Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1937-10-27 / 43-44. szám
2 Független Budapest kovácsolni, annak — mondom -— még' a látszatát is vissza kell utasítanom. Korántsem akarok kitérni a kérdés elől. Sőt, örvendek, hogy előkerült s hogy megmondhatom a magam es a pártom álláspontját. Idén történt, hogy nyilvánossá tettük a ioártértekezleteket, ahova a sajtót is meghívtuk. Hogy mi cél vezette ebben a párt vezetőséget? Nem más, csak az, hogy a közvéleményt tájékoztathassuk arról a munkáról, ami a párt falai között lefolyik. Mondhatom, hogy nincsen olyan szociális kérdés, nincsen olyan társadalmi baj éis gyógyítasz váró betegség, ami itt szőnyegre ne kerülne s amivel behatóan ne foglalkoznánk, mindig úgy, hogy egyben a segítés módjára is r'a ne térnénk. Csak egyetlen példát. A pártértekezlet legutóbb foglalkozott az ideiglenes 'mérnökök, 'árvaszéki díjnokok helyzetével és serelmeivel. Az orvoslás módjában megegyezve, a párt a kérdést magáévá is tette. De talán senki sem vetheti a szemünkre, hogy mindezt azért tettük, mert a megoldásban a szociális szempontokon kívül más valami is vezetett volna bennünket, hiszen az érdekeltek sokkal kevesebben vannak, semhogy politikailag súlyt jelenthetnéneik. De állást foglaltunk kívánságuk mellett, mert azt igazságosnak és méltányosnak találtuk s mert a kívánság teljesítése beilleszthető volt abba a keretbe, amit a főváros gazdasági helyzetének az egyensúlya^ határol meg. Hozzá kell ehhez tennem a történelmi hűség kedvéért azt is, hogy pártértekezletünkön felmerült a tisztviselői fizetések rendezése is. Mégpedig több alkalommal és több formában is. Ha mingyárt örömmel vettem is a párt tagjainak ezirányú felszólalásait, mert ez csak szociális érzésük mellett tanúskodik, de a magam részéről álláspontomat a következő szavakban szögeztem le: — Erről a kérdésről csak akkor szabad beszélnünk, ha úgy dolgoztunk, hogy az ébresztett vágyakat és reményeket ki is tudjuk elégíteni. Mert én azzal a társadalompolitikussal tartok, aki azt mondja, hogy nincsen nagyobb és végzetesebb vétek, mintha a munkaadó olyan reményekkel kecsegteti munkását, melyről eleve tudja, hogy képtelen lesz azokat teljesíteni. — Csak lebecsülném a magam pártjának szerepét, de magát a fővárost, sőt a tisztviselői társadalmat is, melynek lelkes és meggyőződései híve vagyok, ha őket olyan ígéretek görög- tüzével akarnám elvakítani, aminek nincsen meg a reális alapja, nincsen megvalósulási lehetősége s ami után nem maradhat más, mint a csalódás hamuja és pernyéje. Mert gondolkozzunk csak józanul. A pénzügyi szakbizottság egyetemesen vetette el a vízdíj felemelését, mert nem akart újabb terhet róni a polgárságra. Milyen logika volna most már abban, ha egyszerre fizetést akarna emelni, ami sokkal nagyobb terhet jelentene a polgárságra, mint a vízdíj s ami még csak növelné az amúgy is tekintélyes deficitet. ígérni, ilyen vagyoni helyzet mellett, mint a mai, egy kissé meglepő. Mert hiszen adni csak onnan lehet, ahol van s a nagyobb tehervállalás nemcsak a főváros gondjait növelné, de magara a tisztviselői társadalomra sem lehetne megnyugtató, mert hiszen a takarékosság szilárdabb alapja, az élet nyugalmának, mint az eladósodás. Ezért állok azon az állás- ponton, hogy csak akkor beszéljünk erről a különben méltányos kérdésről, ha nemcsak alaptalan reményeket fakaszthatunk a tisztviselői karban, de adni is tudjuk nekik azt amit ígértünk. Zsirkay János Rózsafavédő z^c^kók impregnált erőpapirból Sírkövek bÄt‘?Ä «SsnSSÜ? SÍT csenként P 1-60 árban kaphatók: OSER JA8CAB cégnél NEP-HIREK fl Vri/rTk(;rÜ,etÍ n,ii tábor- A Nemzeti Egysé tartja VI FI. kerületi női csoportja folyó hó 20-á tartotta évadnyitó gyűlését, amelyen felszólalta Katona Jáüoisnó, Katona János és Gazdy Jenő 1> zottsági tagok, majd Speiser Jánosuké tartott értéin előadást. Az összejövetelek minden hét szerdáján i métlődnok. A következő összejövetelen Reklorik E zsebet tart előadiást. Budapest, 1937 október 27. Több fontos Kérdésben foglalt állást a NÉP Keddi pártérteKezlete Bizalom Király Kálmán tanácsnok munkája iránt — Szociális és átrendezési problémák — A Nemzeti Egység Pártja külön pártértekezlete a főváros költségvetésének vitaanyagáról Vályi Lajos dr., a NÉP h. főtitkára szinte éjszakába nyúló munkával tud csak megbirkózni azzal a rengeteg anyaggal, amely részben indítványok, résziben állásfoglalások és sérelmek formaijában futnak be a központba, hogy megszólaltassák a főváros összes kerületeinek óhajait és kérelmeit. Az akták sokasága szinte erdővé sűrűsödik, amelynek sokaságában, más aligha is tudna eligazodni a h. főtitkáron kívül, aki azonban a jó gazda lelkiismeretességéivel dolgozza fel valamennyit, hogy mikor a pártértekezlet elé kerül és Zsitvay Tibor elnök felteszi a szokásos kérdést, hogy »hozzá- jóirulinak-e a párt tagjai vagy sem« — oly értelemben mondhassa ki a határozatot, ami fedi a többségi és az elnöki akaratot. Nincsen az életnek olyan síkja, amit a pártértekezlet ne érintene. De természetesen: mégis csak az útépítés problémája szerepel benne a legtöbbet, mert alig van olyan bizottsági tag, aki kerületének valamelyik unccáját ne akarná jobb kövezettel, vagy burkolattal ellátni. Ezt persze a h. főtitkár mind sorra veszi. Alig van név, mely többet szerepelne az értekezleten, mint Király Kálmáné, aki most viaskodik éppen a szinte emberfeletti feladattal, hogy miképpen lehetne a Mvett 30 milliós útépítési és burkolási kölcsönt úgy elosztani, hogy minden kerület meg legyen elégedve az elosztással. Ügybuzgalma annyira nyilvánvaló és köztudomású, hogy maga Vályi Lajos a párt minden tagjának, élükön persze Zsitvay Tibor elnökkel, a leglelkesebb helyeslésével mondanak köszönetét ezért a nagy ügyszeretetért és megértő jóakaratért. A keddi pártértekezlet nevesebb szociális állás- foglalásai: Sárkány Ferenc indítványozta, hogy a hadigondozottak ügyeivel a jövőben az elnöki szakbizottság által külön megbízott főtisztviselő foglalkozzék. Vályi Lajos dr. a köz- és magánalkalmazottak adója után kivetett külön adó törlését óhajtja s kéri, hogy eziránt a párt felirattal keresse meg az illetékes helyeket. Kéri továbbá a Beszkárt és az autóbuszüzem alkalmazottainak fizetéses szabadságának rendezését, a kalauzok és kocsivezetők betegségi ellátásának méltányos rendezését. Indítványozta, hogy a párt foglaljon állást a lisztforgalmi adóváltság és a sertésértékesítési járulék mielőbbi eltörlése mellett. Jelentős indítványa, hogy a sokgyermekes családok lakbérleti viszonya rendeztessék a fővárosban sl ezáltal megakadályoz tassék olyan esetek előfordulása, amikor többgyermekes családok az uccára kerülhetnek, csak azért, mert nincsen meg a kötelező védelem a háztulajdonosok olyan felfogása ellen, mely a csend és a nyugalom biztosítását veszélyeztetve látja a gyermekek által s még házfelügyelőket is csak úgy vesznek fel, lia nem családosak, kéri, hogy a párt foglaljon állást olyan gyermekek védelmében, akik környezetük révén ki vannak téve az elzül- lésnek. Hegedűs Bertalan kívánja a szellemi szükség- munkások beteg’ségi ellátását s a kolduskérdés törvényes megoldását, amit társadalmi akcióval nem sikerült megoldani. Kertész Elemér a frontharcosoknak menbelyet kér, azonkívül kéri a Beszkárl-alkalmazottaknak, akik magasabb iskolát vég’eztek, átminősítését. Uccarendezést és más természetű építkezések végrehajtását kéri: Vályi Lajos, a Bem József ucca és a Margit körút sarkának, a joggal »halálsarok«- nah elnevezett kiszögellő, sürgős rendezését, az itteni veszélyes közlekedés átreformál ás át és rendezését, s a közlekedési kihágások igazságosabb kivetését, új taxiengedélyek kiadását s ennek az egész kérdésnek újrarendezését, a gellérthegyi sikló megépítését, az egész Gellérthegy jobb kihasználását laz idegenforgalom szempontjából s a Déryné játékszín megépítését. Sürgősnek és kívánatosnak tartja a Gellérthegy, Svábhegy, Jánoshegy, Zugliget, Hűvösvölgy, Látóbegy, Hármashatárhegy s margitkörúti gépkocsikörút kiépítését, a kültelki villámosvárócsarnokok: mielőbbi megépítését. Dongó Orbán: az Auguszta.-telep megfelelő orvosi illatkását teszi szóvá, míg Becsey Antal a Horthy Miklós híd budai oldalának kiépítéséről és Gazdy Jenő. a Nemzeti Színház felépítéséről beszél, mégpedig az eredeti régi helyén, Kertész Elemér .a Hősök terének rendezése kapcsán a föld alá süllyesztett emlékmúzeum létesítését kéri s egyben azt óhajtja, hogy a párt foglaljon állást iá sajtókamara mielőbbi létesítése mellett. Hajnóczy Béla, az V-ik ügyosztály túlterheltségéről beszél, több ipar- és kereskedelempolitikát kívánva. Demény Aladár a korona-kötvények valorizációjával szemben foglal állást, elfogadja Vályi indítványát ia karitatív, segélyezésre vonatkozólag. A magyar frontharcosok budapesti ünnepe Kertész Elemér Budapest és a magyarok barátjává Mondhatjuk bátran, hogy a Budapesten megrendezett frontharcostól átkozó túllépte a trianoni kisország szűk kereteit s olyan eseménnyé szélesbedétt, amiről csaknem minden ország sajtója beszámolt, ahol még élnek a világháború tragikus eseményeinek megrázó emlékei. Az ünnepség megrendezésének oroszlánrésze, közismerten Kertész Elemér törvényhatósági bizottsági tag, a frontharcos szövetség lelkes iigyvczető-alel- uökének az érdeme s az ő munkájának tulajdonítható nagy- részben, hogy közel negyvenezer vitéz lába alatt dobbanhatott meg a magyar föld a magyar fővárosban olyan rendben, békeidőkre emlékeztető fegyelemmel, amire jogosan mondhatta a francia kiküldött: Marcel Herraut szenátor, v. miniszter, hogy életének egyik legkedvesebb emlékét őrzi meg a budapesti napokban és az ünnepségben. Kertész Elemér fővárosi bizottsági tag, a Frontharcos Szövetség ügyvezető elnöke, a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának : — ürömmel kell megállapítanom, hogy Budapest, mint az utóbbi időkben mindig, új csatát nyert s új emberek rajongó szeretetót 'és elismerését tudta kivívni és magának biztosítani. — A magyar frontharcosok ünnepéhez a mi ragyogó fővárosunk adta a gyönyörűséges keretet, olyan szépet, ami felejthetetlen élménnyé vált mindazok számára, akik resztvettek benne. A vidéki magyar bajtársak csakúgy feli melegedtek a. főváros meleg vendégszeretetében, mint az idegenek, akik most tapasztalták először, hogy mi is az a híres magyar katonai szellem és a magyar vemdéffsz'eretet. Hogy mit jelentett számomra ez «, nap? Azt alig is tudnám szavaikban kifejezni. Elégtétel volt ez az én lelki szemem előtt .azért az októberért, amikor a megzavatette a résztvevő idegenek táborát rodott őrültség »nem akart többé katonát látni« s amikor a világ legbősibb vitézeinek tűrnie kellett, hogy csillagjait s 'érdemrendéit ia csőcselék téphesse le a melléről. Természetesen, aligha (Lehetett volna mindezt elérnünk a főváros szerető és megértő támogatása nélkül. Szendy Károly polgármester és Felkay tanácsnok mindent elkövettek, hogy az ünnepség méltóságosan folyhasson le s a résztvevő vidékiek és idegenek otthoniasan érezzék magúikat. —* Persze, mondhatom bátran, hogy az egész ország munkája csúcsosodott ki az ünnepségen. Hiszen négyszáznál több megszervezett vidéki csoportunk van, mind élő és nem papírszervezet, amelyet összetart a közös emlék, a harctér emléke s az a. katonai szellem és fegyelem, ami tagjainkat mind átfűti és szinte egy családdá emeli és kapcsolja. — Nem foglalkozunk politikával, legfeljebb csak annyiban, hogy külföldi bajtársainkkal ápoljuk a bajtársi érzést s hogy nem éppen eredménytelenül, azt éppen a francia meghívás bizonyítja, amelyet éppen a napokban kaptunk meg, hogy viszonzásul ,a budapesti találkozóra — Francia- ország is vendégszeretettel fogadhassál a »magyar frontharcos haj társakat« — hogy így — mint Marcel Herraul szenátor írja — még szorosabbra fonódjék az a kötelék, ami a francia és magyar frontharcosokat eddig is összefűzte. — Hogy megyünk-e? Megyünk — fejezi be szavait Kertész Elemér — mert úgy érezzük, hogy ezzel nemcsak a béke ügyét szolgáljuk, de egyben a hazáéi is. Mert hiszen a. nálunk megfordult idegen bajtársálc mindegyike igaz és lelkes barátjává vált Magyarországnak éppenúgy, mint Budapestnek. A francia kiküMöttün kívül iá német megbízott: Von Eckcworth tábornok és az osztrák Anton Kainz vezérőrnagy olyan áradozó szeretettel emlékeznek meg Budapestről s az itt töltött napokról, ami nagy lelki jutalom mindnyájunkra, akik Budapest megismertetését és méltatását szinte életfeladatul tűztük ki magunk elé. Ennelk a munkánknak a. beszédes sikerét látjuk mi a frontharcosok nemzetközi össze- munkálkodásában. (Zs. J.)
