Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1937-07-14 / 27-28. szám
2 Független Budapest Budapest, 1937 július 14. becsülni. A közönség' nem is tudja, de megkell, hogy tudja, milyen egészséges közszellem él ebben a testületben, melybe kilenc tagot az önkormányzat, kih n- cet <a kormány delegál. Mind kivert nevű, elismert szakember, tudósa a mestersegenek es egyben rajongója is. .... — Természetes, hogy egy ilyen testület, a maga hivatásának meggyőződéses tudatában nem vezethető másként, mint a legteljesebb alkotmányosság alapján. S én, mint elnök, sokkal többre becsülöm a meggyőződés erejét s munkatársaim egyéni fel l ógását, mint sem hogy valaha is a magam felfogását akarnám rájuk erőszakolni. Ezt különben sem volna módomban megtenni, hiszen a kérdésekben szavazással történik a döntés, — de ha módomban volna is a szavazas irányítása és befolyásolása — akkor sem élnék ezzel a nem egyéniségemhez való eszközzel s megmaradnék a többségi akarat érvényesülése mellett. — Ez biztosítja egyrészt szamomra a vezetés nyugalmát és a tanács minden tagja számára azt a meggyőződést, hogy mindig a maga meggyőződését képviselheti a Tanácsban. Ez az egészséges helyzet az új munkakör kapcsán sem változhat, mert hiszen az új delegátusok is ezt a szellemet fogják az egyedül helyesnek és célravezetőnek elismerni és képviselni. Ebben semmi kétség. Zsirkay Janos. 1 I i Egész Pest beszél róla: soha olyan jól nem mulattunk, mint Charlie Rivels Akrobat Oh! ragyogó revűjenéi a Fényes Fővárosi Nagy Cirkusz «ban Naponta két előadás Telefon: 113-374 SCHAFFER ANTAL kövező, útépítő és betonépítő vállalkozó Budapest, II., Darányi Ignác u. 23. Tel: 1-522-91-----------------------J SO éves J----------------------St rauB U.« Budapest, TV., Esftii tér* 3. Telefont 1-S&4-26 IC v á 1 la I mindenfele ÍL I «3 3 korítosi munkákat! Haidekker Sándor Rt. EUDAPEST, vm, Fiumei út 3. sz. sodronymú „keleti" lerakata Telefonnám: i4is-94 I Dugattyús-, körforgó- és turbinaszivattyúk, tüzoltószerek, gőz-, víz- és gázarmatúrák, útépítő gépek,köztisztasági szerek,gőz- fertőtlenitő berendezések, Job- bágy-féle barnaszéntüzelésű folytonégőkályhák, gépjármüvek Magyar Királyi Állami Vasgyárak Kereskedelmi Képviselete Rt. Budapest, Vili., Múzeum körút 18 Telefonszám: 133-394 GUTWILLIG IMRE csatorna- és pöcegödörtisztító Budapest, VII., Damjanich u. 33. Tel: 1-363-09 Párttevékenység A párttevékenység látható és láthatatlan része Vályi Lajos dr. törvényhat. biz. tag nyilatkozata a Független Budapest-nek Milyen reménységgel indul a párt ciz őszi kampánynak? — Mi a gyakorlati jelentősége az újjászervezésnek? — A Független Budapest munkatársa ezt a két kérdést intézete Vályi Lajos dr.-hoz, mint a NÉP fővárosi szervezetének helyettes főtitkárához. A feleletet a költekezőkben foglaltuk össze: Aki nem éli szigorúan vett értelmezésben pártjának az életét, aki csat papírformák, vagy mondjuk jelvény szerint tag-, éppen csak azért, mert valahova tartozni mégis csak polgári kötelesség, vagy talán némelykor bizonyos előnyt is jelent — az nem is sejti, milyen széles rétegezésű egy igazán élő s az élettel szerves kapcsolatot tartó párt tevékenysége és milyen szerteágazó annak munkaköre. — Erről a be nem avatottaknak azért sem lehet tiszta képe, mint ahogy nincsen és nem is lehet a laikusnak arról a földalatti hálózatról és gépi berendezésről, ami ma a nagyvárosi élet fejlett technikájának természetes következménye s amit ez a maga csatornázásával, vízvezetékével, kábelével, villanyával szinte hasonlóvá tesz az élő testhez, melyet finom, sokszor láthatatlan érhálózat szövete fon keresztül-kasul. A közönség nem is tud minderről, mert nem látható, így el van rejtve a szeme elől. De azért mégis van s mikor már láthatóvá válik, akkor már a munka valójában be is fejeződött, mint ahogy — hogy hasonlattal éljek — a földalatti is akkor jön fél a föld fölé, amikor befut a végállomására. —• Hogy mindezt a megállapítást szemléltetővé tegyük, elég, ha a legutolsó közgyűlési anyagnak az összetételét nézzük. Csak a fontosabb kérdések közül ragadok ki néhányat: a 2,800.000 dolláros függőkölcsön kérdése, a tabáni gyógyszálló építésének kölcsöne, a gyámpénztári szabályrendelet módosítása, a. vízművek beruházása s az ehhez szükséges fedezet kérdése, a csatornaépítkezési munkálatok póthiteléről, az őstermelésnek két újabb piacra való beengedése, a városligeti mélyfúrás folytatásának a kérdései mellett még egy egész sorát ölelte fel a különböző fajta kérdéseknek, kezdve a behajthatatlan követelésiek! leírásától fel egészen a közegészségügy szakszerű és legmagasabb kérdéséig, hogy példát is mondjak min gyárt: a rádium röntgenintézete orvosi állásainak megszervezéséig. Szóval mindem rendű, rangúi és fajtájú kérdés szerepelt benne, úgyhogy valósággal polihisztornak kellene lennie annak, aki mindet ismerni akarná legalább is annyira, hogy a főváros érdekeit meglátni és helyesen képviselni tudja benne. Hiszen csak magának a vízkérdésnek a megismerésére a főváros olyan tudományos munkát adott ki nagy áldozatkészséggel, amelynek az áttanulmányozása még a szigorúan vett szakembert is ugyancsak igénybe vette. — Hát még ha hozzávesszük, hogy eme nagy kérdések mellett egész sora szerepel a személyi ügyeknek, a telekigényléseknek, melyek mind közérdekűek, mert szigorú és leliismeretes vizsgálat és ismeret nélkül könnyen mondhatunk igen-1 vagy nem-et, nem gondolva meg, hogy mindezzel a főváros érdekeit érintjük: szolgálva vagy esetleg ártva, állásfoglalásunk helyes vagy helytelen volta szerint. ■ Bzt csak arra hozom fel, hogy valami módon Is érzékeltessem azt a bonyolult munkát, ami ma egy olyan pártnak az életét jelenti, ahol a közügyek szolgálatát olyan becsületbeli munkának tekintik, mint ahogy az igazi katona a maga zászlójának a tisztaságát és becsületét. — így aztán természetszerűleg válik érthetővé az, amit kezdetben kiindulásképpen megállapítottam, hogy nemcsak abból a tevékenységből kell egy párt életét 'megítélni, ami kint a fórumon — a nyilvánosság előtt zajlik le s amit. a közgyűlésen keresztül mindenki megfigyelhet. Mert ez a kisebbik rész s a kevésbé fáradságosabb része a dolognak. — A nagyobb, a nehezebb és mondjuk a hálátlanabb rész az, amely a közgyűlés előtti időkben szinte napokon át leköti a bizottsági tagokat, sokszor egészen éjfélig is. Jó példával persze mindig maga az elnök, Zsitvay Tibor járván elől, aki nem ismer sem fáradságot, sem kimerülést, mert ismerni akar minden kérdést, amelyben a pártnak álláspontot kell foglalnia és azt a közgyűlésen képviselni. — Azt hiszem, hogy e néhány szóval sikerült megvilágítanom azt a belső, azt a csendes munkát, anrit a bizottsági tagoknak el kell végezniük, míg egy kérdés a közgyűlés tárgyalására megérik. — És ebből a munkából mindenkinek ki kell vennie a maga részét. Örömmel szegezhetem le a tényt, mégpedig személyes tapasztalotomból, hogy ki is veszi a maga részét mindenki. — Hogy ez a munka minél sikeresebb lehessen, ahhoz kellett .az átszervezés kapcsán a szakbizottságokat minden egyes kerületben úgy megválasztani, hogy ne lehessen felvetődő tkérdés, mégpedig a gyakorlati élet bármelyik síkján, ahol tárgyismeret ■hiányában pártunk zavarba jöhetne s a központ ne kaphatná meg azt a tájékoztatást, ami a főváros közérdekének leghelyesebb és legszociálisabb szolgálata érdekében feltétlenül szükséges. — Hogy ezt a eélt elérjük és biztosítsuk, ezért volt szükséges az új átszervezés kapcsán a szakbizottságok munkába való állítása. — Meggyőződésem szerint jó munkát vzégeztünk. De persze a végső és döntő ítéletet majd csak az ősszel meginduló munka eredménye fogja megpecsételni. (Zs. J.) Dr. Vályi La jót ANGOL PARK úi attrakciói: Minden este a „Bitié Kiddies“ monstre jazz- zenekar jazzkoncertje. A csütörtöki művész-esték, hazai és nemzetközi művészekkel. A „Csodarevű 193T“ minden este június hó 19-től kezdve az amerikai méreteket is túlszárnyaló csodaprodukciói. Pilótaiskola a legszenzációsabb amerikai újdonság és végül az Autotouring, amelyben minden kísérő nélkül ki-ki sajátmaga vezetheti a benzines kisautóját. Minden hónapban új nemzetközi varieté-nnlsor az ALPESI FALUBAN Sima Sándor Épület- és díszműlaitafos Budapest, XIV., Angol ucca 16/a. Telefon: 2-965-12 Műkovácsolások és domborítások művészi kivitelben IS]. Hclfensfein Károly hövezömesler és útépíiövólEóihoző Budapest, VI, Hungária-felsókörút 71. sz eleiOH: 2-913-64. költöztet! felelősséggel, zárt- és nyitott kocsik- I kai szakmunkásokkal, vidékre is I a legjutányosabb árban! Lipótvárosi Bútorszállító _______ V., Visegrádi u. 30. Tel: 29-03-21 j Gy örgy és Somogyi Yaskereskedés és asztalosáruk szaküzlete Épület- és bútorvasalások, faipari különlegességek, celluloid ajtóvédők műszarú veretek. Árajánlattal díjmentesen szolgálunk! Budapest, VIII. Üllői út 52/B. Telefon: 1-402-36 Posnanshíj és Strelitz KI. Aszfalt, fedéllemez és KátrányvegyiíerméK gyár Lludíipesf, V. ZSifWdU Leó ti. 13. (Volt Sólyom u.) Telefon: 1-228-29, 1-282-85 JUHÁSZ JÓZSEF technikai és gépipari karbantartó vállalata Budapest, Víl., Miksa ucca 17 Telefon: 14 17 73 Intézeti és háziruha mosására csak a IV., Magyar ucca 5, VII. Kér. Király ucca IS, V., Bálvány ucca 25, VII., Dohány ucca 20 Telefon - Házhoz Küldenek t