszerűbbnél nagyszerűbb gondolatot, vállalkozást, áldozatot mégis gyümölcsüztetni fogja magának a gondolatnak a szolgálatára, de egyszersmind Budapest, az ország s az egész ke-* resztény világnézet megerősítésére és diadalára. És éppen az utolsó pillanatban, talán mindenki legnagyobb és legkellemesebb meglepetésére, úgyszólván a feszültség legdrámaibb várakozásában szakadtak meg felettünk az eső fellegei, hogy helyet adjanak a nap sugárzó ragyogásának. Most látja csak mindenki, mit jelent ez a napragyogás az emberi munka érvényesüléséneík! szempontjából. S mikor csütörtök délután olyan váratlanul, éppen a megnyitó ünnepségre szórhatta a májusi nap gazdag sugárzását, meghatványozva ezzel mindazt az ünnepi hangulatot, melyet a keresztény Budapest előkészítő munkája az ünnepségnek biztosítani igyekezett: mindnyájan éreztük, hogy ez fordulót jelent, s hogy ezáltal a XXXIV. Eucharisztikus Kongresszus olyan keretben fog lezajlani, ami a legszebb és legmagasztosabb gondolathoz valóban illő és amiben való részvétel feledhetetlen, egész emberéletre kiható élmény. S örömmel kell leszögeznem, hogy valóban azzá is vált: lelki gazdagodássá és feledhetetlen élménnyé mindazon százezreknek, akik ennek részesei lehettek. M főváros kitüntette magát — Mi az, ami nagyméltóságodra az ünnepségek kapcsán a legmélyebb hatást gyakorolta? — Xehéz volna erre röviden válaszolni. Maga a megrendezés, a méret, a valóban katonás és példás tömegmozgatás, ami egyetlen percre sem mondta fel a szolgálatot, hanem folyton és állandóan a maga helyén volt s úgy dolgozott, hogy szinte csak a maga megkapó eredményeiben lehetett észrevenni, az a terv- szerűség és előrelátás, amely a százezres tömegekkel szemben sem vesztette el a fejét, hanem valósággal uralkodott afelett, hogy a legpél- dásabban megrendezett ünnep emlékét hagyja a résztvevők emlékezetében, ez olyan emlék, ami kitörölhetetlen. Cáfolat, mintha mi nem tudnánk rendezni, de cáfolat arra is, mintha a magyar tömegeket nem lehetne fegyelmezni és vezetni. Mert lehet. Csak persze, érteni kell hozzá. Szerencsére a kongresszus vezetői mindig a helyzet magaslatán állottak, amint azt Heylen Tamás namuri püspök, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus állandó bizottságának elnöke ezt első budapesti látogatásakor a gyakorlott szem éleslátásával megállapította, hónapokkal ezelőtt leszögezve, hogy a kongresszus megrendezését olyan kezekben látja, ami mellett előre biztosítottnak érzi a sikert. Es ezt, szerencsére, igazolták is az események s a számadatok is, melyek valóban amerikai méretűek. S ez azért fontos, mert minden kishitűség megcáfolásával mondják el, hogy mi él a nagy tömegek lelkében s milyen vágy fűti őket Krisztus igéje után. Pedig erről az ellenkező világszemlélet mindig azt hirdeti, hogy már elavult, lejárt, idejétmúlt világ- szemlélet, melyen keresztülhaladt s amelyre rácáfolt a mai idő. Nem igaz. Hát előttünk a bizonyság. S ez a bizonyság mindnyájunk lelki megerősítése és ifelfrissülése. Felfogásom szerint a kongresszus legnagyobb hatása: a lelki élet kimély ülésében fog jelentkezni. — Hogy van kegyelmes uram megelégedve a fővárossal, mint vendéglátó gazdával? — Azt hiszem, nem csak a magam véleményének adok kifejezést, de általánosan átér- zett igazságot fejezek ki vele, mikor azt mondom, hogy az a munka, amit a főváros teljesített a kongresszus előkészítésében éppen úgy. mint az ünnepi napok alatt a vendégfogadásban, minden elismerést megérdemel. Mindenki attól tartott, hogy amegduzzadt tömeg igénye meg fogja bénítani az ellátást s így meg fogja drágítani itt az életet. Szendy Károly polgármester erre nézve éppen a Független Budapest hasábjain adott több alkalommal is megnyugtató kijelentést, vállalva minden ilyen drágítást kísérlet meghiúsítását és letörését. Es ez a vállalás nemcsak szó maradt, hanem valósággá is vált. Igen jó hatást gyakorolt a nagy- közönségre, hogy például a könyérdrágulás sem következett be. Zsitvay Tibor
