Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1937-06-09 / 23. szám
Budapest, 1937 június 9. Független Budapest 3 M HÉT A Robotember A Robotember izmos, tagbaszakadt alakja meg mindenkinek az emlékezetében élhet aki latta a Nem- zetközi Vásár kapujában, mint valami gépi csodát, »aki« gépi anyagát megcáfolva, az elő ember udvarias mozdulataival és szavaival kmalta befele az utat vásár látogatóinak. A vásár bezárult s vele együtt eltűnt a gépcsoda is: a Robotember. S már azt hittuk, hogy csak majd az évfordulón látjuk viszont, hogy ismét teljesítse rendeltetése szolgálatait. De csalódtunk. .Mert a Robotember megjelent, mégpedig sokkal előbb, semmint vártuk és egészen más környezetben is, mint ahogyan a jólnevelt gépembertől remélhettük volna. A törvényszéken találtuk őt, mégpedig egyszerű vádlottként. Ott ült a többi szerencsétlen között, akiket elsodort az élet, s miközben régi dicsőségükről és jobb sorsukról álmodoztak, az élet kegyetlen hullámverése átcsap rajtuk. Hogy mit követett el a Robotember? Semmit. Azaz hogy . . . mégis ... Egy feltaláló a maga találmányának követelte s ebből keletkezett a per, amely megindult a Robotember körül, s amelyről nem tudjuk, hogy nem lesz-e egy olyan pernek a középpontja, amely megindul, hogy soha ne legyen vége. Mert a Robotember perén keresztül érdekes dolgok kerültek napvilágra. A magyar feltaláló követelésével szemben, persze, a kiállítás vezetősége is védekezett, mégpedig igen érdekesen. írásban és képben bemutatta, hogy a gondolat nélkülöz minden eredetiséget, mert alig van a földiiek nevezetesebb pontja-, ahol ilyen vagy hasonló Robotember már ne szelepeit volna. Ilyen Robotembert, aki csak az előírt fej- bólintást teszi meg és az előírt szavakat meri kimondani, hogy a többit lenyelje es elhallgassa — mai ismernek Amerikától kezdve Japánon keresztül egészen a Fok-földig, s csak olyan nemzetközi »árucikk« már, akárcsak a Gilet-penge, vagy a női kozmetika. Szegény Robotember. Sose gondolta volna, hogy milyen nehéz per bonyolódik most körülötte. Szerencse, hogy gépi belső szerkezetéből kihagyták a szívet, aminek még akkor is fájdalmat kellene most éreznie, ha történetesen acélból való volna, — mert hiszen a Robotember sorsán magának a géppé vált robotembernek a sorsát kellene átéreznie. Azt a robot- sorsot, ami hites tanúvallomások szerint, nem csak magyar specialitás, hanem ismeretes és nemzetközi fogalom Amerikától lejjebb és fentebb, északra úgy, mint délre, szóval röviden, mindenfelé, ahova egyszer az ember betette a lábát, hogy amint mondja — kultúrát teremtsen és gazdasági jólétet fakasszon. Ez a »kultúra« és ez a »gazdasági jólét« aztán a maga egyoldalú igényével, kifejleszti a Robotembert, azt a szerencsétlen teremtést, akinek az élete nem, jelent mást, mint határozott mozdulatok örökös egyformaságát, hatkor be a gyárba, hatkor ki a gyárból, az előírt mosollyal örökké az arcon, s meghajtási szöggel a háton, mert ha egyetlen mozdulat akad, ami nem előírás szerint való, ami önálló, már meginog a talaj s az állás kétségessé válik a szegény robotember számára. A per tehát fekszik, persze, s a tanuk vallomása szerint, nem igen van remény, hogy a magyar feltaláló győzelmével végződjék. Kár. Minek azt megtudni, hogy a Föld mindenütt csaknem egyforma s hogy a robotember típusát már a Föld minden zugában ismerik, úgy ismerik, mint a maguk sajátját és specialitását. Zséjé. Figyelem! ÄSh«■ Óvatosabbak hashajtónak a tisztán természetes, ismert összetételű Igmándi keserűvizet használják. Kapható kis- és nagyüvegben. A hűség városa jelenik meg »Soproni szimfónia című Síimben! Kérje On is kedvenc mozijában! KÖLTÖZTET felelősséggel, zárt- és nyitottkocsik- kal szakmunkásokkal, vidékre is a legjutányosabb árban Lipótvárosi Bútorszállító V., Visegrádi u. 30. Tel: 29-03-21 A vízszolgáltatás Budapest területén a főváros Kizárólagos joga Elkészült az új vízszolgáltatási szabályrendelet Elkészült és rövidesen életbelép a főváros új vízszolgáltatási szabályrendelete. A legutóbbi és a jelenleg is érvényben lévő szabályrendelet 1924-ben került tető alá: azóta új rendelkezések váltak szükségesekké, melyek új rendeletben vannak lefektetve. Először is megállapítja a szabályrendelet, hogy a vízszolgáltatás a főváros kizárólagos joga. Ugyancsak a Vízmüvek szállítja, szereli és tartja karban a vízmérő órákat is. Minden ingatlantulajdonos a vízvezetéki hálózatba való bekapcsolás alkalmával a bekapcsolási költségeken felül közcsö- építési hozzájárulást is tartozik fizetni. Ha a már bekapcsolt vízvezetéki csövet nagyobb átmérőjű összekötöcsőre cserélik ki, akkor azt a különbözeiét kell megfizetni, mely a nagyobb és a meglévő összekötőcsőre megállapított közcső építési hozzájárulási összegek között mutatkozik. A díjakat az összekötőeső lefektetése előtt kell lefizetni. A vízszolgáltatás előrlátlhatö megszakításáról a Vízművek az ingatlantulajdonosokat előzetesen értesíteni köteles, akik viszont az értesítéseket a házak lakóival haladék nélkül közölni tartoznak. Ha a vízszolgáltatás hosszabb időre és a város területének jelentékenyebb részén akad fenn, a Vízművek köteles a vízszükséglet kielégítéséről ideiglenes intézkedésekkel gondoskodni. A polgármesternek joga van szükség esetén a vízfogyasztás korlátozását elrendelni. A beálló zavarokért, a szolgáltatott víz állandó összetételéért a Vízművek felelősséget nem vállal. A fogyasztó a fenti okokból bekövetkezhető esetleges károkért kártérítést nem igényelhet. Minden önálló ingatlan vezetékét külön uccai közcsővel kell összekötni. Egyik telekről a másikra a vízcsőhálózatot átvezetni általában nem szabad. Kivételnek bizonyos esetekben helye van. A tűzcsapokról vizet venni nem szabad. A főváros oly részein, ahol az üzemi viszonyok vagy más körülmények uccai vízvezetéki cső létesítését akadályozzák, alkalmas helyeken a Vízművek közkutakut szerelnek fel. A továbbiakban a házi vízvezeték berendezésének módozatait állapítja meg a szabályrendelet. A Vízműveknek joga van a házi vízvezetéket ellenőriztetni. Lehetővé teszi a szabályrendelet a vízdíjak átalányozását. Minden olyan ház, melyben vízvezeték nincs és amely valamely küzkuttól 300 méter távolságon belül fekszik, évi átalányösszeget tartozik fizetni. A külön vízmérővel ellátott helyiség bérlője a víz- fogyasztási díjra kéthónapi előrelátható fogyasztásnak megfelelő összegű óvadékot tartozik a Vízmüveknél készpénzben letenni. Az ingatlantulajdonost a vízdíjak személyes tartozásként terhelik és annak bárhol lalálható vagyonából behajthatok, emellett azonban ötévi dologi tartozásként terhelik magát az ingatlant is, amely után kiszabattak. Ez öt éven belül az ingatlan későbbi tulajdonosaival szemben telekkönyvi bekebelezés nélkül érvényesíthető. Árverés esetén a vízdíjak a jelzálogos hitelezőket megelőző elsőbbséggel bírnak és előnyösen soro- zandók. Azok az ingatlantulajdonosok, akik a szabály- rendelet életbeléptetése előtt ingatlanuk vízellátása érdekében a közcsőépítési költségek 8%-os jövedelmezőségének biztosítására kötelezettséget vállaltak, ha a közcsőépítési hozzájárulást megfizetik, a vállalt kötelezettség alól mentesíthetők. Ha ingatlanuk még vízzel nincs ellátva, akkor a közcsőépítési hozzájárulás legkisebb díjtételét tartoznak megfizetni. Primitív szalmazsák helyett vegyen szabadalmazott szalmamatracot. 50%-ot megtakarít és jól tekszik. Nem gödrösö- dik, áthuzata levehető. Prospektust küld POLLAK szalmaárugyár, Soroksár 33 millió pengd beruházó kölcsönt vesz lel a Beszkárt Még a nyári szünet előtt le akarták tárgyaltaim a beruházó programot Megkezdik a Lípót körúti és Margit körúti vágányok középre való áthelyezé sé Az utóbbi időben a Beszkárt számos beruházó programot készített. E beruházó programok keretei is nagyon sokszor változtak: hat milliótól negyven millióig terjedtek. Az átdolgozások során mindig újabb szükségletek merültek fel, korábbán tervezett beruházásokat viszont elhagytak. Eddig csak a hatmilliós tervezetet rögzítették le és annak végrehajtása, köztudomás szerint már folyamatban is van. Nem halogathatják azonban a további beruházásokat sem és a Beszkárt vezetősége felkérte a polgármestert, hogy az új szükségletek fedezésére megfelelő kölcsönt szerezzen a vállalat számára. El is készítették a legújabb beruházó program tervezetét, amely most 35 millió pengős befektetést követel. A városházán tárgyalás alá vették a Beszkárt áj beruházó programját, mely úgy a villamosvasút, mint az Autóbuszüzem és a HÉV ötéves szükségletét öleli fel. A kocsik modernizálása egyes pályák átépítése a műszaki berendezések felújítása, új autóbuszok beszerzése, régi típusú kocsik átalakítása és a HÉV-nél több irányú fejlesztési terv alkotja az új beruházó program gerincét. Szerepel benne az új budai autóbusz garázs építése is. Az igazgatóság már letárgyalta a beruházó programot és most a főváros közgyűlésének kell azzal foglalkoznia. A közgyűlés két szempontból tárgyalja a Beszkárt tervezetét. Először a beruházások engedélyezését kell kérni a törvényhatósági bizottságtól, másodszor az annak végrehajtásához szükséges fedezet kölcsön útján való előteremtését kell a közgyűlésnek kimondania és engedélyeznie. Tekintve, hogy a Beszkárt beruházási tervezete több évre szól, kamatmegtakarítás érdekében nincs szükség az egész beruházó tőke egyszerre történő felvételére, értesülésünk szerint azonban a fővárosnak most olyan előnyös kölcsön- ajáillata van, mely megfontolandóvá teszi, ne vegyenek-e fel olyan nagy kölcsönkeretet, melybe nemcsak a Beszkárt 35 milliós Igénye fér el, hanem a főváros egyéb irányú kölcsön- sziikségletei is. Amennyiben a folyamatban lévő tárgyalások néhány napon belül kedvező befejezéshez jutnak, úgy még a nyári szünet előtti utolsó közgyűlésen tárgyalni fogják úgy a kölcsön felvételéts mint a Beszkárt beruházó programját. * A Beszkárt fokozatosan az úttest közepére helyezi a főútvonalakon a villamosvágányokat. A járműforgalom szempontjából ez az intézkedés igen előnyös. Elsőnek a Rákóczi úton és a Kossuth Lajos uccában hajtották végre a vágányok középrefekte- tését, most az Üllői úton folyik ez a munka, a további programban a Nagykörúti, a, Váci úti és a Thököly úti vágányok középrefektetése szerepel. A Margithíd kiszélesítése kapcsán a hídon is középre kerülnek a sínpárok, ami időszerűvé tette a körúti villamossínek középre fektetését. A hídon való forgalom zavartalan lebonyolítása végett végig a Lípót körúton, a Margit körúton pedig a Margithíd és a Bem József ucca közötti szakaszon kerülnek az úttest közepére a villamossínek. A Beszkárt műszaki vezetősége már ki is hirdette a versenytárgyalást a sínátfektetési munkákra, a főváros úépétísi ügyosztálya pedig egyidejűleg ugyancsak pályázatot írt ki a sínábhelyezések nyomán sorra kerülő útburkolásokra. Június második felében kezdenek hozzá a Lipót körúti és Margit körúti vágányátfek- tetésekhez, melyeknek költsége 1.5 millió pengőben ván előirányozva. Ennek fedezetét a beruházó kölcsönben biztosították. A legsürgősebben éjjel-nappal folyö munkával igyekeznek a sínátfelctetést és a körút újraburkolását befejezéshez juttatni, hogy a körúti forgalom minél rövidebb ideig legyen akadaUmzva, de még így is csak az. őszi hónapokra készülnek el a nagy munkával. KARDOS JENÖrÄ rendező, Központi fűtés, vízveze- téK és csatornázási vállalata Budapest, VI., Ó ucca 31. Tel.: 1-179-05