Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1937-11-10 / 45. szám
Budapest, 1937 november 10. Független Budapest Nyolc vállalkozót kizártak a Közmunkákban való részesedésből Szigorúan ellenőrzi a főváros a vállalkozói immKabéreKet Mit mond Wossala Sándor tanácsnok Megírtuk, bogy a főváros szigorúan ellenőrizteti a vállalkozók által fizetett munkabéreket, nemcsak abból a szempontból, vájjon a törvényesen előírt minimális I munkabéreket fizeti k-e munkásaiknak, hanem azért is, hogy a fizetett munkabér, egyezik-e a vállalkozók ajánlatában meg jelölt bérekkel. A feltétteleket he nem tartó vállalkozókkal szemben a főváros szigorúan jár el. Részletes adatok még eddig nem kerültek nyilvánosságra erről az, ellenőrző eljárásról, most azon- Wossala Sáudor ban Wossala Sándor tanácsnok gését jelenti és kötbér kiszabását vonja maga után. — A magasépítési ügyosztály az ajánlatok elbírálásánál mindig- azokat a vállalkozókat részesítette előnyben, akik magasabb béreke! fizettek munkása iknak. A letelt egy év alatt 331 esetben ellenőriztük, vájjon a vállalkozók tényleg- az ajánlatukban megjelölt munkabéreket fizetik-e. örömmel állapíthatom meg1, hogy a vizsgálat, csak kevés esetben állapított meg visszaélési, amennyiben a 331 eljárás során csak 18 esetben tapasztaltuk, hogy a vállalkozók kevesebb munkabért fizettek, mint amennyit kellett volna. előterjesztette a munkabér-ellenőrzés eredményeit és erről a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának: — Pontosan egy évvel ezelőtt, múlt év novemberében kezdtük meg a vállalkozók által fizetett munkabérek ellenőrzését. Egyrészt a közigazgatási bizottságban törtéjnt felszólalások, másrészt a különböző rendeleti szabályok késztettek bemmiünket erre az eljárásra. A Közszállítási Szabályzat is kimondja, hogy irreálisnak kell tekinteni azt az ajánlatot, melyből kitűnik, hogy a vállalkozó munkásainak a rendesnél kisebb bért fizet, vagy őket a rendesnél hosz- szabb ideig foglalkoztatja. Ugyancsak a Közszállítási Szabályzat írja elő, hogy a vállalkozó munkásainak legalább azt a bért tartozik fizetni, melyet ajánlatában megjelölt, mert kevesebb bér fizetése a kötelezettség megszeMűterem-iakás: Budapest, Vili., 8 Kisstáció u. 13 z Telefon 1-305-23 szobrászművés Ezért tíz vállalkozót szóbeli míegintésben magasabb munkabér fizetésére köteleztünk, 8 esetben pedig az illető vállalkozót kizártuk a fővárosi közmunkákban való részesedésből. (Ezt a tényt Szendy Károly polgármester is elmondotta lapunk munkatársának abban az interjúban, melyet mai számunk első oldalán közlünk. A szerk.) Ezekkel szemben azért alkalmaztuk ezt a radikális büntetést, mert hivatalos felszólítás ellenére sem akarták beígért munkabért fizetni. A munkások mégsem károsodtak, mert a kizárt vállalkozók járandóságaiból utaltuk ki számukra az őket megillető bér- különbözetet. —- Tudatában vagyok annak, hogy a főváros a vállalkozóktól csak jól fizetett és megelégedett munkásokkal végzett munka esetében kap kifogástalan elienértípret és kétségtelen az is, bogy azt az előnyt, melyet a KözszáUítási Szabályzat a magasabb munkabéreket fizető vállalkozóknál biztosít, csak az a vállalkozó érdemli meg, aki ezeket a magasabb béreket a munkásainak ki is fizeti. Ép (ezért a munkabérek kifizetését továbbra is állandóan a legnagyobb szigorúsággal ellenőrizzük és kíméletlenül fogunk eljárni a munkásokat károsító lelkiismeretlen vállalkozókkal szemben. M ligeti kútfúrás sorsa 1240 vnétei* mélységben újból e£zcr>£ íz fúr*® Sza&évíö bizottság dönt e Síélen a fúrás további sorsáról A városligeti mélyfúrás körül újabb súlyos nehézség’ keletkezett. Eltört és 1240 méteres mélységben maradt a marógépezet is, mellyel a hónapokkal ezelőtt beletört fúrót igyekeztek szétforgácsolni. Az egymásra halmozódó technikai akadályok valósággal elkeserítik a főváros intéző köreit és a fúrást végző vállalkozókat egyaránt. Ennyi nehézségre senki sem vént elkészülve, noha. ilyen természetű munkánál sokszor fordulnak elő Váratlan zavarok. A főváros eddig már 330.OSj pengőt költött a ligeti fúrásra, de. inkább veszni hagyja ezt a nagy befektetési, mert további áldozatra nem hajlandó. A szakértők véleménye is kezd eltérni, úgyhogy a fúrás további sorsa körül teljes a bizonytalanság. A vállalkozók saját presztízsük érdekéiben is igyekeznek menteni a helyzetet és további kísérletezésektől sem riadnak vissza. E héten, szakértői bizottság állapítja meg, mi legyen a követendő eljárás. A vállalkozók semmiesetre sem akarják abbahagyni a munkál, bíznak abban, hogy másfél év óta tartó fáradságos küzdelmüket ennek az utolsó nehézségnek az elhárítása után mégis csak siker koronázza. Két megoldás lehetséges: az egyik megoldás szerint bizonyos magasságban. ferde irányba terelik a fúrógépet, mert van olyan vélemény, mely szerint a mostani egyenes fúrással olyan talajrétegekbe kerültek, melyeknek vastagságát nem lehet megállapítani, így tehát bizonytalan, meddig kellene, még fúrni a vízmedence eléréséig. Egyes szakértők állítása szerint a talajrétegeződés nagyon, hullámos, sok törés tapasztalható e rétegek,nél és Lábbántalmaknál bajoknál - hol más betét — biztosan gyógyít az „Imperator“ szabályozható hífltolnhptpf Orvosok rendelik, a 6s rugalmas lUIIICIIpwdCl betegek használják „Imperator" V., Phönix u. 4. Telefon: 1-189-91 különböző jelek arra engednek következtetni, hogy a fúró már elhaladt olyan rétegek mellett, melyek közelében a forróvízmedence húzódik. Ezt abból következtetik, hogy a fúrás alkalmával a talajhőmérséklet nagyon változó volt. Forróbb hőmérséklet után kisebbet mértek, azután megint forróbb rétegek következtek és ez a jelenség arra mutat, hogy a megfúrt talaj nagyon, változó és bizonyára már áthaladlak olyan rétegeken, melyeknél csak keskeny fal választotta el a fúrót a vízmedencétől. Most tanát az lenne a,z egyik megoldás, hogy a már megfúrt talaj egyik felsőbb rétegében, ahol a hőmérséklet a legmagasabb, ferde irányba kezdenek fúrni és így 'valószínűleg elérhetik hamarosan a forróvízmedenoét. Ez a megoldás azonban azzal a következménnyel járna.,, hogy ha meg is találják a 'vízmedencét,- a ferde és emiatt keskenyebb lyukon át a vízfeltöltés nem lenne, olyan intenzív, mintha függőleges irányból szökne fel a, víz. Tehát kevesebb vízhozam várható A másik, radikálisabb és esetleg még gyorsabb eredménnyel kecsegtető megoldás az, hogy az eddig fúrt mélységben, dinamitrobbantással kíséreljék meg a közelek eltávolítását és a vízmedence, felnyitásált. Ilyen eljárással már sokszor értek el 'ükért. A szakértők (szerint tíz kiló d inam Slot kellene leengedni 1240 méteres mélységbe és ezt az óriási dinamit- mennyiséget elektromos úton robbantanák fel. A hatalmas mélységben a tíz kiló dinamit olyan erővel robbanna és olyan nagy körzetben fejtene ki hatást, hogy a forróvíz minden körülmények közölt előbukkan. Csupán az az aggodalom merül fel ez eljárás ellen., nem veszélyeztetik-e a robbantással és az ezzel járó hatalmas talajmegmozdulással a meglévő artézikul vízhozamát is. Az (heti szakértői értekezlet véglegesen dönt a nagy érdeklődéssel kísért kútfúrás sorsáról. S KLINSZKY FERENC I épületüveges és képkeretező Budapest, XIV, Bosnyák u. 19—21. Tel.: 2-973-62 1 5 A Frontharcos Szövetség tisztújító Közgyűlése Múlt vasárnap délután az újvárosháza közgyűlési termében ünnepélyes keretek között, mintegy 400 főnyi hely iáinkul ati kiküldött jelenlétében tartotta meg az Országos Frontharcos Szövetség idei küldött közgyűlését. Takách-Tholvay gróf megnyitó beszéde után vitéz Mándoky Sándor, a Szövetség tábori főpapja mondott imát, majd vitéz Bobary György országos társelnök üdvözölte a hatalmas számban össze sere glelt frontharcos vezetőiket és méltatta azt a szervezettséget éis fegyelmezettséget, amely az egész ország társadalma előtt kivívta a Szövetség részére az őszinte megbecsülést és elismerést. Kertész Elemér országos ügyvezető alelnök ismertette a Szövetség évi működési jelentését, majd Molnár Gyula gazdasági főműk a pénzügyi jelentéseket, Ilosvay Ernő József számszaki főtanácsos az ellenőrző bizottság- jelentését terjesztette elő. Az indítványok letárgyalása után aiz új tisztikar megválasztására került sor. Ennek alapján országos elnök lett gróf Takách- Tholvay József ny. altábornagy, társelnök vitéz Bo- bory György e. e. őrnagy, államtitkár, országos al- elnökök Kertész Elemér fővárosi törvényhatósági bizottsági tag", Engelbach Alajos ny. ezredes, vitéz Galámthay Glock Tivadar ny. tábornok, vitéz dr. Tóth András, Patacsi Dénes országgyűlési képviselők és Kenessey Gyula, a (sárbogárdi járás főszolga- bírája. Kovács János okleveles kőművesmester, építési vállalkozó Tervez, épít, javít, alakít. Állványfa-kölcsönzés Budapest, XIV., Paskál-u. 20. Telefon 2 962-72. Első Magyar Üvegműkő és Cementárugyár Cégtulajdonos RÜHL LAJOS Városi iroda: Budapest, VI, Ó ucca 5 szám. Gyár ; VI., Gömb ucca 20. Telefon : 310-652 KALMÁR KÁROLY építőmester magas- és mélyépítő vállalata Budapest, Vili., Rákóczi ut 53. Telefon: 1-4 2 9 0 9 Nimm BÉLA építőmester magas- és mól,\építési vállalkozó Jse4-í°27: Budapest III., Csatárka út 22. MOB