Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1937-02-03 / 5. szám

2

Független Budapest

Budapest, 1937 február 3.

Intézeti és háziruha mosására csak a

IV , Naöüar ucca 3, m her. Ktraiu ucca 15, v., Dáivánu ucca 23, VII., Dohány ucca 20 Telefon - Házhoz hlfideneh I

marosan bebizonyította, hogy nincsen semmi szüksége a mások lábára, mert ugyancsak jól tud járni a magáén.

S úgy töltötte be a helyét ennél az íróasztalnál, hogy mikor most felkel mellőle, hogy továbbmenjen, mindenkinek fáj a távozása. Mert igaz és egész embernek tudott mutatkozni ,s ha nem is folyamodott a népszerűség-vadászat olyan fortélyához, hogy mindig azt mondja, amit az illető hallani óhajtott tőle s ha ugyancsak kimondotta mindig a maga igazságát, de úgy, hogy a másik félnek is át kellett éreznie ugyanazt, S mikor tudni szeretném, hogy mit érez az államtitkár úr, mikor a miniszterelnöki palota sajtóosztályától búcsúzik, hogy a belügyminisztériumnak szentelje ezután minden tevékenységét — lehetetlen bizonyos lírai melegséget ki nem érezni Öméltósága szavaiból, amint mondja,: ,

Nem váloü el a sajtótól...

— A német költő mondja, a válás mindig- fáj. Nem tagadom, fáj nekem is. Hiszen míg helyünkéi egyik íróasztaltól a másikhoz változtatjuk, nem feledhetjük, hogy minden dolgozóasztalunkba életünknek égy-egy darabkáját dolgoztok belé. Ha ez bizonyos mértékben fáj is, ibiért hiszen áz élet elröpülő voltát jelenti, de megvigasztal, hogy ez az emberi sors -iá múlandós'ágért kárpótolhat az érzés, hogy munkánk Szükséges és hasznos volt.

Fölösleges talán hangsúlyoznom, hogy sem mint. volt. sajtófőnök, sem. mint államtitkár nem nyilatkozom.

Hiszen mindazt, amit mondhatnék, kifejezi egy név: Darányi Kálmán.

Es ebben az egész -program is adva van. S az én boldogságom, ha úgy tudok dolgozni, hogy ők munkásságomat szükségesnek és hasznosnak tartják mind az ország, mind a kormányzat szempontjából.

— Hogy milyen érzéssel válók el a sajtót ól? Arra csak azt felelhetem:

nem válók el tőle, legalább is lelkileg nem.

Az a rövid idő, ami nekem alkalmat adott, hogy ennek a sokrétegű és nagyszerű műhelynek "a szerkezetébe nézzek amit valóban sajtónak mondanak s azt az idegfeszítő munkát megfigyel- jem — amit ma a magyar sajtó munkásainak teljesiteniök kell, hogy a megnehezedett viszo- nyok közt is a szintjét tartani tudják — mindaz méltán számíthat^ az elismerés szavaira. Mert ezt a magyar sajtó munkásai igazán megérdemlik.

,az^ a szubjektív érzést, amivel búcsúzom külön kedves lelki gazdagságommá teszi az az érzésem, hogy míg a sajtóügyeket vezettem, sok-sok jóbarátot szereztem, akiknek a barátsága megint csak az én gazdagodásom marad | fP}} 111 d okolj a azt a kijelentésemet, hogy nem lelkileg búcsúzunk, csak fizikailag. A magyar sajtó ügye, mindnyájunk ügye, aminthogy mindnyájunk érdeke, hogy ez minél erősebbé, -1 a t ahn as ab b a fejlődhessen.

Ha ezirányban sikerült tennem valamicskét, mar úgy érzem, hogy szolgálatot tettem a hazamnak.

Az új sajtófőnön;

Meghalt a király éljen a király — mondja a fianeia közmondás. A természet is irtózik az ürességtől, s az emberi társadalomban sincs ez másként. 8 azért is van, hogy míg búcsúztatunk valakit, már keressük is azt, aki a helyébe eljövendő.

Nincs jellemzőbb egy ember egyéniségére, lelki összetételére, mint az a rezdülés, amellyel a társadalom jó- vagy balsorsára, emelkedésére vagy bukására — sikerére vagy kudarcára rerzbnálL.

Nos, — amilyen egyetemes érzés búcsúztatta el Mike óz Ödönt a sajtófőn Ökség éléről, éppen olyan egyetemes szeretet nyilvánult meg aziránt, hogy a helyére a helyettes:

Itóhócztj Imre ör.

kerüljön. Ha a középkor lovagjainak ki kellett államok a tűzpróbálki tüzesvasait, hogy sebezhetetlensé- gük tegyen hitet hivatottságuk mellett — úgy fíá- kóczy Imréről valóban el lehet mondani" hogy bosszú szolgálata alatt a sajtófőnökségen — igazi hitvallójává vált a magyar sajtó szeretetének, megbecsülésének és védelmezőjének.

E sorok írója maga az élő tanúja, hogy milyen lelki ellenállásai, hogy úgy mondjuk, egész mell- bőséggel állott szeműén Rákóczy Imre olyan törekvésekkel, melyekkel mint szabadságért lelkesülő igaz erdélyi magyar ember fitem egyet nem érthetett, sem támogatására a maga készségét oda nem adhatta.

Inkább hajlandó volt kockáztatni a kegyvesztettség és háttórbeszor'ítás sokszor megalázó és sérelmes veszedelmeit a maga feje körül, minthogy egy jottányit tett volna a megalkuvás kényelmes ösvényei felé. Úedig nem is kéllett volna mást cselekednie, csak ríémá'nak Uiaíadriia s 'bólogatni ahhoz, amihez oly sokan bólogatták, hogy a kulisszák mögött viszont a markukat összeszorítsák.

Do ő mindig egész figurával játszott s egész emberi mivoltában mutatkozott akkor is — mikor ez esetleg a kenyerének a. kockázatát jelentette. És állta a harcot és megvívta, anélikül, hogy egyetlen egyszer olyan szót ejtett volna, amelynek a forrása csupán a torok és a hangszálak, nem pedig a meggyőződés.

Most, mikor minden veszedelmek elmúltán diadalmasan és a megvívott harc sikerének a tudatával köszöntőm sajtófőnöki asztala mellett, az egyéniségéhez oly méltó közvetlenséggel szorítja vissza a kezemet.

— Tudjátok, — mondja — ki voltam és hogy ki vagyok. No hát én csak azt mondhatom, hogy nem fogok megváltozni jelen helyemen sem. Ha valaki, hát én tudom, hogy mi a magyar újságírói hivatás és yni az újságírói sors. Ennek a sorsnak a segítségére lenni, ezt a sorsot átérezni és magamévá tenni, ezt az újságírói munkát minél tökéletesebbé tenni, ez az én belső nagy vágyakozásom.

— Eddig sem zárkóztam el a személyes érintkezés közvetlensége elől. Sőt, némi büszkeségem, hogy az utóbbi éveikben egyre gyakrabban és bizalmasabban keresték a velem való érintkezést az újságíró-kollegák. Most — új helyemen — még közvetlenebb lett a kapcsolat.

Es ennek valóban örülök s még jobban tudnék örülni, ha

az ujságírótársadalomnak sok vonatkozásban olyan hasznos támogatója lehetnék, hogy ne csalódjanak hennem.

Ami a fővárosi szervezetünk sajtószolgálatát illeti — ezt eddig is nagy figyelemmel kísértem — s fogom kísérniérthetőleg • ezután is, hiszen — mint tudod, olvasója vagyok a Független Budapestnek. Megírhatod benne is. hogy szeretném elérni, hogy a magyar u.jság- írótársadalom megérezve bennem a minden igazsággal szemben fogékony magyar embert. — a/ki pályám bosszú évei alatt foglalkoztam a magyar sajtó különböző természetű ügyeivel, úgy, hogy most, mikor a vezető helyre kerültem — dicsekvés nélkül állapíthatom meg, hogy a kérdések egész hálózatát ismerem s így ha segítségre kérnek fel valahol,, a gyakorlott orvos jóakaratú, megértő és hasznos beavatkozó munkájának tekinthetem a magamét. Azt szeretném elérni, hogy a magyar sajtó- főnökségre minden újságíró bizalommal és szeretettel tekinthessen. Erre fogok törekedni m u n k á sságo mb a n.

Zsirkay János.

Lesz-e nyitott versenyuszoda a Margitszigeten?

Bessenyey Zénó, a Közmunka Tanács elnöke nyilatkozik a Független Budapest tudósítójának

Az élet nagy kérdései valójában kis kérdések összetevődésélből áll elő. E hasábokon többízben ismertettük már a ima vezető politikai egyéniségeinek felfogását mind a küszöböm álló városrendezési és szépészeti, mind pedig- a féltve dédelgetett magyar sport szempontjából.

Szerencsére e kérdések ma már annyira beleékelődtek a közérdeklődésbe, hogy maga ez az érdek- | lődés a hajtóerő, ami viszi előre azokat s nem engedi többé sem a megállást, sem a halogatást. Örömmel kell ezt megállapítanunk, mert hogy a Pató Pál uramélk országa — legalább is budapesti vonatkozásban! — immár a mesék országába tartozik, azt nem is igen kell igazolni, hiszen a tények beszélnek.

S ezúttal — nőm tagadjuk — azzal a bizonyos érthető nehezteléssel mentünk a Közmunka Tanács székhazába, ami derék úszóink szívét ma keserűvé teszi, ábban a téves hitben, mintha a Margitsziget igazgatósága elaludta volna azt az időt, amikor szinte az egész világ odafigyelt arra a bizonyos olimpiai úszómedencére, ahol egy nagy kérdésnek kellett eldőlnie: vájjon a sárga győzi-e ott le a fehéret, vagy a fehér a sárgáll És a fehér győzött. És ezt a fehéret Csik-nak hívták, s ezt a nevet sok millió és millió ember ejtette ki a verseny napján s azóta is talán a nap minden órájában. És ezt mindenki tudja — de úgylátszik — mintha a Margitsziget igazgatósága már elfeledte volna.

—, Dehogy is felejtette — mondja Bessenyey Zénó belekapcsolódva a gondolataimba. Nagyon helyes a Független Budapesttől, hogy megszólaltat és megvilágít minden felmerült témakört hasábjain. Tudom, hogy a nyitott uszoda kérdése most élénken vitatott kérdés. A dolog a következőképpen áll:

a margitszigeti nyitott versenyuszoda ügyében folynak a tárgyalások.

Minden reményünk megvan hozzá, hogy meg is lógunk egyezni a Magyar Üsző Szövetséggel.

Itt ugyanis a helyzet korántsem az, mintha akár a Közmunka Tanácsnak, akár a Margitsziget igazgatóságának nem volna elég érzéke a magyar sport szempontjai iránt. IS főként nem volna érzéke a nemzetközi 'viszonylatban is nagy eredményeket elért magyar úszósport támogatása iránt. De azért merültek fel nehézségek, mert a Közmunka Tanács véleménye szerint

mindenképpen elkerülendő a Margitsziget túlságos beépítése és a kilátás elzárása,

vagy megzavarása, az amúgy is óriási méretű fedett uszoda mellett. Emellé még egy mintegy tízezer néző befogadására alkalmas tribünökkel ellátott nyílott uszoda céljaira a Margitsziget nem látszik alkalmasnak.

Ezek szépészeti szempontok. De nem szabad' elfelednünk, hogy esztétikai szempontok mellett vannak még más uralkodó szempontok is, melyeket felelősség érzet mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nekünk tehát, .mint felelős vezetőknek nem szabad figyelmen kívül hagynunk a reánk bízott közvagyon anyagi érdekeit sem. Ez a kötelesség — ami azt hiszem — senki előtt vitás nem lehet, meggondolandóvá teszi számunkra:

vájjon szabad-e elmennünk az önzetlenség’ ama határáig, ahol már a magunk húsába vágunk s önmagunknak csinálunk kárt anélkül, hogy meg .lehetnénk győződve ennek elkerülhetetlenségéről.

Mert tudvalévő, hogy mink a Margitsziget strandfürdőjét — melyről szakemberek állapították meg-, •hogy Európa legszebb strandfürdője, nagy kockázattal és áldozatkészséggel egymillió pengő befektetés- j sei építettük meg. Természetszerű tehát az aggódásunk, hogy vájjon az építendő versenyuszodában I nem támasztunk-e önmagától adódóan is önmagunk- j nak egy napozókkal és tribünökkel ellátott veszedelmes versenytársat?

Az a megfontolás, ami minden vállalkozót arra késztet, hagy befektetett tőkéje felől minden veszedelmet elhárítson — az veti fel előttünk a kérdést, hogy vájjon ok- és célszerű-e, sőt sportérdek-e egy már meglévő, bevált és prosperáló intézményt úgy megingatni, hogy fenntartása jövedelem helyett gondot és terhet jelentsen. Annál indokoltabb ez a megfontolás, mert hiszen amint mondom: közvagyonról van szó.

Hogy ez nemcsak fölösleges rémkép és aggodalom, hanem reális valószínűség, azt az a helyzet is magyarázza, hogy a megkötött szerződések értelmében az uszoda látogatói lényegesen olcsóbban léphetnek be a szigetre, mint a magunk strandfürdőjének a látogatói.

Ezenkívül a fedett uszoda igényt tartott a most létesített világhírű melegvízforrásunkra, melynek még sem tartóssága, sem vízbősége nincsen kipróbálva, s amelynek létesítése mintegy kettőszázezer pengőnket emésztette fel.

Mindezen nehézségek ellenére — azt hiszem — meg fogunk tudni egyezni. Reményemet erősen alátámasztja az a tudatom, hogy

az ügy elintézését Hóman Bálint miniszter úr vette a kezébe.

S az ő közismert igazságszeretete és bölcsessége sok nehéz kérdést megoldott miár. Remélem, hogy ez a bölcsesség és igazságszeretet itt is le fogja tudni faragni a túlzott kívánságokat, hogy tisztán a sport magasabb szempontjait érvényesítse s tárgyi alapon jöhessen létre a megegyezés. Ilyetén megoldást természetszerűleg sem a Közmunka Tanács, sem a Margitsziget igazgatósága nemhogy hátráltatni akarná, do ellenkezőleg, mint a magyar sport lelkes hívei — csak örömmel üdvözölhetnének.

Búcsúzáskor mintegy mentegetőzve mondja Bessenyey Zénó Öméltósága:

— Amint látod, szeretem a munkakörömet, szeretem a mun katársa imát. Jól érzem magam a jelen helyemen s így nincsencik más szándékaim, csak az, hogy minél jobban menjen a munka. S az pedig, amint látod... hála Istennek...

S ezzel el is intézte azon mendemondákat, melyek nevével kapcsolatban az utóbbi napokban szóban forogtak. Marad és dolgozik tovább...

"............ (Zs. J.)