Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)

1938-05-04 / 18. szám

4 Független Budapest Budapest, 1938 május 4. A számszéki igazgató jelentése kedvezően ítéli meg a főváros elmúlt évi gazdálkodását A főváros vagyona 848 millió pengő, az üzemekbe fektetett vagyon pedig 827 millió Veres Imre számszéki igazgató beterjesztette je­lentését a főváros 1937. évi zárószámadására vonat­kozóan. A számszéki igazgató jelentése teljes elisme­réssel nyilatkozik a főváros gazdálkodásáról, úgy­szólván alig talál benne észrevételezni valót. Hang­súlyozza is a számszéki ig'azgató, hogy a főváros intézményei és hivatalai a legteljesebb mértékben figyelembe vették a számSzék részéről év közben fel­merült kívánságokat. A zárszámadást teljesen rendben levőnek ismeri el. A számadásokból arra lehet következtetni, hogy a gazdasági viszonyok javulása az elmúlt év folyamán is folytatódott. A jövedelmek emelkedésére és a te­herbíróképesség megerősödésére mutat az adóhoza- dékok emelkedése is. Általános pénzügyi helyzet Az eredeti költségvetésben megállapított elő­irányzatok nem voltak elégségesek az év folyamán felmerült kiadások fedezésére s ezért a közgyűlés az elmúlt év során 7,725.000 pengő póthitelt engedélyezett. E póthitelre 3,924.260 pengő erejéig a bevételi több­letek, 3,800.000 pengő erejéig a kiadási megtakarítá­sok nyújtottak fedezetet. A póthitelekre méz ve mind­össze azt a megjegyzést teszi a számszéki igazgató, hogy a szabályok szerint a póthitelek engedélyezé­sekor már a fedezetet is ki kellene jelölni ezzel szem­ben a főváros mostanában azt a rendszert követi, hogy csak később jelöl ki fedezetet. Az engedélyezett 7.7 millióból is 5.6 millió póthitelre utólagos fedeze­tet jelöltek ki. Rámutat a számszéki igazgató a fővárosi pénz­ügyi helyzetének ismertetése kapcsán arra, hogy a községi háztartás folyó pénzeinél kimutatott ösz- szes tartozást fedezi az összes követelés, sőt még több mint 20.4 millió pengő felesleg is mutatkozik. An­nak, hogy ilyen kedvező fedezeti arány mellett a költségvetésszerű kezelésben mégis 8.6 millió pengő pénzhiány van és a háztartás forgótőkehiánnyal küzdött, oka az, hogy a követelések tekintélyes része immobil, eg’y- része pedig kétesnek tekinthető. Ezért szükségesnek tartja a hátralékok lehetőség sze­rinti likvidálását, hogy a háztartás pénzügyi hely­zetéről megnyugtató képet lehessen kapni. Az úgy­nevezett cselekvő hátralékok szaporodnak és a múlt évben 61 millió pengőt tettek ki. A fővárosi kölcsönök ügye Részletesen foglalkozik ezután a jelentés a fővá­rosi kölcsönök ügyével, ismerteti a kölcsöntartozások tízéves alakulását. Az elmúlt tíz év alatt a főváros 144.8 millió pengőt fordított kölcsönök törlesztésére és kamatokra. Budapest tiszta vagyona meghaladja a 848 millió pengőt, ami az előző évvel szemben 10.3 millió pengő szaporodást jelent. A főváros törlesztéses kölcsön­tartozása a múlt év végén 334 millió pengő volt, 29 millióval több, mint az előző év végén. A főváros kezelése alatt lévő alapítványok ér­téke megközelíti az 5.9 millió pengőt. csekély. Mindössze 12.7 millió pengő forgótőkével rendelkeznek a főváros üzemei. A forgótőkehiány miatt nem tudnak egyes üzemek gazdaságosabban működni. így többek között az Ásványvízüzem kép­telen forgótőke hiányában gépkocsiállományát fel­újítani és az elavult régi kocsiparkkal sokkal többe kerül a szállítás, A Községi Élelmiszer árusító Üzem is nagy tőkehiánnyal küzd. Szükséges az tizem belső erőinek fokozása. Kedvezőtlen helyzetben van a Köz­ségi Temetkezési Intézet is, amely drága bankköl­csönökből kénytelen halaszthatatlan beruházásait végrehajtani. A legtöbb üzem amúgy is csekély forgótőkéjét használja fel a legszükségesebb beruhá­zásokra, úgj7hogy hovatovább az immobilitás veszé­lyének teszik ki magukat. Még a Vízművek is közel 1.2 millió pengői forgótőkét ruházott be. Az üzemek beruházott vagyonát az év végén 234.7 millió pen­gőre értékelték. Az elmúlt év folyamán 12.2 millió pengőt írtak le értékcsökkenés címén, ezzel szemben 19.6 millió pengő új beruházást végeitek. Kedvezően alakult az üzemek múlt évi bevé­tele, amely 9 millióval, azaz 7.72 százalékkal haladta meg az előző évi bevételeket. Tartalékolások, leírások, a községi háztartás javára beszolgáltatott nyereségek és egyéb címeken 47.2 millió pengő tiszta felesleget értek el az elmúlt év­ben a főváros üzemei. Közli a számszéki igazgató jelentése, hogy az üzemek és részvénytársaságok igazgatósága fel- .ügyelőbizottsági és választmányi tagjainak az, elmúlt j évben 176.000 pengő tiszteletdíjat fizettek ki. A vá- ! lasztmányi tagok tiszteletdíja majdnem a duplájára j emelkedett az előző évvel szemben, miután sokkal több ülést tartottak. Az igazgatósági tagok tan- tiemje ellenben csökkent. A főváros üzemei 8.1 millió pengő adót fizettek az elmúlt évben, 542.000 pengővel többet, mint az el- \ múlt esztendőben. Peringer Péter és Társai vas- és fémöntőde, motoralkatrész- és gépgyár Pestszenterzsébet, Baross u. 84-86. Tel. 147-572 Custodis Alphons Mérnöki iroda és építési vállalat ipari beren­dezés részére. Gyárkéményépítés. Gőzkazán­befalazás, ipari kemencék építése és tervezése Budapestf V., Nádor-u. 19. ALAPÍTÁSI ÉV 1876. — TELEFON: 112-007 Mindenfajta gőz- és centrifugál szivattyúk, kompresszorok, víz- vísszahűtőtornyok — Öntöző- és lecsapolóberendezések Zimmer Tódor mérnök a Worthington gyárak magyarországi vezérképvíselője Budapest, I., Zuhatag út 7/b. sz. Gotnlia fvá Minden szerves trágyát 100 UUm Ddir a százalékban felülmúl hatásában Budapesten házhoz szállítva: 5 q ............ P 15— 50 q............P 80— 25 q............ P 50— 140 q.............P 140— Ké rjen vegyelemzést í Suppan Champignon Kultúrák, Budatétény Iroda : Budapest, IV., Ferenc József rakpart 20 Telefon : *182-945 Folytatják a kislakásépítési akciót Továbbfejlesztik a városszéli telepet is Budapesten egyre érezhetőbbé válik a lakáshiány. Főleg olcsó kislakásokban van nagy kereslet és a megtorpant építkezési tempó mellett a lakás term elés egyre gyérebben tudja kielégíteni a szükségletet. A legutóbbi kimutatás szerint már csupán 4609 üres lakás van Budapesten, holott három évvel ezelőtt még 12—14.000 üres lakást tar- tottak nyilván. A helyzetet súlyosbítja az a körülmény, bogy a kas­számban épülő új kislakások megfizethetetlenül drá­gák s a szerényjövedelmű polgári lakosság azokat képtelen kivenni. A nyilvántartott 4000 üres lakás is ép a magas bérek miatt kiadatlan. Elérkezett a legfőbb ideje annak, hogy ható­sági közbelépés javítson a helyzeten. A főváros illetékes tényezői felismerték a helyzet ko­molyságát és elhatározták, hogy legsürgősebben meg­kezdik a hatósági kislakásépítési akciót és így te­remtenek olcsóbérű kislakásokat. Horony-Pálffy Aurél tanácsnok a polgármester felhívására elkészítette a több esztendőre szóló lakás- építési progrannnot, melynek végrehajtására a ren­des költségvetés keretében fognak évről évre fedeze­tet biztosítani. A városrendezési ügyosztály kijelölte az építkezés céljára rendelkezésre bocsátható városi tulajdonban lévő területeket is. Ezek közül legelső­nek Óbudán, a Szél nccában, a létesítendő fiúotthon melletti telken kezdik meg a kislakásépítkezéseket. A folyó évi költségvetésben 680.000 pengő áll ren­delkezésre lakásépítkezésekre. Ebből az összegből 580.000 pengőt fordítanak a Szél uccai kislaká- sos bérház felépítésére. Több épületet emelnek és az itt létesülő épületcso­portban 124 egy- és kétszobás kislakás épül, 100.000 pengőt pedig a városszéli telep további fejlesztésére fordítanak, miután ez a szociális intézmény egyre nagyobb mértékben váltja be a hozzáfűzött reménye­ket. A városszéli telep egy sereg kétségbeesett csa­ládnak nyújtott új egzisztenciát. Idén újabb 12 ikerházat, azaz 24 lakást építenek a 100.000 pengőből. A Szél uccai kislakások építésére tervpályázatot Írnak ki rövid lejárattal. A legmodernebb típusú kislakásokat fogják építeni, s 4200 pengőt irányoznak elő egy-egy lakás költségeire. Üzemek Bőségesen foglalkozik a számszéki igazgató je­lentése az üzemek helyzetével. Kimutatja, hogy a fővárosi üzemekbe 309,650.000 pengő vagyon van befektetve, 7,478.000 pengővel több, mint az előző évben. Ez az összeg egyúttal az üzemek tiszta vagyonát je­lenti. Ha a részvénytársasági formában működő' üze­meket is figyelembe vesszük, úgy Valamennyi fővá­rosi üzem összes tőkéje 667.5 millió Pengőt tesz ki, amiből 367.3 millió a saját tőke, 300.2 millió pengő pedig az idegen tőke. Ebhez még hozá lehet számí­tani a Beszkárt kezelésében tartott, de a községi ház­tartás vagyonában kimutatott vasútüzemi és közle­kedési beruházások 160.3 millió pengős értékét is, úgyhogy ezzel együtt valójában 827.7 millió pengő vagyont repre­zentálnak a főváros üzemei, úgyhogy közgazdasági szempontból a legjelentősebb gazdasági tényezőknek tekintendők. Az üzemek forgótőkéje ehhez képest aránylag HOLUB SÖRÖZŐ az előkelő világ találkozóhelye Elsőrendű konyha, Drehor-sörök, polgári árak Budapest, IV, Kossuth Lajos u. 12 SZÚS2£ Míbert oki. mérnök ............... ......_________ át-, v asút-, csatorna- és magasépítési vállalkozó i ben fokozott tempóban folytatják ezt az akciót. Budapest, V, Szemólynök u. 19 Telefon: 118-068 ii szellőző berendézések Schubauer Ferenc magánmérnök Budapest, III , Föld u. 51. Tel. 162 206 Grósz Frigyes oki. mérnök, építési és kövezési vállalkozó Budapest, IX., Bakáts ucca 1. Tel. 386-154 TORDAiLÁSZLÓ oki. mérnök vegyészeti gyára Budapest, VI., Üteg ucca 29—31 szám. Telefon : 292-790 Galván-berendezéaek, növényvédelmi anyagok, veSyszerek „ROBOT“ nehézolajíűtés szer. A legolcsóbb hulladék- olajok „Gudron", „Pakura“ füst-, korom- és hamumentes leggazda­ságosabb gázlángszerü elégetése — minden tüzelési területen, a kazánok változatlan megtartása mellett Kérjen ismertetést, vagy üzemben való bemutatást „Hobot" nehézolajíűtés, Budapest, V., Csáky ucca 36. Telefon: 293-631 CSIPÁK SÁNDOR ts FIA közszállítási vállalkozók BUDAPEST, XIV., TELEP UCCA 98 Telefon : 297-562 M. kir. postatakarékpénztári csekkszámla 57.837 Vasvári Pál okleveles gépészmérnök fogaskerék- és gépgyár Telefon : Budapest, V., Váci út 92 292-888 (Villamosmegálló: Véső ucca) vasanyagok: chamotte Leszerelésből szár­mazó különféle Csövek, lemezek, tarlányok, szelepek, gerendák, sínek stb. és téglák jutányosán kaphatók : Ferencvárosi gázgyár leszerelési iroda IX., Koppány-utca 2—4. Telefon: 134-054 A Szél uccai lakások csak a jövő évben adhatók majd át a használatnak, de a hatósági lakástermelés most- már fnlvnmat.os lesz. mert a legközelebbi évek-

Next

/
Thumbnails
Contents